Új Szó, 1970. január (23. évfolyam, 1-26. szám)

1970-01-07 / 5. szám, szerda

MEGNÖVEKEDETT ÉRDEKLŐDÉS Gustáv Husák nyilatkozatának külföldi visszhangja nétiany sorban A LENIN-CENTENÁRIUMRA SZŰFIA A Rabotnyicseszko Delo teg­napi számában „Megszilárdult ä CSKP KB áprilisi plénumának irányvonala" címmel kivonato­san közli azt a beszélgetést, amelyet Gustáv Husák, a CSKP KB első titkára adott a Rudé právónak. Más bolgár lapok is terjedelmes részleteket közöl­nek az interjúból. BÉCS A Volksstimme, az Osztrák Kommunista Párt központi lap­ja Husák elvtárs interjúját is­mertetve hangsúlyozza azt a megállapítást, hogy a párt egy évvel ezelőtt nem volt egysé­ges és akcióképes, ma pedig a pártban és a társadalomban szilárd gyökereket eresztettek a marxizmus—leninizmus fel­újított elvei, a párt ismét el­látja vezető szerepét, fokoza­tosan megerősödtek a társadal­mi szervezetek és az állami szervek, és a gazdaság is előre­haladást tett. PÁRIZS A L'Humanité prágai tudósí­tójának tollából ismerteti Hu­sák elvtárs interjúját. Főként a CSKP első titkárának azt a kijelentését hangsúlyozza, hogy politikánkat folytatjuk és mindazt, ami 1968 januárjában pozitívum volt és megszabadu­lunk mindattól, ami január előtt vagy után negatívum volt. LONDON Nagy-Britannia Kommunista Pártjának lapja, a Morning Star Gustáv Husák interjújá­nak azokat a fejezeteit emeli ki, amelyekben a nézetek nyílt harcának szükségességéről, va­lamint azokról a biztosítékok­ról beszélt, miszerint nem ke­rülhet sor arra, hogy a hata­lom egyének vagy kis csopor­tok kezében összpontosuljon. A lap idézi azokat a része­ket is, amelyek a gazdasági helyzet javulásáról és a szo­cialista országok közötti kap­csolatokról szólnak. BUDAPEST A Népszabadság tegnapi számában részletesen ismerteti Gustáv Husák nyilatkozatát. A lap hangsúlyozza a nyilat­kozat azon részét, amelyben Husák elvtárs az 1968 januári helyzettel foglalkozik. Idézi a következő kijelentést: „Ha kommunistaként marxista szem­szögből vizsgáljuk a kérdést, akkor Január értelmét abban a törekvésben jelölhetjük meg, hogy kiküszöböljük a párt és a társadalom hatékonyabb fej­lődésének akadályait, leküzd­fük a hibákat, torzulásokat és megoldjuk a szocialista társa­dalom építésének időszerű prob­lémáit. Másrészt azonban az el­múlt két év valóban igazolta, hogy tevékenykedtek olyan politikai csoportosulások, ame­lyek vissza akartak térni az 1948 februárja előtti vizsonyok­hoz és meg akarták torolni a munkásosztály győzelmét. HAVANNA A Kubai Kommunista Párt központi lapja a Granma, „Hu­sák megerősíti, hogy Csehszlo­vákiában javul a helyzet" cím­mel kivonatosan ismerteti az első titkár Rudé právóban meg­jelent nyilatkozatát. Többek kö­zött idézi azt a fejezetet, amelyben Husák elvtárs rámu­tat, hogy a CSKP KB áprilisi plénuma után néhány hónapon belül a párt új vezetőségének sikerült felújítani a bizalmat Csehszlovákia és szövetségesei között. Péter János interjúja a nyugatnémet televíziónak Budapest — Péter János ma­gyar külügyminiszter interjút adott a nyugatnémet televízió részére. Az interjút a nyugat­német televízió január 5-én es­te közvetítette. Péter János az európai biz­tonság problematikájáról, a két német állam viszonyáról, Nyu­gat-Berlin státusáról, valamint Magyarország és a Német Szö­vetségi Köztársaság kapcsola­tairól, e kapcsolatok fejleszté­sének lehetőségeiről beszélt és kifejtette véleményét az új nyugatnémet kormány politiká­jának egyes vonásairól. készül a világ 1970. I. 7. Kongói Népi Köztársaság Brazzaviile-Kongóban a múlt év végén jelentős változások történ­tek. Kongói Dolgozók Pártja né­ven kormánypártot alapítottak, az addigi kormány lemondott és már meg is alakult a tizenhattagú államtanács, amely ezentúl a kor­mány szerepút tölti be. Az ál­lamtanács élén Ngouabi államel­nök áll. Bejelentették, hogy Braz­zaville-Kongót ezentúl hivatalosan Kongói Népi Köztársaságnak ne­vezik. A nemzeti lobogó is meg­változott. Az új zászló vörös, a közepén sarló-kalapács van és két zöld pálma, bal felső sarkában pedig egy sárga csillag. Az or­szág himnusza az Internacionálé lesz. Ngouabi a kormánypárt ala­kuló kongresszusán hangsúlyozta, hogy céljuk a szocializmus felépí­tése, az imperializmus elleni harc fokozása. Többek között kijelen­tette: korunk szükségszerűsége parancsolja egy olyan párt létre­hozását, amely a marxizmus—le­ninizmus alapján áll. A 342 000 négyzetkilométernyi ország az egyenlítő mindkét ol­dalán, az Atlanti-őceán partján fekszik. Nyugaton Gabonnal, észa­kon Kamerunnal és a Közép-afri­kai Köztársasággal, keleten pedig Kinshasai Kongóval határos. Lako­sainak száma egymillió. Éghajlata trópusi, csaknem mindennapos esővel. Területének 60 százalékát trópusi erdők borítják. A mező­gazdasági termelés a Niari folyó medencéjében összpontosul. Az ül­tetvényeken olajpálmát, földimo­gyorót, kakaót, kávét termeszte­nek. A trópusi őserdőkben nemes fafajtákat termelnek kl. Az állat­tenyésztés a cecelégy elterjedtsé­ge miatt jelentéktelen. Az ország jelentős ásványkincs-gazdagsága nagyrészt kiaknázatlan, feldolgo­zóipara rejletten. A gazdasági éle­tet a trancia tőke irányítja. Brazzaville-Kongő volt francia gyarmat. 1960-ban a volt Francia Egyenlítői Atrika területén ala­kolt. Az imperialista-barát Yonlon abbé került hatalomra, aki a kül­földi tőkések és a hazai uralkodók érdekeit szolgálta, mit sem törőd­ve a kisszámú munkásság és a lakosság többségét alkotó paraszt­ság sorsával. A Nyugaton nagy megelégedéssel fogadott politiká­jának az volt a célja, hogy meg­őrizze az ország terUletén élő 30 bantu nemzetség törzsi és vallási ellentéteit és ezáltal a gyarmato­sítók idejében kialakult társadal­mi rendszert. 1963 ban az elége­detlen szakszervezetek a hadse­reg támogatásával megdöntötték Voulou hatalmát és Massemba-De­bat került az ország élére. Az akkor megalakult Nemzeti Forra­dalmi Mozgalom feladatul tűzte ki a szocializmus felépítését, a földosztást és a termelőeszközök társadalmi tulajdonba vételét 1963 után a kormány több szocia­lista országgal vette fel a kapcso­latot. Massemba-Debat azonban nem tartott ki a kitűzött irányvo­nal mellett, középutat keresett a haladó erők és az imperialisták ér­dekeit védő csoportok között, ezért leváltották. Utódja Ngouabi kapitány lett. A legutóbbi változásokat való­színűleg Youlou híveinek tavalyi novemberi puccskísérlete is elő­segítette. Ngouabi szerint ezt az akciót a CIA és a NATO szervezte. A puccskísérlet meghiúsításával az ország vezetői súlyos csapást mértek a belső visszahúzó erőkre és ezáltal lehetővé tették a gyor­sabb progresszív fejlődést. ATLANTI öcea'N KIRILL MAZUROV, a Szov­jetunió Minisztertanácsa elnö­kének első helyettese január 6-án a Kremlben fogadta Vladi­mír Kouckýt, Csehszlovákia nagykövetét. A RHODESIAI biztonsági erők megkezdték a nyomozást egy partizáncsoport után. Űgy vé­lik, hogy a csoportnak 100 tag­ja van és mindnyájan az ille­gális Afrikai Népi Szövetség, a Zimbabwe (ZAPU) tagjai. McCARTHY szenátor január 6-án reggel New Yorkból Moszkvába repült. A szovjet fő­városban a Kelet és Nyugat kö­zötti kereskedelmi kapcsolatok kibővítéséről fog tárgyalni. AZ EGYESÜLT Arab Köztár­saság nemzetgyűlésének meghí­vására szovjet parlamenti kül­döttség látogatott az egyiptomi fővárosba. A küldöttséget Din­muhamed Kunajev, Kazahsztán Kommunista Pártja Központi Bizottságának első titkára ve­zeti. A KÍNAI Népköztársaság Kommunista Pártjának Közpon­ti Bizottsága 1969. július 23-án utasítást adott ki a fegyveres frakciós harcok beszüntetésé­vel kapcsolatban. Az irányel­veket Nagy-Britanniában hoz­ták először nyilvánosságra. SPANYOLORSZÁGBAN jelen­leg 20 000 asztúriai bányász, 2600 cádizi hajómunkás, 6000 madridi és 3500 zumárrazei gyári munkás sztrájkol. NYIKOLAJ PATOLICSEV szov­jet külkereskedelmi miniszter hétfőn Moszkvában román kol­légájával, Kornel Burticoval tárgyalt a szovjet—román ke­reskedelem további fejlődésé­ről. LtBIA, Irak, EAK és Algéria nemzeti kőolajtársaságai ma Bagdadban egyhetes tanácsko­zásra ültek össze, hogy megvi­tassák együttműködésük főbb kérdéseit. EZ ÉV nyarán kerül sor a Concorde nevű brit—francia gyártmányú szuperszonikus utasszállító repülőgép utolsó kísérleteire. RÓBERT KENNEDY szenátor sírjának fehér fakeresztjét va­sárnap világos nappal ismeret­len tettesek megrongálták. DÁVID ALFARO SIQUEIROS festőművész, Carlos Fuentes Is­mert író, szakszervezeti dolgo­zók és a mexikói kulturális és közélet képviselői elítélték a mexikói börtönökben sínylődő politikai foglyok kínzását. Kommentárunk Arturo da Costa e Silva mar­sall, brazil államelnök még élt, amikor a kemény katonai dik­tatúra és a polgári kormány­zás között ingadozó brazil junta egyre mélyülő válságba jutott. Az elnök manőverezett, hogy sem a baloldal ne törhes­sen előre alkotmányos úton, se a szélsőjobboldal ne használhas­sa ki a politikai válságot kor­látlan diktatúra bevezetésére, ezért felfüggesztette alkotmá­nyos Ígéreteinek beváltását, no­ha nem zárta ki egy későbbi időpontban a demokratikus pol­gári kormányzáshoz való visz­szaténést. A marsall még élt, amikor a forradalmi ellenzék különös módon hallatott magá­ról: bravúros módon elrabolták Elbrtck amerikai nagykövetet, s a juntától mintegy tíz sza­badságharcos szabadon bocsá­tását csikarták ki az amerikai diplomata elengedéséért. Ez szeptember első felében tör­tént. Nemsokára a marsall agyvérzést szenvedett, s mások­nak kellett átengednie a legfel­ső államvezetést. Az időközben elhunyt, jobbol­daliságáról, de korántsem me­rev konzervativizmusáról ismert Costa e Silva marsall örökét olyan személyiség vette át, aki addig a szürke eminenciás szerepét játszotta. Emilio Gar­rastazu Medici tábornok, leg­utóbb a 3. szárazföldi hadsereg parancsnoka éveken át a bra­zil hírszerzőszolgálat feje volt, s mint titkosszolgálati ember az Egyesült Államokban kapott kiképzést, ezzel egyidejűleg a közvélemény, bizonyos társa­dalmi rétegek, sőt a politikai ellenzék „megdolgozásának" si­mább módszerét is elsajátította. Ősszel történt elnökké válasz­A moszkvai Pravda szerkesztőségi cikke Moszkva — A moszkvai Prav­da Lenin születésének 100. év­fordulója alkalmából kiadott téziseket kommentálva rámu­tat, hogy céljuk mélyrehatóan megvilágítani az új társadalom építése lenini alapelveinek lé­nyegét. „Ez különösen fontos hangsúlyozni ma, amikor a tu­dományos szocializmus polgári és kispolgári magyarázata szo­kásos módszerré vált, hogy ez­által a tudományos szocializ­must a kapitalizmus felújításá­nak álcázott hirdetésével he­lyettesítsék." A moszkvai Pravda továbbá hangsúlyozza, hogy a tézisek az imperializmus ellen harcoló forradalmi erők tudományos jellemzését is tartalmazzák. A fő erő a szocialista országok népeinek testvéri közössége — hangoztatja a moszkvai Pravda kommentárjában. Beszélgetés Kurt Tiedkével, az N SZÉP KB tagjával Berlin — Kurt Tiedke, Német­ország Szocialista Egységpártja Központi Bizottságának tagja interjút adott a ČSTK berlini tudósítójának. Válaszolt azokra a kérdésekre, hogyan készül a Német Demokratikus Köztársa­ság Lenin születése 100. évfor­dulójának megünneplésére. Elmondotta, hogy az NDK dolgozói az NSZEP vezetésével nagyarányú előkészületeket tesznek a Lenin centenáriumról való méltó megemlékezésre. Széles körű versenymozgalom bontakozott ki. így például az évforduló alkalmából új ver­senyre tettek felhívást a berli­ni Lenin tér építői, a marzhani Lenin Szövetkezet tagjai, a ros­tocki egyetem tanárai és diák­jai, a német ifjúság, a kulturá­lis dolgozók, Pasevalt város la­kosai. Amint Walter Ulbricht, az NSZEP KB első titkára a Köz­ponti Bizottság nemrégi Ülésén hangsúlyozta, az NDK dolgozói célul tűzték ki „a verseny fo­lyamán a társadalmi élet vala­mennyi területén az új felada­tok megoldását, a lenini tanok alkotó szellemű érvényesítésé­vel". Az NDK-ban valamennyi párt­ás tömegszervezet a sajtó, a rádió, a televízió, a tudományos és kulturális intézmények pon­tos tervek alapján sokrétű te­vékenységet fejtenek ki az év­forduló alkalmából. Brit televíziós film Leninről London — A BBC brit tele­víziós állomás a Lenin-centená­rium alkalmából televíziós fil­met készít Lenin londoni tar­tózkodásáról. Colin Nears ren­dező azokról a helyekről akart felvételeket készíteni, ahol Le­nin élt és dolgozott, de ily hosz­szú idő után ez nagy nehézsé­gekbe ütközött. Mivel azt a há­zat, ahol valaha Lenin lakott, a második világháború alatt le­bombázták, egy hasonló más londoni negyedben fekvő ház­ról készített felvételeket. A fil­met „Szikrából..." cím alatt mutatják be. FOLYTATÓDIK A HOUSTONI KONFERENCIA Módosították az Apollo-programot Houston — A holdról folyó első nemzetközi értekezlet Houstonban folytatja munkáját. Az elhangzott beszámoló sze­rint nem állapították meg a holdról hozott kőzetek alapján a víz jelenlétének semmilyen jelét. A részletes vizsgálatok közben arany és ezüst nyomait fedezték fel a kőzetekben. Ezen­kívül néhány új ásvány jelenlé­tét ls megállapították. Az ás­ványoknak még nincs elneve­zése, s a földön nem fordul­nak elő. A tudósok azt vélik, hogy a holdpor, amelyet az Apollo—11 legénysége hozott magával, kb. 4—7 milliárd év­vel ezelőtt jött létre. A hold­minták eddigi analízise nyomán arra is következtetnek, hogy a Viharok tengere térségében ta­lált kőzetek 1,5 milliárd évvel fiatalabbak, mint a Nyugalom tengerén talált minták. Ez a tény a vulkanikus elméletet tá­masztja alá. Edward Anders, a chicagói egyetem tudósa bejelentette, hogy a holdminták vizsgálata során 16 féle nemes fémre buk­kant. Egy másik houstoni jelentés szerint megváltoztatták az Apollo-programot, amelyet 1976 helyett már 1974-ben zárnak le az Apollo—19 felbocsátásával. tásával és beiktatásával egy időre megszűnt a hadsereg kü­lönféle csoportjainak torzsalko­dása, főként a tábornoki klikkek hatalmi vetekedése, ám egy tényezővel nem számoltak. Él Guevara szelleme Medici székfoglaló beszédében szépen szónokolt a demokrá­ciáról, elítélően nyilatkozott a nagybirtokosi, monopolista ön­kényről stb. Reformokat helye­zett kilátásba, ám ígéretei any­nyira a levegőben lógtak, hogy a szabadságharcosok, a külön­féle szervezetekbe, rendszerint ún. városi gerillákba tömörült forradalmi hazafiak nem érhet­ték be velük. Így aztán a szep­temberi partizánbravúr után újévkor olyan tettre került sor, amely ismét a forrongó föld­részre irányította a figyelmet. Mint már híradásunkban is beszámoltunk róla, utólag meg­erősített adatok szerint öt bra­zil hazafi eltérítette eredeti út­vonalától a Montevideo — Rio de janeiro közti légijárat Cara­velle gépét, amely 16 utassal és 7 főnyi személyzettel a fedél­zetén előbb az argentínai Bue­nos Airesban, majd a chilei An­tofagastában, végül a perui Li­mában szállt le, hogy üze­anyagot vegyen fel, illetve el­végezzék a szükséges javításo­kat, aztán Panama érintésével 40 órás repülés és veszteglés, 7300 kilométeres út után a for­radalmi Kubában szállt le. A géprablók között vannak diákok, újságírók, politikai me­nekültek, a rendszer ellenfelei. A példátlan kaland nem egy­szerű „diákcsíny" vagy kaland­vágytól fűtött bravúros tett. Még a Latin-Amerikában meg­szokottá vált jelenség: utas­szállító gépek Kubába térítése sorozatából is kiválik. Figyel­meztet egy államőriás bajaira, arra, hogy a Medici-kormány színlelése, igénylése ellenére sem változott a helyzet Brazí­liában, tovább tart a feszült­ség, a szociális bajok megol­datlansága milliókat állít a rendszer ellenfeleinek táborá­ba. Hiába próbálta a junta ke­ményen megtorolni az ameri­kai nagykövet elrablását, hiá­ba rendezett a brazil titkosrend­őrség hajtóvadászatot a titok­ban visszaszivárgott politikai menekültekre, hiába végeztek Marighelával, az egyik szabad­ságharcos csoport vezérével, a demokráciát követelő tömegek ellenállását képtelenek letörni. Manapság már a szerzetesren­dek kolostoraiban is a politikai rendszer ellenségeit keresi a junta, mert a tömegek helyze­tével tisztában levő, mozgalmu­kat támogató alsópapság, sőt még a főpapság nem egy képvi­selője is rokonszenvez a haza­fiakkal. A brazil fiatalokat, akik a Caravelle elrablására vállalkoz­tak, a kontinens szellemi ve­zérének, Ernesto Ch. Guevará­nak forradalmi példája ihleti. Tettükkel a szabadságvágy kiolthatatlan tüzét táplálják az elnyomott tömegekben, bátorsá­gukkal, határozott akciójukkal elismerést és rokonszenvet vál­tottak ki maguk iránt. LŐRINCZ LÁSZLÓ

Next

/
Oldalképek
Tartalom