Új Szó, 1970. május (23 .évfolyam, 102-127. szám)

1970-05-18 / 116. szám, hétfő

A helyzet változatlan A Békeverseny ötödik útszakasza: 1. Szurkowszki, 2. Hanusik, (mindkettő lengyelje 3. Ha­va (csehszlovák) # Továbbra is Szurkowszki vezet az összetettben 0 Háva a harmadik helyre jött fel # Ma kritérium szerepel műsoron Hrhtíer Krílovén 98 versenyző állt rajthoz, akiket szép, napsü­téses idő fogadott. Az első rész­hajrát a 75. km-nél a lengyel Ha­nusik nyerte. Ezután egy 13-tagú i:soport szökött meg az élbolytél, amelyben két lengyel, két szovjet, egy-egy NDK-beli és belga, vala­mint egy csehszlovák kerékpíros volt. A szökevények mintegy 500 m-es előnyre tettek szert, de ké­sőbb Háva vezetésével befogta őket egy hattagú csoport. A második részhajrá a 108. ki­lométeren volt, amelyet az olasz Ballardi nyert. Később, a 125. ki­lométernél ismét együtt haladt a mintegy 50 tagú élmezőny. Csak azok maradtak le, akik defektet kaptak és természetesen a gyen­gébb képességű versenyzők. Egészen Wroclavig erős iram­ban hajtottak a kerékpárosok. A Békeverseny 23. évfolyamának ötödik útsza­kaszát ismét lengyel kerékpáros nyerte Ryszard Szurkowski személyében, Hanusik és a csehszlo­vák Háva előtt. Az ötödik helyen az ngyan­csak csehszlovák Labus végzett. íľsak az említett város utcáin kez­dődött meg a harc helyezésekért. A stadionba elsőként a lengyel Szurkowski érkezett és biztosan szerezte meg harmadik szakasz győzelmét. A mai útszakaszon ismét kitű­nően szerepeltek a csehszlovák versenyzők. Háva, Svorada, Vlček, és Prchal hősiesen harcoltak, de ismét nem volt elég erejük a vég­hajrához. A Békeverseuy ötödik útszaka­szának eredményei: 1. Szurkowski 4:47:07, 2. Hanusik | mindkettő lengyel) 4:47:07, 3. Háva (csehszlovák), 4. Matusik (lengyel), 5. Labus (csehszlovák), 6. Mickein (NDK beli), 7. Vaszile (román), 8. Csubrics. 9. Kuvajla (mindkettő jugoszláv), 10. Ciume­ti (román) — mind ugyanolyan idővel, mint a győztes. Az ötödik útszakaszban így vé­geztek a csapatok: 1. Lengyelor­szág 19:06:58, 2. Csehszlovákia 19:08:13, 3. Jugoszlávia 19:08:28. DANEK és BAUDIS győzött ROMÁBAN Két győzelmet szereztek a csehszlovák atléták a római olim­piai stadionban rendezett Zauli emlékverseny első napján. Disz­koszvetésben LUDVtK DANÉK győzött 81,211 m el, s magasugrás ban RUDOLF BAUDIS 212 em el. A versenynek 20 000 nézője volt. Meglepetésnek számít, BIWOTT, olimpiai bajnok veresége a 300(1 m-es akadályversenyben. Hosszú ideig vezetett, de a hajrában a bolgár T1HOV és a francia WILLAIN megelőzte őt. Kitűnő formában vannak a finn gerelyvetők. A Helsinkiben ren­dezett viadalon ketten 80 m-en felüli eredményt értek el. Lars Avellan 83.38 m-t dobott, (tava­lyi legjobb teljesítménye 74,70 m volt), és Esa Alander 82,36 m-t ért el. (82,56). Liesel Westerman, a diszkosz­vetés világcsúcstartója Leverku­senben hárompróbában indult. 100 m-en 12,7 mp-et futott, távolug­rásban 552 cm-t, és súlylökésben 15,66 m-t ért el. A Villanova Egyetem versenyén az 1500 m-es síkfutásban az ame­rikai Likuori legyőzte az olim­piai bajnok Kipcsoge Keinot. (Kenya). A verseny lefolyása na­gyon érdekes volt. Keino jól raj­tolt, az élre állt, és mintegy 30 m-es előnyre tett szert. A hajrá­ban feljött az amerikai fiú és mintegy 100 m-t vert rá nagy el­lenfelére. john Carlos, a fekete bőrű amerikai vágtázó két győ­zelmet szerzett. 100 m-en 10,1 mp-el, 200 m-en 20,4 mp-el bizo­nyult a mezőny legjobbjának. Az 1500 m-es gyaloglásban Dave Románsky új amerikai rekordot állított fel, 5:48,0 perccel. A Kansas állambeli Lavrence­ben Mel Gray a legjobb ameri­kai vágtázó egyike. 100 yardon 9,3-al 220 yardon 20,7-re győzött. A prágai Slávia stadionjában rendezett atlétikai verseny máso­dik napja nem hozott kiemelke­dő eredményeket. A legjelentő­sebb esemény a férfiak 800 m-es síkfutása volt. Hoffmann és Jungwirth teljesen érthetetlenül, nagyon lassan kezdett (400 m-en részidejük 60,2 mp volt), és ami­kor 250 m-el a cél előtt az angol bajnok Davies hosszú hajrát nyi­tott, atlétáink nem tudtak nyomá­ba szegődni. A győztes időered­ménye: 1:51,8 perc volt. Említést érdemel még. a férfi távolugrás, amelyet Vaniček nyert 746 cm-el. KET ASZTALITENISZ BEK-döntő 1970. V. 18. A női asztalitenisz BEK-döntő első találkozóján a prágai Start 4:5 arányban alulmaradt a buda­pesti Statisztikával szemben. Szoros, de megérdemelt győzel­met arattak a pesti lányok, akik biztosabban Játszottak. Legjobb­juknak Kisházi bizonyult, aki mindhárom ellenfelét legyőzte. A kulcsmérközés Voštovával ví­vott párharca volt. A csehszlovák bajnoknő nem tu­dott összpontosítani, és bár a má­sodik játszmában 0:5-ről egyenlí­tett és később 7:5-re is vezetett, a magyar lány pontos játékával megszerezte a győzelmet. A visz­szavágóra június elején kerül sor Budapesten. A sportfogadás hírei MATES. A május 16-án sorsolt nyerőszámok: 16 18 19 20 32 ŠPORTKA. A 20. játékhét első húzásának nyerőszámai: « 11 17 18 25 29 43 ŠPORTKA. A 20. játékhét máso­dik húzásának nyerőszámai: 3. 11 17 19 24 48 PRÉMIUMOK. A 20. játékhéten 60 000 koronát nyertek a követ­kező szelvények tulajdonosai: P e­zinok 831 477 — 659, Bratis­lava 826 330 — 5410, K u t n á Hora zb-894, P r á g a jb — 20 212. Kčs 40 000 összeget nyert: B r n ó­b a n a 647 211 — 235, Kčs 20 000 prémiumot kap Dubi u Teplíc 607 767 — 231 és S t f i ž k o v 181 625 — 1040 számú szelvény birtokosai. AUTONYEREMÉNYEK. A 20. játék­héten autót nyertek: Prágában .(kettőt), Ostraván, Marian­ské Udolie-ban, Nová Pá­kán, Uherské Hradištén, a Trenčín melletti S v 1 n n á n (592 048 — 34), Olomoucon, a Zvolen melletti B u č i n á n (508 919 — 10 945) és a Levice melletti Nový Tekovon (905 636 — 5). Eredmények: Uldrichová—Ró­zsásné 0:2, Voštová— Magos 2:0, Kettnerová— Kisházi 0:2, Voštová — Rozsásné 2:0, Uldrichová— Kisházi 0:2, Kettnerová— Magos 1:2, Voš­tová— Kisházi 0:2 (16, —16), Kett­nerová— Rózsásné 2:0, Uldrichová —Magos 2:1. « • » Mint ismeretes a Bp Spartacus férfi csapata 5:4 arányú meglepő győzelmet aratott a svéd bajnok­csapat ellen Mariestadtban. Ezután a két együttes vezetői megálla­podtak, hogy a visszavágót május 23-án vagy 24-én játsszák le. Azonban pénteken levél érkezett Mariestadtból, amelyben közölték a svédek, hogy még sem tndnak eljönni. * A Bp Spartacus azonnal távira­tozott, az Európai Asztalitenisz Unió elnökségéhez, döntsék el: jö­hetnek e a svédek később, avagy elvesztették a második mérkőzést is — játék nélkül. Egy biztos: a Bp Spartacus úgv az asztalnál, mint az asztalon kívüli sportkap­csolatokban győztesnek könyvel­hető el. Úszóparádé Blackpoolban Tizenegy ország képviselői vet­tek részt a Blackpoolban rende­zett nemzetközi úszóviadalon. A győzelmet az NDK szerezte meg 83 ponttal, a 70 pontos Nagy Bri­tannia előtt. A zárónap eredményei — fér­fiak: 110 yard gyors: Chichoy 55,7 mp, 110 yard mell: Balsell (mindkettő spanyol) 1:12,1 p, 110 yard hát: Matthes 60,2 mp, 220 yard vegyes: Matthes (NDK-beli), 110 yard pillangó: Norris (brit), 60,7 mp, 440 yard gyors: Schiller (NSZK-beli) 4:30,1 p. Nők — 220 yard mell: Harrison 2:50,0 p, 880 yard gyors: Hogg 10:06,3 p, 220 yard hát: Burrel 2:39,0 p, 440 yard vegyes: Rat­cliff (mind brit) 5:24,9 p. 220 yard gyors: Wetzko 2:13,8 p, 220 yard pillangó: Lindner (mindkettő NDK­beli) 2:26,6 p. Az összetett egyéni verseny ál­lása: 1. Szurkowski 19:35:54, 2. Hanusik 19:37:10, 3. Háva 19:38:04, 4. Czechowski 19:38:14, 5. Prchal (csehszlovák j 19:38:34. 8. Matu siak 19:39:04. A csapatverseny állása: 1. Len­gyelország 78:30:22, 2. Csehszlo­vákia 78:36:06, 3. NDK 78:38:16. A legaktívabb versenyzők sor­rendje: 1. Szurkowski 34, 2. Hanu Mk 30, 3. Czehowski 28, 4. Háva 16 pont. Az útszakasz után Szurkowski ezeket mondotta. „Csti nad La­bemben azt moudtam az egyik csehszlovák újságírónak viccből, hogy a Békeversenyen még négy szakaszon győzök. Amint látják, ez még sikerülhet is nekem. A csehszlovák versenyzőkkel na­gyon jó összhangban „dolgozunk" a versenyek folyamán A mai kri­tériám nagyon nehéz lesz és sok meglejpetést is hozhat. jifí Háva: „Már az ötödik útsza kasz után csak ismételgetem, hogy a lengyelek kitűnőek. Szinte hi­hetetlen, hogy hol vesznek annyi erőt a véghajrára.' 4 A kerékpárosokat Wroclavból Varsóba repülőn szállítják, majd ma a 112 kin hosszú kritérium szerepel műsoron. Popelár nyerte Bratislava Nagydíját Ismét jelentős vívóverseny szín­helye volt Szlovákia fővárosa. Egy héttel ezelőtt a bécsiek ellen sze­repeltek (mégpedig nem is rosz­szul, hiszen 2:2 es döntetlent értek el) Bratislava legjobbjai, most pe­dig a város Nagydíjáért vívtak Csehszlovákia legjobb ifjúsági és felnőtt kardozói. Bár a prágaiak indokolatlanul távol maradtak, a 14 ifi és 23 felnőtt' kardvívó színvonalas ver­senyen mérte össze tudását és jó­néhány csűrte élvezetes küzdelmet hozott. Mindkét kategóriában az ország legjobbjainak számító brnó­iak domináltak, de a szlovákiai kardozök közül is bebizonyították néhányan, hogy már felzárkóztak az országos élvonalhoz. Az ifjúságiak vetélkedéséből a somorjai Safarit került kl győz­tesként, a felnőtteknél pedig az értékes 5. helyen végzett. Meg­álltak a helyüket a Žižka Bra­tislava vívói is. akik egy 3. és két 4. helyet szereztek. A felnőt­teknél újravívás döntötte el az elsőség kérdését. Ebben Popeláf bizonyult jobbnak klubtársánál Schneidernél. Bratislava Nagydijának" győzte­se: Papelár, 2. Schneider (mind­kettő Brnoj, 3. Hindiak, 4. Drako (mindkettő Žižka). Ifjúságiak: 1. Safarit (Somorja), 2. Sedlácek (Brno), 3. Klečka (C. Budejovi­ce), 4. Csicsay | Žižka). (k) VB-HÍRADÖ • A Szovjetunió Kolumbiában az Independiente együttese ellen 1:0 arányú győzelmet aratott. Az egyetlen gólt Chmelnickij érte el. • Bulgária válogatottja pénte­ken megérkezett Mexikóba. Az új­ságírók érdeklődésének közép­pontjában Aszparuhov állt. A ki­tűnő bolgár csatár, aki jelenleg 27 éves, 4 gólt rúgott a selejte­zők során az ellenfelek hálójába. • El Salvador válogatottja már ugyancsak Mexikóban van. Az Universidad B csapata ellen ját­szott edzőmérkőzést, melyet 3:0­ra megnyert. • Olaszország csapata is úton van már Mexiko felé. Szinte az utolsó pillanatban hagyták ki a csapatbúi a Juventus 22 éves já­tékosát, Anastasit, akit azonnal meg kell operálni. Helyette az AC Milan szélsőjét, a 24-éves Pratit vitte magával az olaszok szövet­ségi kapitánya. • Rogerio már elhagyta a bra­zil labdarúgó-válogatott edzőtábo­rát, mivel csípősérülése miatt nem szerepelhet a világbajnokságon. Tostaot az orvosok meghatározat­lan Időre eltiltották az edzések­től, mert megoperált bal szemével ismét baj van. A brazil szakveze­tők megdöbbenve fogadták a híre­ket, Rogerlo kiválását nagyon sú­lyos veszteségnek minősítik, s ha még Tostao sem játszhat, remé­nyeik alaposan lecsökkennek. • Helmuth Schön, a nyugatné­met labdarúgó-válogatott szakve­zetője, kijelölte a Mexikóba uta­zó 22 játékost. A 22 labdarúgóból 12-en részt vettek a legutóbbi ang­liai VB-n, s Uwe Seeler és Kari Schnellinger már a negyedik vi­lágbajnokságon vesz részt. 0 Uruguay labdarúgó-váloga­tottja l:0-ra győzött Santa Fé el­len. • Mexikó csatárai megtalálták gőllövő-cipőjüket. Barátságos mér­kőzésen 6:0 arányban győzték le a sokat tiltakozó skót Dundee labdarúgóit. A csehszlovák labdarúgó-válogatott megérkezett a világbajnok­ság színhelyére. Felvételünk a mexikói főváros repülőterén örü­kítette meg a csehszlovák fuballistákat. Csehszlovákia második veresége Ljubljanában megkezdődtek a férfi kosárlabda* világbajnokság döntőjének küzdelmei. A csehszlovák válogatott eddig két mérkő­zést játszott, s mindkettőn vereséget szenvedett. Igaz, hogy a két esélyes, az Egyesült Államok és a Szovjetunió ellen léptek pá­lyára a csehszlovák kosárlabdázók. USA—CSEHSZLOVÁKIA 88:60 (33:24). Az amerikaiak voltak esélyesei a találkozónak, s ezt bizonyította az egész mérkőzés le­folyása is. Egy pillanatig sem volt kétséges, hogy ki nyeri a találkozót. Csak az volt kérdéses, hogy milyen arányban bizonyul­nak jobbnak a tengeren túli já­tékosok. Már a 6. percben 11:2­re vezettek az amerikaiak. Később kimondqtt helyzeteket hagynak ki a csehszlovák játékosok. Hiába voltak cserék a csehszlovák csa­patban, az amerikaiak tartották 10—12 pontos előnyüket. A máso­dik félidőben szinte semmi sem sikerült a csehszlovák játékosok­nak, nem voltak egyenrangú ellen­felei a tengeren túli csapatnak. Annak ellenére sem, hogy a 6000 néző a csehszlovák csapat párt­ján állt. SZOVJETUNIÓ—CSEHSZLOVÁKIA 98:72 ( 31:34). A második mérkő­zésen is mérsékelten játszott a csehszlovák válogatott. Igaz, hogy az első félidő közepéig szoros volt az eredmény, veze­tett is a csehszlovák csapat (7:10), de később ha lassan is, de biztosan elhúzott a szovjet válo­gatott, és a félidőt már 17 pont­tal nyerte. Később ezt növelte és végeredményben elég súlyosnak mondható vereséget szenvedett Csehszlovákia. (tv) JUGOSZLÁVIA—OLASZORSZÁG 88:63 (28:24). A várakozásnak" megfelelően a jugoszlávok győz­tek, de nem volt könnyű a dol­guk. SZOVJETUNIÓ-BRAZÍLIA 84:68 (38:27). A világbajnokság eddi­gi legnagyobb meglepetése. Brá­zília lelkes játékkal, drámai küz­delemben győzte le a szovjet vá> logatottat. Csehszlovák—magyar párharc a KK-ért A labdarúgó Közép-európai Kupa idei elődöntőjébe két csehszlo. vák és két magyar csapat került. Az elődöntő első qiérkőzéseit va­sárnap játszották, a mérleg a csehszlovák csapatok javára bil> lent, noha egyetlen gólt sem értek el. A visszavágó találkozókra június elején kerül sor: > Vasas elsején fogadja a Sláviát, a Hon­véd pedig 3-án lesz az Inter vendége. SLÁVIA—VASAS 1:1 (1:0) Prága, 10 000 néző. Vezette: Wührer (Ausztria). Góllövők: Men­etel (öngól), illetve Mészöly. Helyenként érdekes, de Izga­lommentes volt a találkozó első félideje. Szünet után többször ke­rültek veszélybe a kapuk. A 25. percben többen ugrottak fel egy labdáért a Vasas kapuja előtt, Ta más kimozdult kapujából, Menczel fejese becsúszott a magyarok háló­jába. Az 58. percben az előrehú­zódott Mészöly egyenlített ki a 16-ról leadott kapáslövésével. BP. HONVÉD—INTER 0:1 (0:1) Budapest, 8000 néző. játékveze­tő: dr. Ferchel. Góllövő: Komora (öngól). A Hon^cl mutatós játékkal kez­dett, de hämar kiderült, hogy mindez csak görögtűz. Az Inter hamar rájött, hogy nem kell tar­tania az ellenfél nagy nevekből álló csatársorától. A vendégek meglehetősen szerencsésen jutot­tak a győzelmet jelentő góljuk­hoz: Levický laposan küldte be a szögletet, Komora menteni akart, de lábáról a kapuba került a lab­da. A Honvéd balszerencséje foly­tatódott, amikor Vági megsérült, és Tussinger állt be helyére. A középpályán a Honvéd motorja pótolhatatlannak bizonyult. Az Inter nagyon gazdaságosan ját­szott, a védők sokszor állították lesre a Honvéd csatárait. Az In­ter játéka tetszett a közönségnek, ezzel szemben a Honvéd néhány játékosának kezdetleges labdake zelése alapos bosszúságot okozott a szurkolóknak. Szünet után a Honvéd rákap­csolt, de tudományéból csak a tizenhatosig futotta. Majtényi ka­puját csak Kozma fejese veszé­lyeztette, miután Pusztai és Koz­ma két nagy gólhelyzetet kiha­gyott. A befejezés előtti percben Ôblužinský lövésre szánta el ma­gát és hatalmas' 1 bombája a felsS lécről pattant vissza a mezőny­be. A mérkőzés képe alapján meg­állapíthatjuk, hogy az Inter meg­érdemelten nyerte meg a találko­zót. A Honvédben néhány játékos nagyon gyenge teljesítményt nyújtott, különösen a szélső hát­védek és a középpályás Tóth Gyu­la. Az Interben Bínovský, Luprich, Levický és Szikora játéka érde­mel dicséretet. ZALA JÓZSEF % A brnói Alexa 217 cm-rel új csehszlovák magasugró csúcsot állított fel. Teljesítménye az Idei legjobb Európában. Brabec a prá­gai Dukla 20 éves sülylökője 18,24 m-rel új junior rekordot ért el. # A Hollandiában folyó nem­zetközi női röplabdatorna máso­dik napján Magyarország 3:2-ra győzött Lengyelország és Hollan­dia 3:0-ra Olaszország ellen. £ A spanyol kerékpáros kör­versenyt a 24-éves Louis Ocana nyerte. A DUKLA növelte előnyét A férfi kézilabda-liga 17. fordu­lóját vasárnap bonyolították le. A vezető Dukla 19:16 arányú győ­zelmet aratott a Bánik Karviná fe­lett, és mivel a második helyezett Plzen vereséget szenvedett Po­zsonyban, a Dukla előnye már 6 pont. Annál nagyobb a tolakodás a tabella végén, mivel a már kie­sőnek számító Hranicén kívül egy csapat sem szívesen búcsúzna a legfelsőbb osztálytól. ČH Bratislava—Skoda Plzeň 12:9 (4:7). Űgy tűnt, hogy a vendégek biztosan nyerik a találkozót, hi­szen 3:0-ra, majd a félidő végéig 7:4-re vezettek. Szünet után mint­ha kicserélték volna a vendéglá­tókat, egymás után érték el gól­jalkat. Főleg küzdelmes, sokmoz­gásos játékuknak köszönhetik a szép győzelmet a pozsonylak. Azonban még most sem biztos a helyűk a legjobbak között, mert az utánuk következő Martin és az előttük álló Gottwaldov is egy­aránt győzelmet aratott. Lesz még Izgalom tehát bőven a liga be­fejezéséig. Azonban már most le­szögezhetjük: ha a pozsonyi együt­tes megmenekül és a jövőben si­keresebben akar szerepelni, ak­kor feltétlenül erősítések után kell nézniük. (Toj A forduló további eredményei: Martin— Hranice 18:12, Bohemians —Zubfi 20:13, Dukla—Karvinná 19:16, Náchod— Prešov 15:16, Gott­waldov— Slávia 18:13. Nők: Slávia Praha-Vinohrady Bratislava 8:6, Plzeň—Štart Bra­tislava 13:16, Hlohovec—Otrokovi­ce 23:9, MDŽ Bratislava-Bohemi­ans 11:10, Inter—Sparta 11:5, Nitra—Olomouc 21:8. A Hlohovec már bajnoknak te­kinthető, mivel 11 ponttal vezet. A kiesők személye még nem tisz­tázódott.

Next

/
Oldalképek
Tartalom