Új Szó, 1970. március (23. évfolyam, 51-75. szám)

1970-03-22 / 12. szám, Vasárnapi Új Szó

FARAGÓ JENŐ római levele Bárhol megtörténhetett volna ^ külföldi újságírók számára az „Aranyglóbusz" díjért megszervezett filmvetítést ezúttal Argentína római követségének mozitermében tartották. „Pepe komisszár" — ez volt a február elején óriási érdeklődéssel bemutatott film címe, rendezője pedig: Ettore Scola. A bemutató helyének kiválasz­tása nem volt véletlen: a filmet ui. benevezték az argentínai Mar del Pla­tában megtartandó X. nemzetközi filmfesztiválra. Ettore Scola filmjében egy olasz kisvárost láttunk, amelyben ki Ferra­rit, ki meg Ravennát, mások pedig Pármát vélték felfedezni. Valójában több városban készültek a felvételek, mintegy szimbólumaként annak, hogy amit a film elmondott, megtörténhe­tett volna, vagy megtörténhetne bár­melyik olasz kisvárosban. Csak kis­városban? Nem, nagyban is, csak ott kevésbé feltűnő mindez, amit Pepe komisszár le akar leplezni. Mert Pepe komisszár erre készül. 0 maga fedd­hetetlen erkölcsű agglegény. Van ugyan egy csinos szeretője, de von­zódása hozzá őszinte, emberi. S hogy titokban kell járnia hozzá? Igen, nem akarja, hogy szájára vegye a kisvá­ros. A képmutató világ lemeztelenítése Ám ebben a városban mások ko­rántsem ilyen őszinte vonzalommal és nem agglegényként vagy hajadonként járnak titokban találkahelyekre, ha­nem vagy pénzért, vagy azért, hogy kielégítsék beteges szex-hajlamaikat. Vagy éppen a változatosság kedvéért. Ott van köztük a prefektus alig fel­serdült lánya, nagyiparosok és bárók, egy ferdehajlamú apáca és a város sok más köztiszteletnek örvendő, is­mert személyisége. Pepe komisszár szorgalmasan állítja össze róluk a lis­tát. S amikor azt hiszi, az teljes, döbben rá a szörnyű valóságra: imá­dott hölgyének milánói kiruccanásai korántsem rokoni látogatások. Fotó­modell, aki pénzért nemcsak fényké­pezteti magát, hanem másra is haj­landó. Pepe komisszár fájó szívvel, de utolsónak az ő nevét is ráirja az „előkelőségek" listájára. A naiv komisszár annak rendje s módja szerint bemutatja a listát a felsőbbségeknek. Hajlik a kompro­misszumra, kihúz néhány nevet. De amikor visszafordul az állomásról és nem várja meg a Milánóból visszaér­kező fotómodell barátnőjét, érezzük: Pepe komisszár, ha nem is áldozza fel magát értelmetlenül, szigorú mo­rális ítéletet mond egy társadalomról, anftak erkölcstelen, korrupt előkelősé­geiről. A rendezőtől persze megkérdezték: jó, jó, tudjuk, hogy a filmstory, az filmstory, de mégis, nem túloz a film? Ez lenne a valóság? Mit mondhat a rendező: igen, a valóság elemeiből, jellemző történetekből alkotta meg a filmet, még akkor is, ha „kiélezett, sűrített". S aki a filmvetítés után ne­tán kétkedve fogadta volna, hogy az olasz kisvárosokban és nagyvárosok­ban össze lehet állítani olyan listát, mint amelyet Pepe komisszár állított össze, az igencsak meglepődhetett, amikor a lapok napvilágra hozták a pármai botrányt. Immár nem film­storyról, hanem a valóságban is meg­történt giallo-Tól, ponyváról van szó. Ez már nem képzelet A bonyolult históriát leegyszerűsí­tendő, vegyük sorra a történet fő­szereplőit. Pierluigi Borm,ioli, párinai nagyipa­ros, negyvenéves. Mindene megvan a boldogsághoz. Vagyona, kicsattanó egészsége, előkelő származású, vagyo­nos felesége. Marchesa Maria Stejania Serra, 37 éves, négygyermekes anya, az esté­lyek, a fényűző úri szórakozások ked­velője, a történet második szereplője. Ám mindez még nem elegendő Pier­Pierluigi Bormioli nagyiparos villája ber, egy pármai kereszténydemokrata közéleti személyiség fia. „Martellato­re", vagyis a „kalapácsos ember", így fordíthatnánk le a „megtisztelő" cí­met, amit a város adott neki. Perlini ugyanis egy különös szenvedélynek hódol: megtébolyodott módján döntö­geti, rombolja a partizán emlékműve­ket, emléktáblákat. Ö már a negyedik szereplő. Nem soroljuk fel a többit. Van közöttük egy „meg nem nevezett" rugbyjáté­kos, akinek egy „ismeretlen" valaki két utalványt ajándékoz ötmillió ér­tékben. Hogy miért? Itt már-már el­veszne a nyom, ha közben nem tör­tént volna néhány, de ugyanazon cél érdekében elkövetett gyilkossági kí­sérlet. Az első kísérlet: Stefano Perlini, az előbb említett „kalapácsos" fiatal­ember, akinek szabad bejárata volt a nagyiparos feleségéhez, a marchesa­hoz, még 1968-ban — nem kalapács­csal — hanem pisztollyal jelent meg a marchesa lakásán. „Meg kell öl­nöm — mondja. — De néhány pilla­nat múltán kiesik kezéből a pisztoly. „Nem ölhetek meg egy négygyerekes anyát — mormolja. Letartóztatják. A marchesa pedig nyugodtan folytatja mondén életét. A második kísérlet: Ignazio Cocco gépkocsivezetőnek kellett volna elüt­nie saját kocsijával a marchesa, a nagyiparos-feleség kocsiját. Ez a gyil­kossági kísérlet sem sikerült. A harmadik kísérlet: Gianluigi Fap­pani milánói pincérnek kellett volna behatolnia a marchesa villájába és megölnie az asszonyt, puszta kézzel. Gyors megbánás, ez a kísérlet sem sikerült. Mire kellett a titkos ötmillió — ezek után aligha lehet titok. S hogy van-e szerepe mindebben Tamara Ba­romnak, Miss eleganciá-nak? A 24 éves szépség tagad, ö igazán nem élt vissza azzal, hogy Pierluigi Bor­mioli nagyiparos szeretője volt. 0 megelégedett egy BMW 2000-es Tilux­szal, egy bankfolyószámlával. Persze, a szive vágya egy harmtncszobás vil­la, hat fürdőszobával, két szalonnal, parkkal, négy garázzsal. De hogy ré­sze lenne a gyilkossági kísérletekben? Ugyan, hogyan ls lehetne ilyesmit fel­tételezni róla. Őt viszont, igenis, meg akarták ölni. Valóban, nemrég rálőt­tek kocsijára. Megúszta, sérülés nél­kül. És vajon miért lőttek rá? Mert so­kat tud. Mi több: sajtókonferencián kijelentette: egy könyvben fogja ki­teregetni a pármai előkelőségek szeny­nyeseit. De hol írja meg ezt a könyvet — ez most a nagy kérdés. Tudniillik: lo­pás, zsarolás és okirathamisítás cí­mén vádat emeltek ellene. Eszerint Pepe komisszár Pármában már nem­csak a listát állította össze, hanem to­vább is lépett? De meddig léphet? Ez most a nagy kérdés. luigi Bormioli boldogságához. Mi hiá­nyozhat még? Egy csinos, fiatal sze­rető. Tamara Baróni, a történet harma­dik szereplője. Huszonnégy éves. An­nak idején csak azért nem lett Itália szépségkirálynője, mert kiderült róla: férjezett. De a „Miss elegancia" cí­met megkapta. És persze filmszerepe­ket is, jóllehet korántsem olyan te­hetséges, mint amennyire csinos. De vajon „igazságos" dolog, hogy miközben a nagyiparos férj Itá­lia Szépét mondhatja magáénak, a marchesa eleméssze magát nagy „ma­gányában?" Akadnak a pármai előke­lőségek között aranyifjak, mint példá­ul Stefano Perlini 20 éves fiatalem­Lesz-e happy end ? Ettore Scola rendező Mar del Pla­taban bizonyára díjat szeretne kapni filmjéért. Akár kap, akár nem, min­denképpen erkölcsi győztes lesz a filmmel. Az olasz burzsoázia romlott, erkölcstelen világát leplezte le benne. Az igazi győzelem azonban az lenne, ha a valóságos komisszár — a film­belivel ellentétben — senkit sem húz­na ki a listáról, és a pármai gialio szereplői börtönbe vonulnának. Ki-ki az „érdeme" szerint kiszabott bünte­téssel. Erkölcsi elégtétel lenne ez a Pepe komisszároknak is, akiket Etto­re Scola minden bizonnyal nem vélet­lenül szerepeltet filmjében. Nem, inert Pepe komisszárok igenis van­nak Olaszországban.

Next

/
Oldalképek
Tartalom