Új Szó, 1970. január (23. évfolyam, 1-26. szám)
1970-01-07 / 5. szám, szerda
A CSKP KB cseh irodája a Nemzeti Front tevékenységéről tárgyalt (CSTK) — Dr. Ľubomír Strougal vezetésével január 6-án tartotta ülését a CSKP KB cseh irodája. Megvitatta a CSSZK Nemzeti Frontjának tevékenységéről szóló beszámolót. Megállapította, hogy a CSKP KB szeptemberi plénumának határozatai hozzájárultak a Nemzeti Front szerveiben végbement fokozatos konszolidáció meggyorsítása, hoz. Az egyes társadalmi szervek vezetőségéből eltávoztak a jobboldal legkompromittáltabb képviselői. Ezt a folyamatot be kell fejezni. A központi és területi szervekben végrehajtott tisztogatás befejezése a szervezetek új vezetőségének következetes munkájától függ. Ugyanakkor természetesen szükséges lesz, hogy a társadalmi szervezetek, hatékonyabb tevékenységet fejtsenek ki. A CSKP KB cseh irodája a továbbiakban megvitatta a Vasipari Dolgozók Cseh Szakszervezeti Szövetsége Központi Bizottságában uralkodó politikai helyzetről szóló beszámolót. Ebben a szakszervezeti szövetségben igen bonyolult volt a Sikeres egyiptomi támadás politikai helyzet. Számos esetben a párt politikája ellen in. dított nyílt küzdelemre használták fel a szövetséget. A CSKP KB májusi plénuma és a Vasipari Dolgozók Cseh Szakszervezeti Szövetsége Központi Bizottságában a pártcsoport megalakítása után a helyzet megváltozott. Sikerült bíráló módon értékelni a szövetség múltbeli tevékenységét, egyesíteni a kommunisták nézeteit a szükséges személyi változások végrehajtásában és mindazoknak a dokumentumoknak felülvizsgálásában, amelyek ellentétben álltak a párt politikájával és a társadalom érdekeivel. A központból és az alacsonyabb fokú szakszervezeti szervekből eltávolítják a jobboldaliellenzéki nézeteket és a nyíltan szocialistaellenes magatartást tanúsító személyeket. A kommunisták feladata: e folyamat befejezése, a párt politikájának következetes érvényesítése, a dolgozóknak a népgazdasági terv teljesítésére való vezetése és a felszabadításunk 25. évfordulójának tiszteletére indított kezdeményezés eredményesebb fejlesztése. A CSSZBSZ részvetele a jubileumi évfordulók megünneplésében (ČSTK) — A CsehszlovákSzovjet Baráti Szövetség Szlovákiai Központi Bizottságának elnöksége tegnap megtartott ülésén megvitatta az 1970. évi munkatervét, a Szovjet—Csehszlovák Baráti Társasággal való együttműködési terv javaslatát és a Csehszlovák—Szovjet Barátság Háza 1970. évi munkatervét. A szlovák szervezet tevékenységének alapját a V. I. Lenin születésének 100. évfordulója alkalmából, valamint hazánk felszabadításának 25. évfordulója alkalmából szervezett rendezvények képezik. Az együttműködési terv is ezekre a jelentős évfordulókra alapozódott. Az elnökség javasolja, hogy a szovjet kultúra és művészet napjait a csehszlovák— szovjet barátsági hónapban tartsák meg. ürömmel fogadja az egyes járások és szervezetek aktivitását az egyes községeknek a szovjet hadsereg általi felszabadítása évfordulójának ünnepségei megszervezésében, az üzemek és szövetkezetek munkakezdeményezésének népszerűsítésében. A tárgyalás folyamán az elnökséget a CSSZBSZ Szlovákiai Központi Bizottságának meghívására meglátogatta Mihail Mihajlovics Dejev elvtárs, a Szovjetunió bratislavai főkonzulja, Vaszil Szemjonovics Medov konzul, Nyikolaj Sztyepanovics Poloszkov konzul és Alekszander Ivanovics Birjukov vicekonzul. Jozef Való, a CSSZBSZ Szlovákiai Központi Bizottságának elnöke átadta V. Sz. Medovnak 60. születésnapja alkalmából a csehszlovák—szovjet barátság megszilárdításában szerzett érdemekért járó emlékérmet és a CSSZBSZ első fokozatú díszjelvényét. Elérkezett <a cselekvés ideje Sajtóértekezlet a szövetségi miniszterelnökségen A szövetségi miniszterelnökség tegnapi sajtóértekezletén Václav Hüla szövetségi miniszterelnök-helyettes, tervezésügyi miniszter gazdasági problémáinkkal kapcsolatban az 1970. évi állami népgazdasági tervet ismertette. Bevezetőjében hangsúlyozta, hogy a gazdasági konszolidációs folyamatnak párhuzamosan kell haladnia a politikai konszolidációval. A kettő szorosan összefügg egymással, úgyhogy egyik sikere elképzelhetetlen a másik sikere nélkül. Az illetékesek ezért mindent elkövetnek a piaci egyensúly helyreállítása, beruházási politikánk és külkereskedelmi kapcsolataink megjavítása érdekében. Ez az infláció megakadályozásához vezető egyetlen járható út. A továbbiakban a miniszterelnök-helyettes a készülő nagy horderejű intézkedésekről beszélt, melyeknek egyike a beruházási építkezésekkel kapcsolatos. Az elv az, hogy a jövőben a vállalatok engedély nélkül nem eszközölhetnek beruházásokat és a terv szerint engedélyeket is csak a behozatal csökkentésére, illetve a nagy kapacitású termelés biztosítására irányuló esetekben adnak majd ki a hivatalok. A következő három hónapot a miniszterelnökhelyettes döntő időszaknak tartja a terv sikere és természetesen jövőnk szempontjából. Ehhez a munkához kell felelősségünk teljes tudatában valamennyiünknek segítő kezünket nyújtanunk. Gazdasági nehézségeink leküzdésének ugyanis ez egyik legfőbb feltétele. —Jcm— A bérek alakulása 1970-ben (CSTK) — A szövetségi kormány december végén rendeletet adott ki az áremelések átmeneti tilalmáról. Az árbefagyasztási politika sikerének egyik (eltétele az átlagbérek tervszerű alakulása. Az átlagbérek emelkedését az 1970. évre 2,6 százalékban állapították meg. Ezért bagyta jóvá a kormány a szövetségi munkaügyi és népjóléti miniszternek a bérek alakulása szabályozásáról ás a munkadíjazás elveiről szóló rendeletét. A rendelet a szövetségi Munkaügyi és Népjóléti Minisztérium tájékoztatása szerint az állami terv döntő szerepének érvényesítésére és a gazdasági szervek jogkörének megerősítésére irányul a bérek alakulásának irányítása terén. A népgazdaságfejlesztési tervben meghatározott bérfejlődést mindenekelőtt a kötelező bérkerettel biztositjuk, vagyis azzal, hogy meghatározzuk a teljesítményhez viszonyítva a bérráfordítás arányát, illetve a költségvetési szervezeteknél a béreket abszolút öszszegben. A rendelet előírja, hofeyan kel! lebontani a kötelező bérkeretet az alacsonyabb fokozatú szervezetek és az egyes évszakok vonatkozásában, előírja a lebontási tartalékok felhasználásának módját a bérkeret betartásának ellenőrzését az év folyamán, és megszabja a fogyatékosságok megállapítása esetén alkalmazandó rendszabályokat. A bérkeret betartását vannak hivatva biztosítani a pótlólagos nyereségelvonáson és a személyi szankciókon kívül a gazdasági szervezeteknél a nyereségrészesedés kifizetésének általános feltételei. Végső esetben korlátozni lehet a közület jogát, hogy a bankszámláján levő összegekkel diszponáljon úgy, hogy ne léphesse túl a bérkeretet. — STÉPÄN HORNÍK, a cseh kormány kereskedelmi minisztere tegnap fogadta Szergej Andrejevics Trifonovot, a szovjet kereskedelmi miniszter első helyettesét. Sz. A. Trifonov csehszlovákiai látogatása folyamán a tudományosműszaki együttműködés és az idei árucsere ügyében folytat tárgyalásokat. — FRANTIŠEK HAMOUZ, a szövetségi kormány miniszterelnökhelyettese, külkereskedelmi miniszter tegnap Prágában fogadta Ernesto Meléndez Bachsot, a Kubai Köztársaság prágai nagykövetét. Megbeszélésük tárgya a gazdasági együttműködés fejlesztése volt. — OLDRICH ČERNlK, a CSSZSZK miniszterelnöke tegnap Prágában fogadta joau'uina Heredia Cabiesest, Peru csehszlovákiai nagykövetét. Ugyanaznap fogadta a szövetségi kormány miniszterelnöke Ljubomír Babicsot, Jugoszlávia csehszlovákiai nagykövetét. — DALIBOR HANES, a Szövetségi Gyűlés elnöke tegnap saját kérésére fogadta Herbert Krolikowskit, az NDK nagykövetét. A nagykövet átadta neki Gerald Göttingnek, a Népi Kamara elnökének a meghívását. — Dr. KOLOMAN BOĎA miniszternek, a Szövetségi Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Bizottság elnökének meghívására tegnap baráti látogatásra Prágába érkezett Vlagyimir Vlagyimirovics Mackevics szovjet mezőgazdasági miniszter. A miniszter kíséretében több szovjet mezőgazdasági szakértő tartózkodik. — FRANTIŠEK HAGARA erdő- és vízgazdálkodási miniszter tegnap fogadta Sztefan Velicskov bratislavai bolgár főkonzult. A szívélyes beszélgetés folyamán az.együttműködés kérdésein kívül megvitatták a bolgár erdőgazdálkodási és faipari miniszter szlovákiai látogatásának kérdését is. — JACQUES PIERRE VIMONT, Franciaország új rendkívüli és meghatalmazott nagykövete Prágába érkezett. Az új nagykövetet dr. Dobromil Ječný, a Külügyminisztérium diplomáciai protokollfőnöke és Jean Phihon, Franciaország katonai attaséja fogadta. Kitüntetett veteránok (ČSTK) — A Magyar Tanácsköztársaság megalakulása 50. évfordulójának alkalmából az SZLKP lévai járási bizottsága találkozót rendezett a volt vörösgárdistákkal és a harcok résztvevőivel. A találkozón Sztankó Pál, a Magyar Népköztársaság bratislavai főkonzulja a magyar párt- és állami szervek által adományozott emlékérmeket nyújtott át 157 résztvevőnek. Jubilál a Pravda (ČSTK) — Ma van 25. esztendeje, hogy Kelet-Szlovákia felszabadult területén, Michalovcén napvilágot látott a Pravda első száma. A Pravda kiadását már 1944 decemberében jóváhagyta az SZLKP területi konferenciája, amely Michalovce felszabadítása után tartotta ülését. A lap felelős szerkesztője Pavol Dávid lett. Az első szám vezércikke „Mindig a néppel" címmel hangsúlyozta, hogy a terror és a megszállás ellenére Csehszlovákia Kommunista Pártja töretlen erővel áll a fasizmus ellen vívott harc arcvonalában. A vezércikk ezután a legnagyobb öröm szavaival emlékezik meg a szabadságról, amelyet országunk népeinek a Vörös Hadsereg hozott meg. A Pravda ezt követően hetente került az olvasók kezébe, mégpedig vasárnaponként. Mindaddig, míg Kassa is felszabadult, Michalovcén nyomták, összesen három számot, nagyon nehéz körülmények között. Az újságot a postások kerékpáron a messze fekvő vidékekre pedig a szovjet katonák juttatták el. Felszabadulási ünnepség (ČSTK) Kékkőn tegnap ünnepelték e város felszabadulásának 25. évfordulóját. Délután négy órakor a városi szervek képviselői megkoszorúzták a Szabadság terén levő szobrot Utána díszünnepségre gyűltek össze a polgárok a Jánošík-moziban,, ahol tiszteletüket fejezték ki a szabadságot hozó szovjet hadseregnek. Josef Černák, a vnb elnöke mondott ünnepi beszédet. A kultúrműsorban felléptek a zeneiskola növendékei, az AKI tanulói és az úttörők. A díszünnepély résztvevői szívélyesen fogadták körükben a szovjet hadsereg képviselőit. (Folytatás az 1. oldalról) óra hosszat tartott, az izraeliek kénytelenek voltak erősítéseket kérni. A megszállt területek ellen a kedd éjjeli egyiptomi táma dást a tegnapi nap folyamán további légitámadások követték egyiptomi részről. Az egyiptomi légierő Kantara térségében, majd Szuez városától északra két ízben hajtott végre támadást. Az izraeli katonai szóvivő szerint az egyiptomi légierő bombázása nem okozott károkat. Két izraeli repülőgép tegnap libanoni területeket bombázott a Hermon hegytől nyugatra — jelentették be a libanoni fővárosban. A hírt a Tel Aviv-i katonai szóvivő is megerősítette, és hozzátette, hogy a támadó gépek hiánytalanul visszatértek támaszpontjukra. An Nakura határvárosban vasárnap ülést tartott a libanoni— izraeli fegyverszüneti bizottság. Az ülésen megvitatták annak a 23 libanoni polgárnak az ügyét, akiket Izraelbe hurcoltak el. Bejrúti Jelentések szerint a libanoni és az izraeli tisztek tanácskozásán nem vettek részt az ENSZ megfigyelői. Ez volt az első eset, hogy 1967 júniusa óta ülésezett a libanoni—izraeli fegyverszüneti bizottság. Ekkor ugyanis Izrael bejelentette, hogy bojkottálja ennek a bizottságnak a munkáját. New York — ENSZ-körökben feltételezik, hogy lord Caradon, Nagy-Britannia ENSZnagykövete, aki jelenleg Londonban tartózkodik, egy héten belül újabb javaslatot terjeszt be a közel-keleti kérdés békés rendezésével kapcsolatban. Nem tartják kizártnak, hogy Berard francia ENSZ-nagykövet is újabb tervezetet hoz magával Párizsból. A négy nagyhatalom képviselőinek a közel-keleti rendezés problémáiról folyó tárgyalásai jelenleg a küldöttségek helyettes vezetői szintjén folytatódnak. Pinchas Sapir izraeli pénzügyminiszter hétfőn bsjelentette, hogy 1970-ben országa katonai költségei elérik a 4 milliárd izraeli fontot. Ez až öszszeg háromszorosa az 1967-es katonai költségvetésnek. , ARAFAI NYILATKOZATA A NÉPSZABADSÁGNAK Rudnyánszky István, a budapesti Népszabadság kairói tudósítója interjút kért Jasszer Arajattól, az Al Fatah szervezet szóvivőjétől, a palesztinai nemzeti mozgalom csúcsszervének, a PFSZ-nek elnökétől. - A személyére vonatkozó kérdésekre válaszolva Arafát elmondotta, hogy 40 éves kultúrmérnök. Testvérei is az ellenállási mozgalom harcosai. Már fiatal korában Jeruzsálemben tüntetett az imperializmus ellen. Jeruzsálemi szülőházát épp a napokban rombolták le. A tudósítónak arra a kérdésére, hogyan határozná meg a palesztinai nép harcának célját, a Palesztinai Felszabadító Szervezet elnöke többek között ezeket mondotta: Demokratikus, haladó, szabad palesztinai államunkat akarjuk felépíteni. Egész Palesztináról van sző: a Libanontól a Sínaifészigetig, a Golan-hegyektől és a Jordán folyótól a Földközitengerig terjedő területről, amely cionista megszállás alatt van. De rendkívül fontosnak tartom annak megvilágítását is, hogy ki lehet ennek a palesztinai államnak a polgára. Mindenkit pálesztínainak tartunk, aki Palesztina területén él, függetlenül fajától, nemzetiségétől, vallásától. A továbbiakban Arafat az izraeli propagandának azzal a vádjával foglalkozott, hogy a felszabadító mozgalom a zsidó nép ellensége. — Nem vagyunk a zsidó nép ellensége. Mi a cionizmus ellen harcolunk. Mi az agresszív, expanzív, fajüldöző és vallási alapra helyezkedő, reakciós cionista állam, az amerikai imperializmus közel-keleti bázisa ellen küzdünk, nem pedig a zsidó nép ellen, amellyel a palesztinai mohamedán és keresztény arabok annyi évszázadon át békében éltek. Nem akarjuk a tengerbe szorítani a zsidókat, noha Izrael az elmúlt 20 évben állandóan a sivatagba kergette az arabokat. Arafat beszélt az Al Fatah és általában a palesztinai ellenállási mozgalom megalakulásáról, programjáról, majd szólt a szocialista országok közel-keleti politikájáról is, amelyet pozitívnak ítélt meg és a palesztinai nép háláját fejezte ki irántuk. A felhívás nagy visszhangot keltett Karol Poláček elvtárs a munkakezdeményezés fejlődéséről (ČSTK) — Karel Polácek, a CSFSZM Központi Tanácsának elnöke a ČSTK tudósítójával folytatott beszélgetés keretében válaszolt a CSKP KB és a CSFSZM KT munkakezdeményezésére szólító felhívásait érintő kérdésekre. Kijelentette, hogy a felhívás „meghonosodott", az üzemek dolgozói helyesen fogták fel annak alapgondolatát. Bár a felhívás nem oldja meg gazdaságunk alapvető problémáit, mégis konkrét tettekre serkent. Például a karvinái bánya, a Garam menti üzemek dolgozói mozgósították az összes bányaipari vállalatok dolgozóit. Az ostravai bányászok 10 hónap alatt 700 000 tonna szenet bányásztak terven felül. A többi ágazat dolgozói sem maradtak el. A munkakezdeményezés ígéretesen fejlődik az építőiparban, a közlekedésben, a vegyiparban és valamennyi ágazatban. Örömmel állapítom meg — mondotta — hogy az elért eredményekhez nagyban hozzájárultak a szövetségi és vállalati szakszervezeti szervek is. Jelenleg nagy jelentőséget tulajdonítunk a verseny politikai nevelési szerepének a jobb munkaerkölcs, a jobb minőség, az emberek közti jobb viszonyok megteremtésében. A szakszervezetek minden téren támogatni fogják a szocialista verseny szervezését, a tapasztalatcserét és a szocialista munkabrigádok tevékenységét. A legjobb vállalatokat és dolgozókat jutalmazni fogják. Lapzártakor érkezett LENÄRT ELVTÁRS MOSZKVÁBAN Moszkva — Jozef Lenárt, a CSKP KB titkára január 6-án Moszkvába repiilt. Rövid szovjetunióbeli tartózkodása alatt az SZKP KB képviselőivel tárgyal. J. Lenártot a moszkvai repülőtéren Konsztantyin Katusev, az SZKP KB titkára fogadta. A fogadtatás nál jelen volt Vladimír Koucký, Csehszlovákia szovjetunióbeli nagykövete. BRANDT—POMPIDOÜ TALÁLKOZÓ JANUÁR VÉGÉN Bonn — A nyugatnémet kormány tegnap közölte, hogy január 29-én Párizsban Brandt kancellár és Pompidou francia köztársasági elnök Párizsban megbeszélést tart. A francia—nyugatnémet egyezmény értelmében a két ország vezetői közt évenként kétszer kerül sor találkozóra. Brandt kancellárt elkíséri Scheel külügyminiszter is. CSEHSZLOVÁK JOGÁSZKÜLDÖTTSÉG MOSZKVÁBAN Moszkva — Tegnap Prágából Moszkvába utazott a csehszlovák jogászok küldöttsége, a szovjet tudomány és knltúra kedvelői klubjának aktivistái, amely a Csehszlovák—Szovjet Baráti Társaság szekciójaként működik. A csehszlovák jogászok 10 napos szovjetunióbeli látogatása során ellátogatnak Leningrádba is és megtekintik a város nevezetességeit. Ezenkívül megbeszéléseket folytatnak a szovjet jogászokkal és a Szovjet—Csehszlovák Baráti Társaság aktivistáival. fífiF U THANT LIBÉRIÁBAN Monrovia — Tegnap délelőtt re- 1q7n pülőgéppel Libéria fővárosába, ia/ u' Monroviába ntazott D Thant, az ENSZ főtitkára. Monrovia a negyedik város, amelyet U Thant afrikai körútja alkalmából meglátogat. A főtitkár csütörtökön Accrába repül. I. 7.