Új Szó, 1970. szeptember (23. évfolyam, 207-232. szám)

1970-09-02 / 208. szám, szerda

Jánosnak igaza van Találkozás egy emberrel, aki a gépekben és az emberekben jól kiismerte magát 4I Napbarnított arcú férfi. Nyílt, egyenes jellemű: ami a szívén, az a száján. A Nagykürtösi GTÁ-ban a legjobb traktorosok közé tartozott. Tizenhét évig naponta öt óra előtt kelt, tizen­hat kilométert utazott autóbu­szon oda, este vissza. . Öt évvel ezelőtt a lukanényei szövetkezet elnöke és a hnb tit­kára megnyerték szülőfaluja szövetkezete számára. „Kommu­nista vagy, a gépekben és az emberekben kiismered magad, dolgozz otthon. Szükségünk van rád." Mivel a GTÄ nem akarta elengedni kiváló dolgozóját, a járásnak kellett beavatkoznia. Azóta a traktorokról, a kom­bájnokról, a tehergépkocsikról és a szövetkezet egyéb gépei ről gondoskodik. A traktorosok — csupa fiatal ember — csak Jánosnak szólítják. De tisztelik és megbecsülik. Eleinte nem volt könnyű dol­ga. Megtörtént, hogy valame­lyik traktoros éjszakai mulato­zás után, alvás nélkül, jó han­gulatban jött munkahelyere. Nem engedte a kormány mellé. Aludd ki magad, azután gyere józanul" — mondta ellentmon­dást nem tűrő hangon a vétkes­nek Egyszer a teherautó fülké­jéből húzta ki a sofőrt, aki szeszgőzös állapotban akart ve­zetni. Előbb mindenkivel jó szó­val próbálkozott, de azután nyíltan megmondta nekik, ha ez még egyszer megtörténik, cso­magolhatnak. Olyanok is akad­tak akik „szaván fogták es hárman elmentek. De ez nem a szövetkezet kára volt — a kar­bantartással úgyis keveset tö­rődtek. „Majthényi baro nagy­birtokán, ahol annak idejen apámmal és fivéremmel dolgoz­tam, a száraz kenyérre valót sem keresnétek meg. Léhűtokre a szocializmusban sincs szük­ség." fgy beszélt a naplopok­kal. ,Már sokszor megmondtam, inkább leszek traktoros. Ugy is megkeresném azt a havi két­ŕzret, méghozzá gond és felelős­ség nélkül. A pótalkatrészek megkeserítik az életemet. Ro­mán traktorunk már rég üzem­képtelen. Alkatrész nélkül kija­víthatatlan. A jugoszláv siló­kombájn szintén kihasználatla­nul vesztegel. Az istennek sem szerzel csapágyakat hozzá. Uta­zunk Pozsonyban, Brnóban, Olomoucban hajszoljuk a pótal­katrészeket. Sokszor csak pár koronás apróságról van szó. Hiába. Nem értem, miért vásá­rolunk gépeket külföldön, ha a szállító képtelen szervizt is nyújtani. Irigylem a galgagútai barátaimat, akik ilyen gondokat nem ismernek." Igazán furcsa helyzet: a szomszédos magyarországi „Táncsics" szövetkezet, amely­lyel a Nényei Efsz baráti szö­4 vétségét tart fenn, elegendő pótalkatrésszel rendelkezik a mi zetorjaink számára is . . . Bár sok a gond az alkatrészek kö­rül. a nényei határban gazdag termést takarítanak be az idén is. Az eirtberek és a gépek, megállás nélkül dolgoznak: ün­nepnapon, vasárnap is. Ez a gé­pesítő érdeme. Ö azonban elhá­rítja a dicséretet: „Az áldozat­kész kombájnosokat, traktoro­sokat és a többi szövetkezetest illeti az elismerés" — mondja. Két évvel ezelőtt érdekes dol­got olvastam a közép-szlovákiai kerületi pártbizottság közlönyé­ben, amely a pártaktíva belső tájékoztatására szolgált: „A né­nyei falusi pártszervezet tag­gyűlésén a kommunisták bírál­ták A. DubCeket, a CSKP KB első titkárát határozatlanságá­ért és behódolásáért a jobbol­dali erőknek." Már akkor azzal okolták, hogy a köztársaságban és magában a pártban káoszt okozott, és az ellenséges ele­meknek lehetővé tette a szocia­lizmus alapjai elleni támadást. Nemcsok János gépesítő ak­kor ezt mondta nekem: „Az is­tenért, ha már a pártvezetőség képtelen, legalább nektek a szerkesztőségben legyen esze­tek, és ne hagyjátok szóhoz jut­ni a szocialistaellenes elemeket. Leplezzétek le azokat, akik uszí­tanak a Szovjetunió ellen. Hát nem látjátok, hová irányul mindez?! Rövidesen akasztani fogják a kommunistákat. Hiszen a magyarországi ellenforrada­lom is ilyen „ártatlanul" kezdő­dött — azután a sajtóban rágal­mazással folytatódott, végül fe­hér terrorban és öldöklésben csúcsosodott ki." Nem tudtam akkor meggyőzni, hogy az új­ság tartalmáról nem a riporte­rek döntenek, hanem mindenfé­le botesináló megváltók, az em­berarcú szocializmus ideológu­sai, mégpedig (ma már tudjuk! J a párt- és az államvezetés leg­felsőbb képviselőinek oltalma alatt. Amikor később megjelent Vaculík Ismert pamflettje, a Kétezer szó, Nemcsok gépesítő , ezt mondta nekem: „Látod, már itt van. A párt és a kormány legfelsőbb tisztségviselői ben­zinnel leöntötték az országot és fütyülnek ránk. Mi kommunis­ták idelenn látjuk, hogy elég egy szikra és kitörhet a kataszt­rófa. Még szerencse, hogy ná­lunk, falun az embereknek nincs idejük üres szalmacsép­lésre. Nekünk dolgoznunk kell? hogy a népnek kenyere legyen." Szerencsére a benzinnel le­öntött ország felrobbantására nem került sor, mert a szövet­séges hadseregek áthúzták az ellenforradalom terveit. Bejöve­telük után a „legális" rádió há­lózata azonnal megkezdte a szövetségeseink elleni uszítást. Egy nényei fiatal sofőr is meg­ijedt a sok uszítástól és félt be­vinni Besztercebányára a zöld­ségrakojnányt. Hogy ő bizony nem teszi kockára az életét, mert a szovjet katonák megál­lítják az autókat és viszik az árut. . . így hát a gépesítő maga ült a kormány mögé. Amikor meg­érkezett a besztercei piacra, az asszonyok majd összecsókolták. Ük voltak az egyetlenek, akik délről zöldséget hoztak. Negy­ven mázsa paradicsomot és paprikát hozott ekkor a kom­munista Nemcsok János Beszter­cebányára. Senki sem állította meg útközben. „Megállítani nem állítottak meg, de lerakni a zöldséget már bizony nem tudtuk rend­ben. A városi hangszórók böm­bölték a felhívást: „Polgárok, hazafiak, a szakszervezeti ta­nács hív benneteket: pontosan 13 órakor állítsatok le minden munkát és sztrájkoljatok tíz percet. így demonstráljátok tá­mogatástokat és szolidaritásto­kat Dubčekkel, Smrkovskýval és a köztársaság többi legális ve­zetőjével." így bizony. Mi falu­ról behoztuk az árut a városba, de ott a forrófejűek rá akartak kényszeríteni minket, hogy ne rakodjunk le, mert országos sztrájk van. Remélem, azt a nagyhangú bemondót már lelep­lezték és nem adnak többé mik­rofont a kezébe . .." Nemrég ismét meglátogattam Nemcsok János gépesítőt. A Nemcsok János, a gápesítő. párttagokkal folytatott beszél­getésről jött éppen és izgatott volt. ..Képzeld, egyik tagunk, amikor mondtuk neki, hogy az új pártigazolványt nem kapja meg, ránkförmedt, hogy ki. a csudának van joga az igazol­ványra. ha neki nem?! Emel­lett többször részeg, mint józan. Pártunknak pedig részegeske­dókre és asztaldöngető erősza­koskodőkra igazán nincs szük­sége. Nem jobboldaliák ezek. Csak jellemileg és erkölcsileg kificamult emberek. Ilyeneket a pártba nem lett volna szabad felvenni. Mit gondolsz, igazam van?" Jánosnak igaza van. Nemcsokéknek két fiuk van. Mihály 22 éves, szintén a szö­vetkezetben dolgozik, János ko­vács az efsz-ben. Vera lányuk a háztartásról gondoskodik, mert édesanyja kora reggeltől késő estig a baromfitenyészet gondját viseli. Igazi szövetke­zeti család. A fiúk el akartak ugyan menni a faluból munka után. de ennek nincs értelme. Otthon, a szövetkezetben is jól keresnek. Az efsz 40 000 koro­nás ajándékkölcsönt nyújtott nekik azzal a feltétellel, hogy legalább tíz évig a szövetkezet­ben dolgoznak. És így családi ház építésébe kezdtek. „Megnőttek a gyerekek, rövi­desen nekik is lesz családjuk. Lakjanak külön. Az új házban fürdőszoba és garázs is lesz. El­végre ma már előre is tervez­het az ember. A politikai kalan­dorok pünkösdi királysága vé­get ért. És ez jól van így ... Csak zetorjainkra pótalkatrész lenne több . . ." BATORI JÁNOS Szükség van a kaszákra is Nem mondunk utat azzal, hogy az idei aratás a legnehe­zebbek egyike. A későn jött tavasz, a gyakori esőzés és az erős szélviharok számtalan ne-, hé z órát okoztak a mezőgaz­daságban. Sok helyütt teljesen lefeküdt a Mironovt, sőt néhol még az erősebb szárú Bezosz­tája búza is. Ezért Kelet-Szlo­vákia egyes részein, ahol egyéb­ként is körülményes a gépi be­takarítás, gyakran kellett elő­venni a kaszát is. A Pelsőci Béke Egységei Földmüvesszövetkezet egyik búzatábláján a múlt hét végén tizenöt ember vágta a rendet. — Nincs más megoldás, a szükség kényszerít az ilyen be­takarításra — mondogatták az aratók. Annyira megdőlt a ga­bona, hogy gépekkel már csak kárt tennénk benne. A szövetkezet 1301 hektár földjéből csak négyszáz a szán­tó. A többi rét, legelő. Gabona féléket 155 hektáron termesz­tettek ebben az évben. 67 ha őszi búzát és 88 ha tavaszi ár­pát. — Más években ilyenkor már el is szoktuk felejteni az ara­tást — mondja Becske István>, a szövetkezet elnöke. Pedig az idén alaposan felkészültünk rá. A kaszások mellett két kéve­kötő-aratógépet, egy rendvágót, egy SZK-4-es kombájnt és két cséplőgépet is a csatasorba ál­lítottunk. A terméshozamok jelöl ér­deklődve az elnök így válaszolt r — Sajnos, nem dicsekedhe­tünk. Gabonából átlagosan 24 — 25 mázsa az átlag. Az időjárá­son kívül ebben más tényezők is közrejátszottak. Elsősorban a talajviszonyok. Földjeinkben a laza kavicsostól egészen a kö­tött talajig a talajtípusok min­den változata előfordul. Az ala csony termésátlagok további okozója a Sajó gyakori kiönté­se. Az idén a négyszeri ára­dás mintegy 600 000 korona kárt okozott azzal, hogy tönk­retette a vetést, kilúgozta a ta­lajt és hátráltatta a munkála­tokat. — Mennyire vannak az el­adással? — Eladási tervünk az idén mindössze húsz vagon szemes termény volt. Ezt lényegében már teljesítettük is. Kint a határban tizenöt em­mer kezében suhog a kasza. Szívesen végzik ezt a meg­erőltető munkát, mert tudják, hogy minden szem termésre szükséq van. LALO KÁROLT 22 Prágából ideköltözködik. Gyak­rabban fogja látni, gyakrabban beszélhet vele. Hiába tiltja, hogy gondoljon rá ... Nélküle elvesztem volnál Ha nem beszél rá, hogy mondjak el mindent, most a börtönben ülnék. Vrábel figyelt engem. Én meg azt hit­tem, hogy csak Ica új udvarló­ja ... Időnként óvatosan körül­tekint. Szemügyre veszi a Gor­kij utcába betérő járókelőket. Ki lehet Vrábel embere?... Biztosan figyelnek! Most is fi­gyelnek ... Egy arc sem fordul feléje, senki sem kapja le ró­la sunyi tekintetét. Az órájára néz. Hat óra öt perc! Már húsz perce várakozik. Moccanni sem tud. Görnyedten áll. A lélegze­tét is visszafojtja. Az átjáró előtt elsiető emberek alakja el­mosódik, mintha piszkosan go­molygó köd nyelné el őket, s ő egyedül áll a nagy, szürke mindenségben, kitéve minden veszélynek. Síri csend veszi kö­rül, s a síri csendben halk lép­tek neszét hallja. Hallja, érzi, hogy valaki megáll mögötte. — Jöjjön hátrábbl — suttog­ja az ismeretlen. Mintha dróton rángatott báb­figura lenne, olyan engedelme­sen tesz eleget az ismeretlen felszólításának. Behúzódnak az átjáró kapuja mögé. Tömzsi, széles vállú férfi áll előtte, ke­zében aktatáskát szorongat. Közelebb lép hozzá. — Éjszaka és köd ... — sut­togja németül az ismeretlen. — Hosszú az éjszaka, és sűrű a köd — feleli alig hallhatón Klatz. — Ismeri a testvéremet? — Ajándékot hoztam tőle ... Fogjál Klatz megmarkolja az akta­táska fülét. — Köszönöm — válaszolja, hogy csak mondjon valamit. — Maga látott engem? — kérdezi morogva az ismeretlen. — Soha az életben! — Nem lehet valami jó meg­figyelő, kétszer is elmentem maga előtt... — Elgondolkodtam. — Én meg nem tudom, mit gondoljak magáról! Máskor nyissa ki a szemétl Ha valaki kétszer elmegy maga előtt, fel kell, hogy figyeljen rá! — Ideges voltam, először tör­ténik ... — Nem azért jöttem, hogy kioktassam, de máskor legyen éberebb! — az aktatáskára pil­lant. — Tudja, hogy hová kell rejtenie? — Igen. — Amit meg kell kapnia, minden a táskában van. Addig ne csináljon semmit, amíg nem kap utasítást! — Azt az üzenetet kaptam, ha segítségre lenne szüksége ... — Remélem, nem lesz rá szükségem! De a biztonság ked­véért adja ide a kapukulcsát! Klatz az ismeretlen kezébe csúsztatja a kapukulcsot. — Nem változott a címe? A vár alatt lakik? — Nem változott. Az utca fe­lőli épület udvarán kell keresz­tülmenni. — Ezt tudoml Most pedig fe­lejtsen el! Siessen haza a cák­mók jávai! Fél hetet mutat a sarki vil­lanyóra. A közeli újságosbódé előtt kék esőköpenyes férfi álldogál. Cigarettázik, s figyeli az ívlámpák fényében sétálgató embereket. Egy szürke kabátos ember lép eléje, és tüzet kér. — Most ment be a szállóba — súgja oda neki a szürke ka­bátos. — Egy darabig követte az órást, aztán visszasétált. Nem változott a terv, kapitány elvtárs? Vrábel nemet int. — Úgy, ahogy megbeszéltük. Attól függ, hová megy előbb, az étterembe vagy a kávéházba ... A szürke kabátos búcsút int. — Köszönöm a tüzet! — mondja, s elindul a szálló felé. Vrábel körülnéz, a színház felé tekinget, nem jön-e még véletlenül Ica. A villanyórára tekint. Tizennyolc óra harminc­öt perc. Hatkor zártak. Míg ha­zamegy, átöltözködik, eszik va­lamit s elbeszélget az anyjá­val — egy órába is beletelik. Ha sietne, háromnegyed hétkor betoppanhat a kávéházba. Elindul a kávéház felé. Ha Fritzsche előbb mégis az étter­met választaná, megüzenik ne­ki, s Icával átül az étterembe. Frissen, legényesen lépked. Te­kintetét végigfuttatja a szálló előtt várakozó hosszú autóso­ron. A kocsik között feketéllik a fecskefarkú Chevrolet! Kissé távolabb ott áll a biztonságiak szürke Volgája. A sofőr a volán mögött ül, és fújja a füstöt. Meg sem rebben a szeme, ami­kor megpillantja Vrábelt, csak akkor mosolyodik el, amikor a százados int feléje, nehogy el­aludjon. Vrábel bemegy a kávéházba s a ruhatárnál leadja az esőka­bátját. Előbb az utca felőli ré­szen sétál végig. Ide nem ülhet le, a vaskos oszlopok miatt nem láthatja a kávéházba érkező vendégeket. A hátsó sarok felé tart. Befordul a két széles osz­lop között. A sarki zsöllye sza­bad. Jobbra pillant. Csak most veszi észre, hogy a jobb oldali sarokban Fritzsche ül! Amikor betért a kávéházba, azért nem figyelhetett fel rá, mert az asz­tala előtt állt a pincérnő. Leül a bal oldali sarokba. Cigarettá­ra gyújt. Nem is néz Fritzsché­re. A bejáratot kémleli. Nyílik, csukódik az ajtó. Ez sem Ica! Az sem Ica! A pincérnő az asz­talhoz lép. Kávét rendel. Hallja Fritzsche hangját. Németül szó­lítja magához a pincérnőt. Újabb konyakot kér ... Végre! Megérkezett Ica. Int neki. Ica mosolyogva közeledik feléje. Vrábel is mosolyog. A legjobb­kor érkezett! Fritzschében még a gyanú árnyéka sem ébredhet, hogy a szőke férfi őmiatta fog­lalt helyet a szemközti sarok­ban. — Sokat késtem? — kérdezi Ica. — A legjobbkor jöttél — mondja akaratlanul Vrábel. — Miért? Meg sem akartál várni? — Már nagyon hiányzott » közelséged... — Pedig úgy siettem, mint a gyorsvonat! — Csakhogy a gyorsvonatolt mindig késnek! Elnevetik magukat. A pincér­nő hozza a kávét. Ica narancs­levet rendel. És beszélgetnek, csevegnek. Amikor Vrábel újabb cigarettára akar gyújtani, Ica a karjára teszi a kezét. — Ne dohányozz annyit, De­zső! Vrábel rágyújt, s Icára moso­lyog. — Most még csak kérsz, de később tiltani fogod, ugye? Ica kuncogva rábólint. — Ilyenek vagytok tl... Vrábel megfogja Ica kezét, S lopva Fritzschére pillantgat. Napközben nem tudták megál­lapítani, hogy Fritzsche azo­nos-e Komora Jánossal. Komora szülei csak annyit árultak el, hogy fiuktól 1947-ben kaptak utoljára levelet. Azóta azt sem tudják, hogy él-e vagy hal ... Most megtudjuk! Reccsen a hangszóró, öblös férfi hang szó­lal meg. „Komora Jánost Losonc hív­ja... Komora János jöjjön a te­lefonhoz ... Komora Jánost Lo­sonc hívja ... azonnal jöjjön a telefonhoz ..." — s újabb recs­csenés után elnémul a hang szóró. / Folytatjuk i 197(1

Next

/
Oldalképek
Tartalom