Új Szó, 1971. február (24. évfolyam, 26-49. szám)

1971-02-12 / 36. szám, péntek

A GAZDASÁGI KONSZOLIDÁCIÓTÓL A NÉPGAZDASÁG FELLENDÍTÉSÉHEZ ' A CSKP KB decemberi plénumának határozataiból is nyilvánvaló a (okozatos politikai és gazdasági konszolidációnk közti szoros összefüggés, az egység, mely hazánkban lényegesen .befolyásolja a-szocializmus építésének sikerét. Husák elvtárs a decemberi plénumon elmondott beszámolójában hangsúlyozta, hogy legfőbb feladatunk a konszolidáció eredményeinek az elmélyítése, a gazdasagi é'etünkben évek óta felhalmozódott problémák ütemes megoldása és népgazdaságunk hatékonyságának tervszerű fokozása. Ezeknek a célkitűzéseknek alapján dolgozták ki už 1971. évi népgazdasági tervet és az ötödik ötéves terv elökéMitésekor is ezek az elvek voltak irányadók. A dolgozók többsége kezdeményezésével és áldozatkészségével már a múll évben tanújelét adta megértésének, segíteni akarásának. Főleg ezzel magyarázható a hazai piac stabilizálódása, a pénzünkbe vetett bizalom megszilárdulása. Ennek következményeképpen sikerült megtartanunk eddigi életszínvonalunkat is. Ám az egy helyben topogással nem sokra mennénk. Ezért nem volna értelme elhallgatni, hogy a ránk váró feladatok rendkívül igényesek, de teljesítésükre — a tavalyi eredményekből következtetve — megvannak a reális lehetőségek. Az 1971. évi népgazdasági terv a legsürgősebb teendőnek „az adós, fizess" elv alapján elhanyagolt külkereskedelmi tartozásaink rendezését és a nemzetközi munkamegosztás elmélyítését tartja. Ismeretes ugyanis, hogy 1968-ban és 1969-ben exportunk üteme lényegesén csökkent. Minthogy nem teljesítettük szerződésileg váUait kötelezettségeinket a szocialista országokkal szemben,_ azok annyira felgyülemlettek, hogy felemésztették a néhány év elfltti követeléseinket is. így történt aztán, hogy a hitelező szerepét csakhamar az adóséval cseréltük fel. Ma már tehát a szocialista országok, elsősorban a Szovjetunió hitelez nejünk és jogosan várja tőlünk adósságunk rendszeres törlesztését. Noha a múlt évben lényegesen többet szállítottunk a szoejjili^t'a országokba (kb. 18 százalékkal az 1968. évi helyzethez viszonyítva), nn^anakkor azonban a hazaT piac konszolidációja érdekében nem sikerült a múlt évben teljes mértékben kifizetni tartozásainkat, mélyeknek a kamatai is kiegyenlítésre várnak. Érdekünk tehát, hogy minél előbb felszámoljuk, de iegalóbbis csökkentsük kötelezettségeinket. Az i<lei népgazdasági terv ezért indul ki ebből az elvből, és ezért épült külkereskedelmi kapcsolataink további elmélyítésére. A kérdés csupán az, hogy sikerül-e kielégíteni a külföld érdeklődését. Nem vitás ugyanis, hogy míg a hazai fogyasztók nemegyszer tehetetlenek voltak a termelővállalatok és a kereskedelem rakoncátlaokodásaival, szeszélyeivel szemben, s jobb hiányában soÄavor kénytelenek voltak megvásárolni a piacra dobott árut, a külföld ragaszkodik az árufajtákkal, a minőséggel, a műszaki és a technológiai színvonallal, a határidőkkel stb. szemben támasztott igényei kielégítéséhez. Ha tehát külföldi üzletfeleink nem kapnák meg tőlünk azt az árut, amelyet megrendeltek, csökkennének exportlehetőségeink. Ezzel pedig nemcsak adósságunk felszámolását késleltetnénk, hanem gazdasági kárainkat is tetéznénk. Fokozott külkereskedelmi tevékenységünk azonban semmi esetre sem történhetik a hazai piac rovására. Exportfeladataink teljesítésével nem szenvedhetnek kárt termelési, társadalmi vagy akár személyes szükségleteink. Nem, ennek a gyakorlatnak már vége. Hiszen pl. csak az élelmiszerekből 3,8 százalékkal, az iparcikkekből — tekintettel arra, hogy az ipari termelés a tavalyihoz viszonyítva megkétszereződik — 8,4 százalékkal több kerül az idén piacra és — nein beszélve az 1971-ben felépítendő 103 ezerre tehető lakásról — a személyi fogyasztás 6 százalékkar, tehát még a nemzeti jövedelemnél is gyorsabban emelkedik. Ugyanakkor a kivitelt a terv alapján 8,3 százalékkal, a behozatalt pedig 6,6 százalékkal emeljük. Az, hogy nem légből kapottak ezek a számok, és a terv nem követel lehetetlent — mert nemcsak igényeket támaszt a vállalatokkal- szemben, hanern igyekszik megkönnyíteni munkájukat is —, az sok mindenből kitűnik. Pl. az energetikai forrásokból 4,1 millió tonnával többet biztosítunk az idén. A társadalmi termékek 4,9 százalékos növelése mellett a fíitő-energetikai források 4,6 százalékkal és a villanyáram 6,3 százalékkal emelkedik. A tervezett fűtőanyag-többlet háromnegyedét behozatallal fedezzük. Elsősorban tehát szenet, kőolajat, villanyáramot és földgázt fogunk importálni. A villanyáram termelésének fokozása pedig további 3 erőmű sürgős üzembehelyezését teszi szükségessé. Ezekre az intézkedésekre minden körülmények közt szükség van, még akkor is, ha sikerül a népgazdaságban kihasználatlan tartalékok maradéktalan feltárása. Köztudomású ugyanis, hogy ezek a tartalékok sok helyütt, pl. a fűtőanyaggal, a villanyárammal való gazdálkodásban vagy akár a nyersanyagok terén ls megmutatkoznak. Nem hunyhatunk szemet ezentúl afölött a tény fölött, hogy összehasonlíthatatlanul több áramot fogyasz tunk, és hogy az áran»t ráadásul sokkal drágábban állítjuk elő, mint más iparilag fojlett országok. Az sem lehet közömbös számunkra, hogy noha az egy főre eső acélgyártásban az elsők kfizött szerepelünk, gépgyáraink állandóan anyaghiányra panaszkodnak. A tartalékok azonban o munkaerőkkel való gazdálkodásban is szembeötlők. A népgazdaságban kb. 7 millió polgárunk dolgozik, úgyhogy ezzel a gyakorlatban mintegy kimerültek munkaerőforrásaink. Minthogy pedig a jövőben lényegesen szerényebb utánpótlással kell számolnunk, edengedhetetlen követelmény a munka célszerű megszervezése és a munkaidő gazdaságos kihasználása. Miről van tehát szó? Arról, hogy a forrásokat, illetve a tartalékokat ésszerűen kihasználjuk a hatékonyabb termelés érdekében, hogy a lakosság szükségleteinek folyamatos kielégítése né okozzon többé problémát. A CSKP KB decemberi plénumának általános visszhangja is bizonyítja, hogy e célkitűzések eléréséhez a CSKP, sőt a többi politikai párt tagjai is segítő kezüket kívánják nyújtani. Mindebből az következik, hogy nem ülhetünk a jövőben sem összetett kézzel. Az iparban, a mezőgazdaságban vagy a népgazdaság bármely ágában dolgozó polgáraink elsőrendű érdeke — erre minden lehetőségük adva van —. hogy tapasztalataik felhasználásával, kezdeményezéseikkel és ötleteikkel mindjárt, az év elején segítő kezüket nyújtsák a közös műhöz. Csak akarniuk kell. Sok függ ugyanis a jóindulattól, mellyel lényegesen hozzájárulhatnak gazdasági életünk fellendítéséhez. Ez a feltétele életszínvonalunk további emelkedésének te. „Eljött- már a farsang ..." kezdték mondókujukat valamikor a palásti I Plást ovce) cigányok, amikor farsangot köszönteni jártak. Természetesen egy kihegyezett pálcát, ,,rugyikát" is vittek magukkal. Felemelték, előretartották és így fejezték be a mondókát: „Ha nem adnak szalonnát, kifúrom a gerendát!" Így volt. Valamikor régen. És most, amikor farsangi napokat, élünk, eszünkbe jutnak a régi szokások .. . A farsang szó német eredetű. A fásén, faseln szó jelentése: mesélni, pajkoskodni, tréfát űzni. Valójában még Csokonai, Vitéz Mihály is idegenes kiejtéssel használta. Víg eposzábun így írta: „Éneklem Fársáng napját, s Dorottyát . .." Egyébként a farsang hazája Olaszország, ahol a régi rómaiak Saturnália ünnepeiből származik a vigalom. Mulatság módjábun nem maradtunk le mások mögött. Történetíróink sokat írtak elődeink küzdelmeiről, csatáiról, de keveset a víg napokról. Talán nem is azért mintha szándékosan elhallgatták volna a tényeket, hanem inkább mert népünk sokat küzdött, sokat búsult, és keveset vigadott. Annál örvendesetebb, hogy tudósítóink, levelezőink korunk békés napjaiban szívesen emlékeznek vissza falujuk, környékük farsangi szokásaira. Az alkalmakhoz fűződő szokások, játékos cselekmények, mondókák és dalok kikoptak a mai falu divatjából. Ez törvényszerű jelenség, mert megváltozott a falu életformája, gondolkodás módja, ízlés- és érzelemvilága. Ha fel is idézik tudósítóink, levelezőink, csupán azért teszik, hogy emlékezzenek, és emlékeztessenek, vagy éppen, hogy vizsgálódás tárgyává tegyék, melyek azok a szokások amelyek megérdemlik a megőrzést, a felújítást. A BATYUBÁL ismert formája volt a farsangi mulatozásnak. A lányos -édesanyák mindenféle süteményt, pogácsát vittek magukkal a bálba, míg a legények gondoskodtak az italról. Családias hangulatú -mulatozás volt ez. Csakhogy Németh Íz ab e 11 a tudósítónk megírta, hogy Udvardon jDvory ň/Ž.) zártkörű mulatság volt ez a bál. Á meghívókat a tisztlegények és a tanítóság írta. Természetesen a nyolc tisztlegény a nyolc tisztlányt is meg hívta erre a bálra. Ezek közül egyik volt u legénybíró, másik a leánybíró, akiket csakis a módosabb gazdák fiai, leányai közül választottak meg. A mulatozás végét a falu bírája a böjtre figyelmeztető mondókával jelezte. Csak amikor a cigányok rázendítettek a „tussra", akkor hangzott el bírájuk szájából a népies szólás-mondás: „Gyékín káka, szívalé, szívalé Egész banda kifelé, kifelé!" Udvardon is, máshol is a lakodalmak, a disznótorok, a szórakozások ideje volt farsang. Főleg a lakodalmaké. Farsangnak — kimondottan egyházi hatásra — tulajdonképpen a vízkereszttől farsang keddjéig tartó időszakot nevezték. Változó tartamú időszak volt ez. Néha csak néhány hétig tartott. Udvardon, ha rövid volt a farsang, azt mondták rá, hogy „no most a csúnya lányok is férjhez mehetnek, mert nincs idejük a legényeknek megnézni és kiválogatni a lányokat." BALÁZS-BÁL IS VOLT Az Ipoly mentén legalábbis tartották. Balázs napján (február 3) IpolyszaKállason (Ip. Sokolec) már hetekkel előtte kibéreltek a tizenöt éves legénykék a faluban egy helyiséget s ott találkoztak minden kedden, csütörtökön és vasárnap. Kártyázgattak és megbeszélték, hogy ebben a bálban ki lesz a „szószóló", ki lesz a „táncmester", és ki fogja ellátni a „léhordó polgár" tisztjét. Bel ány i . János tudósítónk az utóbbi feladatát részletesen leírta: „A léhordó polgár vezette a legényeket házról házra, mert a kolbászt, a szalonnát, a tojást és egyéb harapnivalókat gyűjtögetve szedték össze. Verset szavaltak mindegyik háznál: Ma vagyon, ma vagyon szent Balázs napja, Adjanak kolbászt, hadd fonjam be a padlást! Ékusz, vékusz, fúrom merkinusz! Minden háznál megvendégelték a. legényeket. Egy másik csoport pedig a borospincéket látogatta végig, és bort gyűjtött a bálra." Kétségen kívül áll, hogy ez a bál már inkább közösségi, inkább népi volt, mint az udvardi. FARSANGOLTAK A GYERMEKEK IS írta levelében N y i t r a y Dezső, majd két helyről két különböző szokást idézett fel. Dunaradványban (Radvaň n/D.) farsang idején mulatságok, danázás, mókázás járta szintén akárcsak másutt. De volt itt egy kii lönleges szokás is. Farsangvasárnaij délután a lovasgazdák kocsiszánkók elé fogták be lovaikat, beültették a szánkókba a szomszédos házak gyer mekeit és legalább egy óra hosszat szánkóztatták őket. Ezt a víg szán kóztatást hívták Dunarudványon lar sangolásnak. Saját gyermekkorának farsangolá sára emlékeztetve leírja, hogy a zemp léni Tussá jTusice) községében farsangra szabad napot kaptak az isko lás gyermekek. A vele egykorú fiúk és leányok kiszemeltek egy ; családi otthont, megbeszélték a háziasszony mamával, hogy melyik napon^tartják majd a farsangot, és mi mindent kell majd összehordaniuk. Rendesen: lisz tet, tojást, túrót, szilvalekvárt, tyúkot és 2 krajcárt kellett adni mindenki nek. Délelőtt likőrt' ittak, lángost et ' tek, majd mókázva, danázva, táncolva végigjárták a falut. Ebédre paprikás csirkét tálaltak eléjük. Délután lám pagyújtásig saját danájukra táncoltak Berekedtek ugj/an, és estefelé saját maguk hordták haza az asztalokat székeket, de vidámak voltak. És amit fontosnak tartottak: megünnepelték a farsangol ők is i FARSANG KEDDJÉN avagy Húshagyó kedden mindenhol tetőzött a farsangi vigadalom. Rác z I úlía tudósítónk egy régi medves aljí szokást írt le. Medoesalján ilyen kor összegyűltek a fiatalok s maguk közül menyasszonynak és vőlegény nek valót választottak. A többiek a násznépet alkották. Parodizálták a la kodalmat, mert a menyasszonyt és u vőlegényt ronda maskarákba öltözött . násznép kísérte házról házra. Termé szetesen a falu cigányai hegedűszó val jártak nyomukban. Minden háznál menyasszonytáncol jártak a fiatalok A háziasszony megrakta élelemmel ň násznép kosarát. Majd a szándékosan utoljára hagyott háznál az összegyűjtött élelemből vacsorát • készítettek. Ettek, ittak, utána pedig a fészerben másnap reggelig vidáman ropták a táncot. A lakodalommul kapcsolatban az ti kaposkelecsényi IKapus. Klacany) szo kás is, melyet H o n t i Irén tudósi tónk jegyzett fel a község krónikája és idősebb emberek elbeszélése nyo mán. Farsang keddjén összeverődtek a 10—14 esztendős fiúk. Fazekakkal kolompokkal szerelték fel magukat, és azokat verve, kongatva hagy zajjal járták végig a falut. Meg mégátl tak azoknál a házaknál, uhol vénlány, vagy a „sorból kimaradt" lány lakott és bekiáltották: „Húshagyó, ez a kis lány eladói" Vagy: ..Húshagyó, itt maradt az eladó!" A kiáltás rendsze rint a farsangkor fér/he z nem meni lányokra vonatkozott. A jó megfigyelő észreveszi, hogy a farsangi szokásokban is megmutatko z ott a valamikori falu osztály és tár sadalmi tagozottsága. Erre a legjobb példát L i p c s e y Gyula tudósi tónk szolgáltatta, amikor leírta á TYÚKVERŰZÉS szokását. Naszvadon jNesvady) ugyan is tyúkverőzni jártak a legények. Vé » gígjárták a falut, bekopogtattak a lá nyos házakhoz, az udvarokon énekel tek. Egy a legények közül menyecs kének öltözött és karkosárral a kezé ben jelent meg. Ebbe a kosárba rak ták a háziasszonyok a legényeknek járó farsangi ajándékot. A legények közül választott „jegyző" cédulára ír ta fel, hogy ki mit adott. Egy kanna trágyalevet is vittek magukkal a le gények és ha netalán valaki nem tar totta tiszteletben a szokást, a falu csúfjára bemázolták a ház oldalát o szennyes lével. Egyébként a tyúkve rőzéssel szerzett ajándék egy részét eladták a kocsmárosnak, hogy a ka pott pénzen jót mulathassanak, míc a maradék a zenészeket illette. Jellemző volt viszont az, hogy tyúk verőzni csak a társadalmilag egyen rangúakhoz illett elmenni. A gazdák a kisgazdák és a nincstelenek külön külön farsangoltak A MODERN FARSANti más, egészen más. Bár évről évre újabb és újabb, feledésbe merülő far sangí szokások bukkannak felszínre alakulnak ki a modern életformához igazodva, leimezbálokat, dalosvetélke iöket, zenés teaestéket rendeznek. Néhol nagyon ügyesen, nagyon ötletesen . a régi hagyományokra alapozva szervezik meg ezeket a rendezvényeket - Nem tagadhatjuk, hogy még a mai farsangolásban is jellemző szokás a fiatalok közötti ismeretségkötés. Es szép számban kötnek házasságot ebben az időszakban. Akárcsak valamikor régen. Erről azonban már 1766banisirt meglepő frissességgel és fordulatossággal a bohókás farsangi krónikás, a költő Csokonai Vitéz Mihály Nekünk inkább korunk farsangjáról kellene írni. Haidú András KARDOS MAHTA