Új Szó, 1970. január (23. évfolyam, 1-26. szám)
1970-01-11 / 2. szám, Vasárnapi Új Szó
EMBER, , AKI ÁLLJA A SZAVÁT PORTRÉ DR. JIŔÍ KOTALÍKRÓL , A PRÁGAI NEMZETI KÉPTÁR IGAZGATÓJÁRÓL Húsz év előtt ismerkedtem meg dr. Kotalikkal, akksr kezdődött csendes, de szép barátságunk is. Azóta sok víz lolyt le a Dunán, s most, hosszú évek után itt ülök vele szemben egy kis prágai kávéház sűrű melegében. Künn a villamosok végtelen csilingelőse a régi gyermekkar izgalmas pillanatait idézi, a díszített fenyő és az ajándékok varázsának mozzanataival. És hiába is igyekszik a szomszéd asztalnál ülő tizian-vörös vámpír szemének veszedelmes tengerzöldjével szentimentális hangulatomat megtörni. Mert dr. Jirí Kotalík, a régi önzetlen, ajándékokat osztö, mesebeli lényeket juttatja eszembe. S nem véletlenül. Dr. jirí Kotalík ugyanis ax elmúlt bárom nap alatt a nyugatnémet Kölnben, Essenben és Bochumban járt, ahol Oto Guttfreudnak, a modern cseh szobrászat csodagyerekének in memoriam kiállítását nyitotta meg. Onnan Majna-Frankfurtba repült, s hétfőn délután a prágai repülőtéren ért földet, mivel találkánkat mára beszéltük meg, s e pillanatban, délutáni három érakor már itt ül velem szemben egy kávéházi asztalkánál. Dr.' Jirí Kotalík prágai gyökér. A híres Kremenčová utcai gimnáziumban diákoskodott, ott is érettségizett, ahol annak idején Adolf Hoffmeister és Ján Werrich garabonciáskodtak. A latin meg a történelem, de főleg az irodalom volt a vesszőparipája, ami érthető is, mivel dr. Julius Dolanskýv a ma már világhírű szlávista ismertette meg a kis Jirkát a cseh és a világirodalom szépségeivel. Mint az érzelmek kifinomodásának korára emlékszik vissza ezekre az időkre, nosztalgikus mosollyal a prágai Nemzeti Galéria igazgatója. Viszont az sem érdektelen, hogy ez a langaléta irodalomrajongó ugyanakkor fanatikus sportoló ls volt. Ezekben a pillanatokban szinte szégyenkezve vallja be, hogy 1935-ben Csehszlovákia középiskolásainak atlétikai versenyén magasugrásban országos bajnokságot nyert. Kérdően és csodálkozva pillantok rá. Az igazgató azonnal válaszol: „A képzőművészethez DélCsehországban, nagyanyőéknál jutottam el, ahol szünidőimet töltöttem. Aki ismeri ezt a bűbájos, romantikus tájat, ezüsttallérokra hasonló halastavaival, háttérben a Šumava hihetetlenül kék kulisszáival és aki látta a régi ódon kolostorok, festői falusi templomok kincseket érő táblafestményeit, fából faragott gótikus madonnáit, s ha mindehhez hozzáteszi Tŕebon, Písek, České Budéjovice, Krumlov és a dél-nyugati morva csücsök drágakövét, a fehér Telčet, amely architektúrájával lényegében Dél-Csehországhoz tartozik, akkor nem csodálkozik azon, hogy szemem és szívem minden más realitást elvetve, a képzőművészettel jegyzett el. Érettségi után művészettörténetei tanult. De csak két hónapon keresztül, mivel hitlerék keresztülhúzták elgondolásait. Bezárták a cseh egyetemeket. S így a fiatal homo maturus édesapja műhelyében kitanulta, már úgy ahogyan, a szabómesterséget. Őszinte ember lévén azonban bevallja, hogy édesapja műhelyében még a gombok felvarrását sem bízták rá nagy szívesen. Ugyanakkor a szabómesterség mellett magánúton művelődött és idővel komoly, neves művészettörténész lett belőle. A protektorátus éveiben is kiváló művészeti teoretikusokkal, műkritikusokkal és művészettörténészekkel érintkezett, akik rövid időn belül egyenrangú partnert láttak az érettségizett szabósegédben. Felvették őt az Umelecká Besedába. Mivel művészetemléleti cikkeket írt és műkritikával foglalkozott, a Umelecká Beseda vezetősége újságírói igazolvánnyal látta el, hogy megmentse a fiatal tehetséget a birodalmi munkaszolgálattól. Érdekes, hogy éppen az Umelecká Besedában ismerkedik és barátkozik meg a négy, Prágában élő progresszív szlovák festővel: Frico Hoffstüdterrel, Cyprián Majerníkkal, Eugen Nevannal és Jano Želibskývel. Barátságuk annyira elmélyül, hogy Majernlk halála után, amikor a felszabadulást követő időben Hoffstädter, Nevan és Zelibský visszatértek Szlovákiába, kap az első alkalmon, elfogadja Laco Novomeský meghívását és az újonnan létesített pozsonyi Szlovák Képzőművészeti Főiskolán az egykori bacsók, kondások, vasutasok és hivatalnokok ívadékainak művészettörténetet ad elő. Négy évig serénykedik a pozsonyi képzőművészeti főiskolán. Lakást azonban négy esztendő alatt sem tudtak számára szerezni s ezért 1954-ben ismételten Prágában telepszik le, ahol a Cseh Tudományos Akadémia Képzőművészeti Kabinetjének lesz az igazgatóhelyettese. Négyévi csendes munka után 1958-ban meghívták őt a prágai Képzőművészeti Akadémiára és 1960-ban már mint az akadémia rendes tanára ad elő. Ezerkilencszázhatvanhétlg működik az akadémián mint pedagógus, A. Fele, V. Makovský és V. Sychra illusztris társaságában, akiket nagyon becsül és szeret, és akikre ma is nagy tisztelettel gondol. Majd Ismét posztot változtat és immár harmadik éve dr. Jirí Kotalík, a prágai Nemzeti Képtár igazgatója, aki minden elfoglaltsága ellenére azonban még ma is rendszeresen ad elő a képzőművészeti akadémián. A prágai Nemzeti Galéria, mint sok más reprezentatív intézményünk, helyszűkében szenved — mondja dr. Kotalík. A régi cseh gótika az északcsehországi Kosť várában van elhelyezve, a cseh barokkművészet pedig Chlumec nad Cidlinou városkában kapott menedéket. S míg a cseh szobrászat fellegvárát a zbraslavl kastély képezi, Benešov nad Ploučnici az Orient művészetének adott hajlékot. Provizórium a modern cseh festészet jelenlegi otthona is. Csupán a régi európai művészet remekei (El Greco, Rembrandt, Rubens és társai), valamint a XIX. és a XX. század francia festészetének kiválóságai: Delacroix, Coubert, Daumier, Cezanne, Renoir és impresszionista társai, nomeg Gauguin, Van Gogh, Rodin, Bourdelle, Picasso és a francia modern művészet többi fejedelme találtak méltó otthonra a Sternberk palotában. Sajnos, közben beesteledett, egyre gyérebben csilingeltek az utcán a villamosok, eltűnt már a tiziánhajú démon is, mt azonban programunkat még mindig nem merítettük ki. A Nemzeti Képtár küldetéséről és feladatairól helyszűke miatt talán majd más alkalommal szólok. A Nemzeti Galéria jövő évi műsora azonban igen fúrja az oldalamat. Noha dr. Kotallkon már-már látszik a fáradtság, kérdéseimre mégis készséggel és kedvesen válaszol. — A jövő évi menetrend szerint két nagy cseh művész, Josef Mánes és Emil Fila tárlatai kezdik meg a sorrendet. Azután pedig be akarom mutatni a nagyközönségnek a cseh barokk halhatatlanjait. Menet közben megrendezzük az olasz grafika, meg három kiváló svéd festő (köztük A. Strindbergét is, aki egyben kiváló író is volt) képeinek kiállítását. Ezután pedig Nemes Endre műveivel találkozhat ismételten a prágai közönség. És a végére hagytam a nagy szenzációt. Meg akarom valósítani régi'álmomat és megismertetni Prágával, laikusokkal és művészettörténészekkel egyaránt, Csontváry-Kosztka Tivadar életművét. Dr. Kotalík azok közé a szerencsés emberek közé tartozik, akik a soviniszta nacionalizmus kórját nem ismeirik. Ezért is beszélhet nagy lelkesedéssel és csodálattal Csontváryról, akit nagy modern festőnek tart és nem naiv művésznek (1). Amikor pedig Derkovits Gyula nevét említem, az Igazgató szeme felcsillan. — Derkovitsot úgy-ahogy ismerem, sajnos, magyarul nem tudok és más nyelven aligha jelent meg róla katalógus. Máskülönben már réges-régen napirendre tűztem volna életműve kiállításának megrendezését. Meg kell jegyeznem, hogy amikor e sorok napvilágot látnak, már elküldtem dr. Kotalíknak egy, Derkovits Gyuláról szóló francia szövegű katalógust s meg vagyok győződve róla, hogyha 1970 végén nem. is, de 1971 elején minden bizonnyal Prágában megnézhetjük a nagy magyar és európai színvonalú proletárfestő alkotásainak tárlatát is. Késő este van, csupán ketten maradtunk a kávéházban és a takarítónő kedves mosollyal seper ki bennünket az utcára. Kár, mert még mindig nem mondtunk el mindent egymásnak. Egyet azonban még meg kell mondanom: olyan emberi, szavatartó és előzékeny, s mindezen túl nemzetiségi elfogulatlanságtól mentes képtárigazgatóval még nem találkoztam. BARSI IMRE MIÉRT JÓKAI UTCA A JÓKAI UTCA? E kérdést mostanában már többször is feltették, ebből aztán egy másik kérdés következik: vajon miért nem tudják ezt az emberek? Mindkét kérdésre megpróbálok válaszolni. Jókai Mór, a világhírű regényíró 1825. február 18-án született az egykori Vármegye utcában, az ún. „néma ház"-ban. (Ma Jaroš kapitány utca). A ház, melyben Jókai lakott, már nem ál), de a szülőház telkén álló épület falán tábla hirdeti az író születésének helyét és idejét. A Kacz-féle házat az apa csupán bérelte, nem volt ásvai Jókay József saját tulajdona, 1826-ban azonban házat vettek. De hadd idézzem csak Mikszáth Kálmánt, mit ír ő erről: „Egyébiránt mintha a gyerekkel a szerencse is hozzájuk szegődött volna. Ghyczy Rafaelnek egy nagy perét szintén ebben az évben nyerte meg, mely egész kis vagyont hozott a házhoz a bár szerényen, de mindég rendezett viszonyok között élő családnak, úgyhogy a következő év tavaszán házat vehettek a Szombati és a Nagy Mihály utca egyik szögletén, tehát a város egyik legélénkebb pontján, Sárközy József és Domonkos Lídiától." Az egykori Szombati utca lényegében a mai Jókai utca. Azért mondom, hogy lényegében, mert a Jelenlegi utca kb. 15—20 méterrel „eltolódott", mégpedig jobbra, ha a sarokházzal szemben állunk. Ezen a sarokházon állt egy tábla (helye ma is megvan!), mely azt hirdette, hogy Itt lakott Jókai Mór. Magától értetődik, nem a mostani saroképületben, hanem abban a házban, melynek ma már csak egy fala áll, ez a fal pediglen csendesen és szerényen meghúzódik a sarokház udyarában, szinte elbújiík az utcai járókelők szeme elől. Ugyan nincs semmi oka a rejtőzködésre, sőt — ellenkezőleg! Hiszen erre a falra valamikor egy Jókai-emléktáblát helyeztek, mégpedig az ódon kapu fölé, mely Jókai idejében az utcára nyílott. Sajnos, ezzel az emléktáblával nem nagyon törődnek, gondolván, hogy a turisták (vagy akár a komáromiak is) úgysem látják! A házban lakó Csütörtöki Lászlót — aki néha, ha ideje engedi, csak úgy „ex priváta industria" levakargatja a koszt a márványlapról és átfesti a betűket aranyszín festékkel — azonban meg kell dicsérni. Amint már említettem, a sarokház utcára néző falán volt szintén egy tábla, de ez, sajnos, „elveszett". Hát ezért nem tudja és nem is tudhatja sok komáromi és nem komáromi, hogy miért Jókai utca a Jókai utca! A komáromiak nevében ez úton kérem az illetékes szerveket, hogy egy-két (magyar és szlovák) nyelven irt emléktáblát helyezzenek el a mostani épület utcára néző falára, ami aztán mindenkinek hirdetné, hogy „itt" lakott Jókai Mór, városunk nagy szülötte. Ebből, azt hiszem, sokan kitalálnák, hogy ezért nevezték el Jókairól ezt az utcát! > NAGY GÉZA A jelenlegi sarokház udvarában álló falon jól látható oz emléktábla