Új Szó, 1970. március (23. évfolyam, 51-75. szám)

1970-03-15 / 11. szám, Vasárnapi Új Szó

A DMDM OO TEA Mikola Anikó a háború utolsó évében született, fókán. Középiskolai tanulmányait Zselizen végezte. Majd a kétéves továbbképző iskolán könyvvitelt tanult. Irodalmi és publicistikai érdeklődése az újságírói pályára terelte. Elvégezte a hároméves újságírói továbbképző iskolát. Éveken át a spanyol nyelvkurzust látogatta.Ma már eredményesen próbálkozik spanyol, latin-amerikai és kubai költők verseinek és rövid prózai müvek fordításával. Újságírói pályáját a Kisépítő szerkesztőségéhen kezdte, majd a Nő szerkesztői gárdájának lett tagja. Évek óta publikál. Verseit csaknem minden szlovákiai magyar lap közli. Mikola Anikó már kötetre érett költő. Líráját asszonyi érzelemvilága és a hidegen latolgató racionalizmus konfliktusa motiválja. Néhány olvasónk bizonyára emlékezni fog még Város a szakadékban című versese, mely évekkel ezelőtt jelent meg a sajtóban. Ez a vers egy válság ihlette líra mélypontját jelenti. A város a maga raci-. onalitásával, kőrengetegével, ésszerűségében is ésszerűtlen civilizációjával elretteiiti és megdöbbenti a a fiatalasszonyt és a költőt, s minthogy a faluból csöppent bele ebbe a racionális hideg világba, magyarázatát nyerjük e líra tragikus alaptónusának. Mikola 'Anikó költészete természetesen nem merül ki a tragikus hangulatok rögzítésében. Emocionális világa fellázad az embert .elnyomorító, önmagától elidegenítő racionalizmus, a hétköznapi gyakorlatiasság ellen. Tipikusan asszonyi lázadás ez, amely meg akar küzdeni az ember és főleg a szerelem új "értelmezéséért. A szerelem, mint alapmotívum jelen van csaknem minden versében, s épp ott nemesedik lírája igazi költészetté, ahol ez félreérthetetlenül világossá válik. Mihelyt asszonyi mivoltától ihletett lázadása túllépi a szerelem élménykörét és tágabb szociális területekre tör, szimbolikus megfogalmazásai bizonytalanokká válnak és veszítenek művészi erejükből. Egyébként nagyon rokonszenves^ líra ez, amelyben az elidegenedés elleni lázadás permanens állapotként rendkívül finoman árnyalt szimbolikában nyilvánul meg. Költészetében bizonyos gradációt állapíthatunk meg, amely a mélyponttól, a görcsössé merevült tragikus alapérzéstől a feloldásig, az emberi kiteljesülésig emelkedik. Vissza-visszalmll még a mélypontra, gyötrő magányérzésbe, rezignacióba, a válság állapotába, csak azért, hogy megjárja a belső megtisztulás útját. Erre vallanak félreérthetetlenül pl. az ilyen sorok: „Túl a fehér kupolákon, a tél útvesztő boltívein, túl, / napjaink számláló kakukkmadár dalával / várakozik a tavasz / és kormos ágbogak közt feljövő Nap t hozza tenyerén új reggelünket.) Erre vallanak az olyan versek is, mint a Valaki ajtót nyitott, vagy a Jöjj utamra, mely szerelmi költészetünk talán legszebb párhiyogató költeménye. Ezen a ponton oldódik fel az elidegenedés és a magány gyötrő érzése s a város és falu közti ellentét is: Inkább sötét hajnalt köszöntök s füst áltnú kémények éjszakáját. A várossal, civilizációval való megbarátkozás is ellentmondásos. Emoncionális indítékú, s a hidegen latolgató ráció elleni lázadás jegyében megy végbe. Asszonyi lá zadásának értelme pedig a 'Fészek, amely gyakran visszatérő szimbólumként fordul élő verseiben. Az Almafák terhét című nyolcsoros költeményében csaknem a végső megnyugvás és feloldódás fárasztó, boldog öröme nyer kifejezést szinte leheletfinom szimbolikában. Az éretlen gyümölcs súlya alatt roskadó, földig hajló almafa ágai a gyümölccsel áldott asszony örömét és alázatát asszociálja, a Fészek az emberi családot, tágabb értelemben az emberi közösséget, amelyben teljességgel és szükségszerűen feloldódik a magány gyötrő érzése. Az emberi közösségre találás pillanatában fogalmazódik meg a Számadással című kis költemény négy sora. Az emberi felelősségtudat ihlette az imádságszerűen ható tömör vallomást, mely ennek a finom asszonyi lírának kiteljesedése és csúcspontja. Mikola Anikó szimbólumalkotása rendkívül egyszerű. A belső-külső válság és magányérzet visszatérő szimbóluma az éj vagy az éjszaka, az ember érzés- és ösztönvilágé nak költői megfogalmazása, a tűz vagy a máglya, a magzatgyilkos, hidegen latolgató ésszerűséget a gyilkos fénnyel asszociálja... stb. Proződiája a jambusi talajon felszabadított vers, gyakori lejtésváltással, amely lehetővé teszi a feszes, magyaros vers elemeinek érvényesülését, Strófái rímtelenek, s így jó, mert a rím csak lerontaná a szelíden kiteljesedő ritmusok, a költői képek és szimbólumok harmóniáját. BÁBI TIBOR MIKOLA ANIKÓ: A TÉLI FÉNYHEZ Gyilkos fény fogant szerelmek temetője lérj vissza jégfalú termeid közé Nem kértelek hogy világíts utamra dérrel ékesítsd örökzöld fáimat Inkább sötét hajnalt köszöntök s füst-álmú kémények éjszakáját VALAKI AJTÓT NYITOTT Valaki ajtót nyitott aki nem fél a nyártól aki tudta, hogy ajtaján a nyár kopogott emésztő tűzzel cserepes szájjal megdőlt kalásszal a nyár kopogott s valaki ajtót nyitott JÖJJ ÁT UTAMRA Utam keskeny ösvénye a csöndnek rátalál-e széles utaidra Hozd el örömödet az én utamra Hozd el fáid virágodat hozd estédet hozd nappalod hozd bánatod hozd otthonod hozd tengered hozd fényszálakból szőtt eged Gyalogösvényeire a csöndnek jöjj át utamra megpihenni ALMAFÁK TERHÉT Almafák terhét hordozom éretlen gyümölcsüket földig hajtott fejük szelíd alázatát Fény-zápor mossa fáradt testemet Fészekké fonja Sok-sok ág-bogát SZÁMADÁSSAL. Számadással tartozom estéimért a reggeleknek ünnepekért a köznapoknak, hétköznapokért az ünnepeknek.