Új Szó, 1970. március (23. évfolyam, 51-75. szám)

1970-03-17 / 64. szám, kedd

A hatékonyság Már elöljáróban meg kell mondani, hogy a hatékonyság mérésére nem áll rendelkezésünkre megbízható univerzális vállalati mutató. A hatékonyság színvonalát rendszerint a rentabilitással mérjük. Ez lényegében az önköltségek és az értékesítés aránya, értékben kifejezve. Ez az arány azonban a rentabilitás javára billen akkor is, ha történetesen nem termelünk hatékonyan, csak egyszerűen magasabb áron adjuk el a terméket. Az így számított rentabilitás az állandó áremelkedés egyik forrása és az ár így egyre jobban eltávolodik az értéktől, újabb torzítást eredményez, s ennek folytán aránytalanságot. A munkatermelékenység és a bérek növekedése közti arány jelentős mutató, amely a hatékony termelés része ugyan, de nem egyetlen mércéje, önmagában a munkatermelékenység sem elég kifejező mérce a hatékonyság szempontjából. Lehet olcsón és sokat gyártani valamiből, ha az egyszer nem értékesíthető, a nagy munkatermelékenység nem lesz hatékony. A termelés effektusa végeredményben tehát nem csak egyes termelési mutatók teljesítésétől függ, hanem ezek összességétől, és nemcsak az ártól, hanem attól is, hogy ez az ár milyen arányban van az áru használati értékéhez. Bonyolult kérdés előtt állunk: a termelés színvonalát éppúgy mint a gyártmány műszaki színvonalát és árát sok minden meghatározhatja: bérek, munkatermelékenység, konstrukció, Választék, sőt, a pénznem vásárlóértéke is, vagy a vásárlók igénye. Nemcsak a világpiac, hanem a hazai piac is bizonyítja, hogy — némely divatcikktől eltekintve — a kelendőség és előnyös árszabás a gyártmány műszaki színvonalától függ. Mármost csak arról van szó, hogy a magas műszaki színvonalú gyártmányokat érdemes legyen gyártani a vállalat szempontjából is. Tudjuk, hogy ez nem mindig érdemes. Nem véletlen, hogy némely — merem állítani — szenzációs találmány és gép (elektroerrozív fémmegmunkáló gép, a Slabey-féle fémmegmunkáló kés, stb) azért nem talál, vagy talál nehezen termelőre, mert ilyen — objektíven, társadalmi szempontból — hatékony termelés vállalati szempontból nem tűnik hatékonynak. Így van ez például a mezőgazdasági gépalkatrészekkel, amelyek hiánya már katasztrofális, de gyártásukra — mint a gépjavítók mondják — „az isten se képes rákényszeríteni a gyárakat". A mezőgazdasági gépek alkalmazása kétségtelenül hatékony népgazdasági szinten. Am a mezőgazdasági üzemek egyre kevesebb gépet vásárolnak, mert ezek megdrágultak és nehéz a pótalkatrészek beszerzése. Ez a népgazdaságilag nem hatékony helyzet csekély mértékben érinti például a roudnicei Agrostrojt — átállt autóalkatrészek gyártására, ha mezőgazdasági gépei iránt csökkent a kereslet. Ennyi visszásság láttán is nyilvánvaló, hogy népgazdaságilag hatékony termelésre alig rendelkezünk ösztönző eszközzel. Ennek titka a nem objektív nagykereskedelmi árszabásban rejlik. A nagykereskedelmi árak átépítése egyszerűen nem sikerült, nem ösztönzi a vállalatokat a társadalmi érdek figyelembe vételére, hanem erősíti a csoportos — vállalati — érdek érvényesülését. Sok esetben ennek eredménye a vállalatok egyenesen társadalomellenes viselkedése: ha nem eipelhetik tetszés szerint az árakat, megszüntetik az áru gyártását, nem kötnek szerződéseket szükséges áruk szállítására stb. Az új ötéves tervben kifejezésre jutó józan gazdaságpolitika ezt az áldatlan helyzetet kétféleképp igyekszik orvosolni: 1. A központi terv tekintélyének növelésével — tehát kötelezővé teszi bizonyos árufajták gyártását; megszabja az arányt az állóeszközök növekedése és az árutermelés növekedése között. 2. az árszabás objektív módszerének kialakításával úgy, hogy az árak mércéül szolgálhassanak a rentabilitás megítélésénél, s ne lehessen rentábilis a társadalmilag nem hatékony termelés. A terv tekintélye növelésének szükségességéről már szóltunk, de a műszaki fejlesztés szempontjából (ami a hatékonyság egyik alapvető követelménye) ennek jelentősége szinte mérhetetlen. Abban a gazdaságban, amelyben nem sikerült gazdasági ösztönzők segítségével, sem a piaci mechanizBIZTATÓ JELEK s A Galántai Bútorgyárban is bebizonyosodik a régi igazság, hogy a dolgozók alkotó kezdeményezésének ésszerű felkarolása még egy olyan helyiséghiánnyal, katasztrofálisan agyonzsúfolt és ezáltal ezer baleseti veszéllyel fenyegető munkahelyen is, mint az övéké, valósőggal csodákat művelhet. A vállalatvezetőség a tömegszervezetekkel karöltve az év elején tematikus tervet dolgozott ki a tervteljesítés szempontjából legfontosabb munkálatok elvégzésére. E feladatokat megismertették az üzemrészlegek mestereivel, akik a rájuk háruló munkálatok elvégzésére szocialista kötelezettségvállalások elfogadására serkentették a hatáskörükbe tartozó dolgozókat. Fő céljuk: a lemaradások behozása, a munka minőségének javítása és a termelés gazdaságosságának fokozása. A február 26-án megtartott szakszervezeti konferencián a résztvevők elmondották, hogy a fűtetlen munkahelyek, az ivóvíz és a termelésben használt fontos vegyianyagok hiánya ellenére teljesítik a tervet. Aki ismeri az üzemet, tudja, hogy ez az adott helyzetben nem éppen csekélység. Polák Sándor, a famintázó-részleg dolgozója például elmondotta, III. 17. hogy olyan zsebkendőnyl területen kell dolgozniuk, hogy 5

mielőtt munkához látnak, egykét órát helycsinálásra kell fordítaniuk. Hasonló a helyzet a 1970. többi műhelyben is. A gyár kibővítését pedig csak jövőre kezdik meg — és mivel nagy kiterjedésű építkezésre kerül sor —, a munkálatok évekig eltarthatnak. ök azonban addig sem teszik le a fegyvert, sőt mi több, még négy új bútortípus mintapéldányának a gyártására is vállalkoztak. Szükséges még szólni az üzem vezetőjének egy követésre méltó kezdeményezéséről: a napokban, értekezletre hívják össze a gy«ár kitüntetett dolgozóit, élmunkásait, a legjobb eredményeket elért szocialista munkabrigádokat és megkérik őket, ho§y mind személyes példaadással, mind pedig mintavállalások elfogadásával serkentsék jó munkára a többleket. Mint azt már megírtuk, a Galántai Bútorgyár az 1969 végén hazánkon végigsöprő hóviharok bénító hatása miatt nem tudta teljesíteni a tervet. A pozsonyi vezérigazgatóság ezt néhány nappal ezelőtt objektív körülménynek Ismerte el, és kétmillió koronát leírt a tavalyi deficitből. A galántai dolgozók ezt az idén jó munkával akarják behozni, és ez e hónap végén sorra kerülő egészüzemi gyűlésen — melyen a kollektív szerződést is jóváhagyták — minden munkacsoport szocialista kötelezettségvállalást nyújt be, melynek összegezése alapján kidolgozzák az összüzemi munkavállalást. (komlóst) mussal fokozni az érdekeltséget a terv kötelező előírása lendíthet csak a műszaki fejlesztésen. Ma ugyanaz a gép, amely nálunk 10—12 év alatt „fizeti ineg magát", más országokban 3 év alatt térül meg. Az élő munka értéke ezért igea alacsony. A gépeket egyszerűen jobban kell kihasználni. Ezenkívül a terv előnye, hogy a tudományos kutatást a leghatékonyabb szakaszokra összpontosíthatja a jelenlegi szétforgácsoltság helyett. A tervek szerint a kutatás ezekre a szakaszokra összpontosul: alkalmazott kibernetika, elektronika, elektrotechnika; új anyagok; energetika, élelmezés, építőipar, raktár-technika, anyagmozgatás; a technika és az ember közti kapcsolatok vonatkozásai; egységes információs rendszer. Már ez önmagában is jelentős dolog, de a terv lehetővé teszi még azt is, hogy a kutatások eredményei érvényesüljenek is. Az árszabás módszerének objektivizálása nagy hatással lehet a gyártmányok műszaki színvonalára. Érdekes például, hogy az NDK-ban kezdetben szó sem volt gazdasági reformról, hanem kizárólag nagykereskedelmi árak rendezéséről. Az objektív árszabások sorozata szükségszerűen maga után vonta a gazdasági reformot és, ami a legfontosabb, a vállalatok törekvését az új árak alapján kifizetődő és előnyös elektronikára, műszakilag magas színvonalú árufajtákra irányította. Nálunk a közelmúltban az újfajta gyártmányok gyártása ugyancsak előnyös volt, mert az új gyártmány magasabb ár megszabását tette lehetővé. De ez nem vált be, mert egyrészt apró-cseprő változtatások is módot adtak a gyártmány újnak minősítésére, másrészt az új magas árat akkor is tartották még, amikor a cikk már rég nem volt újdonság. Ezért az NDK mintájára most az az elképzelés, hogy az új árufajták új ára nem lesz állandó érvényű, hanem csökkenő irányzatú. Az árcsökkenés kiegyenlítése ismét újabb cikk gyártásával egyenlíthető ki. Ez a korszerűsítést a nyereség fő forrásává teheti. Az árakkal történő érdekeltség-szabályozás az új technika, új, progresszív termelési mód és újfajta, műszakilag magas színvonalú gyártmányok készítésére kétségtelenül ígéretteljes. Ismerve azonban a helyzetet — a vállalati érdek túltengését, amely utóbbi két évben kizárólagossá vált — úgy véljük, az ösztönző rendszer csak akkor lesz hatásos, ha az alapvető irányt e téren a társadalmi hatékonyságot jobban érzékelő központi adatok alapján állami terv szabja meg. Az új műszaki ismeretek transzformálása a termelési gyakorlatban a tapasztalatok szerint a legegyszerűbben a terv útján történik. A terv írja elő a termelés tárgyi tartalmát, a gazdasági ösztönző^ pedig e tervezett célok elérése érdekében hassanak, és tegyék kifizetődővé a terv teljesítését. De mindenképpen a terv a döntő, mert ma még nem tartunk ott, hogy vállalati szempontból megállapíthassuk, minek milyen termelése hatékony társadalmi szinten. Ezt csak ott látni, ahol felmérhető a nemzeti jövedelem alakulása, ahol megmutatkozik a termelési színvonal, árpolitika, külkereskedelem összesített eredménye — az országos tervhivatalban. Hiszen csak ilyen összesítésnél mutakozik meg például, hogy az, ami a már említett Agrostroj esetében kifizetődő volt — áttérés más gyártmányra — nem volt kifizetődő ott, ahol a mezőgazdasági termelés gépesítésének eredménye is lecsapódik, a nemzeti jövedelemben. Ezért a különféle vállalati és ágazati érdekek összeegyeztetése és leghatékonyabb irányba terelése központi tervezési feladat. A terv tehát a társadalmi termelés hatékonyságának legerősebb eszköze. V1LCSEK GÉZA A pozsonyi Csehszlovák—Szovj et Barátság Házában az elmúlt hét végén kiállítás nyílt meg „Lenin örökké él" címen, amelyen az e témakörben kiírt pályázatra beérkezett legjobb szlovákiai gyermek- és ifjúsági rajzokat mutatják be. Felvételünkön a kiállítás néhány rajza látható. (M. Borodáčová — CSTK felv.J Antonio Pedrotti Beethoven-estje A sokat ígérő Beethoven-est a csalódás jegyében indult. Gertler Endre vendégszereplése elmaradt, a Belgiumban élő kiváló magyar hegedűművész helyett Peter Michatica adta elő Beethoven hegedűversenyét. A fiatal művész még kiforratlan Beethoven tolmácsolásával nem tudta feledtetni a kezdeti csalódást. Egy művész harca a zene lényegének, belső életének meghódításáért érdekes, sőt izgalmas folyamat. De ha az előadó kiviteli problémákkal küzd, az elkedvetleníti a hallgatót. Michalicát önhibáján kívül sajnálatos baleset is érte, a harmadik tételben a hegedűjén elpattant egy húr, az előadás percekre félbeszakadt. A fiatal szlovák művészt egyébként már hallottuk két-három évvel ezelőtt. Nehéz az évek távlatából megbízható összehasonlítást tenni, de úgy tűnik, hogy akkor sokkal fesztelenebből, oldottabban muzsikált. Talán az olasz maestro erős egyénisége is zavarba hozta és ezáltal bizonyos gátlással küzdött. Peter Michalica tehetséges muzsikus, akitől jogosan várunk a jövőben szép hangversenyélményeket, de a nagy Beethoven-ópusz a jelek szerint egyelőre meghaladja az erejét. A múlt heti hangversenyen már szóvá tettük a későn jövők zajos betódulását az első tétel után, ami a vendégkarmesterre is láthatólag kellemetlenül hatott. Az így beálló kényszerszünet megtöri az előadás folyamatosságát, ezzel bizonyára a Filharmónia vezetősége is tisztában van. Könnyű rajta segíteni, már a vendéglátás tapintata is megkívánná. Beethoven VII. szimfóniájának előadása azonban egy csapásra eltörölte minden zavaró momentum emlékét. Antonio Pedrotti rendkívül érzékeny művész és szuggesztív egyéniség, aki a szó mélyebb értelmében nagyszerűen ért a zenekar teljes értékű „megszólaltatásához". Koncepciójában szilárd felépítéssel ívelt a magasba a mű egészének „nagyfeszültségű vonala". A második tétel nemes egyszerűsége, a sejtelmes piano indítás, a zenekari színek puha hangzása magas rendű zenei élményt nyújtott. A Finále keretet repesztő tüzében mintha a régi Bacchusz-kultusz kelt volna új életre, örülhetünk, hogy egyszer ilyen „zenei kalauz" vezetésével ls bejárhattuk a titáni mű mélységeit és magasságait. HAVAS MÁRTA A svájci műépítészet kiállítása Korunkban az architektúrának, „a művészetek anyjának" elsőrendű társadalmi szerepe van. Éppen ezért fokozott érdeklődéssel fogadjuk az építészeti tárlatokat. A Várban bemutatott jelenlegi svájci építőművészeti kiállítás egy hosszú ideig konzervatív felfogású kis ország építészetének — ma már sokrétű törekvéseiről s világviszonylatban is kimagasló eredményeiről ad számot. Gazdag fényképanyag, tervrajzok és színes vetített képek tájékoztatnak a humánus szellemű alkotók erőfeszítéséről. Az erősen indusztrializálódott Svájc különböző rendeltetésű ipari létesítményeinek, modern konstrukciójú gyárainak, laboratóriumainak s kutatóintézeteinek technikai megoldása arra irányul, hogy dolgozóik számára a precíz munka érdekében a legjobb fizikai és pszichikai feltételeket biztosítsa. Nagyszabású középületek szolgálják a társadalmat. Kiterjedt szociális gondt»skodásra vallanak a zöld övezetben létesített egészséges iskolák, a derűs, nyitott játszóterekkel rendelkező napközi otthonok. Az egyeseknek külön kis lakásokat biztosító, s kényelmes társashelyiségekkel bíró aggok házai az életben megfáradt embereknek otthonukat pótolják. A kórházak hatalmas épületkomplexumainak ragyogó kórtermeiben az egyes ágyak függönyökkel különíthetők el a beteg nyugalmának érdekében. — Eredeti térmegoldású színházak, mozik, templomok vonják magukra a figyelmet. A genfi téli stadion merész elgondolású acél- és alumíniumkonstrukció. Svájc változatos táiai a legszebb természeti környezetet képezik, a lakótelepek, bérpaloták és magánházaik, városok és kisvárosok számára. A közös játszóterek és fürdőmedencék a gyermekek egészségét és örömét szolgálják. A háborúk kártevésétől megkímélt gazdag ország lakáskultúrája rendkívül magas színvonalú. A bemutatott ötletes berendezésű, nemesen egyszerű bútorzatú lakóhelyiségek és belső építészek választékos ízlését dicsérik. Nyilvánvaló a tervezők abbeli törekvése, hogy a szép, régi városokban a modern vonalú üzletházak és lakóépületek ne zavarják meg a régi utcák meghitt légkörét. összegezve, a svájci modern architektúra erényeit, megállapítható a nem új irányokra, inkább a tökéletes kivitelre való törekvés s az anyagok iránti rendkívüli érzékenység. Sehol sem tapasztalható unalmas egyhangúság, vagy kaszárnyaszerű egyformaság. Tartózkodnak a túlspekulált konstrukcióktól. A páratlan egyszerűség, a világos színű, fölösleges díszítő sallangokat mellőző sima külső falaknak kitűnő esztétikai hatásuk van. Értelmünk és ízlésünk helyesli „a primér-formákat, amelyek a legszebbek, mert világosan olvashatók" (Le Corbusie). A tervező az acél, az üveg s a beton mellett építési elemként veszi számba a napot, az eget s a fákat ls. Meg kell emlékezni még a modern építészet merész fantáziájú úttörőjéről; Le Corbusl. ről, aki Svájcban született. A kiállítás egyik fényképén látható utolsó alkotása: A Zürichi Le Corbusie központ. Az acélkonstrukciójú, színes, zománcos lemezekkel élénkített homlokzatú, zseniális fogalmazású épület 1967-ben készült el. Most kiállítási csarnok, ahol korunk legnagyobb építészének szobrait, képeit, grafikáit és publikációit őrzik. BÄRKÄNY JENÖNÉ