Új Szó, 1971. január (24. évfolyam, 1-25. szám)

1971-01-13 / 10. szám, szerda

A SLOVAN— ZKL RAM VOLT A NAP MERKŰZESE Az I. jégkorong liga 24. forduló­jában a két élcsapat mindkét pon­tot megszerezte, s továbbra is ve­zeti a nagyon szoros mezőnyt. A Slovan nagy csatában saját jegén maradt ainl, s elősegítette a ZKL együttesének, hogy üldözőbe ve­gye az éllovasokat. A VSŽ ezúttal sem tudta legyőzni a TESLA együt­tesét. Lapzártáig nem fejeződött be a Sparta Praha—Skoda Plzeň mérkőzés, amelynek eredménye a 2. harmad befejezése után 3:2 volt a plzeniek javára. A 25. fordulóban, amelynek négy mérkőzését pénteken, az ötödiket szombaton este bonyolítják le a csapatok a következő párosításban küzdenek a bajnoki pontokért: ZKL Brno—VSŽ Košice, Škoda Pl­zeň—Slovan Bratislava, České Bu­déjovice—Dukla Jihlava, Tesla Par­dubice—SONP Kladno és Litvínov —Sparta Praha. Ez lesz a szombati találkozó, amelyet a tv is műso­rára tűz. SLOVAN BRATISLAVA—ZKL BRNO 2:4 (0:1, 0:0, 2:3) Gólütők: Grandtner és Nedoman­ský, 111.: Farda, Wimmer, Cerný, Ševčík. Hatalmas iramban kezdődött a rangadö és a Slovan óriási lendü­lettel rohamozott. Ezzel szemben a ZKL mesterien védekezett és Cer­ný vezérletével, aki ezt a már a vá­logatottból ls Ismert nagyszerű erényét Fardával kiegészítve mu­tatta be, három emberelőnyt ls megúszott gól nélkül. A ZKL a má­sik emberelőnyt, amely előbb 5:3­as arányú volt értékesítette. A második harmadban is nagy volt a harc, s a brnóiak változat­lanul remekül védekeztek. A dráma a befejező játékrészben tetőzött. A 7. percben Körinek az év első büntetőjét ítélte meg és Grandtner azt ki is használta. A 13. percben Nedomanský hatalmas lövésével szemben még a káprá­zatosan védő Nadrchalnak sem volt ellenszere. Négy perccel ké­sőbb Černý, hazánk kétségtelenül jelenlegi legjobb jégkorongozója, nagy nyugalommal szerezte meg csapata harmadik gólját. Mintegy egy perccel a befejezés előtt dr. Starší edző lehívta kapusát, Dzu­rillát, így akarta hat mezőnyjáté­kossal bevetetni a brnöi kaput. Nem sikerült. A ZKL továbbra is nagyszerűen védekezve kiállta a meg-megújuló rohamokat, ráadásul Ševélk koronghoz jutott a Slovan kapuja közelében és nem tudott hibázni. Ezzel végleg biztosította csapata számára a nagyon fontos két pontot és megpecsételte a ha­zaiak sorsát. Ez a mérkőzés a taktikai csata Iskolapéldája volt. A ZKL, élén a már megdicsért Černývel, valóban bebizonyította, hogy a jégkoron­gozásban is érvényes a ,,Többet ésszel, mint erővel" mondás . . . (zala) Ismét Raška Befejeződött a „háromsáncver­seny", amelynek utolsó napi küz­delmeit Spindlerüv Mlynben ren­dezték. A befejező nap legjobbja a svájci Schmid volt, akit nyom­ban Raška követett. A háromsáncverseny összesítése alapján a végső győzelmet jirí Raška szerezte meg, akinek telje­sítményeit 672,5 ponttal értékel­ték. Mögötte az ugyancsak cseh­szlovák Höhnl szerezte meg a 2. helyet. Pontjainak száma 672,5. Harmadik a svájci Schmid lett 671,3 ponttal. 4.-5. Novák (cseh­szlovák) és Steiner (svájci) egy­aránt 641,6 ponttal, 6. Kraus (cseh­szlovák] 634,7 p. A Csehszlovákia—Norvégia válo­gatott ugrővladalon a győzelmet a csehszlovák csapat szerezte meg 1984,4:1780,7 arányban. KLADNO—CESKÉ BUDÉJOVICE 6:1 (2:0, 2:1, 2:0) Gólütők: Novák (2), Posplšil, Wimmer, Rys, Nový, 111.: Párti. A kladnóiak ezúttal nagyon jól összpontosítottak a „mumus" elle­ni találkozóra. Mindvégig a hely­zet ural tudtak lenni és a győ­zelmet nagyon jő játékkal szerez­ték meg. Ez azt jelenti, hogy to­vábbra ls tartani tudják a lépést az éllovassal. JIHLAVA— LITVÍNOV 11:4 (3:1, 3:1, 5:2) Gólütők: Novák, Vorllček, Jauák, pH Holik, (2—2), Augusta, Balun, Smíd. A bajnokcsapat kénytelen volj két betege, Jaroslav Holik és Ho­rešovský nélkül szerepelni, de ez teljesítményén nem látszott meg. Mindvégig jobb volt és a győze­lemre ilyen arányban is feltétle­nül rászolgált. VSŽ KOŠICE—PARDUBICE 3:3 (2:1, 1:1, 0:1) Gólütők: Gregor, Onofrej, Bačo, 111.: Martinec, Šťastný, Andrt. Közepes színvonalú és iramú mérkőzésen a vendégcsapat ismét bebizonyította, hogy ismeri a VSŽ játékának ellenszerét. A döntő az a tény volt, hogy a hazalak egyet­len emberelőnyüket sem tudták gólra váltani, míg a hajrában a TESLA éppen emberelőny során ütötte a nagyon értékes döntet­lent eredményező harmadik gólt. Argentin módra AZ ARGENTIN BAJNOKSÁG SO­RÁN JELLEGZETES DÉL-AMERIKAI ESEMÉNY TÖRTÉNT. A Boca Ju­niors—River Plate rangadó végén, amelyet egyébként a hosszabbítás­ban a Boca csapata nyert meg 2:1 arányban, a River Plate stadion lelátóin vad jelenetek játszódtak le. A győztes csapat szurkolói mindent összezúztak, amit csak lehetett. A műanyagból készült padok és azok támaszai könnyű martalékukká lettek. A Boca Ju­niors elnöke, Alberto Armando igyekezett extázisában az üres ka­pura lövöldözni. A rendellenességekre Armando televíziós nyilatkozata adta az okot, A győzelem mámorában ki­jelentette: „50 éves koromban a River pályáján gólokat is rúghat­tam volna szeretett csapatom, a Boca Juniors színeiben." A River-Plate táborában ez persze tetszést nem váltott ki. A klub el­nöke, dr. Julián Kent minden he­lyi lapban levelet tett közzé, amelyben a győztes csapat szur­kolóit a „Boca vandáljainak" ne­vezte. Elsősorban Armando sze­replését pellengérezte. Végül kije­lentette, hogy klubja minden ed­digi kapcsolatát megszünteti a Bo­ca Juniors-szal, amíg annak elnö­ke nem kér nyilvánosan bocsána­tot a mérkőzés végén történtekért. # Az amerikai Long Beach vá­rosában nemzetközi üszőversenyt rendeztek, amelynek során a svéd Gunnar Larsson a 200 és az 500 yardos úszásban megszerezte a győzelmet. Az előző számban 1:45,2, az utóbbiban pedig 4:39,1 perces teljesítménnyel végzett az élen. A női 100 és 200 yardos hát­úszást egyaránt az amerikai Att­wood 1:01,3, Illetve 2:08,4 perces idővel nyerte. • A nyugatnémet Hamburger SV futballistái négy mérkőzést játszot­tak Mexikóban s egy alkalommal sem szenvedtek vereséget. Az utol­só találkozójukat Leonban játszot­ták a helyi csapat ellen, és 1:1 arányú döntetlen eredményt értek el. NSZK—Magyarország 0:6 Továbbra is kitűnő formában vannak a magyar asztalitenisze­zők. Hétfőn este Lübeckben 6:0 arányú győzelmet arattak Nyu­gat-Németország ellen. A ven­déglátók mindössze egy játsz­mát nyertek. Eredmények: Kis­házi—Scharmacher 2:1, Magos Wetzel 2:0, Kisházi, Magos— Scharmacher, Wetzel 2:0, Klam­pár—Gomola 2:0, Jónyer—Jan­sen 2:0, Klampár, Jónyer—Go­mola, Jansen 2:0. A férfi röplabda extra-liga második mérkőzésén a Slávia Nitra 3:0 arányú sima vereséget szenvedett a minden tekintetben főbb Zbrojovka Brno együttesétől. Felvételünk azt a pillana­tot örökíti meg, amikor a brnóiak sánca sem segített a fehér­nadrágos Pospíšil támadásával szemben. (P. Matis felv.) A VILÁG VERSENYLOVAINAK SIKEREI AZ OSTOR NEM SEGÍT... A csehszlovák lovasok és ló­tenyésztők hivatalos szaklapja, a Jazdectvo múlt évi decembe­ri számában érdekes cikket kö­zölt. A legyőzhetetlennek minő­sített Nijinsky nevű versenypa­ripát tulajdonosa kivonta a to­vábbi versenyekből. Miért? Ke­vesen tudják, hogy a francia Prlx de l'are de Trlomphe-n — melyet 1 200 000 frankkal díjaz­tak, Nijinsky és Sasafrass fej­fej melletti harcot vívott a győ­zelemért. A Nijinskyt lovagló Pigott az utolsó métereken pál­cáját is használta, amihez vi­szont a ló eddig nem volt hoz­zászokva. Ijedtében megbottlott, s ez elég volt Sasafrassnak a győzelem megszerzéséhez. A je­len idők legjobb versenylovának további pályafutására az ostor pontot tett. « Talán érdekes lesz megemlí­teni, azokat a lovakat, amelye­ket a múltban szintén legyőzhe­tetlennek neveztek a szakem­berek. Érthető, hogy a lósport hazájában, Angliában volt az ilyen legyőzhetetlen ló a leg­több. Csaknem 200 évvel ezelőtt Eclipse 12 győzelemmel fejezte be pályafutását. Goldfinger 13­szor végzett az első helyen, csaknem 10 esztendőn át tekin­tették a legjobbnak. Hozzá ha­sonlóan High Feyeer ugyancsak 13 alkalommal győzött. A Cruci­fix, mely 1837-ben született, egymás után 12 alkalommal szerzett dicsőséget hazájának. A XIX. század végén nem ta­lált legyőzőre még a Barcaline (12 győzelemmel), a St. Simon (10), az Orlando (13), valamint Hurryon és Bachran, a franciák is dicsekedhetnek egy-két ki­váló lóval. Ajax és Prestige 16 győzelmet aratott, míg az ola­szok a Nearca nevű lóval di­csekedhetnek. A német lovak közül Nereidet kell megemlítenünk. Ugyancsak legyőzhetetlennek bizonyult. A magyar Kincsem nevű verseny­paripa képviselte a legtöbb si­kerrel a magyar lovakat. Nem­csak Angliában, Franciaország­ADDIG JÁR A KORSÓ A KÚTRA... 1971 George Bestet, a Manchester United labdarúgóját általában szerencsés fickónak tartották. Minden lépését siker koronázta. Eleinte a labdarúgóknál szokat­lan beatles-üstökével lepte meg a világot, de rövidesen bebizo­nyította, hogy a labdával is mesterien bánik. 1968-ban az írországi fiút nyilvánították Európa legjobb labdarúgójának. Ekkora elisme­rés azóta se mért 21 éves labda­rúgót. Best mindenesetre meg­érdemelte. Nagyszerű, modern labdarúgó, belátssza az egész pályát, és ontja a gólokat. Ö a manchesteri közönség első szá­mú kedvence. Best azonban hamarosan rá­jött, hogy a népszerűség na­gyon múlandó valami. Jobbnak látta megalapozni a jövőjét — belépett az üzleti életbe. Ezúttal is szerencsés keze volt. Divat­áruházat nyitott, s ha ideje en­gedi, maga szolgálja ki vevőit, és ennél jobb reklámot pénzért sem kapna. Üzletébe csak úgy özönlenek a vevők. Az utóbbi időben azonban el­pártolt tőle a szerencse. Nem az üzleti életben. Sőt még a pá­lyán is bűvületben tartja a kö­zönséget. Igaz, hogy a neve az utóbbi időben gyakran bekerült a játékvezetők noteszébe, és emiatt legutóbb 250 fontsterling bírságot kapott a fegyelmitől. Ettől azonban nem fájna Best feje. A jóképű labdarúgónak — az autókon és gyorshajtáson kívül — van egy „káros szenvedélye" — a lányok. Nagyon szaporán kerülgeti őket, igaz, a szimpátia kölcsönös, és azok sem térnek ki az útjából. Addig addig kerül­gette őket, míg az egyik dániai turnén, a 21 esztendős Eva Ha­ralsted végképp keresztezte út­ját. Pedig csak egy autogra­mot kért, de a forrófejű labda­rúgó hazatérése után apróhirde­tés útján kereste a csinos, szőke lányt. Eva kapott az alkalmon, és amikor a manchesteri Old Trafford hőse repülőjegyet is küldött, örömmel utazott Ang­liába. Az üzletemberhez illően meg­fontolt Best ezúttal végképp elveszthette a fejét, mert házas­ságot ígért. „Annyi baj legyen", mondta a Manchester United atyja, Matt Busby. „Mindig jobb, ha George egy Eva körül legyes­kedik, mintha tíz Eva körül le­gyeskedne." Csakhogy a dolgok másképp alakultak. Best utólag mégis­csak meggondolta magát, Eva hazatért Dániába, és beperelte a labdarúgót. Best a pert simán elvesztette, és most fizet, mint a katonatiszt. Eddig egy gyö­nyörű villát és egy Jaguár ko­csit adott a lánynak. (P. Új ban, de az egész világon 54 alkalommal bizonyította a ma­gyar lótenyésztés magas színvo­nalát. Ezenkívül még Patime és Pázmán 15 alkalommal futott elsőnek célba, anélkül, hogy lo­vasa használta volna lovagló­pálcáját. Mindezekből arra következ­tethetünk, hogy a lovaglás tech­nikájának betartásával a lovag­lópálca használata nélkül is meg lehet a győzelmet szerez­ni. Ehhez pedig nem kell sem­mi más, mint most a téli idő­szak felkészülése során a ló­sport követelménye szerint a lovas és a ló közti összhangot megteremteni. A csehszlovák lovak közül Li­banon, Norbert is többször sze­repelt sikerrel bel- és külföl­dön. Az 1972-es olimpián a ha­zai lovaknak is megfelelően kel­lene szerepelni. Ezt már most kell biztosítani, amiért a ló­sport hívei, a szakembereknek nagyon hálásak lennének. XMOSKÖ LÁSZLÓ A Geller—Korcsnoj világbaj­noki negyeddöntő páros mérkő­zést áprilisban és májusban bo­nyolítják le Szocsiban. A többi negyeddöntő mérkőzés időpont­ját illetően még nem történt megegyezés. A Nemzetközi Sakk Szövetség (FIDE) szabályai szerint a ne­gyeddöntőben 10 párosmérkő­zést játszanak egymás ellen a sakkozók. Ha ezután döntetlen eredmény alakulna ki, újra sorsolnak és még négy mérkő­zést játszanak. Amelyik sakko­zó megszerzi az első győzelmet, az jut tovább. Ha a négy mér­kőzés után is döntetlen lenne az összesített eredmény, akkor sor­solással döntik el a továbbju­tót. • • • Tegnap megkezdődött a hol­landiai Beverwijkben a hagyo­mányos nemzetközi torna 33. évfolyama, amelyen több mint 500 versenyző és versenyzőnő vesz részt 25 országból. A cseh­szlovák Hort a nagymesterek csoportjában szerepel, 9-es rajt­számmal. Egyébként a nagymes­terek tornáján három olyan sakkozó vesz részt, akik beju­tottak a világbajnoki negyed­döntőbe. Névszerint Korcsnoj, a volt világbajnok Petroszjan és a 22 esztendős nyugatnémet Hiibner személyéről van szó. Itt jegyezzük meg, hogy a 13 millió lakosú Hollandiában nagy népszerűségnek örvend a sakk, több mint 1 millió ember játszik rendszeresen ás a klubokban 17 000 sakkozót tartanak nyil­ván. A KOMPUTER JÓSLATA Az összes eddigi olimpiai játé­kok eredményeit plántálták be egy augsburgi gyár komputerébe. Az adatok alapján az elektronikus agy megállapította a teljesítmény­emelkedést és egyben következte­tést vont le belőle arra, hogy mi­lyen eredménnyel lehet majd a müncheni olimpián aranyérmet szerezni. Csak három olyan számot (férfi 400 m), 400 m gát (távol) „ta­lált" a számítógép, amelyben gyengébb eredményt ér el a mün­cheni győztes, mint a mexikói. A számok többségében viszont ma — jó másfél évvel a játékok előtt — szinte fantasztikusnak tűnő vi­lágrekordokat jósolt a komputer. Így például szerinte 800 m-en 1:42,7, 1500 m-en 3:28,3, 4x100 m­en 37,4 mp, rúdugrásban 571 cm, kalapácsvetésben 77,07 m, női 200 m-en 22,1 mp, magasugrásban 198 cm, távolugrásban 698 cm, súlylö­késben 20,70 m, gerelyhajításban 64,09 m kell majd a müncheni olimpián a győzelemhez. Nem csoda, ha az adatok össze­gezése után, a gyár tervezői sür­gősen kijelentették: a komputer is tévedhet.. SPORTHÍRADÓ 0 Az 1972-es nyári olimpiai já­tékok alkalmából 153 olimpiai em­léktárgy kerül forgalomba. Van ebben öngyújtó, nyakkendő, levél­papír, esernyő és Inggomb. Az olimpiai „Waldl" fából, plasztikból és a legkülönbözőbb más anyagbői készül. Az ajándéktárgyak proti­tipusából január 16-án Klelben tartanak kiállítást az olimpiai bál alkalmából. 0 Koji Goto, a Japán Asztalite­nisz Szövetség elnöke bejelentette, hogy Január végén a Kínai Nép­köztársaságba utazik. Igyekszik rá­bírni a kínai szövetség vezetősé­gét csapatuk indítására, a márciu­si Nagoyában megrendezésre ke­rülő világbajnokságon. A kínai asztaliteniszezők azért nem akar­nak részt venni a VB-n, mert a ja­pán rendezők Tajvant is meghív­ták. 0 Az NDK labdarúgó-válogatott­ja január végétől dél-amerikai por­tyán vesz részt. Január 29-én Bue­nos Airesben a Boca juniors ellen játszik, 31-én Concepclónban egy chilei klubcsapat lesz az ellenfele. Február 3-án Santiagóban Chile válogatottja ellen mérkőzik, 5-én Limában Peru válogatottjával ta­lálkozik, 8-án pedig Montevideó­ban az uruguayi nemzeti 11 elle­ni Játék jelenti a túra befejezését. 0 Valentin Stanescn, a román olimpiai labdarúgó-csapat edzője bejelentette, hogy kerete megkezd­te felkészülését Münchenre. • Az 1972. évi sapporoi téli olimpiai játékokra ez év december 28-án indítják el az olimpiai lán­got Athénből. 0 Február folyamán Finnország­ban, illetve Svédországban rende­zik a férfi és a női gyorskorcso­lyázó világbajnokságot. Kanada színeit e két nagy világversenyen Sylvia Burka, Jennifer Jackson, Bob Hodges és Kerin Sirois kép­viseli. 0 A román műkorcsolyázó sport a jövő év márciusában ünnepli fennállásának 100. évfordulóját. Ebből az alkalomból nagyszabású nemzetközi versenyt rendeznek, amelyre meghívják a világ leg­jobb versenyzőit. • A VS Praha férfi kosárlabda­csapata 91:70 arányú győzelmet aratott a Bohemians ellen. 0 Immár tizenötödször nyerte meg Jugoszlávia jégkorong-bajnok­ságát a HC Jeszenica együttese. Az idei bajnokság élcsoportja: HC Je­szenica 18, Olimpia Ljubljana 12, Medvescsák Zágráb 3 pont. J0 Az EgyesUlt Államok legfel­sőbb bírósága úgy döntött, hogy ismét napirendre kerül Cassius Clay fellebbezési ügye. A volt ne­hézsúlyú profi ökölvívó-világbaj­nok kijelentette, hogy ő elvben el­lensége minden háborúnak és ilyen oknál fogva nem hajlandó kato­nai szolgálatot teljesíteni. A fel­lebbezés tárgyalásának Időpont­járól nem adtak ki Jelentést.

Next

/
Oldalképek
Tartalom