Új Szó, 1971. január (24. évfolyam, 1-25. szám)

1971-01-14 / 11. szám, csütörtök

mon jóváhagyott akcióprogram mér filkrözte a jobboldal felfokozott bomlasztó tevékenységét a pártban. Marxistaellenes meghatározásokat tartalmaz a párt, az állam és a szocialista társadalom szerepéről, a Nemzeti Front ún. partnerintézményként való értelmezéséről, a gazdaság és a kultúra irányításáról • és még egész sor opportunista és revizionista ízű tézist. Olyan dokumentum ez, amely az elméleti, politikai és szervezeti területen, ha összehasonlítjuk a pártnak a múltban elfogadott hasonló jellegű programdokumentumaival, nagy visszalépést jelent. A Központi Bizottság ezért az akcióprogramot helytelen és érvénytelen okmánynak tekinti, amelyet nem lehet alapul venni a párt elméleti és gyakorlati tevékenységében. A jobboldal mind az áprilisi plénumon, mind pedig a nyilvánosság előtt megkísérelte a CSKP KB iránti bizalmatlanságának kifejezését. Egyúttal javaslatot tett a rendkívüli, ún. „káder-kongresszus" összehívására, azzal a céllal, hogy hatalmába kerítse a párt legfelsőbb szervét. A Központi Bizottság nagy többsége azonban határozottan visszautasította ezt a követelést. Az áprilisi plénum után a politikai küzdelem homlokterébe a kerületi pártkonferenciák kerültek. A KB el nökségének ismét alkalma nyílott arra, hogy ezeken az értekezleteken felzárkóztassa a párt erőit és kezébe vegye a kezdeményezést. A pártvezetésben levő jobboldali csoport miatt azonban nem kerülhetett sor e lehetőség kihasználására. Jellemző volt, hogy sem a kerületi konferenciák előkészítésére, sem pedig a KB küldöttségei vezetői számára nem adtak ki egységes és világos irányelveket. A jobboldal az értekezleteken újabb pozíciókat akart szerezni és el akarta érni, hogy a többség támogassa javaslatát a rendkívüli kongresszus összehívására. Minden törekvése ellenére a rendkívüli pártkongresszus összehívását közvetlenül csak a prágai értekezlet támogatta, amelyen A. Dubček, O. Černík és J. Smrkovský hatástalan fellépésükkel képtelenek voltak megvédeni a KB határozatát, továbbá a dél-morvaországi kerületi értekezlet, amelynek résztvevőit a KB álláspontjának torzított magyarázatával Špaček tévesztette meg. A jobboldal állásfoglalása ellen a leghatározottabban a szlovákiai kerületi konferenciák léptek fel. A jobboldal ezért szélesebb fronton gyakorolt nyomást a párt- és állami apparátus döntő szakaszaira, a társadalmi szervezetekre és az ideológiai életre. A párt ellenzéki ún. „második centruma", amely a prágai fővárosi pártbizottság bázisán alakult, szervezetileg, politikailag és eszmeileg koordinálta és egyesítette a különböző ellenzéki csoportok tevékenységét, meghatározta a pártellenes harc egységes taktikáját. E centrum képviselői között voltak, vagv a későbbiek során kerültek be a pártelnökség és a titkárság, valamint a KB plénumának néhány tagja, pl. Fr. Kriegel, J. Smrkovský, J. Špaček, C. Císaŕ, V. Slavík, O. Šik, V. Prchlík, Z. Mlynár, Fr. Vodsloň, B. Šimon, J. Borövka. M. Vaculík, A kerületekben és a járásokban ugyancsak keletkeztek jobboldali csoportosulások. Szerkezetüket úgy építették, hogy biztosítsa a jobboldal befolyását a párt fontos szerveire, apparátusának jelentős részeiben, a társadalomtudományok döntő jelentőségű központjaiban, a tömegtájékoztatási eszközökben, az oktatásügy, tudomány és kultúra területén, valamint az állami apparátus fontos láncszemeiben. A jobboldali és szocialistaellenes erők végsó céljai Szlovákiában is megegyeztek a cseh országrészek jobboldali erőinek céljaival. Azonban az SZLKP KB vezetésében, Szlovákia Kommunista Pártja kerületi és járási bizottságaiban és az értelmiség soraiban is felsorakoztak azok az erők, amelvek kitartóan harcoltak a jobboldali antiszocialista blokkal szemben. Szlovákiában 1968 augusztu äáig nem sikerült a jobboldali erőknek szervezetileg és egységes platformon rendezniük soraikat. Ebben szerepe volt a pártvezetés egészséges magvának, Vasil Bil'ak elv társsal az élén, aki az SZLKP KB első titkári tisztségében egyértelműen a marxizmus—leninizmus, a proletár inter nacionalizmus pozícióin állt, nyíltan leleplezte a jobb oldaü és antiszocialista erők céljait, megvédte a párt po zícíóit és szövetségi kapcsolatainkat a Szovjetunióval. Ennek ellenére Szlovákiában is fokozatosan veszélvr helyzet keletkezett, amelyre, a köztársaság más részeihez hasonlóan, a jobboldali és szocialistaellenes erők tevékenysége nyomta rá bélyegét. Ezek a mély politikai változások kifejezésre jutottak az egész országban a május l-l ünnepségeken, amelyek sok helyen elvesztették internacionalista jellegüket és a jobboldali, antiszocialista erők legkülönbözőbb változatainak határtalan keverékévé váltak. A május elsejei felvonulásokon, főképpen Prágában, porondra léptek a már meghirdetett jelszavaikkal a nyílt antikommunista erők, elsősorban az Elkötelezett Pártonkívüliek Klubja (KANJ és a K-231-es szervezet képviselte ellenforradalmi csoportosulások. Május elején a növekvő veszély hulláma annyira nyilvánvaló volt, hogy a CSKP KB elnöksége május 7—8-án, amikor az országban uralkodó politikai helyzetet vitatta meg, a marxista-leninista eszmékhez hű elnökségi tagok érveinek nyomására a jobboldalnak is el kellett ismernie, a jobboldali és antiszocialista erők tevékenysége következtében komoly veszély fenyegeti a pártot és a szocializmust. A kerületi és a járási párttitkárok országos értekezlete, amelyet e felismerés megvitatására hívtak össze, nemcsak hogy igazolta ezt a megállapítást, hanem még élesebb fényben mutatott rá az országbarf uralkodó helyzetre. Hasonló szellemben foglalt állást néhány nappal később az SZLKP KB is, de ezt az állásfoglalást A. Dubček nem engedte közzétenni. A CSKP KB májusi plenáris ülésének előkészítése során a jobboldal nagyfokú aktivitást fejtett ki annak érdekében, hogy meghiúsítsa a plénum céljait. A prágai centrum egy csoportja átfogó jobboldali koncepciót dolgozott ki, amely ellentétben állt az elnökség határozatával és következtetéseivel — s így a frakciózás mezejére lépett. A kerületi és a járási vezető titkárok értekezletén a prágai fővárosi pártbizottság nevében B. Šimon terjesztette elő ezt a koncepciót. A jobboldal befolyása alatt levő cseh kommunista párt és Cseh Nemzeti Tanács létrehozásának követelésével akarták megkaparintani, a hatalmat a pártban és az államban. A jobboldali demagógiával szemben mindeddig ellenálló munkásosztály megtévesztésére és ideiglenes megnyerése céljából, a párt- és államszervek tudta és beleegyezése nélkül O. Šik a dolgozók tanácsai létrehozásának követelményével lépett fel. Ez a javaslat részét képezte a gazdaságirányítási szerkezet, a szocialista tervezési rendszer lerombolásét célzó koncepciónak, s mintegy ellensúlyozásként gyengíteni akarta a pártszervezetek helyzetét az üzemekben. Közben szították a szociális demagógiát, a béremelési követeléseket tekintet nélkül arra, milyenek a termelés eredményei, s gyakran még az ún. vad-sztrájkok meghirdetésével is fenyegetőztek. Mindez inflációs hullámot idézett elő és felbomlással fenyegette a népgazdaságot. Közben demagóg módon azt hirdették, hogy a gazdasági katasztrófától egyedül a dollárkölcsön menthet meg bennünket. A CSKP KB 1968 májusi plenáris ülésén a helyzet komolysága még A. Dubček beszámolójában is tükröződött. Noha az elnökség következtetéseit enyhíteni igyekezett, kénytelen volt beismerni, hogy léteznek törekvések az egész párt erkölcsi lejáratására, s figyelmeztetett a veszélyre, „hogy ne adjunk teret a nemszocialista, vagy a forradalomellenes erőknek". A májusi plénum határozatában megállapították, hogy a párt számára a fő veszélyt a jobboldali veszély jelenti, amit azonban leszűkítettek a párton kívül álló antiszocialista és kommunistaellenes erők veszélyére. Annak ellenére, hogy a központi bizottsági ülés vitájában nézetkülönbségre került sor a jobboldali opportunistákkal, azonban sem A. Dubček zárszavában, sem pedig a határozatban nem leplezték le a jobboldali erők szerepét a pártban. E fogyatékosságok ellenére a plénum határozatai pozitív eredményeket hozhattak volna, ha azokat a pártvezetés következetesen teljesíti. A májusi plénumoo változás történt a rendkívüli kongresszus összehívásával kapcsolatos álláspontban is. Ez a változás a marxista— leninista erőknek elképzeléséből indult ki, amely szerint a kongresszus gyors ősszehívá ával kezükbe vették volna a kezdeményezést. Ehhez 6 gazdasági irányítás és a politikai döntés elválasztására, az össznépi tulajdon fokozatos felszámolására irányult. Lényegében arról volt szó, hogy a szocialista államot, a pártot és a szakszervezeteket teljesen kiszorítsák a gazdaságpolitika kialakításából és gyakorlati alkalmazásából, hogy a piac ösztönössége kapjon lábra összes, a dolgozók társadalmi és anyagi helyzetét lerontó negatív következményeivel egyetemben. Azzal az ürüggyel, hogy a fogyasztók kívánságait kell szem előtt tartani, a jobboldal a magánvállalkozást támogatta, hogy a kispolgári elemek hozzájussanak a szocializmus fölbomlasztásához szükséges anyagi bázishoz is. A gazdasági élet területét illető ellenforradalmi szándékait O. Šik és nyugati barátai ma már nyíltan bevallják. Elméletileg és gyakorlatilag is fokozatosan előkészítették és szakaszosan neki is láttak a szocialista népgazdaság olyan rendszerré való átalakításához, mely a munkásosztályt és a dolgozókat nemcsak összes forradalmi vívmányaiktól, hanem az alapvető politikai és gazdasági biztonságtól is megfosztotta volna. A jobboldal azzal számolt, hogy a gazdasági helyzet fokozatos leromlása kiváltja a csehszlovákiai dolgozók ösztönös elégedetlenségét és ezt azután kihasználja a szocialista hatalom ellen vívott harcban. 5. Az eszmei téren felmerült komoly kérdések és válságjelenségek, amelyek társadalmunkban már hosszabb idő óta fölgyülemlettek, 1968 januárja után a marxistaleninista elvek elferdítéséhez, tagadásához, majd éles elvetéséhez vezettek a filozófiában, a szociológiában, a történelemben, az ekonómiában, az állam- és jogtudomány, a pártépítés, valamint a kultúra- és művészetek területén, ahol mindenütt a burzsoá ideológia előtti fegyverletételre került sor. Az ideológiai harc átnőtt a hatalomért vívott nyílt harccá, melybe a jobboldal teljes mértékben bekapcsolta a tájékoztatási eszközöket. A ^Dubček-féle vezetés jobboldali része kapituláns magatartásának következtében a jobboldali erők teljes mértékben hatalmukba kerítették a rádiót, a televíziót, a híradó filmet, a sajtó túlnyomó többségét, és céljaik megvalósítását szolgáló legfontosabb hatalmi eszközzé s az erkölcsi nyomás eszközévé teremtették át. A tájékoztatási eszközök tartalma és általános irányvétele lényegében összefolyt az imperialista Nyugat ideológiai diverziójával. Az úgynevezett progresszlvisták agresszív csoportjai elnémították és terrorizálták a becsületes szerkesztőket és újságírókat, akik az igazságnak megfelelően és objektíven akarták értékelni az országban kialakult helyzetet. Mindenkit, aki a marxizmus—leninizmus, a proletár internacionalizmus elveit, a Szovjetunióval való szövetségünket és a szocialista világközösséghez való tartozásunkat vette védeinébe, mindenkit, aki tiltakozásának adott kifejezést, vagy ellenállt az antiszocíalista és szovjetellenes hisztéria dagadó hullámainak, minden lehetséges eszközzel megpróbálták megfélemlíteni és a nemzeti közösségből va'.ó kitiltását követelték. A csehszlovákiai események azt igazolják, hogy eszmei téren semmi esetre se szabad meghátrálni a burzsoá ideológia előtt, és nem is lehet vele kompromisszumra lépni. Azt igazolják, hogy a pártnak nem szabad megadnia magát a prakticizmusnak, gyengítenie az ideológiai munkát s a politika közönséges propagandájára, vagy a marxista—leninista tételek elvont magyarázgatására redukálni azt. Az ideológiai munka mindig a pári és a munkásosztály politikai harcának elmaradhatatlan alkotóeleme volt, azzá kell lennie a jelenben és a jövőben is. A párt politikai és ideológiai tömegmunkájának elhanyagolását, vagy gyengülését, elméleti és osztályalapjának, internacionalista megalapozottságának legcsekélyebb sé rülését is kiaknázza az ideológiai ellenfél. Ennek szükségszerűen az a következménye, hogy eleinte a szocializmus „javítására", vagy „tökéletesítésére" irányuló kísérletekre kerül sor, az internacionalizmusnak a nacionalizmussal való pótlására, majd a kispolgári fogyasztói szocializmus eszményeinek dédeigetésére, hamis mítosz teremtésre a szocialista valóságról, s mindez végül a szocializmus tagadásába és elutasításába torkoll. A kom munlsta pártnak és a szocialista államnak birtokában kell lennie a politikai célok, az osztályérdekek és az eszmei célkitűzések megvalósításához szükséges eszközöknek. A tájékoztatási eszközök, a sajté, a rádió, televízió, a film a hatalom és a tömegpolitikai nevelőmunka mérhetetlenül fontos eszköze, melynek sosem szabad kicsúsznia a marxista—leninista párt és a szocialista állam ellenőrzése alól, ha nem akarjuk, hogy a szocializmus ügye komoly veszélybe kerüljön. 6. A munkásosztály ás a dolgozók — élükön Csehszlovákia Kommunista Pártjával — a köztársaság egész fennállásának ideje alatt harcot vívtak- az állam alapvető külpolitikai orientációjáért, mely függetlenséginek, szuverenitásának és szabad fejlődésének kezessége lenne. A szövetségről, barátságról és a háború utáni együttműködésről szóló 1943. december 12-én kötött csehszlovák—szovjet szerződés a népakarat megnyilvánulása voltj a nép ugyanis az 1938-as és 1939-es évek, majd a nemzeti felszabadító harc folyamán szerzett tragikus tapasztalatai alapján meggyőződött arról, hogy nemzeteink létérdeke, a csehszlovák állam belső és nemzetközi biztonsága elválaszthatatlan a Szovjetunióhoz fűződő internacionalista testvériségtől. A népnek e tántoríthatatlan akaratát rögzítette a košicei kormányprogram, és végül 1948 győzelmes februárja szilárdította meg. A CSSZSZK alkotmányában, a<> CSKP alapszabályzatában, minden kongresszusi határozatában és az 1948 februárja után soron következő kormányok minden programnyilatkozatában világosan és egyértelműen az áll, hogy barátságunk és szövetségünk a Szovjetunióval. amellyel közös osztályérdekek fűznek össze bennünket, a cseh és a szlovák nemzet létének legfőbb biztosítéka és a szocializmushoz vezető utunk egyetlen kezessége. Ám 19G8 januárja után a jobboldal ezt a alapigazságot kezdte kétségbe vonni, végül nyílt, szovjetellenes álláspontot foglalt el, és tudatosan megszegte a Varsói Szerződésből köztársaságunkra háruló kötelezettségeket. A csehszlovák külpolitika úgynevezett saját arculatának jelszava alatt lépésről lépésre érvényesült a szocialista szövetségeseinkkel és a testvérpártokkal való szakítás politikai irányzata. Ilyen kárhozatos irányvonal érvényesült olyan időben, mikor országunk az imperializmus érdeklődésének középpontjába került, mert belső fejlődésünket ki akarta használni arra, hogy csapást mérjen a szocializmusra, nemcsak hazánkban, hanem Csehszlovákián át közvetve az egész szocialista közösség létérdekeire ls. A CSKP-ben a jobboldali erők szovjetellenes orintációja ugyanakkor egy nemzetközi revizionista áramlat szerves részévé vált. s ennek számára az ún. csehszlovák kísérlet erősítő injekciót és új érvet is jelentett a marxizmus —leninizmus és a proletárinternacionalizmus alapvető elveinek revíziója mellett a kommunista mozgalomban. A jobboldal külpolitikai koncepciója, mely a csehszlovákiai ellenforradalmi fejlemények következménye volt, végső soron nemcsak az állam belső egyensúlyának, szuverenitásának, és a nép békés munkája feltételeinek veszélyeztetéséhez vezetett, hanem a szocialista tábor nyugati határait is védtelenné tette, holott épp Csehszlovákiának kellett volna erős gátként emelkednie a szocialista és a tőkés rendszer határán Európában. A szocializmus védelme és megőrzése országunkban nemcsak a CSKP és saját dolgozó népünk közvetlen érdekeit érintette, hanem szükségszerűen a szocialista államok és ezen országok testvérpártjainak s az egész kommunista mozgalomnak közös ügyévé vált. Csehszlovákiában a párt és a társadalom e válságos fejleményének általános jellemzése azt igazolja, hogy a lobboldali és szocialistaellenes erők által szított bomlás folyamata elárasztotta a közélet és a politikai élet minden területét — a népgazdaságot, az ideológiát és a külpolitikát is. 1968 augusztusában Csehszlovákiában kiélezett ellenforradalmi helyzet állt elő, és országunk a polgárháború szélére sodródott. Teljes élességgel napirendre került a „Ki kirőll" kérdése: vagy a nemzetközi reakció témogutását élvező ellenforradalom fejezi be ousztító művét, vagy a szocialista erőknek sikerül visz13