Új Szó, 1970. május (23 .évfolyam, 102-127. szám)
1970-05-14 / 113. szám, csütörtök
ff (t Vigyetek békét a világ minden országútjára! Plzeňben HÁVA volt a hazai hős # Ismét két lengyel az élen Csapatban is lengyel siker Karlovy Varyban pásztázó eső búcsúztatta • kerékpáros Békeverseny 100 lovagját, a 101.nek, a román Davidnak a súlyos sérülés „megálljt" vezényelt. A 40. kilométerig szinte együtt haladt az egész mezőny, s az első részhajrá, amelyre Marianské Láznéban (50. km) került sor a következő sorrendet hozta: 1. Czechowski, 2. Hanusik (mindkettő lengyel), 3. T i e r1 i n c k (belga). A 70. kilométernél a mintegy 40 tagú vezetőcsoport egy és negyed perces előnyre tett szert, de a többiek sem hagyták annyiban a dolgot, (elzárkóztak. A második részhajrá Stííbroban, a táv 107. kilométerénél volt, s ezt az él-sorrendet hozta: 1. Szurkowski, (lengyel), 2Staes (belga), 3. Czechowski (lengyel). — Közben a 80. kilométernél ismét eső zúdult az elszánt lovagok nyakába, de az iram nem lankadt, változatlan erőbedobással folyt a küzdelem. Plzeň közelében, de egyébként is lelkes nézők, valamint virágzó fák sorfala köszöntötte a versenyzőket, s a stadion bejárata előtt úgyszólván egyszerre jelent meg egy hatalmas boly, még szinte sejteni sem lehetett, kl végez az éten. A végső hajrá ezúttal is a lengyeleknek sikerült a legjobban, akik bebizonyították, hogy remekül felkészültek a nagy erőpróbára. Az első két hely hatalmas küzdelemben ismét az övék lett. A plzeiíi kozunség egetverő biztatása nem volt hiábavaló. Háva, a helyi CH kiváló versenyzője nagyszerűen állta a küzdelmet és a két lengyel fiúval váll-váll meiieti viaskodást folytatva, azonos idővel a harmadik helyet szerezte meg, tehát a világhírű város saját fiát is ünnepelhette a győzelmi dobogón. A nagyszerűen hajtó, sokat kezdeményező, változatlanul jól hajrázó lengyelek a csapatversenyben ls az élen végeztek, s az összetett egyéniben, valamint csapatban megtartották első helyüket. A csehszlovák csapat összteljesítménye javult, s erről tanúskodik a lengyelek mögötti tegnapi 2. helye is. A Karlovy Vary — Plzeň útszakaszt transzparensek is szegélyezték, s azok egyikén ezt olvashattuk: „Vigyetek békét a világ minden országútjára!" — Ennél szebb bíztatással nem is küldhette volna további útjára az országutak 100 hősét Plzeň váróNEHEZEN GYŐZÖTT a csehszlovák válogatott A Jugoszláviában folyó férfi kosárlabda világbajnokság csoportküzdelmei lassan véget érnek. A szarajevói „A"-csoportban a csehszlovák válogatott csak heves küzdelemben, az utolsó percekben nyújtott javuló teljesítményének köszönve győzte le a váratlanul kellemetlen ellenfélnek' bizonyuló kubai válogatottat. A Békeverseny mezőnyére ma a III. útszakasz küzdelmei várnak. A táv Plzenből Üstí nad Labembe vezet, s hossza 147 kilométer lesz. A II. ÜTSZAKASZ EGYÉNI RANGSORA: 1. Hanusik, 2. Czechowski (mindkettő lengyel), 3. Háva (csehszlovák) egyaránt 3:28,28 órás idővel, 4. Staes (belga), 5. Mickein (NDKbeli), 6. Szurkowski (lengyel), 7. Prchal (csehszlovák), 8. Polpni (olasz), 9. Labus (csehszlovák), 10. Svorada (csehszlovák) ... Smolík, a csehszlovák csapatkapitány a 15. helyet szerezte meg. A II. ÚTSZAKASZ CSAPATVERSENYÉBEN: 1. Lengyelország 13:52,22 6, 2. Csehszlovákia 13:53,37 ó, 3. Bel ginm 13:53,52 óra. A sportfogadás hírei A Športka XIX. játékhetének nyereményelosztása: I. húzás: 1. díj: nincs nyertes, 11. díj: 61 nyertes á 18 660 korona, III. díj: 4144 nyertes, á 340 korona, IV. díj: 76 789 nyertes, á 40 korona. II. húzás: 1. díj: 1 nyertes 200 000 korona, II. díj: 75 nyertes, á 12 033 korona, III. dl]: 3644 nyertes, á 330 korona, IV. dlj: 61991 nyertes, á 35 korona. A SAZKA 19. játékhetének nyereményei: I. díj: 23 nyertes á 1835 korona, II. díj: 748 nyertes i 90 korona, III, dij: 8152 nyertet á 15 korona. A csehszlovák csapat nagyon Idegesen kezdett és a kubaiak fokozatosan elhúztak. Még a második félidő hatodik percében is 11 ponttal vezettek, és már-már úgy tűnt, hogy megszületik a VB egyik nagy meglepetése. A 33. perc után azonban — Ammer kitűnő .teljesítményének köszönve — a csehszlovák válogatott fokozatosan ledolgozta hátrányát és végül megszerezte a győzelmet, mely egyúttal a döntő csoportba jutást is jelentette. Csehszlovákia ellenfele az utolsó csoportmérkőzésen az Egyesült Államok csapata lesz, amely a legutóbbi forduló során biztosan győzte le az ausztrál válogatottat. Így az amerikai csapat is biztosította már továbbjutását. Ugyancsak a döntőbe jutott a szovjet válogatott, mely Panama felett aratott nagyarányú győzelmet. Eredmények: A-csoport: Csehszlovákia — Kuba 82:00, (35:39), USA — Ausztrália 99:82, (44:30). B-csoport: Olaszország — Kanada 84:69, (45:35), C-csoport: Szovjetunió — Panama 110:52 (42:23). A döntő csoportba eddig Csehszlovákia, Brazília, a Szovjetunió és az USA csapata jutott. • Banská Bystrica—Bardejov 2:0 (1:0), II. labdarúgó liga találkozó. A gólok szerzői: Šarišský és Polák. A hazai csapat csak nehezen boldogult a jól tömörülő bardejovi védelemmel szemben. A A labdarúgó II. liga találkozóján a Sparta Praha „B" együttese 3:0 (1:0) arányú győzelmet aratott a Zemplín Michalovce felett. Góllövők: Kalina, Bartoň és Vobornlk. • Az „Olympia Tour" országúti kerékpáros verseny negyedik útszakaszén van Katwijk győzött Bravenbör előtt. SZÍNEK HARCA Az angol labdarúgó-válogatott Mexikóban, az olimpiai stadionban kétszer 40 perces edzőmérkőzést játszott, s a fehérek csapata 2:1 arányban legyőzte a pirosak együttesét. A győztesek részéről Bobby TIZENKÉT FUTAMBAN a világbajnoki címért A gyorsasági motorkerékpárversenyzőkre az idén a jelek szerint nehéz évad vár. Különösen az alacsonyabb kategóriákban (50, 125, 250 ccm) számíthatunk késhegyre menő, kiegyensúlyozott küzdelmekre, tekintettel a FIM új szabályaira, mely ezeknél a géposztályoknál korlátozásokat foganatosított. így nem a gépek konstrukcióján, hanem a versenyzők tudásán, bátorságán, de nem utolsósorban szerencséjén dől majd el a világbajnoki cím sorsa. A nagyobb géposztályokban "(350 és 500 ccm) Ismét a motorok felépítése lesz a mérvadó s kíváncsian várjuk, milyen új szerkezetű motorkerékpárokkal állnak rajthoz e sportág „nagymenői". De vajon kiket sorolhatunk az esélyesek közé? Mint ismeretes, az idei gyorsasági motorkerékpár világbajnokság címéért 12 versenyen mérik össze erejüket a világ legjobbjai. Az 50 ccm-es kategóriában spanyol és holland motorosok párharcára van kilátás. A világbajnok Nieto, valamint Herrero mellett Caneilas is ott lesz az élen. De a tavalyi második helyezett Thoersen, aki átnyergelt a Jamathl gépekhez és Van de Vries is beleszólhat az elsőség kérdésébe. A 125 ccm-esek csoportjában a világbajnoki cím védője Dave Slmmonds Kawasaki motorkerékpárján mutatkozik be, nem valószínű, hogy eddigi nagy ellenfelel Braun és Van Dongen veszélyeztetheti elsőségét, mivel a FIM legújabb rendelkezése értelmében egyikük sem használhatja Suzuki márkájú gépét. Simmondsot megszoríthatják az NDK-s versenyzők, akik újonnan gyártott kéthengeres MZ motorkerékpárjaikkal — elsősorban a viszszavonult Rosner helyébe lépett Bartusch — valamint az osztrák Kriwanek és a svájci Denzler. A 250-eseknél — a világbajnok Benelli távoztával — nyílt küzdelem várható. Andersson és Gould Yamaha gépével esélyesnek számít, de nem szabad megfeledkezni Readról sem. Kívülük akad még néhány jónevű motorkerékpáros, mint Dieter Braun, Lothar Braun, Walter Sommer és a svájci színekben versenyző Marsovszký Gyula, akik az idény előtt figyelemre méltó eredményeket értek el. A 350 ccm-es géposztályban az elmúlt évek során az oly remekül szerepelt Agostini az első számú esélyes, öt Phil Read — amennyiben ebben a kategóriában is indul — megszoríthatja. Veszélyesek lesznek újonnan szerkesztett Yamaha gépeikkel Andersson és Gould, valamint Grasetti, aki négyhengeres Jawajával meglepheti ellenfeleit. A féllitereseknél nem férhet kétség Agostini győzelméhez, annak ellenére, hogy a nyugatnémetek új MV gépeket vetnek a küzdelembe, nyergükben olyan rutinos versenyzőkkel, mint Kari Hoppé és Ferdinand Kaczor. A helyezésekért Simmonds, Marsovszký, Rungg és Weiss küzdenek majd eséllyel. Az említettek nemcsak a világbajnoki címért folytathatnak majd érdekes küzdelmet, hanem reméliük, közülük többet a Csehszlovákiában megrendezésre kerülő versenyeken is üdvözölhetünk. Egy biztos, e sportág szerelmesei az idén sok szép összecsapásnak lehetnek szemtanúi, hiszen a 12 világbajnoki futam közül jónéhányat a tévé is közvetít. (kJ Charitou és Peters, a legyőzőitekéről Clarké volt eredményes. Ramsey, az angol szövetségi kapitány szünet után hat játékos cseréjét határozta el, tehát alkalmat adott mind a 28, Mexikóban tartózkodó válogatott jelöltnek. A világbajnokság 27 külfBIdi játékvezetője közül a nyugatnémet Tschentscher május 19-én az országos válogatottal érkezik elsőként a VB színhelyére. A többi birát május 22-re és 23-ra várják. Május 24-től egyhetes tanfolyamot rendeznek számukra, így akarják biztosítani a szabályok egységes értelmezését. Az egyhetes felkészülés egyúttal a bírák erőnléti edzését is szolgálja. Május 30 án jelölik kl a csoportmérkőzések, valamint a további találkozók játékvezetőit. A román válogatott kedden éjszaka érkezett Mexikóba, ahová előtte csak a belga és az angol csapat utazott. Guadalajarában, az angol, a brazil, a csehszlovák és a román csapat elkövetkező nagy találkozóinak színhelyén, május 1. óta nem lehet elszállásolást kapni. A szállodákban a rendelkezésre álló 12 500 ágy már gazdára talált. Peru labdarúgó-csapata, amely az argentin együttes „kiütésével" a VB selejtező egyik legnagyobb meglepetését szolgáltatta, a VB után „megszűnik". A válogatott nyolc játékosa brazil, uruguayi, argentin és mexikói szupercsapatoktól kapott kecsegtető szerződési ajánlatot. Az asztalitenisz BEK-ért A női asztalitenisz BEK döntőjének első mérkőzésére május 16-án Prágában kerül sor, ahol a Start Praha—Statisztika Budapest csapatai találkoznak. A csehszlovák bajnokcsapat összetétele a következő lesz: Voitová, Kettnerová, Ulrichová. A magyar színeket Kisházi, Papp és Inhos képviseli. A visszavágóra június 4-én Budapesten kerül sor. Az elődöntőben a Start 5:4-re győzött az Aussenhandel Berlin, a Statisztika Budapest pedig a DSC Kaiserberg ellen ugyancsak 5:4 arányban. S S g J s s x £ JI ~ CX M C .a f* * x (8 JÍ X Hasznos előkészületi mérkőzés NORVÉGIA—CSEHSZLOVÁKIA 0:2(0:1) A norvég fővárosban mintegy 28 fokos hőségben játszotta mindvégig élvezetes, szándékos szabálytalanságtól mentes találkozóját a két ország labdarúgó-válogatottja. A csehszlovák együttesben az első félidő folyamán a következő játékosok kaptak helyet: Viktor — Dobiái, Horváth, Migas, Ziocha — llrdlitka, Kuna — B. Veselý, Jurkanln, Jokl, Capkovič. A csehszlovák csapat az első 20 percben teljes erőbedobással küzdött, s néhány mutatós akciója nyíltszíni tapsot kapott. A 8. percben Jokl „mérnöki" indítása után Kuna szánta el magát lövésre, s a menteni akaró Olafson lábáról pattant a norvég hálóba. A vezetés tudatában a vendégcsapat kissé lefékezett, s támadásaiban már nem volt annyi átütőerő. Szünet után Viktort Vencel, Hrdličkát Pollák és Joklt Adaraec váltotta fel. A csere élénkebbé tette a küzdelmet, az új támadósor nagyon igyekezett, de a hazai védelem ls különös figyelmet szentelt Adamecéknek. A norvég gyér ellentámadások alig-alig jutottak el a csehszlovák kapu előterébe, mert annak védelme jól állt a lábán, s már a labda átvétele előtt Igyekezett megzavarni a norvég csatárokat, többnyire teljes sikerrel. A 66. percben Vencel Steiner lövése után bravúrosan mentett. — A 72. percben Horváth nagyszerűen végrehajtott szabadrúgása jelentette a csehszlovák csapat újabb gólját. A norvégok a 2. gól után úgyszólván teljesen védekezésre rendezkedtek be, el akarták kerülni a nagyobb arányú vereséget. Ez a szándékuk sikerrel járt, igaz, • csehszlovák csatárok már nem erőltették meg magukat, s társaikkal együtt gondolatban már a ma kezdődő mexikói repülőútra gondoltak. Ez az előkészületi mérkőzés ls elősegítette a csehszlovák csapat formába hozását, néhány taktikai megoldás kipróbálását. • • • A csehszlovák védelem mindvégig a helyzet ura volt. A középpályán egy árnyalattal a Hrdllčka —Kuna kettős nyújtott többet. A csatársorban foki, Adamec és Jurkanin játszott elismerésre méltó módon, de Capkovií teljesítménye is jó volt. »Logikát nélkülöző határozata Kedden este Amszterdamban Julianna holland királynő nyitotta meg a Nemzetkőzi Olimpiai Bizottság 89. kongresszusát. A királynő üdvözlő szavai után a holland kulturálisügyi miniszter tartott beszédet. A miniszter beszédére válaszolva Avery Brundage, a NOB elnöke egyetértését hangoztatta és kijelentette, hogy vannak sportágak, amelyek végső soron ma már csak igen nehezen gyakorolhatók az igazi amatőrizmns szellemében. Ezután kerül sor a nagy érdeklődéssel várt szavazásra, hogy hol rendezik meg az 1976. évi nyári és téli olimpiai játékokat. A NOB tagjai először a nyári játékokra szavaztak. Moszkva 28, Montreal 25 és Los Angeles 17 szavazatot kapott. Ezzel Los Angeles kiesett a további vetélkedésből. A második fordulóban Montreal 41, Moszkva 28 szavazatot kapott, míg egy szavazat érvénytelen volt. így az olimpiák történetében első ízben lett kanadai város a nyári játékok rendezője. Eddig Kanada 4-szer kérte a nyári olimpiai játékok rendezési jogát. (1940, 1944, 1956 és 1972.) A XXI. nyári olimpiai játékok színhelyének eldöntése után a NOB tagok a téli olimpia színhelyéről döntöttek. A második szavazásnál Denver (USA) 39, Sión (Svájc) pedig 30 szavazatot kapott, igy tehát a 12. téli olimpiát az Egyesült Államokban rendezik meg. A TASZSZ KOMMENTÁRJA „A Nemzetközi Olimpiai Bizottság döntése, hogy Montreal rendezi az 1976-os olimpiai játékokat, a legelemibb logikát nélkülöző határozat. Figyelmen kívül hagyta, hogy Moszkva, amely szintén kérte a XXI. olimpia rendezési jogát, sokkal világosabb és meggyőzőbb sportbéli, gazdasági és politikai érveléssel terjesztette elő kérését. Levonható ebből az a következtetés, hogy a NOB-ban vannak olyan személyek, akik úgy gondolják, az olimpiák rendezése kizárólag a nyugati országok előjoga. Moszkva tiszta eszközökkel és az olimpiai alapokmány szellőmének megfelelően küzdött azért, hogy elnyerje a rendezési jogot. Ugyanakkor Los Angeles és Montreali figyelmeztetni kellett a NOB Végrehajtó Bizottságának, mert túl sokat költőitek reklámcélokra. A NOB határozata kétségtelenül meglepetést kelt, csapást mér az olimpiai mozgalomra és az olimpiai eszmére." Kurhajec Szlovákia öttusabajnoka Szlovákia öttusabajnokságának utolsó számaként a lovaglást bonyolították le. Ebben a számban Mikšovský győzött, Gál és Kurhajec előtt. Az egyéni összetettben Kurhajec végzett az élen 4637 ponttal, 2. Borgnla 4470, 3. Pospech 4344, 4. Lukáč 4172, 5. Mikšovský 4056, 8. Miller 4007 pont. A csapatversenyt a Slávia SVŠT (Kurhajec, Pospech, BilCík) nyerte 12 898 ponttal, 2. TJ Slavín (Gál, Matula, Borgula) 11 899, 3. Slávia SVŠT II. (Lukáő, Miller, Kočvara) 11 315 pont. 0 A csehszlovák tőrvívók Kari Marx Stadtban szerepeltek nemzetközi tornán, mélyen a 48 rajtoló közül az NDK-beli Raschke győzött a csehszlovák Koukal és Olexa előtt. A nemzetközi mérkőzés végeredménye: NDK—Csehszlovákia 8:8, B-csapatok eredménye: 7:9. Vereség a harmadik A sakkcsapat Európa-bajnokság harmadik fordulójában a csehszlovák válogatott 7:3 arányú vereséget szenvedett az NDK-tól. A három pontot döntetlenekkel érték el. Egyik csehszlovák versenyző sem nyert játszmát. Jugoszlávia 7:l-re vezet Dánia ellen, két játszma függőben maradt. Magyarország 5:l-es vezetésre tett szert Spanyolország ellen. 4. játszmát félbeszakítottak. A csehszlovák tv 16,45 órai kezdettel a kerékpáros Békeverseny(81 ad közvetítést.