Új Szó, 1970. szeptember (23. évfolyam, 207-232. szám)
1970-09-05 / 211. szám, szombat
A sajtónap központi ünnepségei (ČSTK) — Az idei sajtónap központi ünnepségei szeptember 20-án, vasárnap kezdődnek a prágai Július Fučfk Kultúra és Pihenés Parkjában. Ebben az évben a sajtónap jelentőségét fokozza, hogy 50 évvel ezelőtt, 1920. szeptember 21-én jelent meg a CSKP Központi Bizottságának napilapja, a Rudé právo. A jelentős évforduló alkalmából Prágába várják az európai szocialista országokban megjelenő kommunista lapok főszerkesztőit, a Rudé právo hagyományos futóversenyére pedig 17 országból érkeztek jelentkezések. A futóverseny után a Fučík Parkban gazdag, minden korosztály igényét kielégítő program szórakoztatja a látogatókat. Egyidejűleg a Rudé právo jelenlegi és volt szerkesztői beszélgetnek az olvasókkal. Egyébként a lap 50 éves fejlődését tartalmazza a „Svedok a bojovník" (Tanú és harcos) című dokumentumgyűjtemény. A fúvós- és tánczenekarokon kívül fellép a Lúčnica népi együttes, valamint az állami Önzetlen segítség (CSTK) — Az észak-morvaországl kerület szovjet helyőrségének katonái a közeli és a távolabbi környék számos üzemének nyújtanak segítséget. Ez a segítség önzetlen és készséges. A tapasztalatok egyöntetűen a szovjet katonák mintaszerű munkaerkölcsét és szerénységét dicsérik. A legnehezebb munkákat is elvégzik. Az észak-morvaországi téglagyárakban például a szovjet katonák negyedmillió tégla előállításának megfelelő munkát végeztek. Az észak-morvaországi kerület téglagyáraiban 180 dolgozó hiányzik. Éppen ezért nagyra értékelik a katonák teljesítményét. A Vítkovicei Építővállalat munkahelyein a szovjet katonák ez év folyamán több mint 4000 órát dolgoztak le. Ott segítettek, ahol a legnagyobb szükség mutatkozott. Szombaton és vasárnap a vagonoknál végeztek rakodási munkákat. A Vítkovicei Építővállalat két helyőrséggel tart fenn szövetséget. Az önzetlen segítség fejében a vállalat hangszereket vásárolt a katonáknak. Értékes segítséget nyújtottak a szovjet helyőrségek tagjai a gabonabegyűjtésnél is. A Nový Jičín-i járásban a parancsnokság minden vasárnapra 100 katona segítségét ajánlotta fel. tánc- és dalegyüttes. Karel Vlach zenekarának kíséretében közkedvelt énekeseink — Matuška, Neckár és Vondráčková — szórakoztatják majd a közönséget, és a rendezőség természetesen arról sem feledke J zett meg, hogy a gyermekek is szórakozva ünnepelhessék meg a csehszlovák 0sajtó napját, a kommunista sajtó évfordulóját. Képviselők ellenőrző tevékenysége ( ČSTK) — Csütörtökön befejeződött a prefabrikációs tröszt néhány vállalatánál a Szövetségi Gyűlés, a Cseh Nemzeti Tanács és a Szlovák Nemzeti Tanács képviselői által megvalósított felmérés, amely a normák érvényesítését és megvalósítását ellenőrizte. A prefabrikációs tröszt országos hatáskörű. A képviselők meglátogatták a vezérigazgatóságot, ahol tájékozódtak a tröszt országos jelentőségű feladatairól, majd néhány üzemet látogattak. A felmérés során a vezető dolgozókkal az egyes jogszabályok, törvények vagy törvényerejű rendelkezések gyakorlati alkalmazásáról és érvényesítéséről tanácskoztak. A képviseleti szervek bizottságai elnökeinek értekezlete (ČSTK) — Tegnap tanácskozásra jöttek össze az SZNT épületében a Népi Kamara, a Nemzetek Kamarája, a Cseh Nemzeti Tanács és a Szlovák Nemzeti Tanács tervezési és költségvetési bizottságainak elnökei. A tanácskozás napirendjén az említett szervek együttműködése, a kölcsönös tájékoztatás és a közös feladatokból eredő kérdések szerepeltek. A tanácskozás célja, hogy a CSKP KB legutóbbi határozatainak szellemében hatékonyan hozzájáruljon a csehszlovák föderáció integrációs funkcióinak és feladatainak erősítéséhez. Szovjet vendég az SZSZK főügyészénél (ČSTK) — VítaliI Fjodorovlcs Jakimoo ezredes, a bratislavai szovjet parancsnokság képviselője tegnap meglátogatta dr. Michal Benőiket, az SZSZK főügyészét, akivel tanácskozott az ideiglenesen Csehszlovákiában állomásozó szovjet csapatokkal kapcsolatos kölcsönös jogsegélyegyezmény gyakorlati alkalmazásának kérdéseiről. — LUDVÍK SVOBODA köztársasági elnök dr. Jaromír Vrlát kinevezte hazánk nigériai nagykövetévé és egyenlítői guineai rendkívüli és meghatalmazott nagykövetévé. — LUDVIK SVOBODA köztársasági elnök Brazília államünnepe alkalmából üdvözlő táviratot küldött Emilio Garrastaza Medici tábornoknak, Brazília köztársasági elnökének. — A KÜLÜGYMINISZTÉRIUM BAN tegnap aláírták a CSSZSZK és a VDK közötti kulturális együttműködés tervezetét. Csehszlovák részről Vladimír Ludvik, a kultúrkapcsolatok osztályának yezetője, vietnami részről Nguyen Hu Ngo, a VDK prágai rendkívüli és meghatalmazott nagykövete Irta alá. — „AZ NDK MUNKÁSOSZTÁLYA harci csoportja" küldöttsége, amely Hans Wagnernek, a Német Szocialista Egységpárt kerületi bizottsága gazdasági titkárának vezetésével látogatta meg hazánk fővárosát, tegnap elvtársi beszélgetést folytatott a párt ,háború előtti tagjaival. — Dr. IGNÁC RENDEK miniszter, a Szövetségi Árbizottság elnöke tegnap Prágában az 1971 — 1975. évi áralakulás várható irányairól tárgyalt a cseh és a szlovák árhivatalok elnökeivel. — STYEFAN VELICSKOV, a Bolgár Népköztársaság bratislavai főkunzul ju tegnap meglátogatta Karol Siska akadémikust, a Szlovák Tudományos Akadémia elnökét, akivel a bolgár és a szlovák tudományos intézmények és dolgozók együttműködése és kapcsolatai további fejlesztésének lehetőségéről tanácskozott — MILOŠ JAKES, a CSKP Központi Ellenőrző és Revíziós Bizottságának elnöke Václav Hújeknek, a Központi Ellenőrző és Revíziós Bizottság irodája elnö kének jelenlétében adta át a bizottság üdvözlő levelét Milan Dvoŕáknak, a Prágai Körzeti Ellenőrző és Revíziós Bizottság elnökének, valamint Václav Krížnak. a Berouni Járási Ellenőrző és Revíziós Bizottság elnökének. — VÁCLAV HŰLA, a CSSZSZK kormányának alelnöke csütörtökön fogadta Ion Patsant, a Román Szocialista Köztársaság Minisztertanácsának alelnökét, aki ezekben a napokban Csehszlovákiában tartózkodik. Megtekinti a brnói 12. nemzetközi gépipari vásárt is. — VRATISLAV KRUTINA, a Csehszlovák Antifasiszta Harcosok Szövetsége szövetségi bizottságának főtitkára tegnap fogadta Ri Sung Ryolt, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság csehszlovákiai nagykövetségének titkárát, akivel a koreai nép imperialistaellenes harcának és az ország békés egyesítésének helyzetéről tárgyalt. — A CSEH NEMZETI FRONT Központi Bizottságának elnöksége a Nemzeti Frontba tömörült szervezetek képviselőinek jelenlétében szeptember 4-én ülést tartott és megvitatta a szervezetek vezető dolgozóival folytatott beszélgetések eredményeit, s a Nemzeti Front szervei és szervezetei további tevékenységének kérdéseit. Mit láthatunk Brnóban Mezőgazdasági gépek nagyszabású bemutatója Aki csak egyszer is látta a brnói nemzetközi nagyvásárt, aligha törli ki emlékezetéből az idő azt a felejthetetlen élményt, amit ez a hazánkban páratlan látványosságú rendezvény nyújt. Azért említem a látványosságot, mert mit tagadjuk; a látogatók zöme nem azért megy el a hagyományos nagyvásárra, hogy ott százezres, milliós értékű üzleteket kössön, hanem egészen egyszerűen azért, hogy valamit lásson. Ezzel persze egy szikrányit sem akarok levonni a nagy vásár gazdasági, kereskedelmi értékéből. Hiszen a világ minden tájáról érkezett szakemberek, ezrei adnak itt egymásnak találkozót. Sok milliárdos értékű üzleteket kötnek, rendszerint valamennyi fél javára. Ezt a zárt helyiségekben lebonyolított komoly munkát a látogatók nagy része nem látja, nekik a szemlélődés, no meg a kisvásár marad. Azt azonban meg kell jegyeznünk, hogy nagyon sokan erősen szakmai szemmel szemlélődnek. Természetes, hogy a mezőgazdaság iránt érdeklődőknek is akad látnivalójuk bőven: Csupán a kiállított mezőgazdasági gépek 1550 négyzetméter területet foglalnak el és ezek még csak a csehszlovákiai gyártmányok. Ezeken kívül kiállítja mezőgazdasági gépeink legújabb és legkorszerűbb példányait a Szovjetunió, Lengyelország, az NDK, Románia, Magyarország, Bulgária, Jugoszlávia. De nem maradnak távol a kapitalista országok gyárai sem. Elhozzák áruikat Ausztriából, Dániából, Hollandiából, az NSZK-ból, Svédországból, Olaszországból Svájcból, sőt Barcelonából (Spanyolországból) az INIMEX vállalat is bemutat két kombájnt és több kisebb gépet. Általában minden évben aranyéremmel jutalmazzák a legjobb gépek gyártóit. A brnói gépgyár üzemei minden évben szép számban részesültek aranyérmekben. Most hat gépüket tartják esélyesnek. No, de azt még meg kell várni. HARASZTI GYULA Több mint 2000 szovjet gyártmány a vásáron A brnói nemzetközi gépipari vásár egyik állandó és legnagyobb résztvevője már a vásár kezdete óta a Szovjetunió. A Szovjetunió és Csehszlovákia régi kereskedelmi partnerek. Ez az együttműködés termékeny volt és termékeny maradt. Erről emlékezett meg a megnyitás előtti sajtókonferencián Ivan Antonovics Gulaj, az idei vásár szovjet kirendeltségének a vezetője. — Mint tudják — mondotta —, Csehszlovákia a KGST keretében jelentős tüzelő- éš nyersanyagfogyasztó. Szükségleteinek nagyobb részét szovjet importból elégíti ki. Másrészt viszont a Szovjetunió jelentős felvevő terület a csehszlovák termékek számára. Tehát elmondhatjuk, hogy nélkülözhetetlen közgazdasági kapcsolatainkat maga az élet diktálja. Kereskedelmi kapcsolataink szerkezete a két partner igényeiből indul ki és tükrözi az utolsó 25 évben kialakult szoros gazdasági kapcsolatainkat. A csehszlovák kivitelnek kb. 55 százaléka gép és gépberendezés, 20 százaléka közszükségleti cikk, valamint más nyersanyag és anyag. A szovjet nyersanyag- és félkészáru-szállttmányok iiemcsak" a csehszlovák ipar szükségleteinek nagyobb részét elégítik ki, hanem hozzájárulnak Csehszlovákia népgazdaságának megszilárdításához is. Az utóbbi négy évben (1966— 1969-ben) a Szovjetunióból 31 millió tonna kőolajat, kb. 9,5 millió tonna szenet, kb. 36 millió tonna vasércet, 1,4 millió tonna öntvényt, s ugyanakkor több mint 5,5 millió tonna gabonát, kb: 120 000 tonna húst és több mint 45 000 tonna vajat is szállítottak Csehszlovákiába. Az idei vásáron több mint 2000 szovjet gyártmányt mutatnak be. 125 évvel ezelőtt ÉRKEZETT AZ ELSŐ VONAT PRÁGÁBA Ünnepi gyűlés a Prága-Közép vasúti csomóponton 4 D. Hanes elvtárs beszéde (ČSTK) — Az idei vasutasnapnak különös jelentőséget kölcsönöz, hogy hazánk felszabadulása 25. évfordulójának évében ünnepeljük és egyidejűleg arról is megemlékezünk, hogy 125 évvel ezelőtt érkezett az első vonat Prágába. A Prága-Közép vasúti csomópont dolgozói tegnap ünnepélyes gyűlést rendeztek, amelyen jelen volt dr. Dalibor Hanes profeszszor,, a CSKP KB elnökségének póttagja, a Szövetségi Gyűlés elnöke, Jaroslav Knižka miniszter, a Szövetségi Közlekedésügyi Bizottság elnöke, valamint a párt, az állam és a szakszervezeti szervek képviselői, továbbá a szovjet és a lengyel vasutasok küldöttei. Milan Syblíknek, a fűtőház főnökénejc bevezetője után Hanes elvtárs a CSKP Központi Bizottsága nevében köszöntötte a gyűlés résztvevőit és üdvözölte azokat a vasutasokat, kommunistákat és pártonkívülieket, akik a súlyos társadalmi válság idején is teljesítették feladataikat. A Szövetségi Gyűlés elnöke beszéde további részében részletesen foglalkozott a szocialista építés eredményeivel, elemezte a Jobboldali erők pártellenes támadásának okait, megnyilvánulását és következményeit, de ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a vasúti dolgozók hatalmas serege ma már szilárdan áll a szocializmus bázisán. Hanes elvtárs felhívta a figyelmet az előttünk álló őszi kampányra, ami rendkívüli feladatokat ró a vasúti dolgozókra. A vasutasok feladatď al Jaroslav Knižka miniszter foglalkozott. Suharto elnök Bonnban Bonn — Suharto indonéz elnök tegnap hivatalos látogatásra, a Német Szövetségi Köztársaságba érkezett. Rövid bonni tartózkodása idején találkozik Heinemann elnökkel és Brandt kancellárral. A kíséretében levő Malik külügyminiszter nyugatnémet kollégájával, Scheellel fog tárgyalni. Tekintettel arra, hogy a fiatal szocialisták és demokraták tiltakoznak Suharto látogatása ellen és tüntetéseket szerveznek, az NSZK-ban szigorú biztonsági intézkedéseket foganatosítottak. Közelebbről meg nem magyarázott okokból röviddel megérkezése előtt lemondták Suharto látogatását Hamburgban és Brémában. Hága — Adam Malik indonéz külügyminiszter az indonéz küldöttség elutazása előtt az ypenburgi légitámaszponton rövid sajtóértekezletet tartott. Sajnálkozását fejezte ki amiatt, hogy a Hollandiában élő Ambon-szigeti szeparatisták egy csoportja hétfőn erőszakkal elfoglalta Indonézia hágai nagykövetségét, mert ha e kellemetlen incidens nem jött volna közbe, — mondotta — az indonéz vezetőknek „alkalmuk lett volna találkozni az üzleti élet képviselőivel és a holland emberekkel is, nemcsak a kormánnyal és a parlamenti képviselőkkel". Hazája gazdasági nehézségeire kitérve, Malik a külföldi segélynyújtás szükségességét hangsúlyozta és kifejezte óhaját, hogy a szocialista országokból és a nyugati országokból álló ún. kormányközi csoport között alakuljon ki valamilyen egyeztetés az indonéz gazdaságnak nyújtott segítség érdekében. Lengyel lap a bonni p ártok harcáról Varsó — A Trybuna ludu című lengyel pártlap bonni tudósítójának tollából „Strauss bírálja a CDU-t" címmel közöl cikket. A cikkíró rámutat arra, hogy Strauss pártja, a bajorországi CSU és a CDU között konfliktus támadt, mert a CDU egyes politikusai „ingadoznak" a moszkvai szerződés értékelését illetően. A Bayern Kurier, Strauss pártjának lapja legújabb számában kommentárt közöl, amely elismeri ugyan, hogy szükséges a vita, de „önmagában nem fogja előmozdítani, hogy a Brandt-kormány politikája Németországnak és a német politikának megfelelően változzék meg". A Brandt-kormányt meg kell buktatni és ez a CDU és a CSU közös célja. Az említett német lap a CDU belső helyzetét értékelve a továbbiakban azt írja, hogy a pártba kívülről vitték be a nézeteltéréseket és ez azért vált lehetővé, mert a párt nem minden vezetője tudta kiállni a mostani megpróbáltatásokat. A lap követeli, hogy a CDU ,A német politika alapvető kérdéseiben egységesen lépjen feť'. Elégedetlenségét fejezi ki amiatt, hogy „sok önjelölt van a párt vezetésére, s ezek a saját érdekeiknek megfelelően járnak eť'. A Trybuna ludu tudósítója megállapítja, hogy a Straussféle CSU a fentiekkel erőteljesen beavatkozik a CDU belső ügyeibe. Ennek oka kétségtelenül Barzel amerikai utazása és az a tény, hogy a CDU-n belül mind több az olyan politikus, aki olyan álláspontot hajlandó elfoglalni a moszkvai szerződésre vonatkozólag, amelynek semmi köze a CSU vezetőségének hidegháborús álláspontjához. A CSU vezetősége szeptember 2-án közölte, hogy elutasítja a moszkvai szerződést. A fentiek azt mutatják, hogy mindinkább közeledik a döntő erőpróba a CDU-n belül — írja a Trybuna ludu. Magyar—csehszlovák vízügyi tárgyalások Budapest — A határvizek kérdéseivel foglalkozó magyarcsehszlovák közös műszaki bizottság augusztus 25-től szeptember 4-ig Budapesten tartotta 31. ülésszakát, amelyen BreiMegzabolázzák a Szabad Európa rádiót? Bonn — A bonni kormány szóvivője pénteken megcáfolta egy angol újság értesülését, amely szerint megvonják a Szabad Európa rádió NSZK-beli működési engedélyét. A szóvivő közölte, hogy az adóállomás működési engedélye automatikusan meghosszabbodott, minthogy egyik fél sem mondta fel az érvényben lévő szerződést. Hivatalos helyen azonban sem cáfolni, sem megerősíteni nem voltak hajlandók azt a hírt, hogy a kormány részéről felszólították a Szabad Európa rádió vezetőségét: használjon mérsékelt hangot a szocialista országok irányában. nich Miklós, az Országos Vízügyi Hivatal elnökhelyettese elnökölt. A csehszlovák delegációt dr. fán Krajčí, a Szlovák Szocialista Köztársaság erdő-és vízgazdálkodási miniszterhehelyettese vezette. A magyar és a csehszlovák delegáció megtárgyalta és egyeztette a Duna, a Tisza és az Ipoly határmenti szakaszára vonatkozó építésfelmérési és egyéb terveket, s tárgyaltak a Bodrog—Hernádé s a Sajóvölgy közös szabályozásáról Is. Foglalkoztak a Duna közös szakaszának hasznosítási kérdéseivel is. A határvizek tisztaságával kapcsolatban egyeztették a folyók szennyezettségének vizsgálatához szükséges eljárásokat. Javaslatokat dolgoztak ki a Duna vízét szennyező üzemek ellenőrzésére. Megtárgyalták az Illetékes vízgazdálkodási szervek árvízvédekezési együttműködésének fejlesztési lehetőségeit, többek között a kölcsönös árvízvédelmi tájékoztatás kiszélesítésének kérdéseit. 1970. IX. 5.