Új Szó, 1970. május (23 .évfolyam, 102-127. szám)

1970-05-06 / 106. szám, szerda

KAROL TOMAŠČÍK a rMti szlovák irodalom egyik ismert és feles képviselője. Több könyve magyarul is megjelent. Az írót a fasizmus elleni harcban szerzett rendkívüli érdemeiért Csehszlovákia felszabadulásának 25. évfordulója alkalmából a Vörös Zászló Érdemrenddel tüntették ki. Alább a Moldvától a Moldváig című regényéből közlünk részletet. Karol Tornascí

k: IRÁNY PRÁGA •ylájus hatodikán az első ukrán front vezérkara olyan, mint valami megbolygatott méhkas. A katonák térképekkel szaladgálnak, táviratokat hoznak, a híradósok drótokat húznak, a rádiósok behangolják az állomásokat. A nagy, tágas teremben elviszik az asztalról Berlin plasztikus térképét. Pár perc múlva ugyanarra a helyre Csehszlovákia térképe kerül. A vezérkar a prágai felkelésről tanácskozik, hogy döntsön a teendőkről. A felkelők hívása nem maradt visszhang nélkül. Tizenkét óra harminc perckor a rádiót a 415-ös hullámhosszra állították be. Tisztek járkálnak az előcsarnokban, meg-megállnak a rádió előtt, s várják a prágai bemondó hangját. Az előszobában már gyülekeznek a marsallok és tábornokok. Kis idő múlva belép Konyev, az első ukrán front parancsnoka, a Szovjetunió marsallja. Feszes tartással lépked, s élénken a tisztekre néz. \ — Örülök, hogy itt vannak, elvtársak — szólítja meg őket. A tisztek üdvözlik, s várják a parancsot. — Úgy bizony, azt gondoltuk, meghódítjuk Berlint és vége a háborúnak. Prágában pedig, íme, csak most kezdődik. Ribalko a többi tiszttel együtt, akik eddig a térkép fölé hajoltak, most kiegyenesedett. — Elvtársak — mondja Konyev marsall —, minden pillanatban várom legfőbb parancsnokunk további rendelkezéseit. Ehhez tartsák magukat. Konyev marsall a térképhez lép, sokáig szemléli, majd így szól: — Ügy bizony, elvtársak. Prága védelmi vonala ötven kilométerre nyúlik kelet felé. Nyugat felé viszont nem építettek ki védelmet a németek. Itt csak a Moldva folyó s az Érchegység az akadály. Prágában e pillanatban több mint harmincezer katona van. Kelet felől jövő támadás esetére az a tervük, hogy elpusztítják Prága egész keleti oldalát a hidakkal együtt. A fasizmus utolsó viperája, Schörner tábornok, még ott tekergőzik katonáival Csehszlovákiában. Az Érchegységben építi ki védelmi állásait. Nem olyan gyenge, mint gondolnánk. Tizennégy gyalogos-, három hegyi-, két tank- és egy gépesített hadosztálya van. Az a terve, hogy átverekszi magát Walter tábornagy seregéhez. Eszerint Csehszlovákiában a háború még pár hétre elhúzódhat. Ezzel esetleg számolnunk kell. Csehországban minden megvan, ami a háború meghosszabbításához kell. A gyárak tovább gyártják a hadi anyagot — Konyev a térképen mutatja meg azokat a helyeket, ahol hadianyaggyárak dolgoznak —, csak a plzeňi fegyvergyárra nem számíthat már. Az amerikaiak néhány nappal ezelőtt nagy sietve lerombolták. Kilencven kilométerre közelítették meg Prágát, s ott aztán megálltak. Nem értem, miért. Mi, sajnos, több mint háromszáznyolcvan kilométerre vagyunk Prágától. Ezenkívül előttünk a nagy akadály, az erődítményekkel teletűzdelt hegyvidék. Még két folyón is át kell kelnünk, hogy elérjük Prágát. Először az Elbán, Drezdától északnyugatra, aztán Csehországban a Moldván, nyílt síkságon. Ezzel szemben Prágától nem messze, Plzeň mellett áll Patton amerikai tábornok harmadik hadserege. Egy vagy két nap alatt átverekedhetné magát Prága külvárosáig. Mialatt Konyev a helyzetet ismerteti, a rádióban megszólal a prágai bemondó hangja: „Segítségül hívjuk a szövetséges hadseregeket. A németek megkezdték a támadást. Tüzérséggel és repülőgépekről lövik Prágát. Kevés a fegyverünkl Meg kell semmisíteni a Prága felé özönlő német seregeket. Partizánok és csehek, torlaszoljátok el az utakat barikádokkal. Segítsetek Prágán! Segítségül hívjuk az amerikai hadsereget! Segítségül hívjuk a Vörös Hadsereget! A 415-ös hullámhosszon hallanak bennünket. Ismétlem, a 415-ös hullámhosszon!" — jelenti a bemondó cseh, orosz és angol nyelven. Ekkor egy tiszt lépett a helyiségbe. Megállt az ajtóban, s szemét kutatóae jártatta körül a tágas előcsarnokban, majd Konyev marsallhoz ment: — Marsall elvtárs, Moszkva Jelentkezik. Konyev elmosolyodott, társiaira nézett, s az ajtó felé indult. A tisztek u'tt nyitnak neki a szomszéd szoba ajtajához, s ott már nyújtja felé segédtisztje a hallgatót. Konyev marsall a füléhez emeli, s izgatottan várja a túloldalról az ismerős hangot..'. A telefonban először csak zörejt hall. Aztán érthető hangokat, melyek többször ls ismétlik Prága nevét. A vezetékben elhalkul a zörej, s Konyev marsall hallja "a parancsot: acél ékkel kell elvágni a Prága felé haladó maradék fasiszta sereg útját. Pusztítani az ellenséget, és segíteni a prágai népet ebben az egyenlőtlen küzdelemben! Prágát legkésőbb május tizenkettedikéig fel kell szabadítani. Mikor visszatért a vezérkari tisztekhez, a törött ablakokon friss, a sok esőzéstől lehűlt levegő áradt be. Valamennyien feszült figyelem mel várták, hogyan döntött a moszkvai főparancsnoksága Konyev marsall megismétli a parancsot. — Acél ékkel? Ez azt jelenti, hogy megint te meg én — mutat Ribalko marsall Leljusenkóra és önmagára —, no meg, persze, a tankosaink. — Igen — mosolyog Konyev —, a tankistáid megkapták az utolsó harci feladatot: Segíteni kell a prágai felkelőknek, s meg kell menteni Prágát Varsó sorsától. Azonnal meg kell kezdeni az előkészületeket, hogy seregeink megindulhassanak. Elvtársak, Prága felé vezető utakon csak egyetlen komoly akadállyal kell számolnunk. Katonáink nagyon fáradtak, láttam rajtuk, beszéltem velük . .. A Prága felé irányuló előrenyomulás tervének kidolgozása s az előkészületek nem tartottak sokáig. Május hatodikának késő délutánján a tankok és autók felsorakoztak a Berlinből délnek vezető széles úton. A parancsnokok éppen kiadták katonáiknak az utolsó utasításokat, mikor egy személyautó állt meg a hatalmas menetoszlop előtt. Konyev marsall szállt ki belőle Még néhány szót akart mondani a katonáknak a nagy feladat előtt, s meg akarta tekinteni a fegyverzetüket. Ez utóbbival kezdte. A katonák rendezett sorokban álltak. Konyev nézi az embereket, a tankokat és autókat. Megáll a sofőrök és tankisták mellett, s érdeklődik kocsijuk állapota felől. Konyev odament Donszkij katonáihoz, végül pedig Szemjon Sztyepanovics autójához is. Figyelmesen nézi, mert a vezetőfülkében egy sapka mozog, s alóla kíváncsi szem kandikál felé. Konyev észrevette, megállt, aztán mosolyogva az autóhoz lépett. A vezérkari tisztek is követték. A marsall bekopogott az ablakon. Az üveg mögött két kíváncsi gyermekfej bukkant elő. — No, nézd csakl — mondja meglepődve. — Tartalékot is nevelnek maguknak a mieink. Kik ezek a gyerekek? — kérdi Konyev Szemjontól. — Nem tudom, marsall elvtárs. Egy erdőben találtuk őket előrenyomulásunk során. Valószínűleg koncentrációs táborból szöktek meg. — Tudja már, hogy kik a szüleik? — Nem. Csak a^t tudom, hogy Csehszlovákiából valók a kicsik. Konyev kinyitja az autó ajtaját. A gyerekek a kormány mellett lapulnak, s félénken nézik az ismeretlen katonát. Egymáshoz bújva ülnek, s lábuknál egy ládikóban egy kölyökkutya vinnyog. Konyev elmosolyodik: — Egész gazdaságtok van itt. — Mindnyájan árvák — mondja Szemjon, mintegy mentegetőzve. — Nos, ha vége lesz a háborúnak, árvaházi (igazgatónak teszünk meg otthon — mondja tré' fálkozva a marsall. Aztán még akaratlanul megkérdi Szemjont: — Neked is vannak otthon gyermekeid? — Volt, három — feleli Szemjon. — Hogyan értsem azt, hogy: volt? — A fasiszták ... marsai) elvtárs. Elégették őket... Konyev arca elkomolyodott. Kis ideig elgondolkozva állt, aztán megint benézett az autóba és megszólította a fiút: — No, gyere, te kis harcos. Szemlét tartunk — és megfogta Sztyopka kezét. A fiúcska eleinte húzódozik, de mert a marsai! most is kedvesen mosolyog rá, kiugrik, s kifeszített mellel megáll előtte. — Már kész katona vagy — mondja neki Konyev. Ekkor a kislány is lemászik a kocsiról. — Hozzátok megyünk, a hazátokba, Prágába. Segítünk apádnak, anyádnak a harcban, jó lesz? — mondja Konyev a kislánynak s a karjára veszi. Ljubka értetlenül bámul a marsallra, s mikor az odahúzza magához, a kislány felbátorodik és megfogja a kitüntetések közül kivillanó aranycsillagot. Konyev marsall megállt a gyerekekkel a felsorakozott katonák előtt. Elégedetten nézte mozdulatlanul álló katonáit, s erőteljes, barátságos hangon szólt hozzájuk: — Elvtársak! Hazánk nagy harci feladatot bízott ránk: segítenünk kell Prágán, segítenünk kell a prágai felkelőknek a szabadságukért vívott harcban. Hiszem, hogy ezt a feladatot becsülettel teljesítik. Az ellenséges hordák el akarják pusztítani ezt az ősi, dicső várost, s el akarják fojtani a testvéri cseh nép fegyveres felkelését. A fasiszta fenevad fölött itt, a berlini barlangjában aratott győzelmünk arra kötelez bennünket, hogy ezt a győzelmet Prága felszabadításával tegyük teljessé, hogy így aztán megint béke uralkodjék a világon. Elvtársak! A parancs így szól: Acél ékkel kell elvágni az ellenség útját Prága felé, és legkésőbb május tizenkettedikéig fel kell szabadítani a várost! Előre Prága és a csehszlovák nép felszabadítására! — Hurrá! Hurrá! Hurrá! — hangzott a hős vöröskatonák válasza. A közeli erdőből dübörögve felelt rá a visszhang. Nemsokára felbúgtak a motorok, s az acél ék megindult északról dél felé. Egyre gyorsabban és gyorsabban haladt. Prága hívta ... Fordította: Várhegyi Péter Egy pilótu útja Felszabadulásunk 25. évfordulóját ünnepeljük. Igazi ünnep ez. Prágában és Bratislavában az ünnepség a katonai díszszemlével éri el tetőpontját. Már jó néhány éve nem volt olyan katonai díszszemle, amilyen az idei jubileumi évben lesz. A gyalogság, a gépesített egységek és a legmodernebb harci technikával felszerelt alakulatok felvonulásán kívül rövid időközökben a legmodernebb katonai repülőgépek húznak el egymás után, pontos sorrendben az ünneplők feje fölött: először az L—29, majd a Mig—15, a Míg—21 és a SU—7 BM típusú gépek. Az L—29-es repülőgépek egyik csoportját, amelyik majd a bratislavai Bajkál utca fölött repül el, František jankech alezredes, katonai repülő és legközelebbi társa, Vrastislav Soudek alezredes vezeti. Repülőnapok alkalmából már mindketten repültek hazánk különböző városaiban. Most ismerkedjünk meg egy kicsit Jankech alezredes életével. Piešťany közelében, Trebatice községben született. Már gyermekkorában látott faluja felett elhúzni repülőgépeket, és ez őt mindig csodálattal töltötte el. Arra vágyott, hogy repülős legyen, és jól tudjon uralkodni gépe felett. Már a második világháború előtt részt vett néhány tanfolyamon és tizenötéves korában már vitorlázó repülőgéppel repült. Amikor a második világháború idején katonai szolgálatra hívták be, a pilótaiskolába jelentkezett. Ettől a pillanattól kezdve nagy vágya kezdett valóra válni. Az iskolában szívvel-lélekkel tanult. A háború azonban „megváltoztatta" a tervéi. 1944-ben az SZNF kitörése után repülőgéphiány miatt az iskola növendékeit a gyalogosokhoz osztották be. Az egység főleg Stará Hora, Čremošné, Martin, Priekopa és Sučany környékén harcolt, ahol Jankech elvtárs megsebesült és a németek fogságába esett. A Hannover melletti Falinpost táborba hurcolták... A fasiszta Németország veresége után František Jankech hazatért és Prágában mindjárt jelentkezett ezredénél, amelyik ebben az időben a kbeli repülőtéren állomásozott. Barátai azt hitték, hogy már sohasem tér vissza. Prágában elvégezte az LA—5-ös és az LA—7-es szovjet repülőgépek vezetésére jogosító tanfolyamot. Utána ezredével visszatért Pöstyénbe. A háború utáni évek igen mozgalmasak voltak. A hadsereg, főleg a légierő egyre modernebb felszereléseket kapott. Jankech elvtárs minden repülőgéptípust tökéletesen megismert. Kitűnő eredménnyel végezte el a tanfolyamokat és az évek során elnyerte az „Első osztályú repülő" és a „Repiilőoktaló" címet. Ezt a munkát a mai napig is szorgalmasan és lendülettel végzi. Munkájában kitűnő eredményeket ér el, amit az „Érdemes repülő" cím is bizonyít. Ezenkívül néhány kitüntetés tulajdonosa is, amelyeket a hadseregben és az SZNF során tanúsított érdemeiért kapott. Életcélja teljesült. Elégedett. Munkája szórakoztatja, boldogan végzi. Szavai szerint minden fiatalnak valami célja, ideálja van, amit el is akar érni. Csak így tudja az ember elvégezni a munkáját, jó eredményeket elérni és tanítani a többieket. Büszkék vagyunk az olyan emberekre, mint Jankech alezredes. Reméljük, a jövőben még sok becsületes és bátor repülőt nevel. GOTTLIEBER FERENC százados František Jankech alezredes (Karol Belický felvétele) A k r • arrier goroeje (CSTK) — Egy svájci folyóirat 1970 januárjában jelentette, hogy Dušan Havlíček, a Csehszlovák Sajtóiroda tudósítója az 1969 novemberében beadott kérvénye alapján menedékjogot kapott. Úgy véljük, érdemes bemutatni a közvéleménynek, hogy ki is tulajdonképpen Dušan Havlíček. 1923ban született Brnóban, a konzervatóriumban és a zeneművészeti főiskolán tanult. 1968-ig csupán perifériális újságírói munkát végzett, és neve ismeretlen maradt. Később a Kultúrna tvorba szerkesztőségébe került, és 1968-ban ilyen minőségben tapsolt mindannak, ami a párt, az állam és az ország szocialista fejlődése ellen irányult. Havlíček tette lehetővé, hogy a Kultúrna tvorba szerkesztőségébe bekerülhessen dr. Ivan Pfaff (a nyugati rádiókban nagy ovációval fogadott „csehszlovák írók manifesztuma" hamisítója), aki elhelyezte a lapban „A humanisták krédója" című nagyon is átlátszó cikkét, amit még ma is érdemes elolvasni, különösen, ha tudjuk, hogy milyen szerepet játszik Ivan Pfaff ma nyugaton. Annak ellenére, hogy a Dubček-féle vezetés kinevezte a CSKP Központi Bizottsága sajtóosztályának vezetőjévé, Havlíček továbbra is ismeretlen maradt. 1968 augusztusa után Havlíčeket kinevezték a Csehszlovák Sajtóiroda svájci tudósítójává. Ez is bizonyítja, milyen híven teljesítette a Dubček-féle pártés a Cernlk-féle állami vezetés a moszkvai jegyzőkönyvben foglaltakat, amikor a jobboldali prominenseket az állam határain túl biztonságba helyezte, ahonnan ezek a gyáva árulók az állam pénzén gyalázták a köztársaságot és felkészültek a politikai emigrációra. Havlíček Svájcban ls hű maradt önmagához, kapcsolatba lépett azokkal a nyugati újságírókkal, akikről köztudomású, hogy a nyugati hírszerzők szolgálatában állnak. Amikor a múlt év végén menesztették tudósítói állásából, apósa sürgető kérésére sem volt hajlanddő hazatérni. Teljesen felesleges a légből kapott rágalmaira válaszolni. Havlíček úr egyszerűen megijedt attól, hogy felelősségre vonják a párt, a nép és a csehszlovák törvények ellen elkövetett tettelért és a félelem késztette egész családjával ' az emigrációra. V. 6.