Új Szó, 1970. október (23. évfolyam, 233-259. szám)

1970-10-09 / 240. szám, péntek

Az írókról és az írói alkotásról INTERJÚ ANDREJ PLÁVKÁVAL ANÔREj PLÁVKA, a SZLOVÁKIAI ÍRÖK SZÓ VETSÉGENEK elnöke nyilatkozott a Pravda va­sárnapi különszámának (Pravda na víkend) a szlovákiai irodalom s az írószövetség jelenlegi helyzetéről. Rámutatott a konszolidációs jolyu mat eredményeire és égető kérdéseire, a kapcso­latok felújítására a szocialista testvérországok írószövetségeivel. Hangsúlyozta, hogy az iroda lom számára feltétlenül szükséges a megfelelő alkotólégkör megteremtése. Kitért a folyóiratok kérdésére, mely a közeljövőben kerül a tárgyalá sok napirendjére. Befejezésül pedig rámutatott a szlovák és a cseh írószövetség együttmüködé sének szükségességére és politikai előfeltételei­re. Andrej Plávka nyilatkozatát az alábbiakban teljes terjedelmében közöljük. 1970 X. 9. • A Szlovákiai Írók Szö­vetsége az utóbbi időszakban jelentős sikereket ért él a konszolidációs folyamat te­rén. Hogyan nyilvánult meg e folyamat kezdete és célja? — Ha itt a szlovák íróknak az utóbbi időszakban, illetve a iegutóbbi két-három évben kifej­tett munkásságát értjük, vé­leményem szerint vissza kell térnünk az írók IV. kongresz­szusa előtti, sőt a kongresszust jóval megelőző időszakba, s em­lítést kell tennünk ez időszak­ra jellemző forrongásról. Né­hány szlovák írónak a IV. kongresszuson való felszólalása már eleve különbözött'az egyes cseh kollégák véleményétől, akik a kongresszust olyan poli­tikai célokra akarták felhasz­nálni, amelyeket végül is párt­ellenességük miatt lelepleztek, s amelyektől nagyon jól tudjuk, hová vezettek. Már ott a kong­resszuson nagy nézetkülönbség uralkodott az elgondolásokban, célkitűzésekben egyaránt, s úgy vélem, mindennek okát az egyes jelentős szlovák írók ál­lásfoglalásában kereshetjük, akik kiálltak a párt politikájá­nak lenini elvei mellett. Szerin­tem az akkori időben például Laco Novomeský személyisége irodalmunkban rendíthetetlen volt, és ma is az. Példaképet je­lentett valamennyiünk számára, erős hatást gyakorolt számos .szlovák íróra, akiket a szemé­lyéből kisugárzó politikai el­gondolásaival befolyásolt. Töb­bén csatlakoztak hozzá, például Alexander Matu'ska (emlékez­zünk vissza kongresszusi felszó­lalására), aki politikai szem­pontból helyesen vetette fel az irodalmi szabadság kérdését, de ugyanakkor többi íróink is úgy a kongresszus előtt, mint az azt követő válságos években s ugyancsak a konszolidációs fo­lyamatban sem tértek el a párt politikájának egészséges elveitől. Ezúttal Vladimír Mi­nácra, Pavel Horovra, Miroslav Válekra, Vojtech Mihálikra és a továbbiakra gondolok. Csak így következhetett be, hogy a Szlo­vákiai írók Szövetségének 1969 júniusában . tartott kongresszu­sán a szlovák írók egyértel­műen csatlakoztak a párt poli­tikájához, a mai politikai rep­rezentációhoz. Ezt az állásfog­lalást a szövetség kulturális po­litikájában következetesen tart­ja. Erről tanúskodik az a tény is, hogy azonnal felveszik a kapcsolatokat a szocialista test­véri írószövetségekkel. A meg­szakított kapcsolatokat felújí­tottuk, új együttműködési egyezményeket kötöttünk a Szovjet Írók Szövetségével és a szocialista országok írószövet­ségeivel. A szövetség munkájá­ban bizonyára még adódik elég probléma, amint az már az al­kotó dolgozóknál előfordul, ám ezeket mindig a párt politiká­jával összhangban oldottuk meg a múltban és ma is, tuda­tosítva az írónak a szocialista államban betöltött küldetését. • A nap követelményének ugyanezen a fokán áll az al­kotás ... — Ami magát az irodalmi al­kotást illet, bizony az utóbbi időszakban kissé megakadt, ami végül is teljesen érthető, mivel a mai forrongásban, a szellem cizellálódásában sok író számá­ra nincs meg a megfelelő lég­kör, az alkotói nyugalom, ami kétségtelenül megnyilvánult az irodalmi alkotásban. Meg va­gyok győződve azonban arról, hogy a gondolatok összecsapá­j sa, majd lecsillapodása után, amikor valamennyien tudatosí­tani fogjuk, hol a helyünk, mi­ben rejlik alkotásunk értelme, beköszöntenek az alkotó, a gyümölcsöző idők. • Szoros kapcsolatban van ezzel uz írók gyakori felszó­lalása, saját alkotásaik kiadá­sa, ezeknek az olvasóval való szembesítése, az ember for­málására gyakorolt hatása. Itt a szövetség folyóiratait értjük. — Kiadói problémáinkról szólva úgy vélem, általában is­mert dolog, hogy ez irányban teljesítettük a kiadói politika országos követelményeit, s a Szlovákiai írók Szövetsége és a Cseh Írók Szövetsége között fennálló, már említett nézetkü­lönbség ellenére mi is átadtuk célberendezésünket a Sloven­ský spisovateľ kiadóvállalatot a Szlovák Irodalmi Alapnak, ahogy az Csehországban tör­tént. A Slovenský spisovater ki­adóvállalat folyó év szeptember 10 én célberendezésként átment a Szlovák Irodalmi Alapba, amely közvetlenül a Művelődés­ügyi Minisztérium hatáskörébe tartozik. Eddig nyílt kérdés ma­radt az írószövetség folyóiratai­nak problémája, melyek közül a szövetség sajtószerve egyelő­lőre a Slovenské pohľady. A fo­lyóiratokban az utóbbi időben néhány fogyatékosság merült fel, ezek kiküszöböléséhez már hozzáfogtunk. Ezt a következő számok is bizonyítani fogják. A Szlovákiai írók Szövetségének legközelebbi ülése érdemlegesen tárgyal majd a szövetség folyó­iratainak kérdéséről. Elsősor­ban a Mladá tvorba, a Revue svetovej literatúry, a Romboid és más folyóiratokról lesz szó. És ha már megemlítjük az író­szövetség bizottságainak ülését, úgy vélem, tárgyalásaik és mun­kájuk legfőbb tárgyát végre ne a politizálás, hanem elsősorban az irodalmi alkotás, az írónak társadalmunkban betöltött kül­detése, s általában az íróról való gondoskodás megvitatása képezze, több figyelmet szen­telve az író létkörnyezetének, munkásságának, segítséget nyújtani az író alkotó igyeke­zetében, ami egyben hozzájá­rulást jelent a pártnak a kon­szolidált, megelégedett, szocia­lista társadalom építésére irá­nyuló igyekezetéhez. Emellett természetesen nem akarjuk mellőzni az alkotó módszerek változatosságát, ám világos célt akarunk magunk elé tűzni: so­hasem akarjuk elveszíteni a kapcsolatot a munkásosztállyal, a dolgozó néppel, oda akarunk figyelni érvelésére, gondolko­dására. Mindez alapjában azt jelenti, hogyha az írók szövet­sége eszmei-társadalmi szerve­zetként akar tovább működni, tudatosítania kell, miszerint ma pártunk és államunk vezetősé­gének igyekezetéhez hasonlóan • az írói szervezet eszmei munká­jával teljes szinkronban legyen ezzel az igyekezettel — ami azt jelenti, hogy az alkotói problé­mákról, módszerekről alkotott részleges nézetek mellett az alapvető eszmei kérdésekben mégsem állhat fenn semmilyen nézetkülönbség. • A fiatal irodalom kérdé­se nyilvánvalóan nem csupán a szövetség specifikuma, ez lényegében minden irodalom előrehaladásának, az életről alkotott új nézetek fejlődésé­nek kérdése. Hogyan gondos­kodik a szövetség a fiatal szerzőkről? — A fiatal írók kérdése? Igen, mindig is a figyelem előterében állt. Részben már érintettem a Mladá tvorba című folyóiratunk problémáját. A szövetségben volt egy, a fiatal irodalommal foglalkozó bizottságunk. Ennek volt több albizottsága, amelyek­be a bizottság saját tagjait je­lölte. Volt pl. sajtóbizottság, eszmei és más bizottság, ám ezek sohasem működtek rende­sen. Nem működött a fiatal írók alkotásával foglalkozó bi­zottság T>em. A Mladá tvorba folyóirat köré néhány fiatal író tömörült, amint az már a fo­lyóiratoknál szokásos. Idővel azonban a Mladá tvorba is csak egy bizonyos csoport lapja lett, s a fiatal szerzők széles töme­ge — kezdve a középiskolások­tól — nem kapott benne helyet. A legutóbbi ülésünkön felvetet­tük a Mladá tvorba átalakításá­nak gondolatát, hogy az min­den fiatal szerző tribünjévé vál­jon. Ez a kérdés továbbra is fennáll, s mielőbb meg kell ol­danunk. Véleményem szerint jó lenne tárgyalni az ifjúsági szer­vezet dolgozóival, vagy pedig az Oktatásügyi Minisztérium képviselőivel s ilyen széles fó­rumon megfontolni a legjobb módszereket a fiatal tehetségek felkarolását illetőleg. • A csehszlovák szocialis­ta kultúra kialakításának idő­szakában élünk, amely egész­séges hagyományokra épül, melyeket a már említett idő­szak eséményei megtépáztak, felkavartak. Miként rendezik ezeket a viszonyokat? — Amikor most befejezésül újra a cseh' kollégáinkkal, az elvtársakkal való együttműkö­désről kell szólnom, szeretném megemlíteni, hogy a Cseh írók Szövetségének vezetőségével még tavaly novemberben talál­koztunk Bratislavában. A két nemzet írószövetségének kong­resszusán megegyeztünk abban, hogy egy közös szervet, egy koordinációs bizottságot létesí­tünk, amelyben arányosan kép­viselve lenne mindkét fél, s ahol megoldanák a közös vo­natkozású kérdéseket, a külföl­di reprezentáció, az együttmű­ködés és további kérdéseket. Már akkor figyelmeztettük cseh kollégáinkat, hogy nem tudunk együttműködni a politikailag diszkreditált személyekkel, és szerényen azt tanácsoltuk, hogy a szövetség bizottságából és ve­zetőségéből távozzanak ezek az emberek. Ám azóta, sőt még fo­lyó év szeptemberében is ott találhatók a Cseh írók Szövet­ségének bizottságaiban az olyan diszkreditált emberek, mint Ludvík Vaculík, Hanzelka és mások, sőt a jegyzőkönyvekben Eduard Goldstücker távolléte igazolt, Václav Cerný pedig a „hiányzók" sorában szerepel. Fogalmam sincs arról, hogyan is igazolják magukat. Ez szinte nevetséges. Lássák be, mi nem tudunk együttműködni azokkal a kollégákkal, akik még most, 1970 szeptemberében sem képe­sek felfogni, hogy katasztrofá­lis politikát folytatnak, amire őket már tavaly novemberben is figyelmeztettük. Ám ez nem­csak a cseh írók, az egész cseh irodalom és kultúra rovására megy. Ez kihatással van a szlo­vákiai irodalomra, a szlovák írókra is. Hiszen cseh kollé­gáink nem idegenben élnek, egy közös államban élünk, hiszen egy kultúrpolitikát akarunk folytatni s a cseh és szlovák írók közötti eleve jó, hagyomá­nyos kapcsolatok nem bontha­tók meg csak úgy, abszolút helytelen, sőt néha nevetséges politikai világnézet miatt.^Szá­momra ez teljesen érthetetlen, s csak azon csodálkozom, hogy ezt a kérdést eddig nem oldot­ták meg, és a becsületes, a párthoz hű cseh írók körében a mai napig sem választották meg a Cseh írók Szövetségének új vezetőségét. Szeretnénk el­jutni szövetségeink, íróink, a két nemzeti kultúra közti nor­mális élethez, ami az egész cseh­szlovák társadalom érdeke. IOSEF ZIMMER ]ÁN PROCHÁCKA B ért sikereink a járható utat mutatják (Folytatás az 1. oldalról) összefügg a tervezés, a pénz­ügyi ellátás és a népgazdaság­irányítás valamennyi területé­nek színvonalával. Ezért is na­gyon igényes a ránk váró idő­szak. Azt, hogy a fejlődés ked­vező, és az inflációs irányzato­kat sikerült megfékeznünk, bi­zonyíthatjuk az ez évi állami költségvetés teljesítésével is, amelyben jelentős a felesleg. Ez azonban még nem végleges, mivel az év végéig még jelentős költségeket igényelhet a nép­gazdaság, a társadalmi intézmé­nyek, a tudomány és a kutatás, de ha így folytatjuk a költség­vetési évet, jelentős felesleggel zárhatjuk. Ez pedig nagyon fon­tos, mivel visszatükrözi a taka­rékossági törekvéseket, azt, hogy alaposan megfontoljuk az állami költségvetés kiadásait és takarékosan gazdálkodunk. Ezt az irányt kellene folytatnunk. Természetesen nem értékel­hetünk mindent úgy, hogy már mindent megoldottunk. A beru­házási építkezések terén még mindig nagy .problémákkal küz­dünk. Nem számítottunk arra, hogy néhány hónap alatt döntő változást érhetünk el, de bizo­nyos javulás már látható. Neve­zetesen gyorsabban helyezik üzembe a kapacitásokat, keve­sebb a hiányosan előkészített beruházások száma. Viszont lát­ni kell azt is, hogy nem kezd­tünk meg néhány olyan beru­házást. amire kétségtelenül szükségünk van. Ht 'néhány strukturális jellegű beruházásra gondolok, 'elsősorban á vegy­ipar és különösen az energeti­ka területén. Az építkezési be­ruházások szakaszán egyes in­tézkedéseket még ki kell egé­szíteni, különösen a tervezést illetően. Ugyanis bizonyos" je­lekből arra következtetünk, hogy ezen a téren nincs min­den rendben. Számos beruházá­si akciónak hiányos a tervelő­készítése. Tehát ez azt jelenti, hogy elemezni kell tervezésünk helyzetét. Az alap nagyon erős, nagyon teljesítőképes, ha úgy látszik, nem áll összhangban szükségleteinkkel és a tervvel. Sok mindent terveznek, ami a következő ötéves terv időszaká­ban nem valósul meg, és a fi­gyelmet nem a fő dolgokra összpontosítják. A munkaerőproblémával kap­csolatban a miniszterelnök a következő választ adta; — A politikai szervekben és a kormányban már megvitattuk a munkaerő-szabályozás rend­szerét, és ez 1971 elején lép életbe. Biztosítani hivatott, hogy a munkaerőáramlást min­denekelőtt a szükséges irányba tereljék. Nem állítjuk, hogy ez a rendszer mindent megold, mi­vel tudjuk, hogy az alap a komplex szocialista racionalizá­ció és ezen a téren különösen a cseh kormány tett sokat. A következő hónapokban és külö­nösen az eljövendő években konkrét előrehaladást kell elér­nünk a racionalizáció területén. Olyan intézkedéseket készí­tünk elő, amelyeknek értelmé­ben az, aki a nyugdíjkorhatár betöltése után is munkaviszony­ban marad, különösen a terme­lésben, teljes nyugdíja csökken­tése nélkül teljes bérért dolgoz­hat. Ez az intézkedés hozzájá­rulhat ahhoz, hogy egyes ter­melési ágazatokban- megoldjuk a munkaerőhiány kérdését. Ezzel kapcsolatban hangsú­lyozni szeretném, eltökélt szán­dékunk, hogy gazdasági tevé­kenységünkben rögzítjük a kis­kereskedelmi árak szintjét, és­pedig nemcsak globálisan, ha­nem individuálisan is. Dr. Zelenka, a Csehszlovák Televízió központi igazgatója ezután megkérdezte, hogy mi­ben látja a miniszterelnök a je­lenlegi problémáink megoldásá­sára alkalmas feltételeket. — Mindenekelőtt a politikai konszolidáció momentumát aka­rom hangsúlyozni. Magában vé­ve az, hogy a párt ebben az évben befejezte a párttagokkal a bonyolult, de elkerülhetetlen beszélgetést, nagy lehetősége­ket nyújt a munkára. Tudjuk, hogy a szocialista rendszer alapja a marxista párt által gyakorolt egységes irányítás, a mi feltételeink között tehát Csehszlovákia Kommunista Párt­ja az irányító. Ha ez a párt megtisztította sorait azoktól, akik hűtlenek lettek programjá­hoz és elveihez, kialakulnak az egységes eljárás szervezési és eszmei feltételei. A párt bel­ső demokráciájának és a de­mokratikus centralizmusnak az elvei alapján a párt teljes mér­tékben és komplex módon bizto­síthatja a szocialista országépí­tés feladatait. Arra a kérdésre, hogyan akarja a kormány a mindenkit egyformán kötelező, korszerű színvonalon álló felelősségtudat kritériumát érvényesíteni, dr. Strougal miniszterelnök a kö­vetkező választ adta: — A szocialista rendszer sem egészen független az irányítás objektív feltételeitől. Mi is ilyen rendszerben dolgozunk. És ez távolról sem tökéletes. Bár mentes a múltból ismert külön­féle liberalista és revizionista elvektől, hiányossága minde­nekelőtt az, hogy nem komplex és egyes komponensei nincse­nek kellőképpen összehangolva. Azonban ennek ellenére olyan rendszer, amelyben jól lehet dolgozni, és befolyásolja az emberi tevékenységet. Az évek során ezt a rendszert tökélete­síteni akarjuk, felhasználva a szocialista országok számos po­zitív tapasztalatát. Egyetlen rendszer sem kapcsolhatja ki az ember szerepét. Az ember szerepe ebben az időszakban nagyon előtérbe került és ezért konkrét módon kell a dolgozó­kat értékelni és jutalmazni. Ezen a téren nemcsak az el­múlt évek, hanem a már ho-sz­szan tarló hiányosságokat is fel kell számolni. Az irányítás­ban az igényesség, a munknkö­telességek teljesítésének meg­követelése — ami gazdasági törvény — nálunk nemcsak 1968 januárja után, hanem már évekkel január előtt csökkent. Csak az a jó felelős vezető, akt jól szervezi a termelést, meg­követeli a munkakötelezettsé­gek teljesítését, a jó minőségű munkát, ügyel arra, hogy kö­zös vagyonukkal jól gazdál­kodjanak, egyszóval nem tűri a rendetlenséget, a különféle ló­gást, amiből még mindig elég van. Ezzel kapcsolatban hang­súlyozni kell, hogy egyes új emberek — és számuk nem cse­kély —, akik felelősségteljes funkciókba lépnek, nagyon egészségesen kezdik, nagy elánnal akarják felszámolni ezeket a hiányosságokat és bajo­kat. Nem tarthatjuk jó vezető­nek azt, ki csak megveregeti az emberek vállát, és a dolgokat hagyja változatlanul tovább­menni. Ha több emberrel beszé­lünk, ha olvassuk leveleiket, ha részt veszünk a gyűléseken és beszélgetéseken, láthatjuk, hogy a dolgozók egyre inkább ne­hezményezik a termelés elő­készítésének, a munka szerve­zésének színvonalát. Itt keriil előtérbe teljes mértékben a ve­zető felelőssége. Nem akarunk visszatérni semmilyen régi bajhoz és hibá­hoz. Az emberek részt akarnak venni a döntésben és a politika megvalósításában. Erre alkal­mat kell adni azoknak, akik a mi nézeteinket, szocialista programunkat vallják, akiknek az ország fejlődése a szívén fekszik. A szocialista munka­verseny formális megközelítése, amikor a kötelezettségvállalá­sokat az emberek tudta nélkül hirdetik meg, amikor az 1971. évi tervet az emberek megkér­dezése nélkül állítják össze, mindez ártalmas mindnyájunk számára és ártalmas a vezetők tekintélyére is. Ez a sokévi tapasztalat, ésj úgy vélem, hogy erre reagálni kell, mivel számos új ember va­lóban rendelkezik azzal a felté­tellel, hogy ezeket a hibákat el­kerülje, hiszen nem ők követ­ték el, sőt ellenkezőleg, ők bí­rálták. Szeretném kijelenteni, hogy a legfőbb célunk következete­sen folytatni azt, amit kijelen­tettünk — nagyon . igényesen ragaszkodni azoknak az intéz­kedéseknek a megvalósításához, amelyek beváltak és amelyeket érvényesítünk.

Next

/
Oldalképek
Tartalom