Új Szó, 1970. december (23. évfolyam, 285-309. szám)

1970-12-15 / 297. szám, kedd

Pártharcosok emlékeiből NEGYVENNYOLC OLDALAS ÍTÉLET... KIMERÜLT BÁNYA­k i menthetetlen lehetőségek Csehszlovákiában megszűnt az utolsó aranybánya # Körmöcbánya új aranykor küszöbén Michal Schmotzer elvtárs amellett, hogy a Kassa-vidéki Járási Pártbizottság elnökségi tagja, falujában az egyik utcai pártbizottság elnöke. Részben a városi nemzeti bizottság titkári teendőit is ellátja, és a Fasisz­taellenes Harcosok Szövetségé­ben is tisztségekét tölt be. Gyű­lésekre jár, "fiatalok értekezle­tén számol be a CSKP ötven­éves történetéről és saját har­cos életútjáról.. . Visszaemléke­zéséből azt az időszakot ragad­tuk ki, amikor sokkal nehe­zebtj volt kom­munistának lenni, mint ma. Falujának, Me­cenzéfnek ha­tármenti jelle­géből adódott az itt élő kom­munisták külö­nös feladata: a párt illegális központja utasításainak megfe­lelően kapcsolatokat tartani a Horthy-megszállás alatt élő kassai és más elvtársakkal, azok segítségével személyi ok­mányokat beszerezni, s a me­nekülésre kényszerült elvtársa­kat papírokkal ellátva a hatá­ron átjuttatni. — Nem volt ez könnyű fel­adat, — emlékezik Schmotzer elvtárs. — A legkisebb mulasz­tás, fegyelmezetlenség tragikus következményekkel járt... A íehéz időben a pártmunká­ban az úgynevezett „staféta" kapcsolatrendszert érvényesí­tettük. Luciabányán a Lelák csatáddal, Kassán Mózes Irén­nel, Kótay Ferenccel és más elvtársakkal tartottuk a kapcso­latot. A Késmárkon székelő te­rületi pártbizottsággal, annak vezetőivel, Michal Krajŕiák elv­társsal és társaival feleségem tartott kapcsolatot. — Hogyan történt az iratok­kal ellátott elvtársak átjutta­tása a határon? — érdeklődünk. — Jól szervezett hálózat se­gítségével — válaszolta Schmot­zer elvtárs. — Az illegális párt­központ, illetve a késmárki te­rületi bizottság összekötői út­ján előre jelezte az elvtársak érkezését. Addig be kellett sze­rezni az igazolványokat a ma­gyarországi elvtársaktól. A fa­siszták elől, Szlovákiából me­nekülni kényszerült elvtársakat ismert összekötők kísérték hozzánk. Mi átvettük őket, el­szállásoltuk, és alkalom adtán átjuttattuk a határon ... Nem ment az olyan könnyen, mint amilyen könnyű ezt ma elme­sélni ... A fasiszta határőrök közé sikerült beépítenünk né­hány, fiatal kommunistát", — Az ismertebb személyek közül kik „utaztak át" ezen a határsávon? — Eoprádi összekötőnk, Bitt­ner elvtársnő kíséretében érke­zett hozzánk 1942-ben Pavol Tonhauser elvtárs. Egy ideig elbújtattuk a szomszédban, majd iratokkal ellátva „átlépett" a határon ... Nálunk bújt meg néhány hétig Zimmerman Pál poprádi mérnök a vagongyár­ból, őt is papírral ellátva to­vábbjuttattuk . .. Jelezték DuriS és Široký elvtársak érkezését is... Hiába vártunk rájuk a jelzett időben a vonatnál. Bitt­ner elvtársnő Štefan Handerá­val, a poprádi Komszomol tit­kárával érkezett, aki szintén tagja volt az illegális pártköz­pontnak ... Nem kutattuk, mi­ért ő jött a jelzett elvtársuk he­lyett. A felesleges kérdezgetés abban az időben nem volt „di­vat" a mi körünkben . .. Annál inkább kíváncsiskodott Hande­ra a feleségemnél, elvtársak és címek felől... Feleségem gya­nút fogott, semmiről sem be­szélt, de engem figyelmeztetett: ' — Te Miska, én furcsának tartom a Handera* viselkedését, szokatlanul sokat kérdezget... — Asszonyomat leintettem, mondván, ha küldték a területi bizottságtól, nincs okunk bizal­matlankodásra. Sajnos, a fele­ségem nem tévedett. Alig jut­tattuk át Handerát a határon, több magyarországi elvtárs le­bukott, és a „vendég" távozása után két hétre bennünket is letartóztattak. Handera, fedőne­vén „Pista", áruló lett. Előzőleg ő is börtönbe került, kilenc évet kapott, de másfél év után sza­badlábra helyezték, s — amint később megtudtuk — beszer­vezték ellenünk. Sajnos, ilyes­mi is előfordult a mozgalom­ban. Az ő „jóvoltából" állítot­tak huszonnyolcunkat 1944 ja­nuárjában a presovi kerületi bí­róság rendkívüli büntetőtaná­csa elé... A vádirat szerint „Pista" lett volna a koronatanú, de meglépett, ma is Ausztriá­ban él. Hazánk felszabadulása után távollétében halálra ítél­ték,­Schmotzer elvtárs elém teszi a terjedelmes vádirat és a TK VI. 670/43 számú, 48 oldalas ítélet másolatát, mely szerint Michal Krafŕiák késmárki, Jozef Kunért, Rudolf Hering poprádi, Jozef Tomko prešovi, Michal Schmotzer felsőmecenzéfi lako­sok és mind a 28 vádlott, kom­munista felforgató tevékenység miatt bűnösnek minősíttetett... Schmotzer elvtársat akkor hét hónapra ítélték. Ezt követően kapcsolatot terem­tett a Szlovákiában formálódó partizáncsoportokkal, és a Thálmann csoport vezérkara tagjaként aktívan részt vett a fasisztaellenes harcokban. Az NDK kormány,a Schmotzer elvtársat a „Kämpfer gegen der Faschismus 1933-45" című jel­vénnyel tüntette ki. Többek kö­zött birtokosa a Munkaérdem­rendnek, a Vörös Csillagrend­nek és több más kitüntetésnek. A közel hatvanéves Michal Schmotzer a pártnak ma is fá­radhatatlan munkása. KULIK GELLÉRT A prágai Nemzeti Műszaki Múzeum közlekedési csarno­ka a leglátogatottabb része az érdekes múzeumnak. 2000 négyzetméternyi területen 33 autó, 5 mozdony, 15 repülő­gép és más közlekedési esz­köz köti le a fiatal és az idősebb látogatók figyelmét. (Felvétel: K. Havlíček — CSTK) Ma, december 15-én szünte­tik be Körmöcbányán az arany­érc fejtését. Ez volt Csehszlo­vákia területén az utolsó arany­bánya, miután tavaly leállt a fejtés a Prága melletti Jílovban is. • SOK MUMKA, KEVÉS HA SZON A körmöcbányai aranybányá­szat megszüntetését az arany­lelőhelyek kimerülése tette szükségessé. Az utóbbi évek­ben már egy tonna kőzetben csupán két gramm arany volt és ennél gazdagabb ereket a likvidálást megelőző próbafu­ratok során sem találtak. Az évi aranytermelés már nem haladta meg a 150 kg-ot sem. Bár a bányaüzem az utóbbi években a lejtés összpontosí­tásával a felére csökkentette az önköltségeket, mégsem sikerült az 1965. évi kormányhatároza­tot teljesítenie, miszerint a fej­tési költségeket legalább egy­negyedére kell csökkenteni, hogy a bányászat elviselhető rá­fizetéssel folytatódjon. • MI LESZ TOVÁBB? A körmöci aranybányászok további sorsáról az Éjrcbányák Nemzeti Vállalat sokoldalúan gondoskodott. A bányavállalat üzemeiben jelentős mértékben növekszik az antimon és a kvarc fejtése, úgyhogy munka­nélküliség helyett munkaerő­hiánnyal számolnak. Ezenkívül megvásárolták a belga ACEC cég szabadalmát akkumulációs elektromos fűtőtestek gyártá­sára. Ez a felette korszerű, vi­lágszínvonalú gyártmány nem­csak rentábilis termelést tesz lehetővé, hanem nagy export­lehetőségeket is kínál, és Kör­möcbánya iparfejlesztésében egy új aranykor feltűnésével kecsegtet. A gyártmány két har­madát kitevő magnezitbetétek alapanyagát ugyanaz a válla­lat fejti, amely az aranybányát kezelte. Az aranybánya likvi­dálási munkálatai egyébként még kb. két évig eltartanak. Ugyanakkor azonban befejező­dik az idén novemberben meg­kezdett ACEC akkumulációs villanykályhákat gyártó üzem építése és évi 25 000 kályha kapacitással megkezdi a mun­kát • A BANYÁBAN Ezekben a napokban „rabol­ják" a bányát, az utolsó arany­ércet tartalmazó csilléket gör­dítik. November—decemberre már nem volt aranyfejtési ter­ve a bányának, s így gyakorla­tilag a maradékot aknázták ki. Ezután a bánya folyosók dúco­lása, a gépek, a fa- és fém­anyag kiszállítása, egyes fejtő­írontok lezárása körüli mun­kák következnek, majd lerob­bantják a szükségtelen aknákat és tárnákat. Legutoljára a kül­színi berendezések leszerelése marad. A közel 700 éves múltra visz­szatekintő körmöci aranybá­nyászatra, az új gyártmányfaj­tákra való áttérés érdekessé­geire, az újabb aranykort ígé­rő világszínvonalú berendezé­sek gyártásénak- előkészületeire és ezzel kapcsolatban a kor-" szerű, gazdaságos iparfejlesz­tés problémáira rövidesen visz­szatérünk lapunkban. VILCSEK GÉZA ZBYCH ANDRZEJ: KLOSS SZÁZADOS KALANDOS TÖRTÉNETE 26. • Néhány percig tanácstalanul álltak egymással szemben. Végül Liza búcsú­zott: — Vigyázzatok nagyon magatokra, nagyapa. Vigyázz Rudira és magadra. Isten veletek. Zsebében ott lapult a fegyver. Mind­össze három golyó volt benne. Tudta, hogy kétszer kell lőnie egymás után, hogy biztos legyen. A harmadikat, utolsó lehetőségként meg kell őrizni — ismételte magában az örök szabályt. Poller várt. Egyik szivart a másik után szívta és várt. Már csak egyetlen láncszem volt ismeretlen, annak elle­nére, hogy azt is a markában tudta. Ugyanis Lipke már felentette, hogy az összekötő találkozót adott neki az „Eli­zabét"-ben. Gondolkodott. Szerette volna tudni, hogy az összekötő férfi vagy nö? Töl­tött egy pohárka vodkát és, a telefon­hoz nyúlt: — Ellenőriztétek, hogy az „Elizabet", pontosan körül legyen véve? — Még egy egér sem surranhat ki a gyűrűből — hangzott a megnyugtató válasz. Poller leoltotta a mennyezeti lámpát, felkattintotta a vallatófényszórót. Rövi­desen dolga lesz a vakító fénynek — gondolta. Ebben az időpontban Kloss egy kis vendéglőben vacsorázott, nem messze a Lessing hídtól. Német alapossággal szá­molta le az élelmiszerjegyeket a fel­szolgálónak, aprólékosan tépkedte le a - különböző szelvényeket. Most pontosan olyan volt, mint egy szabadságos tiszt, aki az utolsó napon már éppen úgy fo­gához veri a garast, illetve az élelmi­szerjegyeket, mint a civilek. Hans tudatosan játszotta most a ku­porgató német tiszt szerepét. Gondosan vigyázott a látszatra, gondoskodott ró­la, hogy a felszolgáló is pontosan meg­jegyezze. Az étterem bejáratától néhány méter­re virágüzlet volt. Éppen záráshoz ké­szülődtek, amikor belépett. Három szál rózsát kért, a szerelmes ember gondos­ságával válogatta ki a virágot, külön megkérte a kisasszonyt, hogy nagy gonddal csomagolja be. A kirakaton át ismét szemügyre vette az utcát, s fur­csállotta, hogy Poller emberei most sem követik. Sétálva tette meg a következő három­négyszáz métert a lány házáig. A ka­pualjban mégegyszer megállapította, hogy senki sem figyeli, senki sem őrkö­dik a házban. Röviden csengetett, de abban a pilla­natban nyílt az ajtó. Liza idegesen mondta: — Sajnálom, de váratlanul másként alakult a programom. Nem tudom az es­tét veled tölteni. Nagyon sietek. Kloss, mintha semmit sem hallott vol­na az egészből, becsukta maga mögött az ajtót, a rózsákat Liza kezébe nyomta. — Köszönöm. Igazán nagyon köszö­nöm — mondta gépiesen a lány. Nem tudta, hogy most mit tegyen. Aztán gon­dolt egyet, kinyitotta a szobaajtót: — Bocsáss meg Hans, de csak belete­szem a virágot egy vázába és rohanok. — De Kloss már a heverőn volt, türel­mesen mosolygott a lányra. Liza ideges volt: — Mondtam már — és majdnem sí­rásba csuklott a hangja —, hogy nem maradhatok itthon. Bocsáss meg kedves, de mennem kell. — Miért? — nézett rá kérdőn Kloss. — Űgy jött ki a lépés, hogy ma este foglalt vagyok — mondta a lány türel­metlenül. — Segíthetek valamiben? — kérdezte a férfi. — Nem, semmiben. Azazhogy csak az­zal és csak úgy, ha most azonnal el­mész. Értsd meg —mondta a még min­dig mozdulatlan kényelemben heverő férfinek —, hogy Poller sürgős feladat­tal bízott meg. — Rögtön telefonálok neki, és meg­kérem, hogy mentsen fel. Végtére is ne­kem ígéretet tett. hogy ma este szabad leszel. — Kloss felugrott, a telefonhoz nyúlt. — Ne telefonalj! — kiáltott kétség­beesetten a lány. — Gondoltam, hogy ezt mondod — fordult most hozzá komoly arceal Kloss. — Mi történt? — Semmi. Semmit sem mondhatok, csak arra kérlek, bízzál bennem, Hans. Kloss sejtette, hogy mi történt, de még nem merte kijátszani a kártyát. — Kérlek, Liza, még néhány percig várj. Ugyanis valakinek megadtam ezt a telefonszámot. Nagyon fontos üzenet­tel jelentkezik. — Megörültél? — kapaszkodott Kloss karjába görcsösen. — Erre a számra vársz üzenetet. Tudod, hogy ez a szám hova van bekötve? Kloss az órájára nézett. Az idő pon­tosan kilenc óra volt. Ebben a pillanat­ban megszólalt a telefon. Kloss felemel­te a kagylót. Örömmel nyugtázta, hogy utasítása szerint járt el a csoport új ve­zetője. — Igen, én vagyok — mondta Kloss. — ló estét. Aztán már csak hallgatott. Jól megje­gyezte az adatokat, amelyeket a másik bediktált. Poller beugrott a cselnek, s most teljes erővel kutatják az „Eliza­bet"-et. Kloss néhány semmitmondó szó után letette a kagylót. Lizára nézett. Átérezte a lány kétségbeesését, és őszintén saj­nálta, hogy mind ez ideig nem fedhette fel előtte kilétét. Aztán Artúrra gondolt. Még van néhány órája — gondolta —, hogy végezzen vele. De előbb Lizát kell biztonságba helyezni. — Liza — kezdte Klošs, de nehezen szánta rá magát a felfedésre. Kétségei még mindig nem tűntek el teljesen. — Liza — nyújtotta most ki kezét a lány felé. Liza melléje lépett: — Menj már. Nagyon kérlek, menj már . .. E pillanatban nyílt a szobaajtó, egy férfi lépett a szobába, akinek nyilván saját kulcsa volt a lakáshoz, hogy ilyen észrevétlenül érkezhetett. •' — Mire akarod rávenni a főhadnagy urat? — hallotta Kloss von Lipke hang­ját. — Már semmire — mondta csügged­ten a lány. Kloss szembefordult az idegennel. Magában megállapította, hogy von Lip­ke nemcsak agyafúrt fickó, de jól kép­zett hírszerző is. Aztán azon meditált, hogy vajon egyedül érkezett-e Lipke, vagy körülvették a házat? Ha körülvet­ték, akkor hogyan juthat ki innen Liza? Likvidálja-e most Artúrt, vagy hagyja ezt a munkát Pollerre? Gondolt egyet, és belement a játékba: — Bocsáss meg — fordult Lizához —, de most már mindent értek. Tehát az urat vártad. Igazán nem szép, hogy ilyen kényelmetlen helyzetbe hoztál bennünket. — Liza elfelejtett bemutatni bennün­ket egymásnak — mondta irónikus han­gon Artúr. Germánosan összekoccantot­ta a bokáját: Erik von Lipke — majd pi­maszul folytatta. — Kloss főhadnagy, ha nem tévedek. — Önt kitűnően informálták — mond­ta Kloss, s kicsit megbiccentette a fejét Lipke leié: — Liza az én tanítványom — mondta Artúr —, az én tanítványomnak nincs előttem titka. Liza sokat mesélt nekem önről, a hőstettéről. — Túlzás — mondta Kloss. jobb ke­zét a zsebébe süllyesztette. (Folytatjuk) 197 u XII. 15.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom