Új Szó, 1970. január (23. évfolyam, 1-26. szám)

1970-01-23 / 19. szám, péntek

A NEMA TANÚ A LEGMODERNEBB SPORT HÍVEI KÖZÖTT (Folytatás a 8. oldalról) tette ki: „Így már rendben van. Máskülönben, hacsak a központi bizottság régi tagjai szavaznának ..." (egy hang a plénumból: „nem szavazhatnak!") Starý elvtárs folytatja. „Nem tudom, biztosították-e a többséget Dubček vezetősége számára. Sok az ingadozó, és a haladóak közül sokan külföldön vannak. Arra kérem az elvtársakat, számolják ezt össze, mivel ezt meg lehet csinálni. Ellenkező esetben nagy kockázatot vállalnánk." Újból J. Litera jelentkezik, az utolsó felszólalók nézeteire reagál: „Císa'r elvtárs felszólalását kiegészítve azért mondtam azt, hogy péntekig, azaz holnaputánig a pártban semmilyen esetben sem adjuk át a hatalmat." Hogy még nyilvánvalóbb legyen, miről van szó, hozzáteszi: „Ez azt jelenti, hogy a központban sem egyes egyének, sem pedig egy véletlen folytán összeállított csoport nem fog dönteni." Ezután beavatottan folytatta: „Más kérdés, hogy pénteken összeül a két központi bizottság. Az elsőt, a régit úgy hívják össze, hogy ez azoknak az elvtársaknak az ügye, akik biztosítják a folytatólagosságot. A mi központi bizottságunkat a kongresszus küldöttjeinek formájában hívják össze. A kerületi titkárok kötelesek elküldeni ezeket az elvtársakat a központi bizottság ülésére, mint a kongresszus küldöttjeit. Itt születik majd meg a végső döntés és az is, hogy ki kerül a belügyminiszter funkciójába. Tehát addig az időpontig semmilyen kísérletezés ... Engedjék meg, hogy kijelentsem, miszerint minden olyan eljárásról, amely ellentétben állna ezekkel a megállapodásokkal, Silhan elvtárssal való megbeszélés után tájékoztatnám az alacsonyabb fokú pártbizottságokat." V. Slavík biztosít afelql, hogy a Litera elvtárs által kifejtett nézet — amelyről az elnökség is tárgyalt — és az elfogadott határozat sem jelenti azt. hogy valakinek át akarnánk adni azt, amivel a XIV. kongresszus meg- " bízott. Valaki azt javasolta, fejezzék be a vitát és közli: „... Beszéljük meg, hogyan biztosítjuk a XIV. kongresszus összehívását abban az esetben, ha az elnökségben bármilyen ok folytán nem sikerülnének a dolgok, és az átszervezés sem lárna sikerrel. Egyelőre az öszszehívás az elnökségtől, illetve a pénteki üléstől függ. Ez azonban nem abszolút biztosíték. Ha például nem sikerülne érvényesítenünk azt, hogy mi vagyunk azok a küldöttek, akik jelkeresik az egyes szervezeteket és biztosítják, hogy a szervezetek egyharmada kikényszeríti a kongresszust. Végső eshetőségként szervezetileg ezt is elö kell készíteni." A tanácskozás egyik részvevője, akinek nevét nem ismertették. így egészíti ki a határozatot: „Abban az esetben, ha bármilyen oknál fogva nem konszolidálódik a párt munkája, a XIV. kongresszus első ülésén megválasztott központi bizottság a párttagok tömegének bizalmára támaszkodva átveszi a párt irányítását." V. Slavík bezárja a vitát és azt javasolja, hogy ne fogadjanak el már több határozatot: „Ez következik eddigi határozatainkból és a kérdéseket még tüzetesen megvitatjuk az elnökségben, szükség esetén pénteken újból tanácskozunk róluk": Még sok mindenről vitatkoznak. Ezek közül meg kell említenünk azt az észrevételt, mi lesz azokkal a központi bizottsági tagokkal, akik nem voltak kongresszusi küldöttek és mégis megválasztották őket. Felveti, nem kellene-e ezt a kerületi szervezetekben biztosítani. „Igen, igen szászor is igen. Felszólítjuk a kerületi bizottságokat. Kérem tolmácsolják ezt és kérjék meg a járási bizottságokat, hogy ezekét az elvtársakat mind jelöljék" — mondja valaki a beavatottak közül. V. Slavík bejelenti, hogy többen javasolták a tanácskozás befejezését és ezzel zárja az ülést: „Üdvözlöm a Nemzetgyűlés határozatát. További munkánk során arra fogunk törekedni, hogy a Nemzetgyűlés és kormányunk tevékenységét ebben az irányban koordináljuk. Bízzuk meg az elnökséget azzal, hogy az itt felvetett további javaslatokat, így j. Šabat észrévételét, judl elvtárs írásbeli javaslatát, a hadsereg képviselőjének javaslatát és Pavlis elvtárs észrevételét tüzetesen vitassa meg. Még egy-két tájékoztatás. A rádió jelentése szerint Husák elvtárs az SZLKP bratislavai kongresszusán kijelentette, hogy Prágában két központi bizottságunk van és mindkettő Dubček vezetése alatt áll. Ez azért van, mert a XIV. kongresszust nem a CSKP Központi Bizottsága hívta össze. Ö nem fogad el funkciót a CSKP új Központi Bizottságában és jelhívja a többi tagot is, ne jogadjanak el funkciókat". V. Slavík letörten hozzátette: .Ehhez már csak egy mondatot fűzök, ezt a pénteki ülésen kell majd megoldanunk". Az ismertetett tények megdöbbentőek. Leleplezik az önmaguk által .,kinevezett" vezérek való di arculatát. Azt hirdették, hogy a kabinetpolitika, a funkcióhalmozás ellen, a nyílt politikáért, a demokráciáért és a szólásszabadságért harcolnak, a valóságban azonban frakciós tevékenységet folytattak. Leesett az álarc és az emberarcú szocializmus jelszavát hirdető egyének jobboldali, opportunista revizionista. szovjetellen.es és népellenes arculata maradt csak meg. Erős szívdobogással nehéz riportot írni. Nézze el a nyájas olvasó elfogultságomat, de diákkorom legszebb percei elevenednek fel, amikor első szerelmemről, a repülösportról írok. Lehet, hogy a vegytani képleteket kellett volna inkább tanulnom, amikor a meteorológia alaptételeit magoltam és az égbolton azt a kis felhőcskét kerestem, amely néhány tucat méterrel feljebb szippanthatná vitorlázó gépemet... Akkor bizonyára jobb lett volna a bizonyítványom. Viszont kétlem, hogy a vegytani képletekre olyan érzésekkel gondolhatnák vissza, mint azokra a percekre és órákra, amelyeket a botkormány fölölt, két rezgő szárny között, huhogó széllökéseik szárnyán eltöltöttem. Mert a vitorlázórepülés a korszerűség és a romantika egyvelege. De leginkább talán varázslat. 0 A varázslat bűvkörében A losonci Aeroklubban közel negyvenen hódolnak a vitorlázórepülésnek. Ján Miadok. a repülőklub elnöke elmondja, hogy az idén további húsz fiatallal szaporodik a csoport, akik tavasszal és nyáron sajátítják el — megfelelő előkiképzés után — a repülés alapelemeit. Vannak olyan igyekvő és lelkes pilótanövendékek, akik három hónap alatt már önállóan képesek vezetni gépüket. Ez a korszerű kiképzési módszereknek köszönhető, mindenekelőtt a kétüléses iskolagépnek, a Blanlknak. A Blanik, vagy típusnevén az L—13-as, a világ egyik legjobb vitorlázó re. pülőgépe. A letňanyi gyár 1958 óta gyártja ezeket a fémkonstrukciójú karcsú iskolagépeket, amelyek nemcsak kiképzésre, hanem igényes sportrepülésre is alkalmasak (az egyik ülés helyébe teljes rádiófelszerelés szerelhető). Több mint ezerszáz ilyen gépet adtunk már el a világ 22 országába. Nos. két ilyen „álomgépen" tanulnak repülni a losonci fiatalok, akik a repülősport varázsának bűvkörébe jutottak. % Az élvonalban Annak ellenére, hogy a losonci repülőtér — Bojkovce — meterológiai szempontból nem a legmegfelelőbb, legalábbis a vitorlázók számára, a repülőklub kiváló pilótákat nevelt. A iosonciak évente részt vesznek az országos és a nemzetközi versenyeken és kitűnő helyezéseket érnek el. A sportrepülősök közül tizenöten az ún. ezüst C-jelvény viselői, ami nemzetközi normák szerint a Lofonci re f ülő f ók nagy teljesítményű vitorlázás fokozata. Néhányan már az arany és gyémánt C-re pályáznak, ami nemzetközi extra klasszist jelent. Zoltán Schleicher mérnök, a Piesoki Gépgyár müvelettervezője már a legjobb úton halad, hogy a legmagasabb vitorlázó képesítés feltéte'eit teljesítse. Kerepesi Károly rozsnyói tv-inechanikus, aki a legutóbbi szlovákiai bajnokságon a második helyet foglalta el, ugyancsak joggal tör a legmagasabb cél felé. Mindketten sportmesterek és országos válogatottak. A losonci Aeroklub ejtőernyősei is sportmesterek, kiváló versenyzők vezetik — Matúš Kurčík és Kotek Tibor. A motoros pilóták, akik Losoncon kezdték, ugyancsak szép eredményeket értek el, Boros mérnök például a híres bratislavai íikrobatanégyes tagja volt. 0 Hol fekszik Bojkovce? Mint ismeretes, a Bojkovce losonci repülőtér a város központjától 7 kilométerre fekszik. Ez azonban nem lényeges. A lényeges az, hogy Nyiti'ától Kassáig Dél-Szlovákiában ez az egyetlen repülős központ. Ezért repülnek itt rozsnyóiak is, és ide kényszerül Közép- és KeletSzlovákia több vidékének repülni vágyó fiatalsága. A sportrepülés szempontjából Losonc jelentős helyet foglal el Szlovákiában. Az eredmények ellenére azonban nem mondható, hogy a losonci repülőtér — főleg ami fekvését illeti — megfelelőképp lenne kihasználva. % Repülőtér légijárat nélkül A sportolók, természetesen, saját céljaikra jól kihasználják t repülőteret, Blanik és Orlík vitorlázó gépeiken siklanak, Tréner, Sokol, Aero—45 és L— 200 Morava típusú motorosokon tanulnak és gyakorolnak, An— 2-esekből és Brigadýrokró! ugranak az ejtőernyősök. A saját repülőpark azonban nem ilyen gazdag, az ejtőernyősök például Očová és Žilina repülőklubjaival közösen használják a gépeket. Ennek a gyér forgalomnak megfelelő a repülőtér biztosító berendezése is. Ma már légitaxijárat sem használja a losonci repülőteret. Most azonban némi remény nyílhat, ha a szlovák nemzeti szervek is segítségei nyújtanak: a korszerűsített, illetve újjáépített poprádi repülőtér immár szükségtelen berendezését át lehetne irányítani ide. Losonc fekvése a Bratislava—Kassa közti légvonalban igen előnyös a légi közlekedés számára is. (Valaha menetrendszerű járat vezetett Losoncra). Nagy gépek számára, persze, nem lenne kifizetődő, se alkalmas ez a repülőtér. Azonban rövidesen itt a Turbóiét, a kunovicei repülőgépgyár L—410 jelzésű turbólégcsavaros kétmotoros sokat ígérő repülőgépe, amely rövid és közép távolságú utasszállításra készül és nagyszerűen használhatja a kis repülőtereket is, amelyek mindeddig — országszerte — a légiforgalomban kihasználatlanok voltak. Véleményem szerint komolyan megfontolandó a jövő szempontjából Losonc bekapcsolása a belföldi légijáratok hálózatúba. Bratislava és Kassa között nagy a távolság, s Lesoncra minden légi kikötőből messzi az út. Az új kisméretű repülőgéptípus számára egyenesen kínálkhzik a losonci repülőtér. Ez azonban nemcsak a közlekedés szempontjából jelentős kérdés. E sokáig elmaradozó, s most végre lendületes fejlődésnek induló vidék bekapcsolása a légi forgalomba bekapcsolódást jelentene a légi forgalomba mint iparágba is. Megfelelő és jól képzett emberekről, mint az előbbiekben láttuk, a losonci repülőklub gondoskodott. Nem kétséges, hogy növelné a repülősport vonzerejét — s higyjük el, érdemes vonzódni e sporthoz — ha a fiatal repülőrajongók előtt ilyen távlat csillanna meg: vitorlázás. motorozás, majd lehetőség c repülőtéri, s netalán a repülőszolgálatban is. VILCSEK GÉZA Egy előrelátható vita elé 1970. I. 23. A Bduďiky nad (izeruu-i Carbo rundum üzem köszörüköveket és hasonló termékeket gyárt. Termelésének mintegy 30 százalékát hatvan államba exportálja. Felvételünkön a köszörűkövek osztályozása. (Havlícek felv. — CSTK) S

zalatnai Rezső cikkeinek közlése után (Az új költészet buktatói, Irodalmi Szemle, 1969/9 sz. — Kisebbségi fiatalok lírai útvesztője, Hét 51— 52 sz. és Verstévesztés: úttévesztés, Üj Ifjúság, 1970 1. sz.) előreláthatólag vitának nézünk elébe. A vita ellen általában nem lehet kifogásunk. Csakhogy a vita lehet hasznos és káros is. Káros különösen akkor, ha ösztönösen, kellő előkészítés és elégséges ok nélkül robban ki. Az ok látszólag megvolna. Szalatnai cikkeinek címei szinte provokatív módon szugerálják ezt az okot, mégpedig egy helyzetfölmérés igényével. Az új költészet buktatóiról szól, s ez a legenyhébb megfogalmazása, talán csak azért, hogy lehetővé tegye saját maga számára a fokozást, mert később már lírai útvesztőről és útvesztésről beszél. Egy tiszteletre méltó irodalmi múlt adja neki a jogosultságot ahhoz, hogy beleszóljon egy alig kibontakozó irodalmi folyamatba, de túlzásaival mindjárt az első pillanatban el is veszti ezt a jogosultságot. Nem azért, mert rossz verseket utasít el, hanem azért, mert sommás vádat fogalmaz: „Az ifjú magyar lírikusok Szlovákiában nem járják a magyarság útiát.. !• Különös egy dolog. Szalatnai Rezső, aki megélte a kisebbség isors minden tragikus velejáróját, a nemzetiségi elnyomatáson túl a szűk látókörű budapesti centrizmus és osztálygőg túltengését is, mely a legostobább vádakban fogalmazódott meg annak idején (Beneš-vérrel fertőzöttek, becseheltek stb . . .) — most finomabban fogalmazva szinte egyazonos eredményre jut és megismétli a magyartalanság vádját. Az ürügy a rossz versek sokasága. Csakhogy más dolog elutasítani a rossz verseket, és megint más dolog egy sommás vádat fogalmazni, mely szükségszerűen félrevezeti a magyarországi közvéleményt és a gyógyíthatatlanul tradicionalista hazai közvéleményt is. Én se ítélem meg valami rózsásan az irodalmi utánpótlás és a Ura helyzetét, de a rossz versek özönén túl nem látni az egészséges korszerűségre törekvést, egyszerűen vakság. így ha egyáltalán vita bontakozik ki, az nem irányulhat épp az ellen, ami egészséges ebben a fejlődésben és a kérdéseket tágabban is kell fogalmazni, mert itt a hagyomány és korszerűség kérdéséről van szó, s azon túl természetes azokról a forrásokról, amelyekből az a törekvés táplálkozik. Szalatnai Rezső a Hétben közölt cikkében nem késik rámutatni ezekre a forrásokra sem: „Ügy látszik az a fejvesztettség és rendbomlás, a zűrzavar és féktelenség, ami határainktól nyugatra az egyetemi ifjúság egy részét elfogta, líra formájában átszivárog hozzánk is". Megint csak vád. Látszólag egészen új keletű, de kísértetiesen emlékeztet saját ifjúkorunkra. A negyvenes évek nemzetféltő demagógiájára, mely mindent dekadenciának és destrukciónak bélyegzett, ami rokonszenvezett a nyugati izmusokkal, és nem véletlen, hogy a Pekár Gyula fogantatású kultúrpolitika érvei szinte azonosak az ötvenes éveknek az úgynevezett nyugati kultúrát diszkrimináló sommás érveivel. Hiszen azóta, hogy megszületett a világirodalom fogalma, nem lehet többé sem az irodalmat, sem a tágabban vett kultúrát ágtájak szerint meghatározni. Nem tenni különbséget progresszív és regresszív áramlatok között. A

in fogadjuk el, és kénytelenek vagyunk elfogadni, hogy beszivárgott ide valami határainkon kívülről, hiszen nem élünk légmentesen elzárt térben, de akkor kérdezzük meg azt is, hogyan lehetséges, hogy mindaz, amit Szalatnai Rezső az értelein, a művészi norma, a szép szó, a magyar és európai gondolkodás elleni lázadásnak. irracionalizmusnak minősít, ide egyáltalán beszivároghatott. S vajon be kellett-e szivárognia? Vegyük csak az 0] Ifjúságban közölt cikkének egyik állílását: „Az áttelepítés a gyanú urnyékába vonta a szlovákiai magyarokat, hátha politikai vétkesek mind, s vétkes irodalmuk is." Szalatnai szerint csaknem két és fél évtizeden át ez a gyanakvó magatartás honosodott meg Magyarországon is. Tehát a kollektív vád és kol lektív felelősségre vonás irracionális rögeszméje ott is megtette a maga romboló munkáját. E tömény irracionalizmus nálunk látszólag a legracionálisabb érvekkel élt. Megéltük, ismerjük minden végzetes következményével együtt. Ám ennek a „racionalizmusnak" ez csak egy töredéke, mely a nemzetiségi politika , terén érvényesült. Társadalmi és egyéb következményeiben is a legszélsőségesebb jogtipráshoz, a szocialista törvényesség felfüggesztéséhez, fölösleges ember áldozatokhoz vezetett. Irracionalizmus volt ez a javából, mégpedig a kommunista mozgalmat belüről mérgező, magát racionalizmusnak álcázó kispolgári irracionalizmus és radikalizmus. Ha valóságunk elemzéseben ezt a vonalat követjük, szinte egyenes út vezet el bennünket az érem túlsó oldalához, a dialektika, a logika, a ráció tényleges és nyílt megtagadásához. A többi már csak frazeológia kérdése. Csakhogy ezt nem szabad összetéveszteni a költészet közérthetőségének, illetve érthetetlenségének problémájával, mert ez semmi más, mint a korszerűség problémája, mely koronként minden új kezdeményezéssel kapcsolatban leegyszerűsítve a közérthetőség igé nyeként fogalmazódik meg, s az új törekvésekkel szemben mindig a hagyományra hivatkozik! S még kevésbé szabad összetéveszteni a művészi norma kérdésével, mert ha Így fogjuk fel a dolgot, akkor már egyszerűen jó és rossz versekről, közölhető vagy csapnivaló versekről van szó. Itt ezen a ponton bizony a felelősség elsősorban a lapokat és a szerkesztőket terheli, s nem lehet egyszerűen elbagatelizálni ezt a felelősséget egy ilyen megállapítással: „Könnyű azt mondani, hogy mindezért a szerkesztők felelősek. De ez a szellem nyomdafesték nélkül is él s éled, élteti a társas szellem és tájékozódás, amely ugyanúgy jellemző fiataljaink egy részé re, mint a képtelen versek. Végeredményben a bolondgomba is magától megterem, ha éltető televényre talál, csakhogy a gombamérgezésért senkinek sem jutna felelőssé Folvtatás a 10. oldalon)