Új Szó, 1970. október (23. évfolyam, 233-259. szám)

1970-10-25 / 43. szám, Vasárnapi Új Szó

Beszélgetés a Vígszínház művészeivel Négy napig vendégszerepelt Szlovákia fővárosá­ban a Vígszínház társulata. A négy előadáson kí­vül számos fogadáson, baráti beszélgetéseken vett részt, s így a szó szoros értelmében minden percük „be volt táblázva". Ennek ellenére mégis találtak arra időt — ha nem is sokat —, hogy a sajtó mun­katársaival elbeszélgessenek. Szívesen válaszoltak azokra a kérdésekre is, amelyet olvasóink nevében mi tettünk fel nekik. gadott. A röpke néhány óra alatt szerzett benyomásaim sze­rint csinosak és szépen öltöz­ködnek a pozsonyi nők. A di­vatról én azt tartom, hogy az az ideális öltözék, ami az em­berben jóleső érzést vált ki és illik alkatához. A mini—maxi „háborúban" nem foglalok ál­lást, itt is szerintem mindenki­nek alakjához és korához kell idomítania ízlését. Én nagyon szeretem az élénk színű öltözé­rint mindenhol Princként fo­gadnak. Örülök ennek a népsze­rűségnek, de tudom, hogy ennek árnyoldalai is lehetnek. Legfőbb célom, -levetni Princ katona „mundérját", és lehetőleg hosz­szú időre Ernyei Béla színmű­vésszé válni. Sok tanulás, mun ka és akadály vár rám, míg ezt majd elmondhatom magamról, de úgy érzem, tehetségem és akaraterőm is van célom meg­valósításához. SZLOVÁKIÁBAN JÁRTUNK — Véleménye szerint, mi a sikeres alakítás titka? Ön hogyan készül szerepeire? Halász Jutka: Véleményem szerint a színé­szet mesterség is, mégpedig na­gyon fárasztő. Rengeteg gyakor­lást kívánó mesterség. Sok-sok kialakítandó készség hivatott megragyogtatni a képességet; sokféle, hosszan gyakorolt moz­dulat válik a későbbi alakítá sok alapjává. A sikeres alaki tás egyik alapköve szerintem a koncentrálódás. Ez rettenetesen fontos. Amikor a szerepemre ké szülök, heteken át nem akarok másról tudni, csak arről az egy figuráról. ízekre szedem. Min­den mozdulatát, pillantását, örömét, bánatát, hangulatát el­sajátítom, küzdelmes s néha ke­serves órákat töltünk el négy­szemközt; s ha mindazt, ami tu­lajdonképpen egy hosszan tartó munkafolyamat eredménye, ben­nem az adott pillanatban és he­lyet nem tudom egy-egy mozdu­latba, azt kifejezésbe sűríteni, vagyis képtelen vagyok teljes erőből koncentrálni — megbuk­tam. Legalábbis magam előtt. Tudom, aki azt képzeli, hogy a színész élete csupa szórakozás, játék, virágeső, kételkedve ol­vassák ezeket a sorokat. Pedig így igaz. Szakonyi Károly Adás hibájában, mint „Krisztus" is kevés volt ahhoz, hogy a mai ember önzésén „papucskul túráján" és helytelen élet módján akár valamit is vál­toztasson. Ön mint magán ember ís ilyen pesszimista és tehetetlen? Tahi-Tóth László: — Szomorú és igaz képet raj zolt meg Szakonyi Károly. Tát sadalmunk egy rétegére nagyon is „áll" ez az ábra. Ezen semmi­lyen csoda nem segíthet, csak az ember és a megváltozott tár sadalml légkör, mely nem a karrieristákat és frázispufogta­tókat részesíti előnyben és a va­lóságban is állandó értékrendet szab az ember munkájának, te­vékenységének. Napjainkban a műszaki fejlődés felgyorsította és megváltoztatta az életet, ra­cionálisabbá tette az embereket, eszméket és sok szépet ölt ki belőlük. Véleményem szerint az elkövetkező évek egyik nagy feladata, hogy a műszaki fejlő­dést az ember szolgálatába ál­lítsuk a harmonikus élet megte­remtése érdekében. Utolsó kérdésemre mind­annyian egyértelműen válaszol­nak: kiválóan érezték magukat Bratislavában, hálásak a tap­sért és a baráti fogadtatásért, csak az itt tartózkodási időnk volt oly rpvid. Mielőtt elbúcsú­zunk, Latinovits Zoltán lép hoz­zám: — Sajnos az idő rövidsége sok személyes találkozást tett lehetetlenné. Ezért az alkalmat megragadva az újság hasábjain keresztül köszöntöm csehszlová­kiai magyar barátainkat, sze­mély szerint hálás szívvel gon dolok lapjuk főszerkesztőjére, Lőrincz Gyulára, aki három év­vel ezelőtt, amikor a vendég­szereplés előtt hirtelen megbete­gedtem, a saját autóján vitt kór­házba s törődött velem betegsé­gem ideje alatt. Ugyanígy kö­szönöm ápolóim és más bará­taim gondoskodását is. Az autóbusz motorja már né­hány perce türelmetlenül ber­reg. Még egy kézszorítás, jókí­vánat és a jármű elindul Buda­pest felé... SZILVÁSSY JÓZSEF LATINOVITS ZOLTÁN HALÁSZ jUTKA VENCZEL VERA — Olvasóink a Vígszínhá­zat az egyik legnívósabb ma­gyar társulatként tartják számon. A színház múltjá­ról, jelenéről és művészi cél­kitűzéseiről már gyérebbek az ismereteink ... Lenkei Lajos, A SZÍNHÁZ IGAZGATÓJA. — A Vígszínház két fontos jubileumra készül a következő esztendőben. 1896-ban alapítot­ták színházunkat, a felszabadu­lás után pedig 1946-ban kezdő­dött el a művészi munka. A megalapításkor és az újrakezdés alkalmával nemcsak új színfol­tot jelentettünk a magyar szín­játszásban, hanem előadásaink­kal időtálló értékekkel gazdagí­tottuk színháztörténelmünk tár­házát. Az elmúlt évszázad végén mi honosítottuk meg Magyar­országon a naturalista játékstí­lust, s ezzel gátat vetettünk a patetikus és szentimentális stí­lus további burjánzásának. A felszabadulás után pedig a meg­változott társadalmi körülmé­nyek között láttunk neki fele­lőségteljes művészi programunk megvalósításához, melynek alapelve az igényes eszmei és művészi nívójú színművek kor­szerű tolmácsolása. Társulatunk az elmúlt 25 év alatt emlékeze­tes sikerek egész sorát aratta. Kiváló színészgárdánk a jövő­ben is képes minden igényes feladat elvégzésére. — A Vígszínház és a Szlo­vák Nemzeti Színház között évek óta bensőséges baráti kapcsolat alakult ki. Hall­hatnánk valami részleteset erről az együttműködésről? Várkonyi Zoltán, FŐRENDEZŐ: — Valóban már hagyományo­san jó a kapcsolatunk a szlo­vák színjátszás reprezentáns képviselőjével. Ez az együttmű­ködés a már hagyományosnak mondható vendégszerepléseken kívül baráti eszmecserékből ren­dező- és díszlettervezők cseré­jéből áll. Egy legfrissebb példa: e hónap végén Budapesten mu­tatjuk be Illyés Gyula: Tiszták című drámáját, amelynek dísz­letterveit Ladislav Vychodil ké­szítette. Egyébként vélemé­nyem szerint ez a gyümölcsöző baráti együttműködés a jövőben méginkább kiszélesedik majd. — Művész úr, véleménye szerint mi az önök mostani vendégjátékának legfonto­sabb jelentősége? Páger Antal: — A teljesen színházi jelle­gű értékek mellett vendégjáté­kunk legfontosabb pozitívuma szerintem az, hogy a szlovákiai közönség megismert bennünket, s mi ezáltal közelebb kerültünk egymáshoz. Köztudott tény, hogy a közös sors, bánat és öröm ellenére a múltban nemze­teink között főleg politikai sí­kon sok súrlódásra, ellentétre került sor. Ma a szocialista tár­sadalomban a politikai sorom­pók már rég eltűntek, ám az emberek gondolkodásmódjában jóval lassabban vesznek ki a le­tűnt korok nyomai. Egymást be­csülni, tisztelni, csak egymást megismerve lehet, s egyben a művészet sokat segíthet, amely ha valójában művészet, ~ akkor talán a leghívebben fejezi ki egy nép alkotóerejét, tehetsé­gét, érzését és gondolatvilágát. Mi a szívünket hoztuk el épp­úgy, ahogy szlovák kollégáink tavasszal Budapestre, s biztós­ra veszem: megértik őszinte szavunkat, szándékunkat. A mű vészét véleményem szerint gyakran előtte jár a társada­lomban végbemenő változá­soknak, szinte előrejelzi az em­berek egymás közötti kapcsola­tában kialakuló új vonásokat. Meggyőződésem, hogy épp itt válik a mi vendégszereplésünk is küldetéssé, amely közelebb hozza azt az időt, amikor az emberek gondolatából is kivesz­nek a túlfűtött és elfogult el­képzelések. — Művésznő kérem, en­gedje meg, hogy ezúttal ne színházzal kapcsolatosat kérdezzek. Arról érdeklődöm, milyen a benyomása Bratis­laváról, az itteni öltözködés­ről és a mai divatról? Ruttkai Éva: Ojra meggyőződtem, hogy Po­zsony hangulatos, szép város. A belvároson kívül a várban és a Zochová chata környékén jár­tunk, ahol szemkápráztató sok­színűség és jóleső nyugalom fo­két és a bőrből készült ruhákat, ebből van legtöbb a ruhatáram­ba n. — Az ön játékát egyik magyar kritikusa úgy jelle­mezte mint egy újkeletű ide­gesség színpadi megjelenítő­jét, aki nyugtalanságával va­lami jellemzőt fejez ki a kor nyugtalan hányatottságából. Latinovits Zoltán: — Véleményem szerint az igazi színházat és az itt játszó színészt mindig a kornak meg­felelő repertoár, illetve játék jellemzi, tehát az adott társa­dalmi összetűzéseket és az itt élő ember érzelmét és gondola­tát hivatott tükrözni elsősorban a művészi szó erejével, játékom­ban mindig a mában akarok élni, minden szerepemmel van valami mondanivalóm a nézők höz, megkísérlem, hogy az em­beri üzenet eljusson a rivaldán túlra. Akkor vagyok boldog, ha érzem, hogy sikerült. — A Vígszínház együttese nemrég járt jugoszláviában. Kérem, hasonlítsa össze az ottani közönséget a bratis­lavaival. ' Darvas Iván: — A közönség reagálása mind a két helyen nagyjából azonos volt. Ott is, itt is nagy szeretet­tel és érdeklődéssel fogadta vendégszereplésünket. Mindkét helyre szívesen mentem el, de ennek ellenére én nem rajon­gok a vendégjátékokért, s kü­lönösen nem a tájolásért. Azt tartom, hogy ne a színház men­jen a közönség után, hanem fordítva. A színész saját telje­sítményét és tevékenységét va­lójában csak azon a közönségen keresztül mérheti le, amely gyakran látja a színpadot, amellyel már bensőséges a kap­csolata. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy az évenként egyszer-kétszer létrejövő ven­dégszerepléseket elítéljem, mert ezeknek fontos politikai, művé­szeti jelentőségeik vannak. — Eddigi - szerepeiben rendszerint lelkesedéssel te­li fiatalokat formálja, amely kissé elüt napjaink megszo­kott sablonjától. Az „igazi színházban", az életben is hasonlít ezekhez a hősök­höz? A már eljátszott szere­pek közül melyekre emlék­szik a legszívesebben? Az életben ugyanilyen lelkes vagyok, ami sokaknak naivság­nak tűnik, én azonban optimiz­musnak nevezem. Sok kortár­sammal ellentétben nem vagyok pesszimista, hiszem, hogy min­dig tehetek valami jót, értelme­set az életemben s akkor az nem lehet céltalan. Koromnál fogva e kérdésben sem tudok „falrengető" szavakat mondani, s talán így is van rendjén, hi­szen sokkal többre tartom, ha eddig megformált szerepeim be­szélnek helyettem. Kedvenc ala­kításaim: a filmen az Egy sze­relem három éjszakájában a leány alakja, az Egri csillagok­ban Éva, a színművek közül pe­dig Csehov Ványa bácsijának Szonyája. — Princ, a katona, hogy érezte magát nálunk? Venczel Vera: Bulla Elma és Páger Antal az Adáshiba egyik jelenelében. Ernyei Béla: RUTTKAI ÉVA — Kiválóan. Különben értem a kérdés célzását. Valóban a sikeres tv-sorozat óta rendsze-

Next

/
Oldalképek
Tartalom