Új Szó, 1971. február (24. évfolyam, 26-49. szám)

1971-02-03 / 28. szám, szerda

A párton belüli jobboldali csoportok kiafakufása és tevekenysoge (3) A jobboldali erök képviselői már 1968 előtt is hallatták hangjukat ugyanúgy, mint az opportunisták az akkori pártvezetőségben. Nem véletlen, hogy éppen Novotný vezetése idején került jelentős funkcióba Ota Šik, František Kriegel, Jan Procházka és a revizionista irányzat más képviselői. Amint azt a CSKP Központi Ellenőrző és Revíziós Bizottságának jelentése közli, a vizsgálat megállapította, hogy a párton belüli jobboldali ellenzék vezetőcsoportja a január utáni fejlődés során ezekből a legbefolyásosabb jobboldali csoportosulásokból alakult ki: | A pártvezetóség és a • • Központi Bizottság azon lagjai közül, akik már azelőtt is a revizionizmus és a jobboldali opportunizmus képviselői és támogatói voltak, vagy fokozatosan áttértek a platformjukra. 2

A CSKP prágai városi bi• zottságának 1968 áprilisi konferenciáján választott vezetői közül, akik ezt a szervet olyan központtá változtatták, mely kisajátította a Központi Bizottság jogait a jobboldal képviselőinek beleegyezésével összehívta az ún. vvsoŕanyi kongresszust. 3

A CSKP Központi Bizott• sága ún. kulturális aktívájának tagjaiból. Ezt az aktívát Eduard Goldstüeker vezette, aki a rendkívüli XIV. kongresszus előkészítésében kisajátította a Központi Bizottság egyes jogait. 4

Az SZLKP bratislavai váro• si bizottsága jobboldalának képviselőiből és egyes más szlovákiai pártvezetőkből, akik a prágai városi bizottság jobboldali csoportjának példáját követve, kisajátították az SZLKP Központi Bizottságának jogait és összehívták az SZLKP kongresszusát. Ezeken kívül a csoportok politikájában részt vettek a brnói és más jobboldali csoportok tagjai is. Nézzük meg, milyen tevékenységet fejtettek ki. | A CSKP Központi Bizott' • ságának 1968 januári plénurnán Alexander Dubceket választották meg a CSKP Központi Bizottságának első titkárává, és az elnökség tagja lett többek között Jozef Špaček és Josef Borftvka. Az 1968 áprilisi plénumOR az elnökségből távozott Josef Boriivka, s az elnökség tagjává választották meg František Kriegelt és Josef Smrkovskýt, az elnökség póttagjává pedig Bohumil Šitóont. A titkárság tagjai lettek Zdenék Mlynár, Václav Slávik és Štefan Sádovský. A párt felelős funkcionáriusai, mint A. Dubček. O. Černík. B. Šimon, Š. Sádovský egyre nyíltabban a jobboldali opportunizmus képviselőinek pozícióira jutottak. A pártvezetóségben kezdetben a jobboldali opportunizmust J. Špaček, F. Kriegel, J. Smrkovský, Z. Mlynáf, Č. Cisaŕ. V. Slávik képviselte. Ezek az emberek annak ellenére, hogy döntő fontosságú pártfunkciókat töltöttek be, ellenzéki és frakciós tevékenységet fejtettek ki. Ezt bizonyítja az a tény is, hogy ignorálták és nem magyarázták helyesen a januári plénum határozatát, amivel durván megsértették a párt alapelveit: az alapszabályzatot, a Központi Bizottság irányvonalát és határozatait. Ugyanez történt a CSKP KB 1968 májusi plénumának határozatával, az augusztusi plénum több határozatával és a CSKP KB 1968 novemberi határozatával is. Terveik valóra váltása érdekében frakciós módszereket használtak, melyek nem tűrhetők meg a pártban, mivel sértik a demokratikus centralizmus, a párton belüli demokrácia és a kollektív vezetés elvét. A Központi Bizottsághoz, mint kollektív szervhez való viszonyukban durván megsértették ezeket az elveket. A frakciós módszerek a Központi Bizottság azon tagjai ellen irányultak, akik kitartottak a marxizmus—leninizmus, a proletár internacionalizmus pozícióin, nem tértek el a XIII. pártkongresszus irányvonalától és a januári plénum igazi értelmétől. A frakciós tevékenység egyik megnyilvánulása volt a Központi Bizottság egyes tagjai ellen indított kampány. Ezeket az elvtársakat konzervatívaknak, a „megújhodási" és „demokratizálási" folyamat, az új politika ellenségeinek, később árulóknak és kollaboránsoknak nevezték. Ez a kampány a jobboldalnak a tömegtájékoztatási eszközökben betöltött monopol helyzetére támaszkodott. Ezzel megakadályozták a tárgyilagos vitát, a véleménycserét és megsértették a Központi Bizottság elvi egységét. A jobboldal taktikájának célja a pártfunkcionáriusok aktívájának kicserélése volt. A pártvezetőség nem állt ki a félreállított, becsületes, tapasztalt elvtársak mellett, és ez arra ösztönözte, a jobboldalt, hogy folytassa támadásait. „Oj politika — új emberek" jelszóval a párt- és államapparátusban és a társadalmi szervezetekben több jobboldali képviselőt, ingatag, a jobboldalt támogató embert neveztek ki funkciókba. A jobboldal elsődleges célja az volt, hogy a különböző szervek, elsősorban a Központi Bizottság, valamint a Központi Ellenőrző és Revíziós Bizottság a jobboldal kezébe kerüljön. Az alapszabályzat egyik legdurvább megsértését jelenti, hogy listát készítettek azokról a párttagokról, akiknek nem állt jogukban, hogy a pártszervekbe válasszák be őket. Bizonyítékaink vannak e listák öszszeállításáról és terjesztéséről. A pártvezetőség semmit sem tett ez ellen. Elnézte, hogy a CSKP kerületi bizottságának jobboldali képviselői a Központi Bizottság háta mögött tárgyaljanak, többek között a tervezett kongresszus küldöttei megválasztásának saját célokra való felhasználásáról. Az által, hogy Dubček és a vezetőség többi tagja fokozatosan áttért a jobboldali erök pozíciójára, ami elsősorban abban nyilvánult meg, hogy ezek az emberek alávetették magukat a nacionalista és szovjetellenes hullámnak, a jobboldal a pártban és az államban gyakorlatilag kézbe kaparintotta az egész hatalmat. A rendkívüli feszült helyzetben, a tömegtájékoztatási eszközök által előidézett szovjetellenes és pártellenes őrület légkorében a Dubček-féle vezetőség fokozatosan eltért a marxiznwjs—leninizmus és a . proletár internacionalizmus elveitől. A pártellenes ideológiai platform érvényesült az öt testvérpárt varsói leveléhez elfoglalt álláspontban, valamint a CSKP Központi Bizottsága elnökségének 1968. augusztus 21 i határozatában is. ^ A párton belüli ún. második centrum másik csojDortosulása volt a prágai városi szervezet jobboldali vezetősége. A jobboldal már 1968 márciusában követelte a XIV. rendkívüli kongresszus összehívását. A jobboldali erök kulcsfontosságú stratégiai célja volt a rendkívüli kongresszus mielőbbi összehívása. A városi pártkonferencián — a jelenlevő A. Dubček felszólalása ellenére — külön határozatot fogadtak el, mely útmutatásul szolgált a jobboldali erőknek további tevékenységűkhez. A prágai jobboldali erők egyesülése és az a tény, hogy a városi szervezetben a kulcsfontosságú pozíciók a jobboldal kezébe kerültek, lehetővé tette, hogy a jobboldal nemcsak Prága, hanem az egész köztársaság politikai fejlődését befolyásolja. A CSKP prágai városi bizottsága különböző problémákat tűzött napirendre, újabb és újabb kérdéseket vetett fel, nem biztosítva, hogy elegendő idő legyen megoldásuk előkészítésére és magára a megoldásra. A városi pártbizottság új plénumának első ülésén a jobboldali ellenzék képviselői azt követelték, hogy a városi pártbizottság különleges helyzetben legyen a CSKP Központi Bizottságával szemben. Nézetük szerint a városi pártbizottság nyomást gyakorló szerv lett volna, s megfogalmazta volna az állásfoglalásokat azokhoz a problémákhoz, melyekhez a Közj)onti Bizottság nem volt képes, állást foglalni, vagy ez nem állt módjában. Alapjában véve ezzel a második központ létezésének és tevékenységének legalizálását, egy szervezet szervének különleges helyzetét követelték, ami ellenkezik a párt alapszabályzatával. A városi jwrtbizottság jobboldali képviselői állandó nyomási gyakoroltak a kongreszszus mielőbbi összehívására, miközben azt feltételezték, hogy sikerül a kongresszusra rákényszeríteni saját politikai irányvonalukat és a Központi Bizottság olyan összetételét, mely biztosítaná irányvonaluk érvényesítését. Az áprilisi prágai városi pártkonferencián kialakult jobboldali csoport befolyásolta a júniusi konferenciát is és fokozta támadásait. Kiharcolta, hogy a városi konferenciát nyilvánítsák permanensnek, s az üléseket folytassák egészen a pártkongresszusig. Ezt azért köve telték, hogy a városi konferencia bármikor összeülhessen és meghiúsíthassa a Központi Bizottság elnökségének azokat a határozatait, melyek nem feleltek meg a jobboldali centrum elkéjjzeléseinek. Ez a jobboldali csoport arra használta ki a júniusi városi párt konferenciát, hogy megkísérelje a közeledő rendkívüli XIV. pártkongresszus küldöttei megválasztásának befolyásolását. Az egyes elvtársak munkájának értékelése nélkül a városi konferencia jelölő bizottsága beterjesztett egy listát, melyen a KB, valamint a Központi Ellenőrző és Revíziós Bizottság 70 tagja szerepelt, akiket a jobboldal saját embereivel akart helyettesíteni, hogy így végleg kezébe vegye a hatalmat a párlban és az államban. A CSKP újonnan választott városi bizottságában betöltött pozícióit kihasználva az ún. második centrum ezt a névsort a városi pártbizottság nevében elküldte az összes kerületi pártbizottságnak. A KB elnökségének jobboldali opportunista többsége meg hiúsított minden beavatkozást a kimondottan frakciós, egységbontó tevékenység ellen. A centrum jobboldali képviselőinek és a városi pártbizottság jobbboldali erőinek közös érdekeiről volt szó annak ellenére, hogy a vezetőség egyes tagjai gyakran ellentmondásos állásfoglalásokkal leplezték igazi nézeteiket (J. Smrkovský, F. Kriegel, C. Císaŕ és mások). A CSKP KB plénuma sem tudta megakadályozni a jobboldali ellenzék frakciós tevékenységét. Miközben a jobboldal hangzatos szavakkal elítélte az ötvenes évek jiártéletének defou mációit, a pártmunka lenini normáinak és módszereinek megszegését, megsértette a Központi Bizottság jogait, megbontotta a Központi Bizottság és az egész párt egységét, s durván megsértette a lenini alapelveket. J. Špaček 1968 márciusában a marxizmus—leninizmus tanárainak aktíváján „haladókra" és „konzervatívakra" osztotta a Központi Bizottság elnökségének tagjait, és ezzel támadást indított az ún. konzervatívak ellen. Ez azt eredményezte, hogy kialakult a gyanúsítgatás, a pszichológiai nyomás légköre, a „demokratizálás" és a „megújhodási folyamat" ellenségeit keresték. Az ún. második centrum terveivel összhangban a következő időszakban kampányt indítottak, melynek az volt a feladata, hogy teljes bizalmatlanságot keltsenek a Központi Bizottsággal szemben, míg a jobboldal képviselői népszerűséget szerezzenek és őket tartsák az igazi marxistáknak. A párton belüli jobboldali vezető csojjort kialakulása attól függetlenül ment végbe, ki milyen funkciót töltött be a pártban és az államban. 1968 júniusában huszonkét kulturális dolgozó E. Goldstüeker vezetésével kulturális aktívát készített elő, melyen Č. Císaŕ, a CSKP KB titkára beszámolt a Központi Bizottság 1968 májusi plénumának eredményeiről. Az aktíván elfogadták „A kommunista művészek és kulturális dolgozók állásfoglálását". amely ellenzéki, pártellenes platformot fejez ki. A Központi Bizottság májusi plénuma a szocialistaellenes erők fellépésének veszélyét hangsúlyozva, felhívta a figyelmet az ellenük folytatott harc fontosságára. Ezzel ellentétben az állásfoglalás hangsúlyozza, hogy az aktíva részvevői rámutatnak a „konzervatív erők" valódi terveire és arra törekednek majd, hogy a XIV. |»ártkongresszus előkészítése során a konferenciákon ne vegyenek részt a deformációkban kompromittált kommunisták", s akik ..nem ké|>esek megvalósítani a demokratikus szocializmust" A Központi Bizottság állasfoglalásával ellentétben tagadták a munkásosztály vezető szerepét és hangoztatták az értelmiség vezető szerepét. Az aktíva szervezői állásfoglalásukban keresetlen módon fenyegetik a CSKP Központi Bizottságát: ,,Az aktíva figyelmezteti a pártvezetőséget, ha . . leváltaná Pelikán elvtársat, vagy más ilyen jellegű káderváltozást hajtana végre, olyan szakadásra kerülne sor a pártvezetőség és a kulturális értelmiség, a [>ártvezetőség és a publicisták, a pártvezetöség és a fiatal értelmiség között, mely sokkal rosszabb lenne, mint az a szakadás, amely tavaly az írók kongresszusa és a straliovi események után történt" Az aktíva vezetősége 1968. július 24-én úgy döntött, hogy a KB tagjai köziil J. Borűvkát, A. Dubčeket, J. Hájeket, V Kad lecet, F Kriegelt, V. Slavíkot, J. Smrkovskýt. O. Starýt. O. Síkot, B. Simont, J. Špačeket és másokat fogja támogatni. Negyvennyolc elvtárs és elvtársnő nevét különlistán tüntették fel; szerintük nem szabad őket az új Központi Bizottságba beválasztani, mivel elvesztették a bizalmat, és senkit sem képviselnek. Lb A második csoportot — mely a szlovákiai helyzet következtében nem gyakorolt olyan nagy hatást —, az SZLKP bratislavai városi bizottságának jobboldali képviselői és egyes más szlovákiai pártfunkcionáriusok alkották. Az SZLKP bratislavai városi bizottságának vezetői már 1968 márciusában a városi |>rirtkonferencián kifejezték, hogy a városi bizottságnak különleges szerepet követelnek. Jozef Zrak volt vezető titkár ezt így fogalmazta meg: „A városi pártszervezet struktúrájából következik, hogy a politikai és ideológiai nézetek színvonala és változása a politikai gyakorlatban sem tnarad csupán a városi szervezet „tulajdona", hanem különböző módon, elsősorban a sajtó, rádió és televízió útján és a különböző szemináriumok, tanácskozások közvetítésével eljut egész Szlovákiába, sőt tovább is. Ez arra kötelez minket, hogy városunkban a tudományos, ideológiai és politikai mozgás és a politikai gyakorlat némi előnyben lcigven, hogy hozzájárulásunk nz emberek tudata és a közvélemény kialakításához összhangban legyen a haladó irányzatokkal". A rendkívüli városi j>ártkonferencia 1968 júliusában megállapította, hogy „Szlovákiában elmaradt a demokratizálási folyamat" és ezért azt követelte, hívják össze a legrövidebb időn belül az SZLKP kongresszusát, válasszák meg az új Központi Bizottságot, mely az összes szlovák kommunista és az egész szlovák nép támogatását és bizalmát fogja élvezni. Más szavakkal ez azt jelentette, hogy kétségbe vonták az addigi vezetőség és az SZLKP Központi Bizottsága iránti bizalmat. A bratislavai városi pártbizottság jobbboldali csoportja a prágai városi pártszervezet példáját követve kamjxínyt kezdeményezett az SZLKP kongreszszusának mielőbbi összehívásáért, a becsületes jjárttagok lejáratásáért. Ebbe a kamj>ányba az összes fontosabb tömegtájékoztatási eszközt bevonták. A júniusi városi pártkonferencia levelet intézett a CSKP rendkívüli XIV. kongresszusa küldötteihez, melyben többek között ez áll: „Az intézményes szocialista demokrácia minőségileg új rendszerére kell törekednünk, amely hatékonyan szavatolja a polgári jogokat ós szabadságokat és a politikai szubjektivitás jogos képviselőivé válna minden polgár, minden érdekszövetség, társadalmi szervezet és politikai párt. Ezért ki kell használni a szocialista társadalom, mint plurális társadalom koncepciójának minden pozitív vonását, valamint az olyan szocialista társadalom pozitív vonásait, melyben a különböző nézetek összecsapása pozitív tényező lenne a politikai megoldások keresésében, végrehajtásában és a hatalom ellenőrzésében." A bratislavai városi pártbizottság mint a politikai pluralitás kérdésében, más kérdésekben is mag'áévá tette a jobboldali erők revizionista platformját. A városi fxirtszervezet jobboldali képviselőinek — Jozef Zrak, Milan Strhan, Karol Minárik, Mikuláš Fodor, Jaroslav Daniš és mások — tevékenysége összhangban áll a CSKP KB és a kerületek jobbboldali képviselőinek politikájával. Az SZLKP Központi Bizottságának vezetőségében elsősorban Viktor Pavlenda, a Központi Bizottság volt titkára, Sámuel Falfan, Bohuslav Graca, Róbert Harenüér fejtett ki ilyen tevékenységet. Hasonló ideológiai és politikai platformra helyezkedtek és a jobboldal taktikáját érvényesítették a kerületi és járási pártbizottságok egyes vezető funkcionáriusai, elsősorban Anton Ťažký, a SZLKP közép-szlovákiai kerületi bizottságának vezető titkára, Ján Koscelanský, az SZLKP kelet-szlovákiai kerületi bizottságának vezető titkára, Julius Turček, az SZLKP trenčíni járási bizottságának vezető titkára és mások. Az SZLKP bratislavai városi bizottságának jobboldali vezetői az SZLKP kongresszusának kérdésében lényegében ugyanolyan állást foglaltak el, mint a prágai városi bizottság Jobboldali képviselői. Ez a négy jobboklali csoport bizonyos kölcsönös versengés ellenére az elvi kérdésekben már az öt testvérpárt varsói találkozója előtti időszakban azonos ideológiai és politikai platformon állt, és a taktikai kérdésekben is egységesen lépett fel. A Központi Bizottságot gyakorlatilag megfosztották az irányítás jogától és szerepét az ún. második centrum vette át. 1968. augusztus 4-én, miután l>ártküldöttségünk visszatér

1 a bratislavai tárgyalásról, összeültek a jobboldal egyes képviselői, hogy megtárgyalják ,i közös eljárás egyes kérdéséi' Az a taktika, melyet ezen a frakciós tanácskozáson elfogadtak, teljes mértékben reaiizálódott a jobboldali ellenzék képviselőinek egységes fellépésében. Annak ellenére, hogy a KB elnökségét tájékoztatták erről a tanácskozásról, az einökség nem tett semmilyen intézkedést. A. Dubček figyelmen kívül hagyta a tájékoztatást. Az ún. második centrum jelentős vezető szerepet töltött be az ún. vysočanyi kongresszuson. Pártellenes, illegális akcióról volt szó, melynek segítségével az ún. második centrum „legalizálta" a pártban gyakorolt hatalmát. ELLENÜNK VOLTAK