Új Szó, 1970. december (23. évfolyam, 285-309. szám)

1970-12-06 / 49. szám, Vasárnapi Új Szó

Beszélgetés MIROSLAV B R U Z E K cseh művelődésügyi miniszterrel yoUD A szlovákiai napilapok az utóbbi időben a megszokottnál kevesebb teret szentel­nek a cseh kulturális élet eseményeinek. Igaz, az ottani kulturális berkekben csaknem napjainkig nem folyt hagyományosan pezsgő élet, s ez az országrész néhány kivétel­től eltekintve híján volt jelentősebb kulturális eseményeknek is. Az ok közismert: a mű­velődés szakaszán, a társadalmi élet egyéb területeihez hasonlóan a szlovák viszo­nyokhoz képest jóval bonyolultabb és hosszadalmasabb kibontakozási folyamat indult meg, amely idáig elsősorban az irányító szervek tevékenységében hozott döntő válto­zást. Ez az előfeltétele annak, hogy megváltozott társadamlj körülmények a kulturális tevékenység és a művészi alkotómunka területén is éreztessék pozitív hatásukat. Az elmúlt bonyolult időszak csehországi eseményeiről a legilletékesebbtől, dr. Miloslav Bružek, a cseh művelődésügyi minisztertől kértünk és koptunk tájékoztatást. A lOVŰ FELÉ • Miniszter elvtárs, a belpoliti­kai eseményekhez hasonlóan kultu­rális életünk területén is folyamat­ban van az 1968-as időszak felméré­se. Kérem, tájékoztassa olvasóinkat az értékelés legfontosabb tanulsá­gairól. — Mindjárt elöljáróban hadd szö­gezzem le: az 1968-as időszak tárgyila­gos értékelése nem egy-egy ember fel­adata. E felelősségteljes munkát pártunk illetékes szervei végzik, s ezek hivatottak nyilvánosságra hozni az elkészült elem­zést, többek között a jövőnket megszabó kultúrpolitikai koncepciónkat is. Igy én csupán a rendelkezésemre álló terjede­lemhez alkalmazkodva néhány olyan mo­mentumot elevenítek fel, melyeknek meg­győződésem szerint sorsdöntő szerepük volt az események ilyetén való alakulásá­ban. Tudjuk azt, hogy társadalmunk felépít­ménye, így a kultúra területe is függvé­nye a társadalmi helyzetnek, vagyis sa­játos formában jelzi az ott végbemenő változásokat. Az események megértésé­hez azt is figyelembe kell venni, hogy kül­földi antikommunista erők a szocialista államok ellen irányuló ellenséges politi­kájuk gócpontját az ideológia síkjára tették ót, ezen keresztül igyekeztek fella­zítani a szocialista országok, ebben az esetben pedig elsősorban hazánk belső egyensúlyát. Mesterkedéseikben társadal­munk leglabilisabb rétegére — amely töb­bek között a Novotný-rendszer hibás po­litikája folytán lett azzá - az értelmiség egy részére támaszkodott. Az aktivizáló­dás jóval 1968 előtt indult meg, s első megnyilvánulása az volt, hogy az említett hazai erők fokozatosan szerezték meg a fontos pozíciókat először kulturális, ké­sőbb pedig politikai vonalon is. Tevékeny­ségükben mellőzték és igyekeztek le­járatni az osztályszemlélet fontosságát, számos esetben kétségbevonták tudomá­nyos világnézetünk megalapítóinak kul­túrpolitikai megállapításait, többek kö­zött Lenin művészettel foglalkozó tanul­mányát és a kapitalista országok kétfajta kultúrájáról szóló elméletét. Ebből követ­kezik, hogy minden disztingválás nélkül adtak teret a nyugati művészet beáramlá­sának. A jobboldali erők térhódítása nyil­vánosan 1963-ban a Prágában megren­dezett Kafka életművének szánt értekez­leten mutatkozott meg, ahol főleg Gold­stücker volt a hangadó. Sajnos az akkori pártvezetés nem vetett gátat ezeknek a mesterkedéseknek, nem szabott világos irányvonalat, s ha olykor helyes határoza­tokat is fogadott el, nem érvényesítette ezeket kellő eréllyel. A káros folyamat film­gyártásunkban is megmutatkozott, ahol túlsúlyba kerültek a negyedszázados fej­lődésünket becsmérlő, eredményeinket kétségbevonó, eszmeileg kifogásolható al­kotások. E filmek közül néhány a külföldi befo­lyásos körök sugalmazására több nyugati filmfesztiválon különböző díjakat kapott, s az említett erők ezzel igyekeztek bi­zonyítani, sajnos gyakran sikerrel, hogy filmgyártásunk helyes úton halad. Ehhez hasonló „fejlődés" jellemezte főleg a prá­gai színházat és a különböző kulturális intézményeket is. A következő szakaszban, amely a Csehszlovákiai Irók IV. kongresz­szusán kezdődött, a jobboldali erők tevé­kenysége arra irányult, hogy semlegesít­sék a párt és a kormányzó szervek befo­lyását a kultúra területén. Ekkor hirdet­ték a kultúra önállóságáról és ab­szolút szabadságáról szóló elképze­lésüket. Sajnos, ez a tervük is rész­ben valóra vált. Elsősorban a művészeti szövetségekben vertek gyökeret, s erről az intézményes alapról vették át fokozatosan a kulturális élet, s 1968 tavaszán részben a belpolitikai események irányítását is. A művészeti szövetségek és a hírközlő esz­közök élére a jobboldali erők képvise­lői, többek között Hofmeister, Káčer, Peli­kán és mások kerültek, akik korábbi né­zeteikkel ellentétben tökéletes cenzúrát alkalmaztak, s csak azokat engedték szó­hoz, akik az ő szájaízük szerint alkottak véleményt. Tevékenységük hatékonyságát elősegítette, hogy számos fontos eszköz és szerv, például az irodalmi alap, a kü­lönböző művészeti tanácsok kizárólago­san csak az ő befolyásuk alatt állt. Rövi­den ez az antiszocialista erők működésé­nek egyik háttere. Az eredmény közismert, mindannyian tapasztalatból tudjuk. Meg kell még azt is jegyezni, hogy az itt vá­zolt folyamat a cseh országrész tükörké­pe, Szlovákiában sokkal kedvezőbb hely­zet alakult ki, mivel a művészeti szö­vetségekben, többek között az írók között is, akadtak józan, szilárd talajon álló kommunisták, akik nem engedték az ese­ményeket odáig sodródni, mint nálunk. Az áprilisi plénum után kulturális éle­tünkben is bonyolult, hosszantartó kibon­takozás indult meg, amelynek első szaka­szaként a személycserékre és a szocialis­taellenes tevékenységet folytató szerveze­tek betiltására, illetve paralizálására került sor. Ez a munka főbb körvonalaiban nap­jainkban fejeződik be, s most már hozzá­láthatunk a szocialista eszmeiség talaján álló aktív kultúrpolitikai munkához. • Melyek a legsürgősebb felada­tok ezen a téren? - Először is kulturális életünket megfe­lelő keretek közé szeretnénk helyezni. Ez színházaink esetében már sikerült is. Meg­, szabtuk működésük elvét, amelynek alap­ja az, hogy a színház tevékenységéért minden téren a társulat közvetlen fenntar­tója, vagyis az illetékes nemzeti bizott­ság, illetve a Művelődésügyi Miniszté­rium színházművészeti osztálya a felelős. Számos fontos eredményt értünk el film­gyártásunk szakaszán. Ezek főleg a for­galmazási szakaszon látszódnak meg, a művészi alkotómunka területén természe­tesen ez csak egy bizonyos idő eltelte után hozhat eredményt. A következő hó­napokban valószínűleg létrejönnek az új cseh művészeti szövetségek is, melyeknek világosan körvonalazott eszmei és művészi programjuk lesz. Ezekbe a szervezetekbe csak olyan egyének léphetnek majd be, akik egyetértenek ezekkel az elvekkel. Az elkövetkező időszakban aktivizálni szeret­nénk o népművelési otthonok és más kulturális intézmények munkáját is. Az el­mondottakból is kitűnik, hogy a cseh or­szágrészben is sikerült megteremteni olyan körülményeket, melyek lehetővé te­szik pártunk művelődéspolitikai célkitűzé­seinek megvalósítását. Ezzel természete­sen nem azt mondtam, hogy most már minden a legnagyobb rendben van, tud­juk, még hosszú, s ugyancsak bonyolult munka vár ránk, amely egyre inkább a politika területéről ideológiai és kulturális síkra tolódik át. • Az említett tevékenység mellett egyre inkább sürgetőbbé válik az egész országunkra érvényes előre­mutató kultúrpolitikai koncepció rögzítése is. — Igen. Az új kultúrpolitikai koncepció alaptételeit minden bizonnyal az eljöven­dő pártkongresszus szabja majd meg, egy aktív társadalomfejleszétsi program részeként. Véleményem szerint kultúrpoli­tikai programunk alapja pártunk XIII. kongresszusán elfogadott rezolúcia lehet, amely helyes elveken nyugszik, figyelembe veszi o szocialista társadalom emberének szükségleteit és igényeit. Szerintem kultu­rális programunk elsődleges feladata, hogy korszerű eszközökkel segítse elő a társadolmunk emberének harmonikus fej­lődését. E célkitűzés megvalósításának ér­dekében kell kornak megfelelő színvona­lon szolgálatba állítani a műszaki forra­dalom vívmányait. Ilyen megvilágításban a sok félremagyarázás és deformálás el­lenére ma is időszerű Lenin tanítása a kulturális forradalomról, mint hosszantartó folyamatról. Ezeket az elveket kell majd valóban korszerűen, a lehető legoptimá­lisabban konkretizálni. • Ha már itt tartunk, úgyhiszem, meg kell emliteni azt is, hogy a jelek szerint a kultúra irányításának mód­szere nemcsak csehszlovákiai problé­— Egyáltalán nem, sőt mondhatnám azt is, hogy ez sok országban fejtörést okoz. Ez derült ki nemrég Velencében, az euró­pai művelődésügyi miniszterek tanácsko­zásán, ohol a nyugati országok képviselői is felvetették a kultúra állami irányításá­nak problémáit. Az ő országaikban kü­Kulturális HÍREK • Párizsban nemzetközi zsű­ri választja ki a Pompidou ál­lamfőről elnevezendő Anti-Mú­zeum tervpályázatának győzte­seit. Az új múzeum olyanszerű lesz, mint a New York-i Lincoln Center. A Beaubourg fennsíkon épülő új palotasorban helyet kap a modern művészetek mú­zeuma, a mai művészetek fran­cia központja, az ipari építkezé­sek múzeuma, egy könyvtár, egy mozi és egy kísérleti zene­laboratórium. • A toscanai Porté Ercolé­ban ülésező zsűri Alberto Mora­via A paradicsom című elbeszé­lésgyűjteményének ítélte az Ar­gentario irodalmi díjat. Q Natalia Koncselovszkaja kötetnyi monográfiája után már darabot is írtak a Szovjetunió­ban Edith Piafról. Az Edith cí­mű színmű szerzője, L. Solomi­na, s a moszkvai Drámai Szín­ház mutatja be még ebben az évadban, Malaja Bronnaja ren­dezésében. • Bern városa hároméven­ként adja ki a Welti-alapítvány­nak a legjobb svájci drámát Ju­talmazó díjat. A zsűri az 1970-es díjat Herbert Maler Holló-játék című színművének ítélte. • Genadij Belov leningrádi zeneszerző, Sosztakovics volt tanítványa, operát írt Vietor Hugó „1793" című regényének témájára. Q A Gulbenkian Alapítvány, a francia és az iráni kormány, valamint néhány amerikai ma­gánalapítvány pénzelt azt a pá­rizsi Nemzetközi Színművészeti Kísérleti Központot, amely há­rom évre jött létre, s első „vizs­gaelőadásait" Teheránban, a második sorozatot Párizsban, a harmadikat pedig New Yorkban mutatják be. A központ vezetője Peter Brook — a század má­sodik felének egyik legjelentő­sebb szfnpadi alkotója — három rendezőt alkalmazott kísérletei­hez: a román Andrei Serbant, a perzsa Arby Obenasslant s az angol Geoffrey Reeves-t. A kísérletek színészrésztvevői részben az angol The Royal Shakespeare Theatre tagjai, részben francia, perzsa és ame­rikai színészek lesznek. Andrei Serban néhány év alatt jutott el a Tirgul Neamti-i színpad­ról a világ legigényesebb mű­vészrendezői közé. • Egy bét alatt huszonöt­ezer példányt adtak el Mary Wilson angol költőnő verseskö­tetéből. Wilson asszony hatal­mas közönségsikert arató lírá­ja: szomorkás szerelmi költé­szet. A költőnő különben Wil­son volt angol miniszterelnök neje. lönösen nagy méreteket öltött a kultúra kommercionalizálása s ennek következté­ben a különböző műfajú alkotások hem­zsegnek a brutális, szadista, szexuális, vagy cinikus elemektől, melyek károsan befolyásolják az emberek tudatát. Vala­miképp ők is szeretnének gátat vetni en­nek az egészségtelen jelenségnek, persze kétséges, hogy az ottani körülmények kő­zött ez megvalósítható-e. örvendetes, hogy az állami irányítás és a megfelelő befolyás terén, amely egyúttal figyelembe veszi o kulturális terület sajátosságait, a szocialista országok konkrét példákkal szolgáltak és rámutattak az állam kultu­rális-nevelő funkciójára. Ez a tanácskozás is meggyőzött ben­nünket arról, hogy helyes úton járunk, s a többi szocialista országhoz hasonlóan ott vagyunk és a jövőben is ott leszünk a haladó, korszerű kultúrával rendelkező állomok között. SZILVASSY JÓZSEF

Next

/
Oldalképek
Tartalom