Új Szó, 1970. december (23. évfolyam, 285-309. szám)

1970-12-08 / 291. szám, kedd

•••••••••••BöaaD -OJ FILMEK­o c _ ••••••••••••• VALÉRIA ÉS A CSODÁK HETE (cseh) Jaromil Jireš harmadik já­tékfilmje a barrandovi filmstú­dió egyik legújabb produkciója. A rendezőt — előző két alko­tása alapján — realistaként Is­merhettük meg, most viszont újszerű, merészebb eszközökhöz folyamodik. A rendezés eddig általa használt skáláját első­sorban az alkotó kollektíva hat­ványozottabb foglalkoztatásával gazdagítja. Jireš kissé rendha­gyóvá válik azáltal, hogy a film szereplőit teljesen beolvasztja a történésbe — a színészek végig a háttérben maradnak, sodród­nak a zsúfolt eseményekben. A rendező éppen ezért az alkotó­társak kulcsszerepét igyekszik hangsúlyozni. Elsősorban az operatőr, Ján Cufík munkája figyelemre mél­tó. Színes felvételei a film — és maga a történés szerves ré­szévé válnak. Élénk, bizarr szí­neket használ, a különös, álom­beli eseményeket pompásan tudja érzékeltetni, ezáltal plasz­tikussá teszi azokat. A képbe­állítások, a látószögek is mély, komoly alkotót, vérbeli opera­tőrt mutatnak, színei, képvál­tásai hosszú ideig bennünk vib­rálnak. Jelentős szerephez ju­tott a zeneszerző, Ján Klusák is. Az említett alkotócsoport így törvényszerűen föléje emelke­dik a színészgárdának, hiszen a bonyolult cselekvést csak így ÍTÉLET tudták plasztikussá alakítani, keretbe fogni. A történés paradox helyzet, éppen ezért veszélyeket rejte­gető. A cselekményt lényegé­ben így foglalhatnánk össze: egy serdülő kislány a történést álomban vagy még inkább az ál­mot történésben éli át. És ezen belül válnak az események rendkívül bonyolulttá és zsúfolt­tá. A gyermek belső világa lá­zas keresés; ismeretlen, titok­zatos dolgokba ütközik, amit a rendező néha szürreális világba emel. A kislány a hosszú sod­ródásban sorra felfedi az élet titkait, melyeket finom horror sző át, úgy is mondhatnánk, lí­rai rémképek övezik őket. A film szuggesztív, művészien kon­centrált jelenetei találóak. Is­merős képeket láthatunk, me­lyek jelen voltak valameny­nyiünk gyerekkorában, rejtve, elfojtottan. A megoldások néhol talán már ismertek, hagyományosak, de a filmben túlsúlyban van az újszerű, eredeti látásmód, az eseményváltások különös, egyéni alkalmazása. A rende­zőnek sikerül nyugtalanná ten­ni és gondolkodóba ejteni a né­zőt, ami bizonyára a filmművé­szet és minden művészet elsőd­leges szerepe. KULCSÁR FERENC (magyar—szlovák—román) Csoóri Sándor (a forgatóköny.v Írója) és Kósa Ferenc rendező filmjének méltatásánál véle­ményem szerint föl kell idézni az blkotás létrejöttének előzmé­nyeit, mert ezek a tények befo­lyásolták stílusát, némely eset­ben pedig a tartalmát is. A for­gatókönyv először irodalmi fo­lyóiratban látott napvilágot, s már ekkor nagy vitát kavart föl sajátos hangvételével, so­kak számára szokatlan történe­lemszemléletével, s ebből eredő érveivel. Azt sem lehet figyel­men kívül hagyni, hogy a szer­zők a film realizálásánál is — nemcsak anyagi meggondolá­sokból — három közép-európai filmstúdió összefogását szorgal­mazták. Időbe telt, mlg ezt a tervüket sikerült megvalósítani, s ezt mindenképpen pozitívan kell értékelni, mert internacio­nalista szellemben fogant fil­met hoztak létre. A film történelmet — a Dózsa­féle parasztlázadást — idéz föl, ám mégsem tarthatjuk történel­mi alkotásnak. Egy konkrét esemény tényeinek és hatásá­nak részben szubjektív felvázo­lásával, olykor a naturalizmus határát súroló képsoraival a cselekvés tudatosságáról, illet­ve ellenpólusként a tett ösztö­nösségének problémáiról vall a film. A szerzők Jól látják, hogy Dózsa nem az izzó vastrónon lett hőssé, hanem akkor, ami­kor vállalta szerepét, a keresz­tes hadak fővezéri tisztjét ott tudta hagyni, s az ösztönösen lázadó parasztság élére állt. Itt kezdődnek tulajdonképpen a di­lemmák: Dózsa, de a film buk­tatói is. A lázadást visszaidéző képso­rok meglehetősen kuszák, kevés olyan objektív ténnyel ismertet­nek meg, melyek szubjektív gondolatok hordozói lehetnek. A történelem e részének té­nyeit nem ismerő néző értetle­nül szemléli a filmet. Az ábrá­zolás szubjektivizmusa, s ezál­tal a gondolatok elvontsága miatt a szerzőknek a moziláto­gatók másik részével sem si­került az eredeti szándék sze­rint párbeszédre ösztökélő ter­mékeny kapcsolatot kialakítani. A nézőt — beleértve a kritikusi szemüvegen keresztül szemlélő­ket is — Így csupán néhány bal­ladai szépségű jelenet, s emlé­kezetes képsor ragadja meg, amelyben Sára Sándor operatőr s a segédrendezők is komoly érdemet szereztek. A film szerepiői közül Bes­senyei Ferenc Dózsája elsőran­gú alakítás. Bessenyei előző szerepformálásaival ellentétben a mozgalmas jelenetek mellett az „intellektuális" részeknél is otthonosan mozog. Major Tamás Werbőczyje valósággal testre­szabott figura. A színész sajá­tos játékstílusának erényeit csillogtatta meg. A többi több­száz szereplő közül az eddig még moziban sem lévő erdélyi asszony, Kiss Sára (Dózsa édes­anyja) és George Mottoi (diák) arca maradt meg leginkább em­lékezetemben. —y—f annien Holt :.zon a címe annak a szovjet kémtörténetnek, melyet Szavva Kulis rendezett. A filmben egy volt német háborús bűnös újabb fondorlataival pszichológiai fegyverkezésre készül, mester­kedéseire azonban fényt derítenek ...Az Izgalmakkal és váratlan fordulatokkal telitett film egyes részel a valóságra épülnek, a le­gendáshírű szovjet felderítők sorsát idézik. A film egyik legfőbb erénye a színészi alakítás. A főhőst alakító Donatasz Banionisz litván színész játéka figyelmet érdemlő, a tőle megszokott teljesítményt nyújtja. A felvételen: a film egyik Jelenete. Csillagászat A PULZÁROK REJTÉLY k Néhány évvel ezelőtt rendkívül szabályosan is­métlődő jelzésekre íigy,°ltek fel a tudósok az ég bolt kaotikus sugárözönében. A jelek oly szabá­lyosan ismétlődtek, hogy a kutatók kezdetben ar­ra gondoltak: talán valamilyen ismeretlen civili­záció értelmes üzenetei. Azóta több tucatnyi ilyen lüktető égi objektumot — pulzárt — fedez­tek fel a különböző országok kutatói, s kétségte­lenül' bebizonyosodott, hogy szabályosan változó rádiósugárzásuk a természet műve, s nem értel­mes lényeké. Mai elképzeléseink szerint a pulzárok rendkí­vül masszív neutroncsillagok. Tömegük eléri a mi Napunkét, átmérőjük azonban csak mintegy tíz kilométer. Mindebből következik, hogy fajsú­lyuk elképesztően nagy: köbcentiméterenként több millió tonna. Az ilyen óriási súlyú, de kis átmérőjű test gyorsan foroghat tengelye körül, és forgási sebességét nagy pontossággal megtart­hatja. Ha pedig a csillag valamelyik részéből vé­kony rádiőhullámny.aláb indul ki, ezt egy-egy for­dulat alatt csak egy alkalommal lehet észlelni a Földről, akárcsak a hajókról a világítótornyok forgó fényforrásának hullámnyalábját. A neutroncsillagok létezését már három évti­zeddel ezelőtt megjósolta elméleti alapon Lev Landau szovjet fizikus. Megfigyelésekkel azonban nem sikerült igazolni az elméleti feltevést, mert a neutroncsillagok ugyan forróbbak, mint a mi Napunk, de kis átmérőjük következtében a leg­nagyobb csillagászati távcsövekkel is nehezen fe­dezhetők fel. És arra sem volt módszer, hogy a neutroncsillagokat megkülönböztethessék a kö­zönséges halvány csillagoktól. A pulzárok felfedezésével megváltozott a hely­zet.' Miután már rádiócsillagászati módszerekkel meghatározták a pulzár helyét, erre a térségre optikai távcsövet is ráirányozhattak, hogy ezen a módon felderítsék: vajon a látható objektum fé­nyének ingadozása megegyezik-e a rádiósugárzás periodikus változásaival. Az első optikai pulzálnak egy piciny csilla­gocska bizonyult a Rák-köd központjában — an­nak a szupernóva-robbanásnak a maradványában, amelyet kínai csillagászok figyeltek meg 1054­ben. Ez a felfedezés azért érdekes, mert elméleti megfontolások szerint a neutroncsillagok csak a szupernóvák belső részének maradványaként kép­zelhetők el. Nem sokkal később második optikai pul­zárt is sikerült felfedezni, ugyancsak egy szuper­nóva maradványában, a Vela-X rádiósugár-forrás­ban. Ez a pulzár az RSR 0833-45 jelzést kapta. Hanem ezzel a pulzárral kapcsolatban olyan meglepetés érte a tudósokat, amilyen csak a kri­mikben fordul elő. Tudnivaló ehhez, hogy az eddig felfedezett mintegy 40 pulzár esetében a lüktetést periódus meghosszabbodását észlelték a kutatók, ami nyil­vánvalóan a neutroncsillag forgásának lelassulá­sára vezethető vissza. A lassulást persze aligha lehetne mérni közönséges órával. Huszonnégy óra alatt csak egymilliárd másodpercnyi lehet az elté­rés, s pontosan tízmillió év kell ahhoz, hogy a lassulás elérje az 1 másodpercet. Ezt a lassulást egyébként a csillagközi anyag fékező hatása idézi elő. A Vela-X pulzárt két tudóscsoport tartotta el­lenőrzés alatt: a kaliforniai technológiai intézet és az ausztráliai rádiófizikai intézet egy-egy cso­portja. Különböző okok miatt azonban mindkét csoport a múlt év elején abbahagyta a megfigye­léseket. Éppen ezt az időszakot használta fel a Vela-X, hogy különös dolgot műveljen: egyszer­re százmilliárd másodperccel megváltoztatta pe­riódusát. Hogyan történhetett ez? Egyelőre senki sem tud rá válaszolni. Azt sem tudják, néhány nap alatt ment-e végbe a lassulás, vagy másod­percek alatt. Vajon törvényszerűek-e az ilyen ug­rásszerű változások, vagy a véletlen művei? A Ve­la-X hallgat, sőt minden nyomot eltüntetett. Az ilyen változás azt jelentheti, hogy a neutron­csillag sugara 1—2 centiméterrel megváltozhatott^ a csillag anyaga még jobban „összehúzódott', Felteszik, hogy az ilyen változás kezdetben viha­ros, s később fokozatosan lelassul. Ha elfogadjuk a feltevést, hogy a Vela-X pulzár kezdetben gyor­sabban lassult, mint napjainkban, akkor kora nem 900 év, mint a Rák-ködé, hanem kereken tíz­ezer év. Csakhogy annak a ködnek a kora, amely­ben a Vela-X található, legalább 50—100 ezer év, márpedig a pulzár csak ugyanolyan idős lehet, mint a körülötte levő köd. Joszif Sklovszklj, a neves szovjet csillagász úgy látja áthidalhatónak ezt az ellentmondást, hogy a pulzárok életében is több fejlődési szakasz lehet. Ennek során több ugrásszerű változást él­hetnek át, amelyek megváltoztatják forgási perió­dusukat. Nincs kizárva, hogy akár több ilyen ug­rásszerű változáson mehetnek át a pulzárok. Akár minden évre eshet egy-egy ilyen ugrás. Ha a Vela-X pulzárt szigorú megfigyelés alatt tartják a következő években, nyilván fény derül változásainak törvényeire is. Gépipar KERÁMIA AZ AUTÓMOTORBAN Korunk gépkocsijainak meglehetősen sok a se­bezhető pontjuk, Achilles-sarkuk. A különböző gépalkatrészeket üzem közben szélsőséges igény­bevételek érik: hőhatások, súrlódás, ütések, ráz­kódások. Ezek a fizikai hatások koptatják, fá­rasztják, rongálják a különböző elemeket, ame­lyek előbb-utóbb felmondják a szolgálatot. Különösen szélsőséges hatásoknak van kitéve a motor. Alkatrészei magas üzemi hőmérsékleten működnek, a dugattyúk szakaszos mozgása jelen­tős súrlódással jár, a forgattyústengely működé­se is jelentős erőhatásokat ébreszt. A motorhengerben mozgő dugattyúk tömítésére közismerten nyersvasból készült gyűrűket hasz­nálnak. E dugattyúgyürűk jó tömítő hatásától függ a kompresszió, a sűrítés a hengerekben, vagyis a motor jő működésének egyik legfonto­sabb feltétele. Sajnos, a nyersvasból kialakított dugattyúgyűrűk élettartama meglehetősen rövid. Gyorsan elkopnak, emiatt a gépkocsikat újra és újra a javítóműhelyekbe kell vinni. A Szovjetunió autóipari tudományos kutatóin­tézeteiben régóta keresik már a hagyományos du­gattyúgyűrűk Jobb megoldásával való helyettesíté­sének lehetőségeit. Sok éves kutatómunkával si­került olyan fémkeramikus dugattyúgyűrűket elő­állítani, amelyeknek lényegesen hosszabb az élet­tartamuk, mint a hagyományos szerkezeteké, és sokkal hőállóbbak ls. Az eddigi kísérleti eredmé­nyek adatai szerint a keramikus dugattyúgyürűk kétszer annyi ideig tartanak, mint a nyersvasból készültek, így alkalmazásukkal jelentős javítási kapacitást és költséget, továbbá pótalkatrészt le­het megtakarítani. De nemcsak ez az egyetlen előnyük az újfajta keramikus dugattyúgyűriíknek. Előállításuk is jó­val egyszerűbb, a gyártásukhoz szükséges munka­ráfordítás legalább 33 százalékkal kisebb. Készí­tésükhöz nincs szükség bonyolult öntőberendezé­sekre, s ez csökkenti a beruházási költségeket. A keramikus dugattyúgyűrű-gyártás legtöbb műveletét már sikerült automatizálni. A fémfel­használás a kétharmadára csökken, s ennek meg­felelően kisebb a gyártás közben keletkező fém­hulladék is. A keramikus dugattyúgyürűk a különböző üze­mi próbák során nagyszerűen megállták a helyü­ket. Sorozatgyártásukat már megkezdték a Mt­csurlnszk városában működő Lenin-művekben. Állattan „BESZÉLGETÉS" A HALAKKAL Néma mint a hal — mondjuk, s ez a szól ás­mondás is azok közé tartozik, amelyeket a tudo­mányos kutatás alaposan megcáfolt az utóbbi években, évtizedekben. Speciális berendezések segítségével sikerült már a mélytengerek számos lakójának hangjait hangszalagra venni. Ezekből a tudományos dokumentumokbői kiderült, hogy a csend világa korántsem csendes, a halak nagyon is beszédesek. Táplálkozás közben, veszély észle­lésekor és sok más esetben különböző hangokat bocsátanak kl. E hangok Jellegzetességei alapján az ls meghatározható, milyen halfajta bocsátja ki a hangokat. A heringek ,fieszéde" például a ma­darak csicsergésére hasonlít, a delfineké pedig 32 hangból áll. A kutatók természetesen nem elégedtek meg a halak beszédének lehallgatásával, hanem meg­próbálták utánozni is a halak beszédét. Az ered­mény minden várakozást felülmúlt. Ultrahangos sugárzók segítségével, amelyek a fogási területen táplálkozási hívő hangokat bocsátottak ki, egész halrafokat sikerült beterelni a kivetett halászhá­lókba. Az ultrahangokat egyébként nemcsak csa­logatásra, hanem a halrajok felkutatására ts fel­használják a tengeri 'halászatban. A levegővel telt halhólyagok ugyanis kitűnően visszaverik az ultrahangokat, s ennek alapján nagyszerűen be­határolhatók a halrajok. Szovjet kutatók arra ls Javaslatot dolgoztak kl, hogy megpróbálják a vastag Jégtakarón át beha­tárolni a halrajokat az ultrahangos keresO-beren­dezésekkel. Sokáig az volt a vélemény, hogy a vastag Jégrétegen át valő ultrahangos mérés nagy nehézségekkel jár. A szovjet feltalálók azonban bebizonyították, hogy ez az eljárás nagyon gyü­mölcsöző; nemcsak a halrajok, hanem még az egyes halak is behatárolhatók ultrahangokkal a vastag jégen keresztül. A Szovjetunió sok folyóján napjainkban már zárógátak állják a víz útját. Ezek az áthatolha­tatlan akadályok lehetetlenné teszik számos ér­tékes halfaj, közöttük a tok vándorlását is, ame­lyek íváskor sok ezer kilométeres utat tesznek meg. Ha akadályba ütköznek, visszatérnek és újra nekivágnak az útnak. Számos duzzasztó gátat már különleges hallifttel láttak el, hogy átsegít­sék a mesterséges akadályokon az értékes hal­fajtákat. A vizsgálatok azonban kiderítették, hogy ezeket a különleges emelőket csupán a ha­lak 10 százaléka használja. Hogyan lehetne segíteni a vándorútra induló halakon? Vajon nem lehetne megmutatni nekik a helyes utat? A megoldás útjait keresve, a tudo­mányos kutatók az ultrahangok felhasználását javasolják erre a célra. A „párbeszédre" a gátba szerelt elektrodinamikus hangszórók útján kerül­ne sor a halakkal. Az ultrahangos berendezések szünet nélkül veszélyjelzéseket bocsátanának ki, s valósággal a halátjárőkba tuszkolnák a vizek lakóit. Az adások szövegét mérnököknek és lch­tiolőgusoknak, halkutatőknak közösen kellene összeállítaniuk. Az adások egyszerre több „hal­nyelven" folynának, hogy minél több ívni Igyek­vő halfajtát Igazíthassanak útba. A következő évek kísérletei során elválik, megvalősíthatő-e a gyakorlatban ls ez az érdekes elgondolás, (dfl

Next

/
Oldalképek
Tartalom