Új Szó, 1971. január (24. évfolyam, 1-25. szám)

1971-01-23 / 19. szám, szombat

Köszönjük a bizalmat Nem az elsó eset, hogy e ha sábokorf nemcsak olvasóink pa­naszaival, leveleikben felvetett problémáikkal foglalkozunk, hanem számot adunk saját munkánkról is. Ezt tesszük most is, amikor az elmúlt 1970-es év munkájáról, ered­ményeiről adunk számot olva­sóinknak. Számot adunk —, tu­datosan hangsúlyozzuk a kifeje­zést, mivel olvasóink leveleivel kapcsolatos minden tevékenysé­günkkel elsősorban is azoknak vagyunk felelősek, akik ilyen vagy olyan ügyben belénk he­lyezve bizalmukat, szerkesztősé­günkhöz fordultak, — olvasóink népes táborának. És felelőssé­günket meghatványozza az a tény, hogy amikor olvasóink az Üj Szó szerkesztőségéhez for­dulnak — lett légyen bármiről ÍS szó — az SZLKP Központi Bizottságának lapjához, a párt egyik szervéhez fordulnak. Sok olyan levélből idézhetnénk, melynek írói azzal kezdik leve­leiket, hogy „ ... miután ügye­met eddig még sehol sem tud­tam elintézni, az Oj Szó szer­kesztőségéhez fordulok, hogy le­gyenek segítségemre és adja­nak tanácsot. .." stb. Ez termé­szetesen nem jelenti és nem is jelentheti azt, hogy eleve az ol­vasónak adunk igazat, de min­denkor az olvasó pozícióján ál­lunk abból a tényből kiindulva, hogy belénk helyezve bizalmát hozzánk fordul segítségért és tanácsért. Mindenesetre az iga­zat mindig megmondjuk olva­sóinknak Az elmúlt év statisztikáját nézve, a levelek számának ug­rásszerű növekedéséről adha­tunk számot. Szerkesztőségünk havonta 400—500 levelet ka­pott, összesen 5385-öt, az 1969-es év kereken 4000 leve­lével szemben. A levelek szá­mának havonkénti megoszlása eléggé egyenletes, — a legtöb­bet, 538-at novemberben, a legkevesebbet, 377-et augusztus­ban kaptuk, az ingadozás te­hát nem nagy. Miről írtak leg­többet olvasóink? Erre a kér­désre nehéz volna egyértelmű választ adni. Mert miről írnak? A mindennapi élet felvetette ezernyi kérdésről, problémáról. A napi gondokról, a szolgálta­tások rossz megszervezéséről, az udvariatlan kiszolgálásról, a burkolt áremelésekről és a ki­sebb-nagyobb visszaélésekről, a rádió- és a tévé-javítások elég­telenségéről. a garanciális kö­telezettségek be nem tartásá­ról, és ki tudná felsorolni, még mi mindenről, mivel ahány le­vél, annyi probléma, annyi kér­dés. Olvasóink levelei között elég sok a tanácskérés jogi ügyekben. Az egyoldalúság hibájába es­nénk, ha szerkesztőségi pos­tánkból csak azokat a leveleket említenénk meg, melyeknek írói valemely visszás jelenség­re mutatnak rá, panasszal for­dulnak hozzánk és segítségün­ket kérik. Mert olvasóink — hogy csak egy példát említsünk — nemcsak akkor írnak, ha községük súlyos ezresekbe ke­rülő neonvilágítása nem műkö­dik, hanem akkor is, ha az ed­digi, elavult világítási rendszer helyett neonégőket szereltek fel. Az a törekvésünk, hogy ol­vasóink levelein keresztül az élet keresztmetszetét adjuk, be­mutatva annak fény- és árnyol­dalát egyaránt. Nem egyszer írtunk mar e hasábokon kapcsolatainkról a párt-, az állami és gazdasági szervekkel. Erről szólni nem mulaszthatjuk el most sem, an­nál is inkább, mert olvasóink panaszainak elintézésében dön­tő szerepet játszanak. Ugyanis szerkesztőségünk, és még in­kább a levelező osztály kis lét­száma miatt olvasóink panaszai­nak csak kisebbik részét tudjuk személyesen kivizsgálni, a má­sik, a nagyobbik rész kivizsgá­lására és elintézésére az illeté­kes szerveket kérjük fel. A múlt évben is sok száz levelet intéztünk az illetékes szervek­hez a hozzánk érkezett pana­szok, problémák elintézése cél­jából, s mint olvasóink meggyő­ződhettek róla, — nem ered­ménytelenül. Az intézkedésre felkéri szervek — kevés eset­tő! eltekintve, ezeket viszont aztán a felsőbb szervek vették kezükbe — olvasóink panaszait, kérelmeit a törvényes határidőn belül s a törvényesség szelle­mében intézték el. Úgy véljük, kötelességünket teljesítjük, ha nemcsak a magunk, hanem ol­vasóink nevében is megköszön­jük az együttműködést mind­azon szervnek, mellyel a múlt évben kapcsolatba kerültünk. Abban a meggyőződésben, hogy az elmúlt év eredményei még tovább mélyítik olvasóink és szerkesztőségünk kapcsolatait, megköszönjük a majdnem hat­ezer levélírónk bizalmát. Ogy tekintünk erre a bizalomra, mellyel minden esetben élni kell, de visszaélni soha egyet­lenegyszer sem szabad. Még egyszer a Calexról Több ízben foglalkoztunk la punk hasábjain a Caíex hűtő­szekrények minőségével és a javításuk körüli bonyodalmak­kal. Legutóbb az 1970 decem­ber 23-i számunkban „Mi a helyzet a Calexszal?" című cik­künkben az SZSZK Legfelsőbb F.llenőrzési Hivatala alelnöké­nek válaszát ismertettük, amely az ügyben jelentős javulásról számolt be. Az intézkedések a Renokov munkájának megjaví­tására, a garanciális határidő betartására irányultak. A Leg­felsőbb Ellenőrzési Hivatal ak­kor arról is értesítette szer­kesztőségünket. hogy a helyzet megjavítására hozott intézkedé­seket a Renokovnál ellenőrizni fogja. Megtartva szavát, az SZSZK Népi Ellenőrző Bizottsága (jan. 1-gyel a hivatal elnevezése megváltozott). 1970 negyedik negyedévének helyzetéről tájé­koztatta szerkesztőségünket. E szerint az év utolsó negyedé­ben a Renokovnál 784 hűtőszek rén^t-javítottak meg, ebből 550 garanciális javítás volt. Ez év január elsején már csak 283 ja­vításra szoruló hűtőszekrényt lllillílllllllll tartottak nyilván. Ezek elsősor­ban C 100 és C 120 típusúak voltak. A C 100 típusú hűtő­szekrények javításának többsé­gét decemberben igényelték, a Č 120 típusúak javításához a vállalatnak továbbra sincs ele­gendő alkatrésze. Az SZSZK Népi Ellenőrzési Bizottsága, az új évtől módo­sításokat eszközölt a javító vállalatnál. E szerint a duna­szerdahelyi / Dun. Stredaj járás­ban a hűtőszekrények és be­rendezések javítását a trnavai Elektron biztosítja. A Renokov­nál így felszabadult kapacitást az érsekújvári és a komáromi (Nové Zámky és Komárno) já­rás javítási igényeinek jobb ki­elégítésére fordítják. Kritika és sötétség Az Új Szó múlt év december 23-i számában e rovatban Varga Ferenc olvasónk levele alapján „Miért nem világíta­nak a neonégök Bényen? c. rö­vid kis cikkünkben arról ír^ tunk, hogy Bényen ( Biňa) a négy éve felszereli neonégők Jelenleg nem világítanak, s így az est beköszöntével teljes sö­tétség borul a falura. Cikkünk­ben megkértük a Bényi Helyi Nemzeti Bizottságot, tájékoz­tassa szerkesztőségünket arról, mi az oka annak, hogy a neon­égők nem világítanak, és hogy megfelelő intézkedéssel nem lehetne-e ezen a helyzeten vál­toztatni. A törvényes előírásoknak megfelelően a cikket udvarias hangú levél kíséretében meg­küldtük a Bényi Hnb-nek. Cik­künkre néhány, napon belül Wojnár Károly elvtárs, a hnb elnöke Válaszolt, számunkra - enyhén szólva is — szokat­lan hangon. Levele első felé­ben megírja, hogy községük­ben négy éve újjáépítették a közvilágítást, amely azonban azóta többször felmondta a szolgálatot, és jelenleg is rossz. A helyzettel több ízben is foglalkozott a hnb plénu­ma, s éppen ezért ... teljes felelősséggel ki merjük jelen­teni — írja válaszában a hnb elnöke , hogy munkánkat a legmesszebbmenő felelősség­tudattal végezzük, amely közt ott szerepel a közvilágítás problémája is. Egy kis érzésünk lllllllllillllllllill sincs, amely ázt sugallmazná, hogy ezen a téren valamilyen mulasztást, vagy hanyagságot követtünk volna el." Ez még idáig úgy ahogy rendben volna, bár a válaszból nem tudjuk meg, hogy tulaj­donképpen a neonégök miért nem világítanak. Nincs rend­ben azonban az, ahogy az el­nök a választ folytatja. Ugyan­is szemére veti a szerkesztő­ségnek, hogy ez már a második cikk, amelyért „ilyen hang­nemben" ír községükről, és hogy ezek a cikkek egy eset­ben sem javítottak helyzetü­kön. Az elnök kétségbe vonja levelezőink írásainak hitelét, mivel az efsz egyes vezetőiről a valósággal ellentétben elis­merően írtak, s ennek alapján kétségbe vonja az Oj Szó hite­lét, szavahihetőségét is. Végül a hnb elnöke így fejezi be vá­laszát: „Befejezésül egy sze­mélyes megjegyzést: mint a hnb elnöke az elmúlt évben több mint húsz előfizetőt sze­reztem személyesen az Oj Szó napilapnak, mit ezekután őszintén megbántam. S hogy a lelki ismeretfurdalásom a köz­világítás problémáján némileg enyhítsen, mellékelve küldöm az Oj Szóban leközölt saját cikküket". Csupán néhány rövid meg­jegyzésünk a Bényi Hnb elnö­kének válaszához. Első meg­jegyzésünk azzal a „saját" cikkünkkel kapcsolatos, melyet a hnb elnöke leveléhez mellé­kelve megküldött szerkesztő­ségünknek. Az Oj Szó 1970 de­cember 29-i számában „Szigorú takarékossági intézkedések az áram fogyasztásában" címmel megjelent hivatalos közle­ményről van szó. Ugyanis egy­részt ez nem az Új Szó szer­kesztőségének, vagy valamely szerkesztőjének az írása, ha­nem a CSSZK Iparügyi Minisz­tériumának és az SZSZK Ipar­ügyi Minisztériumának közös hivatalos közleménye, másrészt az ebben foglalt intézkedések sem tiltják meg a közvilágí­tást, hanem átmenetileg korlá­tozzák. Kommentárként pedig meg­kérdezzük a Bényi Hnb elnö­két: a kritikánkra küldött vá­laszt nem lehetett volna tisz­tességtudó, egy helyi nemzeti bizottság elnöke tisztéhez mél­tó hangon megírni? BATKY LÁSZLÓ ZBYCH ANDRZEJ: KLOSS SZAZADOS KALANDOS TÖRTÉNETE 49. Kloss előbbre húzta pisztolytáskáját. Hátha szükség lesz rá — gondolta. Nem sokat tévedett. Mert Lajac azon­nal Brunnerhez fordult: - Beszélnem kell magával, azonnal. — Nyugodj meg Wotf, és ne fon­toskodj Először iszol velünk, aztán megint iszol, aztán beszélhetsz. A te szenzációd ráér holnapig. — Nagyon kérem — kezdte megint Lajac, de Kloss kezébe nyomott egy konyakkal teli poharai: — Természetesen ráér az a beszélge­tés. Előbb inni kell. — Segítenetek kell fiúk — mondta Brunner. — Holnap olyan beszélgetés vár rám, amit még az ellenségemnek sem kívánok. Brunner töltött. Két, három pohár is kiürült már, amikor Kloss hangoskod­va szólt a csempészhez: — Ó, kedves Lajac úr, ez nem be­csületes dolog, hogy ön nem iszik ve­lünk. — Igazad van Kloss. Ez a Wolf egy józan marha. — Majd Wolf hoz fordult, egy decinyl konyakot tartott az orra alá, s elkiáltotta magát: . — Irinka, zenét, hogy tudjon inni a barátunk! — Kloss — fordult most Hanshoz —, te meg telefonálhatnál a sofőröm­nek ... de nem is kell, majd én szólok neki, hogy ide jöjjön értem. — Mennem kell — ugrott fel Wolf, amint Brunner elhagyta a szobát, hogy telefonáljon. — Sehová nem mész, hanem iszol, te disznó — mondta Kloss tettetett ré­szegeit, az ellenkező Lajacba töltve a konyakot. — Itasd csak, Kloss — biztatta a visszatérő Brunner és gyorsan két po­hár vodkát töltött a Kloss karjaiban vergődő Wolf szájába. — Brunner úr, én igazán beszélni akarok — Igyál, ha mondom — röhögött Brunner, és újra töltött, Kloss lehajolt, egyetlen mozdulattal kilépte a falból a telefonvezetéket. — Geibel úrhoz kell mennem — kö­nyörgött Lajac. — Kérem Herr Brun­ner kísérjen ki. Ugyanis ez a Kloss ... — Mi az, hogy ez a Kloss? — fordult oda Hans. A konyakos üveg nyakát nyomta Lajac szájába. Az kétségbeeset­ten kapálódzott, kiütötte az üveget Kloss kezéből. — Ö... — befejezni már nem volt ideje, mert Kloss egy pillanatra vádlón nézett a konyakkal leöntött ruhájára, aztán egyetlen ökölcsapással elnémí­totta Wolfot. — Ez a disznó leöntötte az egyen­ruhámat. Még a német egyenruhát sem tisztelik, ha isznak egy kortyot. De Brunner nem figyelt rá. Részegen, szinte üveges szemekkel bámult a sem­mibe. Kezében megbillent a pohár, a vodka végigömlött a nadrágján. Iréna most lépett a szobába. — Mit tett velük főhadnagy úr? — Hans gyors elhatározással lengyelül vá­laszolt az asszonynak: — Három házzal odébb van egy mán­gorlóműhely. Háromszor kopogjon az ablakon. Rögtön menjen oda és adja át ezt az iratcsomagot. Bs még ezt is — mondta. Gyorsan egy noteszlapra írta a kővetkezőket: Mindem áttenni a hölgy lakására. Ö elkísér titeket, és várjátok itt a sofőrt. A lakásban talál­ható civilt likvidálni keli. Ö Wolf, az áruló. Aláírás csak egy / betű volt. A történet vége, ha úgy tetszik az epilógus, néhány hónap múlva játszó­dót t le egy másik városban. Klossnak találkoznia kellett egy bizonyos Sta­fánszkl nevű összekötővel. Amikor le­lépett a megadott lakásba, Filipet látta maga előtt. Sokáig némán szorongatták egymás kezét, aztán Kloss elmondta annak az estének a történetét. A tervet a legap­róbb részletekig, majd Filipet faggatta, mi minden történt vele azóta. Megállapították, hogy szerencséjük is volt, mégpedig nem is kevés. Brunner­nek persze néhány keserű órát szerez­tek, Geibel dühöngött, mint egy meg­sebzett vadállat, de aztán megkönyörült Brunneren — és persze önmagán is! — és elküldte a soronkívüli jelentést Var­sóba, amely szerint a Filipják nevű ügy­nököt szökési kísérlet közben lelőtték. Az egészből — természetesen Filipé­ket leszámítva — Geibel húzta a legtöbb hasznot. Az elmenekült Kobasova asz­szony lakásából magához vette a leg­értékesebb műkincset, amelyekel aztán gondosan becsomagolva elküldött Mag deburgba, Geibelné asszony cimére. —* Sajnálom, -4- fejezte be Kloss az emlékezést —, hogy nem tudom mi lett Iréna asszonnyal. Meg kell hagyni, bát­ran viselkedett. — Nyugodj meg — mondta az orvos. — Bartek elvitte magával az erdőbe. Aztán Varsóba ment, új papírokkal. Szerzett lakást, most használtruha ke­reskedő a cégtáblája szerint, és fegy­verkereskedő a mi megbízásunkból. Egy éjszaka a kórházban A legrosszabb időszak kezdődölt: vár­ni, csak várni, percenként az órára nézve várni, hogy jelzés érkezzen az akció befejezéséről. Ha minden simán megy — gondolta Kloss — ha az akció 16 órakor meg­kezdődik, Évának 18 órára már vissza kell érnie, és 19 órakor már indulhat a megbeszélt találkozási helyre. Az ak­ció sikere után azonnal meg kell vál­toztatni a találkozási pontokait, lehe­tőleg az összekötőket is. Sajnos, Éva nem a legóvatosabb lány. — Főhadnagy úr, nem is figyel arra, amit mondok? — kérdezte Rhode épp abban a pillanatban, amikor Kloss meg­állapította, hogy mindössze 5 óra van az akcióig. — Dehogynem. Hallgatom, ezredes úr. Ön éppen Kruchkáról beszélt. — Igen, róla — most Rhode tekin­tett az órájára. — Azt hiszem, már in­dultak Kiéiből. Este találkozom vele. Önt pedig kérem, hogy két órán belül ellenőrizze Kruchka mérnök iratait. — Két órán belül az asztalán lesz a jellemzés — állt fel Kloss. A szobájába sietett. Elővette Kruchka dossziéját, de közben folyton arra a másik ügyre gondolt. Vajon megfon- ' toltak-e eléggé mindent? Az akciót elég rövid idő alatt készítették elő, hiszen Kloss csak tegnap reggel tudta meg, Kruchka ma délután két óra körül el­hagyta Kiélt. Összesen 24 órájuk volt előkészíteni a tudós elrablását. Kruch­ka volt ugyanis az egyetlen ember, aki­től mindent meg lehetett tudni arról a bizonyos X—8-as fegyverről, amelyről mostanában legendákat szőttek még a hadvezetésen belül is. A feladattal Lis csoportját bízták WjTW meg. Tíz férfi és Éva lapult most az m<UL erdöszegélyen, várva, hogy feltűnjön Kiel felől a tudós gépkocsija. Latolgat- J971 hik, hogy vajon milyen erős kísérettel érkezik Kruchka? Lis és Éva titokban j. 23 remélték, hogy Kloss csak óvatosságból lelzett körülbelül két szakasznyi SS-t. I Folytai jukj

Next

/
Oldalképek
Tartalom