Új Szó, 1970. december (23. évfolyam, 285-309. szám)

1970-12-20 / 51. szám, Vasárnapi Új Szó

VIRÁG BENEDEK: Békességóhajtás JÓZSEF ATTILA Karácson

y Legalább húsz fok hideg van, szelek és emberek énekelnek, a lombok meghaltak, de született egy ember meleg magvető hitünkről komolyan gondolkodnak a földek, az uccák biztos szerelemmel siető szíveket vezetnek, csak a szomorú szeretet latolgatja, hogy jó most, ahol nem vágtak ablakot, fa nélkül is befűl az emberektől; de hová teszik majd a muskátlikat? Fölöttünk csengőn, tisztán énekel az ég s az újszülött rügyező ágakkal lángot rak a fázó homlokok mögé. Szállj le felséges palotád egéből, béke! mennyeknek koronás leánya! Szállj le, s Európánk mezején jelenj meg már valahára! A vadon Mársnak dühödött kezéből üsd ki dárdáját: raboló vitézit puszta honnyoknak telekére vissza — menni parancsold. Ily soká tartó viadal piaccán a szelíd lelkek fene tigrisekké valnak, elszokván az igaz, s az érző emberi szívtől. A dühösséggel keresett dicsőség vesszen el, múzsám szabadon kiáltja: a borostyánság, ha vereslik, undok címer előttem Szállj le! s vigasztald meg az árvaságot, béke, mennyeknek koronás leánya! Hajh! sok országok szava kér, jelenj meg mór valahára. RADNÓTI MIKLÓS: Advent, kései ember Megy vézna fenyővel a hóna alatt a sárban, szegény; kalapja körül a kedve leng ijedten, mint nyáron, sárló tehénnek feje körül a méla bánat! (Tán gyerek is még ő es félti a mennyből az angyalt; tegnap még kis szőke szakálla fölött az ajkain néha fölpattant a lázas öröm!) De ma már csak megy vézna fenyővel a hóna alatt; fáradt két lába két érett gyümölcs a sárban csattog! és énekel szegény! ILLYÉS GYULA: A költészet évszázadok óta szárnyaló sorokban adott kifejezést az emberiség legőszintébb és legtisztább érzelmeinek, így a családi meghittségnek, a szeretetnek és a dolgozók békevágyának. Mai versoldalunk is erről tanúskodik. Karácsonyi jókívánságainkat tolmácsoljuk, mikor azt kívánjuk olvasóinknak, hogy e versek olvasása közben emelkedjenek ugyanolyan magaslatokra, mint a klasszikus és kortárs költök az alkotás és ihletettség pillanataiban. JOZEF HORA: Szeretet

9 gyűlölet Munkás-Madonna Ha ott lennél, csak nedves falakat látnál, szennyes, sötét alagsort, ágyat s asszonyt, az ember fiát szülte meg. aki Hol a szeretet? Csak a gyűlölet habköpései érik szívemet. A szeretet - hogy kit szeret a nép, az óceán! - az mindig messzeség, az mindig köd? Mindig a gyűlölet jégtáblás habja ver hajót s szívet? A szeretet az mindig csöndre-kész? Mindig a gyűlölet zsng az egész nevében is? Vagy nincs is más, csak az? Mindig ütés, csak, soha se vigasz? Sehol egy meleg áram, mely ízen Kolumbusának, reményt, e vizén? Nem érzem. Gyűlölet és gyűlölet habrohamai verik szívemet. Egy szirmot, pihét, míg meg nem halok, egy levelet az ugató habok agyar-tajtékán, egy élet-jelet, Irány-jelet, Indiám, Szereteti O, tömjén! Füstölő vaskályhát látnál, szegényes étel szagát éreznéd csak, s a szalmazsákon egy rakás kisgyerek dalolná el a nyomor karácsonyénekét. Madonnám! Mily édes vagy! És milyen hervadt! A kezed fáradt, kékeres, a homlokodon dac, lemondás, ajkad elszáradt, és szerelmed rég a nyomor falta föl. A háromkirályok, lásd, elkerülték ezt a házat. Ajándék se jut számodra, ó, gyermek édesanyja. A csillagok követve eltévedtek, a mirhát, aranyat, kedves mosolyuk meleg, puho fészkekben, hálószobákban szórták szét, dús övéikhez tértek be. Betlehem már betelt a szegényekkel s a mezítelenekkel, betegekkel, vakokkal, tévelygőkkel; itt heversz, s oly nehéz a lélegzeted, szépséged lehullt, és csodagyermeked emlőd keserű tejét issza; ám bízzál: ha megérte harmincadik évét ••. bemegy a városba - ajkán a lázadás új evangéliuma, az igazságtétel napját meghirdeti a téren, fegyvert adván a seregeknek, álmot és vasat — s nem feszítteti meg magát. Mert a tett lészen az ő imádsága. BABI TIBOR fordítása FRANZ WERFEL: Ó jó ember! Hogy hódoljak te néked? Ö jó ember! Ö gyönyörű szó! Vidám vagyok és meghatott! Ô drága szó, omely ma engem acéloz és felvillanyoz! Ó jó ember! Lennél szükségbe bár, hogy szívesen segítenélek! Lennél beteg és gyenge bár, hogy vigasztalnálak szelíden! Lennél fáradt és árva bár, hogy ágyat vethetnék te néked! Ó jó ember! Ô engedd legalább, hogy szétszórt könyved összerakjam! Ö, engedd legalább, hogy vizet öntsek poharadba! Ô engedd legalább, hogy pici lámpád lángra gyújtsam Ô jó ember! Jóság, ó jó, nagy tiszta jóság! Nevet a lelkem, hogyha látom hű szemüveged villogását. Jöjj! És ne vesd meg szívemet, alázatot, barátságot adok, Ô jó ember! Kosztolányi Dezső fordítása "C5 N Cfl