Új Szó, 1970. január (23. évfolyam, 1-26. szám)

1970-01-24 / 20. szám, szombat

Az elmúlt időszak tapasztalatai szolgáljanak tanulságul A Pravda interjúja MILOSLAV HRUŠKOVIČ elvtárssal, a szövetségi kormány miniszterelnök-helyettesével L, t97a I. 24. | Ma már kétségtelen, hogy Csehszlovákiában be kellett következnie 1960 januárjának. A Novut ný-féle vezetők hibái túlságosan nagyok voltak, az általuk okozott hiányosságok fékezték a további fejlődést, rombolták a párt tekintélyét. Az SZLKP Központi Bizottságának januári plénumán ilnt beválasztották az SZLKP Központi Bizottságának Elnökségébe; milyen érzéssel és elhatározással vállalta el ezt a magas pártfunkciót, és hogyan értékeli a Január előtti időszakot? M. HRUŠKOVIČ: AZ SZLKP Központi Bizottságának Elnökségében nagyon kifejezően és sok esetben fájdalmasan inegéreztiik azt az időszakot, amikor Novotný volt a CSKP Központi Bizottságának első titkára. Az egész pártra kihatottak a pártpolitikában érvényesülő szubjektivizmus következményei, ignorálták a társadalom egészen természetes szükségleteit. Szlovákiai viszonylatban ezt a politikát a nemzetiségi és gazdasági szükségletek iránti érzéketlenség jellemezte. Ez nem jelenti azt, hogy Szlovákia valamennyi követelését úgy kellett vagy lehetett volna megoldani, ahogyan azt felvetették. Hiányzott azonban e követelések megítélésében az objektivitás és az érzék. Ezért támadt az az érzés, majd később az indokolt felismerés, hogy nem járnak el a két nemzet ünnepélyesen kinyilvánított egyenjogúságának szellemében. Szlovákia szükségleteinek figyelmen kivit hagyásával, gyakran a lebecsülésével olyan akadály keletkozett, amely megbontotta a különböző szintű szervek elvtársi kapcsolatait. Ezek a körülmények termé szetesen az SZLKP KB Elnökségére is hatással voltak, amely egyrészt meg akarta oldani Szlovákia szükségleteit, másrészt nem biztosították ehhez a lehetőségeket. Valamiféle megtűrt, közbeeső láncszemet alkotott, amely asszimetrikus alakjában a felszabadulás utáni első évek anakronizmusát éli át. Idővel aztán az SZLKP Központi Bizottsága és szervei akkora jogerővel rendelkeztek, mini a kerületi pártbizottságok. Az ^ZI.KP Központi Bizottságának Elnöksége nyíltan, elvtársiásan meg akarta vitatni ezeket a kť.rdiiseket a CSKP Központi Bizottságának elnökségével, ez azonban egy esetben sem végződött jól. A megértés helyett kioktatásban részesültünk, a tanácsok helyett pedig ntasitásokat kaptunk, és fejőnk tele volt olyan gondolatokkal, milyen lesz a párt és a társadalom helyzete, ha a nyílt kérdéseket a jövőben csak ilyen módszerrel oldjuk meg. Azért beszélek erről, mert ezen a téren is felhalmozódtak a megoldatlan kérdések, amelyek fokozatosan meghatározták a CSKP vezetőségével szembeni álláspontot. Ilyen helyzet alakult ki Szlovákiában, az egész pártban, a társadalmi és termelőszervezetekben is. Ezért a sok javasolt megoldási módot a radikalizmus jellemzi, és különösen a gazdaságban a romantizmus és kizárólagosság. Tehát a január előtti viszonyok jelentős mértékben feltételezték az 1968 január utáni fejlődés minőségét. Tudatában voltam ennek, amikor megválasztottak az SZLKP Központi Bizottsága Elnökségének tagjává, de örültem a munkának, mivel az elnökség tagjai többségének körében bizalom honolt, ami biztosított arról, hogy a jó elhatározásaink valóra válnak. Az SZLKP Központi Bizottságának Elnöksége már ezelőtt is céltudatosan törekedett ax egyes problémák megoldására. Az ilyen problémák közé tartozott a Szlovák Nemzeti Felkelés helyes értékelése. A Szlovák Nemzeti Felkelés évfordulójának 1964. évi méltó megünneplése is azt bizonyította, hogy rehabilitáltuk a szlovák nép nek egyedülálló fellépéséi Csehszlovákia fölszabadításáért a fasizmus elleni harcban. Rehabilitálták az üldözött ellenállókat, elismerték érdemeiket, és sokan közülük újból elfoglalták helyüket a politikai és a közéletben. Gazdasági területen az elnökség nagy energiát fejtett ki a gépgyárak termelési programjainak a megnl dósáért, kapacitásuk kihasználásáért és távlati terveikért. A közvélemény ezekről többnyire tud, de nem hozzák mindig kapcsolatba ezeket a tényeket a szlovákiai pártvezetőség 1968 január előtti politikai aktivitásával. • Mit tartottak a párt legfontosabb feladatának a januári plénum után országos viszonylatban, valamint a szlovákiai helyzettel összefüggésben. M. HRUŠKOVIČ: 1968 januárját megkönnyebbüléssel fogadtuk. Mintha súlyos teher esett volna le a váltunkról,' és egyúttal nagy reményeink támadtak. Lehetségessé vált — arait iiosszú éveken keresztül lehetetlennek tartottunk — az első titkár leváltása, a CSKP Közpentl Bizottsága Elnöksége öszszetételének megváltoztatása és az előző vezetőség munkamódszereinek elítélése. Ebben az időben azonban sem az új vezetőség, sem a CSKP Központi Bizottsága nem vette észre, hogy nem elegendő az olyan aktus végrehajtása, mint amilyen Január volt. Ez ugyan nagyon fontos volt, de csak a feltételeket teremtette meg a további munka számára. Ogy gondolom, hogy eleinte csak a politikai tapasztalat, a politikai előrelátás hiányosságának a megnyilvánulásáról volt szó, a vezetőség ugyanis nem készült fel az új körülményekhez valő céltudatos átmenetre. Ha a párt az egyik napon igen jelentős változtatást hajtott végre — amely nemcsak személycserét jelentett, hanem az eddigi gyakorlat megváltoztatását is —, a második napon már meg kellett volna tennie a szükséges további lépéseket. Meg kellett volna kezdenie a párton belüli intenzív politikai szervező munkát, meghatározva azokat az elveket, amelyeken a párt felépül, és amelyek jövőben a politikája és az egész szocialista állam politikája változtathatatlan elveit fogják képezni. Az a korszak egyenesen megkövetelte, hogy kijelöljük azt a medert, amelybe az állampolgárok millióinak felszabadított energiáját és kezdeményezését tereltük volna. Szükség lett volna a párt világos szavára, amelyet tettek követtek volna. Ez nem történt meg. Ahelyett, hogy az ünnepélyesen kinyilvánítóit sokoldalú tájékoztatás felvilágosította volna a pártaktívát. miről van szó, mit kell csinálni, kéthónapi hallgatás következett. Az ilyen politikai légüres térben a párt talaján a párt számára ellenséges erők platformja kezdett kialakulni. Ezeknek az erőknek megvolt a saját szerveze tük és harci taktikájuk. A következő hónapokban tanúi voltunk, milyen következményekkel járt ez? Szlovákiában a helyzet rész ben eltérő volt. Ez az eltérés elsősorban abban rejlik, hogy nem bomlott meg a vezetőség folytonossága Január előtt és Január után, valamint abban, hggy a politikai központ továbbra is Prága maradt. Míg a CSKP Központi Bizottságának Elnöksége nem volt eléggé aktív a párt mozgósításában, helyzete megszilárdításában, addig Szlovákiában — mivel csak korlátozott befolyást gyakorolhattunk az országos eseményekre — a járási pártbizottságokkal szoros kapcsolatban megpróbáltuk megmagyarázni Január valódi jelentőségét, és rámutatni a hamis értelmezésre. • Kísérleteket tettek a pártnak és a társadalomban elfoglalt szerepének helyettesítésére. Ezek a kísérletek először Csehországban, majd Szlovákiában is megnyilvánultak. M. HRUŠKOVIČ: Ez az időszak Szlovákiában kissé megkésve következett be a csehor: szági fejlődéshez viszonyítva. Ez természetes is, mivel a központ Prágában volt. Az eltérés azonban nem volt olyan nagy. és ezt az is bizonyítja, hogy a tömegtájékoztatási eszközök nagyon rugalmasak, tekintettel műszaki ellátottságukra, hatékonyságukra és elsősorban személyes kapcsolataikra. Éppen ezek rövidítették le az adott időszak szlovákiai és csehországi kezdetének időbeli eltérését. • Hogyan lehetséges az. hogy ez a „hetedik nagyhatalom" kikerült a párt Irányítása alól és egyes esetekben pártellenes, kommunistaellenes és szocialistaellenes pozíciókon állt? M. HRUŠKOVIČ: Ez összefüggésben áll azzal, amit előbb mondtam. A pártvezetőség nem tudatosította, ml a kötelessége a párttal és a társadalommai szemben. Minden szervnek, legyen az pártszerv vagy állami szerv, megvan a konkrét helye, küldetése, és az ezekben a szervekben dolgozó emberek felelőssége is nagyon konkrét. Minden országnak az a tapasztalata és Csehszlovákia kiválton példázza ezt, hogy a mai modern világban nem létezhet tényleges politikai erő a tömegtájékoztatási eszközök nélkül. Amennyiben a párt vezetősége és ennek következtében az állami szervek abban az időszakban önként lemondtak a tömegtájékoztatási eszközökre gyakorolt befolyásukról, ez vagy naivitás volt, vagy pedig a politikai ellenfél által kezdeményezett és átgondolt célzat. A szabadságra és a demokráciára vonatkozó jelszó közé sorolható ezek „konkrét megnyilvánulása" is — a szabad sajtó. Emlékszem, hogyan tárgyalta meg a kormány ezt a kérdést 1968 tavaszán. Beleegyeztünk a cenzúra megszüntetésébe — habár gyakorlatilag már akkor sem létezett viszont olyan törvényes intézkedéseket követeltunk, amelyek biztosítanák, hogy az újságírók, a publicisták, a szerzők és a kiadók felelnének a közzétett cikkek vagy adások tartalmáért, helyességéért és az újságírói etika megtartásáért. Annak ellenére, hogy a kormány tagjainak a többsége az ilyen megoldást támogatta, a Nemzetgyűlés elé terjesztett javaslat nem tartalmazta a szerzők ős a kiadók felelősségére vonatkozó kiegészítést. A Nemzetgyűlés a javaslatot jóváhagyta. Ezzel szélesre tártuk az ajtót „a sajtó- és a szólásszabadság" előtt. Megszűnt az utolsó akadály is, a tömegtájékoztatási eszközök számos dolgozójának sajátos erkölcsi és etikai érvényesülése előtt. • Amikor már nyilvánvaló volt. hogy más párttal, Így pl. a szociáldemokrata párttal az olyan könnyen nem megy, vagyis az ellenzék csakis az „adott lehetősé gek keretében" alakulhat, arról kezdtek beszélni, hogy ezt a sze repet a sajtó és a többi tömegtá jékoztatási eszköz játssza majd. Valamilyen ellenzékei akartak képezni a párttal és a kormánnyal szemben. M. HRUŠKOVIČ: A tömegtájékoztatási eszközök azzal a jelszóval, hogy az embereknek joguk van mindenről szabadon nyilatkozni, átvették a „nép szószólójának" a szerepét. Azt akarták bebeszélni az olvasóknak és a hallgatóknak, hogy csak közvetítik azokat a tájékoztatásokat, amelyek segítik majd az állampolgárokat abban, hogy helyesen tudjanak eligazodni és saját nézetet tudjanak kialakítani a párt- és a kormányszervek munkájával, és általában a közügyekkel kapcsolatban. A gyakorlat azonban bebizonyította, hogy a valóságban a jobboldali erök terveit közvetítették. A sajtó, a rádió és a televízió fokozatosan az ideológiai bomlasztás kezdeményezőjévé vált, és egyúttal megszűrte, hogy ki fejtheti kl nyilvánosan a nézeteit és ki nem. Megszüntettük az egyik cenzúrát, és ennek a helyét átvette egy másik, csakhogy éppen az ellenkező előjellel. A mérleg serpenyőin helyet cserélt az áru és a súly. Ebben az időszakban csak bizonyos gondolatokat volt szabad kifejezni. Az történt, amit január után senki sem feltételezett volna: az elmúlt időszakra vagy a párt akkori munkájára vonatkozó véleménycserét egy nagyon rafinált diktatúra váltotta fel. Népünk ismert tisztelete a sajtóközlemények, valamint a rádió- és a tv-adások iránt megdönthetetlen bizalommá vált. Az állampolgárok többsége, akik csakis ezekből a forrásokból szerezték a tájékoztatást, anélkül tudatosította a dolgokat, hogy lehetősége lett volna ellenőrizni a hírforrást, és a közölt adatokat egybevetni a tényekkel. • Volt olyan időszak, amikor sem ön, sem Biľak elvtárs nem járhatott a pártgyűlésekre. Természetesen nem csak önök ketten. Elmondana nekünk erről valamit? Hogyan volt az pl. a második bratislavai városi pártkonlerenelán? M. HRUŠKOVIČ: Először hadd említsem meg az első városi pártkonferenciát 1968. tavaszán. Ezen felszólalt Bilak elvtárs is, mint az SZLKP első titkára. A konferencia résztvevői nagyon kedvezően fogadták beszédét. A szünetben együtt sétáltunk a Duna-parton és a konferencia jó lefolyásáról beszéltünk. Bilak elvtárs ekkor ezt mondta nekem: „Ne feledd el, rövid időn beiül konzervatívaknak bélyegeznek meg minket." Nem akartam hinni szavainak, valahogy nem ment a fejembe. Nagyon jól tudom, hogy Bilak elvtárs hogyan viszonyult kezdettől fogva azokhoz a kérdésekhez, amelyek januárhoz vezettek. Tudom, milyen szívügye volt, hogy megszűnjenek azok a korlátok, amelyek a Novotný-féle pártvezetés alakjában elszigetelték a pártol, és az, hogy olyan munkamódszerekre térjünk át, amelyek támogatják az emberek önrealizálását, hogy a gyámkodást az öntudatos fegyelem helyettesítse. Ezek olyan célok, amelyeket a pártnak mindig szem előtt kell tartania. Ezért nem tudtam hinni Bifak elvtárs szavainak Két hónappal később, amikor megismételtük a városi konferenciát, beigazolódtak Bifak elvtárs szavai. Ahhoz, liugy valakit rossz nak tartsanak, elegendő volt, hogy felszólaljon, és megjegyezze, hogy a konferencián nagyon kevés a inunkáskiildött, így tehát a városi konferencia résztvevőinek az ösz szetétele nem felel meg a párt bratislavai összetételének, amiből az következik, hogy a kongres/ szusra csak nagyon kevés munkásküldöttel választhatnak. Elegendő volt, hugy valaki rámutasson a Szovjetunió elleni uszításra, kapcsolataink gyalázásúra, vagy azon okok figyelmen kívül hagyására, amiért ezek az elvtársi baráti kap csolatok kialakultak. Az ilyen embereket azonnal dogmatikusoknak, konzervatívaknak, novotnistáknak bélyegezték. Elegendő volt ahhoz, hogy valakit maradinak nevezzenek, ha a demokratikus centralizmus elvét nevezte a párt egyik eszközének, mint alapelvének. Egymással szembeállították a munkásosztály és az értelmiség funkcióját. Szerintük, ha a párt vezető szerepet tölt be, akkor elit csapatnak kell lennie. Ez. azt jeientt, hogy az értelmiségnek kell a párt élére állnia, mivel csakis az értelmiség hivatott erre. Az ilyen irányzatok már nyíltan megmutatták, hogy nincs szó a marxizmus alkotó fejlesztéséről, hanem annak a revízióját akarják. Ebben az időben még a kevés tapasztalattal rendelkező politikusoknak is észre kellett venniük, hogy milyen zsákutcába került a párt. Sajnos, a helyes alapelvek vďdelmében elhangzott minden egyes felszólalás rövid időn belül ok volt arra, hogy ezeket az embereket valamilyen módon, társadalmi szempontból lehetetlenné tegyék. Természetesen kikerülhettük volna a január utáni válságokat, ha a pártvezetőség szilárdan kezében tartotta volna a helyzetet, megtartotta volna a marxizmus—leninizmus elveit és nem engedte, volna meg a párt létezésének alapját fékező elvek revízióját. • Hruškovič elvtárs, említette a párttagok és a pártonkívijliek egyoldalú tájékoztatását. Hogyan reagált az SZLKP Központi Bízott ságának Elnöksége a tájékoztatás hiányaira, miképp igyekezett segí teni a helyzeten. M. HRUŠKOVIČ: Az SZLKP Központi Bizottságának Elnöksége előnyben volt azért, mert januárban Bilak elvtárs tagja lett a CSKP Központi Bizottsága'Elnökségének. Azon irányzat ellenére, hogy nem kell beszélni a CSKP Központi Bizottsága által megvitatott kérdésekről, Bilak elvtárs mindig megtalálta a módját annak, hogy legalább annyit elmondjon, amelynek alapján tájékozódhattunk. Már az a kijelentése, hogy konzervatívaknak fognak nevezni minket, azt' bizonyltja, hogy sok dolgot előre látott. Bizonyára nem azért, mert valamilyen más tájékoztatást kapott volna. Honnan kapott volna? ö azonban elemezte a helyzetet. Az SZLKP Központi Bizottságának Elnöksége ezért fokozatosan kifogást emelt az ellen a gyakorlat ellen, amely fokozatosan úrrá lett életünkben, és a CSKP Központi Bizottsága Elnökségében érvényesülő gyakorlattal szemben is. Elsősorban azt vetettük az elnökség szemére, hogy határozatlan. Őszintén meg kell mondanom — elsősorban a magam nevében beszélek —, hogy nézeteinket befolyásolta a Dubček elvtárs iránti abszolút bizalom. Ezt meg kell érteni. Éveken keresztül együtt dolgoztunk az SZLKP Központi Bizottságának Elnökségében és nem volt okunk, hogy kételkedjünk szándékaiban. Ez volt az az érzelgős idealizmus, amelynek nincs helye a politikában. Ahelyett, hogy az ember kialakítaná saját nézetét, és konkrét tettel alapján értékelne valakit, az abszolút bizalom befolyásolja nézeteit. Az utolsó percig úgy gondoltuk, hisz ott van DubCek, a mi képviselőnk^ élvezi a nemzet és a párt bizalmát is, őneki kell megmondani, hogy ez vagy amaz helytelen. Késfíbb leküzdöttük ezeket a gátlásokat, és nagy önuralommal, bátortalan tettei alapján kezdtük értékelni Dubček elvtársat. • Ogy gondolom, hogy ebben szerepet játszott a pártvezetőség bírálata, amely a CSKP járási és kerületi titkárainak 19B8. májnsl aktíváján hangzott el. M. HRUŠKOVIČ: Ez is szerepet játszott, fel akarom azonban hívni a figyelmet az SZLKP Központi Bizottságának májusi plénumára, ahol lényegesen másképpen értékeltük a helyzetet, mint a CSKP Központi Bizottsága. Bifak elvtárs beszéde sok mindent megmagyarázott, de nagy elégedetlenséget keltett, ami a sajtóban, a rádióban és a televízióban is megnyilvánult. Az említett ülés előtt csak elvétve szólaltak fel egyes személyek ellen, utána már sok kétség merült fel egyes személyekkel kapcsolatban, állítólag nem tudták továbbfejleszteni január haladó gondolatait. Üjból leszögezem, hogy az SZLKP Központi Bizottsága és Elnöksége a tapasztalatok hiányában nem használta ki a rendelkezésére álló szerény lehetőségeket sem. Ezzel kapcsolatban útból meg kell említenem a sajtót, amely szintén szerepet játszott. Eleinte, amikor' le akarta leplezni a pártban fennálló hiányosságokat, pozitívan értékelték. Ekkor dolgozták fel a fanuári plénum határozatait. Később azonban Szlovákiában is egész más irányzatot képviselt. Már nem a pártnak nyújtott segítséget, hanem azoknak az erőknek, amelyek a hatalomért versengtek, vagyis a jobboldali erőknek. Engem őszintén bánt, hogy pl. a Pravda, amelynek főszerkesztője tagja vblt az SZLKP Központi Bizottsága titkárságának és részt vett az SZLKP Központi Bizottsága Elnökségének tárgyalásain, szintén lekerült a párt platformjáról, az SZLKP Központi Bizottságának platformjáról és nagyon kétséges pozícióra helyezkedett. Ez nem volt véletlen, mivel a szlovákiai sajtó fokozatosan más valaki hatása alá került. A „progresszív gondolatok" terjesztésében nagy sfcerepe volt a Smenánaik, melynek tevékenységét egyáltalában nem jellemezte az újságírásban oly fontos etika. Egyáltalán íiem beszélek már a kiadó felelősségéről. A Smena olyan újsággá vált, amely a szó szoros értelmében „gyújtogatott" és minden felelősség nélkül felelőtlen módon végső ítéleteket mondott. A lap támadta az alapokat, pártunk létezésének lényegét, kétségbevonta a szocialista fejlődésünket. Ne felejtsük a különböző ankétokat, melyek egyrészt növelték bizonyos személyek népszerűségét, másrészt lejárattak, félreállítottak becsü| Folytatás a B. oldalon)