Új Szó, 1971. február (24. évfolyam, 26-49. szám)

1971-02-23 / 45. szám, kedd

MAGAS SZÍNVONALON Az évzáró taggyűlések tapasztalatai a dunaszerdahelyi járásban A dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) járás pártalapszervezeteinek többségében már lezajlottak az évzáró taggyűlések. A kommunisták e nagy jelentőségű tárgyalásai lefolyásának tapasztalatairól Paksi László elvtárs, a járási pártbizottság titkára tájékoztatott. — járásunkban már tavaly, a novemberi és a decemberi taggyűléseken megkezdtük az évzáró taggyűlések előkészítését — mondotta bevezetőben Paksi elvtárs. — Az előkészítés folyamán összegeztük az addig végzett munkát és fontolóra vettük azokat a feladatokat, amelyeket az idén kell elvégeznünk. Az évzáró párttaggyűlések vezérvonalául a CSKP Központi Bizottsága decemberi plénumának határozatai és dokumentumai szolgálnak. Az elvtársak ezeket feldolgozták, majd a decemberi, illetve a januári taggyűléseken megtárgyalták, s ezt vették alapul az évzáró beszámolók, valamint a határozati" javaslatok elkészítésénél. A pártszervezetek emellett szem előtt tartják azt is, hogy ez az év pártunk életének jubileumi -— ötvenedik éve. Ez is arra serkenti az alapszervezeteket, hogy sokoldalúan növeljék aktivitásukat. A pártszervezetekben nagy súlyt helyeznek az évzáró beszámolók kidolgozására. Ezek általában részletes, valósághű képet adnak az egyes pártszervezetek tevékenységéről. Elemzik a politikai helyzetet 1968től napjainkig, értékelik a pártszervezetek munkáját, az elmúlt esztendő gazdasági eredményeit és foglalkoznak az idei tervben kitűzött feladatokkal. A dunaszerdahelyi járásban a pártalapszervezetek évzáró taggyűlésein az aktivistákon kívül részt vesznek a járási pártbizottság titkárai és többi dolgozói is. Ezzel is hozzá akarnak járulni ahhoz, hogy a központi pártbizottság decemberi plénumának anyagát kellőképpen alkalmazzák az alapszervezetek feltételeire és a munkaterveket ennek alapján dolgozzák ki. Az évzáró taggyűléseken a kommunisták igen nagyra értékelik azt az eredményt, amit a központi bizottság vezetésével pártunk a jobboldali opportunisták és a szocialistaellenes erők elleni harcban elért. Annak a meggyőződésüknek adnak hangot, hogy kikerültünk a válságból, szilárdan a marxizmus—leninizmus útjára léptünk, amelyen járva növelni tudjuk a párt befolyását a tömegekre. Az évzáró taggyűléseken elhangzott bírálatok főleg a jobboldali opportunisták ellen irányulnak. Ezeket minél előbb teljes mértékben el kell szigetelni a politikai élettől. A dunaszerdahelyi járás mezőgazdasági jellegű, a pártszervezetek többsége a mezőgazdasági termelés területén tevékenykedik. Természetes léhát, hogy a mezőgazdaság feladataival behatóan foglalkoznak az évzáró taggyűléseken. Megnyilvánul az a törekvés, hogy a pártszervezetek, a kommunisták minden erejükkel elősegítsék az idei tervfeladatok valóra váltását. A járásban az évzáró taggyűléseken a tagság nagy számban vesz részt, a megjelenési átlag jóval meghaladja a kilencven százalékot, valóban csak azok maradnak távol, akik a betegágyat nyomják, vagy pedig halaszthatatlan ügy elintézése szólította őket máshová. Nagyon örvendetesnek tartják, hogy a felsőbb pártszervek — a kerületi és a központi pártbizottság képviselői eljárnak az évzáró gyűlésekre és hozzászólásaikkal emelik a tanácskozások színvonalát. A regisztrált párttagok közül is sokan megjelennek lakóhelyük pártszervézetének évzáró tárgyalásán, az eddigi gyűléseken több mint hétszáz regisztrált párttag vett részt. Az évzáró taggyűléseken a vita általában nagyon élénk, színvonalas, a jelenlevők mintegy fele hozzászól a napirenden szereplő politikai és gazdasági kérdésekhez. A pártszervezetek szem előtt tartják soraik további megerősítését is. Az évzáró taggyűléseken eddig tizenöt új tagot — többségükben fiatal munkást — vettek fel a pártba. GAL LÁSZLÓ Szóból ért az ember RÉGI KOMMUNISTA FIATAL BARÁTAIRÓL Az ún. nemzedéki kérdést ki lehet élezni, de ki is lehet használni. mégpedig igen pozitív értelemben. Ez a megállapítás jut eszembe, amikor Ondrej Befio elvtársat hallgatom, amint a fiatalokról beszél. Beüo elvtárs régi kommunista, és koráról barázdált arca árulkodik. A martini járás Turany községében ő a szövetkezet elnöke. A kerületi pártbizottság elnökségének tagja. Szavai hallatán valami kényszerít, hogy elgondolkozzam fölötte — mi is az a nemzedéki kérdés? A tapasztalt embert hallgatva hinni kezdem, hogy ez nem más, mint a tapasztalatok mennyisége közti különbség. S aki ezt a kérdést így értelmezi, szót ért a fiatalokkal. Példa erre maga Ondrej Beňo. Ondrej Beňo elvtárs nemrég tért vissza a Szovjetunióból és a martini általános középiskola tanulói meghívták, számoljon be nekik a látottakról. Ha hívnak, akkor azért, mert bizonyára meg akarnak tudni valamit, megismerni egy országot, amelyet saját szemükkel még nem láthattak — így gondolkozott Ondrej Beňo. Ha ehelyett elvont okoskodásba kezdett volna, hogy a fiatalok így, meg a fiatalok úgy. ki tudja, hogyan fogadják egy idősebb einbe-r véleményét, nem tartják-e majd szavait kioktatónak, egyszóval ha nemzedéki kérdést csinált volna a beszélgetésből, a mindent megmagyarázni akaró sok szóban elveszett volna a lényeg. De ő ilyen okoskodás helyett egyszerűen mesélni ment a látottakról, a tapasztaltakról. Ma így beszél legutóbbi találkozásáról. — Ilyen figyelmes és hálás hallgatóim, azt hiszem, még sosem voltak. Kérdezgettek mindenfélét. A divatról, a miniszoknyáról, hogy divat-e ott is, de feltettek politikai vonatkozású kérdéseket is, az ifjúsági szervezet és a páj-t közti kapcsolat felől ís érdeklődtek és megkértek arra is, hasonlítsam össze a régebben látottakat a jelennel. Régi funkcionárius vagyok, de ennél a találkozónál tapasztaltam leginkább, mekkora lehetőséget szalasztottunk gyakran el, hogy nem használtuk ki eléggé a beszélgetéseket a fiatalokkal. — Mint mindenki, a fiatalok is a szóbó] értenek. Hiába elmélkedünk és próbáljuk megfogalmazni az úgynevezett fiatalok problémáját. Egyszerűen közéjük kell járni, élő szóval, konkrét tevékenységgel kell befolyásolni a helyes irányban Felépült a harmadik emelet A szülők és a diákok összefogása sikert eredményezett A sajtóból, a rádióból sokan tudomást szerezhettek arról, hogy a KoSicei Magyar Gépészeti és Elektrotechnikai Ipari Középiskola végzős növendékei iránt országszerte nagy az érdeklődés, ugyanis az iskolákból kikerült fiatalok jó szakemberekként becsülettel helytállnak az ipari üzemekben. Az iskola kétemeletes épülete szűknek bizonyult s a felvételre jelentkezők jelentős része nem fért be a keretbe. Az utóbb* ídé ben az iskola vezetősége a szülők segítségével igyekezett ezt a problémát megoldani. Erről nyilatkozott Sehulz György \gpzgató. — Huszonnégy nappali osztályunk közül kettőt, helyszűke miatt az alagsorban, az átalakított pedellusi lakásban helyeztünk el. Az igazgatói lakást is tanteremmé alakítottuk át, s még így sem fértünk el. Két osztály állandóan „vándorolt" abba a tanterembe, amelyik — egyéb foglalkozás következtében — éppen szabad volt. Még a tanári szobában is tanítottunk. Ezért vált szükségessé a harmadik emelet felépítése. Az illetékes szervek megértéssel kezelték az iskola vezetőségének az építéssel kapcsolatos igényeit. Nehezebb voit a megfelelő építővál la latot találni. A munkára a KoSicei Magasépítő vállalallal kötöttünk szerződést. Hozzáteszem, bizonyos feltétellel: a munkaerők biztosítása az iskola feladata volt. Vállaltuk, mert bíztunk a szülők segítségében. Nem csalódtunk. Több mint kétszáz szülő dolgozott a több millió korona beruházást igénylő építkezésen. Közülük Vajanys Lászlé, P»:»csó ápítész. dr. Smejkal Albert, Hirsch, Pataky Gyula és testvére, Szakács József, a még jelenleg is dolgozó KamaayiJf V»jos, K.unya.]4r nos és sokan mások külön elismerést és köszönetet érdemelnek. S nem kevésbé V. Sulek vállalati igazgató, Cocula elvtárs, a 01-es építőrészleg vezetője és iskolánk tanulói, akik — főleg szabad szombatokon és vasárnapokon — 29 ezer órát dolgoztak le a harmadik emelet építésénél, valamint a Magasépítő Vállalat által épített lakásoknál. Diákjaink ezzel teljesítették a CSKP megalapítása 50. évfordulója tiszteletére vállalt felajánlásukat. Nagyon örülünk, hogy iskolánk hét modern tanteremmel bővült. (kulik) őket. Hiszen ini-t várnak el a tapasztaltaktól a fiatalok? Elsősorban azt, hogy válaszoljunk nekik azokra a kérdésekre, amelyeket az ő életük még nem válaszolt meg nekik. Hol vannak azok a szervezett munkaformák, amelyekkel lehetővé tettük a fiataloknak, hogy látókörüket bővítsék és tapasztalatokat szerezzenek? A sportjelvényekért, a Fučík jelvényért folyó versenyek, vagy a nyári brigádok? Valóban, hol vannak ezek a módszerek? Hiszen saját magunkon tapasztaltuk, hogy fiatalságunkat mennyire és milyen eredményesen befolyásolták? Hogy mi kinőttünk ebből? Persze, hogy ki, de kíváncsi, tapasztalatra vágyó korba újak nőttek bele, akik számara mindez új. Némi módosítással itt is alkalmazhatnánk a közismert mondást: „Nincsenek régi módszerek, csak öreg emberek vannak. Egy mai fiatalnak minden új." Mi, a felnőtt generáció kerestünk mindig valami újat és így a tökéletesítés címén az ifjúsággal végzett munkát jócskán „agyonintézményesítettük" és formálissá tettük. Az őszinte szó azonban nem mehet ki a divatból. Erre minden új generációnak újra és ismét szüksége van. Hogyan tettek a régi kommunista Beňo elvtársnak a mai fiatalok barátaivá? Nos, egyszerűen úgy, hogy rájött: a nemzedéki kérdésről nem elmélkedni kell elsősorban, hanem a tapasztaltabb nemzedéknek konkrétan és aktívan befolyásolni kell a fiatalokat. Hiszen ez a pozitívum a nemzedékek közti különbségekben: a fiatalok igénylik kérdéseik megmagyará zását. Kitől kérhetik ezt? Csakis azoktól, akik már képesek magyarázatot adni. Ha nem a tapasztaltabb nemzedék adja meg a választ, keresik maguk, a .rmgaic tapasztalattor,• módján. És ilyenkor éleződik a nemzedéki kérdés. Ilyenkor fiatal fejjel úgy tűnik, hogy az öregek n5?i>.íjrrt rosszul cstit&Utk. A felnőtteknek az ilyen egyértelmű és általános elmarasztalás igazságtalannak fog tűnni és lehurrogják a fiatalokat. Ez viszont reakciót vált ki és újra ellentámadást ... És éleződik egy probléma, amely sok esetben mondvacsinált. Az olyan emberek számára, mint Ondrej Beňo, az ilyen probléma távoli és mesterséges. Mert ő ténylegesen tesz is valamit azért, hogy a kölcsönös félreértéseknek elejét ve°;ye: beszélget fiataj barátaival. VILC5EK GÉZA MINDENKINEK ERDEME SZERINT Teremtsünk rendet a bérezésben és a normázásban is Llány órája van egy nap•* nak. Természetesen huszonnégy. És egy hétnek? Hétszer huszonnégy, azaz százhatvannyolc. Ebből a 168 órából mindössze 42-t dolgozik az, aki kihasználja munkaidejét. Mert nem titok az a sajnálatos tény, hogy még mindig akadnak, akiknek nem szívügyük a munka, s ezért nem is veszik túlságosan szigorúan az előírásokat. Későn járnak munkába és előbb fejezik be a műszakot, de időközben sem mindig azzal foglalkoznak, amiért fizetik őket, hogy teljesítményük minőségéről, az eredményekről ne is beszéljünk. Ezzel szemben nemigen akad valaki, aki önbírálóan, becsületesen bevallaná: — ezt a hetet ellógtam, vagy rosszabb minőségű munkát végeztem. Kérem tehál, vonják le a béremből vagy a fizetésemből a különbözetet. Az ilyen dolgozót nyilván mindenki tébolyodottnak, vagy őrültnek tartaná. Pedig igy volna rendjén, ha nem volnánk többnyire elnézőek, sőt nagyvonalúak önmagunkkal szemben. Munkaadónk, illetve az állam érdekei nemegyszer eltörpülnek, meri a legfontosabbnak azt tartjuk, hogy akár megérdemelten, akár nem, minél több pénz üsse a markunkat . . . Ezekkel a problémákkal foglalkozott a CSKP KB legutőb bi ülésén Ľubomír Strougal, a CSSZSZK miniszterelnöke. A Munkaügyi és Népjóléti Minisztérium megállapításai is azt jelzik, hogy bérpolitikánkban sincs minden rendben. Hiszen gyakran arról is meggyőződhetünk, hogy különböző munkáért egyformák a keresetek, vagy hngy a szakemberek is csak annyit kapnak, mini a segédmunkátok. Természetes, hogy ennek a nem kívánatos béregyenlősdinek a következményei sem maradnak el. Nem csoda, hogy akik lelkiismeretesen dolgoznak, pontosan betartják a munkaidőt, és a minősített dolgozók is — az ilyen igazságtalanság láttán elkedvetlenednek. — Minek a jó munkaerkölcs, miért hajszoljam és miért képezzem magam, ha az a lógós alak, akinek mindig máson jár az esze, inint a munkáján, ugyanannyit keres, mint én? — mondogatják sokszor elkeseredetten a becsületes dolgozók. És legyük mindjárt hozzá, jogos ez a véleményük. Mert ha a termelés ésszerűsítését és intenzifikálásHt tartjuk gazdasági életünk egyik legfőbb feladatának, akkor a bérpolitikában is — mely azzal szorosan Hszszefügg — rendet kell teremtenünk. E

nnek a követelménynek a teljesítése elképzelhetetlen az évek óta nem ellenőrzött, tehát elhanyagolt munkannrmák rendezése nélkül. Köztudomású ugyanis, hogy a még érvényben levő normák elavultak. Nem juttatják kifejezésre a termelés feltételeit, nem kritériumai többé a munka igazságos értékelésének. Márpedig a munka ésszerűsítésének, az anyagfogyasztás racionalizálásának legfőbb követelménye a normák megállapítása. Strougal elvtárs ezzel kapcsolatban rámutatott a vezető dolgozók egy részének opportunista magatartására is, akik nem egy esetben visszariadnak kevéssé népszerű kötelességeik teljesítésétől. Csak nehezen, vagy egyáltalán nem veszik tudomásul, hogy a hanyag dolgozók támogatásával nemcsak azokat károsítják meg, akik a munkaidő alatt becsületesen végzik kötelességeiket, akik légjobb tudásuk és lelkiismeretük szerint mindent elkövetnek a jó eredmények elérése érdekében, ha nem az államot is. Ezért oly fontos, hogy kivétel nélkül mindenütt meghonosodjon az elv: csak a jó munkáért jár jó fizetés, és ellenkezőleg: a felületes, a rossz munkáért a dolgozóknak kevesebbel kell beérniük. Mert a fizetés vagy a bér nemcsak a munkában eltöltött idő gépies kifejezője, hanem a termelés hatékony növelésének, a munkaerkölcs megszilárdításának az eszköze is. Aki nem tud bánni ezzel az eszk&Kzel, aki nem tudja, vagy nem akarja megkülönböztetni a jó munkát a rossztól, az megkárosítja a népgazdaságot, az hátrányosan befolyásolja a termelékenységet. A munkaerők szabályozása kétségtelenül égető probléma. Megoldása éppen olyan sürgős, mint az ezzel összefüggő fizetési és bérrendszerünk módosítása. Minthogy azonban erre csak ötéves tervünk második felében kerülhet sor, addig sem volna indokolt összetett kézzel ölnünk. Hiszen a vállalatoknak ma is megvan minden lehetőségük ahhoz, hogy a munkateljesítményeket a tényleges eredmények alapján értékeljék. Erre a megkülönböztetésre szolgálnak a prémiumok, a különféle jutalmak, sőt a normák is, melyek ösztönzően hatnak a jö dolgoxókra, másrészt pedig nem támogatják indokolatlanul azokat, akik azt nem érdemlik meg. Ám a hatékonyabb termeléssel kapcsolatban nem elegendő csupán a béregyenlősdi megszüntetése. Nem, ez kevés volna a termelés racionális irányítása nélkül. Mert még a leglelkiismeretesebb és a legszakavatottabb dolgozó teljesítménye sem érheti el a kívánt színvonalat, ha a munka szervezése hibás vagy hiányos. Hifiba kifogástalan ugyanis a munkaerkölcse valakinek, ha az anyagra várnia kell, vagy ha a kész termékek elszállítása akadozik, ezért erről — más munkáját végezve — neki kell gondoskodnia. Az ilyen és hasonló fennakadásokra nemcsak a dolgozók fizetnek rá. hanem a vállalat <s A

mint az az elmondottakból is kitűnik, bérpolitikánkban a rend helyreállítása nemcsak a dolgozók, hanem a vállalatok érdeke is. Ezért elengedhetetlen követelmény Štrougal elvtárs szavai szerint a népgazdasági terv funkciójának megszilárdítása, s ezzel kapcsolatban a helyes munkaszervezés, illetve a tervszerű irányítás biztosítása. Ha ez sikerül, bátran állithatjuk, hogy ismét tovább jutottunk egy lépéssel, mely életszínvonalunk emeléséhez vezet. KARDOS MARTA Fejlődik a gyermekváros p • H * p * ^ '' ' • v - x' MA Ji

' & , / "ä v v x ..t < c y -i. Köztársaságunk legfiatalabb helysége, a Karlovy Vary melletti doubíi SOS gyermekváros állandóan növekszik. Ez év végéi

a « tizenkét háznak 96 gyermeklakója lesz. (Felvétel: ]. Vlach — CSTKJ