Új Szó, 1970. június (23. évfolyam, 128-153. szám)

1970-06-12 / 138. szám, péntek

A szakszervezetek a konszolidálódás útján Véget ért a Csehszlovák Forradalmi Szakszervezeti Mozgalom KT ülése ICSTK j — A Csehszlovák Forradalmi Szakszervezeti Moz­galom Központi Tanácsának 6. plenáris ülése tegnap vitával folytatta munkáját. Az élénk vita bizonyítja, hogy a szakszervezeti funkcionáriu­sok igyekeznek befejezni a szakszervezeti mozgalomban a politikai konszolidálódást, kife­jezően hozzájárulni a kezdemé­nyezés kibontakoztatásához, megszilárdítani a munkafegyel­met. A felszólalók többek között foglalkoztak a szakszervezetek integrációjának problematiká­jával, a két építőipari szövet­ség munkájának néhány ered­ményével, a beruházási építke­zések és a befejezetlen építke­zések problémáival, majd Ka­rol Šlapka, a Központi Tanács elnökségének tagja, nemzetközi osztályának vezetője, a cseh­szlovák szakszervezetek nem­zetközi politikájával, külföldi kapcsolataival és azokkal az in­tézkedésekkel foglalkozott, amelyek hivatottak elmélyíteni F o g a d a s (CSTK) — Ludvík Svoboda köztársasági elnök tegnap fo­gadta František Vyoráleket, a Műszerek és Automatizációs Üzemek vezérigazgatóját, va­lamint Vratislav Gregort, a Szá­mítógép-kutató Intézet igazga­tóját. A két gazdasági vezető tájé­koztatta az államfőt a csehszlo­vák számítástechnika kutatásá­ról, fejlesztéséről és gyártmá­nyairól. A köztársasági elnök hangsú­a baráti együttműködést a szo­cialista országok és különösen a Szovjetunió szakszervezetei­vel. A Csehszlovák Forradalmi Szakszervezeti Mozgalom Köz­ponti Tanácsának 6. plenáris ülése határozatot fogadott el, amelyben többek között meg­állapítja: Csehszlovákia Kommunista Párt­ja és a párt vezetésével egész társadalmunk a politikai és a gazdasági konszolidálódás útjára lépett. A 4. plenáris ülés óta a For­radalmi Szakszervezeti Mozgalum­ban is előrehalad a konszolidáló­dás. A szakszervezeti szervek fu­kozatosan megszabadulnak azok­tól, akik a múlt években az op­portunizmus. a jobboldali néze­tek és a reformizmus hordozói voltak. Megszilárdul a Csehszlo­vák Forradalmi Szakszervezeti Mozgalum egysége és szocialista jellege. A szakszervezet központi szer­vei által elfugadott intézkedések kialakították a feltételeket a tor­zulások áthidalására, a felada tuk helyes értelmezésére és a szakszervezetek szervezeti felépí­3 varban lyozta, hogy ezt a technikai szakágazatot mielőbb világszín­vonalra kell emelni, és ugyan­akkor teljes mértékben ki kell használni a szocialista orszá­gokkal történő nemzetközi együttműködés előnyeit. Az államfő ezután ellátoga­tott a čakovicei üzembe, ahol Zdenék Heliček vállalati igaz­gató üzemlátogatás közben tá­jékoztatta Svoboda elvtársat a számítógépek és az automatizá­ciós műszerek gyártásáról. A megtisztulás után újult erűvel (Folytatás az 1. oldalról) bontakoztassák ki a szervezői és a politikal-nevelőmunkát, gondoskodjanak a kommunis­ták megfelelő széthelyezéséről, s főleg a fiatalok, elsősorban a munkások közül új párttagok felvételéről. Mindezek a párt vezető szerepe helyes érvénye­sítésének múlhatatlan feltételét jelentik. Különösen a dolgozók közötti politikai tevékenység az, amit a pártszervezeteknek egy pillanatra sem szabad szem elől téveszteniük. SzüksrJ>es, hogy figyelembe vegyék a dolgozók javaslatait, bíráló megjegyzé­seit, s törődjenek ezek elintézé­sével. Ne feledjék, hogy ez egyik alapfeltétele annak, hogy elnyerjék a dolgozók bizalmát. Az ideológiai munkában és a párton belüli nevelésben is sok hiányt kell pótolnunk, nagy munkát kell végeznünk, hogy leküzdjük mindazt a rosszat, amit ezen a téren a jobboldali opportunisták, a revizionisták, s a többi pártellenes, szocialista­ellenes és szovjetellenes elemek okoztak. GÁL LÁSZLÓ tésére. A felszabadulás 25. évfor­dulójának tiszteletére kezdemé­nyezett munkaverseny és a köte­lezettségvállalások hozzájárultak a gazdasági kansznlidációval üsz­szefüggő feladatok teljesítéséhez és fejlődik a dolgozók aktivitása. Tovább bővül az együttműködés a Szovjetunió és a többi szocia­lista ország szakszervezeteivel, s a nemzetközi tevékenységben egy­re kifejezőbben érvényesítjük a proletár internacionalizmus alap­elveit. Azonban most is tapasztalhatók olyan fogyatékosságok, amelyek gyengítik a szakszervezetek poli tikai szervező és nevelőmunká­ját. A szakszervezetek konszolidáló­dásának súlypontja most az üze­mekben van, ahol a dolgozókat meg kell nyerni, hogy aktívan tá mogassúk a CSKP, az állam és a Csehszlovák Forradalmi Szakszer vezeti Muzgalom jelenlegi politi­káját. A szakszervezeti konszolidálódás nak ebben a szakaszában az alap­vető feltétel az, hogy befejezzék a szakszervezeti szervek megtisz­títását a jobboldali opportuniz­mus hordozóitól és megnyerjék a dolgozókat a lenini értelmezésű szakszervezeti munka megvalósí­tására. A szakszervezeteknek — mint a munkások és a többi dolgozó usztályszervezetének — az a fel­adatuk, bogy a kommunista párt vezetésével tagjaikat megnyerjék a marxi—lenini világnézet száma ra és megszilárdítsák a szocialis­ta társadalmi rendet, valamint a szakszervezeti eszmei nevelőmun­kát. tisztázzák az antiszocialista elméletek ellen folytatott eszmpi küzdelem lényegét. Ebben a küz­delemben erősödik ugyanis a szo­cialista öntudat, az osztályszoli­daritás, az áldozatkészség, az ön­tudatos munka és az állampolgári fegyelem. A szakszervezetek elsődleges és állandó feladata, hogy fokoz zák részvételüket a népgazdaság fejlesztésében, sokoldalúan támo gassák a „Mindenki szocialista inődun" mozgalmat, valamint a inunkakezdeményezés és a szo­cialista verseny más hatékony formáit. A határozat leszögezi: Meg kell szilárdítani a nemzet­közi szakszervezeti kapcsolatokat. A csehszlovák—szovjet szerződés szellemében, mindenekelőtt az üzemekkel kell fejleszteni, a ha­gyományos testvéri kapcsolatokat, és fel kell használni a szovjet szakszervezetek és a többi szn­cialista ország szakszervezeteinek haladó munkamódszereit. Az SZLKP Központi Ellenőrző és Revíziós A CSKP KB NÉPGAZDASÁGI BIZOTTSÁGÁNAK ÜLÉSE Bizottságának ülése (CSTK) — A CSKP KB nép­gazdasági bizottsága tegnap ülést tartott, amelyen részt vet­tek a CSKP és az SZLKP ke­rületi bizottságainak iparügyi titkárai. A gyűlést František Pene, a CSKP KB titkára vezet­te. A bizottság ellenőrizte a párt központi bizottsága 1969. máju­si realizációs irányelvei gazda­sági részének teljesítését, és az ötödik ötéves terv összeállí­tásának irányelveivel kapcsola­tos előkészítő munkát. A bizottság tagjai és a tit­károk értékelték a csehszlovák ökonomika pozitív fejlődését, ami a múlt év májusi realizá­ciós irányelvek sikeres teljesí­tésének eredménye, és ami min­denekelőtt a belföldi piac hely­zetének a javulásában s egyes inflációs tendenciók megféke­zésében, vagy korlátozásában vált láthatóvá. Ebben jelentős része van a vállalati és az ál­lami gazdasági szervek dolgozó kollektívái áldozatkész szorgal­mának is. Ez az évi terv sike­res teljesítésében is megnyilvá­nult. A tanácskozáson számos je­lentős indítvány hangzott el a párt gazdasági vezető szerepé­re s az állam funkciójának ér­vényesítésére vonatkozóan. A tanácskozásra jellemző volt, hogy reálisan közelítették meg a jelenlegi gazdasági problémák megoldását és a kö­vetkező ötéves terv irányelvei­nek az előkészítését. Alvilági elemek a repUlőgéprablás tettesei (ČSTK) — Az államrendőrség nyomozói tegnap tájékoztatták az újságírókat a csehszlovák légifor­galom IL-14-es típusú személyszál­lító repülőgépe elrablásának to­vábbi részleteiről. A bűntett Időpontja óta a nyo­mozók mindenekelőtt a tettesek személyazonosságának a megálla­pítására és az elrablás pontos részletelnek a kiderítésére töre­kedtek. A nyomozás igazolta, hogy a bűncselekményt egy nyolctagú csoport — négy nő és négy férfi — követte el. A férfiak és az egyik nő fel voltak fegyverezve. Két férfi behatolt a pilótafülkébe és kényszerítette a pilótát, hogy az irányt Nürnberg felé változtas­sa meg. Másik két merénylő pe­dig az utasokat tartotta sakkban. Ebben a felfegyverzett nő ls segít­ségükre volt. A nyomozás Igazolta azt a fel­tételezést ls, hogy a rablást elő­készítették, mivel az irányváltoz­tatás után 35 perccel már Nürn­bergbe érkeztek, ahol a repülőté­ren a rendkfvdl rövid IdS ellené­re is már jelentős számú rendőr, újságíró és fotoriporter tartózko­dott. A nyomozóknak sikerült megál­lapítaniuk a tettesek névsorát és lellemzését Is: Jirí és Eva Galásek, josef és Maria Procházka, Rudolf és Stanislava Cihák, továbbá Jaros­lav Pour és Vera Klementová. Az utóbbit kivéve mindnyájan Ostrov nad Ohfíból származnak. A géprablás kezdeményezője és az egész csoport vezetője minden valószínűség szerint a lopásért, csalásért, és hasonló bűncselek­ményekért a hatszor büntetett 23­éves Jiíí Galásek. A Cihák házaspár, amely két­éves gyermekét is magával vitte, féléves fiát Csehszlovákiában hagyta kórházi kezelésben. Jaros­lav Pour 1949-ben született, kocsi­kísérő, közismert huligán, aki szá­mos kihágást követett el és né­hány közbotrány okozója. A visz­szaeső bűnösök közé tartozik a 23 éves Josef Procházka, akit több ízben büntettek már testi sérté­sért és közbotrányokozásért. (ČSTK) — Az SZLKP Közpon­ti Ellenőrző és Revíziós Bizott­sága tegnap Bratislavában ülést tartott. A tanácskozást, ame­lyen részt vett Ján Belovický elvtárs, a CSKP Központi Ellen­őrző és Revíziós Bizottságának tagja, Alexander Kováč elvtárs, a KERB alelnöke vezette. A bizottság felülvizsgálta, a CSKP KB januári plénum és az SZLKP KB februári ülése tag­könyvcserére vonatkozó határo­zatának teljesítését. A beszámo­lót Viliam Šalgovič elvtárs, az SZLKP Központi Ellenőrző és Revíziós Bizottságának elnöke tartotta. A tanácskozás további részé ben foglalkoztak a központi szervekben a párt vezető szere­pének érvényesítésére vonatko­zó felmérés eredményeivel. A bizottság néhány konkrét tagsági kérdést és fegyelmi ügyet intézett el. Elutazott dél-vietnami vendégünk fCSTKJ — Nguyen Thi Binh, a dél-vietnami ideiglenes for­radalmi kormány külügyminisz­tere baráti látogatását befejez­ve tegnap délelőtt Prágából Moszkvába utazott. A ruzynei repülőtéren a kül­ügyminiszter búcsúztatásán megjelent Zdenék Trhlík, a CSSZSZK külügyminiszterének helyettese, valamint a miniszté­rium vezető dolgozói. Jelen volt Hoang Minh Hao, a dél-vietnami ideiglenes forra­dalmi kormány csehszlovákiai nagykövete, Nguyen Huu Ngo, a VDK csehszlovákiai nagykö­vete, Sz. V. Cservonyenko, a Szovjetunió csehszlovákiai nagykövete, valamint több más diplomáciai képviselő. A ČKD PRAGA NAPJA A CSEHSZLOVÁKIA 70 KIÁLLÍTÁSON Moszkva — A moszkvai Csehszlovákia 70 kiállításon tegnap megrendezték a ČKD Praga napját, amely megmutat­ta, hogy ez a konszern nem­csak nagy kereskedelmi part­nere a Szovjetuniónak, hanem tudományos-műszaki és techno­lógiai együttműködést is foly­tat vele. Amint a sajtóértekez­leten Rudolf Rychecký mérnök, a konszern főigazgatója és más vezető dolgozók hangsúlyozták, a vállalat hozzájárul Csehszlo­vákia és a szovjet dolgozók ba­ráti kapcsolatainak fejlesztésé­hez. A ČKD termékeinek a felét exportálja, s ennek a mennyi­ségnek 70 százalékát a Szovjet­unióba szállítja. Ez a Szovjet­unióba irányuló csehszlovák Ki­vitel 10 százalékának felel meg. A ČKD Praga képviselői meg vannak győződve róla, hogy szakaszukon tovább mélyül a csehszlovák—szovjet együttmű­Varsóban lesz a lengyel­következő fordulója A lengyel és a nyugatnémet kormány által elfogadott „ta­pogatózó eszmecsere" a Bonn­ban folytatott megbeszélések­kel lezárult. A Winlewicz len­gyel külügyminiszter-helyettes és Duckwicz külügyi államtit­kár által vezetett küldöttségek háromnapos eszmecseréjéről kiadott közlemény hangoztatja: a két fél megegyezett abban, hogy kidolgozzák egy megálla­ködés, valamint a KGST kereté­ben folyó együttműködés és szakosítás is. A kiállításon ugyancsak teg­nap rendezték meg a Motokov külkereskedelmi vállalat napját is. A Motokov 1969 végéig 39 000 Moszkvics autót, több mint 3800 Pobeda, 17 000 Volga és mintegy 5000 GAZ—69 típusú autót hozott be. 1975-ig a Mo­tokov hosszú lejáratú szerződés keretében 100 000 Moszkvicsot, 120 000 VAZ, 2101 és 10 000 VAZ 2102 típusú autót hoz be a Togliattiban lévő új autógyár­ból, és még 30 000 új típusú Volgát. A sajtóértekezleten dr. Old­rich Nevekla a Motokov válla­lat nevében elmondotta, mily nagy az érdeklődés Csehszlová­kiában a szovjet gépkocsik iránt, és milyen intézkedéseket tett a vállalat, hogy minden igényt kielégíthessen. -nyugatnémet eszmecsere podás legfontosabb elemeit tartalmazó formulákat. A meg­beszélések július második felé­ben Varsóban folytatódnak — hangzik a közleményben. Lengyel részről hangoztatják: korai volna a legfontosabb problémákat megoldottaknak te­kinteni. A tárgyalások követ­kező szakaszában — vagy sza­kaszaiban — fog eldőlni, hogy milyen konkrét lépést tesz a bonni kormány az európai rea­litások elismerésére. Nyikoiajev és Szevasztyjanov teljesíti feladatait' Moszkva — A TASZSZ jelen­tése szerint a Szojuz-9 űrhajó személyzete maradéktalanul tel­jesíti feladatait. Mind Nyikoia­jev, mind Szevasztyjanov egész­ségi' állapota kitűnő. A Szojuz-9 csütörtökön 160­adszor repülte körül a Földet. Ez annyit jelent, hogy a két űr­hajós az orbitális űrrepülés so­rán eddig több mint 230 órát töltött a világűrben. A kozmonauták munkanapja különben a program szerint zaj­lott le. Az étkezés befejeztével különböző égitesteket és a Föld egyes térségeit figyelték meg. Szevasztyjanov fedélzeti mér­nök kijelentette, hogy jól meg lehetett figyelni Krim és Kau­kázus térségét, valamint Szocsi és Batumi városát. Irán fölött elrepülve az űrhajósok nagy vi­hart észleltek. Űr-sakkparti Harminchat lépés után dön­tetlenül végződött a világ első űr-sakkpartija, amelyet Nyiko­iajev és Szevasztyjanov, a Szo­juz-9 űrhajósai játszottak a föl­di irányító központ munkatár­saival — Nyikolaj Kamanyin tá­bornokkal és Viktor Gorbatko űrhajóssal. Az érdekfeszítő par­ti, amely az űrhajó legénysége és a földi irányító központ em­lített két tagja között zajlott le, hat óra hosszat tartott. TÁMADNAK A KAMBODZSAI SZABADSÁGHARCOSOK Phnom Penh — Csütörtökön I újúlt erővel lángoltak fel a harcok Sienreap városának re­pülőteréért. Mint ismeretes, a szóban forgó repülőteret a sza­badságharcosok a múlt héten elfoglalták, majd ezt követően ismét a Lon WoZ-bábkormány csapatainak a kezébe került. A sienreapi repülőtér mint isme­retes az ország második legna­gyobb repülőtere s itt sugárhaj­tású repülőgépek is leszállhat­nak. A hírügynökségi jelenté­sek beszámolnak arról, hogy a szabadságharcosok állandóan a város, illetve a repülőgép köz­vetlen közelében tartózkodnak, sőt Phnom Penhből érkező ér­NATO-hadügyminiszterek tanácskozása Brüsszel — A NATO-országok hadügyminiszterei tegnap Brüsz­szelben tartották meg a terve­zési bizottság rendes ülését. Ezen a héten ez már a NATO második katonai csúcstalálkozó­ja. A NATO nyolc országának miniszterei, az atomtervezési bizottság tagjai hétfőn és ked­den Velencében tárgyaltak az atomfegyverek stratégiai fel­használásáról. A tegnapi brüsz­szeli tanácskozás cálja a NATO legközelebbi „védelmi" terveinek pontos meghatározá­sa volt. Brüsszeli megfigyelők véle­ménye szerint a tanácskozáson nem hivatalosan megvizsgálták az Európában állomásozó ame­rikai egységek 1971 második fe­lében történő esetleges létszám­csökkentését is. A NATO-haderő keretében jelenleg több mint 300 000 főnyi amerikai katona tartőzkodik Európában. tesülések szerint jelentős terü­leteket ellenőriznek, így pél­dául az Angkor tartományt is, ahol Kambodzsa legrégibb és legértékesebb műemlékei talál­hatók. Saigon — A dél-vietnami fő­városban csütörtökön felgyúj­totta magát egy buddhista szer­zetes, hogy így tiltakozzék az amerikaiak dél-vietnaroi kato­nai beavatkozása ellen. Thien Lai, a 72 esztendős bonc ben­zinnel öntötte le magát, és így vetett véget életének, öngyil­kossága Quang Duc szerzetes hasonló tiltakozásának a hete­dik évfordulóján .történt. A párizsi Vietnam-értekezlet 70. ülésén tegnap a dél-vietna­mi Ideiglenes forradalmi kor­mány képviselője ismét előter­jesztette kormányának az ame­rikai csapatok teljes kivonásá­ra tett javaslatát, mely az amerikai félnél újból visszauta. sításra talált. Lapzártakor érkezett: MEGHALT KERENSZKIJ Egy New York-i kórházban 89 éves korában elhunyt Alekszandr Kerenszkij, az 1917-es orosz ideig­lenes kormány elnöke. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom után halászcsónakon megszökött, s hosszabb ideig Nyugat-Európá­ban élt. Franciaországban lapot adott ki, és támogatta a szovjet kormány ellen irányuló ellenfor­radalmi törekvéseket. KENNEDY JELÖLTETI MAGÁT Edward Kennedy szenátor beje­lentette, hogy Massachusetts ál­lam szenátori tisztségére pályázik a következő hat évre. Várható, hogy Kennedy jelölését a Demok­rata Párt mai országos kongresz­szusán közfelkiáltással jóváhagy­ták.

Next

/
Oldalképek
Tartalom