Új Szó, 1970. február (23. évfolyam, 27-50. szám)

1970-02-07 / 32. szám, szombat

Lenárt elvtárs beszéde Jozef Az utóbbi két esztendő nagy iskola volt számunkra Joggal mondhatjuk, hogy az elmúlt két esztendő, de főként az utóbbi két év fejlődése nagy iskola volt számunkra. Nem ismertük fel idejében — vagyis valamikor a hatvanas évek elején —, hogy valamilyen határvonalra kerültünk a szocialista termelési viszonyok kiépítése, és a szocialista társadalom valamennyi részének és lehetőségeinek teljesebb fejlesztésében. Azok a módszerek, amelyek a párt vezetőségében Novotný alatt uralkodtak, és amelyek áldatlan következményekkel jártak az egész párt, az állami, a gazdasági és a társadalmi szervek tevékenységére, nem tették lehetővé a szükséges elemzés elvégzését. Egyszóval: nem voltunk képesek komoly választ adni arra a kérdésre, milyen szakaszt tettünk meg, hol tartunk és ml áll előttünk. ISzzel függ össze az is, hogy a pártnak nem volt hosszabb időre szóló programja, s ezért homályosság uralkodott az alapvető kérdésekben, ezért volt a keresés, a sötétben való tapogatózás, a rögtönzések és a tévedések, amelyek szükség, szerűen ahhoz vezettek, hogy a párt elvesztette természetes tekintélyét a közvélemény előtt, és megnövekedett az elégedetlenség és a bírálat a pártban és kívüle. E tisztázatlanság igen komoly konkrét és messzemenő példája volt az az eljárás, amelyet nemzeteink, nemzetiségeink problémáinak megoldásában, a születő szocialista társadalom osztályai és szociális csoportjai fejlődésének problémái és a közöttük levő új kapcsolatok kérdései megoldásában követtünk. Igaz, hogy helyesen tűztük ki célul nemzeteink közeledését, a nem antagonisztikus osztályok és szociális csoportok közeledését, de éppen ennek érdekében megfelelően kellett volna értékelnünk sajátosságaikat és érdekeiket, saját fejlődésük szükségességét a jelenlegi szakaszban. Mivel lebecsültük a fejlődésnek ezt a részét, nem közeledtünk célunkhoz, a társadalom egyesítéséhez, ami feltétlenül szükséges, hanem éppen ellenkezőleg, olyan konfliktushelyzetek keletkeztek, amelyek még jobban eltorzították e kapcsolatokat. Egy másik ilyen példa az állam és általában az államiság Ha ezt a fejlődést értékeljük és igyekezünk feltárni, „tulajdonképpen hol kezdődött ez", és konkrétan milyen emberek kezdték el, kik voltak ebben többé-kevésbé aktívak, igen megfontoltan, a tények ismerete a i apján kell eljárnunk, hogy a doigokat — helytelenül —> ne egyszerűsítsük le. Nem szabad minden múltbeli hibára, minden új gondolat felvetésére rányomni az antiszocialista szándék bélyegét. A CSKP Központi Bizottságának levele ezért hangsúlyozza a politikai kiindulópontokat, ezért jellemzi a válság egyes okait. Látni kell, hogy az antiszocialista és a revizionista nézetek nagyrészt azon élősködtek, ami a társadalomnak fájdalmas volt, amit a pártnak kellett megoldania. Ezért hangsúlyozom, hogy meg kell különböztetni: ki az, aki a javulás keresése során tévedett, aki becsületesen töreszerepének helytelen értelmezése ebben a szakaszban. Mint ismeretes, egyes vezetők az ötvenes évek végén úgy képzelték el, hogy gyorsabban eljutunk az ösznépi államhoz, ha felszámoljuk, mesterségesen elhalasztjuk az egyes állami funkciókat ahelyett, hogy tökéletesítenénk és teljes mértékben kibontakoztatnánk a szocialista államnak mint a szocialista társadalom kiformálása fontos eszközének valamennyi funkcióját. Egyes feladatokat már feleslegesnek tartottunk, másokat pedig — habár az állami szervek hatáskörébe tartoznak — e helytelen elképzelések hatására átvittük a párt-, vagy a társadalmi szervezetekre, ahol viszont nem voltak meg a teljesítésükhöz szükséges feltételek. Az irányító tevékenység elégtelen színvonalából következett az értelmiség jelentős részének lebecsülése, meg nem értés keletkezett a párt és az értelmiség egy része között, konfliktusos helyzetek alakultak ki, amelyek során egyrészt nihilista eljárás mutatkozott az értelmiséggel szemben, másrészt pedig lebecsülték a munkásosztály szerepét. Ezek az ellentétek tovább mélyültek a párt belső életének torzulásai, a kollektív vezetés elveinek, a párton belüli demokrácia elveinek megsértése, a párt feladata, munkájának tartalma és módszerei helytelen értelmezése folytán. E helyzet megoldására, á pártmunka lenini módszereinek felújítására — ami az egész társadalom egészségessé tételének feltétele — az 1968-as januári plénum adott lehetőséget. Sajnos, számos elvtárs januárt úgy értelmezte, mint lehetőséget arra, hogy a párt lemondjon Leninről. Az úgynevezett „sztálinizmus" bírálatának ürügyén lanyhult a problémák megoldásának lenini módszere és az ezáltal keletkezett űrt fokozatosan a revizionizmus kezdte kitölteni. Bekövetkezett az ismert fejlődés, amelynek során a hosszabb ideje felgyülemlett problémákat nemcsak, hogy nem oldották meg, hanem azok tovább mélyültek és fokozódtak, mert a jobboldali és az ellenséges erőknek sikerült az egész láncolat legérzékenyebb láncszemére — a kommunista pártra — súlyos csapást mérni. kedett arra, hogy egyengesse az előrevezető utat, és ki az, aki jól tudta, mire szolgáinak a különféle, néha látszólag úgynevezett „progresszív elméletek", sőt aki tudatosan lépett a hatalmi fordulat elérésére törekvő politikai kalandorság útjára. Az ilyen felelősségteljes megkülönböztetés nemcsak az egyes személyek igazságos értékelése szempontjából fontos, hanem szélesebb, általánosabb politikai következményei is vannak. Nem elégedhetünk meg csupán a bírálattal és az esetleges káderbeli következtetések levonásával. Az opportunizmust és a revizionizmust csupán a bírálatot követő pozitív megoldással lehet leküzdeni, vagyis azzal, ha helyes választ adunk társadalmunk jelenlegi és jövő problémáira. Engedjék meg, hogy ezt egy gazdasági példával szemléletesen illusztráljam. kihasználták az irányítás centralista, bürokratikus módszereinek hiányosságait, fokozott nyomást gyakoroltak, és az általános idegesség légkörét teremtették meg. Az ilyen légkör táptalaja lett az elhamarkodott megoldások, a megfontolatlan intézkedések jóváhagyásának és annak, hogy ezekben az intézkedésekben a tökéletesített irányítási rendszerrel ellentétben revizionista jellemvonások is érvényesüljenek. Nem könnyű, de nagyon fontos, hogy meg tudjuk ezeket a tényeket. Egyrészt le kell lepleznünk azt, mi volt revizionista, rá kell mutatnunk a szakemberek és a közvélemény előtt arra, miben rejlett ez a revizionizmus, másrészt viszont ügyelnünk kell, hogy ne bélyegezzük revizionistáknak • az olyan nézeteket, amelyek más okok miatt voltak helytelenek, amelyek nem váltak be a gyakorlatban, de meg volt a lehetőség arra, hogy helyrehozzák őket. A jövőben sem leszünk teljesen immúnisak az ilyen veszéllyel szemben. Ez normális jelenség az új irányítási módszerek bevezetésénél az olyan bonyolult gépezetben, mint a népgazdaság; a többi szocialista ország, amely hasonló problémákat old meg szintén nem volt mentes ettől. Ezért újból hangsúlyozom, bírálóan kell értékelnünk részletes elemzések alapján. Ellenkező esetben azzal a jelszóval, hogy indokolt harcot kell indítanunk a gazdaságban a jobboldal ellen, óvatos, paszszív állásfoglalásra kényszeríthetnénk számos becsületes szakembert és gazdasági dolgozót, akiknek munkájára a gazdasági reform további megvalósítása során nagy szükségünk lesz. A jobboldal éppen ilyen pozíciókra akarja kényszeríteni a dolgozókat. A jobboldal ellen folytatott harcnak a gazdaságban is az általánosan érvényes szabályok szerint kell folynia. Ez elsősorban azt jelenti, hogy meglássuk, hol a fő front, anélkül, hogy lebecsülnénk a mellékes frontot. A fő front ott van, ahol a politikai fejlődés irányításának hiánya miatt a párt elvesztette a gazdaságban betöltött szerepét, megbénult az állami irányítás, eltértek a tervtől, nyílt teret biztosítottak az ösztönösségnek, nem folytatták a gazdasági reformot és olyan elvi revíziót akartak végrehajtani, melynek célja az anarchia és a szocialista gazdaság előnyös jellemvonásainak megsemmisítése volt. Ez alapvető minőségi különbség meg nem értése vagy lebecsülése, az ún. Šik-modell és a sok becsületes szakember kollektív munkája által kitűzött gazdasági reform azonosítása nem felel meg a valóságnak és politikailag helytelen. Šik a csehszlovák gazdasági reform atyjának nevezte magát, és a nyugati propaganda még ma is terjeszti ezt a verziót. Azok, akik még ma sem tesznek különbséget az ő nézetei és a gazdasági reform között, azok csak támogatják ezt a hamis állítást. Azzal, hogy nem értékelik helyesen a fordulatot, amely 1968-ban a jobboldal politikai kalandorsága következtében következett be gazdaságunkban és ebben a gazdasági reform múltbeli hiányosságait látják, azt teszik lehetővé, hogy olyan nézet alakuljon ki, amely szerint az új pártvezetőség azzal, hogy visszautasítja Šik elméletét, a valóságban eltér a gazdasági reformtól. Ez nem igaz, ahogy a CSKP KB legutóbbi tárgyalása ls megerősítette. A párton belüli differenciálódási folyamat keretében osztályszempontból kell megítélnünk nemcsak a hazai fejlődést, hanem a világban végbemenő mai társadalmi folyamatokat is. Ezt nem lehet elválasztani egymástól. A jobboldali opportunista és revizionista irányzat tagadta a társadalmi fejlődés magyarázásának osztályjellegét. Tudjuk, hogy ez nemcsak csehszlovák specialitás. Az opportunizmus és a revizionizmus mindig nemzetközi jelenség volt. Lenin harca a revizionizmus ellen nemzetközi viszonylatban is továbbra érvényes. Mint ismeretes, a francia kommunisták, az osztrák kommunisták, valamint további forradalmi pártok is harcot folytatnak a revizionizmus ellen. Ojból gazdasági példát említek annak szemléltetésére, hová vezet az osztálypozíciók elárulása. Az Ilyen deformáció lényege más területeken is érvényes. Értékelnünk kell, hogy számos közgazdász, elméleti szakember ma nyíltan támogatja az új párt vezetőség politikáját. Szívesen vesszük mindazok őszinte segítségét, akik segítséget akarnak nyújtani a pártnak ezen a területen. Sok mindent kell helyrehoznunk gazdasági politikánk egyes kérdéseinek elméleti feldolgozásában, de egyúttal abban is, hogy gazdasági gondolkodásmódunkat megtisztítsuk a revizionista befolyástól. Elméletünkben már évek óta megnyilvánul az a törekvés, hogy Lenin tanításának érvényességét csak Oroszországra vagy a gazdaságilag fejletlen országokra, esetleg a múltra korlátozzák. Sokan keresik a szocializmushoz vezető más ún. korszerűbb utakat, tehát más utat, mint amilyent Lenin tűzött ki. Az ilyen irányzatok következményei nemcsak az elmélet revizionista elhajlásában, A mai imperializmus lenini elemzésének hiánya gyengítette sok kommunista közgazdásznak azt a meggyőződését, hogy alaposan meg kell ismernünk azt az örökséget, melyet a kapitalizmus állami monopolstádiuma hagyott a szocialista forradalomra, a szocializmus építésére. Nem látták világosan a szocialista forradalom forrásait az Imperialista szakaszban. Nem látták, hogy elmélyült az imperializmus és a szocializmus közti alapvető ellentmondás. Elvesztették forradalmi irányzatukat, és az összetartás burzsoá elmélete befolyásolta őket. Az utóbbi évek fejlődése sok elvtársnak tanulságul szolgálhatna abban, hogy nem foglalhatnak el osztályok felett állő álláspontot. A harc logikája előbb, vagy utóbb arra kényszeríti őket, hogy vagy a munkásosztály és ideológiája mellé álljanak, vagy pedig a burzsoázia és a burzsoá ideológia mellé. Harmadik lehetőség nincs. Ezen a téren jellemző volt Šik és mások fejlődése. Šik útja a revizionizmus felé tipikus volt. Először csak a marxizmus—leninizmus kisebb „javításait", „módosításait" javasolta, később megalkotta a csehszlovák szocializmus saját modelljét. Természetes lenne, ha az ilyen elmélet legalább is kudarca után élénk visszhangot váltana ki. Különösen akkor, amikor tudjuk, hogy Šik a közgazdászoknak aránylag széles körét befolyásolta. Sajnos, nem lehetünk tanúi semmi ilyennek. Több részleges vita folyt nézeteiről, de a legtöbb esetben csak felületesen értékelnek. Még mindig hiányzik egyes elméleteinek alapos analízise a marxizmus—leninizmus elvei alapján. Értsenek meg, nem arról van szó, hogy reklámot csináljunk Šiknek — a név különben sem fontos —, de az a fontos, hogy elvileg megbirkózzunk a helytelen nézetekkel. Az ő reformkísérletei, melyek Nyugaton olyan kedvező fogadtatásra találtak és ott a marxizmus-elméleti értékeléseként könyvelték el, nagyon sokba került nekünk. Ezért a jövőt Illetően nem lehet számunkra közömbös, mi volt ennek az elméletnek a gyökere. Említsük csak meg, hogy Šik a marxista tanítástól eltérően a társadalmi fejlődés fő mozgatóerejét nem a termelőerők és a termelő kapcsolatok ellentmondásában látja, hanem a természet és a társadalom ellentmondásában. A marxista szakemberek számára már ez a tény figyelmeztetésül szolgálhatna, hogy itt valami nincs rendben. Ugyanígy, amikor azt állította Šik, hogy a szocializmusban is az értéktörvény a termelés szabályozója, vagy hogy a tervezés Jellege mindig szubjektív és az egyedüli objektív kritérium a piaci kapcsolatok. És még számtalan helytelen nézetet vallott. hanem a gazdasági reformban is megnyilvánult. Csak ezzel magyarázhatjuk, hogy a bürokratikus centralista gazdasági politikáról folytatott vitában múlt századbeli absztraktul értelmezett, kapitalista rendszerre vonatkozó elévült érveket is felhasználták. Ez azt bizonyítja, hogy elvben nem értették meg Leninnek azt a tanítását, hogy az á szocialista forradalom, mely figyelmen kívül hagyja a kizsákmányolás és a termelőeszközölc magántulajdonát, nem hagyhatja figyelmen kívül a termelőerőknek a tudomány és technika fejlődése következtében elért szintjét. Nem hagyhatja figyelmen kívül, sőt ellenkezőleg, alkotóan el kell sajátítania és saját szükségleteihez kell alkalmaznia a termelés koncentrációjának fokát, valamint az állami monopolkapitalizmus formális szervezési vívmányainak fokát. A kapitalista világgal folytatott versenyben respektálnunk kell azt a tényt, hogy már nincs mit tennünk a kapitalizmus liberalista szakaszával, hanetrt számolnunk kell a konkurrencia magasabb fokával, melyet éppen a kapitalizmus állami monopol formája határoz meg. Ma teoretikusaink nagy adósságát jelenti, hogy még nem küszöbölték ki az ilyen revizionista nézeteket. Az adósság törlesztése annál is időszerűbb, hogy ez a gyakorlatban, valamint a főiskolások nevelésében is szükséges. A főiskolákon kötelező tananyagként használták Šik elméleti munkáit. A szocialista ipari nagytermelés csoporttulajdona kérdése felvetésénél megsértették a marxizmus alapvető kategóriáit, melyek meghatározzák a szocialista építés gyakorlati problémái megoldásának osztályjellegét. Ma, amikor a világ az osztályok szerint oszlik meg, az ilyen kategóriák és a termelési kapcsolatok kategóriái alapja a termelőeszközök tulajdona. Csak ezek jelentőségének kiforgatása alapján volt lehetséges, hogy letérjen a társadalmi államtulajdon platformjáról, arról a platformról, amelyen az államnak a gazdaságra gyakorolt befolyása alapszik, és amelyre a népgazdasági terv, mint a szocialista gazdaság irányításának fő eszköze támaszkodik. Ilyen elméleti alapon revideálták az állami tervnek és az állami költségvetésnek a gazdaságra gyakorolt hatását, meghatározták az üzemi szféra önállóságát, az üzemek és vállalatok önkéntes társulását és szétválását. Az ilyen revizionista elméletek fejlesztésére nálunk sajnos sok erőt pazaroltak, miközben egyáltalán nem szenteltek figyelmet a burzsoá tábor gondolkodásmódjának megváltozására. Egyes burzsoá közgazdászok, elsősorban az ún. iparosított társadalom ideológusai nagyon komolyan felvetik a kapitalizmus további fejlődése korlátozott lehetőségének kérdését, a termelés magasabb típusai módjában keresik a megoldást és kiutat, s foglalkoznak a népgazdaság tervszerűségének szükségszerűségével. Ha azt látjuk, hogy a monopolkapitalizmusban — nem önkéntesség vagy gazdasági szükségszerűség alapján — magas termelési koncentrációra, az állam befolyásának növekedésére, a nagy monopoltársaságok és az állam egyesülésére kerül sor, s egyre jobban utat tör a tervszerűség irányzata, nemcsak az egyes vállalatokban, hanem egyes társaságokban is, ugyanakkor olyan kísérleteket is tesznek, hogy az állam befolyásolja a népgazdaság többi szféráját, a tervszerűség bevezetése túllépi az egyes államok határát, így pl. a Közös Piacban és más gazdasági csoportosulásokban is tettek ilyen Irányú kísérleteket, akkor fel kell tennünk a kérdést, ki jogosít fel minket arra, hogy a szocializmus körülményei között lemondjunk a tervszerűségről, amelyre a kapita(Folytatás a 4. oldalon) (Folytatás a 10. aidaion J A gazdaságban is látnunk kell, hol a fő front Gazdaságunk mai problémái megoldásának folyamatában és az elkövetkező évek fejlesztési problémái megoldásának előkészítésében tisztáznunk és konkretizálnunk kell eljárásunkat abban a kérdéskomplexumban, amelyet az utóbbi években gazdasági reformként szoktunk emlegetni. Hogy a jövőben a legnagyobb mértékben elkerüljük a hibákat ezen a téren, bírálóan értékeljük mi volt a helyes a gazdasági reformban, figyelembe véve a Központi Bizottság 1965-ben jóváhagyott határozatait. Felül kell bírálnunk, hogy az ismeretek hiánya, a rossz feltételek miatt milyen hibákat követtünk el, mit rontottunk el a helytelen megvalósítással, vagy a kitűzött normák be nem tartásával, és mi volt és milyen okból helytelen. Mindnyájan tudjuk, hogy a gazdasági kérdések megoldására vonatkozó jobboldali opportunista nézetek a gazdasági reform megvalósítása során éveken át befolyásolták a szakembereket és a közvéleményt. Kihasználták azt, hogy a január előtti pártvezetőség nem tudta sikeresen megoldani gazdaságunk alap és távlati irányzatát, Nem egyszerűsíthetjük le a dolgokat Revizionista közgazdasági nézetek