Új Szó, 1970. július (23. évfolyam, 154-180. szám)
1970-07-22 / 172. szám, szerda
EMLÉKEIM Komáromban egy cipészműhelyben, ahol 1928-ban munkát kaptam, az öreg segéd kiváló szakember hírében állt. Nagy vágyam volt, hogy jó szakképzett munkás legyek, igyekeztem tehát közelebb jutni hozzá, hogy tudásából, munkamódszeréből minél többet elsajátítsak. Ezt ő is észrevette és készséges volt, de a szaktanításon kívül a munkások szervezkedésének fontosságáról, a szakszervezetek küldetéséről, a munkásosztály bér- és politikai harcáról, a hazai és a nemzetközi politikai helyzetről is sokat magyarázott. A műhelytulajdonos fia figyelmeztetett is. — Jóska, vigyázzon, Varga ugyan jó szakember, szorgalmas munkás, de nagy kommunista! Ne nagyon barátkozzon vele. A hangsúlyt a kommunista szóra helyezte. Ogy vélte, így teszi nekem ellenszenvessé az öreg segédet. De az ellenkezője történt. Hiszen Lajos és Jani bátyám, több rokonom, meg sok becsületes munkás, akiket a szülőfalumból ismertem, Szlama Ferenc, Novák Lajos, Mirlák József és mások is kommunisták voltak, és mindannyian emberségesebb életet akartak a dolgozóknak. Varga elvtárs egy alkalommal egy újsággal ajándékozott meg. — Itt van, szaktárs, ez a mi lapunk, a dolgozók lapja, olvassa, aztán mondja el, mi tetszett belőle a legjobban magának. A Munkás című kommunista lap volt. Lehet, hogy nem ez volt az első találkozásom a Munkással, de ekkor figyeltem fel rá először. Varga elvtárs javaslatára hamarosan beléptem a Vörös Szakszervezetbe, s az ott szervezett munkások Komáromban, Steiner Gábor szülővárosában a Munkást olvasták. Ettől kezdve én is olvasója lettem. A szervezett munkások befolyása, a Munkásban olvasott cikkek és írások hatására, és a kommunista ifjúmunkások, jó agitátorok meggyőző politikai munkája eredményeként 1929 tavaszán felvételemet kértem a kommunista párt ifjúsági szekciójába. Felvettek. Mint komszomolista, egyéb feladatok mellett, a Munkást is terjesztettem. Az én környezetemben nem volt könnyű egy-egy számból 10—15 darabot eladni, de hát ez is harci feladat volt. Ha egy-két darab megmaradt, hitelbe is odaadtam Ismerőseimnek, hogy olvassák. A 30-as években Pozsonyban csaknem naponta eljártam a Munkás szerkesztőségébe, illetve a „kiadó hivatalába". Itt társadalmi munkában egy régi, kezdetleges géppel az előfizetők címét nyomtattuk papírszalagokra, amit aztán a lap megjelenésekor gyorsan az újságra ragasztottunk. Az útsza-^ koszonként csoportosított, becsomagolt lappal futottunk a vasútállomásra. Az 1930-as községi és a nemzetgyűlési választásokat megelőzően a párt aktivistájaként Pozsonyban egy idősebb, politikailag fejlett elvtárs társaságában házi agitációra jártam. Feladatunk volt ismertetni a kommunista párt választási programját, meggyőzni a meglátogatottakat, főleg munkáscsaládokat, Csehszlovákia Kommunista Pártja politikájának helyességéről, figyelmeztetni a többi politikai párt manőverezésére, felhívni figyelmüket, mi mindent ígértek e pártok, s mit valósítottak meg abból az elmúlt választások óta. Semmit, vagy ha igen, nem a munkásosztály, a dolgozó nép javára. Felkértük őket, szavazzanak a kommunista pártra. Az ilyen házi agitációk alkalmával sok esetben, hogy a beszélgetést valamivel megkezdjük, a kommunista sajtót, legtöbbször a Munkást kínáltuk eladásra. Mivel a Munkás kis példányszámban jelent meg, és gyakran elkobozták, többször előfordult, hogy a pártnak még a nyomdaköltségekre sem volt pénze. Nem egy esetről tudok, amikor a lap kinyomva, elszállításra készen csuk emiatt feküdt a nyomdában. Hitelbe nem adták ki. Ilyenkor gyors akciót szerveztünk. Gyűjtőívekkel látogattuk meg (hatóságilag ez ugyan tiltva volt) nemcsak a „jobb gazdasági helyzetben levő" munkásokat, kisiparosokat értelmiségieket, a párttal rokonszenvező kiskereskedőket, hanem az ún. haladó szellemű polgárokat, jó jövedelmű ügyvédeket, orvosokat, nagyvállalati igazgatókat is. Például dr. Ertler ügyvédet, Fazekas doktort, a nagyszombati Mannesmann Cobirg művek igazgatóját, dr. Limbacher orvost és másokat Pásztor Gyula vasmunkással látogattam meg. A meglátogatottaktól jelentősebb pénzadományokat kaptunk. A Munkás pedig, s vele a párt szava, ha valamennyit késett is, eljutott rendeltetési helyére, a dolgozók kezébe. Egy-egy eseményről, tanoncsztrájkról, demonstrációról magam is írtam a pártsajtóba. A legmegrázóbb hír a kosúti sortüzről szóit. 1931-ben, pünkösd előtt, Fehér Gábor ifjúmunkás elvtárssal kerékpáron Pozsonyból a gaiántai járásba mentünk, Magyarországi tapasztalatok ———— Az új gazdasági mechanizmus CSAK LEHETŐSÉG (de máris okosan hasznosított lehetőség) Aktív külkereskedelem A KOMMUNISTA E3E3E3E3 EJ hogy az ottani falvakban Proletár Testedző Egyesületeket szervezzünk. Pünkösd vasárnapját Vezekényben, az ottani fiatalokkal töltöttük. Pünkösd hétfőre azonban a kommunista párt és a Vörös Szakszervezetek által Kosútiban meghirdetett népgyűlésre mentünk azzal a szándékkal, hogy ott majd találkozunk a járásban legaktívabban ténykedő ifjakkal, velük beszéljük mog az előkészületek módját. Kosútiban megtudtuk, hogy Major István kommunista képviselő, aki a délutáni gyűlés szónoka lesz, Vízkeleten, illetve Hegyen van a Kugler családnál. Hogy Major elvtárssal lehessünk, mi Is oda kerekeztünk. Kugleréktől kora délután kb. 40-en indultunk dűlőúton Hegyről Kosúti felé. Útközben forradalmi dalokat énekeltünk. Amikor Kosútin a templomhoz érkeztünk, már szuronyos puskákkal felfegyverzett csendőrök vártak ránk. Még nem volt három óra, amikorra a gyűlést egybehívták, a templomban még tartott a litánia, tehát a mindig kíváncsiskodó gyerekekkel együtt százan sem lehettünk a téren, amikor a csendőrök parancsnoka a kardja markolatával fejbe ütötte Major Istvánt, aki az ütéstől a földre esett. A helyi munkások közül Turzó István lépett hozzá, hogy felemelje szeretett képviselőnket, de Turzót egy csendőr szuronyával szíven szúrta, s az holtan esett össze. A közelben állók hangosan tiltakoztak, az asszonyok sikongtak. A csendőrparancsnok sortüzet vezényelt. Három halott és több súlyos sebesült maradt a földön! Rövid ideig még segédkeztem a sebesültek ápolásánál, de amikor láttam, hogy a helylek ezt nélkülem is elvégzik, feljegyeztem a halottak és a súlyosan* sebesültek nevét, és a kerteken át, mert a faluból kivezető utakat akkor már erős csendőrosztagokkal elzárták, kerékpáron Pozsonyba, a kommunista párt területi titkárságára siettem. Balogh Edgárnak mondtam tollba, ami Kosútin történt. SZÁRAZ JÓZSEF Félévi mérleg A mezőgazdasági üzemek első félévi tevékenységét már sok helyen járási méretben is ,értékelték. így van ez az érsekújvári járásban is. Mivel az első félévi terv teljesítésében főképpen az állattenyésztési termékek — hús, tej, tojás stb — eladása dominált, most ezekkel szeretnék néhány mondatban foglalkozni. Az érsekújvári járás 53 mezőgazdasági üzemének az első félévben összesen 76 543 mázsa húst kellett volna eladnia, a valóságban azonban 1023 mázsával többet adtak a közellátásnak. A felvásárolt 77 566 mázsa húsból 47 088 q volt a sertés-, 27 302 q a marha-, 330 q a borjú-, 2688 q a baromfi- és 158 q a juhhús. A legjobb eredményt az andódi szövetkezet érte el. összesen 497 mázsával több húst adott le, mint amenynylt a terv előirányozott. A második helyen a zsitvabesenyői szövetkezet végzett 145,6 százalékos teljesítménnyel, míg az utolsó helyen a bajtai szövetkezet áll, amely 121 mázsa hússal maradt adós az első félévben. Más eredmények közül csupán a tejtermelésben elért sl? kerekről kell még megemlékezni. Az első félév értékelése alapján a járásban a legjobb eredményt ezen a szakaszon a koltai szövetkezet érte el. Tehenenként az átlagos tejhozam ebben a szövetkezetben 1954 liter volt, és ez az 1969-es gazdasági év első félévi eredményeihez mérten 399 literes emelkedést jelent. Vrzala József zootechnikus az első félév eredményei alapján bizakodva tekint a jövőbe. Reméli, hogy a tavalyi eredményt ebben az évben is elérik. KÁDEK GÁBOK kötelezettségünket Kovácsiban a pártszervezetben — és a szövetkezet vezetőségében is — élénk vita folyik annak érdekében, bogy a terveket a faluban minden vonatkozásban teljesítsék. Gabonanemíiekből kilátás van jó termésre.. Megkezdtük a rozs aratását és értékeltük az első félév eredményét. Teljesítjük tej- és hústermelést kötelezettségünket is. I.AVRIK MIHAI.K Uj könyvek AZ UTOLSÓ TRÓNFOSZTÁS A budapesti Kossuth Könyvkiadó „Népszerű történelem" sorozatának egyik legérdekesebb kötete Hegedűs Sándor könyve: Az utolsó trónfosztás. Az utolsó Habsburg-uralkodónak, IV. Károlynak a mozgalmas életén keresztül mutatja be az Osztrák—Magyar Monarchia végnapjait, felbomlását és a H 0 1'thy-rendszer stabilizációját. Egy sor politikus arcképén keresztül megrajzolja a szerző az uralkodó osetály királypárti szárnyának a monarchia megőrzésére irányuló makacs törekvéseit, IV. Károly szinte eszelős ragaszkodását a trónhoz. Ugyanakkor leleplezi Horthy kétszínű üzelmeit a megszerzett hatalom megőrzéséért. Hegedűs Sándornak gazdag levéltári és forrásmunkák alapján sikerült valóban népsžerúen és olvasmányosan megrajzolnia ezt az igen bonyolult korszakot. Talán a legsikerültebben a monarchia felbomlásának utolsó napjaiban, a királynak a nemzetiségekkel folytatott alkudozásait, az utódállamok megalakulásának körülményeit, valamint a királyság visszaállítására irányuló puccskísérletekről szóló fejezetet. Érdekes a könyv utolsó fejezete, amely | felhívja a figyelmet arra, hogy a száműzetésben örök nyugalomra tért ktrálylyal nem szakadt meg a trónkövetelők sorsa. Elsőszülött fia, Ottó, nyugati támogatással a monarchia visszaállításában bízik és a hatalom felé lopakodik. Nemrég az osztrák jobboldal támogatásával engedélyezték visszatérését Ausztriába. Ottó ugyan fogadkozik, hogy nem fejt ki politikai tevékenységet, de nyílt titok, hogy Ausztria trónjára vágyik és következő láncszemnek tervezi a szent istváni korona megszerzését. Az 1956-os ellenforradalom idején az amerikalak Európába hozták a birtokukba került szent istváni koronát, „nyilván Ottó trónra ültetése céljából" — írja a szerző. A világpolitikai helyzet ina nem nagyon kedvez a királyoknak. Ottónak és híveinek egyre kilátástalanabbak a perspektívái és a szerzővel együtt megállapíthatjuk: „Szilárd meggyőződéssel valljuk, hogy a Habsburgok órája örökre lejárt". SZ. B, (6)' A külkereskedelem, a nemzetközi együttműködés, az int tegráció ma már Magyarországon is ugyanúgy létkérdés, mint "nálunk. A statisztika mondja, hogy a magyar nemzeti jövedelemnek körülbelül a negyven százaléka realizálódik a külkereskedelemben, s ez az arány önmagáért beszél. (1950hez viszonyítva a magyar külkereskedelmi forgalom mintegy hatszorosára nőtt.) 1969 egyik legnagyobb gazdasági sikerének tartják, hogy a külkereskedelmi forgalom növekedési ütemének megtartása, illetve gyorsulása mellett aktív mérleggel zárták az évet a tőkésországok viszonylatában is. Erre hosszú évek óta nem volt példa. A nemzetközi piac magyar vonatkozásai — s ez az egyik legkifejezőbb mércéje a gazdasági fejlődésnek — néhány év alatt szinte gyökeres változáson mentek át. A fizetési mérlegével nem is olyan régen például még Csehszlovákiával szemben is problémákkal küzdő magyar népgazdaság ma néhány, gondot nem okozó hoszszú lejáratú tartozástól eltekintve, ugyancsak nem nagy, de mégis biztos követeléssel áll a világpiacon. Ennek a nem mindennapi eredménynek a miértjére természetesen nem egyszerű a válasz, de ha a lényegre kérdezünk, általában azt mondják: a reform. Az új irányítási rendszertől annak idején mi is azt vártuk, hogy növelni fogja gazdaságunk exportképességét, főképp exportunk rentabilitását, mert hiszen közismert volt, hogy ez — mindenekelőtt a viszonylag és esetenként ténylegesen is egyre kevésbé gazdaságos termelés miatt — az utóbbi időszakban évről évre csökkent. Mi történt azonban a valóságban? Azáltal, hogy az export-import zsilipek valósággal felszakadtak, hogy a külkereskedelmi tevékenységet valósággal az áttekinthetetlenségig decentralizáltuk, nemzetközi árucsere-forgalmunkban éppúgy eluralkodott a káosz, mint a népgazdaság többi szférájában. A kivitel és a behozatal koordinálásának elhanyagolása a belső piaccal áruellátási zavarokhoz, a jövedelmezőség (főképp a beruházás viszonylatában) és az export-import arány ellenőrzésének elhanyagolása pedig a külkereskedelmi mérleg romlásához vezetett. Mintegy kétévi ilyen külkereskedelmi politika és gyakorlat elég volt ahhoz, hogy az 1967ben még csaknem négymilliárdnyi aktívumot mutató mérleg 1969-re hasonló arányban paszszívvá törpüljön. Magyarországon ennek a fordítottját eredményezte a reform. Vajon miért? Az eddig elmondottakból könnyen következtethetünk a válaszra. A magyar reform a külkereskedelemben sem adott abszolút szabadságot a vállalatoknak; Magyarországon a külkereskedelmet is tervezik és befolyásolják a társadalmi érdekeket érvényre juttató gazdasági szabályozókkal. Minden exportot - és importot továbbra is a Külkereskedelmi Minisztérium engedélyez. Ebből máris az következik, hogy van központi áttekintés és vun központi szabályozás. A Kül- és a Belkereskedelmi Minisztérium együttműködése elejét veszi annak, hogy a kivitel a hazai szükségletek kielégítésének rovására növekedjék. Megmaradt továbbá az állami bank devízamonopóliuma, vagyis a vállalatoknak igényelniük kell a devizát, és felhasználását alaposan meg kell indokolniuk. Az állam ezzel fenntartotta magának a rendelkezés jogát s kereteit úgy alakitja ki, ahogy a társadalmi szükségletek megkívánják. Igen ám. de akkor mi változott a korábbi gyakorlattal szemben?! Megváltozott a vállalatok külkereskedelmi érdekeltsége. A tervutasításos rendszer megszűntével elmaradtak a felülről diktált exportkötelezettségek is. A termelőnek azonban továbbra is el kell adnia a termékét, hogy jövedelemre tegyen szert. Áruját tehát igyekszik minél előnyösebben értékesíteni, hogy minél nagyobb legyen a nyeresége. A külföldön értékesített áru fejében kapott egy dollárért 60, egy rubelért 40 forintot kap. Elvben így igaz, de a gyakorlatban itt lép közbe az állam a szabályozók rendszerével. A magyar reformnak természetesen a külső gazdasági kapcsolatok vonatkozásában is a nagyobb hatékonyság elérése a célja. Ehhez mindenekelőtt arra van szükség, hogy közvetlenül a termelés szférájában is érvényesüljenek a világpiaci hatások. A tervlebontásos rendszerben az államnak kellett biztosítania az utasítására előállított termékek értékesítését. A külkereskedelmi vállalat, vagyis az állam bizonyos áron megvette az árut a termelőtől, s aztán vagy haszonnal, vagy ráfizetéssel eladta. A hasznot is az állam fölözte le, a ráfizetés is az államot terhelte. Most azonban a termelőt már közvetlenebbül érinti az ügylet. A szabályozó rendszer egésze — beleértve a különleges külkereskedelmi szabályozókat: árszorzó, állami visszatérítés, vám stb. — arra szolgál, hogy fokozatosan, egyre erősödő mértékben érvényesüljenek az alapvető piaci hatások, de nem olyan elemi erővel, amely káros lenne a termelésre. A cél valóban az, hogy szerves kapcsolatba kerüljön a belső és a külföldi piac, hogy fokozódjon a külső piaci impulzusok hutása a termelésre, az értékesítésre és a fogyasztásra, hogy csökkenjen s termelés védettsége és az ebből fakadó elkényelmesedés, viszont nem úgy, hogy a termelést és a belső piacot szabadon kiszolgáltatják a világpiaci erők hatásának, hanem, hogy a külső piac értékítélete fokozatosan hasson, serkentsen, s a vállalatoknak legyen idejük alkalmazkodni, más szóval: felnőni az igényekhez. S a reform szabályozói ezt a felnövekvést is befolyásolják: a vállalatok közt versengés folyik a külföldi megrendelésekért, a hitel- és adópolitikával a központ előnyben részesít, de el is marasztal exportot, szubvenciót ad, vagy megvonja a dotációt — szükség és jövedelmezőség szerint. Rendkívül figyelemre méltó ez az átgondoltság, ez a „megszervezett szabadság", ez az ésszerű fokozatossúg. Nincs baj a tervszerűséggel sem: a hosszú lejáratú szerződéseket pontosabban teljesítik, mint ko» rabban; nincs egyoldalúság sem: a szocialista országokba irányuló export most is gyorsabban növekszik, mint a tőkésországokba szánt kivitel, s nem jutott koldusbotra egyik napról a másikra egyetlen vállalat sem, mert kapott lehetőséget a „felnövéshez". És azt mondják, az az 1969-ben elért 60 millió dolláros és 100 millió rubeles aktívum nem is volt a maximum: többet is tudtak volna szállítani, ha éppen azt tudtak volna vásárolni, amire szükségük volt. Következik: ÉRDEKELTSÉG