Új Szó, 1970. február (23. évfolyam, 27-50. szám)

1970-02-19 / 42. szám, csütörtök

A iirizaniém — a köztadatban — őszi virág. Veiké Ctiuchle kertészetében azonban sikerült úgynevezett „fény-sokkok" segítségével kitenyészteni az egész éven át virágzó fajtát. I

Karas felv. — CSTK) HETEN = SENKI? Országunk vezetői nem győzik eléggé hangsúlyozni a lakáskérdés megoldásának népgazdasági és politikai Jelentőségét. Befolyásolja mind az életszínvonal, mind a termelés alakulását. Annak ellenére, hogy e szakaszon az elmúlt negyedszázadban többet tettünk, mint az előző társadalmi rendszer két század alatt, a fejlődés nincsen arányban lehetőségeinkkel és a társadalmi szükséglettel. Az elkészült új lakások száma minden évben kevesebb a tervezettnél. Miért? E kérdést évek óta vitatják a szervek és az egyének is, miniszteri és segédmunkási szinten egyaránt. Az eredmény? Tessék megnézni, miként épül nálunk 1970-ben egy lakótelep, és véleményt formálhatnak e vita eredményességéről. Az átlagember, aki mindezt szemléli és nem lát az irányítás kuliszszái mögé, sajátos logikával azt mondja: nem tudja a jobb kéz, hogy mit csinál a bal... Valóban nem tudja vagy nem akarja tudni? Mert ez igen lényeges. A nyugat-szlovákiai kerületi pártbizottság összegezve az eddigi tapasztalatait megállapította: „Nyíltan meg kell mondani, hogy bár a lakásépítés helyzetéről az elmúlt években minden szinten sokat vitatkoztak, de úgy érezzük mind ez ideig nem végeztek olyan átfő gó elemzést, amely objektíven feltárná a kedvezőtlen fejlődés okait, levonná belőlük a tanulságot és ésszerű, reális javaslatot nyújtana a helyzet megváltoztatásához. A lakásépítésért hét társa felel, sokrétű tevékenységüket senki nem koordinálja, hiányzik a fejlődés komplex és objektív felmérése. A feladatok nem teljesítésének okát minden szerv a másik tárcában keresi, saját hibáit nem ismeri be, hogy elkerülje a bírálatot." Még csupán annyit: a lakásépítésben 1969. július elsejéig a kerületi nemzeti bizottságok töltötték be a koordináló szerepét. Megszűnésük után színre lépett hét azonos jogokkal felruházott felelős szerv. Közben itt van a Fejlesztésügyi- és Műszaki Minisztérium, amely biztosltja a társadalmi érdekek érvényesítését a beruházási politikában, ez felöleli a lakásépítést is. Logikusnak tűnik; e minisztérium töltse be a koordináló szerv feladatát, méghozzá olyan jogkörrel, hogy javaslatai és utasításai kötelező érvényűek lennének a lakásépítést végző tárcákra és szervezetekre. Mert régi tapasztalat: amiért heten felelnek, azért rendszerint senki nem felel. — cs — fíossz reklám 1970. II. 20. A TATRAN nevet viselő gyorsvonat Pozsonyból reggel 5,59-kor indul hosszú útiára, s a menetjegyhez az utasnak helyjegyet is kell váltania. Ez a vonat viszi el az embert, ha úgy tetszik a Magas-Tátrába, ahol jelei.leg az ország-világ csodálta sívilágbajnokság küzdelmei folynak. Igaz, magam csupán Pőstyénig utaztam, de hát a világhírű fürdőhely ugyanabban az irányban van. Zimankós volt a korareggel. Felkapaszkodtam a kettes számú kocsiba, oda szólt a jegyem. Hamarosan rátaláltam a 72-es ülőhelyre, s mivel a kocsi másodosztályú volt, valahogy önkéntelenül a régi nóta jutott eszembe: „Hetvenkettes baka vagyok én..." A végén kisült, hogy a gondolat nem is volt túl bizarr. Kitűnő öszehasonlítást alapul szolgált. Valamikor éppúgy nem kímélték u 72-es, vagy más „regimenthez" tartozó bakákat, mint most bennünket, az említett vonat utasait. A fülkében dermesztő hideg fogadott, pedig az Indulásig csupán öt perc volt hátra. Mindannyian mélyen a télikabátba bújva vártuk a fejleményeket, s alighanem egyöntetűen a még mindig kellemetlenkedő influenzajárványra gondoltunk ... Bazinnál jártunk, amikor betoppant hozzánk a kalauz. Azonnal megkérdeztük, miért nem fűtenek, hiszen a hideg farkasordító, még tart a fűtési idény, megfizettük a jegy-, valamint a gyorsvonati felár, meg a helyjegy árát, s talán még valamilyen fűtési pótlékot is szívesen megfizettünk volna. Kalauzunk hétpróbás ember lehetett. /)ngol nyugalommal igy válaszolt: „A rendező pályaudvaron nem volt, aki a fűtésre kapcsolja ezt a szerelvényt. Amikor erre a vágányra állították a vonatot, azonnal bekapcsoltam a fűtést, de ez majd csak később érezteti hatá sát." A jegyeket lekezelte, majd tisztelegve tovább ment. Nagyszombatnál már mind az öt útitársam aludt. Nekem ébernek kellett lennem, hogy a vonat célállomásomon túl ne vigyen. Amikor Pöstyénbe értünk, már lassan érezni lehetett a mérsékelt fűtés hatását. Akkor eszméltem, hogy talán mégsem ok nélkül hívják „tátrainak" ezt a gyorsvonatot. Amikorra a festői vidék közelébe ér, bizonyára kellemesen fűtöttek a kocsijai, fülkéi. Elvégre mégiscsak azokat kell előnyben részesíteni, akik a világbajnokságra utaznak. Mit nekik most holmi Pöstyénl Az majd később, a szép, melegebb idő beköszöntésével lesz érdekest Odáig csak „mini" az út. s a divat hovatovább a „maxi". Dolgom végeztével hamarosan ismét a pöstyéni állomáson voltam. Ismét villany mozdony vontatta, — de ezúttal személyvonattal, — utaztam hazafelé. A következetesség kedvéért itt sem fűtöttek. Mentségükre le gyen mondva, hogy a szerelvénynek aligha lehetett ideje a „bemelegítésre", hiszen a kiinduló állomás Púchov volt, s az Pöstyénytől „csak" 76 kilométerre van. Még az a jó, hogy a fülkében úgynevezett inasgyerekek ültek. Vidámságuk, életkedvük, kópéságuk valóságos pótfűtésről gondoskodott. Mégiscsak mérsékelte a hideget. Egyébként mindkét említett esetben hajszálpontosan indították a vonatot és ugyanúgy érkezett meg rendeltetési helyére ,.. ZALA JÓZSEF Lenin és a modem Az alábbi Írást Bonifatyij Kedrov szovjet akadémikusnak a Béke és Szocializmus cini ú folyóirat 1989. novemberi számában azonos címmel meg'e' nt tanulmánya alapján közöljük. Ismeretes, hogy Lenin feszült figyelemmel kísérte kora természettudományának fejlődését és maga is intenzíven foglalkozott a természettudomá íiyi eredmények filozófiai általánosításával. Tette ezt pedig szoros kapcsolatban a marxista forradalmi tanítás előtt álló harci feladatokkal, nevezetesen azzal, hogy tevékenyen védelmezze a marxizmust a inachizmus és más antimaterialista áramlatok táborából kikerült újsütetű filozófiai revizionisták támadásaival szemben, továbbá hogy Marx és Engels tanítását alkotó módon gazdagítsa a tudomány legújabb adataiból levont filozófiai következtetésekkel, miközben éppen ezeket az adatokat a revizionisták és a nyílt antimarxísták ís igyekeztek a maguk céljaira felhasználni. Lenin következtetései ezen a területen megőrizték aktuális jelentőségüket napjainkban is, amikor új történelmi viszonyok között lényegében ugyanazok a feladatok merülnek fél előttünk, mint azelőtt: a marxizmus—leninizmus védelme ellenfeleinek támadásaival és torzításaival szemben, és a marxista elmélet alkotó továbbfejlesztése az emberiség társadalmi-gazdasági és tudományostechnikai haladására vonatkozó legújabb adatok filozófiai általánosítása útján. Márpedig ez az általánosítás ma éppúgy, mint a század elején, feltétlenül magába foglalja azt, hogy konstruktív választ keressünk azokra a kérdésekre, amelyeket a természettudományban napjainkban végbemenő forradalom vet fel a filozófia előtt. A természettudományi forradalom és ennek szakaszai Lenin behatóan elemezte a természettudományok állapotát a századfordulón, feltárta lényeges vonásaikat és jellemezte fejlődésük új szakaszát. Az egyik ilyen fontos vonás volt a természettudomány legújabb forradalma, amely a XIX. század kilencvenes éveinek derekán kezdődött és mind a mai napig tart. A röntgensugaraknak, az elektronok nak a radioaktivitás jelenségeinek a felfedezése, a kvantumfizikának és a relativitáselméletnek a megalkotása és a fizika területén abban az időben elért más nagy eredmények nyomán tarthatatlanokká váltak azok a régi, metafizikus elképzelések, amelyek szerint az atomok az anyag „utolsó", „oszthatatlan^, legegyszerűbb részecskéi, a vegyi elemek pedig átalakíthatatlanok és változtathatatlanok. Az atomokról kiderült, hogy összetettek, szétrombolhatók, tovább oszthatók, a vegyi elemekről pedig, hogy képesek kölcsönösen ágymássá átalakulni. Megdőlt az a régi felfogás is, hogy a mechanikai tömeg az anyag állandó tulajdonsága, hogy a tér és az idő a mozgó anyaghoz viszonyítva külső és változatlan formája az anyagnak, tarthatatlannak bizonyultak az energiáról, a fényről és más jelenségekről alkotott régi elképzelések is. Ez megkövetelte a régi elméletek és fogalmak radikális felülvizsgálását és olyan új elméletek és fogalmuk megjelenésére vezetett, amelyek összeegyeztethetetlenek a régebben kialakult nézetekkel. A fizika fejlődésének Lenin által elvégzett elemzése alapján több szakaszt különböztethetünk meg az egész XX. századi természettudomány legújabb forradalmában. Az első szakasz a XIX. század végétől a XX. század húszas éveinek derekáig tartott. Ennek középpontjában az anyag elektronelmélete állt. Ennek alapján hozzáfogtak egy olyan új, elektromágneses, fizikai világkép kialakításához, amely felváltotta a régi, mechanikai világképet. Éz a szakasz ugyanazokkal a felfedezésekkel kezdődött, amelyekkel a természettudomány egész legújabb forradalma is megindult, s azzal ért véget, hogy Bohr a részecskére mint szigorúan megszakításos (diszkrét) képződményre vonatkozó klasszikus elképzelések alapján megalkotta atoinmodelljét. Bohrnak és más kiváló fizikusoknak azok a kísérletei, hogy leküzdjék az e modell és a valóság között mutatkozó ellentmondást, végül is oda vezettek, hogy mindinkább tarthatatlanná vált az elektront „klasszikus részecskének" tekintő koncepció. Kiderült, hogy az elektronok, a fotonokhoz hasonlóan, dialektikusan ellentmondásos képződmények: egyidejűleg hullámokként is, anyagi részecskékként (korpuszkulákkónt) is viselkednek. A forradalom második szakasza századunk húszas éveinek derekán kezdődött, amikor megjelent a kvantummechanika. A kvantummechanika a már korábban megalkotott relativitáselmélettel összefogva teljesen forradalmasította az anyagra és mozgásformáira, a mikrofolyamatokat szabályozó törvényszerűségek jellegére vonatkozó fizikai nézeteket. Az addigra már elavult elektromágneses világképet, amely megőrizte a „klasszikus koncepció" legfontosabb vonásait, egy új, kvantummechanikai, relativisztikus koncepció váltotta fel. Lenin ennek az új szakasznak még csak a közvetlen előzményeit láthatta. Kimutatta, hogy a természettudományban lényegében folytatódott az a legújabb forradalom, amelynek kezdetét már korábban elemezte. A harcos materializmus jelentőségéről című cikkében (1922) Lenin nyomon követte a természettudományi forradalom további menetét, megvizsgálta a rádium felfedezésétől Einstein relativitáselméletéig terjedő felfedezések egységes sorát. Einsteint itt a természettudomány egyik nagy átalakítójának nevezte. A természettudományi forradalom harmadik szakasza a magfizikával függ össze. Ezt a szakaszt a fizika területén a harmincas években elért eredmények készítették elő, kezdve a neutron felfedezésén és végezve a nehéz atommagok (urán stb.) hasadásával, amelyet közvetlenül a második világháború előtt sikerült megvalósítani, s amely megnyitotta az atomenergia korszakát. Ez a szakasz tulajdonképpen még nem fejeződött be, de már kirajzolódnak a körvonalai a következő szakasznak, amely a fizikának a legelemibb' részecskék (a protonok, a neutronok stb.) mélyére való behatolásával és a modern természettudomány más kiemelkedő eredményeivel függ össze. Hogyan igazolódnak Leninnek a jövőre vonatkozó megállapításai? Filozófiai munkáiban Lenin számos nagyszerű gondolatot vetett fel a természettudományra, elsősorban a fizikára vonatkozólag. Sokan ismerik például Leninnek azt a sajtóban is gyakran kommentált megállapítását, hogy az elektron ugyanolyan kimeríthetetlen, mint az atom, hogy a természet végtelen. Ez a megállapítás óriási módszertani jelentőségre tett szert. Valóban, miután az atom oszthatatlanságának, megváltoztathatatlanságának évezredes koncepciója megbukott, két merőben ellentétes út kínálkozott az anyagstruktúra problémájának megoldására. Az egyik megoldás hívei megkísérelték az újonnan felfedezett részecskére, áz elektronra átruházni azt, amit korábban az atomnak tulajdonítottak: a megváltoztathatatlanságot, az abszolút egyszerűséget, a „kimeríthetőség"-et, egyszóval azt vallották, hogy nem az atomok, hanem az elektronok az anyagnak az „utolsó" részecskéi, amelyek megismerésével állítólag kimerül az egész anyag megismerése és amelyeknél ezért véget is érnek a világra vonatkozó ismeretek. E felfogás szerint az előző tudósnemzedékeknek az volt a hibájuk, hogy nem a megfelelő konkrét fizikai részecskét ruházták fel a világépület legkisebb téglájának tulajdonságával, mert ez nem az atomok, hanem az elektronok sajátja. Ez a felfo gás teljesen megtartotta a régi fejtegetési módszert, az anyag megszakítottságának régi értelmezési módját. Sok fizikus választotta ezt az utat az elektron felfedezése után, amikor bebizonyosodott, hogy az atomok (burokrészükben 1 elektronokból állnak A második út ennek szöges ellentéte volt: az elektron felfedezése azt bizonyította, hogy az anyag diszkrét részecskéire vonatkozó régi nézetek alapjukban hibásak voltak. A XIX. század végi és XX. szászad eleji fizikai felfedezések megmutatták, hogy a természetben egyáltalán nem léteznek semmiféle „utolsó", abszolúte megváltoztathatatlan, „kimerített" részecskék. Éppen ezért nem szabad a legújabb természettudományi forradalom által megcáfolt „kimeríthetőséget" és megváltoztathatatlanságot az atomokról az elektronokra átruházni, hanem elvben el kell vetni minden flven elképzelést. Ezen az úton indult el Lenin. Ez volt az egyetlen helyes út, az egyetlen helyes elméleti és egyúttal általános módszertani következtetés a fizika akkori forradalmi felfedezéseiből. Lenin ezt írta: „ ... A természet végtelen, mint ahogy végtelen legparányibb részecskéje is (beleértve az elektront)..." (Lenin összes Művei. 18. köt. Budapest 1964. 292. o.). Pedig a fizikusoknak akkor és sok évvel később is még nem állt rendelkezésükre semmiféle olyan közvetlen adat, amely alátámasztotta volna ezt a nézetet. Lenin az egész tudományos fejlődés általános menetének dialektikus elemzése alapján vonta le következtetését, s ez a következtetés nagyszerű tudományos előrelátásnak bizonyult. Ám nem mindenki hallgatott Leninre. Történtek kísérletek arra is, hogy az elektronokat olyan anyagi pontoknak tekintsék, amelyek nélkülözik a belső struktúrát és csupán jelentéktelen, kimeríthető számú fizikai tulajdonsággal rendelkeznek. Csupán az ötvenes években érte döntő csapás az elektron „kimeríthetőségének" koncepcióját. A fizikusoknak sikerült kísérleti úton megkezdeni az elemi részecskék mélyébe való behatolást. Ily módon a modern fizika fél évszázad múltén ragyogóan igazolta a lenini prognózis helyességét, és bebizonyította, hogy éppen ez a prognózis jelöli ki most az elemi részecskék egész fizikájának, fő fejlődési útját. Persze, az anyag szerkezetére vonatkozó szokásos elképzelések szempontjából az ilyen új nézetek, amelyek szerint a struktúra elemei nem eleve készen adottak, hanem az összetett részecskén belül születhetnek és pusztulhatnak, rendkívül különösnek, extravagánsnak tűnhetnek. De éppen ezzel a különösségükkel és szokatlanságukkal igazolják igen meggyőzően azt, amit Lenin az ú] természettudományi felfedezések furcsaságáról írt. Az utóbbi időben néhány természettudós olyan véleménynek adott hangot, hogy a filozófia semmiben sem segítette és nem segíti a természettudományt, hogy Lenin művei elavultak és nem nyújthatnak segítséget a modern tudósoknak. Márpedig az imént felhozott példa világosan mutatja, menynyire tarthatatlanok az tlyen állítások, amelyek vagy tájékozatlanságból, vagy a filozófiával szembtsui előítéletekből fakadnak. Lenin persze nem határozhatta meg konkrétan, hogy milyen (Folytatás a 8. oldalon)