Új Szó, 1970. november (23. évfolyam, 260-284. szám)

1970-11-04 / 262. szám, szerda

Lapunk tegnapi számában már közöltük, hogy november 2-án, a Nagy Októbert Szocialista For­radalom 53. évfordulója és a csehszlovák—szovjet barátság hónapja megnyitása alkalmából a CSSZBSZ Központi Bizottsága a prágai Na oinohradech Színházban ünnepi hangversenyt ren­dezett, amelyen dr. Dalibor Hanes professzor, a Szövetségi Gyűlés elnöke, a CSSZBSZ Köz­ponti Bizottságának elnöke mondott beszédet. Felvételünkön: Az ünnepi gyűlés résztvevői Ha­nes elvtárs beszédét hallgatják. (CSTK felvétele) DR. DALIBOR HANES BESZÉDE Hanes elvtárs beszéde beve­zető részében hangsúlyozta, hogy a Nagy Októberi Szocia­lista Forradalom 53. évforduló­jára abban az időszakban emlé­kezünk, amikor Csehszlovákia Kommunista Pártja öt évtizedes munkájának és küzdelmeinek felmérésére, fennállása 50. év­fordulójának megünneplésére készül. — Csehszlovákia Kommunista Pártja egy évvel ezelőtt még csak előkészítette azokat a szé­les körű intézkedéseket, ame­lyeknek célja az volt, hogy a történelemben eddig nem látott méretekben megtisztítsa a pár­tot az opportunizmustól, az an­tiszocialista és a szovjetellenes elemektől. Akkor a további utat csupán megjelölték, azonban az objektív szükségletek és az életfontosságú érdek megköve­telte a súlyos, de nagyon szük­séges beavatkozást társadal­munk vezető erejének szerveze­tébe. Ma már látjuk az ered­ményeket. A közelmúltban még eszmeileg és szervezetileg meg­bontott pártnak elegendő ereje volt, hogy elvégezze a tisztoga­tás igényes feladatát. Csehszlo­vákia Kommunista Pártja teljes mértékben rehabilitálta forra­dalmi hagyományait, becsületét, s a szocializmus fejlődése érde­kében biztosította a munkásosz­tály hatalmán alapuló állam­rendszer céltudatos fejlesztését. Csehszlovákia Kommunista Párt­ja teljes mértékben felújította a legjobb barátainkhoz fűződő szövetségünket és kapcsolatain­kat, amelyeket az opportuniz­mus és az ellenforradalom gyen­giteni akart, és visszaadta Csehszlovákiának, mint függet­len szocialista államnak, jelen­tős nemzetközi helyzetét. Ezzel megteremtette a feltételeket a párt és a társadalom előtt álló további feladatok megoldásá­hoz. Ennek meggyőző bizonyítéka a Csehszlovák—Szovjet Baráti Szövetség fokozódó aktivitása is. Valóban örömünkre szolgál, hogy ezen az ülésen hangsú­lyozhatjuk: mozgalmunk ereje ebben az évben jelentősen meg­nőtt és segített a pártnak a bo­nyolult és igényes küzdelem­ben, s hogy a Csehszlovák­Szovjet Baráti Szövetség becsü­letesen és határozottan járult hozzá szocialista hazánk viszo­nyainak rendezéséhez. Tudjuk, hogy ez az egész folyamat és nagy politikai küzdelem csak azért végződhetett győzelemmel, mert egész idő alatt szilárdan állt mellettünk hűséges, soha el nem áruló barátunk, a drága Szovjetunió, lenini kommunista pártjával és a nagyszerű szov­jet emberekkel. A politika, a politikai helyzet nagyon szorosan összefügg, és számos szempontból közvetle­nül függ a gazdasági élet fej­lődésétől, attól, hogyan sikerül kielégíteni az embereknek a tel­jes és boldog élet iránt megnőtt igényeit, hogyan sikerül kielé­gíteni szellemi és anyagi szük­ségleteiket. Ezen a téren a to­vábbi fejlődés szempontjából különösen nagy jelentőségű: hogyan oldja meg pártunk, kor­mányunk és a gazdasági irányí­tás szervei a csehszlovák nép­gazdaság további eredményes fejlesztésének problémáit. Ez azonban mindnyájunk felelős­ségtudatától is függ, attól, ho­gyan járul hozzá valamennyi állampolgár társadalmunk prob­lémáinak megoldásához. Ogy vélem, hogy a Csehszlo­vák—Szovjet Baráti Szövetség feladatai nem választhatók el jelenünknek és jövőnknek ettől az alapvető problémájától sem. Ezért engedjék meg, hogy né­hány szót szóljak népgazdasá­gunk helyzetéről. Az ipari termelés az év kez­detétől 8 százalékkal nőtt, ami 1,5 ponttal több, mint az 1970. évi állami terv előirányzata. Örvendetes, hogy a termelés növelésének fedezete a nagyobb munkatermelékenység, amely részben pótolta a munkaerők csökkenését. így az 5. ötéves terv kezdete számára kialakul egy bizonyos szilárdabb alap. Azonban semmiféle önelégült­ségnek nincs helye. Egyes je­lentős termelési ágazatokban súlyos nehézségek fékezik a terv teljesítését, és a népgazda­ságban továbbra is számos meg­oldatlan probléma tapasztalha­tó, amely a sok évi helytelen értékelés és az irányítási hibák következménye. Az ellenforradalom bomlasz­tó hatására talán egyetlen eu­rópai államban sem lazult meg annyira a munkafegyelem, mint nálunk. Nem csak a munkahelye­ken történt fegyelemlazulásra gondolok, hanem arra is, hogy ugyanezzel jellemezhető az üzemek és a vállalatok kapcso­lata a szerződéses kötelességek teljesítésében vagy a szolgálta­tás szakaszán. A következő ötéves tervben azt a célt tűztük ki, hogy lé­nyegesen növeljük a nemzeti jövedelmet és az egész terme­lést. Ezt minden további munka­erőigény nélkül kell teljesíte­nünk. De nem teljesíthető az egész népgazdaság céltudatos és következetes korszerűsítése, gépesítése és automatizálása nélkül. Ez a feladat, amely né­pünk jobb életének érdekét szol­gólja, nem teljesíthető az em­berek általános felkészültségé­nek növelése nélkül, ebben mél­tó helyet kell kapnia a Cseh­szlovák—Szovjet Baráti Szövet­ség eszmei, tömegagitációs mun­kájának is. Gazdasági problémáink meg­oldása szempontjából nagyon fontos, hogy az igényes ökonó­miai területen is eredményesen fejlődik és tovább mélyül együtt­működésünk a Szovjetunióval. Ez az együttműködés távla­tilag is tovább fog fejlődni és minden szempontból szorosabbá válik. A következő ötéves terv időszakában a csehszlovák­szovjet árucsere-forgalom az előző ötéves tervhez viszonyítva 43 százalékkal nő. Népgazdaságunk egyetlen le­hetséges kivezető útja és távla­ta, hogy következetesen felké­szüljünk a szocialista államok­kal létesített, előnyösen és nagyvonalúan megfogalmazott kooperatív kapcsolatokra, min­denekelőtt a Szovjetunióval, és egyidejűleg arra. hogy a távlati integráció keretében biztosítsuk népgazdaságunk magasabb szín­vonalát. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy elszigetelő­dünk a gazdasági együttműkö­dés területén a tőkésállamok­tól akkor, ha az számunkra hasznos. Ahhoz, hogy megváltoztassuk a szerkezetet, meg kell változ­7. tatni a tudatot. Ez nem oldha­tó meg csupán fentről vagy lentről. Az a meggyőződés, hogy a gazdasági szerkezeti változás a szocialista országokkal tör­ténő kooperáció érdekében el­kerülhetetlen, mély gyökereket kell hogy verjen minden üzem valamennyi dolgozója tudatá­ban. A régi módszerekhez szokott emberek gondolkodásmódja és tudata csak nehezen alkalmaz­kodik a radikális változásokhoz, csak nehezen képes megérteni az egész szocialista közösség együttműködése és kooperáció­ja eszméjének nagyvonalúságát. Ezek a hatalmas, közös po­litikai és gazdasági feladatok csak akkor teljesíthetők, ha a dolgozók szilárdan meggyőzöd nek szükségszerűségükről. Ezért nem elegendő, ha az együttműködést szorgalmazó célok helyességében csak a pártvezetésben, a kerületekben, a Csehszlovák—Szovjet Baráti Szövetség vezetőségében a ve­zetők és helyetteseik bíznak, hanem ha ez lesz a szilárd meggyőződése a tömegeknek minden fokon, a vezető dolgo­zóktól kezdve a mestereken át, a legkisebb csoport vezetőjéig, tehát ha ez lesz a meggyőző­dése azoknak az embereknek, akik végül minden munkát is­mernek és irányítanak. Éppen ezekben a napokban, amikor ismét megemlékezünk a Nagy Októberi Szocialista Forradalom hagyományáról, amikor elgondolkodunk Lenin zseniális életművéről, és mai bonyolult feltételeinkből indu­lunk ki, azt a súlyos tanulságot vonjuk le, hogy a politika és az ökonómia szorosan össze--, függenek, kölcsönösen egymás­ba kapcsolódnak. Nem feledjük el, hogy az előrelátó Lenin a tudományos ismeretekre tá­maszkodva számított arra, hogy a tőkés- és a szocialista világ éppen gazdasági téren vívja meg döntő harcát. A nagy történelmi folyamat­ban, amelynek kortársai va­gyunk, nemzetközi méretű poli tikai küzdelemben, amelynek részeseivé váltunk, a csehszlo­vákiai szocializmus jövőjéért vívott harcban a proletár inter­nacionalizmus elvei teljes mér­tékben beigazolódtak. Emlékez­zünk rá, milyen szeretettel fej­lesztette ki ezeket az elveket Lenin, aki tudta, hogy éppen ezeknek az elveknek az alapján alakulhatott meg a Nagy Októ­berben az új szocialista társa­dalom, a világ első szocialista állama. Hanes elvtárs beszéde befeje­ző részében részletesen foglal­kozott a Csehszlovák—Szovjet Baráti Szövetség elvhű maga­tartásával, a konszolidáció ér­dekében kifejtett tevékenységé­vel és jövő feladataival. Hang­súlyozta, hogy a szövetség szá­mára elkövetkezett a széles kö­rű tömegpolitikai munka idősza­ka. Beszédét a következő sza­vakkal fejezte be: — Dolgozzunk úgy, hogy mél­tóképpen segítsünk Csehszlová­kia Kommunista Pártjának né­pünk forradalmi harca legjobb hagyományainak kibontakozta­tásában. Ez lesz a legjobb, a legértékesebb hozzájárulásunk pártunk megalakulásának di­csőséges 50. évfordulójához. V arsó, Krakkó, Poznan, az északi hármas város: Gdaňsk Gdynia-Sopot látnivalói után szeretnék visszatérni még­is Lesznóba, Komenský és a cseh testvérek városába, meg­állni egy látszólag szürke, hét­köznapi épület előtt, s aztán észrevétlenül fellopózni, mond­juk: a fizikai előadóterembe. Vén fejjel, őszülő halántékkal se szégyelleném kíváncsiságo­mat, egészei^ diákos örömömet a csillogó kapcsolószekrények, dinamók, transzformátorok és egyéb villamos szerkezetek lát­tán. Megsimogatnám a jó öreg gőzgép modelljét, elgyönyör­ködnék a műanyag borítású munkaasztalok csillogásában, s akkor se jönnék zavarba, ha történetesen rajtakapna az is­kola igazgatója, Alojzy Konior elvtárs. Talán nem is csodálkozna, csak huncut, jóindulatú mosoly bújna meg a szája sarkában és a szemében, s megkérdezné: — Hát visszajött, barátom? Majd csak kieszelnék valami mentséget, miért is ülök itt egyes-egyedül, ennyi pad és ennyi csillogó szerkezet között. Vagy talán nem is eszelnék ki semmit. Az igazat mondanám: hogy bármilyen szeretettel is gondolok vissza a jó öreg alma materre, még most is borzado­zom, ha eszembe jut a fizikai előadóterem poros nagy hodá­lya. Oh, azok az ormótlan, lép­csőzetesen egymás fölé épített padok és a tintafoltos, különfé­le savaktól és festékektől ma­szatos előadói asztal. Ezen az asztalon kívül nem volt ott semmi más, csak egy Bunsen­égő, s néhány gázvezető cső. Azonkívül, egy Jedlik Ányos-fé­le dinamó modellje, persze fá­ból, mozdulatlan ezüstösre fes­tett fából, a gőzgép modellje is éppen ilyen fából volt. Aztán akadt néhány optikai eszköz is. De isten ments volt megérinte­ni őket a tudásra szomjas ne­bulóknak, mert hátha tönkre­teszi, akkor pedig a tanár úr­nak kell megfizetni. Alojzy Konior csak szomorúan mosolyogna: — Értem, értem, barátom. Aztán odalépne a kapcsoló­szekrény pultjához, ahol a kü­lönféle gombok egész klaviatú rája csillog, s játszani kezdene az én örömömre és a maga örö­mére. Egymás után indítaná be a csodálatos, igazi elektromoto­rokat. Halk duruzsolással telne meg az egész terem. A magas­feszültség szikravető gömbjei között sistergő, igazi villámok cikáznának. Nézném az arcát és a szemét, és azon tűnődnék, hogy épp úgy deresedik már a halántéka, akár az enyém, és alighanem éppen olyan ütött kopott fizikai előadóteremben ült diákkorá­ban, mint jómagam. Alighanem innen ered ez az újító szenve­dély. — Dehogyis, — mondaná. — Mindez a vajdasági pártszer­vek és iskolaügyi hatóságok kezdeményezésére jött létre. Czerényen elhallgatná, hogy ^ a vajdasági púrtszervek­nél és iskolaügyi hatóságoknál ő volt a kezdeményező. — Ez az iskola, folytatná — tulajdonképpen egész iskola­komplexum. Három részlege van. Egyik a Pedagógusképző Ipari Technikum. A másik a Karol Swierczewki tábornokról elnevezett 1. sz. ipari tanulók iskolája, a harmadik részleg az Elektrotechnikai Technikum, a dolgozók esti iskolája. És mint mondtam, a párt- és iskolaügyi szervek határozata értelmében láttunk hozzá az Iskola anyagi bázisának, a pedagógiai és di­daktikai módszerek s az irányí­tás módszereinek megújításá­hoz. Mindezt ottjártamkor már el­mondta, de újra elmondaná, mivel kedves vesszőparipája lett az iskola, s a dolgok újra­ismétlése nem a tanáros szóra­kozottság, Inkább az ügyszere­tet jele. Felsorolná a növendé­kek értékelésének új kritériu mait is. Ezeket rendkívül fon­tosnak tartja, mivel eddig csak a növendék általános igyeke­zete volt az értékelés egyetlen szempontja. Ma számba teszik a növendéknek- az iskola ér­dekében szerzett érdemeit. Szorgalmát, magaviseletét a diákközösségben. Fegyelmét és önfegyelmét. Igy már természe­tesen több támpont adódik az osztályozásnál. Ezek alapján az iskola növendékeinek 62 száza­léka kitűnő, 29 százaléka jó, 8 százaléka elégséges volt. — Hogy miféle érdemeket szerezhet a növendék az iskola érdekében kifejtett tevékenysé­gével? — Részt vesz az iskolai szer­vezetek munkájában. Részt vesz a segédeszközök előállításában. Itt vannak például ezek a kap­csolószekrények, dinamók, transzformátorok és elektromo­torok. Ezeket ugyan a poznani és lesznói üzemektől kaptuk, de felszerelésüket és kapcsolásu­kat mi magunk végeztük el. Pél­dául ... l/aron fogva átvezetne a szomszédos helyiségbe. — Itt folyik az orosz nyelv oktatása. Beültetne az egyik padba, fülemre nyomná a fejhallgatót. Motozna a kapcsolók között. Nagyon szép kiejtéssel beszélő női hang szólalna meg. Termé­szetesen oroszul. Lehetetlen volna nem odafigyelni a mon­dott szövegre. Minden szó való­sággal a fülem dobhártyájára tapadna és arra ingerelne, hogy utánozzam a beszélő hangsú­lyát, kiejtését, beszédmódját. Megint kattanna a kapcsoló, levenném fülemről a fejhallga­tót. — Magnetofon. De nent drót vezeti a hangot. Látja ott fenn a mennyezet alatt. Az ott az antenna. — Nagyon egyszerű. És na­gyon célravezető, — monda* nám. Valóban irigylem az isko­la növendékeit, s ha tehetném, legszívesebben visszaülnék ide eljátszogatni ezzel a sok cso­dálatos szerkezettel. — Hát persze, a játék. Ko­menský egyik pedagógiai alap­elve: játszva tanulni. Megi szemléletessé tenni az oktatást, és a munka révén tanítani. A ml pedagógiai gyakorlatunkban mindhárom maradéktalanul ér­vényesül. Bocsássa meg nekem Alojzy Konior, hogy így képzeletben visszalopództam nagyszerű is­kolájába, s képzeletben újra meginterjúvoltam. Őszintén szól­va irigylem a növendékeit, fő­leg azokat a zajongó kis inas­gyerekeket. Nem igazi irigység, inkább csak olyan nosztalgia féle. Jó lett volna ilyen környe­zetben felnőni. Kézzelfogha­tóan, tapinthatóan megismer­kedni mindazzal, ami új, vagy akár nem is új a világban. Nem csodálatos egy igazi di­namó vagy elektromotor? Az orosz nyelv tanulásához szükséges segédeszközök fel­szerelését ő maga végzi el, s egyúttal megismerkedik a rádió­technika alapelemeivel. Tizen­öt-tizenhat éves korában. Az én fiatalságomat a Verne-regények romantikája aranyozza be, de sose jutottam ilyen kézzelfog­ható közelségbe mindazzal, ami­ről álmodoztam. Ez nem romantika. Ez peda­gógiai realizmus. Uát miért lenne csoda, " hogy egy sereg látvá­nyosság után titokban visszakí­vánkoztam a nagyszerűen fel­szerelt iskola padjai közé. Vagy inkább a munkaasztalok közé. Megbűvölt az új környezet. Azt mondtam minderre: cso­dálatos. Dehát miért is lenne csodálatos? Természetes. Hi­szen jóval túl vagyunk a husza­dik század felén. Csakhogy Alojzy Konior h.i lántéka is deresedik már, akár az enyém. Az ő homloka is ráncba fut olykor, akár az enyém. És az ő szemében is ugyanazt a nosztalgiát láttam olykor, mely engem fogott el ott, a vadonatúj fizikai előadó­teremben. BABI TIBOR

Next

/
Oldalképek
Tartalom