Új Szó, 1971. január (24. évfolyam, 1-25. szám)

1971-01-17 / 2. szám, Vasárnapi Új Szó

Gondolatok Akinek sok pénze van, autót vesz. Akinek nincs az másképpen hal meg. * * # A rossz gépkocsivezető mindig a kormányt szid)a. • • • Valamikor oda utaztunk, ahol szép tájakat lehetett látni. Ha oda megyünk, ahol parkolni lehet. Skót minitörténet: Smithnek magas láza volt, ezért levitték a pincébe, hogy fűtse a lakást ... » * • A szabadságon az a legrosszabb, hogy leginkább akkor van rá szükségünk, amikor már letelt. 9 » » Az élet nem olyan rövid, hogy ne legyen 'dónk az egymás iránti udvariasságra. (Puszta Péter karikatúrája) DIVAT — Azt ajánlom, várjon egy kicsit, a főnök ma kissé ideges ... V -V" V V" V* . .. ~ — Mit tolakszik, kerem én jüiteni előbb! (Balázs — Piri Balázs rajza) TESSÉK SORBAÁLLNl! BÜSZKESÉG Somberecki hazatérve hosszabb külföldi útjáról elbeszéli, hogyan mentette meg a vonaton a magyarok jó hírnevét. — A fülkénk teljesen tele volt — meséli —, ült ott két olasz, két francia, egy spanyol és én. Az egyik állomáson felszáll egy csinos angol hölgy, bejött a fülkébe, a férfiak alaposan megbámulták: de egy,ik sem adta át neki a helyét. Erre én — Felkínáltad neki a helyedet? — Nem. hanem elkezdtem vele németül beszél ni, hadd higgye, hogy egy német volt udvariatlan vele! NÖI DOLGOK Két barátnő beszélget: — Milyen az új főnököd, drágám? — Jaj, nagyon finom ember! Kesztyűs kézzel bánik velem .. — Bizonyára azért, drágám, hogy az ujjlenyomatai ne maradjanak meg rajtad .. TAPASZTALAT A világutazót faggatják hallgatói, hogyan érezte magát a kannibálok között. — Ö, azok roppant illedelmes, barátságos emberek — feleli mosolyogva. — Már az első napon ott akartak tartani ebédre . . TUDNI KELL Az egyik üzembe egy fiatal mérnök kerül. Idősebb kollégái mondják neki: — Az igazgató kartárs, állandóan vicceket szokott mondani. Hangosan ne nevess rajta, mert azt nem szereti. Mosolyogni se mosolyogj, mert akkor azt hiszi, hogy . kineveted őt. Ha pedig egyáltalán nem nevetsz, azt fogja hinni, hogy neked nem tetszett az elmondott vicc. Hát ehhez tartsd magad! HALASZ FÉNYKÉP Izgatott asszony nyit be a rendőrség ügyeletes tisztjéhez. Lihegve mondja: — A férjem eltűnt. Tegnapelőtt ment el hazulról és azóta semmi hír róla. Nézze, itt az arcképe. Kérem, kerítsék elől A rendőrtiszt hosszasan nézi a fényképet, aztán megszólal: — Miért asszonyom? TUDJA ANGLIÁBAN % Három angol lord, vadászat után, visszatér a vendéglátó gazda kastélyába ebédelni. Ebéd közben így szól az egyik lord: — Ma pecches napom volt. Epp amikor rá akartam lőni arra a rókára, csütörtököt mondott a fegyverem. Senki sem szólt egy szót sem, csak vacsora után jegv,zi meg a másik lord: —- Az nem róka volt, hanem nyúl. Erre sem szól senki semmit. Másnap reggel a harmadik lord összecsomagol és bejelenti társainak: — Elmegyek Nem bírom, ha a társaságban állandóan vitatkoznak. — Vádlott, beismeri, hogy engedély nélkül horgászott és 18 csukát fogott? — Beismerem. Csak azt szeretném kérni, tiszteit bíróság, hogy kaphatnék-e néhány jegyzőkönyvi másolatot? Szeretném megmutatni a barátaimnak. A főnök hevesen udvarol a titkárnőnek, mire az kifakad: — Főnök kartárs, ha nem hagyja abba, kiabálni fogok. Tulajdonképpen mit akar maga tőlem? — Nézze, ha maga kiabálni akar, akkor már bizonyára tudja, hogy mit akarok! OVATOSSAG Határozottan kopogtatnak az ajtón. — Tessék — szólt a szerkesztő. Egy kopasz férfi lépett a helységbe, hosszú barna kabátot viselt. Rózsás orrán gömbölyű szemüveg ült. Fél kezével idegesen gyűrte zöld kalapját, másikkal pedig görcsösen magához szorított egy papírokkal megtömött dossziét. Megállt a szerkesztő előtt és zavartan köhintett. — Jó napot kívánok — szólalt meg — Engedje meg, hogy bemutatkozzam: Afanaszij Dmitrijevics vagyok, majd kis szünet után hozzátette: grafomániás. — Tessék? — Vonta fel meglepetten a szemöldökét a szerkesztő. — Grafomániás? Bocsánat, ez talán az atyai neve? — Dehogy kérem, hiszen már mondtam, hogy Dmitrijevics vagyok. Az apámnak is hasonló a neve, csak nálam a hangsúly az e-betűn van. Természetesen az atyai nevem is Dmitrijevics, csak ebben a hangsúly az i-betűn van. Az ilyesmi előfordul ... Teljes nevem Afanaszij Dmitrijevics Dmitrijevics... A „grafománia" pedig rámragadt. Így hívnak a szerkesztőségekben. Tudja nagyon szeretek írni és ezért... De már megszoktam. A szerkesztő mélyet sóhajtott és kibámult az ablakon. Kint a villamosok csengettek. Hullott a hó. Közeledett az ebédidő ... — Tudom, tudom, — szólt á grafomániás —, azonnal megyek. Csak lenne egy alázatos kérésem. Kibontotta a dossziét, és kivett belőle egy csomó papírt. A szerkesztőnek kiszáradt a torka, — Ne ijedjen meg! — Szólt kedvesen Dmitrijevics, és barátságosan a szerkesztőre nézett. — Nem fogom feltartani... csak arra kérem, olvassa el kéziratom első oldalát. Ha nem fogja érdekelni, máris megyek. Már megszoktam A szerkesztő fogta a papírlapot és — Tessék? — Vonta fel meglepetten szemöldökét a szerkesztő. A szerkesztő megdöbbenve húzta össze szemöldökét és pillanatokig zavartan bámulta a kopasz férfit. Az azonban jóságosan biztatta: — Olvassa csak tovább ... olvasni kezdte. Piros tintával, cifra betűkkel ez állt rajta: GRAFOMÁNIÁS j elbeszélés) Határozottan kopogtatnak az ajtón. — Tessék — szólt a szerkesztő. Egy kopasz férfi lépett a helységbe, hosszú barna kabátot viselt. Rózsás orrán gömbölyű szemüveg ültFél kezével idegesen gyűrte zöld kalapját, másikkal pedig görcsösen magához szorított egy papírokkal megtömött dossziét. Megállt a szerkesztő asztala előtt és zavartan köhintett. — fó napot kívánok — szólalt meg. — Engedje meg, hogy bemutatkozzam: Afanaszij Dmitrijevics vagyok, majd kis szünet után hozzátette: grafomániás. ... — Grafomániás? Bocsánat ez talán az atyai neve? — Dehogy kérem, hiszen már mondtam, hogy Dmitrijevics vagyok. Az apámnak is hasonló a neve, csak nálam a hangsúly az e-betűn van. Természetesen az atyai nevem is Dmitrijevics, csak ebben a hangsúly az i-betűn van. Az ilyesmi előfordul ... teljes nevem Afanaszij Dmitrijevics Dmitrijevics... a „grafománia" pedig rámragadt. Így hívnak a szerkesztőségekben. Tudja, nagyon szeretek írni és ezért... De már megszoktam. A szerkesztő mélyet sóhajtott és kibámult az ablakon. Kint villamosok csengettek. Hullott a hó. Közeledett az ebédidő ... A szerkesztő letette a kéziratot, az állát dörzsölgette, újjával az asztalon dobolt. Felemelte a telefonhallgatót, egy pillanatra a kezében tartotta, aztán visszatette. Ojra felvette a kéziratot és tovább olvasta. ... — Tudom, tudom — szólt a grafomániás —, azonnal megyek. Csak lenne egy alázatos kérésem. Kibontotta a dossziét és kivett belőle egy csomó papírt. A szerkesztőnek kiszáradt a torka. — Ne ijedjen meg! Szólt kedvesen Dmitrijevics, és barátságosan a szerkesztőre nézett. — Nem fogom feltartani ... csak arra kérem, olvassa el kéziratom első oldalát. Ha nem fogja érdekelni, máris megyek. Már megszoktam... A szerkesztő felsóhajtott. — Tudja mit, — szólt — hagyja itt a kéziratot... — Valami van benne. Lehet, hogy egy részletet felhasználok belőle... A kopasz férfi a kopott dossziét a kéziratokkal letette az asztalra, elköszönt és eltűnt. A szerkesztő rágyújtott, néhányszor végigjárta a szobát, aztán felkapta az asztalról a kéziratot. Piros tintával cifra betflkkel így hangzott a folytatás: — Tudja mit, — szólt — hagyja itt a kéziratot... — Valami van benne. Lehet, hogy egy részletet felhasználok belőle ... A kopasz férfi a kopott dossziét a kéziratokkal letette az asztalra, elköszönt és eltűnt. LEONYID KAMINSZKI) •H