Új Szó, 1970. május (23 .évfolyam, 102-127. szám)

1970-05-19 / 117. szám, kedd

GÉZA, A NORMATERVEZÖ Negyedszázados életútja — első pillantásra — a szürke hétköznapok sablonjának tűnik: az iskola, a tényleges katonai szolgálat, a Vasmű. Huszonöt esztendő tömör váza ez. A szülők. A munka. A fize.tés. A barátok. A munkásszállás egyhangúsága. A könyvek. A továbbtanulás gondolata. A lakáskérdés. A szórakozás. Egy lányi A családalapítás... A mindennapok küzdelmét és gondjait rejtő szavak mögött már DURZÖ GÉZA, a Kelet-szlovákiai Vasmű normatervezői egyikének profilja körvonalazódik. Zömök, sötét hajú, nyílt tekintetű fiatalember. Beszélgetünk. — A gyerekkorom? Rimaszombat mellett születtem. Apám szakmája a kerékgyártás, így srácként körülötte, a szerszámai között csetlettem-botlottam. A nyolc általános után a tiszolci kohászati szakközépiskolába jelentkeztem. Megvallom: egy kis akarattal tanulhattam volna a közepesnél jobban is, mert akkor talán főiskolára is jelentkeztem volna ... — És a Vasmű? — Munkásnak jöttem ide. Hatalmas, kénsavval telt kádban fürösztöttem a pléhlemezeket Talán egy évig csináltam ezt, amikor „kiemeltek". — Hogyan? — Egy napon, műszak végeztével megkérdezték: nem lenne-e kedvem a gyakorlatban kamatoztatni az érettségimet? Másnap már normatervezőként fontolgattam a pléhlemezfiirösztés teljesítménytáblázatának gazdaságosságát. — Ez a munkája? Bólint, élénk kézmozdulatot tesz. — Igen. A munkaszervezés és a munkaidő-kihasználás kérdéseivel foglalkozom.. Minden egyes munkaszakasz külön-külön figyelembe vett, sajátos problémái alapján kell meghatároznom: mire képes a munkás és mire a gép? — A tét? Elkomolyodik. — Kényes doigok: a szóban forgó gép gazdaságos kihasználása és a gépet kezelő munkás havi keresete. Naponta három-négy órát tölt a Hengermű csarnokában és műhelyeiben. Beszél az emberekkel, figyel, mér, jegyez. Észrevételeit aztán a normatervező kollégákkal vagy a főnökkel beszélik meg. Egykori munkatársai? Bizalommal fogadják őt, s talán őszintébben mondják el észrevételeiket és elképzeléseiket, mintha egy idegen tervező szabná „rájuk" a teljesítménytáblázatot ... — Elköltözne? — Aligha ... Szeretem ezt a vidéket, a Vasműben pedig nemcsak megfelelő munkára, hanem jó barátokra is találtam. Sőt, néhány nap múlva egészen különös szálak is idefűznek majd .. . — Éspedig? Arcán bizonytalan mosoly fut át. — Megházasodom! ... Egy osztályon dolgozunk a menyasszonyommal, alaposan ismerjük egymást... A meglett fiatalember szinte gyermeki örömmel tervezget: vége szakad a munkásszállás egyhangúságának, nemcsak a mozi vagy egy-egy borozgatás jelent majd szórakozást, hanem be kell rendezni a közös otthont, tévére, hűtőszekrényre, nyári szabadságra fognak gyűjteni, egy-kéthetente meglátogatják szüleiket, és ki tudja, egy röpke év múlva talán már ők maguk is — azok lesznek ... ÉVA, A LABORÁNSNÖ (A szeme mély kék, a tekintete szinte kislányosan vidám, a „make up"-ja egyszerű: vékony „ceruzacsíkkal" meghoszszabbított szemöldök, kékeszöld szemhéj, halvány rúzzsal élénkített ajkak. Az öltözéke is divatos: széles övvel lazán karcsúsított nadrágkosztüm és vállra vethető kézitáska. Bal kezén karikagyűrű csillog. GAŠPAROVIČOVÄ EVA Szlovákia fővárosa felszabadításának napján született.) „Huszonöt év? Érdekes, mondhatnám furcsa... Ügy elrohant, hogy alig vettem észre. Megvallom, mindeddig nemigen tudatosítottam, hogy egyidős vagyok a szabadsággal. Miért? A természetes, szinte magától értetődő dolgokkal valahogy kevesebbet foglalkozik az ember. Ez idén azonban meghívtak bennünket — huszonöt éveseket a bratislavai Prímáspalotába, ahol a főpolgármester fogadott mindanynyiunkat. Kristályosan villogtak a csillárok, pohárköszöntők hangzottak el, virágot, emlékérmet kaptunk, filmkamerák berregtek, fényképezőgépek kattogtak. Megható volt. Mindig könnyen elérzékenyülök. Ott tudatosítottam valójában először: egy új társadalom neveltje vagyok, egyidős a szabadsággal! ... A munkahelyemen lombikok és kémcsövek között élek, a vegyipari szakközépiskolai végzettségemnek megfelelő beosztásban. A fizetéssel, feletteseim bánásmódjával elégedett vagyok, bár nemegyszer késő estig a laboratóriumban kell maradnom. Ezt a többletmunkát azonban szívesen végzem, mert ily módon sok gyakorlati tapasztalatot szerzek a könyvből tanultak mellé. Két éve távúton beiratkoztam az SZMF vegyészeti karára, most gyűröm a harmadik évfolyamot. Ha továbbra is így bírom erővel, akkor 1973-ban diplomás vegyész leszek. Mi a célom ezzel? Új találmányokkal gazdagítani a gyógyszervegyészetet, ahol egyetlen újdonsággal százezreken segít az ember . .. Soltat tanulok, szabad időmben pedig olvasok és zenét hallgatok. A szerény háztartást együtt látVannak dolguk, amelyek csodálattal töltenek el bennünket, amelyeket ugyan nem értünk, de tisz teljük őket. Valahogy így vagyunk az orvostudománnyal is. Vala mennyiünket szolgál, mégis, mi laikusok vajmi keveset tudunk ró la. Ezért a Komenský Egyetem orvosi fakultásának dékánja és dolgozói elhatározták, hogy a felszabadulásunk 25. évfordulója tiszteletére rendezett Ünnepségek keretén belül, megtartják a „nyitott ajtók napját". Erről az ese ményről — és az ünnepségekről általában — tájékuztatta A. Bárdos docens, prodékán az újságírókat. felen voltak a fakultás egyes tanszékeinek vezetői is. Május 20-án reggel 9 órakor nyitják meg az orvosi műszerek kiállítását (Bratislava, Sasinková 4). Itt nemcsak azokat a műszereket láthatjuk, amelyeket a Chi juk el a férjemmel. Az ősszel talán megkapjuk a szövetkezeti lakást s akkor végre kiköltözhetünk a kényelmetlen albérletből. Az otthont egy négyszer négy méteres szoba jelenti számunkra. Nem leányálom az ilyen megoldás, bár vannak ennél sokkal rosszabb körülmények között élő fiatalok is. A berendezés? Televízió, szekrény, kályha, ágy, asztal, könyvek. Indulásnak ez is jó volt, de nagyon várjuk már a teljes önállóságot ..." IHirtelen elakad a szava, bizonytalan pillantása egy támpontot keres. Aztán a karikagyűrűjén pihen meg a tekintete.) „... Es akkor talán egy kerek arcú, virgonc kisfiúnk is lehet majd .. . Csak akkor leszek majd igazán boldog ..." (Egy asszony gyerekkocsit tol az utcán. Utánanéz.) „Nagyon szép érzés lehet anyának lenni!..." BÉLA, A FŐISKOLÁS A nyitrai Mezőgazdasági Főiskola büféjében, két előadás szünetében beszélgetünk. Váratlan kérdéssel lepem meg: volt e már kellemetlen élménye az életben? KOVÁCS BÉLA „kapásból" válaszol: — Nem emlékszem ilyesmire. Otthon mindig mindenem megvolt. Tízéves voltam, amikor öcsémmel különszobát kaptunk. A középiskolát is kitüntetéssel fejeztem be. — És aztán? — Tény, akkor volt egy ki

: rana n. v. gyárt, hanem azokat is, amelyeket a fakultás műhelyében fejlesztettek ki, s amelyek európai, sőt világhírnévre tettek szert. Egy órával később átadják rendeltelésének a fakultás új tudományos olvasótermét, amelyet eredeti barokk rekonstrukcióban láthatunk majd (Odborárske nám. 14). A tulajdonképpeni „nyitott ajták napja" 14 órakor kezdődik, és az érdeklődőket az orvosi fakultásra (Sasinková 4) várják, ahol szakemberek: professzorok, tanársegédek, orvosok kísérik végig az egyes intézeteken, mint például a biológiai, anatómiai, patológiai, farmakológiai stb. intézeten. A jelenlevők megtekinthetik az anatómiai múzeumot ls, sőt jelen lehetnek egyes kísérleteknél is, mint például a gyógyszerek különféle hatása a különböző szervezetekre, az idegrendszer sebb zűr ... Bratislavában nem vettek föl „egyből" a jogi karra. A fölvételim sikerült ugyan, de helyhiányra hivatkozva közölték: nem iratkozhatom be az első évfolyamba, mélyítsem el a tudásomat és próbálkozzam újra ... —- Megtette? Szemében mintha enyhe daG villanna: — Csak itt, a mezőgazdaságin! Eleinte alaposan megizzadt a matematikával, egy-két vizsgát csak harmadszorra tett le, de végül is eddig túlesett minden próbatételen. A diákélet itt is vidám, bár Nyitrn kétségtelenül kevesebb szórakozási lehetőséget kínál, mint a főváros. Persze, van ennek előnye is, hiszen így — Béla szavaival — több idő marad a magolásra. Arról még nem döntött, hogy az elméleti vagy a gyakorlati munkát választja-e majd, ha zsebében lesz a diploma. Fura gondolattal játszunk: mit mondana el szívesen magáról, ha egy negyedszázad múltán ismét találkoznánk? ... Elmereng, mérlegeli a gondolatok realitását, a szavak súlyát. — Azt, hogy befutott ember lettem, néhány szakdolgozatot publikáltam, jelentek valamit a szakmában. — És a magánéletben? — Hogy napról napra egy kedélyes családi kör vár otthon. Az órájára pillant, felugrik. — Ne haragudjék ... a matematikát még most sem merem el lógni! . .. MIKLÓSI PÉTER reagálása a külső, szokatlan hatásokra, vérvizsgálat, kriminológiai esetek orvosi véleményezése stb. Este 18 órakor a Sasinková 4. szám alatti nagy előadóteremben neves szakemberek — mint pl. Kukura professzor, Niederland professzor, Šiška akadémikus, Haviar professzor — előadást tartanak „Az orvostudomány az ember szolgálatában" címen. Az előadásokat érdekes, ritkán látható, autentikus orvosi szakfilmek vetítési! követi majd. Az est folyamán megtudhatjuk, milyen káros hatással van a civilizáció néhány jelensége az ember szervezetére (mérgező anyagok a levegőben, vízben, munkabalesetek stb.), szó esik a szervek átültetéséről, az életmeghosszabbítás lehetőségérői, a gyógyszerek káros és hasznos hatásáról és sok minden másról. A jelenlevők kíváncsi kérdéseikre is választ kaphatnak, sőt személyes orvosi jellegű ügyes-bajos dolgaikkal kapcsolatosan a leghivatottabbaktól tanácsot kérhetnek. —ozo— HÁRMAN AZ EZER KÖZÜL 25 évesek Az orvostudomány titkai ,,Nyitott ajtók napja" a Komenský Egyetem orvosi karán fir A KOSÚTI PER Amikor évekkel ezelőtt Szabó Béla, a Hűség szerzője elbeszélgetett Csevár Józseffel, komáromi kikötömunkással és érdeklődött nála egykori barátja és tanítója, Steiner Gábor felől, azt vallotta, amit mindannyian — akik őt személyesen ismerték — valottak, hogy tántoríthatatlan hűséggel harcolt a dolgozó ember jólétéért. A búcsúzásnál Csevár még a következőkre kérte a szerzőt: „Ha megírod Steiner Gábor életét, ne csak egy emberről írjál, hanem a párt és a munkásosztály kemény harcáról is. Írjál a kommunista párt névtelen napszámosairól, akik még élnek és azokról, akik a harcokban mártírhalált haltak. Steiner Gábor életrajza nem volna teljes, ha kimaradnának belőle azok, akiket ő tanított áldozatkészségre és hűségre a munkásosztály iránt." Csevár tanácsát a szer, ző megfogadta és a kosúti Major-per így került Steiner Gábor életrajzába. Szerves része ez is az ő életének, mint ahogy a gúlái Gogh házaspár élete és halála elválaszthatatlan az ő életétől és halálától. Ez a per is, mint Steiner Gábor és munkatársai harcos élete, továbbá a Hűség második kötetének egész anyaga azt bizonyítja, hogy a csehszlovákiai magyar munkás és paraszt mindig szilárd és megbízható oszlopa volt Csehszlovákia Kommunista Pártjának. A per az egész mű szerves részét képezi. Az izgalmas, fájdalmas harcra érdemes emlékezni. A per lezajlásának jövőre lesz negyvenedik évfordulója. Cteiner Gábort a kosúti gyilkos sortűz visszhangja a Szovjetunióban érte. Tanulmányúton járt ott egy munkásküldöttséggel, amely 1931. május elsején indult el Prágából. Erre a tanulmányútra már rég készülődött, régi vágya volt, hogy személyesen győződjék meg arról, mi történik a Nagy Októberi Forradalom országában, de nem jutott rá ideje, mindig közbejött valami sürgős és halaszthatatlan teendő, most azonban már nem halogathatta tovább, az utóbbi hónapokban nagyon forró lett lába alatt a talaj. A helyzet az volt, hogy a Bratislavai Felsőbb Bíróság még 1930 áprilisában három hónapi fogházbüntetésre ítélte az 1927. november 6-án a komáromi KosT. suth téren megtartott beszédében tett kijelentései miatt. Akkoriban a Szovjetunió tizedik évfordulójának a megünneplésére készülődtek, és miután a rendőrséggel való súlyos összetűzése során agyba-főbe verték, a Kossuth téren dagadt arccal lépett az emelvényre és fennhangon kijelentette: „Mindaddig, amíg nálunk nem a jog, hanem a gumibot uralkodik, mindaddig harcolni fogunk minden efféle eszközökkel uralkodó régi rendszer megdöntéséért". Érthető, ilyesmit nem bocsáthattak meg neki, tárgyalás tárgyalást követett, amíg végre ez az, ítélet jogerőssé vált, az ügyészség nyomban kikérte, és a parlament minden vonakodás nélkül a mentelmi jogát újra felfüggesztette. Esedékes volt hát a három hónapi fogház letöltése ... A komáromi ügyészség a letartóztatására a legalkalmasabb pillanatot várta és 1931 tavaszán a falvak mozgolódása, a mezőgazdasági sztrájkok előkészítése idején kiadta az utasítást Steiner Gábor előállítására.. A hatóságok azonban nem tudtak ráakadni, folyton eltűnt, minduntalan más faluban, más városban bukkant fel... Jgy húzta ki május elsejéig, amikor úgy döntött, hogy hamis útlevéllel elmegy a munkásküldöttséggel a Szovjetunióba. Azzal vigasztalódott, ha visszajön és le kell ülnie a három hónapot, legalább ideje lesz arra, hogy megírja a fogházban a Szovjetunióban szerzett tapasztalatait. A kosúti sortűzről tehát a Szovjetunióban értesült. A munkásküldöttséggel éppen haza készülődött. A gyászos hír a küldöttség soraiban fájdalmasan hatott, Steiner Gábort pedig szíve mélyéig megdöbbentette. A szlovákiai pártvezetőség tagja volt, Galánta és az egész délvidék az ő hatáskörébe tartozott, minden megmozdulásáról tudott, minden sztrájkjáért felelt. Az úton hazafelé menet szórakozottan figyelte a tájat, az elvonuló termékeny szovjet földeket, majd gondterhelten fel-alá járt a vasúti fülkében. Valahogy sehol sem találta a helyét, állandóan az járt a fejében, ha otthon lett volna, talán sikerül megakadályoznia a vérontást. E kínzó nyugtalanságától csak akkor szabadult meg, amikor Bratislavába érkezett, és sikerült hű képet nyernie a kosúti pünkösd véres hétfőjéről. Akkor már tudta, hogy ezt a vérontást ő sem akadályozhatta volna meg, a hatóságok részéről tervszerűen, előre megfontolt szándékkal dördült el a sortűz. Így akarták a további sorozatos sztrájkoktól visszariasztani a föld munkásságot. Már szombaton, május 30-án tisztában volt azzal, hogy a kosúti sortűz nyílt gengsztertámadást jelent a kommunista párt, a munkásosztály jogai ellen. Azzal is tisztában volt, hogy a kormány minden felelősséget Majorra akar hárítani. Minderre a polgári napilapok közleményeiből jött rá és a párttitkárságon, ahol alkalma volt megtárgyalni a kérdést azokkal a képviselőkkel, akik szerdán, május 27-én meglátogatták Majort, és ők ebben a véleményében csak megerősítették. Ott kapta meg Major nyilatkozatának egy kéziratmásolatát, amely másnap a Munkás hasábjain látott napvilágot. A nyilatkozat úgy szólt, hogy Szlávik belügyminiszter kijelentései nem felelnek meg a valóságnak, ellenben igaz az: „Mikor a csendőrparancsnok tudomásomra hozta, hogy a gyűlés be van tiltva és megkérdezte, tudom-e azt, megmondtam neki, hogy nekem ezt egyáltalán nem hozták tudomásomra, és követelem, hogy az összegyűlt népnek bejelenthessem a nyilvános gyűlés feloszlatását, és hogy helyette szervezeti gyűlést tartunk az egyleti helyiségben. A parancsnok ebbe nem akart beleegyezni és abban a pillanatban — éppen midőn a parancsnokkal tárgyaltam — olyan ütést mértek az oldalamra, hogy a földre zuhantam. Ekkor még tovább ütlegeltek, rúgtak belém, úgy, hogy elvesztettem az eszméletemet. (Folytatják) Részlet a szerző Hűség című regényének 2. kötetéből!