Új Szó, 1970. június (23. évfolyam, 128-153. szám)

1970-06-09 / 135. szám, kedd

Hosszú volt ez az út MEGFELEDKEZTEK A LEGFONTOSABBRÓL A Kelet-szlovákiai Vasmű, amelyben több ezer ember dolgozik, megélhetést biztosítva családjának, a Szovjetunió nyújtotta segítséggel épült. Kezdetben itt szovjet munkások, technikusok, mérnökök és tervezők dolgoztak, a vállalat gépi berendezését is a Szovjetunió szállította. A szakmunkásokat és a műszaki dolgozókat hetekig, sőt hónapokig a szovjet gyárakban képezték ki, s végezetül a Kelet-szlovákiai Vasművet alapjaitól kezdve szovjet nyersanyagból építették fel. Egyesek azonban nem a hálájukat fejezik ki, inkább szitkozódnak. A Vasmű építése kezdetén alakult meg a CSSZBSZ szervezet. Előbb csak egy vállalati hatáskörű szervezetként működött, majd az új üzemek és üzemrészlegek gyarapodásával együtt új szervezetekkel bővült. 1967-ben ezek száma már hétre emelkedett. Sajnos, a kollektív tagságú szervezetek megalapítása hiba volt, mivel így olyan emberek is bekerültek a szervezetbe, akiket semmiféle kapcsolat nem fűzött a Szovjetunióhoz. Az 1968. évi augusztusi események után a szakszervezeti vállalati bizottság elsőként töröltette magát a kollektív tagságból. Azóta a Szovjetunióhoz fűződő baráti kapcsolat újrafelvételének kérdésével senki sem foglalkozott, sőt olyan híreket terjesztettek, hogy a szovjet vasérc fékezi a Keletszlovákiai Vasmű további fejlődését, s különböző aktívákon követelik a szovjet gépek kiselejtezését, amelyek állítólag rosszak, elavultak. Ám, akik így beszéltek, nem ismerik a Vasmű problematikáját, sőt megfeledkeznek arról is, hogy a Szovjetunió nélkül a Vasmű sohasem épült volna fel, és a dolgozók kénytelenek lettek volna otthonuktól távol munkát keresni. SZÉGYENKEZNEK AZ EMLÉKKÖNYV MIATT? A Kelet-szlovákiai Vasmű fennállása 10. évfordulójának ünnepségei alkalmából képeskönyvet adtak kí a kombinátról, ez a könyv eljutott a világ minden tájára. Még a mai napig is osztogatják, viszont a könyvben egy szóval sem említik meg azt, hogy a Szovjetunió mekkora segítséget nyújtott ennek a gigantikus vállalatnak az építésében. Ki tudja, vajon az emberek a lelkük legmélyén nem szégyenkeznek-e kissé akkor, amikor ezt a könyvet átadják a szovjet küldöttség tagjainak, akik ismerik az üzem alapításával és építésével kapcsolatos problémákat, és hogy az önfeláldozó munkáért egy szóval sem mondott senki köszönetet, sőt említést sem tettek ebben a szép és drága kiadványban a szovjet segítségről. Az 1969 májusi plénum után több javaslat hangzott el a CSSZBSZ újjászervezésére, amely szerint minden üzemben és üzemrészlegben lenne alapszervezete. 1969 júliusában az összüzemi pártbizottság segítségével megalakult az egész vállalatra kiterjedő szervezet. A KOKSZOLŰ PÉLDÁT MUTAT Az eredmény nem váratott magára sokáig. A kokszolóban alakult meg az első alapszervezet még a csehszlovák—szovjet barátság hónapjában, és ezt követte a hazánk felszabadításának 25. évfordulójára tett vállalása, amely szerint a szervezet minden egyes tagja 1970ben további tagot nyer meg a CSSZBSZ-nek. A kokszoló példáját követve aránylag gyorsan alakultak az új alapszervezetek... Az alapszervezetbeli funkcionáriusokat és tagokat telefonon ismeretlen személyek megfenyegették, sőt még ma is fenyegetik őket. A többség azonban mindig győz. A Vasműben ma már 14 alapszervezet van több mint 1400 taggal. Ez a CSSZBSZ-nek Kelet-Szlovákiában az egyik legnagyobb vállalati szervezete. A munka tehát még csak most kezdődik. A vállalati szervezet programja és terve az alapszervezetekkel együttműködve igen gazdag. A CSSZBSZ funkcionáriusai jól tudják, hogy minden kezdet nehéz, viszont az erős akarat mindig győz. A szervezet egyik alapvető feladata, hogy megváltoztassa az emberek gondolkodásában a Szovjetunióról kialakított téves nézeteket és meggyőzze őket saját tévedéseikről. Különböző kiállításokat, beszélgetéseket, előadásokat szerveznek, filmeket mutatnak be a szovjet emberek életéről és munkájáról. BARÁTI KAPCSOLATOK A vállalati szervezet és annak bizottsága javaslatot tett, amelynek értelmében a Vasmű néhány fiatal dolgozója hat hőnapra a szovjet üzemekbe menne dolgozni. Támogatják a Puskin-szavalóversenyt. Az akció keretében a fiatalok orosz és szovjet szerzők verseinek szavalásában, szovjet dalok éneklésében kelnek versenyre. Igen szép és értékes díjak várják a győzteseket, mégpedig már a vállalati fordulóban, ahol az első díj egy szovjetunióbeli utazás, a többi pedig értékes nyereménytárgy. A vállalati szervezet nem feledkezett meg az utazásokról sem. Harmínctagú turistajáratot indít „Lenin nyomdokain: Kijev —Moszkva—Leningrád útvonalon, további 30 tag számára 14 napos üdülést biztosít a Krímfélszigeten, 30 tag pedig részt vesz az Októberi Forradalom ünnepségein. Ezenkívül néhány rövidebb utazást szervez a Lvov —Kijev útszakaszon és Ukrajna néhány városába, ahol a Kelet-szlovákiai Vasmű dolgozói baráti kapcsolatokat vesznek fel a Szovjetunió néhány üzemének és gyárának dolgozóival. VIKTÓRIA FARKAŠOVSKÁ Ami szem-szájnak ingere... Élelmiszeriparunkat 14 ország automatáival korszerűsítjük mezési nemzetközi gépkiállításon Érthető, hogy a közszükségleti cikkek elárusítással egybekötött kiállításaira özönlik a nép. Azun sem csodálkozik senki, hogy a divatbemutatókon talpalatnyi üres hely sem marad. De mire véljük a prágai Fučík Park brüsszeli pavilonjának június 1-én megnyílt élelmiszeripari gépkiállítás iránti óriási érdeklődési? Látogatás a prágai élei* Erre a kérdésre csak az válaszolhat, aki már megtekintette a korszerű technika legújabb külföldi vívmányait. A sütő- és a húsipar, a konzervgyárak és a szeszfőzdék büszkeségei, sajtés vajfeldolgozó gépek és gépberendezések, automaták vonulnak itt fel az ámuló látogatók előtt, akik a gépek tetszetős külsején kívül mindjárt működésüket is figyelemmel kísérhetik. Alima 70 — a neve a Prágában most másodszor megrendezett, nemzetközi kiállításnak, amely 1968-ban aratott első sikere után ezúttal 4000 m

2-nyi térségen 14 ország 88 vállalatának legjobb termékeit sorakoztatja fel. Az itt látható több mint háromszáz gép és gépsor értéke, a szakemberek szerint, 3 millió dollárt képvisel. Élelmiszeripari szakembereinknek tehát anélkül, hogy külföldre kellene menniük, minden lehetőségük megvan arra, hogy megvásárolhassák üzemeink részére azokat a gépeket, amelyeknek behozatala amúgy is Tanulni sose szégyen A budapesti tévé műsorának böngészése közben akadt meg a szemem az „Ifjúság 70" című vetélkedő sorozaton. Egyrészt mint fiatalt érdekel az ifjúság mindennemű megmozdulása, másrészt kedvelt televízió műsorom a vetélkedő. Sokféle gondolattal és elképzeléssel a fejemben ültem le a televízió képernyője elé. Őszintén megvallom, kellemesen csalódtam, már ami a műsor jellegét és összeállítását illeti. Én a közkedvelt „Ki mit tud? című műsorhoz hasonlót vártam. Helyette izgalmasabb és színesebb, művészeti és társadalom-politikai vetélkedőt néztem végig. Nem a vetélkedő művészeti részét akarom példaként említeni, mert közismert tény, hogy köz tünk is vannak jő szavalók, táncosok és zenészek. Inkább a társadalom politikai vetélkedőt szeretném kiemelni. Ebben sem az egyének ragadták meg a figyelmemet, hanem a vetélkedő eszmei vezérfonala. A versengést figyelve tiszta képet kaptam a KISZ és a n-.agyar kormány tevékenységéről, amely egy új Ifjúsági politikai tiirvény kidolgozására irányul. Érdekes momentum volt az egyik versenyző beszélgetése a legilletékesebb személlyel — az igazságügy miniszterrel — az említett térmi ól. Eszembe jutott az elmúlt két esztendő, amikor a jobboldali erjk és téves illúziók hatására felbomlott ifjúsági szervezetünk. A KiSZ éppen az ellenkezőjére törekszik és mégsem fenyegeti a nálunk olyan sokat emlegetett „idejét múltság". Nem ártana hát egy kis tapasztalatcserére a szom szédba pillantani. Nem ártana, ha az ifjúsági ve zetők több figyelemmel kísérnék szomszédaink sikeres munkáját és a számunkra hasznosat idehaza megvalósítanák. A jót, a hasznosat nem szégyen ellesni, ám a lehetőséget kihasználatlanul hagyni nemcsak szégyen, hanem szűk látó körfísréget is jelent. DUSZA ISTVÁN elkerülhetetlen volna. Nem véletlen, hogy éppen ezekkel a gépekkel találkozunk a kiállításon. Szakembereink ugyanis előre megfontolt, jól átgondolt megrendelések alapján azokat a darabokat hozatták ide külföldről, amelyek igényeinknek megfelelően élelmiszeriparunk korszerűsítésére lesznek hivatottak. A felületes látogató is könynyűszerrel megállapíthatja, hogy csakúgy mint a többi iparágban, az élelmiszeriparban is az automatáké a jövő. így pl. az osztrák és az olasz gépsorok az odakészített lisztet, tojást és vizet nyerstésztává feldolgozva adagolják, megsütik, sőt a kész árut be is csomagolják, úgyhogy egy óra leforgása alatt mintegy 400 kg péksütemény elkészül. Természetesen, magyarországi szakemberek is részt vesznek a prágai kiállításon. A magyar konzervipari és hűtőipari berendezések hazánkban egyébként jól ismertek és igen kedveltek. Ezt bizonyítja az is, hogy üzemeinkben több helyütt jő eredménnyel használják ezeket a gépipari termékeket. A szocialista országok közül az NDK gyártmányai is nagy feltűnést keltenek. Különösen az a csomagológép, amely eltekintve attól, hogy emberi kéz érintése nélkül, tehát higiénikusán felszeleteli a kenyeret, be is csomagolja. És nincs az az elárusítónő, aki gyorsaságával versenyre kelhetne. Hasonlóképpen megbízhatóan dolgozik a töltőgép, amely egy perc alatt 180 tégelyt megtölt vajjal vagy túróval. A Berkei cég szeletelő gépei egy műszakban 700 kg szalámival „bánnak el" anélkül, hogy az elárusítónő hozzáérne. Az egyik holland cég szakemberei búsfeldolgozó és csomagológépeiket mutatják be. Az Alva Laval svéd cég fagylaltkészítőgépeivel vesz részt a kiállításon. Az egyik gép teljesítőképessége óránként 5—6000 liter, egy másik gép, mely a fagylaltb". mindjárt gyümölcsöt is vegyit, 60 perc alatt 1200 liter jégkrémet állít elő. Ennek a cégnek a gyártmányai is jól ismertek nálunk. Se szeri, se száma a különböző fajtájú mérőkészülékeknek és mérlegeknek. Az önkiszolgáló boltokban bizonyára jó szolgálatot tenne az az automata asztali mérleg, mely nemcsak az áru súlyát mutatja, hanem az árát is, úgyhogy abban a boltban, ahol ilyen megbízható ellenőrző mérleg működik, minden bizonnyal „beharangoztak" a csalásoknak, visszaéléseknek. Ám nem volnánk igazságosak, ha nem szólnánk a kiállításon bemutatott hazai gyártmányokról, melyek ugyan szerényebbek, és még nem érik el a világszínvonalat, de szakembereink igyekezetét bizonyíiják. Ilyenek pl. a Chemosvit szlovákiai vállalat Svitalnak nevezett celofán, polietilén és alumínium vegyülékéből készült, csomagolásra használt zacskói és a gépi csomagolásra szolgáló korongok. Erősáramú elektrotechnikánk büszkesége pedig a Rychnov nad Nisou-i üzem elektronikus tűzhelye, melyben egy egész csirke 4 perc alatt ropogós pirosra sül. Ha az ára nem volna „kissé borsos" — 40 000 koronába kerül — háziasszonyaink is örömmel megvásárolnák. Így a vendéglátóüzemek veszik majd jó hasznát. Nem csoda, ha erről a nagyszabású, érdekes és hasznos bemutatótól, mely június 10-ig tekinthető meg — a fogyasztók is a legjobb benyomásokkal távoznak, különösen, ha meggondolják, hogy ezek, a gépek élelmiszeriparunk korszerűsítését szolgálva valamennyiünknek nagy előnyt jele"*' "ík. Mert eltekintve az élei ;rek csinosabb külsejétől, vo-.ioub csomagolásától, az újfajta burok megvédi az árut a bomlástól, s ezzel minőségét és tartósságát is biztosítja. Az expozíció megrendezése és a kiállított gépek megvásárlása tehát mindenképpen kitűnő ötlet volt. KARDOS MÁRTA A barlang a régi, csak... A napokban próbálják ki a trebiäovi Frukona konzervgyárban a Magyarországról, Hollandiából, Dániából, az NSZK-ból és Jugoszláviából szállított modern gépeket. A gyár körülbelül 300 személyt foglalkoztat majd. (G. Bodnár felv. — ČSTK) Dobšina városából autón indultunk célunk, a jégbarlang felé. Évente közel 100 000 látogató keresi fel ezt a természeti csodát. A hivatalos kimutatás szerint már 1956-ban 9844 külföldi látogatója volt a jégbarlangnak. Megkíséreltük a külföldi szemével végignézni a tájat és a barlangot. Cserjés, bokros hegyoldalon, szántóföldek és virágos hegyi rétek közepette emelkedett utunk. A Hosszúhegy tetejére érve — közel 1000 méter magasságban — gyönyörű kilátás lepett meg bennünket. Visszafelé tekintve a Rozsnyó felé mindinkább eHapuló hegységek a távlatnak halványuló kékjében olvadtak össze a láthatár szélén. Észak felé nézve svájci tájkép, a Gölnlc völgye tárult elénk. Hamar eljutottunk felfelé terjedő részébe, a Sztracenai völgybe. Ez a völgy többnyire oly szűk, hogy benne csak az út és a Gölnic vize fér meg. Magas sziklaormok, szürke szirtek, szálas fenyők álltak utunk szélén. A természet báját szemtől szembe láthattuk. Akárcsak az útszéli, kitörött és még meg nem javított vaskorlátokat. Bosszankodásunkat feledtette a kristályvizű folyó moraja, zúgása. , A Sztracenai sziklakapu alagútját meg kellett kerülni. Utunk jobbra-balra kanyargott, gyanítani sem lehetett merre fordul, mert gödrök és frissen kövezett, hengerezetlen felületek fölött és között döcögtünk, összeszorított állkapcsunk között magyaros fohászok morzsolódtak. Csikorgott a fék, a kerekek gumija. Az angolok „spleenje", a németek „világfájdalma" bizonyos, hogy a kedélyre ül ilyenkor. Mi megelégedtünk a szitkozödással. Végre elénk tárult a Dncsahegy dűlője. Tág medencéjű szökőkút karvastagságú vízsugara jelezte: nincs már messzire a barlang, hisz ezt a szökőkutat a jégbarlang felfedezője, Ruffinyi mérnök építette a bejárat felé vezető út elé. Megpihentünk. A vendéglőben természetesen. Tapasztalatunkat közreadhatjuk: a kényesebb utazók kívánságait nem elégíti kí sem a vendéglő, sem a kiszolgálás. Karácsony táján festették ki a vendéglő helyiségeit, de a menyezeten már „térkép" látható. Körülnéztünk. A büfé választéka közepes. Az elárusító bódék ízléstelenek és tele vannak csecsebecsékkel. A turistaszállókhoz vezető utak gondozatlanok. Hiányzanak az útmutató feliratok. Viszont a szemetelés jelei könnyen felismerhetők. A barlang a régi: csodálatosl Szerencsénkre, hisz az imént még a szabad természet napos ege alatti kilátás panorámájában csak a játszi pillangók repkedése, a vidám madárdal, a zajosan csevegő patak adta meg a fenségesség érzetét, mlg bizonyos, tőlünk, emberektől függő létesítmények csak elkeserítettek bennünket. A hideg űr zord mozdulatlanságának ünnepi csendjét csak a boltozatról leváló vízcseppek hangja, lépteink kongása zavarta. Maga a barlang csodálatos volt. Egyszerűen: csodálatos! Csak akkor jutott eszünkbe újra bosszankodni a jégbarlang körül látottak fölött, amikor visszaérkeztünk Rozsnyó városába, és a szálló főnöknője panaszkodni kezdett, mondván: „Már napok óta itt vannak ezek a német vadászok, süketfajdra jöttek vadászni, de senki sem jelzi, hogy merre menjenek!" Valamit tenni kellene az idegenforgalom érdekében. Még nem késő, s a bosszankodás nem segít. HAJDC ANDRÁS