Új Szó, 1970. május (23 .évfolyam, 102-127. szám)
1970-05-28 / 125. szám, csütörtök
Nagy az érdeklődés a Csehszlovákia—70 kiállítás iránt néhány sorban Moszkva — Három héttel ezelőtt nyitotta meg kapuit a Csehszlovákia — 70 kiállítás, de az érdeklődés iránta azóta is változatlan. Naponta átlag 40 ezren tekintik meg. A látogatók között vannak azok is, akik munkahelyeiken találkoznak a csehszlovák munkások és műszaki szakemberek termékeivel. A Paviovszkij Poszad-i textilgyár munkásai nagy érdeklődéssel tekintették meg a kiállításon bemutatott legújabb szövőgépeinket, mivel a gyárban is 300 csehszlovák gépen dolgoznak. A munkások megkérték a kiállítás alkalmazottait, tolmácsolják köszönetüket a csehszlovák munkásoknak jó munkájukért. Elismerően szóltak a gépek teljesítőképességéről és jó minőségéről. A szövőnők eldicsekedtek, hogy a csehszlovák gépeken lényegesen többet keresnek, mivel az eddigieknél háromszor több gépet tudnak egyszerre ellátni. ÜW2 1970. V. 28. A Csehszlovákia — 70 kiállítást naponta a legkülönbözőbb érdeklődők tekintik meg, így például a moszkvai pártíőiskola hallgatóinak nagy csoportja, a pártmunkások és a külügyminisztérium küldöttsége, a szovjet hadsereg vezérkarának dolgozói és mások. Mindannyian a legnagyobb dicséret hangján beszélnek Csehszlovákia szocialista építésének sikereiről, amelyeket tökéletesen szemléltet a jubileumi kiállítás. A kiállítás szerdai látogatói között volt Aszmolov tábornok, a legendás hírű partizánparancsnok is, aki már másodízben tekintette meg a kiállítást. A kiállításon gazdag kulturális műsorok kerülnek bemutatásra, amelyek során népszerű csehszlovák művészek lépnek fel nagy sikert aratva. A kiállítás szerdán este már a 600 ezredik látogatóját várta. Heves tüntetések Rómában a NATO-iilés ellen Róma — Hírügynökségek szerda reggeli jelentése szerint a Rómában kedden este tüntetők és a rendőrség között lezajlott heves összecsapások során harminc személy megsebesült. Kilencven fiatalt őrizetbe vettek. A tüntetés, amelyen többszáz fiatal vett részt, az Észak-atlanti Paktum és a NATO miniszteri tanácsának római ülése ellen irányult. A tüntetők mindenekelőtt Olaszország NATOtagsága ellen tiltakoztak, de amerikaellenes jelszavakat is hangoztattak. A közbelépő rendőröket kövekkel és vasrudakkal dobálták meg. A rendőrség több esetben könnygázbombákkal igyekezett szétoszlatni a fiatalokat. A Movimento Studentesco olasz diákszervezet kedden közleményt hozott nyilvánosságra a NATO miniszteri tanácsának római ülése alkalmából. Ebben megerősítette: „Az egyetlen igazi visszavágás a reakciós mesterkedésekre — a tömegharc fokozása." Az Al Ahram az Egyesült Arab Köztársaság külügyminisztériuma római értesülésére hivatkozva közli, hogy Franciaország, Törökország, Olaszország és Hollandia külügyminisztere a NATO miniszteri tanácsának ülésén azonos álláspontra helyezkedett a közelkeleti válság kérdésében. Kommentárunk Az angol parlament pünkösdi szabadságának június l-ig kellett volna tartania, ám Wilson miniszterelnök, aki június 18ra tette a parlamenti választások időpontját, áthúzta a képviselők számítását. Ugyanis az a helyzet, hogy május 29.-én feloszlatták a parlamentet, s mivel még néhány fontos pénzügyi törvény vár jóváhagyásra, a képviselőket május 26-ra hívták össze az utolsó megbeszélésekre. Ami a választási harcot illeti, aránylag rövid lesz: június 3-án és 5-én mutatkoznak be az új képviselőjelöltek, s ezt követően tíz nappal urnákhoz járulnak a választók. Mint ismeretes, a képviselők mandátuma jövő és áprilisában jár le, s ennek megfelelően legkésőbb 1971 május l-ig kellene megtartania a választásokat. Viszont az angol miniszterelnöknek jogában áll bármikor feloszlatni a parlamentet és kitűzni a választások időpontját. Nem szokásos, hogy a miniszterelnök él ezzel a jogával. A kétpárti rendszer esetében, amikoris mindig az egyik legnagyobb politikai párt van uralmon, az utóbbi rendszerint a legkedvezőbb időpontot szemeli ki a választások számára. 1964-ben hosszú idő óta ismét a Munkáspárt győzött a választásokon. Meg kell jegyezni azonban, hogy a választási győzelme nem volt éppen meggyőző. S éppen ezért írt ki Wilson új választásokat másfél év elteltével, megkockáztatMiután kedden este befejeződött az általános vita, az Atlanti-tanácsülés a közvélemény megfogalmazásával folytatta a munkát szerdán délelőtt. Sok nézetkülönbség van a részkérdésekben az atlanti partnerek között és nem lesz könnyű öszszebékíteni ezeket a közös közleményben. A olasz lapok közül a Giorno ezeket az ellentéteket emeli ki, ám úgy véli, hogy a keletnyugati tárgyalások és kapcsolatok jelenlegi állása, valamint az általános nemzetközi helyzet sem teszi lehetővé, hogy a NATO lépjen egyet a közeledés útján. A polgári lapok általában a „kiegyensúlyozott és kölcsönös haderőcsökkentésre" tett javaslatokat jelölik meg fő címekben a keddi tanácskozás legfőbb eredményének. Az Unitá megáljpítja: A nyugat-európai országokat teljes tehetetlenség és politikai önállótlanság jellemzi az amerikai vezető körök egyre veszélyesebb kezdeményezéseivel szemben, az hogy a múlt év decembere óta megszaporodott kétoldalú kelet-nyugati tanácskozások ellenére, egyetlen nyugat-európai kormány sem javasolt konkrét időpontot az európai biztonsági értekezlet öszszehívására, bizonyítja: egyikük sem tud vagy akar szembehelyezkedni a hivatalos amerikai állásponttal. LEONYID BREZSNYEV, Nyikolaj Podgornij és Alekszej Koszigin Afganisztán nemzeti ünnepe alkalmából táviratot intézett Mohammed Záhir sahhoz, Afganisztán uralkodójához. A MONGOL FŐVÁROSBAN megnyílt a szocialista országok szakszervezeti sajtójának kérdéseivel foglalkozó főszerkesztői értekezlet. A tanácskozáson Bulgária, Magyarország, Mongólia, az NDK, Lengyelország, Csehszlovákia, Románia és a Szovjetunió szakszervezeti lapjainak főszerkesztői vesznek részt. MOSZKVÁBAN sajtóközleményben jelentették be, hogy Hailé Szelasszié, etiópiai császár május végén hivatalos baráti látogatást tesz a Szovjetunióban. A közlemény megjegyzi, a császár a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének és a szovjet kormánynak a vendége lesz. AZ AMERIKAI Észak-Karolina állam Oxford nevű városában szigorú kijárási tilalmat léptettek életbe. Rendőri közlés szerint a faji zavargások két nap leforgása alatt több mint egymillió dollár anyagi kárt okoztak Oxford elővárosában. MOSZKVÁBAN a Szovjetunió és Románia kormánya megállapodást írt alá a romániai atomerőmű felszerelésére vonatkozó együttműködésről. A PERUI KORMÁNY államosította a halolaj és a halliszt kereskedelmet lebonyolító hálózatot. Peru a világ legnagyobb halolaj és halliszt termelője. VLAGYIMIR ALHIMOV szovjet külkereskedelmi miniszterhelyettes és Louis Negre, mali pénzügyminiszter Moszkvában a két ország kereskedelmi kapcsolatainak kibővítéséről tárgyalt. Negre tagja a Moszkvában tartózkodó mali kormányküldöttségnek. ALEKSZEJ KOSZIGIN, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke táviratot küldött Fock Jenő magyar miniszterelnöknek, melyben őszinte együttérzését fejezi ki a testvéri magyar népet ért súlyos árvízkárok felett. A távirat közli, hogy a szovjet kormány segítséget nyújt Magyarországnak. A CSEHSZLOVÁK—JUGOSZLÁV árucsere bizottság befejezte Belgrádban a tanácskozását. A tárgyalások befejeztével jegyzőkönyvet írtak alá. A szovjet határőrök napja ötvenkét évvel ezélőtt 1918. május 28-án írta alá V. I. Lenin a népbiztosok tanácsának dekrétumát a határvédelemről. Azóta minden évben ezen a napon tisztelettel emlékezik meg a szovjet nép hősi fiairól, akik több, mint fél évszázada őrzik a szovjet haza határait. Ez alkalommal idézzük fel a bátor szovjet határvédők munkájának legdicsőbb pillanatait. A szovjet haderő eme fontos részének története szorosan összefügg Lenin nevével, aki a fiatal szovjet állam létrejötte után hamarosan hatalmas energiával kezdte meg a szocialista forradalom fegyveres védelmének szervezését. A határvédő csapatok döntő fontossága kétségtelen volt, hiszen a kül- és belföldi reakció mindenre elszánta magát, hogy letörje a szovjet proletárállam hatalmát. Az ötvenkét év előtti lenini elgondolás megvalósításával vette kezdetét a szovjet határvédők dicső útja. A szovjet határőrség 60 000 kilométer hosszú határt őriz. A Szovjetunió 12 állammal határos, 13 tengert, és 3 óceánt érint a területe. A határőrök minden időben a lehető legnagyobb éberséggel tettek eleget feladatuknak. Az egész ország népével vállvetve sikeresen védték meg a Nagy Októberi Szocialista Forradalom vívmányait. A reakció támadásai sikerteleneknek bizonyultak. Példátlan hősiességükről tesz tanúbizonyságot a Nagy Honvédő Háború is, amelynek során a fasiszta betolakodók ellen vívott határmenti küzdelmeik és hősi harcaik örökre bevésődtek a szovjet nép szívébe. Hihetetlen energiára, harci felkészültségre és bátor szívre van szükségük a haza védelmezőinek is, amikor a kínai militarizmus ismét közvetlenül veszélyezteti a szovjet föld határajt. A világ népeinek békés életét és haladását csupán a Szovjetunió és az egész szocialista tábor harci felkészültségének, szocialista törekvéseinek, következetes, békeszerető külpolitikájának és magatartásának köszönhetjük. A szovjet határőrök azt a földet őrzik, amely — mint a szocialista tábor legtöbb forradalmi tapasztalattal rendelkező országa —, a békés jövő s az igaz emberi akarat boldogulásának első számú védelmezője. G. A. A MOSZKVA! PRAVDA A KASSELI TALÁLKOZÓRÓL Moszkva — A moszkvai Pravda szerdai számában Jevgenyij, a lap bonni tudósítója kommentálja a kasseli találkozót. — A Német Demokratikus Köztársaság vezetői Kasselben nem követeltek sem „térdhajtást", mint Strauss állítja, és nem áll helyt az - a bonni verzió sem, amely szerint a demokratikus Németország vezetőinek az lenne az álláspontja, hogy „mindent vagy semmit" — írja a tudósító. — A józan észnek megfelelően az NDK azt indítványozta, hogy oldják meg az alapvető kérdést, teremtsenek kiindulópontot olyan kapcsolatok kifejlesztéséhez, amelyek elvezethetnek a két német állam békés egymás mellett éléséhez. • — „Németország különleges helyzetének" kiagyalt ürügyével Bonn továbbra is elutasítja a két német állam nemzetközi jogszabályokon alapuló egyenjogú kapcsolatainak megteremtését, kitart a Nyugat-Berlinre emelt jogtalan igényei mellett, azzal próbálkozik, hogy az NDK szuverénitását politikai alku tárgyává tegye. A Konzervatív Párt titkos tervei London — A szerdai Morning Star közli a Konzervatív Párt „nemzetközösségi és tengerentúli tanácsának" februáréban kidolgozott titkos anyagát, amelynek címe: „A leendő konzervatív kormány külföldi feladatai — nemzetvédelem a NATON-n kívül". A részletes javaslat előirányozza, hogy a brit szárazföldi, légi és tengeri erőket használjanak fel a délkelet-ázsiai, angolai, mocambiquei és és délva azt, hogy a Munkáspártnak esetleg ellenzékbe kell vonulnia. Ugyanakkor viszont a parlament feloszlatásával azt kísérelte meg, hogy a munkáspártiak megerősítik helyzetüket az alsóházban. Érdemes volt kockáztatni. A Munkáspárt létást bizonyította néhány pőtválasztás is. Wilsonnak súlyos politikai okai is vannak arra, hogy idő előtt írta ki a választásokat. Többek között a közeljövőben kell dönteni arról, vajon Nagy-Britannia csatlakozik-e a Közös Piachoz. Az ezzel Wilson próbája nyegesen több mandátumra tett szert, mint az 1964-es választásokon. Eredetileg úgy gondolták, hogy Wilson 1970 szeptemberében írja ki az új választásokat. A legutóbbi községtanácsi választások alkalmával azonban a munkáspártiak megerősítették pozíciójukat, és ezt Wilson olyan előjelnek vélte, hogy ez a legmegfelelőbb időpont az új parlamenti választások kiírására. Ebben a meggyőződésében megerősítették őt az angol közvéleménykutató intézetek is, amelyek arra a végkövetkeztetésre jutottak, hogy a közvélemény a Munkáspárt felé hajlik, következésképp a Munkáspárt megnyerni a választásokat, ha a legközelebbi időben megtartják. Ezzel ellentétben nem szabad megfeledkezni arról, hogy ugyanezek a közvéleménykutató intézetek az elmúlt három esztendőben egyre azt hajtogatták, hogy a választók az ellenzéki Konzervatív Párt felé hajlanak, és ezt a megállapíösszefüggő tárgyalások esetleg negatív hatással lehetnek a választókra a Munkáspárttal szemben. Ugyanakkor az élelmiszerek és az egyéb közszükségleti cikkek árának emelkedése is kedvezőtlenül befolyásolja a munkáspártiak helyzetét. Többek között ez vezette Wilson miniszterelnököt arra, hogy a legrövidebb időn belül kiírja a választásokat. S bár a választási harc rövid lesz, várható, hogy lefolyása felettébb viharos méreteket ölt. A Munkáspárt kidolgozta választási stratégiáját, amelynek munkacíme „A hetvenes évek stratégiája", s amely mindenekelőtt a szociális, adó- és iskolaügyi kérdésekre helyezi a súlyt. A Konzervatív Párt ezzel szemben igyekszik kihasználni azokat a hibákat, amelyeket a munkáspárti kormány elkövetett, és minden fogyatékosságért, amelynek okai lényegében az elmúlt esztendőkben gyökereznek a Munkáspártra igyekszik hárítani a felelősséget. Edwart Heath, a Konzervatív Párt elnöke nem titkolja azt a szándékát, hogy győzelmet szeretne elérni a választásokon. A harcba ugyanakkor bekapcsolódik a Liberális Párt és Nagy-Britannia Kommunista Pártja is. E két utóbbi közül az egyik több mandátumra is számíthat. Az angol választási rendszer valószínűleg ismét lehetetlenné teszi, hogy NagyBritannia Kommunista Pártjának képviselője bejusson az alsóházba. Ennek ellenére lehetőség nyílik arra, hogy e képviselőjelöltek tájékoztassák a közvéleményt programjukról és céljaikról. A Munkáspárt a választások határidő előtti kiírásával bizonyos rizikót vállalt magára. Ha ugyanis nem válna be a párt vezetőségének az a számítása, hogy ez az időpont a legmegfelelőbb, nem kevesebb mint egy évvel megrövidítenék a munkáspárti uralmat Nagy-Britanniában. S ezt a párt politikai hívei egykönnyen nem bocsátanék meg. Nincs kizárva, hogy a Munkáspárt veresége folytán Wilsonnak távoznia kell a pártelnöki tisztségből is. Wilson tehát nehéz próba előtt áll. A közelgő választások jelentőségét nem lehet lebecsülni. Viszont meg kell jegyezni, hogy az elsőségért versengő két párt politikája nem sokban különbözik egymástól. Igy tehát az esetleges változások sem hoznak lényegesebb pozitívumokat Nagy-Britannia politikai vonalvezetésében. JAN BLANSKY afrikai szabadságmozgalmak eltiprására. Angol nukleáris tengeralattjárókat küldjenek a Perzsa-öböl, Hongkong térségébe, az Atlanti- és Indiai-óceán déli részébe, a Jóreménység-fok körzetébe. A konzervatív katonai tervezők ezenkívül új katonai paktum megkötését javasolják Portugáliával, Dél-Afrikával, Argentínával és Brazíliával. Gromiko Franciaországba látogat Párizs — Andrej Gromiko szovjet külügyminiszter hétfőn ötnapos hivatalos látogatásra Franciaországba érkezik. A szovjet külügyminiszter Maurice Schumann 1969, őszi látogatását viszonozza. Az ötnapos látogatás során Gromikónak zsúfolt programja lesz. Kedden ebéden látja őt vendégül Georges Pompidou köztársasági elnök, aki október 6—13 között maga is a Szovjetunióba utazik. Feloszlatták a „proletár baloldal" elnevezésű trockista szervezetet Párizs — Két évvel a viharos 1968. évi május után Párizst újból szélsőséges baloldali tüntetései fenyegetik. „A proletár baloldal" nevű trockista szervezet szerdára kiadta a Jelszót: „mindenki az utcákra". A „proletár baloldal" fegyveres harcot hirdet a jelenlegi kormány ellen, de ugyanakkor harcot vív az összes, szerinte „bürokratizálódott" politikai párt ellen is, beleértve a Francia Kommunista Pártot is. Raymond Marcellin belügyminiszter javaslatára a francia kormány tegnap feloszlatta a „proletár baloldal" nevű trockista mozgalmat, és követelte a mozgalom felelős tényezőinek a megbüntetését.