Új Szó, 1970. július (23. évfolyam, 154-180. szám)

1970-07-12 / 28. szám, Vasárnapi Új Szó

ISKOLA ÉS POLITIKA A politika a társadalmi tudat formája, áthatja az összes társadalmi kapcsolatot. Ez a megállapítás különösen a mai modern társadalomra érvényes, hiszen a XX. század amberének életét és tevékenységét a különböző politikai szervezetek, intézmények és eszmék befolyásolják. Ezt igazolja az is, hogy századunkban a nép szélesebb rétegei kapcsolódnak be a politikai életbe, mint azelőtt. Az általános politizálódás következtében állandóan nő a politika társadalmi szerepe. A politikai eszmék és az ezeknek megfelelő intézmények képezik a társadalom felépítményének fő alkotórészét, és döntően befolyásolják, meghatározzák a társadalom felépítményét alkotó többi eszme és intézmény Jellegét is. E politikai hatás alól nem kivétel a művelődés, az iskola oktató-nevelőmunkája sem, sőt az Iskola egyike azoknak a felépítmény jellegű intézményeknek, amely mindenkor az uralkodó osztály politikájának erős befolyása alatt áll. Az iskola nem állhat politikán kívül, sohasem volt és nem lesz politikamentes, hiszen minden uralkodó osztály szükségszerűen kidolgozza az ifjú nemzedék nevelésének és művelődésének általános programját, vagyis van művelődéspolitikája. Lenin igen élesen leleplezi a burzsoáziának a politikamentes iskoláról szóló hazugságait és rámutat arra, hogy „... minél kulturáltabb volt a burzsoá állam, annál körmönfontabban hazudott, azt állítva, hogy az iskola kívül állhat a politikán és a társadalom egészét szolgálja. A valóságban az iskolát teljes egészében a burzsoá osztályuralom eszközévé változtatták át, teljesen áthatotta azt a burzsoá kasztszellem, az volt a eélja, hogy szolgálatkész cselédeket és értelmes munkásokat adjon a kapitalistáknak." Lenin e megállapításai ma is helytállók. Természetesen a szocialista iskola sem állhat politikán kívül. Az iskola a szocialista rendszerben sem a társadalmi élet valamiféle különálló, a politikai és gazdasági célkitűzésektől elszigetelt területe, hanem elválaszthatatlan és szoros kapcsolatban van ezekkel. A szocialista társadalom építése folyamán a tudományos-műszaki forradalom előrehaladásával egyre inkább nő az iskola szerepe, hiszen a művelődési szint jelentősen befolyásolja a társadalmi fejlődést. Az iskola ugyanis kulcspozíciót tölt be a szocialista ember intellektuális, kulturális és szakmai tudásának kialakításában, s egyik alapvető tényezője az egyre képzettebb munkaerő-újratermelésnek. Nem véletlen tehát, hogy Lenin a szocialista társadalomban is fontosnak tartja az iskola és a politika szoros kapcsolatát. Ilyen értelemben fogalmazza meg a párt népművelési programtervezetében a szocialista iskola társadalmi-politikai szerepét is, kiemelve, hogy „... az iskolának a burzsoá osztályuralom eszközéből... a proletárdiktatúra eszközévé" kell válnia. „Mi azt mondjuk: a mi ügyünk az iskola terén ugyancsak harc a burzsoázia megdöntéséért — írja Lenin —, mi nyíltan kijelentjük, hogy az életben, a politikán kívül álló iskola hazugság és képmutatás." Pártunk művelődéspolitikájának egyik legjelentősebb eredménye az egész lakosságot átfogó, egységes iskolarendszer létrehozása. Ez teszi lehetővé, hogy a dolgozó nép, a munkások, parasztok és az értelmiségiek gyermekeinek egyaránt módjuk van a tanulásra, művelődésre. Ezt igazolja, hogy a felszabadulást követő 25 év folyamán évről évre nő a különböző iskolatípusok tanulóinak a száma. így például az 1948—1968 között eltelt két évtized folyamán az általános középiskolák tanulóinak száma 70 ezerről 107 ezerre, a szakközépiskolák tanulóinak száma 92 ezerről 278 ezerre, a főiskolai és egyetemi hallgatók száma pedig 57 ezerről 103 ezerre emelkedett. Még nagyobb arányú a szlovákiai iskolaügy fejlődése, hiszen az 1948—1968-as Időszakban Szlovákiában az általános középiskolák tanulóinak száma 19 ezerről 41 ezerre, a szakközépiskolásoké 15 ezerről 93 ezerre, az egyetemi és főiskolai hallgatók száma pedig 9 ezerről 37 ezerre növekedett. Szocialista államunk igen jelentős anyagi támogatást nyújt a különböző iskolatípusokban tanulmányaikat folytató fiataloknak. Hazánkban az 1967—68-as tanévben az általános középiskolákban 14, a szakközépiskolákban 44, a főiskolákon pedig 165 millió koronát fizettek ösztöndíjak formájában. A jobboldali opportunista és szocialistaellenes elemek, 1968-ban meghamisították a tényeket, amikor lépten-nyomon igyekeztek „bizonygatni", hogy pártunk művelődéspolitikája egészében véve rossz volt, s hogy az iskolaügyi reformok „több kárt okoztak, mint hasznot". Sohasem állítottuk — s erről pártunk határozatai is tanúskodnak —, hogy művelődéspolitikánk nem szorul szüntelen javításra, hogy nem szükséges az oktató-nevelőmunka feltételeinek és színvonalának a rendszeres emelése. Ellenkezőleg, pártunk művelődéspolitikai irányelvei mindenkor ennek szükségességét hangsúlyozták. Az objektivitás legelemibb kritériumainak a semmibevételét jelentené, ha figyelmen kívül hagynánk, hogy a párt művelődéspolitikája alapján iskolaügyünk soha nem tapasztalt fejlődésen ment keresztül. S ez a megállapítás a csehszlovákiai magyar iskolaügy fejlődésére is érvényes. Gondoljunk csak arra, hogy például 1949-ben 110 magyar tannyelvű alapiskolánk 154 osztályában 5100 tanuló volt, az 1969—70-es tanévben viszont 494 magyar tannyelvű alapiskolánkban 71 605 tanuló folytatja tanulmányait. Szocialista társadalmunknak sokoldalúan fejlett, magas fokú képzettséggel és műveltséggel rendelkező emberekre van szüksége. Ez a feladat elsősorban az iskolákra hárul. Ez azt jelenti, hogy olyan mérnököket, orvosokat, technikusokat és szakmunkásokat képezzünk, akik megértik és magukévá teszik a párt, a munkásosztály politikáját, s e politika végrehajtása, megvalósítása érdekében készek aktív tetteket kifejteni, lelkiismeretesen dolgozni. Ezért hangsúlyozzuk a szocialista iskola politikai jellegét, ami azt is jelenti, hogy az oktató-nevelőmunka feladatainak meghatározásánál és végrehajtásánál szükségszerűen a szocialista társadalom előtt álló célokból és feladatokból kell kiindulni, és ifjúságunkat a szocializmus ügye iránti odaadásra, a párt és a dolgozó nép szeretetére, a tudományos világnézetre, a szocialista erkölcsre, a proletár nemzetköziségre és szocialista hazafisógra kell nevelnünk.' Igen súlyos hiba lenne azt gondolni, hogy a dolgozók szakképzettsége és eszmei-politikai színvonala között nincs szoros kapcsolat. A társadalmi fejlődés is azt igazolja, hogy az ifjú nemzedék szakmai képzése és az eszmei-politikai nevelés között elválaszthatatlan a kapcsolat. A szocialista iskola oktató-nevelőmunkájának tehát szilárd tudományos és eszmei-politikai alapokra kell épülnie. Jól emlékezhetünk még arra, hogy az 1968 januárja utáni időszakban a jobboldali erők milyen aktívan igyekeztek bizonygatni, hogy az iskolának az ifjúság szakmai képzéséről kell gondoskodnia, az eszmei-politikai nevelés nem tartozik az iskolába. így akarták „forradalmasítani a nevelést", s igyekeztek eltüntetni a burzsoá és a kommunista nevelés közötti különbségeket. S az eredmény? Többek közöt az is: el akarták hitetni, hogy a kommunista hősök nem lehetnek az ifjúság példaképei. E korszak féktelen nacionalista hisztériája igen károsan befolyásolta az iskola nevelőmunkáját is, hiszen a nacionalizmust csakhamar a hamis hazafiság, a szocializmus- és szocialistáéi lenesség szítására használták fel. A politikamentesség leple alatt a szocializmustól idegen, burzsoá eszmékkel fertőzték meg ifjúságunk egy részének tudatát. A közelmúlt gyakorlata az iskola és a politika kapcsolatának kérdésében is igazolta Lenin tételét, mely szerint „a kérdés csak úgy vethető fel: szocialista, vagy burzsoá ideológia, harmadik út nincs." 1968-ig a párt művelődéspolitikájának megvalósításában a pedagógusok fontos segítőtársa volt a pionír-,* illetve az ifjúfági szervezet. Nem véletlen tehát, hogy a jobboldali erők minden igyekezete a párt vezetése alatt álló egységes ifjúsági szervezet szétverésére irányult. Sokan amellett kardoskodtak, hogy a pionírszervezetnek nincs helye az iskolában, mások visMrrt « ifjúsági szervezetek „politikamentességéről" szónokoltak. Ismét a drága áron szerzett tapasztalatok igazolták, hogy ifjúságunk eszmei-politikai nevelése, S az iskoia nevelőmuukája szempontjából is menynyire káros volt az egységes ifjúsági szervezet felszámolása. Igazolást nyert, hogy szocialista társadalmunkban az ifjúsági szervezet nem lehet politikamentes és nem lehet a párttól független. Ellenkezőleg: a kommunista párt vezetése alatt áUó egységes ifjúsági szervezetnek rendkívül fontos szerepe van a párt politikájának valóra váltásában. E nemes küldetést vállalja most magára az új, egységes ifjúsági szervezet, a Szlovákiai Szocialista Ifjúsági Szövetség. A párt művelődéspolitikájának megvalósításában a pedagógusokra hárul a legfontosabb szerep. A szocialista iskola pedagógusának társadalmi küldetése a felnövekvő nemzedék kommunista szellemben való nevelése, képzése és oktatása. Nyilvánvaló tehát, hogy a szocialista iskola tanítójának tevékenysége sem lehet valamiféle „pártatlan" és politikamentes. Lenin ezzel kapcsolatban 1920-ban ezt mondottal „Most nekünk a pedagógusok, a tanítói kar olyan új hadseregét kell nevelnünk, amelynek szoros kapcsolatban kell állnia a párttal, a párt eszméivel, amelyet át kell hatnia a párt szellemének, amelynek vonzania kell magához a munkástömegeket, át kell itatnia őket a kommunizmus szellemével, érdeklődést kell ébresztenie bennük az iránt, amit a kommunisták tesznek". (Művei, 31. köt, 379. old.) Lenin útmutatásai számunkra is hasznosak, s nem hagyhatók figyelmen kívül. Nem kétséges, hogy pártunk művelődéspolitikájának sikeres végrehajtásához olyan pedagógusokra van szükség, akiket áthat a párt, a kommunizmus szelleme. A szocialista iskola tanítójának a szakmai ismeretek mellett mély marxista—leninista képzettséggel és sziéles körű politikai, gazdasági és kulturális látókörrel kell rendelkeznie, mert csakis ilyen feltételek mellett képes maradéktalanul eleget tenni az oktatő-nevelőnfunkában reá hárulö feladatoknak. Helyesen jártak el tehát azok a járási iskolaügyi osztályok — például a dunaszerdahelyi és az érsekújvári —, amelyek a tanítók szakmai továbbképzése mellett nagy gondot fordítanak a pedagógusok eszmei-politikai képzésére is, s ennek érdekében igen eredményesen használják ki a marxizmus—leninizmus esti egyetemei által nyújtott lehetőségeket. Szólni kell arről is, hogy 1968-ban a jobboldali és opportunista elemek hazánkban széltében-hoszszában hirdették: a politikai és a világnézeti kérdésekben a tanítókra is érvényes a szabad választás joga. Ma már világosan látjuk, milyen célokat követtek e nézetek vallói. Éppen ezért ellentmondást nem tűrően hangsúlyozhatjuk, hogy a szocialista iskola tanítója a politikai és világnézeti kérdésekben is szabadon választott akkor, amikor elhatározta, hogy tanító, pedagógus lesz. E döntésével ugyanis szükségszerűen a párt politikája és a tudományos világnézet aktív vallása mellett határozott. Mert mint Lenin hangsúlyod ta, a kérdés csak úgy vethető fel, hogy burzsoá, vagy szocialista ideológia. Harmadik út nincsl Különösen fontos kiemelni ezt napjainkban, amikor társadalmi-gazdasági életünk teljes konszolidálására törekszünk és megalkuvás nélkül harcot vívunk a jobboldali és opportunista nézetek ellen. Nyilvánvaló, hogy pedagógusaink számára csakis egyetlen „választási" lehetőség van: aktívan tá mogatni pártunk jelenlegi politikájának megváló-. sítását, s ifjúságunk kommunista nevelése alapján elősegíteni szocialista társadalmunk előrehaladását. Nyíltan kimondjuk: aki még ma is „más úton" próbálkozik járni, annak nincs helye szocialista iskoláink tanítói közösségeiben! Vannak, akik azt mondják, hogy ők nem politizálnak, s hogy a „politikával a politikusok, meg a párttagok foglalkozzanak". De hiszen napjainkban nincs politikamentesség, mert a párt politikájával szembeni közömbösség, sót a pártonkívüliség is politizálást jelent a maga módján. Aki magáénak vallja szocialista társadalmunkat, nem lehet közömbös a párt politikájával szemben, amely elválaszthatatlan társadalmunk jelenlegi és jövőbeni sorsától. Kiváltképp érvényes ez a pedagógusok esetében, akik mindenkor, s ma is, a párt politikájának élenjáró propagátorai. Napjainkban különösen érvényes tétel, hogy az iskola nem lehet politikamentes, nem állhat politikán kívül, hiszen ifjúságunkat pártunk politikája, a marxizmus—leninizmus, az internacionalizmus és a szocialista hazafiság szellemében neveljük. Or. ONÓDI JÁNOS