Új Szó, 1970. május (23 .évfolyam, 102-127. szám)

1970-05-30 / 127. szám, szombat

AZ AZTÉK STADIONON A VILÁG SZEME Holnap, közép-európai idő szerint 18 órakor veszi kezdetét a 9. labda­rúgó világbajnokság ünnepélyes megnyitója, majd 19 órától a házigazda Mexikó és a Szovjetunió válogatottja vívja a nagy sorozat első párharcát. Ezt az egész világ figyelemmel kísérheti, hiszen a TV állomások min­denüvé eljuttatják a képet és a hangot, a kommentárt. A VB több mint három héten ál tartja majd izgalomban a szurkolókat, s június 21-én is­merhetjük csak meg az új világbajnokot. Addig a TV sok-sok mérkőzését nézhetjük meg, s mivel általában késői találkozókról lesz szó, akad jó néhány álmatlan éjszakánk. Csak azt kívánhatjuk, hogy az álmatlanság esetleges oka az öröm legyen ... E számunkban közöljük a csoportmérkőzések teljes lebonyolítási táblá­zatát. Június 11-én J szerintünk 12-én) fejeződnek be a csoportküzdelmek, s azután A LEGJOBB NYOLC KÖZÖTT ÍGY FOLYTATÓDIK AZ ERŐPRÓBA: Június 14-én Mexicóvá­r o s b a n: Ax I. csoport győztese a II. csoport második helyzettjé­vel, Tolucában a II. csoport rangelsője az I. csoport második­jával, Guadalajarában a III. csoport élcsapata a IV. csoport másik továbbjutójával, Leonban a IV. csoport leg­jobbja a III. csoport második együttesével. AZ ELŐDÖNTŐKRE JÚNIUS 17-ÉN KERÜL SOR. Mexlcóvárosban: a mexicói és a guadalajarai középdöntő jobbl­ka, Guadalajarában a tolucai és a leoni középdöntő továbbjutója kiizd. A DÜNTŰ MÉRKŐZÉSEK SORRENDJE: Mexicőváros, június 20-án: a 3—4. helyért: ugyanott június 21-én: az 1—2. helyért. A VB döntő mérkőzése, akár­csak a holnapi nyitány, közép­európai idő szerint egyaránt 19 órakor kezdődik. A labdarúgóvihar előtti csendből A távirati irodák percről percre küldik a világ minden tája felé a vasárnap rajtoló labdarúgó-világbajnokságot megelőző érdekes hí­reket. Ezekből szedtünk össze néhány általános érdeklődésre számí­tót. Ismét a matuzsálemek alkonya? Brazil újságírók arra mutatnak rá, hogy Ramsey, az angol csapat szövetségi kapitánya ugyanazt a hibát készül elkövetni, mint ame­lyet 1960-ban a braziloknál figyel­hettünk meg. A guadalajarai sta­dionba pályára lépő világbajnok csapat játékosainak átlagos élet­kora 28 év, tehát Ramsey bízik a tapasztalatban. Brazília ugyanezt tette 1966-ban, mert 1958-as és 62­es muskétásait szerepeltette. Erre fizetett rá. Mexikói sokk Derült égből villámcsapásként hatott a bír, hogy a mexikói csa­pat benjáminja, Alberto Onofre lá­bát törte. Mexikóban nagyon sokat vártak szereplésétől. A tavalyi év nagy felfedezettje, benne látták az 1969-es e.sztendő hazai legjobbját. Ráadásul Guadalajarából való s a harmadik csoport színhelyén külö­nösen nagy fájdalmat okozott ez a szomorú hír. Először Tschenscher Kijelöltek valahány csoportmér­kőzés játékvezető-hármasát. Míg Angliában az első találkozón, az Anglia—Uruguay mérkőzésen a magyar Zsolt volt a játékvezető, ezúttal a Mexikó—Szovjetunió, vagyis a nyitány párharcán a nyu­gatnémet Tschenscher vezeti a mérkőzést, míg partjelzői minő­ségben az angol Tayloť és a ber­mudai Dunstan lesz a segítőtársa. A csehszlovák válogatott első mérkőzését, a Brazília elleni talál­kozót szerdán az nruguayi Barre­to Rniz vezeti, partjelzői a perui Yamasaki és az izraeli Klein lesz­nek. Egyéni jubileum Viktor, aki szerdán a csehszlo­vák válogatott kapuját fogja vé­deni, a válogatott színeiben négy évvel ezelőtt mutatkozott be (pon­tosabban 1966. június 12-én) a Brazília ellen Rio de Janeiróban lebonyolított találkozón. Az edzé­sen Viktor megemlítette, hogy tu­domása van erről a jubileumról, így nyilatkozott: „Négy esztendő nagy idő egy játékos életében. Ez az idő megtanított arra, hogy nem kell félnem a nagy nevektől. Amennyiben sor kerül játékomra, 20. alkalommal öltöm magamra a csehszlovák válogatott címeres mezét." Magán bikaviadal A csehszlovák csapat legutóbbi edzése után meghívásnak tett ele­get; egy magán bikaviadal szem­tanúi lehettek a válogatott játé­kosai. Ott saját szemükkel győződ­hettek meg arról, milyen merész­ség kell ahhoz, bogy valaki szem­től-szembe nézzen a felbőszített bikával. Igaz, e magán bikaviadal állatai még nem voltak valóban félelmetesek, de így is meglátszott, kik a viadalok legbátrabbjai. Ha nem ts bikaviadalra készülnek a csehszlovák labdarúgók, nem árt, ha bátorságból az említett kis via­daloktól vesznek példát. Kapusok a javából A megligyelők arra következtet­nek a csehszlovák edzés láttán, rogy Markó főedző különös gondot fordított a kapusok felkészítésére. A külföldi szakemberek szinte még nem láttak ilyen kapusedzést, mint amilyennek Viktort, Vencelt és Flesárt vetették alá. Mindegyi­küknek nemcsak az élesen lőtt labdákat kellett hárítania, hanem ráadásul az edzők kapuradobását ls meg kellett hiúsítania. Különö­sen Viktor védett ragyogó formá­ban. A megfigyelők különösen azt hangsúlyozták, hogy milyen nagy­szerű erőben van az egész cseh­szlovák válogatott. Ramsey és Pelé Ramsey elárulta, hogy nagy cso­dálója Pelé játékának. Minden ed­. dig látott labdarúgó legjobbjának tartotta, amikor legutóbb látta. A továbbiakban az angol szakember elárulta, bogy a brazil csillag már tűi van teljesítőképessége zenit­jén. Ramsey azt nem árulta el, hogy jelenleg kit tart a világ leg­jobbjának. Bizonyára ő is megvár­ja június 21-ét. Zagalo nyugtalankodik A brazilok edzője attól tart, hogy kellemetlenségeket okoz a dél-amerikai és az európai játék­vezetők egymástól eltérő szabály­magyarázata. Itt különösen a test-test elleni játékra gondol. Egyébként Zagalóról azt állítják a brazil szurkolók, hogy ő és nem Ramsey a 4—3—3-as badrend fel találója. Sok hűhó Moore körül Az angol csapat kapitányát vég­re szabadlábra helyezték, s tár­saival együtt folytathatja a felké­szülést a VB-re. Egyetlenegy szakember, vagy válogatott labda­rúgó sem akad, aki valóban elhin­né, hogy az angol játékos ellopta a szóban forgó értékes ékszert. Sokan vannak, akik attól tartanak, hogy ez a néhánynapos kényszer­pihenő visszavetette formájában a népszerű Bobbyt s lélektanilag sem múlhatott el felette nyomta­lanul. A MEXIKÓI LABDARÚGÓ VB MENETRENDJE 1970. V. 30. I 7 ľ I. csoport: Színhely: M e x i c o - város SZOVJETUNIÓ V. 31. Mexikó VI. 8. Belgium VI. 10. Salvador MEXIKO V. 31. Szovjetunió VI. 7. Salvador VI. 11. Belgium BELGIUM VI. 3. Salvador VI. 6. Szovjetunió VI. 11. Mexikó SALVADOR VI. 3. Belgium VI. 7. Mexiko VI. .10. Szovjetunió II. csoport: Színhely: Puebla és Toluc URUGUAY VI. 2. Izrael VI. 6. Olaszország VI. 10. Svédország IZRAEL VI. 2. Uruguay VI. 7. Svédország VI. 11. Olaszország OLASZORSZÁG VI. 3. Svédország VI. 6. Uruguay VI. 11. Izrael SVÉDORSZÁG VI. 3. Olaszország VI. 7. Izrael VI. 10. Uruguay III. csoport: Színhely: Guadalajara ROMÁNIA VI. 2. Anglia VI. 6 Csehszlovákia VI. 10. Brazília ANGLIA VI. 2. Románia VI 7. Brazília VI. 11. Csehszlovákia CSEHSZLOVÁKIA VI. 3. Brazília VI. B Románia VI. 11. Anglia BRAZÍLIA VI. 3. Csehszlovákia VI. 7. Anglia VI. 10. Románia IV. csoport: Színhely: L e o n PERU VI. 2. Bulgária VI. 6. Marokkó VI. 10. NSZK BULGÁRIA VI. 2. Peru VI. 7. NSZK VI. 11 Marokkó MAROKKÓ VI. 3. NSZK VI. 6. Peru VI. 11. Bulgária NSZK VI. 3. Marokkó VI. 7. Bulgária VI. 10. Peru MI VÁRHATÓ? Az I., II., és IV. csoportban egyaránt 3—3 csapat esélyes a továbbjutásra, míg a harmadikban, amelyben a csehszlovák egyUttes is szerepel, négy nagyon ütőké­pes válogatott kapott helyet. Elég, ha megemlítjük, hogy Anglia, az 1966-os, Brazília pedig az 1958-as és 1962-es világbajnok. A szakértők általában Olaszor­szág, Anglia, vagy Brazília világ­bajnoki címét várják. Most még lehet találgatni, de annyi bizo­nyos, hogy a végleges döntés a mexikói stadionok zöld gyepén jön létre. a svéd csapatot Szívósságában van az ereje A svéd labdarúgó-válogatott,amely 1958-ban odahaza VB ezüstérmes lett, 1962-ben és 1066-ban nem szerzett jogot a VB szereplésre, ezúttal elég szerencsés volt. A francia és a norvég együttes nem jelenthetett számára leküzdhetetlen akadályt. Persze a sikerhez az is kellett, hogy a kulcsfontosságú talál­kozókon rendelkezésére álljanak az idegenben profiskodó csil­lagok is. — Igaz, távollétükben is aakdtak figyelemreméltó si­kerek: győzelem Moszkvában, nagyszerű helytállás Mexikóban. nunk. Ügy cselez, ákár Garrincha, de nála gólerősebb. Meg tudta vol­A csehszlovákiai magyarajkú ol­vasóközönség egészen közelről részben megismerkedhetett a VB­re készülő svéd együttessel, hiszen a tv sugározta a budapesti párhar­cot (csak az volt a hiba, hogy üzemzavar miatt éppen a nagysze­rű svéd betejező félóra nem jelent meg a képernyőn). Mi tagadás benne, megállapíthattuk, hogy a legjobbkor érett be Bergmark, az egykori stockholmi rendőr, az 1958-as VB legjobb hátvédjének, a jelenlegi szövetségi kapitánynak a csapata. Ráadásul Budapesten nem volt még jelen Kindvall, aki a BEK döntő emlékezetes „aranygól­ját" lőtte a Feijenoord—Celtic ta­lálkozón, meg Grahn, aki az Alpok svájci árnyékában kergeti a lab­dát, — de most már mindkettő szintén az aztékok földjén várja a bizonyítási lehetőséget. Bergmark így látja csapata esé­lyeit: „Válogatottunk alaposan fel­készült, s biztos vagyok abban, hogy hazahozott profi fiaink zök­kenőmentesen illeszkednek bele a legjobb tizenegybe. Kár, hogy Mag nussont nem sikerült visszakap­na keverni a hétpróbás olasz vé­delmet is. így lincs az aggoda­imra okunk. Az dlaszok játékát iól ismerjük, ed­iigi párharcaink számunkra k ed ->azö mérleget mutatnak fel. Az i uruguayi virtuo­I vitással szemben szivősságunk­* nak érvényt kel­lene szereznie. Bízunk a tovább­jutásban. A nyolc között sem látszik a helyzetünk kilátástalannak. A szovjet csapat játékmodora nekünk megfelel, a mexikóiak még odahaza sem le­győzhetetlenek, a belgákat pedig úgy ismerjük, mint a tenyerün­ket." Véleményünk szerint Mexikó­ban is megtanulják ezeket a ne­veket: Svensson, Kindvall, Persson, hogy csak a legjobbakat említsük. ZALA JÓZSff KINDVALL Nemzetközi moiorcsónakverseny Párkányban Napok óta nagy a sürgés-forgás a párkányi csónakház környékén. Készülnek a harmadízben megrendezésre kerülő nemzetközi motor­csónak-versenyre. Először Végh Györggyel, a csónakház vezetőjével sétálunk; ő, a „mindenes" magyarázza, kinek mi a munkája, hogyan igyekeznek biztosítani e nagy esemény zökkenőmentes lefolyását. Később Kósa Tibor, a rendezőbizottság elnöke csatlakozik hozzánk. # Vajon mennyi időbe telik, mennyi munkát igényel, hogy min­den a legnagyobb rendben legyen? — Ezt nem lehet órákban, na­pokban lemérni. Az első lépéseket már tavaly decemberben megtet­tük. Január 31-ig kellett a propo­zíclókat a külföldleknek elkülde­ni, mivel a jelentkezési határidő április 31-én lejárt. # Tehát most már végleges, ki indul a vasárnapi versenyen? — Igenis, meg nem is. Az NDK-t 7, az NSZK-t 1, Magyarországot 18, Japánt 4 motoros képviseli, a többi csehszlovák. Telefonon a bol­gárok és lengyelek 2—2 versenyző érkezését jelezték, de nem biztos, hogy eljönnek. Összesen 66 részt­vevővel számolunk. # Milyen számokban szállnak vízre a versenyzők? — A siklók az OJ (175 ccm), az OA (250 ccm) az OD (350 ccm) kategóriában mérik össze erejü­ket. A nemzeti osztályban csak a hazai versenyzők rajtolnak 230 köbcentiméteres ČZ motorokkal, Dél-Szlovákia Nagydíjáért. — Ugyanezért a díjért 250, 500 és 700 ccm-es motorcsónakok ré szére a sportkategóriában ls ren­dezünk egy ötkörös futamot és a nagydíjat a leggyorsabb hajó kap­ja. Ebben a számban 17 magyar és hat csehszlovák Indul. — A siklóhajőknál ez lesz a csehszlovák bajnokság első fordu­lója. A másodikat augusztus végén Komáromban rendezik és a két fu­tam eredményei alapján állítják majd össze a cshszlovák válogatot­tat. 9 Ügy hallottuk, hogy szeret­nék az EB-t megrendezni. Igaz ez? — Igenl Az eddigi nemzetközi versenyeink rendezésével küföldön is nagyon elégedettek voltak, so­kan azt hangoztatják, hogy világ­színvonalat értek el. Ennek kö­szönhetjük, hogy 1972-re Párkány­nak ígérték az EB vagy VB rende­zési jogát. Mi nagyon fogunk örül­ni, har ez a megtiszteltetés ér bennünket. 0 Miként gondoskodnak az idén a résztvevőkről? — A nevezések szerint — a sze­relőket is beleértve — mintegy 200-an jönnek Párkányba. Mind­nyájukat a papírgyár lnternátusá­ban szállásoljuk el és ott az üze­mi konyhán étkeznek majd. Meg­győződésünk, hogy még a legigé­nyesebbek ls elégedettek lesznek. — A versenyzőkön kívül a Nem­zetközi Motorcsónak Szövetség (U1M) küldőttje jön Brüsszelből és a csehszlovák szövetség is kép­viselteti magát. • Kik tartoznak az esélyesek közé? — A 350 ccm-es siklóknál a nyu­gatnémet Zöller és a csehszlovák Ka listová. A 250-eseknél Herbans­ký és Teplý, valamint a komáro­mi Szőnyi. A 175-ösöknél Herbans­ký és a komáromi Csaplár, vala­mint az NDK-s Klaus, Zlmpel, Schell, és Feger. A sporthajóknál pedig az esztergomi Kékesi. Pár­kány színeit Kósa, Nemes és Chu­do képviseli. A verseny vasárnap 13 órakor kezdődik és 18 ófára tervezzük az ünnepélyes díjkiosztást. Reméljük, a közönség ezúttal is érdekes ver­senynek lesz szemtanúja. KOLLÁR JÓZSEF Vasárnap a csehszlovák tv 18, • magyar tv pedig 18,40 órai kezdet­tel közvetíti a labdarúgó VB ün­nepélyes megnyitóját, majd 19 órá­tól a Szovjetunió—Mexikó mérkő­zést. » • » Szombat: Bratislava, 13,40 ő.: VSS—Hol­land Sport, Rappan Kupa labdarú­gó-mérkőzés. 15.30 6.: Kerékpáros üldözőver­seny az Európai Nagydíjért. Vasárnap: Bratislava, 15 ó.: A kerékpárver­seny folytatása. 1. ROMÁNIA-CSEHSZLOVÁKIA 2. ANGLIA-BRAZÍLIA : ( : ) : ( : ) A • 8*1 ti r*'

Next

/
Oldalképek
Tartalom