Új Szó, 1970. december (23. évfolyam, 285-309. szám)

1970-12-01 / 285. szám, kedd

BEETHOVEN-CIKLUS íme két vélemény: Az egyik: a kezdő témában nincs elég méltóság! — A Scherzo triója barokkosan fantasztikus! — A finálé bábeli nyelvzavar!" A másik: „Ez hallatlan, ez csodálatos! Annyira megrázott és felzaklatott, hogy a páholy elhagyásakor, mikor fel akartam tenni a kalapomat, alig tudtam, hol a fejem. Hagyjon magamra! Majd holnap " Az első Ludvig Spohr, a múlt század első felének legbefolyásosabb német zeneszerzőjétől ered, mig a másik a fiatal Berlioz idős tanárától, Lesueurtől és mindkettő ugyanarra a műre, Beethoven V. szimfóniájára vonatkozik. De nem csak ezt a kettőt, hanem még számtalan ilyen diametrálisan ellentétes korabeli ítéletet lehetne idézni az említett művel kapcsolatban. S hogy a korabeli nézetek ilyen végletesen különbözők voltak, azon alig van mit csodálkozni. A korszakalkotó nagy művek velejáró jelensége ez a kettős fogadtatás, másrészt — a „karcsú görög lány" — a IV. szimfónia olimposzi békéje után aligha vártak a kortársak egy ilyen sorstragédiát. Nem véletlen, hogy a köztudatban a „Sors" melléknevet kapta és a mai napig is megtartotta ez a szimfónia, melynek négy hangból állő megismételt nyitó témájáról maga szerzője mondja: „Így zörget a sors az ajtón'. Az első tétel — melynek tulajdonképpen csak egy témája van — az embernek a sors hatalmával folytatott kétségbeesett küzdelmét fejezi ki, melyben átmenetileg a sors győzedelmeskedik. A második a legyőzött, de meg nem semmisült fohásza és erőgyűjtése az új harcra a harmadikban, mely drámai feszültségű átmenet után megszakítás nélkül torkollik a diadalmasan harsogó C-dúr fináléba. És micsoda fejlődés, tudatos tökéletesedés ez megint a szimfóniák egymásutánjában. Az Eroicához viszonyítva sokkal mértéktartóbb a hangszerelés — a harsonák csak a fináléban szólalnak meg és az egész műre a végsőkig feszített tömörség és témakoncentráció jellemző. Formailag pedig zseniális újítás a két utolsó tétel szerves öszszekapcsolása. Ez után a „michelangelói szoborfigura" után, illetve mellett, ott áll a szimultán születő, de a végletekig ellentétes hangulatú VI. szimfónia — a békét sugárzó F-durban írott „Pastorale". A beethoveni eruptív és szilaj természetet ismerve azonban ezen nincs mit csodálkozni, mert azért született egymás mellett, hogy a Hatodik „magába fogadjon mindent, ami abból az Ötödikből kimaradt; minden boldogságot, minden természeti derűt és harmóniát". A boldogságot, derűt és harmóniát pedig Beethoven küzdelmes életében egyedül a természet jelenti. „ milyen boldog ön, hogy már oly korán falura mehet! Én csak 8-án leszek e boldogság részese" írja egyik levelében. És ennek a felszabadult, boldog természetrajongásnak megindítóan szép zenei emléke ez az egyedüli szimfónia. Vidám érzések ébredése a falura érkezéskor — patakparti jelenet — vidám paraszti mulatság — zivatar, vihar —, pásztorének, vidám és hálás érzések a vihar után — a mű egyes tételeinek címe. Ezeket így, egymásután olvasva, arra lehetne következtetni, hogy Beethoven is behódolt a korábban divatos tájfestő és természetutánzó .zenének, de nem így áll a dolog, mert ebben a műben naturalista hangfestésnek szinte nyomát sem lehet találni és az idézett feliratoknak szinte kizárólagosan hangulatfestő szerepük van. A ciklus harmadik estjén dr. R a j t e r Lajos és a Rádiózenekar ezzel az ikerpárral ajándékozta meg a zsúfolásig megtelt Vigadó hálásan lelkes közönségét. íme a Beethovenszimfóniák mágikus ereje! A „Pastorale" megszólaltatása szép volt, de mégis hagyott némi hiányérzetet, főleg az első két tételben. És amit itt hiányoltunk, az a beethoveni természet — témák hajlékony dalolása volt. Az a mélyről jövő, de felszabadult muzsikálás hiányzott, amely nélkül nem pasztorál a „Pastorale" és ahová sajnos főleg a magas vonóskar már nem tudta követni karmesterét. Az Ötödik megszólaltatása már szinte egyértelműen tetszett és ez kizárólag dr. Rajter érdeme. Alaposan ismeri zenészei képességét s így a hangsúlyt nem a virtuóz megszólaltatásra helyezte — mint a közelmúltban Hans Swarowsky, a Szlovák Filharmónia élén. Ennek következtében tehát ez a mostani előadás lényegesen mélyebb érzelmi régiókból szívta erejét mint az a múltkori, s ennek megfelelően a mű lényegéről is — bár kevésbé csillogóan — többet mondott el. VARGA JÓZSEF Iflllllf: m MZÍD A MG SZOlfiAlAlABAN DREZDÁBAN, a német zenekultúra fellegvárában, november utolsó hetében díszhangversenyekkel, tudományos előadásokkal és kiállításokkal emlékeztek meg a Drezdai Filharmonikusok megalakulásának századik évfordulójáról. A városban már a 17. század elejétől intenzív zenei élet folyt, de a Drezdai Állami Zenekar 1548 óta áll fenn. A filharmonikusok történetét két fejezetre osztják. Az új, az egész népet, közösséget szolgáló művészeti tevékenységet 1945. június 8-án kezdték, amikor a háború viharától roipbolt városban hangversennyel, Mozart és Beethoven műveinek tolmácsolásával köszöntötték a békét. HETVENÖT évig kellett várniuk arra, hogy a zene közkinccsé legyen, hogy a hangversenyterem kapui megnyíljanak a szépségre szomjas dolgozók előtt, hogy az együttes maradéktalanul teljesíthesse küldetését: megmutassa a hangok birodalmának fennkölt csodáit a mindennapok építőinek — a népnek. Az elmúlt évszázad alatt a zenekultúra klasszikusai álltak a Drezdai Filharmonikusok karmesteri emelvényén: Brahms, Bülow, Dvofák, Möricke, a ma• Elutasítóan fogadta az amerikai kritika Hemingway posztumusz, Sziget az áradatban című regényét. A kritikusok a műben nem ismernek rá Hemingway jellegzetes gyar származású Nikisch, Rubinstein, R. Strauss, Csajkovszkij, Klemperer, Konwitschny, Hacsaturjan és Kondrasin. Társadalompolitikai jelentőségét hangsúlyozza, hogy ez az együttes volt az első olyan szimfonikus zenekar, amely a királyi udvar, a nemesi kastélyok szűk falai közül kiszabadulva, nyilvános hangversenyeket rendezett az akkori haladó polgárság és a szervezkedni kezdő munkásosztály számára. A fasizmus az együttest ls némaságra ítélte és a romokból újra éledő városban az első gyűlésen csupán 32 muzsikus vett részt és csak 23 hangszert sikerült kimenteni a háború poklából. Az újrakezdés, a felfelé ívelő fejlődés elválaszthatatlan Heinz Bongartz professzor nevétől. A kiváló német zeneszerző és karmester 17 éven át volt az együttes karnagya és az első német munkásállam kultúrpolitikája mellett elsősorban az ő érdeme, hogy az együttes, amelynek története az elmúlt évszázad kultúrtörténetének szerves része, a nemes hagyományokat fejlesztve és gazdagítva, ma a világ legjelentősebb zenekarai közé tartozik. NtL sine magnó vita laboré dedlt mortalibus — nagy munka nélkül mit sem ad a halandóknak az élet. A Drezdai Filharmonikusok 370 tagja vállalta és vállalja a munkát és fáradhatatlanul, soha nem csökitenő lelkesedéssel, magas művészi színvonalon hirdeti az >z élet szépségét! PÉTERFI GYULA Földtan Félúton a Föld középpontja felé Furcsa ellentmondás, hogy abban a korban, amikor önműködő űrállomásaink leszállnak a Hold felszínére, sőt embert is eljuttatnak kísérő égi társunk felszínére, saját bolygónknak, a Földnek még sohasem tudtunk „bepillantani" a belsejébe. Szerencsére a földrengések és a nagy erejű mesterséges robbantások rengéshullámainak terjedése, továbbá más közvetett megfigyelések alapján már van lehetőség rá, hogy bolygónk szerkezetét meglehetősen pontosan meghatározzuk. Már tudjuk, hogy a legkülső, mintegy 30 kilométer vastagságú kéreg a körülbelül 3000 kilométer vastag, szilárd köpenybe ágyazódik — ez a földköpeny teszi ki a Föld sugarának csaknem a felét —, s ezen belül helyezkedik el a földmag, amelyen a rengési hullámok már nem hatolnak át. Vajon milyen vegyi összetételfiek a nagy mélységben elhelyezkedő anyagok? Sajnos, eddig még sohasem sikerült a legparányibb anyagdarabkát sem ilyen nagy mélységből a felszínre hozni, s a csillagkémia legfontosabb módszere, a spektrálanalfzis sem nyújthat felvilágosítást összetételükről, mert sem fény, sem rádióhullámok nem hatolnak be ilyen nagy mélységbe a felszínről. Lev Altsuler szovjet vegyész és munkatársai azt a fantasztikus feladatot tűzték maguk elé, hogy tisztázzák a földköpeny belső övének vegyi összetételét. Durva közelítéssel azt lehetne mondani, hogy a Föld az egyensúly állapotában van, mert a felső övek hatalmas súlyát a belülről ható nyomás egyenlíti ki. Minél mélyebben hatolunk tehát bolygónk belsejébe, annál nagyobb a nyomás és annál magasabb a hőmérséklet. Néhány adatra támaszkodó elméleti számításaink szerint a földköpeny alsó határának közelében már mintegy 3—5000 fokos hőmérséklet és másfél millió atmoszférás nyomás uralkodik, vagyis az anyagok minden egyes négyzetcentiméterére 1500 tonnás nyomás hat ebben a mélységben. Hogyan viselkedhetnek az anyagok ilyen, a Föld felszínén teljességgel szokatlan körülmények között? Erre a kérdésre viszonylag nem is nehéz válaszolni. Ismerve a rengésullámok terjedésének adatait, meg lehet határozni a rengéshullámok terjedésének megfelelő közegsűrűségét. Ezután a laboratóriumban olyan anyagot vagy anyagkeveréket kell keresni, amely meghatározott hőmérsékleten és 1,5—2 millió atmoszférás nyomáson megfelel ennek a közegsűrűségnek. De hogyan lehet laboratóriumi körülmények között olyan nyomást előállítani, amilyen 3000 kilométeres mélységben uralkodik? Az ultranagy nyomások laboratóriumi előállítása valóban sok nehézségbe ütközik, de ennek ellenére laboratóriumi viszonyok között már a világ sok országában sikerült létrehozni félmillió atmoszférás nyomást, sőt a szovjet kutatók legújabb, robbantásos módszerével 10—15 millió atmoszférás nyomás is előállítható, igaz, csak milliomod másodperces időre, de bizonyos vizsgálatok elvégzéséhez ez is elegendő. Ezen a módon tehát olyan nyomást hozhatnak létre mesterségesen, ami meg is haladja a földköpeny alsó határán uralkodót. A korábbi kutatások alapján feltételezték, hogy a földköpeny alsó régióinak anyaga magnéziumoxid, továbbá sziliciumdioxid, vagyis kvarc. A számítások azonban azt mutatták, hogy a kvarc sűrűsége nem elegendő bizonyos jelenségek értelmezéséhez. A Szovjetunió nagy nyomású fizikai laboratóriumában Verescsagin professzor, továbbá Stisov és Popova kutatók kimutatták, hogy a kvarc ezen az óriási nyomáson 4,35 fajsúlyú különleges módosulattá alakul át. Ezt a módosulatot a felfedezők nevéről stipoveritnek nevezték el. Altsuler és munkatársai számos kísérletet végeztek a szovjet kutatók új módszereivel és kísérleti eszközeivel. Vizsgálataikból arra következtetnek, hogy a földköpeny alsó régiói magnéziumoxidból és stipoveritből épülnek fel, s ezekhez még 10—15 százaléknyi vasoxid keveredik. A szovjet tudósok új kutatásai ablakot nyitottak a Föld mélyébe, s ezen a módon — elméleti eszközökkel — már tulajdonképpen feleútig sikerült előrehaladni a Föld középpontja felé. Orvostudomán

y Ultrahang és emésztés Sok sző esik napjainkban az emberi füllel érzékelhetetlen, nagy rezgésszámú ultrahangok gyakorlati felhasználásáról. Alkalmazási lehetőségük valóban nagyon széles körű: a technológusok, a mérnökök például különböző fémek tisztítására, a munkadarabok minőségének roncsolás nélküli vizsgálatára, hegesztésére és forrasztására használhatják fel a hallhatatlan hangokat. A vegyészek ama tulajdonságuknak veszik hasznát, hogy meggyorsítják a különböző vegyi reakciókat. A biológus számára is nagyszerű munkaeszköz az ultrahang: feltárhatja, tanulmányozhatja velük a sejtek belső folyamatait, az orvosnak pedig bonyolult és súlyos betegségek felismerésében segítenek az ultrahangrezgések. Az utóbbi időben már az emésztőszervek betegségeinek kezelésére is felhasználják az ultrahangokat. A korábbi vizsgálatokból azdnban csak annyi derült ki, hogy az ultrahangok valamilyen módon megváltoztatják a szervezetben a foszfor- és a nukleinsavak anyagcseréjét. De vajon hogyan? Régóta tudjuk már, hogy a csak parányi menynyiségben jelenlevő mikroelemeknek fontos szerepük van a gyomor szekréciós tevékenységében. Talán ezek közvetítik az ultrahangok hatását az emésztőszervekre? Hogyan változik, és változik-e egyáltalán a szervezetben, szervekben levő mikroelemek mennyisége, ha ultrahang-besugárzás éri a szervezetet? Erre az elméleti, de gyakorlati szempontból is fontos kérdésre próbáltak legutóbb választ kapni a kutatók. Nyulakkal végeztek kísérleteket s azt tanulmányozták, hogyan befolyásolja a különböző időtartamú és erősségű ultrahangsugárzás a gyomor, a vastagbél és a máj szöveteinek mikroelemtartalmát. Meglepetéssel tapasztalták, hogy a hallhatatlan hangrezgések hatására nagyon gyors változások következnek be. A négyzetcentiméterenkénti 0,5 watt intenzitású ultrahangrezgések megnövelik a gyomor mangán-, molibdén-, ólom- és vastartalmát, ugyanakkor csökkentik réztartalmát. Más törvényszerűségeket is felfedeztek az ultrahangoknak a belekre és a májra kifejtett hatásait tanulmányozva. A 0,5—1,5 wattos sugárzásintenzitás csökkenti a bélszövetekben levő mangán, molibdén és vas mennyiségét, és növeli az ólomtartalmat. Ha megtalálják a módját, hogyan lehet a mikroelemek anyagcseréjét nagy pontossággal szabályozni, ez új lehetőségeket tár fel az emésztőszervek számos súlyos betegségének gyógyítására. Biológia Szívbetegségek és a naptevékenység A szív- és érrendszeri betegségek, továbbá az általuk okozott halálesetek gyakoriságának több éves statisztikai elemzése immár kétségbevonhatatlanul bizonyítja, hogy ezek a betegségek bizonyos években különösen sok áldozatot szednek. Kézenfekvő a következtetés, hogy a szíves érrendszeri betegségekben szenvedők állapotának rosszabbra fordulása és valamilyen külső tényező között szoros összefüggés lehet. Nos, éppen a legutóbbi évek tudományos kutatásai alapján figyeltek' fel rá, hogy központi égitestünk, a Nap tevékenysége nagy hatással van életünk színterére, a bioszférára. Fokozott naptevékenység idején, a hatalmas napkitörések lezajlásakor villamos töltésű részecskék, úgynevezett korpuszkulák gigantikus „felhői" lökődnek ki a Napból. Megerősödik központi égitestünk sugárzása a röntgensugarak és a rádióhullámok tartományában is. A Nap aktív területein foltok jelennek meg, hatalmas robbanások rázkódtatják meg a kromoszférát, vagyis a Nap légkörének középső, kis sűrűségű rétegét. A korpuszkuláris, a röntgen- és az ibolyántúli sugárzás teljesen elnyelődik a Föld légkörének külső rétegeiben, ezek tehát aligha lehetnek hatással az élőlényekre. Hogy a rádióhullámok hatással vannak-e az élővilágra, erről nagyon keveset tudunk, ezt a kérdést még nem vizsgálták alaposabban. A mágneses térnek az élő szervezetekre kifejtett hatásait viszont már tanulmányozták, s ennek során kiderült, hogy még a nagyon gyenge váltakozó mágneses terek is jelentős elváltozásokat okozhatnak az élő szervezetekben. A földi légkör legalsó rétegét, a troposzférát egészen a legutóbbi időkig úgy tekintették, mint valamilyen teljesen zárt, izolált rendszert. Csak a legutóbbi vizsgálatok eredményeként derült ki, hogy a troposzféra is szoros kölcsönhatásban áll a légkör felsőbb rétegeivel, amelyekre viszont jelentősen hat a naptevékenység. így tehát mindazok a biológiai jelenségek, amelyek az Időjárástól függnek, végső soron a naptevékenységgel kapcsolatosak. Először tehát azt kell tisztázni, van-e közvetlen hatása a naptevékenységnek az élő szervezetekre? Szovjet tudományos kutatók e kérdések tisztázására széles körű statisztikai kutatást végeztek. Egyebek között például felmérték a szívinfarktusban megbetegedettek számát, és nyilvántartásba vették a szívinfarktus okozta halálesetek számát is. Ebből a statisztikai felmérésből kiderült, hogy azokon a napokon, amikor jelentős földmágneses tevékenységet, egyfajta mágneses vihart észleltek, a szívinfarktusos megbetegedések és az általuk okozott halálesetek száma jelentősen felszökött. A Szovjet Orvostudományi Akadémia leningrádi Kardiológiai Intézetében a hipertóniás (magas vérnyomás okozta) krízisek statisztikai elemzését készítették el, és ugyanarra az eredményre jutottak, hogy a megbetegedések száma ugyancsak követi a mágneses tevékenység hullámzását. A széles körű vizsgálatokba később a pulkovói csillagvizsgáló munkatársai, továbbá igazságügyi orvosszakértők is bekapcsolódtak és közös munkával 22 évre elkészítették a szívbetegségek okozta hirtelen halálesetek és a fokozott naptevékenység közötti összefüggés grafikonját. Ez a statisztikai felmérés egyértelműen bizonyítja, hogy az Infarktus miatti magas halandóság szorosan összefügg az erős naptevékenységgel. A széles körű bizonyítási munka nemcsak elméleti jelentőségű. A jövőben az orvosi munkában, a gyógyításban is meghatározhatják azokat az időszakokat, amelyek egyik vagy másik betegségben szenvedők számára különösen veszélyesek lehetnek. Sőt, megfelelő intézkedéseket is tehetnek a megelőzésre, a veszélyeztetett betegek életének megmentésére. (dj)