Új Szó, 1970. február (23. évfolyam, 27-50. szám)

1970-02-03 / 28. szám, kedd

A CSKP Központi Bizottságának levele az alapszervezetekhez és a párttagokhoz a tagkönyvcseréről MIRŐL ÍRNAK A jjg tribúna fljjgjfl nrr.Tiin t ImMMíww/ (Folytatás a 3. oldalról) A kommunisták tevékenysé­gének értékelésekor az alap­szervezetek az elmúlt két év fejlődésének fontos határkövei­re támaszkodhatnak. Bizonyára helyes lesz, ha felelevenítjük minden egyes párttag emléke­zetében, hogy milyen álláspon­tot foglalt el a CSKP Központi Bizottsága 1968 májusi plénu­mának határozataival — amely a jobboldali veszélyt határozta meg fő veszélyként —, a „2000 szó" ellenforradalmi platform­mal, az 1968 augusztusi esemé nyekkel és a moszkvai jegyző­könyvvel kapcsolatban. Termé' szetesen el kell határolnunk magunkat azoktól, akik számá­ra augusztus 21-e és az ezzel kapcsolatos események lénye­gében egységbontó, pártellenes és szovjetellenes tevékenységük kicsúcsosodását jelentették. Ezek az emberek augusztus előtt és után minden akciónál ott voltak, amely összefüggött a párt és a szocializmus elleni támadásokkal. Ugyancsak helyes lesz, ha megítéljük a kommunistáknak a CSKP Központi Bizottsága 1968 novemberi plénumának ha­tározatával, Smrkovskýnak a Szövetségi Gyűlés elnökének megválasztásáért indított kam­pánnyal, a januári tüntetések­kel, a márciusi szovjetellenes eseményekkel, a CSKP Központi Bizottsága áprilisi, májusi és sok esetben a novemberi plé­numával kapcsolatban elfoglalt állásfoglalását is. 1968—1969 legfontosabb eseményeire vo­natkozó állásfoglalás fontos szempont lesz minden egyes párttag fejlődésének értékelé­seikor. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy másképp kell eljárni az olyan emberek nézeteinek, ál­lásfoglalásának és tevékenysé­gének megítélése során, akiket becsaptak vagy félrevezettek. Távol áll tőlünk, hogy az em­bereket aszerint értékeljük, ho­gyan viselkedtek néhány nap során. Az ember egész maga­tartását kell értékelni, hogyan viszonyult élete folyamán a szo­cializmus gondolatához, hogyan segítette a pártot céljai megva lósításában, mennyire kötelezte el magát a párt ügyéért, és mi­lyen felelősség terheli őt. Meg kell ismernünk mai állásfogla­lását, azt, hogyan akarja levet­kőzni hibáikat és fogyatékossá­gait. Számolnunk kell azzal is, hogy sok párttag, munkás és szövetkezeti paraszt érzelmileg még nem békélt meig minden­nel. Ezekért harcolnunk kell, meg kell őket nyernünk a párt politikája számára. Súlyos hi­bát követnénk el, ha eltűrnénk, hogy a megbeszélések során nem az ilyen állásfoglalás ér­vényesüljön. Még nagyobb hiba lenne, ha nem vennénk figye­lembe ezen a téren a párttagok jelentős része állásfoglalásának és nézeteinek fokozatos meg­változását, amire a Központi Bizottság tavalyi májusi és szeptemberi ülése után a tájé­koztatás megjavításával össze­függésben került sor. Üjból egyértelműen hangsú­lyozzuk, hogy az akkori hely­zetért a fő felelősség a volt pártvezetőség revizionista szár­nyát terheli, amely megenged­te, hogy pártunk országunkban egymás után vesztette el pozí­cióit, és nem tartotta meg a testvérpártoknak, a szocialista országoknak és a Szovjetunió­nak tett ígéreteit, és nem tel­jesítette kötelezettségeit. Mindenkinek, aki támogatja az új pártvezetőség politikáját, támogatásában következetesnek kell lennie. Újból meg kell em­lítenünk, hogy ennek a támoga­tásnak nemcsak az egyszerű ki­jelentésében, hanem elsősorban a tettekben és elkötelezettség­ben kell megnyilvánulnia. A politika elvei nem vonhatók kétségbe. Ezekért akár szemé­lyes nehézségek árán is har­colni kell, és áldozatkészséget kell tanúsítani az érvényesíté­sük érdekében. A kommunisták többek között a gazdaságban nyilváníthatják ki személyes aktivitásukat és áldozatkészségüket. Törekvésük és szervezési tehetségük meg­teremti a feltételeket ahhoz, hogy a dolgozók fejlesszék kez­deményezésüket a népgazdasági terv feladatai teljesítésének ér­dekében, elsősorban a munka­termelékenység növelésével. E feladat teljesítése terén a fő figyelmet a belső piacnak az alapvető árufajtákkal való ellá­tására és a külkereskedelem számára gyártott termékek biz­tosítására kell fordítani. A kommunisták álljanak a szigorú takarékosságért, a termelés magas fokú hatékonyságáért, az üzemek irányításának racionali­zálásáért és hatékonyságáért, a felelősség érvényesítésének igé nyességéért, a munkafegyele­mért és a fegyelemért folyta­tott harc élére. A gazdaság területén a jobb­oldali opportunizmus, amelynek képviselője volt Ota Sik, 1968 januárja után nyílt támadásba ment át a pártnak a gazdaság­ban betöltött vezető szerepe el­len, és megbontotta a gazdaság tervszerű irányításának rend­szerét. Támadása miatt érezhe­tően meggyengült az állam sze­repe a gazdaságban és 1969-re a terv helyett csak gazdasági irányelveket hagytak jóvá. A gazdaság .demokratizálására" vonaLkozó jelszó célja az volt, hogy a szakágazati minisztériu­mokat és szakigazgatóságokat, valamint a termelési gazdasági egységeket kiemeljék az Irányí­tási rendszerből. A vállalatra vonatkozó tör­vényjavaslat, amelyet a szak­szervezetek jobboldali erői és a tömegtá)ékoztatási eszközök követeltek, nyílt politikai célt szolgált: a termelési demokrá­ciára vonatkozó demagógia, az ún. üzemi munkástanácsok ki­alakítása segítségével meg akar­ták fosztani a pártot a gazda­ságban betöltött vezető szerepé­től és az állami össznépi tulaj­dont csoporttulajdonná akarták változtatni. A jobboldal politikai céljai kiharcolásának eszköze volt a bérek és fizetések növelésének demagóg felhasználása. Ezt a növekedést nem támasztotta alá a munkatermelékenység. A má sik oldalon elnézték az árak ösztönös fejlődését. Az ezen a téren elkövetett ká rokat, már hónapok óta igyek­szünk helyrehozni. A pártnak az eddigieknél sokkal nagyobb figyelmet kell fordítania a gaz­dasági tevékenységre, emellett természetesen nem helyettesít­hetjük a gazdasági vezetők fe­lelősségét és jogkörét. A jó gaz­dasági eredmények jelentik a kulcsot a mai politikai problé­mák megoldásához, megterem­tik a gyorsabb politikai és gaz­dasági konszolidálás feltételeit. Elvtársak! Pártunk fél évszázados fenn­állása, a szocializmus 25 éves építése bebizonyította, hogy a párt a munkásosztály, í szövet­kezeti parasztság és a dolgozó értelmiség harci szervezete volt és marad. A világos program, a marxizmus—leninizmushoz és a proletár internacionalizmushoz való hűség, a szociáldemokrata állásfogU ás maradványai és hatása elleni küzdelem, vala­mint az opportunizmus elleni harc, a tettrekészség és áldo­zatkészség jellemezte. Az osz­tályharcban tanúsított rendíthe­tetlenség és az a következetes­ség, amellyel a dolgozók érde­keit védte, jogosan nemzeteink élére állította. Ha elgondolkozunk a mai. helyzet és a mai feladatok fö­lött. nem hagyhatjuk figyelmen PRAGAI kívül ezeket a történelmi ta­pasztalatokat. Levonhatjuk be­lőlük a tanulságot, hogy mire kell törekednünk, mit kell meg­akadályoznunk. mit kell tovább fejlesztenünk, hogy a munkás­osztály pártjaként továbbra is teljesíthessük feladatunkat. A csehszlovák kommunisták nehéz időszakot éltek át. amely­nek során megalkuvás nélkül bebizonyosodott a kommunista meggyőződés szilárdsága és tisztasága, a gondolatok és eszmék életképessége és a jel­lemek értéke. Veszteségeket szenvedtünk, mégpedig nemcsak gazdasági téren, hanem elsősorban poli­tikai és erkölcsi téren. Azok után, amit átéltünk, ellenállób baknak kell lennünk az oppor­tunista és szocialistaellenes fertőzéssel szemben, jobban meg kell fontolnunk minden egyes lépésünket és a szocia­lista haza érdekében kifejtett konkrét tetteinket. Nem akarunk hátrafelé men ni, és nem akarunk egy hely­ben topogni. Következetesen tö­kéletesíteni fogjuk a párt, az állami, a társadalmi és a gaz­dasági apparátus irányítását. Újból tetterős mozgásba lendít­jük. Továbbra is keresni fog­juk az utat ahhoz, hogy a dol­gozók legszélesebb köre bekap­csolódjék a gazdasági és az ál­lami életünk irányításába. Nem célunk a vak engedelmesség, de az anarchia sem. Arra fo­gunk törekedni, hogy megszi­lárdítsuk az állampolgári és a munkafegyelmet, az akcióegy­séget, és az emberek kezdemé­nyezésének, lelkesedésének, a szocialista demokrácia fejlődé­sének útjából eltávolítsuk az akadályokat. Egészségesebbé tesszük a helyzetet a pártban a szerve­zési munka, valamint az ideoló­gia területén is. Felújítjuk a marxizmus—leninizmusnak, mint a legkorszerűbb és leghaladóbb világnézetnek a tekintélyét. Meggyőzzük és megnyerjük az embereket a kommunizmus szá­mára, növeljük a párt erejébe és a szocialista rendszerbe ve­tett bizalmukat. Erőnk eszméinkben. mun­kánkban és áldozatkész törek­vésünkben rejlik. Saját hibáin­kon kívül semmi sem mérhet ránk vereséget. A dicső lenini évforduló évé­be léptünk. Magunkévá tesszük Lenin hagyatékát. Ne- felejtsük el, hogy a Szovjetunió, mely­nek létrejötte összefügg Lenin nevével, több milliós emberri!­dozat árán biztosította és biz tosítja nemzeti létezésünket és állami szuverenitásunkat. Egy­máshoz tartozunk. A szocialista államok nagy családjához tar­tozunk. Csakis a szocialista tá bor tagjaként biztosíthatjuk né­pünk érdekeinek és vágyainak valóra váltását. Országunknak a szovjet hadsereg általi fel­szabadítása 25. évfordulója ösz­tönözzön minket arra. hogy új­ból tettekkel bizonyítsuk be összetartozásunkat a Szovjet­unióval. a szocialista országok­kal és népgazdaságunkban te remtsük meg a feltételeket szo­cialista társadalmunk további sokoldalú fejlődéséhez. A párt központi bizottsága nak meggyőződése, hogy 1970 fontos határkő lesz a párt és egész társadalmunk konszolidá­lásában. Ezért most Önökhöz fordul, hogy mindnyájan, min­den erejükkel járuljanak ehhez hozzá. Csehszlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága A táblák a helyükre kerültek A Večerní Praha január 30-án beszámol olvasóinak a főváros irány- és utcajelző táblarend­szerében uralkodó káoszról. A fővárosi nemzeti bizottság vizs­gálatai kiderítették, hogy 1968 augusztusában Prága tizenöt­ezer út- és utcajelző táblája közül vagy háromezer eltűnt. A fővárosi nemzeti bizottság fel­hívására a lakosság 500 utca­jelzőtáblát helyezett vissza, kétszázat pedig átadott a nem­zeti bizottságoknak. Később a prágai nemzeti bi­zottság az egész főváros terü­letére kiterjedő út- és utcajel­•/.b-, valamint házszámtábla-el­lenőrzést végzett. A felmérés alapján 2700 új jelzőtáblát kel­lett rendelnie, hogy azokat 1969. végére el is helyezzék rendeltetési helyükre. Azonban a megrendelést vállaló üzem nem tudta határidőre elkészí­teni a táblákat, s még mindig hatszázzal adós a nemzeti bi­zottságnak. Prága irány- és út­jelző-rendszerének teljes hely­reállítását február végére terve­zik. A Večerní Praha adatai szerint összesen 4200 új táblára van szükség. S ez — a tíz ton­na bádog árán kívül — három­negyed millió koronába kerül. Marxista—leninista oktatás a Károly Egyetemen A cseh egyetemi ifjúság he­tilapja. a Predvoj 4. számában interjút közöl dr. Bedfich Švestka profeszorral, a Károly Egyetem új rektorával. Az in­terjúból idézzük azt a részt, amelyben Švestka professzor az egyetemi marxista—leninista oktatás megindításáról nyilat­kozik: — A marxizmus—leninizmus oktatását a nyári szemeszter órában felújítjuk. A marxiz­mus—leninizmus tanszékeit megszüntették, pontosabban szólva: maguktól szűntek meg. Ha betekintünk az előadások jegyzékébe, láthatjuk, hogy a marxizmus—leninizmus mint tantárgy eltűnt. Helyette külön­féle társadalomtudományi tan­tárgyak: politológia, szocioló­gia, filozófia stb. kerültek. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a marxizmus—leninizmus mint az emberi társadalommal fog­lalkozó tudományos tanítás csődöt mondott, hanem azt bi­zonyítja, hogy csődöt mondtak azok, akik előbb hithű, sőt dogmatikus marxistáknak adták ki magukat, végül pedig a revi­zionizmus és az antiszocializ­mus mocsarába süllyedtek. Ebből le kell vonni a követ­keztetéseket — állapítja meg Švestka professzor — Megalakít­juk az Egyetemi Marxista Inté­zetet, amelynek tagjai csak azok lehetnek, akik megállták a he­lyüket. Az intézet feladata lesz, hogy a Károly Egyetem vala­mennyi karán gondoskodjon a marxista—leninista oktatás megszervezéséről. Meg kell ta­lálnunk a marxizmus—leniniz­mus tanításának új formáit, s erre a tantárgyra úgy kell te­kintenünk, mint a CSKP min­dennapi politikája megvalósítá­sával kapcsolatban álló tan­tárgyra. Az eddigi oktatás nagyrészt verbális, skolasztikus jellegű volt, elszakadt a gya­korlati élettől, ami azt ered­ményezte, hogy a polgári ideo­lógia tért hódithatott az egész egyetemen. Ism) Vlagyimir Lomanij: A csecsemőket nyilván­" tartó intézet kötele­zettséget vállalt, hogy ebben az évben száz újszülöttel többet regisztrál, mint az el­múlt évben. Amikor elolvas­tam ezt a hírt az újságban, úgy gondoltam, érdemes len­ne nyilvántartásba vétetni az én újszülött lányomat is. Nyomban tudtára adtam ezt mindazoknak, akiknek valami köze volt gyerme­kemhez. Amikor egy kicsit késve az intézethez értem, legkö­zelebbi hozzátartozóim kis csoporttá felléleqzett és ramvetette magát: — Hol van a gyerek? — suttogta feleségem. — Miféle gyerek? — cso­dálkoztam el. — Hát a mi gyerekünk. — A mienk? Semmit nem értek. Hisz nagyon jól tu­dod, hogy az utóbbi időben Szidorkinéknál albérletben laktam, és egy új eszterga szerkesztésén dolgoztam. — Én talán ez alatt iz idő a'att lebzseltem? Nagyon jól tudod, hogy tudományos értekezésemet védtem rqeg — vágta rá feleségem. Le­het, hogy Tányicska a szü­leimnél van? 1 /alamennyien feleségem V szüleihez fordultunk. Azok pár pillanatig konokul hallgattak. — Tatarozták a házat, ezért a kislányt elvittük az apja szüleihez — vallották be bűnbánóan. Most valamennyien a szü­leimhez fordultunk. — Kivettük a szabadsá­got — válaszolták szemle­sütve, és ezért elvittük a szüleinkhez. Nagyapa és nagymama pillanatok múlva jujveszékel­ve ismerték be: — Váratlanul mindketten megbetegedtünk, és ezért a Tányicskát odaadtuk ... Most az én feleségem nagyszülei következtek. — Emlékiratainkon dol­goztunk — vallották be —, ezért egy asszonyra bíztuk Tányicskát. Itt van valahol a telefonszáma. — Ide vele! — rikkantot­tak egyszerre valamennyien> — Tíz percen belül meg­volt a telefonszám. Idegesen tárcsáztam a számot és Mária Ivanovna után érdeklődtem. Aztán viszaakasztottam a telefon­hallgatót. I /alamennyien körülfóg­" tak és úgy bámullak rám, mintha én lennék az isten küldötte, vagy legalább is a Novosztyl hírügynök­ség riportere. — No, mi van? — Tányicska már egy fél éve iskolába jár — válaszol­tam. — Hát mégis csak a vilá­gon vanI Valamennyien megköny­nyebbülten lélegeztünk fel. így hozzon az anya gye­reket a világra — szólt fe­leségem szemrehányóan. Én köhintettem és szára­zon megtoldottam: — Hogy repül az idő SZ. B. fordítása 1971). II. 3.

Next

/
Oldalképek
Tartalom