Új Szó, 1970. március (23. évfolyam, 51-75. szám)

1970-03-13 / 61. szám, péntek

Vélemények a tisztességről A Pozsonyi Közvéleménykutató Intézet immár rendszeresen végez tudományos felméréseket a közvélemény alakulásáról. A felmérések egyre több témára terjednek ki. A legutóbbi felmérés alkalmával egyebek közt azt vizsgálták, hogyan vélekednek az emberek bizonyos erkölcsi kérdésekről. Az alábbi kérdésről kellett a megkérdezetteknek véleményt mondaniuk: 1. „Az olyan erkölcsi értékeket, mint az igazság, igazságosság, a tisztesség — minden körülmények közt érvényesíteni kell?" 2. „Eszmékre szükség van, de megvalósításuknál .figyelembe kell venni az adott körülményeket?" 3. „A sikerek elérésénél az eszmék semmit sem jelentenek? Sikereket csak az érhet el, aki taktizálni és kapcsolatokat kiépíteni tud, az erkölcsi értékek mellékesek". A megkérdezetteknek azt kellett kifejezniük, hogy a három változat közül melyik áll hozzájuk a legközelebb. Az ankét részvevőinek 46,4 százaléka az első változat mellett állt ki, vagyis szerintük az igazságot, az igazságosságot és a tisztességet minden körülmények közt érvényesíteni kell. Ez a szám egyben azt is kifejezi, hogy az emberek igazságosak ós tisztességesek akarnak lenni, s szeretnének hinni embertársaikban. Hogy nem kell eleve rosszat feltételeznünk polgártásaikról. Igaz, nem kevés a száma — a megkérdezettek 28,8 százaléka — azoknak sem, akik a második változat mellett szavaztak, vagyis szükségesnek tartják az eszméket, de megvalósításuk során figyelembe veszik az adott körülményeket is. Nem hanyagolható el azoknak a száma sem, akik a harmadik változathoz tartják magukat — az ankét részvevőinek 15 százaléka —, vagyis az eszméket lényegteleneknek tekintik, s fontosnak csak a taktikázást, illetve a kapcsolatok kiépítését vélik. A megkérdezettek 6,9 százaléka nem tudott válaszolni a kérdésre, 2,6 százaléka pedig egyik változatot sem tartja elfogadhatónak. Mivel a kérdések a sikerek elérésével kapcsolatosak, az is érdekes, vajon milyen sikerek elérésére gondolnak az emberek, illetve mit tekintenek a legnagyobb sikernek. A felmérés kérdései az ankét részvevőinek tavaly elért sikereire vonatkoztak. Pontosan így hangzott a kérdés: „Mit tart az elmúlt esztendőben elért legnagyobb sikerének?" A nyílt kérdésre adott válaszok így csoportosíthatók. A megkérdezettek 36,3 százaléka _ nem ért el semmilyen nagy sikert 1969ben. Az ankét részvevőinek 24 százaléka nem gondolkozott el azon, hogy volt-e valamilyen sikere, 10,7 százaléka pedig a munkában elért sikereket tartja említésre méltóknak. Az ankét résztvevőinek 10,3 százaléka személyi sikert tüntetett fel, 7 százaléka pedig a családi életében elért eredményt. Figyelemre méltó az a tény is, hogy a lakáskérdés megoldását is sikernek minősítik az emberek — legalábbis a megkérdezettek 4,4 százalékának válasza ezt bizonyítja. Azt a tényt sem hanyagolhatjuk el, hogy a válaszok 2 százaléka alapján napjainkban a bútor- és a gépkocsivásárlás ís sikernek számít. A közvéleménykutatók az eredményeket kommentár nélkül ismertetik. Ügy hiszem, nem is igen akad hozzáfűznivaló az amúgy is sok mindenről árulkodó számokhoz. Elég, ha elgondolkodunk felettük. Ha elgondolkozunk azon, hogyan vélekedik a mai ember az említett erkölcsi kérdésekről. S talán az sem lenne hiábavaló, ha ki-ki saját maga is megpróbálna ezekre a kérdésekre válaszolni. FÜLÖP IMRE LESZ-E ELÉG GUMIABRONCS? Hogyan lehetséges az, hogy nem számoltak nálunk a gépkocsizás ilyen nagyarányú fejlődésével?! Ezért okoz nekünk mindennap újabb és újabb gondot. Normális feltételek között ennek nem szabadna előfordulnia. Habár a régi gépkocsigyárak kapacitását növeltük, modernizáltuk őket, Mladá Boleslavban pedig egy új, világszínvonalú gépkocsigyárat építettünk, mégis a kereslet sokkal nagyobb, mint a kínálat. Ezt a különbséget nem tudjuk még behozatallal sem enyhíteni. De nemcsak az autógyártásban van a hiba, hanem az utak minőségében, a pótalkatrészhiányban stb. Azok, akiknek gépkocsijuk van, tudják, hogy égető probléma a gumiabroncshiány is. Egyszer a traktor első, másszor pedig hátsó kerekére nincs abroncs, és érdekes, hogy mindig a mezőgazdasági munkák előtt. Néha pedig teherautókhoz, autóbuszokhoz való gumiabroncs hiányzik. Termelésünk már évek óta nem tudja kielégíteni a szükségletet. Nem is említettem még az úgynevezett speciális gumikat, amelyeket különböző időjárás esetén használnak. Nálunk négy tizem, mégpedig a gottwaldovi, a náchodi, a prágai és a pűchovi gyárt gumiabroncsokat, azonban a kapacitásuk nem kielégítő. Jelenleg Gottwaldovban befejezik egy gumiabroncsgyár építését. Az építkezés csaknem tíz évig tartott. Ha megindul majd itt is a termelés, akkor úgy-ahogy ki tudjuk elégíteni a keresletet, azonban csak kb. öt évig. Azután még jobban jelentkezik majd a gumiabroncshiány. A gumiabroncsok elosztását Szlovákiában a pozsonyi Szlovák Vegyipari Vezérigazgatóság Barum üzeme végzi. Hogy hány gumiabroncs kerül az idén piacra, azt Alojz Mojžišek elvtárstól, az üzem igazgatójától és [án jaros elvtárstól, a kereskedelmi-gazdasági igazgatóhelyettestől tudtuk meg. — Bár nagy gumiabroncsgyárunk van Púchovban, mégsem tudjuk kielégíteni a keresletet. Gottwaldovból 45 ezer motorkerékpár-abroncsot ígértek, de ez sem lesz elég, és a jelentések szerint ebben az évben 40 ezer motorkerékpár gumiabroncs hiányzik majd. Az autó-gumiabroncsokat illetően Gottwaldovból 32 ezret, Púchovból 65 700-at kapunk. Ez 40 ezerrel kevesebb annál, mint amennyire szükségünk volna és amennyit megrendeltünk. — Hol osztják szét ezt a mennyiséget? — Közvetlen átvevőink a Mototechna kerületi üzemei. A szocialista szektort hat központunk útján látjuk el gumiabronccsal. — Ez az ellátás nehézségekkel jár. Tesznek valamit ezek leküzdése érdekében? — A problémát most a gyártók ellenőrzésével próbáljuk megoldani. Vezérigazgatóságunk a gottwaldovi vezérigazgatósággal karöltve végzi az ellenőrzést. — Gondolja, hogy ez az lenőrzés segít majd? — Részben igen, ugyanis Gottwaldovban az ellenőrzéskor 8000 traktor, Púchovban pedig 2700 személyautó gumiabroncsot találtunk. Reméljük, hogy így a piacot még további 8500 személyautóhoz és 16 000 teherautóhoz való gumiabroncscsal tudjuk ellátni. — Hány gumiabroncsot adnak piacra Szlovákiában? — 53 000 motorkerékpár, 128 000 teherautó, 124 000 személyautó gumiabroncsot, 28 ezret pedig a mezőgazdasági gépek részére —• ebből 18 000-et a traktorok első és 15 000-et a hátsó kerekeire, ezenkívül 11 ezret más járművek részére. — Hogyan lehetne a mai nem „rózsás" helyzetből megtalálni a kiutat? — Van még egy lehetőség, mégpedig a gumiabroncsok futófelületének a felújítása. Ez nagyban hozzájárulna a helyzet javításához. A felújítást a Renova vállalat üzemei végzik. Reméljük azonban, hogy még külföldről is vásárolhatunk bisonyos mennyiséget. JOZEF SLDKA Kitörünk a szűk keretből? Ha meg is szakadok ... Nemrég hangzott el az a kijelentés, hogy az alkotó kezdeményezés, a szocialista munkaverseny az Irányítás szerves részét kell hogy képezze, s ügyeiért ezért elsősorban a gazdasági vezetők, az igazgatók a felelősek. Megkérdeztem egy vállalat igazgatójától: Mit szól ehhez? Megnevezhetném a pontos lakcímével együtt, de itt nem a név a fontos, hanem az, amit mondott. „Ügy érzem, már mindenért én vagyok a felelős, még a politikai munkáért is! Miért ne lehetnék felelős a munkaversenyért is?!" Fiatal kora óta ismerem. Friss oklevéllel a zsebében, ifjú mérnökként vidéki gyárban kezdte az életet. A műhelyből indult el, és közel másfél évtized után beültették az igazgatói székbe. Él és hal az üzemért. Ha valaki hibát követ el, igyekszik azt gyorsan helyrehozni, hogy az üzem ne károsodjon. Tárgyal a pártszervezetek elnökeivel, sürgeti őket, hívjátok össze már a gyűlést, ilyen és ilyen problémáink vannak, több szem többet lát, előbb megoldjuk őket! „Irányítja" a gyári városnegyed építését is, építőanyag után futkos, hogy mielőbb felépíthessék az újabb lakásokat, a családi házakat, az üzleteket, a sportolók stadionját. Az emberek szeretik őt, mert törődik velük. Nem veszi el a kedvét, amikor arról értesül, hogy a szakágazati felsőbb körökben azzal vádolták meg: — Azért törődik annyit a dolgozókkal, hogy saját személyét népszerűsítse! A mostani időszakban súlyos vád ez, az irigy, rosszakaratú emberek ki is használhatják ellene. Ezek szerint: nem lehet jó vezető az, akit szeretnek a dolgozók! Ö nem tartozik az olyan típusú vezetők közé, aki a hatalom szavával érvel, rendelkezik, utasítgat, aki abban lelné örömét, hogy táncoltatja az embert, hanem mindig jelszavak nélkül, a tudás és a hozzáértés alapján szabja meg a legszükségesebb tennivalókat. A vád azonban elgondolkoztatta. „Nem hittem volna, hogy ez bűn lehet ... Mit csinálhatnak vejem? Tiszta lelkiismerettel visszamegyek a műhelybe, újra mester leszek, de legalább tudni fogom, hogy valamit tettem annak érdekében, hogy a gyár alkalmazottai elégedettebben dolgozhassanak." Kevés üzem teljesítette az év elején a tervet, de ők teljesítették. Hatezres létszámmal dolgoznak, van mit tenniük, mert minden hónap végén milliókban számolnak. „A gyár becsülete forog kockán!" Ezt szokta az igazgató mondani, s amire kéri az embereket, egyszer sem fordult elő, hogy annak ne tettek volna eleget. Mert tudják róla, hogy csak a jót akarja — a köznek és nekik is! Rövid idő alatt beléjük oltotta: legyenek büszkék a gyár védjegyére! Hogy ezt milyen úton érte el, már tudjuk. Mint igazgató felelősséget érez a politikai munkáért is, felveti az üzem égető problémáit és sürgeti megoldásukat. Törődik a dolgozók életkörnyezetével ls! Emiatt csak a szűklátókörűek vádolhatják, akik nem tudják vagy nem akarják felismerni, hogy az elégedettség, a szeretet, a jól végzett munka felett érzett jogos büszkeség nagy-nagy hajtóerő. Ezt csak támogatni lehet, és példának felhozni, követni . i. Az utóbbi hetekben nem egy embertől hallottam: Újabb nyűg szakadt a nyakunkba, újra „noszogatnak" bennünket a munkaversennyel! Az egyiknek nyűg, teher, a másiknak: egy újabb lehetőség. Mondja is az igazgató: „Ha kell, leszek én versenyfelelős isi. Még ma öszszehívom az embereket, megbeszélem velük! Ha meg is szakadok, de a munkának mennie kell, nem maradhatunk szégyenben!" Eleinte azt hittem, hogy egy jó adag idealizmus él benne. Több ez annál! Az akarat kérdése ez. S a másik kérdés: Meddig bírja? Mert már panaszkodik a gyomrára. Egy embernek nem lenne szabad, hogy megszakadjon a munkában. És mégis vannak ilyen esetek. És örülnünk kell, hogy élnek közöttünk ilyen emberek. Csak kevesen tudunk róluk, és nem tudjuk eléggé megbecsülni őket! Mindezt csak azért mondottam el, hogy választ adjak a cikk címében felvetett kérdésre. A munkakezdeményezés fejlesztésében még ma is a kezdet kezdetén állunk, és ennek ellenére is leszögezhetjük: igenis ki tudunk törni a szűk keretből, csak vállalni kell érte a felelősséget, éltetni magunkban az akaratot, hogy többet tehessünk annál, mint amenynyit a ránk rótt kötelesség előír! Nem értenek meg ... Vannak más esetek is, más típusú vezetők, akik nem szakadnak meg ugyan a munkában, és mégsem tudnak kényelmesen, elégedetten élni. Duzzognak, zsörtölődnek, mindig másokat hibáztatnak amiatt, hogy egyszerre milyen nehéz lett a soruk, nem lett volna szabad úgy szabadjára engedni az embereket, most hiába beszélik ki a lelküket, nem fogadnak nekik szót! És tessék, itt az újabb feladat, naponta másról sem hallanak: fejleszd a munkakezdeményezést, a szocialista munkaversenyt! „Mit csináljak, ha az emberek nem értenek meg? Megbíztam a verseny felelőst..." A jelentéssel nem várakoztathatják sokáig a felettes szervet, mert „bombázzák" őket, gyerünk, mozogjatok! Mit tehetnek ilyen esetben? A vállalat fejesei összedugják a fejüket, és osztanak, szoroznak, hozzáadnak, levonnak, és papírra vetik számításaikat, a műhelyekben összehívják az embereket, és felolvassák a már sokszorosított „üzemi felajánlást". Ki van ellene? Senki! Hála és köszönet! Tudtuk, hogy nálunk egy ember sem lehet a szocializmus ellensége! Megszületett a versenymozgalom. És megkezdődik a sóhajtozás: mennyi vesződséggel jár ez! A papírra vetett ezreseket, milliókat szét kell „bontaniok" napokra, hetekre, hónapokra, hogy a megfelelő rubrikába mindig odakerüljön a legmegfelelőbb szám. Mert nekik — ha törik, ha szakad — teljesíteniük kell a felajánlást! Ezt rendszeres jelentéseikben a vezérigazgatóság tudomására hozzák. S a vezérigazgatóságon is sóhajtoznak, megint elhalmozzák őket adminisztratív munkával! És gyűjtögetik a jelentéseket, és ők is elkészítik a maguk szakszerű kimutatásait, és küldözgetik a minisztériumba. A minisztérium pedig továbbítja... A sok szám között elvész az ember. S az ember gyakran azt sem tudja, hogy milyen játékot űznek vele a számok. Lehet, hogy nem kirívó példa, de talán ez is tanulságul szolgál. A nemzeti bizottságok is bekapcsolódtak a felszabadulás tiszteletére indított munkaversenybe. A kormány elé terjesztett adatokból kitűnik, hogy minden járásban rengeteg kötelezettségvállalás született. Az egyik járásban 33 kollektív felajánlást tettek, értékük pontosan 33 000 000 korona. A másikban több mint harminckétezer felajánlást tartanak számon, értékük 138 232 909 korona. A harmadik járásban több mint hatvanezer a felajánlás, értékük 36 847 891 korona. Pontos számítások, egy koronányi tévedés sem lehet... A napokban nyilvánosságra hozták az egyik legutóbbi közvéleménykutatás eredményeit. Több mint ezer embertől kérdezték meg: tudnak-e arról, hogy nemzeti bizottságuk bekapcsolódott a felszabadulási versenybe? A megkérdezettek több mint hetven százaléka nemmel válaszolt ... Valami nincs itt rendjén. A munkakezdeményezést nem lehet — sem a gyárakban, sem a gyárakon kívül — a szűk papírkeretek közé szorítani! Saját kárunkból már okulhattunk volna! Sosem járhat jó eredménnyel az, ha „felfelé" mindig jól megfésült, megszépített jelentéseket küldözgetünk. Saját magunkat csapjuk be ezzel — termelési és nem termelési szakaszon egyaránt. Kerülgetjük a fő problémát Azt el kell ismernünk, hogy minden újrakezdés nehéz. És azt is el kell ismernünk: legkönynyebb a megszokott kerékvágásban haladni, itt kevesebb az ellenállás, nem kell állandóan azon törnünk a fejünket: mit kellene még csinálnunk? H

a versenyt kell szervezni, tessék, megszervezzük, van már ebben elég gyakorlatunk! Évekig csináltuk, folytassuk hát ott, ahol abbahagytuk! Itt követjük el az első elemi hibát, mert nem nézünk szembe a tényekkel. Nem folytathatjuk ott és úgy, ahol abbahagytuk, mert közben valamit, talán a leglényegesebbet elrontottuk. Hagy luk a kezünkből kicsúszni azt, ami az embert a szocialista társadalomban valóban emberré, megbecsült emberré tette. Két évtizeddel ezelőtt a jól végzett munka dicsőséget jelentett, a lelkesedés szárnyat adott az embernek. A dolgoző érezte a megbecsülést. Aztán csak a jelszó, a szólam maradt meg. Aztán a jelszót is elvetették, és csak a pénz maradt, és azt mindenki követelte, még az -is, aki nem végezte el jól a munkáját. Még többet is keresett annál, aki továbbra is becsületesen dolgozott, aki továbbra is éltette magában azt a nézetet, itt nem szájaskodni, hanem dolgozni kell, és kétszer, háromszor is annyi munkát végzett ugyanazért a fizetségért, mint aki jól bele tudott illeszkedni „az új idők új sodrába"! Nem csoda, hogy így lassan értelmét kezdte veszíteni a munka szocialista értelmezése, a kezdeményezés, egymás buzdítása. A nevetség célpontjává tették a szocialista munkabrigádokat ős azokat az egyéneket, akik a kötelességükön felül valami többre vállalkoztak. Kiért? MiérH

1 Nem is csodálkozhatunk azon, hogy Szlovákia egyik legnépsze* rűbb munkásembere, az új módszerekkel dolgozó esztergályos, aki szinte „begyalogolta" az országot, hogy számára szokatlan tettet műveljen, előadásokat tartson, ingyenesen osztogassa tudását — ki is tüntették a szocialista munka hőse címével — a közelmúltban sorra kidobta az újságírókat: Énrólam többet ne írjatok! Nagv volt a csalódás, az elkeseredettség. Hőst csinálnak az emberből, aztán gúnyosan megkérdezik: Érdemes volt? Ráment minden szabad időd, mások meggazdagodtak, te pedig...! Az elkeseredettség azokban is él, akikből nem „csináltak" hősöket, de mindig becsületesen gondolkodtak és dolgoztak. Valamit valahol nagyon elrontottunk . . . Valahol itt kell keresnünk az újrakezdés kiindulópontját. Ehhez nagy nagy akaratra és bátorságra van szükség, hogy az ember szembe merjen nézni a tényekkel. Nem elégedhetürtk meg azzal, hogy ilyen vagy olyan módon — az most mellékes, hogy fentről lefelé vagy alulról felteié — szervezzük-e a felajánlási mozgalmat, a munkaversenyt, csupán azért, mert „eleget kell és muszáj tenniii»k a párt felhívásának, ha nem részünk eleget, számolhatunk azzal, hogy mellőznek bennünket ..." Ez csak helyezkedés, az áttelelés egyik módja. Ezért sok a formális kötelezettségvállalás, a sóhajtozásnak tág teret adó adminisztratív munka. A versenymozgalom csak akkor lehet eleven és alkotóképes, ha nem a papíron, hanem az emberben él! Ha nem vetjük alá alapos elemzésnek a jelenlegi helyzetet, nem jutunk előbbre. Ha pedig rászánjuk erre magunkat, akkor vállalnunk kell a politikai harcot, a nézetek tisztázását. Ha nem tesszük meg ma, holnap úgyis sor kerül erre. A megszépített, megfésülgetett jelentésekkel ugyan egy ideig elodázhatjuk a kényes problémák felvetését, de egyet véssünk jól az emlékezetünkbe, nem tehetjük „ad actába", mert szocialista társadalmat alkotunk, és itt a munka mérce, az, ami az embert emberré, megbecsült emberré teszi. PETRŐCI BÁLINT