Új Szó, 1970. október (23. évfolyam, 233-259. szám)
1970-10-28 / 257. szám, szerda
I felső fokon A Tivoli Sportcsarnokban hétfőn az éjszakai órákban véget értek ' a férfiak egyéni összetett yersenyei, valamint a csapatversenyek küzdelmei, mégpedig olyan japán fiilénnyel, melyre csak kevesen számítottak. Nemcsak a csapatversenyben végeztek az első helyen, hanem az egyéniben mind a három érmet japán versenyző szerezte meg. Jellemző a japán tornászok nagyszerű szereplésére, hogy a szerenkénti döntő 36 helye köziil közül 21, tehát csaknem kétharmad a birtokukba jutott. A japán tornászok győzelme a csapatversenyben a kötelező gyakorlatok után biztosra vehető volt, olyan fölénnyel vezettek. Annál nagyobb küzdelem folyt az egyéni összetettben. Kenmocunak az első két szeren nagyon veszélyes ellenfele volt Voronyln, aki azonban — bár az utolsó szerig a második helyen feküdt — végül kénytelen volt megelégedni a ne gyedik hellyel. Az első tíz helyezett között hat japán, három szovjet és a jugoszláv Cerar szerepelt. Ebből is hűen visszatükröződik a japánok fölénye. A csehszlovák versenyzők a kötelezők után a 9. helyen voltak, s arra törekedtek, hogy a szabadon végzett gyakorlatok során javítsanak helyzetükön. Ez azonban nem sikerült, mert a románok és az amerikaiak is nagyon jól szerepeltek. Megmaradt tehát a 9. hely. A magyar csapat erejéből csupán a 11. hely megszerezésére tellett. Eredmények: Egyéniben: 1. Kenmocu 115,05, 2. Cukuhara 113,85, 3. Nakajania 113,80, 4. Voronyin 113,75. 5. Kllmenko |mindkettő szovjet) 113,60, 6. Hon ina fjapán) 113,45. Csapatban: 1. (apán 571,10, 2. Szovjetunió 564,35, 3. NDK 553,15, 4. Jugoszlávia 549,45, 5. Lengyelország 547,05, 6. Svájc 541,75. Tegnap délután következett a világbajnokság fénypontja. Ekkor került sor a szerenkénti döntőkre. Mtnt ismeretes, minden szeren a 6 legjobb eredményt elért versenyző mutathatja be szabadon választott gyakorlatát. Mind a nőknél, mind pedig a férfiaknál tehát a világ hat legjobb gyakorlatát élvezhette a Tivoli sportcsarnok közönsége. A női szerenkénti döntőbe 5 szovjet, 4 NDK beli, 2 csehszlovák, 1—1 japán és amerikai versenyző került. A 4 szám közül kettőt Zuchhold, 1—1 pedig Janz és Turiscseva birtokába jutott. Mindkét csehszlovák versenyző az ötödik helyen végzett. A szerenkénti döntők, mint ez várható volt, az NDK-beli és szov jet versenyzők kiegyensúlyozott küzdelmét hozták. Meglepetés az - amerikai Rigby második helye a gerendán és Burda hatodik helye talajon, aki gyakorlata közben megcsúszott, elesett és így értékes pontot vesztett. Lóugrás: Zuchold 19,450, Janz (mindkettő NDK-beli) 19,350, 3. Búdra és Turiscseva (mindkettő szovjet) 19,300, 5. Váchová (csehszlovák) 19,270, fi. Hellmann (NDK beli) 19,075. Felemás korlát: t. |anz 19,550, 2. Turiscseva 19,450. 3. Voronyina (szovjet) 19,300, 4. Burda 19,275, 5. Némethová |csehszlovák) 19,275, fi. Zuchold 19,200. Gerenda: 1. Zuchold 19,200, 2. Rigby i amerikai) 19,050,3. Schmidt (NDK beli) és Petrik (szovjet) 18,900. 5. Hellmann 18,850, 6. Ma tsulisa (japáni 18,125. Talaj: I. Turiscseva 19.800, 2. Karaseva (szoviet) 19,525, 3. Voronyina 19,375. 4. lanz 19.200, 5. Ma tsulisa 19,075. fi. Burda 18,215. A A nyugatnémetországi nem zetközi férfi kézilabda torna ered menyei: Vellinghofen — Hollandia 11:7, Partizán Blelovar (jugoszláv) — Aarhus (dán) 11:10. C LA Y sikeres visszatérése Atlantában (Egyesült Államok) 43 hónapos szünet után ismét szorítóba lépett Cassius Clay, a volt nehézsúlyú hivatásos ökölvívó világbajnok. A 28 esztendős Clay úgy versenyzett, mintha egyetlen nap kihagyása sem lett volna, és a három esztendővel fiatalabb amerikai Jerry Quarryt a harmadik menetben kiütötte. Clay pályafutása alatt még nem veszített mérkőzést, ez volt a 25. kiütéses győzelme. Egyébként Clay eddig 30 profimérkőzésen lépett szorítóba. A Quarry elleni találkozó előtt Clay 97, ellenfele 89 kiló volt. Clay becsületes felkészüléséről tanúskodik az a körülmény is, hogy hathetes edzés után több mint 12 kiló súlyfelesleget dobott le. Clay első hivatásos ökölvívó mérkőzését 1960 októberében vívta, míg az utolsó találkozójára 1967 márciusában került sor New Yorkban, amikor kiütéses győzelmet aratott világbajnoki mérkőzésen Folley ellen. Hromada bronzérmes Phoenixben Az amerikai Phoenixben zajló sportlövő világbajnokságon a zsűri felülvizsgálta a nagyöbű sportpuska összetett versenyének eredményét és megállapította a helyes sorrendet. Világbajnok: Kornyev (szovjet) 1139 p., 2. Foster (amerikai) 1139 p., 3. Papp (magyar) 1135 p. Sportpisztolyban világbajnok: Volmar (NDK-beli) 564 p., 2. Denev (bolgár) 561 p., 3, Hromada (csehszlovák) 560 p. Csapatban a szovjet együttes vitte el a pálmát 2239 pontjával. 2. NDK, 3. Lengy.elország. Skeet egyéni világbajnok: Petrov (szovjet) 200 p., 2. Curanov (szovjet) 186 p., 3. Penoth (fran cia) 196 p. Csapatban világbajnok: Szovjetunió 587 p., 2. USA 584 p., 3. Franciaország 574 p. A VB n eddig 46 számban osz tottak ki érmeket. A Szovjetunió 17 érmével fölényesen vezet az USA (9), Jugoszlávia (3), Svédország (3) és Magyarország (3) előtt. Ljubljanában, a tornász-világbajnokságon a noi csapatversenyt teljesen megérdemelten a Szovjetunió együttese nyerte. Képünk a győztes csapatot mutatja be. A SLOVAN súlyos veresége Mind a négy téli stadionban hatalmas érdeklődés mellett bonyo litották le az I. jégkorong-liga 10. fordulójának mérkőzéseit. Kellemetlen vereség érte a bajnokság élén álló Slovan csapatát, amely Pardubicén szenvedett katasztrofális vereséget. A tabellán nem tör téntek lényegesebb változások. VSŽ—JIHLAVA 2:2 (1:1, 0:1, 1:0) Kassa, 7000 néző. Gólütők: M. Gregor, Brunclík, illetve Klapáč és Hrbatý. Nagyszerű iram, gyorsan váltakozó ellentámadások tették érdekessé, izgalmašsá a két csapat találkozóját. Kitűnően védett, mindkét kapus, Holeéek és Crha is. A második harmadban a szerencse is elpártolt a kassaiaktól, amikor jobbnál jobb helyzeteket nem tudtak gölra váltani. Csak az 53. percben sikerült a vendéglátóknak 2:2 re beállítani a végeredményt. Č. BUDEjOVICE— BRNO 3:3 (1:1, 1:1, 1:1) České Budéjovice, 9000 néző. Góllövők: Černý (öngólj. Parti, Marik, illetve Černý, JiMk (2). Kellemetlenül kezdődött a hazaiak számára a találkozó, mert a vendégek már a tizedik másodpercben megszerezték a vezetést Černý révén. S micsoda irónia, hogy éppen az említett játékos egyenlített — öngóllal, (í szép számú közönség közepes színvonalú mérkőzést láthatott. A sokszoros bajnok ezzel a döntetlenjével „megerősítette" utolsó helyét a tabellán. LITVlNOV— PLZEŇ 7:3 (2:1, 3:1, 2:1) Litvlnov, 8000 néző. Gólütők: Nedved (2). Hlinka (2), Utrych (2), Danék, illetve Utte, Trachta, Roslcký. A A Zbrojovka Brno férfi röp labda bapnokcsapata november elején játssza le az Európa Kupa mindkét mérkőzését a finn bajnok ellen. A férfi kézilabda-liga utolsó fordulójának előrehozott mérkőzé sén a Gottwaldov 22:26 arányban győzött a Bohemians ellen. A HAGYOMÁNYOKHOZ HŰEN... Az ostravai Palace szállóban vasárnap késő éjszakáig szórakoztak a teremkerékpár világ- és Európa-bajnokság résztvevői; versenyzők, vezetők, pontozók egyaránt. A rendezők értékes ajándékokkal kedveskedtek az érmeseknek, akik ezt meg is érdemelték. Három napon át vívtak nagyon érdekes és gyakran idegfeszítő küzdelmet az elsőségért és helyezésekért. Teljesítményeikkel nagyban hozzájárultak e sportág népszerűsítéséhez. A teremkerékpározás nem újkeletfi sportág, hiszen több mint 80 éves múltra tekint vissza. Bár nem tartozik a tömegsportok közé, akad követője bőven. Pedig ahhoz, hogy valakiből minőségi versenyző váljon, 8—10 évi kemény edzésre van szükség. Érdekes, hogy a háború kitöréséig a németek hosszú évti zedeken át tartották elsőségüket. 1945 után is az NDK és NSZK ke rékpárlabdázói és műkerékpározói vitték a prímet, csupán néhányszor kaptak méltó ellenfelet a svájci versenyzők személyében. Az idei ostravai események során a miikerékpározásban a nyugatnémetek három számban az első és második (férfi egyéni és páros, női páros) és a női egyéniben pe dig az első és harmadik helyet szerezték meg. A többi érmes — Matouškovát kivéve — mind NDK-s versenyző volt. A nénietek tehát Ostraván a hagyományokhoz hűek maradtak. Nem sikerült azonban az a kerékpárlabdában. Pedig a világbajnokság előtt erősen fogadkoztak: mindent megtesznek annak érdekében, hogy Pospišilék életét megkeserítsék. Nem így történt. Az NDK-t még vasárnap délelőtt kellemetlen meglepetés érte, amikor váratlanul kikapott a nagyon lelkesen és jól játszó svájciaktól. Az NSZK csapata viszont végig jól tartotta magát. Még a Csehszlovákia elleni sorsdöntő mérkőzésen is, különösen szünet után játszott remekül, csaknem egyenrangú ellenfele volt a Pospísil fivéreknek. Csehszlovákiában a teremkerékpár sport kezdete a húszas évekhez datálódik, de igazában csak a felszabadulás után indult el a fejlődés útján és elsősorban a kerékpárlabdában értek el jelentős sikereket. Az ostravai világbajnokságon az ötödik csehszlovák aranyérem született meg. Pospíšilék olyan klasszist képviselnek. melynek sem otthon, sem külföldön nincs párja. Technikájuk, szellemes játékuk egyedülálló, erőnlétük pedig — hála Rudolf Hart edző munkájának — egyenesen kiváló. Az idén nyugatnémet portyájuk során végigverték az egész ottani élgárdát, pedig a németek íRealább 10 egyenln k*nességü csapattal rendelkeznek. Bizonyára ezért volt Harth edző olyan derűlátó a világbajnokság végered ményét illetően. A csehszlovák műkerékpározók ugyan nem keltettek csalódást, a szakemberek azonban valamivel jobb helyezést vártak tőink. Ma tousková ezúttal sem tudta megakadályozni a nyugatnémet Flaig győzelmét. Ezüstérme azonban minden elismerést megérdemel. Kris|ufek gyenge napot fogott ki és így nem volt versenyben a bronzéremért, amit pedig elvártak tőle. A világ- és Európa-bajnoki versenyeket minden zavaró körülmény nélkül sikerült lebonyolítani, ami a rendezők szakértelméről, igye kezetérői tesz tanúbizonyságot. Nem ez az első és bizonyára nem is az utolsó eset, hogy valame lyik csehszlovák város ilyen nagy szabású kerékpáros-verseny meg rendezésére kap jogot, ami első sorban annak köszönhető, hogy az ilyen versenyek résztvevői min dig elégedetten távoznak. Az ost ravaiak áldozatkész munkájáról Alfréd Haushalter, a Nemzetközi Kerékpár Szövetség teremkerákpár bizottságának elnöke a záróünnep ségen az elismerés hangján nyilat kozott és nem ok nélkül. A világ bajnokság bizonvá-a a többi részt vevnnek is*sok*l« felejthetetlen élményt jelent majd. (kollár) A Litvlnov már Bratislavában is bebizonyította, hogy kitűnő jégkorongot játszik. A félelmetes ellenfél hírében álló Plzeňt is megleckéztette a modern jégkorongozásból. Gyorsak, lendületesek voltak a hazalak, gyakran szóhoz sem hagyták jutni a vendégeket. PARDUBICE—SLOVAN 8:2 (3:0, 3:1, 2:1) Pardubice, 11 000 néző. Gólütők: Martinec (3), Andrt, Palecek, Panchártek (2). Šťastný, III. Grandi ner (2). „Totális" csalódást okozott a bajnokság élén álló bratislavai csapat, szinte csak statisztáltak a jégen. Erről mi sem tanúskodik jobban, mint az, hogy csak az első tíz perc után tudtak kikerülni először saját harmadukból. A Pardubice már 6:0-ra vezetett, amikor a hazaiak megelégelték a sok gólt és csak a mérkőzés végét várták. A Slovan viszont úgy játszott, hogy már ,,minden veszve van . . ." A BA|NOKSÁG ÁLLÁSA: 1. Slovan 10 8 1 3 32:22 13 10 4 4 2 37:28 12 10 8 0 4 34:31 12 10 4 3 3 30:2B 11 10 4 2 4 39:4310 104 1 5 48:42 9 2. (ihlava 3. Kladno 4. VSŽ 5. Sparta 6. Plzeň 7. Pardubice 8. Litvínov 9. Č. Budéjovice 10. Brno 10 4 1 5 38:41 10 4 1 5 31:41 10 2 4 4 36:45 10 2 3 5 39:41 Magyar kupahirek A Vasas csapata ma délután KKmérkőzést viv az Austria Salzburg együttesével. A budapesti piroskékek csapata a KK legutóbbi védője és szakvezetői 2—3 gólos győzelmet várnak a mai találkozón. Ugyancsak mára volt tervezve a Torino—MTK KK-mérkőzés, amely a torinói pálya világításának elromlása miatt később kerül megrendezésre. November 4-én lesz a KEK és az EVK második fordulójában a visz szavágó. A Pécsi Dózsa ekkor 13,30 órai kezdettel fogadja Newcastle United csapatát. A Bp. Honvéd november 2 án kel útra Manchesterbe, ahol a KEK , visszavágóját 19,45 órai kezdette! játssza a helyi City együttesével. 'Jasz EB-névjegyzék Szombaton, október 31-én Bécs ben bonyolítják le az AusztriaOlaszország labdarúgó EB selej tező-mérkőzést. Az Olasz Labdarúgó Szövetség már ki is jelölte a keretét- a nagy érdeklődésre számot tartó találkozóra: Albertosi, Niccolai, Gori, Riva, Domenghini, Cera (mind a Cagliarl, a bajnok tagja). Zoff, |uliano (Napoli), de Sisti Ferrante (Fio rentina), Burgnich, Facchetti, Ber tini, Mazzola (Az ínternazlonale játékosai), Rosato, Rivera és Prati (az AC Milan futballistái), Polelti (Torino). Milyen hátrány is az 1:0? Erről győződhet meg ma a trnasai pálya lelátóinak közönsége, az az EVK mérkőzés mindkét csapata, a Spartak Trnava és a Hertha Berlin, meg a tv hozzájárulásával, segítségével a hazai szurkolótábor. A trnavai együttes Berlinben 1:0 arányú vereséget szenvedett. A visszavágón 2:0, 3:1 stb. arányban kellene győznie ahhoz, hogy továbbjusson. Ha csak l:0-ra győz, 2X15 perces hosszabbítás következik, s ha az sem elég, 11-esek rúgása döntene, akárcsak az Olympique Marseille ellen a franciaországi visszavágón. A trnavaiak nagy hátránya, hogy Adamec, a legveszélyesebb Spartak csatár nem szerepelhet, egyelőre nem lehet tudni, vajon a sérült Geryk és Jarábek játékára sor kerülhet-e. A valószínű felállítás: Púchly (Keketij — Dobiáš, Majernlk, Bő ük, Hagara — Hrušecký, Fandel, Kuna — Martinkovič, Varariin, Ka bát. A Hertha ezzel a csapattal szerepel: Gross — Rumor, Witt, Wild, Patzke — Altendorf, Gayer — Sperlich. Brnngs, Horr, Steffenhagen. Készenlétben áll még: Kellner, Weber, Anderss, Ferschl és Gergely. A trnavai pályán az utóbbi években jártak nagyon rangos csapatok külföldről is' és általában hazai siker született A hagyományban ezúttal is bízni lehet. (zala) Ma?var fölény Bécsben Befejeződtek Ausztria nemzetközi asztali-teniszbajnokságánarft küzdelmei, amelyek során a magyar férfi versenyzők ismét nagyszerű teljesítményt nyújtottak. Férfi egyes: Klampár — Jónyer 3:0 (14, 18, 17). Női egyes: Grinberg (szovjet), — Heindriksen (ny. német) 3:2 (17. 16,-21,-19, 18). Férfi páros: Klampár Jónyer (magyar) Gomozkov, Sztrelnikov (szovjet) 3:0, (14, 14, 18). Női páros: Voštová, Grófovi (csehszlovák) — Grinberg, Gedraitite (szovjet) 3:2, (12, —17, —18, 12, 9). ' Vegyespáros. Jónyer, Magos (magyar) Turai, Grófová (csehszlovák) 3:1 (—18, 12, 17, 21). A Szlovák Labdarúgó Kupáért Slovan Bratislava — ZVL Kys. Nové Mesto 4:2 (2:2) A Slovan csapata eléggé vérszegény teljesítmény után aratta győzelmét a kupa-mérkőzésen. Legjobbjai közül Vencel, Jokl, Mutkovic, Hrdliőka és Móder hiányzott. Szünet előtt a sérült Hnvňákot Ján Zlocha váltotta fel. A második félidőben kipróbálták az új, 550 lux fényerősségű világítást. A gólokat Jozef Čapkovič (2), Medviď és Svehlik, illetve Sulgaa és Pavlík lőtték. Újabb futballbotrány Angliában? Alig tettek pontot az angol lapok a J. Charlton ügyre, újabb botrány lóg a levegőben. Most Martin Peters ül a vádlottak padján. „Mexikó 70" című könyvének egyik fejezetében arról ír a válogatott tagja, hogy az NSZK ellent világbajnoki negyeddöntő mérkőzésen Bonettt „beengedte" Beckenbauer lövését, s ez volt az oka az angolok 3:2-es vereségének. Peters lakásán azóta sokszor szól a telefon, egy tévé-társaság pedig felszólította, hogy nyilvánosan vonja vissza Bonettivel szembeni vádjait. Peters megjegyzései miatt szembe került a közvéleménnyel és az Angol Labdarúgó Szövetséggel is, inert ott Íratlan szabály, hogy játékos nem nyilatkozhat olyan mérkőzésről, amelynek maga is szereplője volt. Bratislava, 14,00 ó.: Spartak Trnava — Hertha Berlin EVK labdarúgó-mérkőzés. FÉRFI KÉZILABDA BEK Október második felében megkezdődtek a férfi kézilabda bajnokcsapatok Európa Kupájának küzdelmei. A csehszlovák bajnok, a Dukla Praha játék nélkül jutott a második fordulóba. Ugyancsak erünyerő volt a kupevédő Gummersbach, a Steaua Bukarest, a Partizán Beograd, a HG Koppenhága, a Sporting Lasszabon, és az izraeli bajnok. Az első forduló néhány eredménye: Grasshoppers Zürich — FC Magdeburg 16:17, Hellas Stockholm — Elektromos 15:9, IK Helsinki — Osi Oslo 20:18, Barcelona — Flemmalois (belga) 28:11, Gdansk — Göpingen 21:20.