Új Szó, 1970. február (23. évfolyam, 27-50. szám)

1970-02-07 / 32. szám, szombat

Jozef Lenárt elvtárs beszéde (Folytatás a 3. oldalról) lizmusban, a termelőerők fejlődésének nyomására törekszenek, de tegyük hozzá, hogy tekintettel a társadalmi jellegre, eredménytelenül. Ha ilyen nagy kockázatot vállalunk, akkor vagy naivak vagyunk, elvesztettük Irányzatunkat, vagy pedig kalandorok, akik tudatosan alá akarjuk ásni a népgazdaságot. Az, aki figyelmen kívül hagyja ezeket a jelenségeket, valamint a kapitalizmus állami monopol szakaszának tapasztalatait, az, aki elévültnek tartja Leninnek az erre vonatkozó tanítását, és erre alapozza korszerűségét, az, aki fékező tényezőnek tartja a tervszerűséget és a szabad versenyben látja a gazdaság fejlődése szempontjából a kiutat, az a valóságban minden zengzetes kijelentés ellenére elévült nézeteket vall és reakciós. Sajnos, gazdasági propagandánk az elmúlt években a lenini tanítástól való eltérés következtében nagyrészt ilyen reakciós, elévült szellemben folyt. Látszólag a korszerűség, liberalizmus, önállóság és szabadság csillogó leplébe burkolták. Elméleti szakembereink egyik legnagyobb feladata, hogy rámutassanak az ilyen jelenségek ideológiai gyökereire, elméletileg feldolgozzák a termelőeszközök össznépi jellegének, valamint az államnak a szocialista népgazdaság fejlesztésében betöltött funkciója valamennyi szemléletét. Ezzel kapcsolatban meg szeretném említeni, hogy az osztályszempont, az osztályálláspont kérdését nem szabad csak a munkásosztály hatalmának kérdésére korlátozni. Bizonyára ez az alapvető feltétele a kommunista párt távlati céljai megvalósításának, a' szocialista és végső szakaszban a kommunista .társadalom felépítésének alapvető feltétele. Ilyen feltételek között, amikor megszilárdul a munkásosztály hatalma, tágabb értelemben kell értelmezni az osztályszempont kérdését. Az osztályszempont lényege röviden abban rejlik, hogy a párt mint a munkásosztály élcsapata céltudatosan és sokoldalúan hasson a munka és elsősorban az irányító munka ésszerűsítésére. A fi veszély a jobboldali opportunizmus és revizionizmus A pártban végbemenő differenciálódási folyamat során az utóbbi időben gyakran találkozunk a kétfrontos harc kérdésével. Véleményem szerint az Így felvetett kérdést gyakran sematikusan értelmezik. Azt eredményezi, hogy a nézetek nem tisztázódnak, és ennek következtében helytelen politikai álláspontra helyezkednek. Pártunk Központi Bizottsága már több ízben nyíltan megmondta, hogy a fő veszély ma és a jövőben is a jobboldali opportunizmus és revizionizmus, mely teret biztosít a szocialistaellenes erőknek, és így támadást indít a szocializmus alapja, a munkásosztály hatalma ellen. A forradalmi kommunista mozgalom e régi tapasztalatának igazságáról az utóbbi években saját bőrünkön győződtünk meg. A jobboldal és baloldal gépies elosztásából az következik, hogy valami a középen is van. Egyesek azt mondják, hogy ez csak a centrizmus lehet. Mások úgy gondolják, hogy a „közép" a helyes, a többi pedig szélsőséges megnyilvánulás, amely ellen harcolni kell. Azt, hogy ki áll a marxizmus pozícióin, nem lehet szubjektív pozícióból megítélni, hanem csakis aszerint, hogyan felel meg az egyén állásfoglalása a munkásosztály objektív érdekeinek és az adott történelmi helyzetben végbemenő társadalmi folyamatnak. A CSKP Központi Bizottsága az áprilisi plénum óta arra törekszik, hogy elvszerüen rámutasson ezekre az érdekekre és meghatározza a további eljárást, amit a CSKP Központi Bizottsága januári plénumának tárgyalása és határozata is bizonyít. Ezzel kapcsolatban felvetődik a konzervatizmus, dogmatizmus és balosság kérdése. Emlékezni kell e fogalmak tartalmára: a konzervativizmus, a dogmatizmus létezik. Különféle formákban létezik. Mindegyikünkben van belőle. Minden becsületes kommunista harcot vív saját magával, saját konzervativizmusával. Harcot vív saját kényelmessége ellen, hogy jobban felkészüljön az előttünk álló, egyre igényesebb feladatokra. A dogmatizmus néha megrögzött munkaszokás, ami gátolja az alkotó szellemű eljárást. A módszerbeli dogmatizmus metafizikai viszonyulás a valósághoz, ami sablonszerűséget szül, a tapasztalatok mechanikus átvételét és a határozatok mechanikus alkalmazását szüli, tekintet nélkül az egyes feltételekre. A dogmatizmus megnyilvánul továbbá abban is, ha nem vagyunk képesek megérteni a társadalomban végbemenő változásokat és ezek számára megfelelő intézkedéseket választani. Mint látható, sokféle dogmetiamus van. Ez annak a mozlyekről " meghívott elvtársak részvételével, és a párt központi bizottságának értékelésétől eltérő állásfoglalásokat fogadnának el. Ez a fajta magatartás a jobboldal ellen folyó szervezett küzdelemben nincs hasznára a munkánknak. A tagsági igazolványok kicserélésénél a beszélgetések folyamán felmerült az a kérdés is: hogyan különböztessük meg azokat, akik megrögzötten kitartanak helytelen állásfoglalásuk mellett azoktól, akik hibát követtek el, d«- becsülettel mentesülni akarnak múltbeli hibáiktól. Egyesek részéről már előre hallhatjuk, hogy általános bocsánatot kell kihirdetni. Ez opportunista állásfoglalás, a régi szociáldemokrata nézetek csökevénye, az ellenlétek elhallgatására és meg nem oldására irányuló törekvés. Ilyen eljárásnak nincs helye a kommunista pártban. A párt programja, tevékenysége csupán a társadalomban levő objektív ellentmondások ismeretén és megoldásán, nem pedig azok takargatásán alapulhat. Nincs előrehaladás annak felismerése nélkül, hogy mi viszi előre a fejlődést, mi ad lehetőséget és teret az újnak, a progreszszívnak, és mi gátolja azt. Ebből következik a párttagok bírálatának és önbirálatának feltétlen szükségessége is. Nem véletlen, hogy Lenin oly gyakran beszélt e kérdésekről. A saját hibáinkhoz való viszony jelenti a párthoz való viszonyt. Számos elvtárs rossz szokása, hogy a hibákat és a fogyatékosságokat nem magukban, hanem csak másoknál keresik. A kollektíva ugyan segíthet az egyének hibáinak keresésében, de a fő dolog az, hogy minden egyes párttag saját maga igyekezzék megérteni fogyatékosságait. Ez alapvető feltétele annak, hogy a kommunista a pártonkívtiliek igazi vezetője legyen, e pártonkívüliek körében élvezett tekintélye, mint mondják, ne formális tekintély legyen. Csak ilyen feltételekkel gyakorolhat hatást a kollektívára, érvényesítheti az össztársadalmi érdekeket a kollektívában és az egyénok körében. Aki nem képes elemezni saját munkáját, aligha lehot a dolgozók megfelelő vezetője. Ezért a kommunisták számára nem lehet a fogyatékosságok kiküszöbölésének módszere az általános bocsánat, hanem mélyrehatóan kell elemezniük saját fogyatékosságaikat. galomnak a megnyilvánulása, amely lelassítja, sokszor bonyolulttá teszi a szocialista fejlődés ütemét, s ezért le kell küzdeni. A revizionizmus más jellegű jelenség. A szocializmus lényegét vizsgálja felül. Ezért nem helyes a dogmatizmust egy szintre állítani a revizionizmussal. Nem lehet egyenlőségi jelet tenni a dogmatizmus és a baloldaliság között sem. Kell, hogy a párt vezető szerepének érvényesítése során az objektív törvényszerűségekből, de ugyanakkor az emberek tudatának ismeretéből induljon ki. Ha csak azt látja, milyen célt akar elérni, ha elindul e cél felé, s nem tekint hátra, vajon vele és mögötte haladnak-e a tömegek, és ha e tömegek lemaradnak élcsapatuk mögött, ez azt jelenti, hogy a párt elszakadt tőlük, nem élcsapatuk többé és célját sem éri el. Ilyen esetben baloldali elhajlásról is beszélhetünk. Ezt azért hangsúlyozom, mert a pártszerveknek nem a saját szubjektív nézetüket, hanem az objektív valóságot kell kifejteniük, és meg kell magyarázniuk elsősorban az alacsonyabb fokú pártszerveknek és a tagoknak, hogy az objektív valóság máért ilyen, és miért nem másmilyen, miért van szükség bizonyos konkrét intézkedésekre és eljárásokra. Ez a demokratikus centralizmus ôs a pártegység feltételeinek egyik vonása. Ha a pártszervek ezt nem tennék meg, saját magukat szigetelnék el saját tagságuktól, saját maguk teremtenék meg az elhajlások és a pártegység hiányának a feltételeit. Minden egyes párttagnak nemcsak joga, hogy megmondja nézetét a párt fórumain, hanem ez a feltétele annak is, hogy a párt ne topogjon egy helyben, hogy politikájának kialakításában részt vegyenek a párttagok, s végül a többi dolgozók is. A kommunistákat e joggal a párt alapszabályzata ruházta fel, de a párt alapszabályzatát minden téren meg kell tartani, joggal bíráltuk a jobboldaliakat, hogy frakciókat alkotva a párt alapszabályzata ellen szervezkednek, a párt ellen lépnek fel, tekintet nélkül a járások, a kerületek határaira — sőt, amint meggyőződtünk róla, tekintet nélkül az államhatárokra is. Kell, hogy az alapszabályzat elvei és normái mindenki számára érvényesek legyenek. Ezért nem lehet dicsérni azt sem, ha megismétlődnének olyan esetek, ha elvétve is, hogy egyes elvtársak, akik azokban a nehéz időben, az 1968—69-es években hűségesek maradtak a párthoz és megmaradtak internacionalista pozíciókon — noha azzal a jó szándékkal, hogy segítsenek a pártnak a jobboldal elleni küzdelmében —, pártgyűléseket hívnának össze, más heA munkásosztály a szocialista társadalom döntő politikai tényezője Elvtársak, szeretném továbbá e fontos politikai művelet, a tagsági igazolványok kicserélésének megkezdése előtt hangsúlyozni a munkásosztályhoz, a parasztságunkhoz és az értelmiségünkhöz elfoglalt világos álláspontunk jelentőségét. Az utóbbi években társadalmunkban gyakran kétségbe vonták a munkásosztály vezető szerepét. Különféle szempontokból lebecsülték a munkásosztály szerepét, bizonygatták, hogy tulajdonképpen már nem is létezik mint osztály, vagy legalább azt bizonygatták, hogy vezető szerepe már a múlté. A munkásosztály vezető szerepe nem attól függ, hogy valaki elismeri-e vagy sem. Objektíven adódik a társadalmi-termelési folyamatban levő helyzetéből és feladatából. Azt a tényt, hogy a munkásosztály a szocializmus építése során számos változáson ment át, nem tagadjuk, sőt ellenkezőleg, állítjuk. Ez azonban nem jelenti azt, hogy történelmi szerepe véget ért. A tudomány hányada a termelésben egyre növekszik — a tudomány termelőerővé válik —, de a termelés módszerében a munkásosztály nélkül nem lehet forradalmi átalakításokat megvalósítani. A munkásosztály forradalmiságával, szervezettségével továbbra is hatást gyakorol, mozgásba hozza az új technikát, az emberek kezdeményezését, az újítómozgalmat. Nem döntő jelentőségű az, hogy egy vagy száz munkásnak ilyen, vagy amolyan fogyatékosságai vannak, amelyeket oly gondosan összegyűjtenek egyes karikatúra-rajzolók, hogy bebizonyítsák, milyen rossz ez a munkásosztály. A döntő az, hogy mit tesz mint osztály mint egész, hogyan valósítja meg történelmi küldetését. A munkásosztály a szocialista társadalom döntő politikai tényezője, ami teljes mértékben megmutatkozott az utóbbi két évben is. A munkásosztály'kollektivizmusa — amelynek lényege a társadalmi érdekek megértésében és megvalósításában rejlik — az az alap, amelyre a szocialista társadalomban az emberek közötti kapcsolatokat építeni kell. A társadalmi érdekek megértése elválaszthatatlanul öszszefügg az öntudatosító tevékenységgel. A munkásosztály feladata, pártjának a feladata, hogy rehabilitálja az öntudatos munkát, a szocialista munkaversenyt, mert amint a régi forradalmi dalban is énekeljük: „A munka a haladás anyja", és a kommunizmusban is az ember elsődleges szükséglete lesz. Végül pedig a munkásosztály a szocialista hatalom szavatolója. Mindez azt indokolja, hogy a párt jellege tovább is munkásjellegű legyen. Kell, hogy nyugtalanítson bennünket, ha egy kommunista munkás elveszti kapcsolatát elvtársaival, pártszervezetével, ami végül azzal adódik meg, hogy kilép a pártból. Különösen nagy figyelmet kell szentelni a kommunista munkások körében végzett politikai és ideológiai munkának, meg kell magyarázni neki azt, ami nem világos, meg keld magyarázni pártunk célkitűzéseit, és az e cél el. éréséhez vezető szükséges szakaszokat, a kommunista munkásokat konkrét feladatokkal kell megbízni. Ezt azért hangsúlyozom, hogy megjavítsuk á kommunista munkások körében végzett politikai munkánkat, és hogy következetességünk hiánya ne okozzon felesleges veszteségeket, ne okozza egyes munkásoknak a pártból való kilépését. Ellenkezőleg, főként a fiatal pártonkívüli munkásokkal kell foglalkozni, és előkészíteni őket a pártba való belépésre. Ebből az alkalomból szeretném figyelmüket felhívni arra az értékes politikai tőkére, amelyet számos tatai ember elkötelezettsége jelentett, akik az augusztusi és az augusztus utáni napokban és hónapokban nem engedlek a soviniszta nyomásnak. Ez alatt az aránylag rövid idő alatt számos fiatal ember, nemcsak munkás, hanem szövetkezeti tag és diák is annyi politikai tapasztalatot szerzett, politikai szempontból annyira megacélozódott, hogy normális fejlődés esetén ehhez talán egész évtizedre lett volna szüksége. A január utáni időszak a szó szoros értelmében próbaköve volt szocialista mezőgazdasági nagyüzemi termelésünk jogosultságának, a szövetkezeti parasztság és általában a vidéki lakosság erejének. Ez az időszak bebizonyította a mezőgazdaság szocialista át* építése tervének életképességét* Az egységes földművesszövetkezetek nem hullottak szét, a mezőgazdasági munkák minden nagyobb zökkenő nélkül folytak, szövetkezeteink fényesen kiállták a próbát, bebizonyították, hogy a szövetkezeti parasztok és az állami gazdaságod dolgozói szilárdan a szocializmus pozícióin állnak. Ezt a mozzanatot fel kell használni úrj párttagoknak a mezőgazdasági dolgozók soraiból való megnyerésére és előkészítésére. Bízunk az értelmiség hazafias és szocialista öntudatában Mindazon félreértések ellenére, amelyek különféle okokból a múltban előfordultak értelmiségünkkel kapcsolatban, bízunk az értelmiség hazafias és szocialista öntudatában. Hisz nemzeteink értelmiségi tagjainak többsége mindig szorosan a dolgozó nép mellett állt, és nagy részük a dolgozó nép soraiból származott. A tanítók, orvosok, technikusok kivették részüket a haladás, a civilizáció, a kultúra terjesztéséből. Támogatták a szocialista mozgalmat is. A jobboldali és antiszocialista erők programja az értelmiség ellen is irányult. Elsősorban arra törekedtek, hogy ezt a jelentős társadalmi csoportot elszakítsák a munkásosztálytól és a kommunista párttól. A különféle „elméletek", így például az úgynevezett elit-elmélet magával ragadta az értelmiség egy részét is, amely nagy illúziókkal lépett be a politikába abban a reményben, hogy hozzájárulhat a fontos társadalmi problémák megoldásához. A valóságban ezek az elméletek csupán antiszocialista Irányzatú zárt körök és csoportok eszközei voltak, amelyeknek a tényleges szándékaírói és tevékenységéről az értelmiségiek gyakorlatilag semmit sem tudtak. Hangsúlyozták az osztálybeli hovatartozást. Az értelmiség vezető része aktívan részt vett a különféle jobboldali és antiszocialista agytrösztök tevékenységében. E csoportok által kialakított politikai platformok nagyrészt antiszocialista, valamint szovjetellenes tartalmúak voltak és a „demokratikus szocializmus" álmarxistá jelszóba burkolóztak. A vezető értelmiség képviselői közül egyesek már régebben eltávolodtak nemcsak a marxizmustól—leninizmustól, hanem pártunktól is. Az értelmiség széles rétegeinek, főként a vidéki értelmiségnek a megnyerésére törekedve igyekeztek felhasználni a múltbeli szektás hibákat. A tanítókkal, « tudományos és műszaki értelmiséggel szemben a múltban alkalmazott adminisztratív intézkedések megosorbították pártunk és az értelmiség haladó képviselői közötti hagyományos jó viszonyt. A szlovák értelmiség egy egész nemzedékének érzéseire és gondolkodására erős hatást gyakoroltak a mesterségesen konstruált perek, valamint az olyan ismert értelmiségiek több éves bebörtönzése, akik egész életükben pártunkkal haladtak. Az 1988 augusztus előtti időszakot jellemző éles politikai küzdelmekben a szlovák értelmiség differenciálódott. Egy része megmaradt a marxizmusleninizmus pozícióin és éles politikai harcot vívott a jobboldali opportunizmus képviselői és az antiszoclallsta erők ellen. Éppen ez a csoport tömörült a Központi Bizottság körül 1968 augusztusában a rendkívüli kongresszus után és teljes mértékben részt vett a pártnaS az életünk normalizálásáért vívott harcában. Pártunk mél^ ségesen tiszteli és nagyra becsüli segítségüket, amellyel hozzájárultak és továbbra ši hozzájárulnak a kommunista tudósok, írók, művészek, újságírók, tanítók és más kommunista értelmiségiek célkitűzéseinek megvalósításához. Az ő erőfeszítésüknek köszönhető, hogy a társadalmi tevékenység minden területén sikerül kialakítani a törhetetlen marxistákleninisták csoportját, akik jelentős mértékben befolyásolták és befolyásolják ma is a politikai mozgást a szlovák értelmiség körében. Történelmi érdemük abban rejlik, hogy megértették, miszerint az értelmiség, akárcsak a múltban, a jelenlegi feltételek között is csak a munkásosztállyal együtt játszhat haladó történelmi szerepet. Az ő tevékenységük következtében sikerült a párt pozícióinak megnyerni az ideiglenesen megtévesztett értelmiség jelentős részét. (folytatás as 5. oldalon*) 197J). II. 7.,