Új Szó, 1971. február (24. évfolyam, 26-49. szám)

1971-02-23 / 45. szám, kedd

Urôááá! , Urrrááá! Hangzott' a Pétervárhoz közel fekvő Julkovi-fennsík lejtőin. Az orosz katonáknak ez a régi harci felkiáltása a vízhűtésű nehézgéppuskák ropogásával, a kézipuskák dörrenéseivel és a szuronyok zörejével keveredett. Egyforma puskák, egyforma golyószórók támadtak egymás ellen. A katonák köpenyei is egyformák voltak. A Pulkovifennsík ellen támadók csupán a gallérjukra tűzött vörös szalaggal különböztek ellenfeleiktől. A Vörös Gárda ütközött meg a Pulkov és Krasznoje Szelő között elterülő frontvonalon Krasznov osztagaival. A naptárban ezen a napon 1917. október 30-a áll. Tehát pár nappal a pétervári fegyveres októberi felkelés után, pór nappal azután, hogy Oroszországban átvette a hatalmat a forradalmi munkásosztály ... és Pétervár ellen vonultak Krasznov generális fehér hordái. A Vörös Gárda védte Pétervárt, s egyben támadott is. Nem volt ez reguláris hadsereg, parancsnoksága sem volt egységes. Bennük volt azonban az elszántság: megvédeni Lenin, a forradalom vezetője, a felkelés parancsnoka székhelyét, Pétervárt. A várost a vörösgárdisták védték — forradalmi katonák, forradalmi tengerészek és a forradalom felfegyverzett munkásai. A győztesek nagylelkűek voltak. Hajlandók voltak szabadon bocsátani Krasznov generálist azzal a feltétellel, hogy soha többet nem emeli fel kezét a szovjet hatalom ellen. Elég volt a becsületszó. Krasznov fogadalmat tett, átkozta magát és becsületszavát adta. A forradalom katonái hittek neki. Hiszen a forradalom az ő számukra az új élet kezdetét Jelentette. Örültek a győzelemnek, s hogy becsületszót adott, — elengedték Krasznovot. Persze, ezt a „becstilelszót" n cár generálisa adta . . . Megszegte! Oj támadásba kezdett a szovjet hatalom ellen. Drága tanulság volt ez a szovjetek számára, s az ifjú szovjet köztársaság számára is. Azok, akikről a világ burzsoá sajtója azt írta, hogy barbárok, hittek a becsületszóban. Azok ellenben, akiket a sajtó becsületes, a bolsevik barbárság leghumánusabb harcosaiként említett, megszegték adott szavukat... A Pulkovi-fennsíkon csak 10 ezer vagy talán 12 ezer vörösgárdista harcolt. De ez volt a csirája a későbbi hatalmas és erős Vörös Hadseregnek. FEBRUÁR 23 A SZOVJET HA

DSEREG NAPJA A PUSKÁTÓL A RAKÉTÁIG Múltak a hetek. A fiatal szovjet köztársaság éhínséggel, felfordulással, gyilkosokkal és az ellenforradalommal küzdött. A munkáskezek munkáján és a munkásészen alapuló új államnak továbbra is gondolnia kellett a harcra és a védelemre. A vörösgárda nőttön nőtt. A vöröstiszteket képző tanfolyamok kiképezték az első szakaszparancsnokokat ... A szovjet kormány és a szovjet nép békés építőmunkába vetett hite viszont szétforgácsolódott. A proletariátusnak a hatalom megtartásáért kellett harcolnia. Megkezdődött az orosz ellenforradalom, melyet a későbbiek folyamán az egész kapitalista világ egyesített erői támogattak. A szovjet köztársaság megvédését azok vállalták, akik ki harcolták a hatalmat. A forradalom tengerészei és katonái, akik már feleségük és gyermekeik ölelésének hitében ringatták magukat és örültek a föld illatának, mely a földről szóló kiáltvány szerint már az övék volt, mindnyájuknak búcsút kellett venniük az otthon édes gondolatától és ismét megkezd ték a harcot. A szovjet hatalom megoldást keresett. Lenin a központi bizottság tagjaival és katonai szakértőkkel tanácskozott. Nem volt könnyű a megoldás. Azok, akikben a szovjet hatalom meg bízhatott, utolsó csepp vérükig elszánták magukat a harcra — sajnos, nem rendelkeztek pa rancsnoki tapasztalatokkal Azok viszont, akik a cári had sereget vezényelték, műveltek és tapasztaltak is voltak, de ritkán fordult elő, hogy a szovjet hatalmat támogatták volna. Éppen ellenkezőleg, többségük az első adódó alkalommal elárulta a szovjeteket. 1917. november 23-án Lenin Mogilevben parancsot ad az ellenforradalom elleni harc forradalmi főhadiszállásának meg szervezésére. Az ellenforradalom támadásba kezd! A győzedelmes forradalom védekezik, ós szintén támad. 1918 első hetei. A veszély fokozódik. Az ellenforradalom megerősödik. A szocialista hazát halálos veszedelem fenyegeti. Dönteni kellett! 1918. február 21-én a népbiztosok tanácsa Lenin vezetésével dekrétumot fogad el: „A szocialista haza veszélyben forog!" 1918. február 23-án Moszkvában, Pétervárott és más városokban tömeggyűléseket tartanak. A forradalmi tanácsok képviselői ismertetik a dekrétumot és felhívással fordulnak az önkéntesekhez, hogy csatlakozzanak hazájuk védőihez . .. Az eredmény: a parancsnokságok megtelnek a jelentkező önkéntesekkel. Fiatal és idősebb férfiak ezrei jelentkeznek a születő proletár hadseregbe. A burzsoázia és az ellenforradalom mégsem adta fel a harcot. Cselszövéseket és terveket szőtt a szovjet köztársaság ellen. Hitler volt, aki elhatározta, hogy hatalommal töri meg az első proletárállam erejét. A fasiszta hadseregek, melyek felfegyverzéséhez egész Európa hozzájárult, eljutottak egészen Moszkváig, Leningrádig ós Sztálingrádig. Elhangzott azonban ismét a mozgósítás jelszava: A dicső dekrétum — „Veszélyben a szocialista haza!" — kiadása óta 53 év telt el. Huszonhat évvel ezelőtt ért véget a győztes Nagv Honvédő Háború. A Szovjetunió békés fejlesztését védi a szovjet hadsereg — apáink és nagyapáink dicsőségének örököse. Már nem kézipuskák, nehézgéppuskák és géppuskahevederek a jellemzői ennek a hadseregnek. Ma a szovjet kormány igyekszik jó viszonyt teremteni minden országgal. A békés egymás mellett élés alapelve szerint cselekszik. Mindamellett — a múltban szerzett tapasztuiatok alapján — építi hadseregét, mely képes megvédeni a forradalom vívmányait, azt a hadsereget, mely a Varsói Szerződés többi hadseregével vállvelve képes a Ez a szovjet hadsereg jelene A szocialista haza védelmezői resszor támadásának visszaverésére. Veszélyben a hazái Mindenki az ifjú köztársaság védelmére! A kommunisták az elsők! Fegyvert! A szovjet kormány dekrétuma rátalált a címzettekre. A válaszra nem kellett sokáig várni. A haza új védőinek tíze.zrei fog tak kezükbe fegyvert. Oj hadsereg született. Ez a nap vált a szovjet hadsereg napjává. * » » Az ellenforradalom bukása után megkezdődött a békés fejlődés. „Veszélyben a szocialista ha za!" A Vörös Hadsereg isinél felemelte fegyveres öklét. Kiűzte országából a megszállót, és tovább folytatta felszabadítás! hadműveleteit. Felszabadította Európa egyes országait . . . ... a fényárban úszó Prága is köszönthette a dicső T—34-es tankokon bevonuló felszabadj tóit. Budapest, Varsó, Belgrád és Bukarest felett is a győzelmes vörös lobogó lengett. Az a hadsereg, amely a munkások felfegyverzett egységeiből jött létre, győztesen vetett véget a háborúnak. éjjel-nappal készen annak az ag(V. Kulicsenko — VTS felv.J szocialista lábor minden országában a haladás és a fejlődés megvédésére. A ma szovjet katonája csupán egyben hasonlít 1918-as elődjéhez: a hazaszeretetben és a haza megvédésének elszántságában. A külső jegyek összehasonlíthatatlanok. Mérnökök, jól képzett szakemberek, mérnöki diplomával rendelkező tisztek és elektromos számítógépeken dolgozó tüzérek ... Ilyen a Vörös Hadsereg 53 év elteltével. A mai szovjet hadsereg már ilyen. V. VLADÁR ZBYCH ANDRZEJ: KLOSS SZAZADOS KALANDOS TÖRTÉNETE 68. — Mindenáron azt akarja megtudni, hogy miről beszélgettünk hazafelé, akkor éjfél. Hát ki az isten emlékszik vissza arra, hogy mólésan, két csinos Hő társaságában miről beszélget szilveszter éjszakáján? — Csak ez érdekelte? — Nem. Arról is hosszasan faggatott, hogy milyen körülmények között ismerkedtem meg Edittel. Elmondtam neki az akkori városparancsnok elleni •támadás estéfén történteket, azt, hogy Edittel tulajdonképpen akkor este ismerkedtünk meg, ott, a folyosón, közvetlenül a városparancsnok felesége és kétéves gyermeke holttestének közeié-. ben. Egyszerre, mintha más nem is érdekelte volna, megköszönte a beszélgetést és áttért' az apró fecsegésre. — Hát akkor mikor hazudtolta meg önt? — kérdezte Kloss. — Feltett egy kérdést, hogy Edit 1941-es elutazása után hol találkoztam vele ismét. Mondtam, hogy magánál, tegnapelőtt. Erre ő azt mondja, hogy nem igaz, mert Edittel találkoztam 1943. ban Kijevben is. Mondtam, hogy az kizárt dolog, mire Ď azt mondja, hogy ez tény, ne hazudjak. Mondtam neki, hogy az elképzelhető, hogy egyidöben voltunk Kijevben, de az kizárt, hogy talál köztünk volna Kloss kombinált. Lehet, hogy Edit tud valamit Schneiderről? Ezt használja ki Hrunner arra, hogy a századost gyilkossági kísérlettel vádolja? Esetleg tényleg van Sclineidernek takargatnivalója, Edit viszont tud erről? — Végre, HansI Már azt hittem, hogy cserben hagyod öreg cimborádat! — Brunner tárt karokkal sietett Kloss felé. — Már éppen telefonáltam hozzád az imént, hogy megkérdezzem, mi van veled, de egy bájos női hang azt vála szólta, hogy éppen hozzám indultál. Egyébként nem is tudtam, hogy komolyan foglalkozol a mi kis Editünkkel. — Hát akkor most már tudod — mondta nevetve Kloss. — Es te vagy az első, akit az eljegyzésünkre is szeretettel meghívok! — Nézd, Hans. A telefonközpontosok nem egészen csak telefonközpontosok, ezt te is jól tudod. Lokátorkezelők is egyben, igen könnyen előfordulhat, hogy egyik napról a másikra átvezényllk őket. Hallgasd meg hát öreg és tapasztalt cimborád tanácsát... — Lelki tanácsok helyett inkább azt mondd meg, hogy miről akartál velem beszélni? — Ülj le már és adj időt, hogy magamhoz térfek a meglepetéstől. Mert mi tagadás, meglepett az eljegyzés híre. Talán egy kicsit gyorsan jött. Egyébként pedig egy nagyon fontos és bizalmas beszélgetésre kértelek. Ne csinálj belőle viccet, mert veszélyes játék vál hat belőle. — Adj már egy szivart — mondta hanyagul KlosS. — Neked mindig nagyon jó szivarfaid vannak. — Mit akarsz ezzel mondani? — kérdezte meglepetten Brunner. — Semmit. Egyszerűen azt gondoltam, hogy komoiy beszélgetéshez komoly szivar illik, ló szivart pedig csakis nálad kaphat manapság az ember. - Egyébként — folytatta Kloss, most már illatos füstfelhőket eregetve a szivarból —, még mielőtt áttérnél a lelktismeretvizsgálatra, kérlek, tájékoztass, mit sikerült megtudnod az Edit elleni gyilkossági kísérlet hátteréből? — Figyelmeztetni szeretnélek, Hans. Te talán nem is tudod, mi minden történik körülötted, és talán ellened is. Mondj le arról, hogy Edittel kézfogót ünnepelj, mondj le a boldog vőlegénység öröméről. Én hallgatok, tudok hall gatni. De neked el keli kerülnöd azt, hogy alkalmat adj másoknak különböző híresztelésekre. — Nem értelek pontosan. Kérlek, beszélj már világosan, mert rémesen felizgattad a fantáziámat. Mert — tette hozzá kicsit gunyorosan — egy Abwerh tisztnek is van némi fantáziája, ha ne hezen is jön rá a dolgokra. Brunner nem szólt egy szót sem, csak csengetett, és a folyosóört utasította, hogy kísérjék be az elfogott partizánt. Az első volt, hogy Kloss alaposan végigmérte a bekísért embert. — És mit tud a madárka? Brunner nyomban kérdezni kezdte az állítólagos partizánt. Már az első pillanatban feltűnt Klossnak, hogy a viadukt felrobbantásának körülményeiről alig kérdezi. Egészen másra összpontosította a figyelmet. Kloss figyelt. A partizán Bartek szárnysegédfének adta ki magát. Kloss, mintha csak erre várt volna, gyorsan rákérdezett. — Hogy néz ki az a maga vezére? — Szőke, magas, olyan százkilencven centi magas és simára borotválja az arcát. Olyan tanárféle. Kloss lényegében csak erre volt kíváncsi. Máris biztos volt a dolgában: ez a fickó blöfföl. Brunner öltöztette be. hogy ráharapjon, akinek szánta. De még mindig nem tudta, hogy neki szánta-e a Sturmführer, vagy valaki másnak. Az ember azt a személyyleírást ismertette, ami a plakátokon van már egy éve. De még az sem illett Bartekre, nemhogy ez, amit ez az állítólagos merénylő elmondott. Újra kérdezett: — Mit tud még a bandavezérröl? — Barteknek hamarosan találkoznia kell egy növel, aki a Gestapónál dolgozik. Valószínűleg telefonos. Már több éve a partizánoknak dolgozik. Bartek lőle várja a viaduktot övező aknamézö beosztásának új tervét. — És mit tud arról a nőről? — Fiatal, csinos, nemrégiben érkezett meg ebbe a városba. Valamikor 1941ben már volt itt. Ha jól emlékszem, Editnek hívják. Kloss ellenállhatatlan ingert érzett, hogy hangosan felnevessen ezen a Brunner-féle pedantérián. Még a nevét is bemagoltatta. Kár, igazán kár — gondolta Kloss, hogy a testsúlyát nem kellett tudnia ennek a szerencsétlen féregnek. Kloss intett, hogy ö végzett az emberrel. Brunner kivezettette, és várakozóan nézett Hansra, de Kloss egyáltalán nem sietett. Kérés nélkül elvett egy szivart Brunner asztaláról, rágyújtott. Mindent értett. Tehát Brunner azért ejtette kí a poharat szilveszterkor a kezéből, mert ráismert Editre, Édit viszont őrá. Ezért nem akarja befejezni azt, amit akkor éfszaka elkezdett arról, hogy mitől fél. Egyszerűen fél Brunnertól, vagy csupán nem tudja, nem meri elhinni még a saját szemeinek sem, hogy egy gestapós Sturmführer gyilkos lehet. Német asszony és gyermek gyilkosa. Es valami felsejlett neki abból a grimaszból is, amit Brunner akkor vá gott, amikor a szivarját dicsérte. Kloss most már százszázalékosan meg mm volt győződve róla, hogy Brunner miért rendezte ezt a cirkuszt. El akarja távolítani a lányt, méghozzá a legaljasabb módon: árulónak kiáltja kL — Nos, mit szólsz ehhez, Kloss? -—>., JI^. nézett rá Brunner. — Az előbb te figyelmeztettél engem, ^a most én adok neked néhány hasznos £i tanácsot. IFolytatjuk\ ^