Új Szó, 1970. július (23. évfolyam, 154-180. szám)
1970-07-22 / 172. szám, szerda
Gombaszögi jegyzetek i. Vajon hány ember tekintette már meg a gombaszögi ünnepélyeket? Két-, három-, négyszázezren, vagy még többen? Nyilván a pontos számot is tudja valaki, de nem is ez a fontos. Évről évre özönlik a látogató a dal- és táncünnepélyre s húszezer embernél talán egyetlen alkalommal sem voltak itt kevesebben. Vonzza őket a csodálatos vidék, az erdőövezte gombaszögi völgy, az oldott szórakozás, pihenés lehetősége s természetesen a beígért, meghirdetett műsor. Jönnek az ország legtávojabbi magyarlakta vidékeiről, vonaton, autóbuszokon, gépkocsikon, motorkerékpáron, idősebbek és fiatalok egyaránt, jönnek a Csemadok-tagok, diákok, munkások és parasztok vegyesen. Az ilyen hatalmas érdeklődés természetesen fokozott feladatokat ró az ünnepély szervezőire és rendezőire, az előkészítőbizottságra, a Csemadok teljes „stábjára", nem kevésbé az ünnepély szereplőire is, legyenek azok hivatásos művészek vagy műkedvelők. „Gombaszög" csupán egyszer van egy évben, megszoktuk már, hogy a Csemadok ilyenkor „kitesz magáért"! Talán már jobban is megszoktuk, mint kéne — sokszor már hibákat is erényként könyveljük el. II. Harminckét évvel ezelőtt, 1928 júliusában ezen a helyen egy jóval szerényebb találkozásra került sor — a csehszlovákiai magyar diákok egy kis csoportjának a találkozására, nyári táborozására. Mit is ír Érről Balogh Edgár Hét próba c. könyvében? „A gombaszögi cserkésztábor felvonta még — utoljára — a Szent György Kör liliomos lobogóját, de sátrai elé már a mozgalom új jelképével, a vörös sarlóval ellátott, tájneves őrsi zászlókat tűzött.. Vagyis itt, ebben a völgyben született meg tulajdonképpen a Sarló, a csehszlovákiai magyar fiatalok eleinte népi romantikával telített, később egyre inkább balra tolódó mozgalma. „A sarlósok — írja könyvében Balogh Edgár — a cserkészek átalakításakor mozgalmuk utánpótlását kívánták biztosítani. Ezért vált Gombaszög első programpontjává a népi cserkészet új, nevelési rendszerré való proklamálása s tennivalóinak meghatározása szabad vita alapján, egy tábori regűsiskola keretében." Mint tudjuk, a sarlósok legjava, sok lelkes-romantikus és naiv csatározás után eljutott egészen a munkásmozgalomig, sőt annak legmagasabb szervezett formájáig, a kommunista pártig. A Csemadok, nyilván a Sarlónak erre a haladóbb hagyományára támaszkodott, midőn úgy döntött, hogy az évenként megrendezendő országos népművészeti seregszemlét a Sarló egykori táborozásának színhelyén, a gömbaszögi völgyben rendezi meg. Balogh Edgár, a Sarló hajdani vezetője s történésze említett könyvében már a mai Gombaszögre is kitér: . „ ... inkább nem is mondanám, oly elenyésző az egész _ emlék, a mai Gombaszög tömegrendezvényeihez képest. Az ide zarándokló csehszlovákiai magyar fiatalok bizonyára nem a jogi romantika és kispolgári demokrácia népi együttesét fogadták ölökbe, s ha felidézik 1928-at, a Sarló kommunista fogamzására gondolnak: egy reálisan gondolkozó magyar ifjúsági csoport kiválására fojtogató kor és köd gyűrűiből, s elindulására a ma győzelmes ^.igaza felé." III. Az idei gombaszögi dal- és táncünnepélyről, akárcsak a tavalyelőttiről elmondhatjuk: jól sikerült. Sót, bizonyos tekintetben jobban is, mint az előzök, jobb volt az időjárás, nem esett az eső csak éjjel, ami már legfeljebb csak a kószáló szerelmeseknek ártott. Jobban sikerült a szervezés is, kevesebb volt a zűr, (amit, egyébként teljesen nem is lehet kiküszöbölni). Az ünnepély a „Népek barátságáért" jelszó jegyében zajlott. Aki a jelszót megválasztotta bölcsen döntött, nincs ma ennél fontosabb és időszerűbb törekvés. Kár, hogy a jelszó sugalmazta keret nem telt meg maradéktalanul tartalommal... Nem lehet évente új dolgot csinálni, ez természetes, különösen, ha már az elnevezésben adva van az ünnepély tartalma: dal- és táncünnepély. Mégis: miért van az, hogy évről-svre csak egy-egy műsorszámnak örülhetünk igazán? Tavaly a János Vitéznek, kél éve a Magyar Állami Népi Együttesnek, idén a Szovjet Fekete-tengeri Flottilla Dal- és Táncegyüttesének. Esetleg még valamelyik hazai ún. élegyüttes egy-egy műsorszámának? De nem is az a baj, hogy a hazai együttesek jobbára egyik évben sem haladják meg a „sokévi átlagot", hanem, hogy minden évben akadnak kimondottan bosszantó műsorszámok is. Az idén ilyen volt például egyebek között a budapesti „vendégművészek" műsora. Pontosabban a Juventus-együttes beat-, valamint Keleti Pál és Keleti László kétes értékű magánszámai. (Hogy mi mindenre van nekünk pénzünk!) Sajnos, az érsekújváriak operett-cocteil-jére sem kell keresnem az elismerő jelzőket. (Pedig szívesen tenném, hiszen autóbuszuk elhozott Újvárig). Mennyi tehetséges énekes a 1Ü0 tagú esztrádcsoportban, mennyi tehetséges fiatal; szinte megdöbbentő, hogy ezek a kedves fiúk és lányok képesek belebújni a századelő molyrágta, dohos kriptaszagú jelmezeibe és szerepeibe s Kálmántól Zerkovitsig végigkínlódni a teljes, magyar kispol gári giccs-repertoárt. A siker persze így sem maradt el — a közönség végigtombolta a Juventust, kacagott Keleti Lászlón, amidőn a Csimbum-cirkusz Szamócája beleprüszkölt (legalább tizenötször) a mikrofonba, pedig előttük már fáradtra tapsolhatta magát az újváriak operettegyvelegén. Mégis: mennyivel megérdemeltebb siker volt a szovjet együttesé, amely a szombati esti műsort adta. Remek énekeseik, akrobatákat megszégyenítő táncosaik előadása igazi művészi élményt nyújtott. De igazságtalanok lennénk, ha nem említenénk meg a vasárnap délelőtt fellépő kassai Oj Nemzedéket, a Csemadok rimaszombati helyi szervezetének tánccsoportját, a tornagörgői éneklőcsoportot, a pozsonyi „Szőttes" kamaratánccsoportot, valamint a magyar népdalénekesek II. országos versenye résztvevőinek itteni bemutatkozását. Végezetül: az idei gombaszögi dal- és táncünnepélyt iménti kifogásom fenntartása mellett mégiscsak sikerültnek, eredményesnek tartom. — nl— Kitüntetett könyvtárosnő A perbetei könyvtárat — Z_1 enyhe túlzással, de talán '' mégis a legtalálóbban — gyógyszertárhoz lehetne hasonlítani. A polcokon tégelyek és különféle latinfeliratú üvegek helyett szlovák, magyar és cseh nyelvű könyvek sorakoznak olyan példás rendben, hogy az ember a legnagyobb tisztelet érzésével gondol a fiatal H ók a I mr é né re, aki 1966 óta vezeti a könyvtárat és munkálkodik azon, hogy a könyvek szakszerűen csoportosítva, áttekinthetően helyezkedjenek el a polcokon, de törődik azzal is, hogy a falu apraja-nagyja kezébe is kerüljenek. Mert mit érne a mintegy 8500 könyv, ha csak a könyvtárat díszítené! - Nem volt itt mindig ilyen rend és ennyi könyvünk sem volt — emlékezik vissza az 1962 ben épült művelődési ház akkor még egészen kis könyvtárára. A könyvek Ízléstelen barna, kék és fehér csomagolópapír „köntösben" díszelegtek a polcokon. H ó k a 1 m r é n é, miután elvégezte a bratislavai könyvtárszakos középiskolát, munkához látott. Először szakszerűen csoportosította a könyveket. Külön helyet adott a szépirodalomnak, az ifjúsági és gyermekkönyveknek, a politikai, a mezőgazdasági, műszaki, természettudományi és ismeretterjesztő irodalomnak. Ez év márciusában már három helyisége lett a perbetei könyvtárnak. — Nem egyedül én érdemlek dicséretet a szép könyvtárért — mondja szerényen —, segítettek a környező falvak könyvtárosai is és nem utolsósorban komoly módszertani és szakmai segítséget kaptam és természetesen kapok ma is a járási könyvtártól. A perbetei könyvtár meghitt csendsziget, lói érzi benne magát az ember. A könyvtárosnő elmondotta, hogy — főleg télen — igen sokan fordulnak meg a nyomtatott szó birodalmában és szívesen elidőznek itt. Tanácsot kérnek: mit olvassanak, megkérdezik a könyvtárosnőt: mit ajánl? És ő készségesen segít a könyvek kiválasztásában. Közeli kapcsolatban áll az olvasóival, ismeri ízlésüket, érdeklődési körüket. Ottjártunk alkalmával egy iskoláslányka, Kecskés Božena kopogtatott be. — O is olvas, meg az anyukája is — mondja a könyvtárosnő. — A kislúny édesanyja cseh, neki most cseh könyvet adok, a kislány pedig majd választ magának. Božena letette az asztalra a visszahozott könyvet. Egy May Károly könyv és Hammond Innes egy könyve. — Olvasnak verseket is az emberek? — Igen. A mai költök közül Bábi Tibor, Gy urcs ó István, Csontos Vilmos, Dénes György, Horu, Kostra, M i h ál i k verseit. A régebbiek közül Petőfit, Vörösmartyt, j ó z se f Attilát, W o l k e r t. Főleg a fiatalság olvas verseket. Amikor afelől érdeklődöm, milyen szakmai fogásokkal dolgozik egy ügyes könyvtáros, Hóka Imréné alig észrevehetően elpirul. Kényelmetlen számára, ha a saját munkájáról kell beszélnie. Szinte harapófogóval kell kihúzni belőle, hogy a tanév folyamán bejár az iskolába és népszerűsíti a könyveket, szabad idejében pedig sokat olvas, hogy tanácsot tudjon adni az érdeklődőknek. . — Mondja el, hogyan is tüntették ki, milyen kitüntetést kapott? — A Művelbdésügyi Minisztérium Elismerő Oklevelét kaptam meg. Minden igyekezetem arra irányul, hogy elnyerjem a Példás Könyvtáros elnevezésű legnagyobb kitüntetést. P erbete nagy község, a könyvtárosnak sok emberrel kell dolgoznia, jelenleg az összlakosság 18 százaléka látogatja rendszeresen a könyvtárat. Ha ezt a számot emelni tudja, ha a könyvtár további értékes kötetekkel gazdagodik, ha több magyarnyelvű könyvet és világirodalmi fordítást sikerül beszereznie, és ezzel tovább szaporítania az olvasók táborát, akkor a legmagasabb kitüntetés odaítélése sem késik majd sokáig. K. L. Bővül a Gömör Múzeum Vrsatecké Podhradie a Fehér-Kárpátok legismertebb Os legkedveltebb turistaközpontja. A Dubnica nad Váhom-i Gépipari és Kohászati Üzemek itt építették fel alkalmazottjaik számára üdülőközpontjukat. Képünkön a vršateci mészkőszirteket p s tarka növényvilágát láthatják. Felvétel: Štefan Petráš — CSTK A MÚZEUMOKAT általában nehéz vasajtók zárják el a külvilágtól, mintegy jelezve, hogy aki oda betér, mást talál a megszokottnál. Néhol az ajtó nyílására csengő jelzi, hogy vendég érkezett az élők birodalmából, kíváncsi látogató, aki ismereteket keres magáról és környezetéről. A rimaszombati Gömör Múzeum rácsajtaja tizenötször-húszszor csenget naponta a vendégkönyv tanúskodása szerint. Gyorsan kiszámítom, hogy ez az intézmény a legkevésbé látogatott Rimaszombaton, pedig korántsem a legértéktelenebb. A Gömör Múzeum regionális jellegű. Még 1882-ben alapította Fábry lános, rimaszombati tanár, az első múzeumigazgató Gömörben. Azóta az intézmény 1963-ban túljutott egy átalakításon, amikorra a túlságosan felhalmozódott anyagmennyiség, s az ebből adódó helyhiány egy új koncepció kidolgozását követelte. Ekkor került sor — jobb megoldás híján — a népművészeti részleg megszüntetésére, s a megmaradt gyűjtemény háromirányú tagolására. A természettudo m á n y i részlegen érdekes gyűjteményt láthatunk a Rimavölgy, a Murányi karszthegység és a Szlovák érchegység kövületeiből (hasznos kőzeteket, minerális képződéseket, csepkő darabokat, hematit-, zsírkő-, mag nezittelepeket, tehát mindazt, ami Gömör hegyeire jel!eni 7ő), s láthatunk egy széles körű álLvgyűjteményt is. Nincs semmi viszont a táj növényzetéből, annak ellenére, hogy ez a fajta elrendezés szinte megköveteli a teljességre törekvő megoldásokat. A történelemtudományi osztály foglalja el a múzeum legtöbb termét, áttekintést ny.újtva az emberi kultúra fejlődéséről, egyenesvonalban a kőkorszaktó! a felszabadulásig. Nagyon változatos anyag ez, hatalmas ív szakócák és fejlett üvegipar, szkíták és magyarok —szlávok, elnyomatások és forradalmak között. Egy-egy múltból ránk maradt apró tárgy szinte gyönyörködtet: ilyenek a dereski fazekasmesterek remekművei, a régi szövőgépek, kendernyűvők, sajtárok, iigyes kéz által megteremtett házmakettek, egy-egy népművészeti értékű ruhadarab. Elgondolkoztatnak az írásos dokumentumok — éfl ide is jegyzek egy röptében született gondolatot: bővíteni kellene az 1919-es Magyar és Szlovák Tanácsköztársaság tényiratait, hiszen Közép-Európa első szocialista forradalmáról van szó. A múzeum harmadik részlege modern gyűjtemény — a felszabadulás utáni változásokról tanúskodik a tárgyak bizonyító erejével. Megemlíteném még a folyosón elhelyezett értékeket, Ferenczy István és Izsó Miklós szobrászok alkotásait, melyek szépségét még a helyenként ujjnyi vastagságú porréteg sem tudja eltakarni. Ugyancsak a folyosón található a múzeum gyűjteményének legértékesebb darabja, egy 3001) éves fáraófeleség múmiája. MIKULÁS SOjÁK elvtárssal, a rimaszombati jnb népművelési osztályának a vezetőjével beszélgettem a múzeum egynéhány megoldatlan prcblémájá*. ról. Elmondotta, hogy az 1963as átrendezés nem szüntette meg a leremhiányt, ezért egy új terv alapján most készülnek bővíteni a múzeum belső térségeit. Égetően szükségessé vált ugyanis egy múzeumköny.vtár létrehozása, mivel a beszerzett könyvek száma napról napra gyarapodik, ináig kb. 6000 könyv hever feldolgozatlanul letétben. Hozzáértő brigádosokat fogadnak fel a nyári időszakra, főleg magyar, német, latin nyelvtudással rendelkezőket, hogy szakszerűen osztályozhassák a meglévő könyvállományt. Egy másik, igen fontos követelménye a jó múzeumoknak az alkalmazottak tökéletes szakképzettsége. Sajnos, ilyen emberekből már rég hiányt szenved a múzeum, hiába próbálkozik konkurzusok meghirdetésével, főiskolákra beküldött kérvényezésekkel. Legsürgősebben egy néprajzosra és egy régészre lenne szükség, hogy a további munkák zavartalanul folyhassanak. Az elkövetkező változások módosítani fogják a múzeum mostani összképét: az eddig más feladatokat ellátó földszinti helyiségekben kiállítási termet és tudományos könyvtárat nyitnak, s egy szobát a letétbe helyezett értékek számára. Távlati tervei is vannak a Gömör Múzeumnak. Irodalmi csarnokot tervez a helyi születésű írók bemutatására; munkásmozgalmi értékeket összpontosít egy külön teremben; Clementis-szobát nyit Tisovecen. Fő céljuk, hogy minden elkészülendő terv és végrehajtás az internacionalizmus elvének betartásával történjen, egyformán tisztelve az északi szlovák s a déli magyar kultúrát. AMIKOR A RÁCSAJTÓ" csengője engam is elbocsátott, elindultam — szívemben egy darab örökléttel, szememben csodálkozással, hogy felfedezhessem az eddig csík felületesen ismert, zsibongó Palócors^got. BÁRCZI ISTVÁN