Új Szó, 1971. január (24. évfolyam, 1-25. szám)

1971-01-24 / 3. szám, Vasárnapi Új Szó

U A Cl MIHÁLY POSZTUMUSZ KÖTETEDÜL p. • A posztumusz kötet mindig valamiféle fájdalmat ébreszt az olvasóban, valamiféle be-nem-fejezettséget feltételez, kivált akkor, ha a kötet szerzőjét, életművét, a szerző — jelen esetben Váci Mihály — szemé, lyét, egyéniségét, magatartását szerette is. Ha most végigolvassuk a új Váci-kötetet, A sokaság fiát — e kötet tiltakozás a költői benemfejezettség ellen. Ezt erősíti meg a kötet utószavában Váciné, Juhász Mária, aki — többek között — leírja, hogy a könyv válogatásának „alapjául végső soron tizenöt év kötetben még nem publikált lírai termése kínálkozott... Elsőként azokat a verseket gyűjtöttem össze, amelyek még a szerző életében folyóiratokban, újságokban napvilá. got láttak. Az anyag másik része a költő vaskos munkadossziélből került elő A sokaság fia tehát nemcsak az utolsó évek munkáját tükrözi, hanem bizonyos értelemben átfogja Váci Mihály 1955-ben elkezdődött nyilvános költői pályájának egész ívét..." A fájdalmat persze csak részben tudja enyhíteni e kötet is. Még akkor, ha úgy látjuk: amint Váci Mihály fiatalon távozott alakja feltűnik az ember emlékezetében, oly mértékben, s erős szuggesztivitással bom. lik ki költészetének szépsége és ereje — A sokaság fiában is. Későn lépett költőként az emberek elé, fia. talon távozott az élők sorából, mégis mennyit alkotott! „Azt mondják, későn lépek az emberek elé, későn ismernek meg: — de én régtől fogva hűséggel ismerem és szeretem őket, és ezért, tudom — ha későn ismernek meg: — de én már régtől fogva hűséggel költő önmagáról a Tűz-tánc antológiában. — »Ahonnan jöttem, ott a szívós* akác nő, szikkadva, tövissel — csak tavaszutón hozza virágát, de még az aratóknak is illatozik". Ma már — s ez a fájdalmas — két évszám jelzi Váci Mihály életútját: 1924—1970. Alakja távolodik majd a múló évekkel, s költészetének lényege — ugyanakkor — erőteljesen bontakozik ki, amikor nemcsak a Még nem elégi fortisszlmőJára, vagy a Százhúszat verő szív modern korunk érzéseit közvetítő lüktetésére gondolunk majd, hanem a gyötrelmes fiatal kort megélt, betegséggel vívódó, gyakran a halállal ls viaskodó emberi élet egésze áll előttünk. Ogy, hogy ennek az életnek minden ága-boga költészetté nemesülten maradt az utókorra. A nyír. ségi tanyák, a szülők és nagyszülők, mélységeket és mély titkokat feltáró világ, ifjúság, szerelme és — a hazáért, a közért tenni vágyó férfiakarat; kétségek és felemelkedések, önkínzó kérdések és az elismerés fényes jelel és koszorúi: ezeket mind felleljük Váci Mihály költészetében, A sokaság fiában is. Amikor 1965-ben Kossuth-díjjal tüntették ki, az indokolásban többek között ez állt: „közéleti költészetéért, a szocialista magyar irodalom terén végzett tevékenységéért". Aligha tarthatjuk véletlennek, hogy Váci Mihály költészetéről szólva, leggyakrabban József Attila és Illyés Gyula neve és költészete bukkan fel, mint akiknek költészetét, a szintézis-teremtés igényével erősen megközelítette. Váci Mihály — „költői szintjére ért a világnak". Igen, A sokaság fia, a kötet tizenkét ciklusa igazolja Simon Istvánt, aki a pályatárs nekrológjában találóan kérdezte: „kl tud majd akác szegélyezte dűlő. utakon, porlepett lábnyomában úgy lehajolni a paraszt. és munkásemberekhez, az elhagyott öregekhez, ki tudja őket úgy a tenyerébe venni és babusgatni mint ő? Mint Váci Mihály — valljuk meg —, úgy senki. Mert mással összetéveszthetetlen egyéniség volt, aki lobogó életkedvvel, töretlen hittel ügy élt, alkotott és dolgozott, hogy tiszta szívvel mondhatta: Miránk hasonlíts, Kommunizmus!... ez a reménye ültette az országgyűlés padsorába és indította szinte naponta útnak, hogy a nyírségi bokortanyáktői Havannáig és Hanoiig fusson a világban, igazunkat, szeretett népe igazát hirdetni". Váci Mihály közéleti költő volt, s ez vonul végig líráján. Mégis mi az, ami A sokaság fiát megkülönbözteti korábbi (szám szerint kilenc) köteteinek hangvételétől? Váci Mihályné — az említett utószóban utal erre"... Ebből a változatos, több rétegű, a költői pálya különböző szakaszait felvillantó verszuhatagból ugyanis rendkívül ólesen — talán minden eddiginél élesebben — bontakozik ki az egyéniség, az a szélsőségekben mozgó, halálfélelem és intenzív életvágy kettős szorításban vergődő, ezért sorsát, küldetéstudatát lebilincselő szuggesztivitással átélő ember, aki a versek mögött áll... A válogatás munkája mellett ... már tudatosan erre voltam tekintettel..." Váci Mihály A sokaság fiában közéleti lírájának mintegy ars poeticáját fogalmazza meg: Nézed a múltból, mélyből felmerült embereket: — hát mégis sikerült levenni szívünkről az öklüket, dobni nekik szinte mentőövet, felhozni őket lélegzetnyire az idő szélfárt felszíneire, ha pillanatra, ha annyira csak, mí hunyorogva — erős még a Nap! — a mélyből bukó megtörli szemét, fellélegezve: — Tgaz ez a szép! (Igaz ez a szép) Erre felel a Szeressetek című költeménye: „Szeressetek! — érezzem: igazam van. /Sokszorozzatok közös igazamban./ Szeressetek! — én nem vagyok magányos,/ de az igazság csak erővel hatásos ..." Ismét egy másik oldalról ugyanezt a vágyat, akarást, igényt fejezi ki, amikor azt bizonyítja: „Akit a nép ajkára vesz, vállára veszi azt,/ /akit a nép vállára vesz, szivébe zárja azt, akit a nép szívébe zár, nem hal meg soha az." Hasonlóan ír a Mint a példabeszédben című költeményében, amelyben már elérte a József Attlla-i mérce szintjét, s az analógiát is pontosan kimérte, megmérte már: „ ... Én úgy szeretnék népem/ mesélő emlékezetében pár szóban megmaradni,/ ahogy ma a beszédben/ példa s bölcsességképpen/ közmondást szoktak bólogatni." Közéletiség és magánélet szorosan összefonódik, s egymástól már szinte alig elválasztható módon kapcsolódik-kulcsolódik a Váci-kötet lírájában. Amikor a nagyszülőkről, az ősökről ír (Rövid életrajz), költői szintjén a világnak sem tudja az elbocsátó fészket felejteni. Ilyen az apjáról Irt egyik verse is, (Beszélgetés közben) egy korábbi kötetében, amely éppúgy megrendítően hiteles, mint volt (s máig az), Illyés Gyula Három öregje. Bensőséges ez a líra, valami fájdalmas zokogás" tör fel belőle, akkor ls, amikor a nyirségl tanyák s távoli földrészek közti mérhetetlen távolságok ívét köti össze a költő. Távoli horizont, a világmindenség roppant messziségei tárulkoznak fel a költő szemei előtt, de a költő a földre szögezi tekintetét: ott kell még sokmindent emberül megoldani. A tél suttogó halk havában, egyik bensőséges szép versében írja: „Barátok, most biztassatok. /Oxigént ad egy szavatok!" Ez vezeti el a lírájában amúgy is gyakran felbukkanó kérdéshez: „Mire is volt jó az, hogy voltam?" Erre egy már korábbról Ismert, s már szállóigévé vált Vácivers felelhet — közéleti költőhöz méltóan: „Még nem elég". S ott a dacos — szinte az egész lírájára jellemző — refrén: „de tenni, tenni kell!" A Mire volt jó?-ban rezignáltabb a végválasz: „Már életem felé-" re értem, /már a halálra is megértem,/ s érdemem ez csak, hogy; megértem:/ — én mindenért, — semmi nincs értem". És mégis! A kötet címadó verse: A sokaság fia sok millió kisember életét fogja össze: bárok és kikö. tői kocsmák, vonatfülkék és utcasarkok emberi világában vegyül el a költő. Mert az emberi élet tele van küzdelemmel, fájdalommal, lemondással, „a szomorúságok csillagaival". A sokaság fiába hitet kell önteni: érdemes élni. Szeretem a sokaság fiát, az ismeretlent, az embert, aki hordozza magában a megválthatatlan szenvedést, a gyónást, a halhatatlanság befelé nőtt szárnyait. Meghalnék, hogy elhitessem vélük — élniük érdemes volt. Váci Mihály kötetével, A sokaság fiával gazdagodott a nemes költészet; de úgyis megfogalmazhatnék: e könyv nélkül szegényebb lenne az ember< mert hitet tud adni, megjárva poklot és mélységeket, a halálos szakadék pereméről is az élet üzenetét közvetítve hozzánk. Élni, élni, élni, élni... — élni kell! Félni, sírni, könyörögni, menekülni nem lehet! Élni bátran, szembenézve, csak azért is, dacosan vagy összetörve Betegen és elhagyottan, városokban, börtönben vagy föld alatt, szerelmessel együtt sírva, gyermekekbe kapaszkodva — élni kel II KOVÁCS GYOZÖ UJ O O N III > CC lil N CO III III Kultúrszervező voltam, tulajdonképpení feladatom a különböző nagyvárosokból érkező színtársulatok vendégjátékának plakátírozása, jegyek szétosztása, a vendégszereplők fogadása volt. A hírnevükhöz mért virág kosárról is én gondoskodtam, és lefoglaltam részükre a szállodai szobákat. Szerettem a foglalkozásomat, de mégjobban szerettem volna, hacsak ennyiből áll és nem bíznak rám úgynevezett tiszteletbeli megbízatásokat is. Például majális-rendezés zsákbanfutással, lepényevéssel tarkítva. Rendeztem dísztemetést is, nem egyet. Megkértek „mi az magának" — alapon. Értek hozzá, mondták. Értenem kellett. Hogyan váltam én Ilyen nagy szakértővé — gondolom, részben azért, mert ismerem a városka lakóit, szinte kivétel nélkül mind. Szülővárosom, itt cseperedtem fel, fiatalabb éveimben oszlopos tagja voltam a műkedvelő csoportnak. Ezen az alapon lettem kultúrszervező is. A kultúra terjesztése szívügyem volt. A színházak első látogatásai idején micsoda megbecsült személy voltam, azt elmondani sem lehet. „Kálmánka, gondolj rám." Gondoltam is. Az ismerőseit az ember nem hagyja cserben! Hol ez, hol az könyörgött jegyért. Jő jegyért! Volt, aki imponálni akart az első sorból, volt, aki ajándéknak szánta e jegyet. No, persze, hogy megtettem, ami tőlem telt. Egy-egy híresebb előadásra legalább ötven kéréssel jöttek. Aztán, merthogy én Ilyen vagyok, szerettem volna látni a megelégedettségüket: ott sündörögtem közöttük. De hogy az emberek mit müveinek egy színházi előadással, az maga a kész színház. Felvették az ünnepi arcukat, rájuk se lehetett lsmernll Alltam a folyosón előadáskezdés előtt, jöttek sorra, mint valami állruhás hercegek. Mintha hintó röpítette volna őket a bejáratig. Nem voltam én már „Kálmánka drága" meg „szervusz, kedvesegybarátom". Biccentettek, suhantak, vonultak mellettem Mi a csoda — gondoltam —, hát ez így megy? Valójában nem erős oldalam a határozottság, befolyásolható vagyok, azaz voltam. Nehezen ragadt meg bennem a keserű érzés, hogy engem kihasználnak. Elég későn jöttem rá, öszszeesett azzal az Időponttal, amikor a népszerűségem csökkenni kezdett. Ugyanis egyre gyakoribbá váltak a vendégszereplések, az előadásokat megismételték, bőségesen akadt látnivaló. Az új művelődési ház is felépült, nem volt már nagy probléma a hely. Erős konkurrenciát csinált a tévé is. Akkor jutott eszembe, vezessünk be mi is egyfajta bérletrendszert. Rendeljük meg Jó előre az előadásokat a társulatoknál, és szervezzünk bérletet. Kidolgoztam a tervet, meghirdettük, nagy volt az érdeklődés. Rám várt a bérletek eladása, a megszervezés. Nekem otthon megvolt a színház belső rajza, a helyrajz. Nekiültem és kidolgoztam tervemet. Ismertem a városka legtöbb lakóját. Alaposan. Tudtam, ki kivel van haragban, milyen készülő vagy kialudt szerelmek pislákolnak, milyen kapcsolatokat Igyekeznek titokban tartani. Ogy adtam el a bérleteket, hogy a volt férj a volt feleség, egy-egy feleség vagy férj a titokban tartott szerelme mellé kerüljön. Voltak cifrább összeállítások ls! Na, azon az estén csak én feszítettem. A döbbent, sértődött közönség úgy ült, mint megannyi panoptikum figura, sápadtan, fagyott mosollyal. Az első felvonás végén sokan hazamentek. A vezetőség nem értette, ml történt. Jó előadás volt, sikeres darab, híres színészek Játszottak. Csak én tudtam egyedül, mi van a háttérbeni És mondhatom Jól mulattam. Pedig sejtettem, kitesznek az állásomból. Igy is volt. Másnap már kezdték visszaküldeni a bérleteket. Zsákkal hozta a postás a levelet... JAGAMAS ILONA