Új Szó, 1971. január (24. évfolyam, 1-25. szám)

1971-01-23 / 19. szám, szombat

Hagyomány es hagyomány A szentistváni gondolatra, a Pax Hungaricára redukált federációs elméletnek, magyar küldetéstudatnak már nincs semmi közössége Ady Endrének a Duna-tájhoz fűződő forradalmi gondolatvilágával, nincs semmi közössége a Tanácsköztársaság idején született federációs elképzelésekkel sem, amelyek a Sarlósok marxista szárnyát ihlették meg. Az antilasizmust sem lehet puszta németellenességre redukálni. Bér ez rendkívül hatékony eleme volt, vagy lehetett volna a tényleges ellenállásnak, de ami megmaradt ennél, az lényegében a polgári vagy kispolgári ellenállás síkján rekedt meg, mely Magyarországon a kommunista mozgalom elhatalmasodásától való féltében na» gyon elerőtlenedett, az uralkodóosztályok uszályába került és akcióival megkésett. Bajcsi-Zsilinszky Endre merte vállalni a szövetséget a munkásosztállyal és a forradalmi tömegekkel. Nagyszerű példája a magyar polgári társadalom habozása és erőtlensége miutt már nem tudott előidézni döntö fordulatot. Bátorságáért, igaz hazafiságáért halállal fizetett. Szlovákiában Eszterházy János volt a magyar uralkodókörök meghosszabbított keze. Az ő árnyékában és uszályában nem nőttek Bajcsi-Zsilinszkyek. Nőtt mégis valami, amit Fábry Zoltán a „Rezsők irodalmának" nevezett, ami nem is annyira irodalom, mint inkább publicisztika volt, mely a totális fasizmus eszmevilágához képest ellenzékiségével, erkölcsi magatartásával, a fajelmélet elutasításával, a keresztény ós polgári humanizmus eszmevilágához való ragaszkodásával olykor valóban tiszteletreméltót produkált, csakhogy az idő mindennek értékét rendkívül relativiBálta. Szalatnai Rezső szerencsétlen kísérlete, hogy rehabilitálja Eszterházy Jánost, mint antifasiszta tényezőt, továbbá nosztalgikus visszapillantásai a monarchia korabeli állapotokra, rugaszkodása Pozsonyhoz, mint a magyar királyok városához, anélkül, hogy tudomásul venné, hogy Pozsony már jó fél évszázada Bratislava, egy fiatal, a monarchia roncsain született ország fővárosa, a kollektív vád elleni felelevenített — a legalkalmatlanabb időben felelevenített — tiltakozása, mely már csak arra jó, hogy nemkívánatos indulatokat szabadítson fel, kiváló segítséget nyújt a szlovákiai magyar körökben a jobboldalnak, sőt ez a jobboldal tudatosan hívta segítségül a több mint húsz éve porosodó írások tévedéseit, hogy megzavarja a sikeresen kibontakozó konszolidációs folyamatot. A második Rezső —- Peéry Rezső — pedig disszidált. És nemcsak ó, hanem Márai Sándor is. Márai, aki ugyan sose kapcsolódott olyan közvetlenséggel a ini sajátos életünkhöz és problémáinkhoz, de a mi tájainkról és közülünk szakadt ki. Az Irodalmi Szemle tavalyi júniusi számában Rákos Péter Kassai őrjárat című köszöntője juttatta őt eszünkbe. Márai IV. ugyanis tavaly töltötte be hetvenedik életévét. Micsoda ildomos, jóravaló irodalom vagyunk mi! Számon tartjuk azt is, aki már rég nem tart számon bennünket. Márai Sándor neve 1954-ben hangzott fel köreinkben, első ízben a világháború után. Nagy feltűnést keltő Halotti beszéd-ét közvetítette akkor a budapesti Kossuth Rádió. Megrendítő vers volt, a költő rendkívül borús perspektívákat rajzolt a magyar nemzet elé. Az élesebb fülű hallgató azonban észrevehette a furcsa mellékzöngéi, hogy Márai tulajdonképpen a polgárságot temeti, de a polgárságot, saját magát és másokat is, megtévesztően azonosítja a nemzettel. Fábry Zoltán akkoriban aggodalmát fejezte ki az emigráns író miatt. Féltette őt az emigráció talajvesztetlségétöl, züllesztő légkörétől. Féltette azt a Márait, akiben mindig tisztelte a müveit emberfőt, becsülte németellenességét, a fasizmussal való szembefordulását, s megajándékozta a legtiszteletreméltóbb ranggal, mondván, hangja vox humana volt. Szegény Fábry Zoltán, ha tudta volna! Igen, ha tudta volna. És Rákos Péter? Hiszen idézi, emigrációs naplójára hivatkozik: „Croce liberalizmusa kapcsán maga is (Márai — a szerző megjegyzése) azt látszik vallani,' hogy »a szabadság és a liberalizmus csak a szocializmus ellenőrzése mellett lehet emberszabású^." " (Napló 1945— 1957, 93). Lapozgatom, lapozgatom a naplót. Rákos Péternek valóban igaza van. Márai csak „látszik vallani", mert egészen különös a felfogása a szocializmusról: „Mi az a szocializmus, ahogy az elmúlt században kézzelfoghatóan megmutatkozott. Volt és van egy jogosult, gyakorlati és szükséges értelme: a munkás védeleni, a szakszervezeti védekezés a munkáltató rendszer kihasználása ellen. Ami erre ráépült, mint »termelési rend« eddig mindenütt elmaradt a szabad vállalkozás rendszerei mögött." Ebből pedig kiderül, hogy a szocializmusnak csak Iradeunionista formáit ismeri el, és másféle szocializmus létjogosultságát nem engedi ineg. Lapozok előre, lapozok viszszafelé: „Katherine Mansfield sokat élt az orosz meneküllek, Meresknvsxkij és Bunyin társaságában, s egyik levelében felsikolt, mintha megértené, mi vár a világra, mert az emberek Nyugaton süketek és tunyák, s tűrik, hogy Kelet kitenyéssze Lenint, ezt az ázsiai mérget, ezt az ördögi oltóanyagot, a bolsevizmus!. Ez a nű pontosabban látta, 1922-ben, mi a bolsevizmus, mint Wilsnn és Lloyd George." (Napló 98. oldal.) Ez Márai. És még ez is: „Az amerikai hadiflutta egységei karácsony éjjel behajóztak a nápolyi kikötőbe. Ünnepnap reggel, amikor a szorrentúi hajúra szállok, a fedélzet közeléből látom a hadihajókat, ezt a priapikus képet, az ágyúcsöveket, amelyek — azt hiszem, Apollinaire mondta így a gyárkéményekrul — "teherbe ejtik a fi!ihäkct«, a repülőgépanyahajót ... s megdöbbenten észlelem magamban az elégedettséget, amellyel e nagyhatalom ágyúcsoves tengeri óriásait szemlélem. Ez a Hatalom az utolsó menekvés ... de ha nem segíthet semmi más, csak a Hatalom és az Erőszak, akkor csakugvan elvesztünk." (Napló, 83.) íme, a liberális polgár, a hu manista! Az egykori németellenes Márai nyílt antikpmmunistává vetemedett, antikommunístából pedig faji alapon oroszbarát lett belőle, a nyugati politikai széljárás szerint: „Ha valaki felállna ma Amerikában és azt mondaná: Vigyázzatok, mert mikor a bolsevizmus ellen mindenáron való keresztcshad járatot hirdetünk, veszedelmes -kísérlet a bolsevistákkal együtt megrendíteni az oroszokat, mint fehér, tehát nyugati hatalmat, mert rövid időn beliil nekünk, nyugatiaknak, szükségünk lehet a Távol Kelet felsorakozó, színes arcvonalával szemben e legkeletibb limesre ... — lehurrognák, mint társutast . .." Mindebből pedig kézzelfogható tanulság adódik: az antifasizmus nem egyértelműen prokommunizmus, de az antikommunizmus egyértelműen antikommunizmus. Márai úgynevezett németellenessége átcsapott a fasizmussal rokon fajelmélet be, s méltatlan spekulációra vetemedik, mikor az úgynevezett fehér faj, vagyis Amerika védelmével kapcsolatban a világ első szocialista hatalmának és a keleti népek konfliktusával számol. Kiművelt emberfő, írástudó ennél mélyebbre nem süllyedhet, s ezért szegénységünk ürügyén Márait egy záradékkal hagyománnyá avatni lehetetlenség. Ha pedig most fontolóra veszem, hogy a csehszlovákiai magyar irodalom utolsó huszonöt éve, mely a szocializmus társadalmi bázisán izmosodott irodalommá, hogy legjobbjai indulásuk pillanatától kezdve bekapcsolódtak a szocializmus kiterjesedésért vállalt harcba, melynek szerves része az állainjjolgári egyenjogúsítás folyamata is, akár előre futóan, akár visszafelé futóan lapogatódzom a múlt vonalán, realitását igazolva látom, s e realitáshoz viszonyítva lehet csak igazolni irodalmi múltunkat, csak ennek alapján lehet megkülönböztetni hagyományt és hagyományt, pontosabban: ténylegesen asszimilálható hagyományt a hagyatéktól, mely gyakran nem is hagyomány még, hanem élö kortársak müve, egyszerűen irodalmi tény, mely az irodalomtörténetből ugyan uem iktatható ki, de szükségszerűen értékelni és minősíteni kell. BABI TIBOR DÉNcS L FELVÉTEL t MÁSKÉPPEN KELLENE... A szokványostól eltérőén az előzményekkel kezdem: egészen más ügy miatt vetődtünk Komárom (

Komárno) vidékére, de a véletlen úgy hozta, hogy akadt néhány órányi szabad időnk, melyet kollégámmal hasznosan akartunk eltölteni, s ezért határoztuk el, hogy ellátogatunk valamelyik közeli faluba, megnézzük hogyan telnek az úgynevezett hosszú téli esték. Ismét csak a véletlennek köszönhető, hogy Nemesócsát (Zemianská Olča) választottuk érdeklődésünk színhelyéül. Nem lesz itt sok érdekesség gondoltam, míg a hnb épületében megkerestük az elnök. Bakos Imre szobáját. Odabont elmondtam látogatásom célját, s a folytatás egyáltalán nem volt szokványos. Az elnök az igazolványomat kérte. Eddig rendben volna. Az viszont már kevésbé, hogy milyen szemmel nézett ránk, milyen arckifejezéssel forgatta, nézegette az igazolványt. Eltelt néhány perc, míg megszólalt. — Foglaljanak helyet, válaszolok kérdéseikre. Az első kérdés magától adó dott: — Miért ez a bizalmatlanság, elnök elvtárs? Azonnal rávágta: — Megvan a története. Tudja 68 elején járt itt egy illető, a maguk lapjának munkatársaként mutatkozott be, aztán egy másik lapba írt egy olyan cikket, ami itt nagy port vert föl, Azóta jól megnézem, kivel állok szóba. A váratlan kezdet után csak jónéhány perc után kezd válaszolni a7. engem érdeklő kérdésre. — Neniesócsának jelenleg 2627 lakosa van. A falu kulturális életéről nem sok jót mondhatok, mert az utóbbi években e téren is jjangás állt be. Persze látni kell azt is, hogy a hatvanas évek derekán a falut árvíz súlytotta, tehát a következő esztendők újraépítési munkái közepette valóban nem jutott idő a szórakozásra, és a művelődésre. Mire úgyahogy rendbe jöttünk volna, már hatvannyolcat írtunk, s ekkor mindenfelé, még nálunk is a tömagszervezetek mindent csináltak, csak azt nem ami feladatuk lett volna. A következő esztendők munkáját most alapozzuk meg. A járási szervek hathatós támogatásával sikerült rendbe hoznunk a kultúrházat, s tavaly nyártól van egy fizetett népművelési dolgozónk is. A különböző kulturális rendezvényeket a tömegszervezetek segítségével igyekszünk megren.lezni. A konkrét tervekről a már említett népművelési dolgozótól, M.orovits Lajostól •írdeklődöin: — Pártunk megalakulásának lizelgő fél évszázados évfordulójára néhány író-olvasó ta'álkofcót és műsoros emlékeset rendezünk. Különböző előadásokat, tanfolyamokat is szerezünk az idei esztendő folyamán, olyanokat, melyek -deklik a lakosságot. A ;vári hónapokban népzenei ve. ílkedöt szeretnénk rendezni, -szel pedig Lavotta János szü:'Ománján nagyszabású prímás-vetélkedőt tervezünk. S ha sikerül, akikor még ebben a hónapban egy Tabi-vígjátékot is betanulunk. Morovics Lajos szemruellátűiatoan lelkes, rátermett, fiatalember. Energikusan, szívből beszél. Földes Béla könyvtáros a fordítottja ennek, ö lassan, megfontoltan beszél, nem csoda, hiszen évtizedek óta végzi ezt a szép munkát. — Könyvtárunk több kitüntetést kapott az elmúlt évek folyamán. Én mégis legjobban annak örülök, hogy sokan látogatját ezt a helységet és nemcsak forgatják, hanem el is olvassák a könyveket. Véleményem szerint komoly ós fontos szerepe van a könyvtárosnak. Ha szeretettel és odaadással végzi munkáját, akkor sok emberrel kedveltetheti meg a könyvet. Például volt a falunkban néhány évvel ezelőtt egy fiatalokból álló társaság, amely különböző „hőstettekkel", randalírozásokkal vetette magát észre. Elhívtam őket a könyvtárba, beszélgettem velük. Idő. be és nehézségbe telt, de ma már mindannyian állandó olvasói a könyvtárnak, s ők szégyellték legjobban régebbi tetteiket. Szóba kerültek a falu fiatal jai is. Valahogy nincs meg a jó kapcsolat a falu vezetői és a fiatalok között, s talán ez az oka annak, hogy jelenleg a faluban nem működik a Szocialista Ifjúsági Szervezet. A kezdeti fura érzés végig bennem szorongott. Nem tudtunk felszabadultan — s talán őszintén — beszélni. Senki sem mondta — vagy nem merte mondani —, hogy az elnök és a többi vezetők között valahogy nem emberséges a viszony. Egy példa: Bakos Imre mindenhová veleyi jött, ottlétem alatt egy pillanatra sem lehettem egyedül, senkivel sem beszélhettem jelenléte nélkül. Miért? Nem bízik meg bennük vítgv talán másért? ... Pedig a cikkben említett emberek minden támogatást megérdemelnek, munkájuk, eredményük erről tanúskodik. Megértem az elnököt, ha minket bizalmatlanul, s — alapta. lanul — gyanúval fogad. Bennünket nem köteles ismerni. De közvetlen munkatársaiban nem kételkedhet, nem korlátozhatja őket ennyire, mert az sohasem vezet jóra. Mi minden Blőzetes meghívás nélkül, véletlenül cseppentünk Nemesócsára. Jó szándékkal (ha van még n s'.ónak jelentősége) érdf Mődtünk, s ha meg is lepődtünk, de napirendre tértünk a bizalmatlan fogadta^ tás fölött is. De az ottani bizalmatlan, elvtársiasnak egyáltalán nem mondható légkör fölölt nem hányhatunk szemet. Mindenkit érhettek csalódások, kellemetlen meglepet, '.ük, ez témy. Van, aki ebből a „tésztából" az átlagosnál többet kapott. Am ez sem lehet ok arra, hogy közvetlen mur.'.riársaival ilyen feszült, s néha bizony lealázó kapcsolata legyen. Ez nem ve. zet jóra, s a kezdeti biztató lé. pések (kult'""

4,lis ós más téren) csak akkor vezethetnek eredményre, ha a vezetés módszereiben gvökeres vľtizás á!l be. SZILVASSY JÓZSEF H