Új Szó, 1971. január (24. évfolyam, 1-25. szám)

1971-01-04 / 2. szám, hétfő

IFIGÉNIA AULISZBAN BEMUTATÓ A SZLOVÁK NEMZETI SZÍNHÁZBAN Christoph Willibald Gluckot (1714—1787) a zenetörténet az opera egyik legnagyobb reformátoraként tartja számon. Jelentkezése idején az operaszínpadokon túl nagy méreteket öltött az énekesek öncélú virtuozitása, „főleg a sablonos librettók és az élettelen történetek „jóvoltából". E jelenség ellen lépett fel Gluck. Elvetette a „koncertopera" stílusát és ismét érvényesítette az operában a drámai történetet. „Zenés drámáiban" visszatért az első operák fennkölt egyszerűségéhez. Az „Alcesta" előszavában írja, hogy: „A legnagyobb gondot a fennkölt egyszerűség elérésére kell fordítani". Másutt pedig megállapítja: „Minden művészi alkotás szépségének legszilárdabb alapja az egyszerűség, a hitelesség és a természetesség". Ezeknek az elveknek a szellemében komponálja Gluck öt nagy jelentőségű operáját. A túlkomplikáltság és a barokk technika mesterkedésel helyébe a természetes, az egyszerű történet lép, igazi emberi érzések és az antik mondákon alapuló etikai és humanista eszmények dominálnak. Ugyanezen tulajdonságok jellemzik Gluck „Ifigénia Auliszban" című operáját is. Az opera először került a Szlovák Nemzeti Színház műsorára. A színház az „Ifigénia Auliszban" bemutatásával csak részben törleszti a nagy német operareformátorral szembeni adósságát. A bemutatást annak ellenére is üdvözölni kell, hogy a szép, emelkedett, nemes gondolatokkal és zenével rendelkező mű előadása néhány interpretációs problémát vetett fel. A Szlovák Nemzeti Színház új operabemutatójában a legfigyelemreméltóbb Branislav Kriška rendezése, aki Gluck hálás, de nem könnyű művének betanításával nemcsak mint kitűnő színházi szakember, hanem mint nagy képzettségű esztéta mutatkozott be. A 18. század esztétikai irányzatainak és az antik világ idealizálása szellemében viszi színre az „Ifigénia Aulisztban"-t. Az ókori Görögországot nem mint a kitörő szenvedélyek, ösztönök és ellentétek világát ábrázolja, hanem mint a nyugalom, a nemeslelkűség és a klasszikus kiegyensúlyozottság világát mutatja be. B. Kriška a bécsi zenei klasszicizmus képviselője alkotásának rendezéséhez megfelelő rendezői eszközöket választ: stilizálja a színész mozgását, mozdulatait; a szólistákat a harmonikus és stilizált előadásmód felé vezeti. A rendezői koncepciót támogatják Ladislav Vychodil monumentális, stílusos díszletei és Ľudmila Purky nová szép, stílusteremtő jelmezei. Kriška ötletesen használta ki Vychodil gazdagon tagolt díszleteit és a balettrészleteket (a koreográfus K. Tóth) képzőművészeti és rendezői szellemességgel olvasztotta egybe. A rendező művészetére Jellemző példa az utolsó antik nagyságú jelenet, amelyben Ifigénia feláldozására készülnek. Sajnos, a rendező és a díszlettervező szándékai nem találtak kellő támogatásra a zenekar és az énekesek körében. Miért? Mert a Szlovák Nemzeti Színház hosszú éveken keresztül elhanyagolta a klasszicizmus előtti és klasszikus operák bemutatását. Például Mozartoperát Bratislavában már néhány éve nem adtak elő. Né hány egyedülálló kísérlet (Gluck: Orfeousz és Euridiké, 1966; Haydn: Világ a Holdon, 1967; és Händel: Xerxes, 1969/ rámutatott az előadások stílushiányosságaira. "Megmutatkozott, hogy az együttes az ilyen feladatokra nincs eléggé felkészülve, illetve hiányzik a kellő tapasztalata. Vonatkozik ez az énekesekre ls. (Agamemnon: Juraj Martvoň, Klütaimnésztra: Jaroslava Sedláfová, Ifigénia: Anna Kajabová-Peňašková, Achilles: dr. Gustáv Papp, Kalchasz: Jozef Špaček, — a második bemutató szereposztása), akiknél megmutatkozott énekeseink régi hibája, a stíluskészség hiánya. Bár az énekesek teljesítményeiben érezhető volt az őszinte igyekezet, a több szép momentum ellenére sem voltak meggyőzőek. Természetes, hogy itt szerepet játszott az alkalmas színészek hiánya is. Így történhetett meg, hogy olyan szólista kapta a szerepet, akinek a hangfekvése egészen más, mint amit a szerep megkövetel /dr. Gustáv Papp). A második bemutató szereplői közül csak Anna Kajabov-Peňašková, Ifigénia alakítója közelítette meg a stílus követelményeit, kultivált és finom előadásával. Színészi „melléfogásai", „hamis" gesztusai és mozdulatai megbontották a rendező előrejelzett színészi stilizációját. (Vonatkozik ez a többi szólistára is, de főleg a statisztákra.) A legutóbbi Gluckbemutató óta (1966) jelentős előrehaladás mutatkozott a mostani Gerhard Auer zenei betanításban mind technikai, mind pedig a stílus elmélyítése terén. A meggyőzően előadott zenei részek mellett azonban zavaróan hatottak az indokolatlan ritmusváltozások és a zenekar túlméretezett, kissé nyers játéka is. Sokan azt állítják, hogy az operabemutatók az énekesek vagy egész zenei betanítás ügye, ez esetben fordított a helyzet: a rendezés és a díszlettervezés itt a domináns és az Ifigénia Auliszban előadása a rendező és a díszlettervező jelentős sikerének számít. A. G. Az események gombnyomásra peregnek saját ízlése szerint Mindenki a A MAGYAR TERÜLETI SZÍNHÁZ BEMUTATÓJA A NAGY MŰTÉT A Magyar Területi Színház komáromi (Komárno) művészegyüttese az idei évad második premierjeként V. Kornejcsuk ismert és sokat játszott színművét vitte színre. Ezzel a bemutatóval köszöntötte a társulat pártunk megalakulásának közelgő föl évszázados jubileumát. Kornejcsuk színműve a szovjet drámairodalom tárházának egyik értékes láncszeme. Olyan értékek lelhetők föl benne, melyek csak a valóban jó színművek jellemzői: elsősorban a jól fölépített cselekmény és a plasztikusan megrajzolt kulcsfigurák. Erről a nemes talajról terebélyesedik ki a színmű másik síkja, az általános érvényű problémák és gondolatok füzére, amely ezt a színművet — természetesen csak megfelelő színpadraállítás esetén — napjainkban is Időszerűvé teszi. Konrád József rendező helyes utat választott, amikor a szövege kisssé „leporolta", s a cselekményt kiszélesítette az eredeti mederhez képest, meghagyta az utalásokat a történet konkrét időpontjával kapcsolatban, ugyanakkor azonban — nagyon helyesen — nem értelmezte szűk látókörűen csak egy konkrét korszakra a színpadon lejátszódó konfliktusokat. Rendezői koncepciójában a fő hangsúlyt a főszereplő Platón Krecset konfliktusainak és dilemmáinak megjelenítésére helyezte. Ha a rendező következetesen és több szempontból is ezt a gondolatot valósította volna meg, végeredményben a mostaninál emlékezetesebb, több művészi „tartópillérrel" alátámasztott előadást kreálhatott volna. Sajnos, azonban a, megkezdett helyes utat véleményem szerint nem járta teljesen végig: s így Platón Krecsetnek • LISZT SZÜLETÉSÉNEK 160. és Bartók születésének 90. évfordulója tiszteletére rendezik meg 1971 őszén, Budapesten a fiatal zongoraművészek nemzetközi versenyét. A jelentkezési határidő december 20. a mostani előadáson nem voltak egyenrangú partnerei, habár eredetileg a kórház igazgatója Lida és Bereszt más-más összefüggésekben ugyanabban a „súlycsoportban" van Krecsettel. Az ő jellemükkel, nézeteikkel, szimpatizáló vagy pedig szembeszegülő (attól függ, melyik figuráról és milyen konfliktusról van szó) Krecset éppen ezáltal válik egyre nemesebbé, erőteljesebbé, a végén pedig példaképpé. S e konfliktusok sokrétűségében, melyek azonban szerkezetileg és művészileg is egy fő vázhoz tartoznak, rejlik a színmű már említett érté ke. A most látott előadásban látszólag Platón Krecset dominál, de ellenpólusok, ellenfelek és segítőtársak hiányában az ő alakja sem tud a színműben megrajzolt régiókba emelkedni. Szerintem ebből ered az a további negatívum is, hogy a játék első részének (a műtét kezdetéig) nincs megfelelő feszültsége és atmoszférája, annak ellenére, hogy állandóan nagy horderejű problémákról van szó. A további résznek már töretlen a lendülete és légköre is van, ez azonban a szerző szándékából is fakad, aki itt már az előbbihez képest szűkebb mederbe helyezi át, gyorsabban pergeti a cselekményt. Az igazság kedvéért meg kell jegyezni, hogy néhány kivétel tői eltekintve, ezúttal a színészek sem remekeltek, továbbá azt sem lehet szó nélkül hagy ni, hogy a két beugrás is ha gyott némi nyomot a bemutatón. A nagy műtétben szereplők közül maradéktalanul talán csak Dráfi Mátyás (Platón Krecset) alakítása dicsérhető. Játékával sejttette, hogy szélesebb művészi skálán is magabiztosan mozogna, ha erre teret kapott volna. Bugár Béla (a kórház igazgatója) játékán meglátszott a beugrás. A kelleténél jobban kontrolálta önmagát, s így a megjelenítés eszközei kisssé szegényesebbek voltak a kelleténél, s emiatt az igazgató alakja nem volt olyan határozottan körvonalazva mint a színműben. Turner Zsigmond (Bereszt) játéka is kissé visszafogott volt. Szerintem Bereszt alakja sokkal dinamikusabb, erőteljesebb annál, amit most Komáromban láttunk. Ferenczy Anna (Lídia) sikeres Anna Kareninája után korán jött ez a többször értelmi síkon is mozgó szerep. A közkedvelt színésznő ezúttal a megszokottnál kevesebb egyéni megoldással játszott, ez a szelep nem volt teljesen „szinkronban" színésznői egyéniségével. Félreértés szerintem Petrécs Anni alakítása, aki gyakran mintha a Szalmakalap sikeres Helénke-alakítására gondolt volna még most is. Petrécs sokkal tehetségesebb színésznő annál, hogy Ilyen eléggé olcsó eszközökkel, ennyire a „hatásvadászóan" játszón. A színmű többi szereplői közül Rozsár József sikeres beugrás és Boldoghy Katalin néhány szép megoldása érdemel elismerést. SZILVASSY JÓZSEF Szokatlan események történtek az utóbbi hónapokban a prágai Svétozor moziban. Fúrástól, kalapálástól volt hangos a környékbe már nem sokáig lesz ez így, mert a munkálatokat, sőt a próbákat ls a napokban befejezik. Am senki se higgye, hogy holmi egyszerű tatarozásról, karbantartásról van sző, ami időnként minden moziban esedékes. Nem, ennél sokkal figyelemre méltóbb dologról győződhettünk meg a Svétozorban, olyanokról, amilyeneknek hazánkban még nem voltunk tanúi. Ha Montrealban lehetett, miért ne lehetne Prágában is? Az újdonságot, Raduz činčera rendező eredeti ötletét Kinoautomat néven ugyan már 67-ben a montreali EXPO-n is bemutatták, legutóbb pedig az oszakai világkiállításon élvezhette a közönség, nálunk azonban három esztendőnek kellett eltelnie ahhoz; hogy a műszakilag igényes és több millió korona költséget felemésztő átalakítási munkák után végre január közepétől kezdve mi is élvezhessük a Kinoautomatot. Az ülőhelyek k'arfáin a piros és zöld billentyűk már csak a közönség gombnyomással kifejezésre juttattandó véleményére várnak. A filmvásznat övező keret mögött elhelyezett színes villanykörték a műszaki próbák alkalmával hatásos fényárban tüntetik fel a színpadot. A kulisszák mögött a technikusok a számítógép működését ellenőrzik. A kabinban már megtalálták helyüket a projektorok, reflektorok, a diszpécser-központ is arra vár, hogy teljesítse küldetését. Minden jel arra mutat tehát, hogy a hároméves késés ellenére ezúttal mégis megvalósul az, amire a prágaiak oly sokáig türelmetlenül vártak ... és hogy ez a késés nem volt teljesen hiábavaló, az činčera rendező bíztató szavaiból is kitűnik, aki azóta találmányát továbbfejlesztette és tökéletesítette. Természetesen nem egyedül. Miroslav Horníček a kitűnő színész és konferenszier, J. Roháč, a Kinoautomat főrendezője, J. Svitaček, az újdonság műszaki rendezője, vagy akár K. Juraček, a szövegkönyv írója, sőt' az ügyes technikusok nélkül sem lenne a Kinoautomat az, ami... Már a montreali EXPO-n összeszoktak valamennyien. Szerencsére a kollektíva nem szakadt el egymástól és így minden reményünk megvan arra, hogy újult erővel és ugyanolyan lelkesedéssel vagy talán még annál is nagyobbal vetik magukat munkába, mint egykor. Nem is csoda, hiszen itthon, az övéik szórakozásáról fognak gondoskodni, még pedig nem angolul, mint annak idején, hanem az anyanyelvükön, de azért így is sok még a teendőjük, 'ha azt akarják, hogy minden rendben legyen, mert ami egyeseknek gondűző, az a Kinoautomat szakembereinek lüllllllllill KIRÁNDULÁSON Anger felvétele kétségtelenül sok munkát, nehézséget jelent, még akkor is, ha közben — amint mondják — ők maguk is szórakoznak. Mi a Kinoautomat? Röviden és velősen: a közönség az előadás során néhányszor beleszólhat a darabba, vagyis gombnyomással juttathatja kifejezésre nézetét, azt, hogy hogyan oldja meg a válaszúthoz érkezett főhős a helyzetet. Az elv emellett az, hogy a többség véleménye a döntő. Kétségtelen, hogy ez a döntési lehetőség a nézők részére szokatlan légkört, sőt sportesemény számba menő izgalmat jelent, hiszen arról van szó, hogy az események a filmen és a valóságban is a győztes csoport kívánsága szerint fognak továbbperegni. Mindenki tehát a hangulata, véleménye, vágyai szerint mondhat véleményt úgy, hogy ennek alapján a rendezőség a közönség kilétére, tulajdonságaira, színvonalára is következtethet. De hogy jobban megértsék, beszéljünk inkább konkréten. A film bevezetőjében első számú probléma az, hogy Novák úrnak, a főhősnek arról kell határoznia, beengedje-e magához félig meztelen szomszédnőjét, aki a folyosón rekedt, — mert a hu

; zattól becsapódott lakása ajtaja. Fogas kérdés, ha meggondoljuk, hogy a szomszédasszony csinos és fiatal, a főhős felesége pedig betegesen féltékeny természetű és minden pillanatban hazajöhet. A ' montreali tapasztalatok alapján nem vitás, hogy a nők véleménye nálunk is lényegesen el fog térni a férfiakétői, vagy hogy a fiatalok másképpen oldják meg a helyzetet, mint az idősebbek. Sokat számít ilyen esetben a közönség erkölcsi felfogása és világnézete vagy akár a humorérzéke is. Mondottuk már, hogy a többség véleménye a darab fordulatainál a döntő. Ez azt jelenti, hogy ha a közönség javarésze azt tanácsolja Novák úrnak, ne engedje be a szomszédasszonyt, akkor az események másképpen alakulnak, mint ha az ellenkezőjét kívánná, činčera és Horniček szerint akkor ér valamit a közönség, ha a helyzetet uralva izgalmassá teszi a darabot, vagyis ha a nézetellentétek számokban kifejezve ls meglehetősen lényegesek. Mert ha a nézők majdnem valamennyien egy véleményen vannak — ez is előfordulhat — nem lehet szó az egyik vagy a másik csoport győzelméről és a nézőtéren ls inkább közömbös, szinte unalmas hangulat fog uralkodni. Ilyenkor a vidámság, 3 jökedv mintha kihalt volna a nézőtérről. A hangulatot tehát még akkor is a közönség irányítja, ha a darab nem nélkülözi a szellemes, ötletes fordulatokat. Milyen a mi közönségünk? Erről egyelőre senki sem nyilatkozhat, mindaddig, míg majd a hazai tapasztalatok nem válaszolnak e kérdésre. De az máris kétségtelen, hogy érdeklődéssel és kedvvel fogunk részt venni a darab eseményeinek irányításában a már említett gombnyomások segítségével. Az sem vitás, hogy a pszichológusok, pedagógusok, szociológusok, sőt talán még a statisztikusok részére is bőséges alkalmat nyújtanak majd megfigyeléseikhez a Kinoautomat előadásai. És a szakemberek: Činčera, Horniček és a többiek? Űk is kíváncsian várják a cseh és a szlovák közönséget, melynek állásfoglalása egyre újabb ötleteket biztosíthat alkotó munkájukhoz, a további szellemes és szórakoztató műsorok kidolgozásához. Prága tehát rövidesen még egy kitűnő, a maga nemében egyedülálló szórakozóhellyel gyarapodik, mely se nem színház, se nem mozi, vagy ha úgy tetszik mindkettő együttvéve. És hogy ez az újdonságunk nem nélkülözi majd a sikert, afelől biztosak lehetünk a montreali és az osakai világkiállításon szerzett tapasztalatok alapján. Ezért várjuk már mi is türelmetlenül a Kinoautomatot. KARDOS MARTA 1371. I. 4.