Új Szó, 1971. január (24. évfolyam, 1-25. szám)

1971-01-14 / 11. szám, csütörtök

mentben és a tájékoztatási eszközökben átgondolt dema­gógiával elnyomták azoknak a kéjn is3lőknek riasztó hang­ját, akik tiszteletben tartották a párt és a nép tényleges érdekeit s az elienséges erőkkel szemben határozott fel­lépést sürgettek. J. Smrkovský egyrészt a jobboldal szá­mára kedvező helytelen törvényjavaslatok elfogadását kö­vetelte, másrészt F. Kriegellel együtt mindenképpen ha­logatta a reakció és az ellenforradalom ellen irányuló törvényes intézkiedések elfogadását. A jobboldali erők üzelmeiről — az államhatalom terüle­tén — tanúskodik a Cseh Nemzeti Tanács képviselőinek kiválasztása 1968 júliusában. Sőt a képviselőválasztásnál választási csalásokra is sor került A Cseh Nemzeti Ta­nácsból, melynek élén C. Císaf állott, a jobboldal további jelentős eszközt teremtett a maga számára, hogy megva­lósítsa a politikai fordulatot hazánkban. A végrehajtó és törvényhozó hatalom döntő jelentőségű láncszemei Csehszlovákiában így nem teljesítették többé osztályküldetésüket a szocialista állam politikai rendsze­rében. A jobboldali, opportunista és szucialistaellenes erok megszerezték bennük a kulcspozíciókat ós ezeket arra használták feU, hogy már csírájában elfojtsanak min­den olyan igyekezetet, mely a katasztrofális fejlődés meg­állítására és elhárítására irányult. Az állambiztonság, az igazságszolgáltatás és a hadsereg hatalmi szervei megbénultak, s nem a párt és az állam ve­zető szervei irányították őket; így képtelenek voltak gá­tat vetni az ellenforradalmi alvilág rohamos felsorako­zásának és a külső ellenség diverziójának. A csehszlo­vák néphadsereg harci készsége, erkölcsi és politikai ál­lapota érezhetőeu leromlott — olyannyira, hogy joggal felmerül a kérdés, vajon hadseregünk a párt és a kormány világos utasításai és vezetése nélkül, képes-e biztosítani az egész szocialista világrendszer határá­val azonos nyugati országhatár védelmét. 3. A Csehszlovák Szocialista Köztársaság politikai rend­szerében a szocializmus építése és védelme szempontjá­ból fontos helyet tölt be a Nemzeti Front, mint a városi és falusi dolgozók s a párt viezető szerepét elismerő tár­sadalmi és érdekszervezetek politikai szövetsége. A jobb­oldali opportunista erők 1968 januárja után tervbe vették a Nemzeti Front átalakítását egy olyan politikai csopor­tosulássá, mely elvetné a CSKP társadalmunkban betöl­tött vezető szerepét. E törekvések fő szítója a Nemzeti Front Központi Bizottságának elnöke és a CSKP KB el­nökségének tagja, František Krlegel volt, aki a naciona­lista, szovjetellenes és kimondottan ellenforradalmi áram­lat egyik vezéralakjává lett. Különösen heves küzdelem folyt a szakszervezetekért, amelyeket a jobboldal meg akart fosztani osztályjellegük­től és osztúlyküldetésüktől. A szakszervezeti mozgalom egységének szétverése a dolgozók egysége ellen intézett összpontosított jobboldali támadás kifejezője volt, mely­nek egyúttal az volt a feladata, hogy likvidálja a mun­kásosztály vezető szerepét a szocialista társadalomban A munkásosztály a maga egészében nem hagyta magát az ellenforradalom által szovjetellenes fellépésre ragadtatni. Az elvhü szakszervezeti funkcionáriusokat, elsősorban a kommunistákat, botrányos támadásoknak tették ki és eltávolították őket tisztségeikből, anélkül, hogy a párt szervei védelmükbe vették volna őket. Helyükbe a jobbol dal az úgynevezett megújhodási folyamat híveit ültette, gyakran deklasszált elemeket is, s kiválasztásuknál a legfontosabb kritérium a párt vezető szerepét, a szocia lizmus építésének marxista—leninista felfogását és a Szovjetunióval való szövetségünket elutasító magatartás volt. Az „új szakszervezeti politika" jelszava alatt kidől goztá'-i és széles körökben nyilvánosságra hozták „Az FSZM tevékenységének programjavaslatá"-t, melynek ki mondottan revizionista és opportunista jellege volt. Ta gadták benne a szakszervezetek szervező és nevelőmun kájának lenini elveit a szocializmus építésében és közös felelősségüket a szocialista népgazdaság fejlődéséért. A szakszervezeti szervek megválasztásánál jelentős számú üzemben keresztülhajszolták a „szakszervezetek kommu­nisták nélkül" tézist. Előfordultak olyan esetek ls, hogy sor került az úgynevezett dolgozók szervezeteinek meg­alapítására az FSZM keretein kívül, mint például a moz­donybrigídok föderációjának megszervezésére, amelyek irányítása kimondottan ellenforradalmi elemek kezébe ke­rült. Akárcsak a szakszervezetekben, a jelentéktelen eltéré­sektől eltekintve, szinte azonos folyamat zajlott le más, a Nemzeti Frontban tömörült társadalmi szervezetekben is. A jobboldal elsősorban ifjúságunk körében okozott nagy károkat. A fogyatékosságok kritikájának érve alatt sor ke­rült a CSISZ szétzúzására, mint olyan egységes szervezet felbomlasztásara, mely a marxizmus—leninizmus szellemé­ben hat az ifjúság poiltikai-eszmei nevelésére. A CSKP KB elnökségének határozatlan fellépése következtében az if­júsági szervezetek ki voltak téve a jobboldali és ellen­forradalmi erők kénye-kedvének. A politikai életben ab­ban az időben megjelentek új politikai szervezetek ás nyílt szocialistaellenes programot hirdettek, mint a K-231 és a KAN, amelynek közvetlen kapcsolata volt a nyugati antikommunista központokkal. Ez újabb bizonysága volt annak, hogy politikai rendszerünkön belül a destruktív folyamat már kiélezett ellenforradalmi vonásokat öltött. E két reakciós szervezet nyíltan meghirdette, hogy legköze­lebbi célja 1948 februárjának megtorlása, és nem titkol­ták azt sem, hogy polgári demokratikus rendszert akar­nak létrehozni, s keményen leszámolnak a kommunisták­kal és a szocializmus minden becsületes építőjével. A párt és a kormány vezetése ilyen kimondottan szocialis­taellenes és ellenforradalmi csoportosulásokkal szemben sem lépett fel. A Cseh Szocialista Pártban és a Csehszlovák Néppártban egyre nagyobb befolyásra tettek szert azok az erők, ame­lyek e pártok 1948 februárja előtt betöltött antikommu­nista szerepét akarták felújítani. E céloknak rendelték alá az új tagok tömeges toborzását és az új programok elfogadását ls. Széles körű tevékenységet fejtett ki a Zsi­nati Megújhodás Müve (Dílo koncilové obnovy), mely a harcias politikai klerikalizmus szolgálatában eléggé je­lentős tömegbázisra tett szert, főleg Szlovákiában. Á Szociáldemokrata Párt ls 1948 februárjának revízió­ját és a munkásosztály politikai megosztását tűzte prog­ramjára s a Szocialista Internacionálé antikommunista irányvonalát is magáévá tette. Számos tény azt bizonyítja, hogy 1968-bao nálunk szé­les antikomnmnista koalíció jött létre és a politikai rend­szer új struktúrája alakult ki, mely lényegében megkezd­te az 1948 februárja előtti állapotok felújítását, s mind­ezen belül a München előtti polgári köztársaság jelleg­zetes elemei is felbukkantak. Míg a CSKP-t a jobboldali opportunista elemek bomlasztották, paralizálták tevékeny­ségét és akcióképességét megbénították, a kispolgári el­lenforradalom egyre nagyobb tartalékokat gyűjtött, s ezeket szükség szerint vetette be a politikai harcba. A CSKP vezetőségének jobboldali szárnya ezt a szocialista ellenrs áramlást az állampolgárok pozitív politikai anga­zsáltságaként tüntette fel. Ugyanakkor mindazokat, akik felléptak e veszélyes jelenségek ellen, a jobboldal a „szo­cialista megújhodás" szektás és konzervatív ellenfeleiként jelölte meg. A valóságban a jobboldali opportunista té­nyezők megnyitották a teret a kimondottan reakciós és ellenforradalmi elemek számára, s ezek előtérbe is nyo­multak és sehogy sem titkolták azt a szándékukat, hogy eltávolítják a hatalombúi A. Dubčeket, O. Černíket és másakat is, mihelyt nem lesz többé szükségük oltalmuk­ra és védelmükre. 4. Céljaik megvalósítása közben a jobboldaliak és az antiszocialista erők rendkívüli súlyt fektettek a párt ve­zető szerepének felszámolására, a népgazdaság tervszerű központi Irányításának felborítására s a gazdasági reform revizionista koncepciójának megvalósítására. A csehszlo­vák népgazdaságot fokozatosan elszigetelték volná a szo­cialista országok közösségétől és egyre inkább függővé n karfák tenni a tőkés Nyugat gazdaságától. A jobboldali opportunista gyakorlat és a gazdasági re­form magyarázata a központi gazdasági irányító szervek felszámolására, a terv szerepének teljes tagadására, a .12 \ azonban az egész pártvezetés egységes és elvszerű eljá­rására lett volna szükség, amire azonban nem került sor. A májusi plénum után nőtt a marxista—leninista erők aktivitása. A pártaktívákon és gyűléseken sok százezer párttag és funkcionárius jelentette kl, hogy támogatja a májusi plénum határozatát, s határozott intézkedéseket követeltek a szocializmus megvédésére. A pozitív változást célzó kísérletek csúcspontjukat a népi milícia prágai or­szágos aktívájával érték el, amelyen több mint 11000 millcista vett részt. Az aktíva kifejezésre juttatta azt a tényt, hogy a népi milícia ekkor ellentállt a jobboldal nyomásának, hű maradt a marxizmus-leninizmus és a Szovjetunióhoz fűződő barátság eszméjéhez, s kész volt megvédeni a szocializmus ügyét. A párt XIV. rendkívüli kongresszusa előkészítésének szakaszára a hisztéria, a megfélemlítés ás terror légköre volt jellemző, s ebben a szakaszban folyt a döntő harc a pártért a marxista—leninista erők és a jobboldal közt. A reakció nyílt és öszehangolt fellépése a „2000 szó" ellenforradalmi platform közzétételében nyilvánult meg. Ez a platform közvetlen tanácsokat adott erőszakos ak­ciók végrehajtására és a szocialista rendszer megdönté­sére. Ez az ellenforradalmi kiáltvány jutott a legtovább a Szovjetunió elleni gyűlölet szításában, sőt, szövetsé­geseinket niég fegyveres összetűzéssel ls megfenyegette. Ennek az ellenforradalmi pamfletnak célzatos közzé­tétele a járási pártkonferenciák előestéjén befolyásolta azokat, hasonlóképpen a kerületi pártkonferenciák kül­dötteinek megválasztását is. A CSKP elnökségének eluta­sító állásfoglalása ellenére, amelyet azonban Jobboldali tagjai — A. Dubček, J. Smrkovský, F. Krlegel és O. Cer­ník — mindjárt el is szabotáltak, a cseh országrészekben a járási konferenciáknak körülbelül a fele a 2000 szó mellett foglalt állást. A rendkívüli kerületi pártkonferenciák idején már tel­jesen világos volt, hogy a Jobboldal a nyílt frakciózás talajára lépett. A második centrum a pártban igyekezett elszigetelni a központi bizottság baloldali erőit, s a kerü­letekbe küldött utasításaival előre meg akarta határozni a kongresszusi küldöttválasztás eredményeit, valamint az új Központi Bizottság összetételét. Sikerült elérnie, hogy a XIV. pártkongresszus delegátusai közé sok jobboldali opportunista, nacionalista ős ingadozó párttag került. A küldötteknek csak 17,4 százaléka volt munkás, ami szinte példátlan eset a CSKP történetében. A jobboldal így teremtette meg a feltételeket ahhoz, hogy a kong­resszuson magához ragadja a hatalmat és szentesítse céljait és terveit. A kommunistaellenes és szocialistaellenes erők nyílt tüntetéseket, provokációkat és kimondottan anarchista jellegű akciókat szerveztek. Fokozták a nacionalista szov­jetellenes hangulatot, főképpen a szövetséges hadseregek csehszlovákiai törzsgyakorlatával kapcsolatban. A népi 'milíciát is fel akarták oszlatni. A népi milíciának a szovjet néphez küldött levele elleni soviniszta kampány, s különösképpen a Praga Autógyár 99 dolgozója elleni dühödt támadások amiatt, mert ezek a munkások levelükben kifejezték hűségüket a szocia­lizmushoz és a Szovjetunióval való barátság iránt — már kifejezően tanúsították, hogy fehér terror van szü­letőben. A szovjetellenesség, s vele együtt a nemzeti érzésekkel való visszaélés a jobboldal és az ellenfor­radalom egységesítő bázisává változott. A hatalmi harc egyben a CSSZSZK külpolitikai orien­tációjának megváltoztatásáért folyó harcot is jelentette. A Jobboldali opportunista és antiszocíalista blokk a szo­cialista Csehszlovákia nemzeti és állami létének alapvető garanciáját, a Szovjetunióval és a többi szocialista or­szággal való szövetséget és barátságot akarta felszámolni. Ezzel akarták megteremteni a külső feltételeket a szo­cializmus megdöntéséhez Csehszlovákiában. Mindez, s még sok más tény dokumentálja a csehszlo­vákiai események összefüggését a nemzetközi imperializ­mus harcával a szocialista világrendszer ellen. A nem­zetközi antikommunista központok stratégiai, tervezőinek a szocialista Csehszlovákiában közvetlen segítőtársaik voltak. Egyik szószólójuk, I. Sviták megnyilatkozásával szót kértek a szélsőséges reakciós elemek, amelyek a K-231 és az Elkötelezett Pártonkfvüliek Klubjában tömC­rültek, programjukban 1948 februárja vívmányainak fel­számolását, és a szocialista rendszer megdöntését tűzték ki. A K-231 központjának élén K. Nigrín, J. Brodský, V. Paleček, O. Rambousek és olyan személyek álltak, akik nagyobbrészt a nyugati kémszervezetek közvetlen ügy­nökeiként dolgoztak. Az Elkötelezett Pártonkívüliek Klub­ja (KAN) megalapítói közt I. Svltákon kívül található V. Havel író és V. Černý professzor, aki szoros kapcso­latban állt a február utáni emigrációval. Mind a KAN­nak, mind pedig a K-231-nek szoros" kapcsolatai voltak a nyugati kémszervezetekkel, amelyektől nemcsak poli­tikai, hanem anyagi támogatást is kaptak. Csehszlovákiában a szocializmus elleni harcban jelen­tős befolyással rendelkeztek a cionizmus pozícióiból ak­tivizálódó erők. A cionizmus egyike a nemzetközi impe­rializmus és antikommunizmus eszközeinek. Főbb képvi­selői közé tartoztak nálunk: F. Krlegel, J. Pelikán, A. Lus­tig, E. Goldstücker, A. J. Líehm, E. Löbl, K. Wlnter és sokan mások. Az ún. „demokratikus szocializmus" demagóg jelszaván alapuló antikommunista tervekben Jelentős szerepe van a megújuló szociáldemokráciának. A CSKP tagsága egy íészénéi levő szociáldemokrata csökevényeket kihasz­nálva önálló politikai erőként akart fellépni, s Igyekezett a párttagságnak ezt a részét megnyerni. Azzal is spe­kulált, hogy „a szocialista építés korszakától mentes" szociáldemokrácia vonzóbb szervezet lesz a társadalom megtévesztett és politikailag ingatag részére. A CSKP jobboldali vezetőinek — F. Krlegel, J. Smrkovský, Z. Mly­nár, J. Litera, L. Lise és mások beleegyezésével és tá­mogatásával megalakították az illegális előkészítő köz­ponti bizottságot, amelyben a többi közt volt Z. Bechyng, J. Munzar, O. Janýŕ, F. Šupka. Egyúttal megalakították a kerületi és Járási előkészítő bizottságokat, sőt, egyes helységekben az alapszervezeteket is. Ezt a tevékenysé­get szoros együttműködésben fejtették ki a Szocialista Internacionálé vezetőivel, s céljuk az volt, hogy a mun­kásosztály soraiban politikai szakadást idézzenek elő. A Nemzeti Frontba tömörült többi pártban — a Cseh Szocialista Pártban, a Csehszlovák Néppártban, a Szlovák Megújhodás Pártjában és a Szabadságpártban is progra­mokat dolgoztak ki azzal a céllal, hogy kétségessé tegyék a CSKP vezető szerepét, s felújítsák a régi burzsoá de­mokratikus és klerikális bázisokat. A Csehszlovákiáért folyó antiszocialista játszmában nem kis szerep jutott a katolikus klérus reakciós kép­viselőinek, akiket hatékony támogatásban részesített a külföldi katolikus emigráció. A külföldi és a belső reakció egybehangolt ténykedése elmélyítette a belpolitikai válságot, ami egyre jobban kifejezésre jutott a legközelebbi szövetségeseinkhez fű­ződő kapcsolatokban is. Testvérpártjaink, elsősorban az SZKP, nagyfokú türelem­mel igyekeztek a kölcsönös kapcsolatokban beállt feszült­ség megszüntetésére, s pártunk vezetőinek meggyőzésére, hogy gátat kell vetni a CSSZSZK-ban az ellenforradalmi veszélynek. Erre felhasználták mindazokat a lehetősége­ket, amelyeket a hivatalos és személyes kapcsolatok nyújtottak. A drezdai, a szófiai és a moszkvai megbeszélé­seken 1968 első felében a testvérpártok vezetői A. Dubček­nak konkrét tényekkel bizonyították, hogy Csehszlová­kiában a fejlődés veszélyes irányba halad, s egyben ve­szélyezteti a szocialista tábor közös érdekeit is. A. Dub­ček biztosította őket, hogy a CSKP vezetése ugyancsak tudatában van a helyzet súlyosságának, s maga is érzi, hogy szükség van a helyzet rendezésére — erről azon­ban otthon megfeledkeztek, kerülgették a kérdést, s vé­gül nem tettek semmit. Azokból a feljegyzésekből, me­lyek a L. I. Brezsnyev és Kádár elvtárssal, valamint más elvtársakkal folytatott beszélgetésekről készültek, a számos levélből, melyeket az SZKP főtitkára és további testvérpártok első titkárai küldtek A. Dubček és a párt­vezetés címére, valamint a telefonbeszélgetésekből is világosan kitűnik, mennyire őszintén és mélyen átérez­ték testvérpártjaink és a testvéri szocialista országok népei belpolitikai nehézségeinket, s azt a veszélyt, amely­ből kialakult Csehszlovákiában a szocializmus létét fenye-

Next

/
Oldalképek
Tartalom