Új Szó, 1970. január (23. évfolyam, 1-26. szám)

1970-01-14 / 11. szám, szerda

Beruházás és korszerűség A népgazdaság tervszerű irányítását gátló ténye­zők káros hatása különö­sen a beruházási építkezések szakaszán tükröződött vissza. A növekvő gazdasági arányta­lanságok és az avanturista Je­lenségek következtében a hely­zet 1968—69-ben ezen a téren is romlott, ami elsősorban a befejezetlen építkezések szá­mának jelentős emelkedésében mutatkozott meg. Hosszabb a kivitelezés időtartama, csökken­tek a minőségi igények, nem érvényesül a fontossági sor­rend és nem tartják be a terv­mutatókat. Nem biztosítják a nélkülözhetetlen iparszerkeze­ti változásokat, a mielőbbi át­térést a gyorsan megtérülő ak­ciókra, sem az építőipar mű­szaki korszerűsítését. Ilyen kö­rülmények között nem érvénye­sülnek kellőképpen az Intenzi­tásnövelő tényezők, hanem többnyire a költségigényes, nagy építkezéseket jelentő ex­tenzív fejlődésre törekednek. A beruházási építkezések ter­vezésének, irányításának és gazdasági hatékonysága érté­kelésének alapelvei — úgy, ahogy ezeket 1965 januárjában a népgazdaság tervirányításá­nak új rendszeréről szóló do­kumentumban rögzítették — ki­fejezésre juttatják a gazdaság­politikai nehézségeket és felté­telezik a tervrendszer és a gaz­dasági eszközök hatékonyságá­nak következetes összhangját. Az űj rendszer alapelvéit azonban a gyakorlatban alig átgondolt gazdasági szabályok csojjortjára redukálták. Hiány­zik a gazdasági motiváció, a vállalati szféra ésszerű maga­tartása mind a beruházó, mind a kivitelező részéről. Jelentős mértékben gyengítet­ték a központi szervek befo­lyásét, lazult a fegyelem és gyengült a tervmutatók szere­lje. Igaz, a beruházási építke­zések tervezésében és irányítá­sában bizonyos mértékben ér­vényesültek a központ direktív utasításai, viszont ezeket sem a vállalatok, sem a központ nem tartotta általánosan köte­lezőnek. Az 1966—69-ben megkezdett akciókkal például 26 milliárd koronával lépték túl a költség­vetési előirányzatot. 1969-ben a beruházási építkezésben fo­kozódott az inflációs nyomás, amit az 1969-re szóló gazdasá­gi irányelvek sem fékeztek je­lentősebben. Ezért kormányha­tározattal az új akciók ideigle­nes betiltásához kellett folya­modni. A beruházási építkezések te­rén érezhető legjobban a reá­lis, a gazdaságilag megfontolt távlati tervek hiánya. Gyakor­latilag — saját lényegének lo­gikájával ellentétesen — az évi tervvel Irányítottak. A terv­fegyelem hiánya, a realizálás és a középfokú irányító szer­vek ellenőrzésének mellőzése miatt nőtt az önköltség, emel­kedtek az árak és különösen a terciális szférában érezhető a túlméretezettség és természe­tesen a gazdaságosság hiánya is. Hangsúlyozni kell, hogy a be­ruházási építkezéseket szilárd szerződéses kapcsolatok nél­kül realizálják és jgy erősödik a kivitelező monopolhelyzete. Azt is meg kell említeni, hogy lazult a tervdokumentáció jó­váhagyásának és a dokumentá­lis revízió rendszere, éspedig nemcsak a saját alapokból, ha­nem a teljesen vagy részben ál­lami költségvetésből fedezett beruházások esetében is. A gazdasági reform végrehaj­tása során ezen a téren fel kell számolni az edddigl aránytalan­ságokat és ki kell alakítani a társadalom sokoldalú fejlődésé­nek feltételeit. Ennek össz­hangban kell lennie a tervirá­nyítás tökéletesítésével és meg­szilárdításával, az árképzés ja­vításával, valamint a jövedelmi elvek megtartásával. A szerke­zetmódosítással összefüggő kér­dések, a gazdaságosság, az öko­nómiai egyensúly és a kölcsö­nös kapcsolatok optimális meg­oldása megköveteli mind a szö­vetségi, mind a nemzeti szer­vek irányító funkciójának meg­erősítését. A beruházási építkezések irá­nyítási és tervezési módszeré­nek tökéletesítése érdekében a legközelebbi időszakban a kö­vetkező célokat kell kitűzni: •i A beruházások terjedelmét • • nagyjából a mai szinten kell rögzíteni. Emellett legfon­tosabb az invesztíciós igény és az építőipari kapacitás és nyersanyagbázis összhangja. Folytatni kell az alapvető szer­kezeti módosításokat úgy, hogy az első és második szférában a beruházási építkezések 9 terciális szféra javára csök­kenjenek. Az új beruházási progra­mokat és az új építkezések megkezdését az adott kapacitás tényezőinek — műszakok, mun­kaszervezés, szakképzettség, a termelés kooperációja, szakosí­tása, korszerűsítése stb. — fi­gyelembe vételével kell alapo san elemezni. O A beruházási ciklus gazda­ságosságát ós ütemét a be­ruházási építkezés egész sza­kasza gazdaságosságának nö­velésével kel] fokozni. Űj ak­ciók csuk olyan méretekben engedélyezhetők, amelyek lehe­tővé teszik a befejezetlen épít­kezések fokozatos felszámolá­sát és a kivitelezés idejének a csökkenését. /i A szekundáris szféra szer­kezetének keretében a meg­kívánt terjedelemben biztosítani kell az építkezés tüzelő-, ener­getikai és nyersanyagalapjai­nak a kiépítését. C A terciális szférában előny­ben kell részesíteni a la­kásépítkezést és a vele kapcso­latos létesítmények építését. Ennek érdekében jelentősen kell javítani mind az irányítást, a gazdaságosságot és a terv­előkészítést, mind a kivitelező szervezetek munkáját, a terme­lést és a nyersanyagellátást. Mindennapi kereskedelmünk GYERMEKKOROMBAN ismer­tem a mi „családi" kereske­dőnket. Közismert volt váro­sunkban és házhozszállító szol­gálata is volt. Az, amit néhány évvel ezelőtt újdonságként pró­báltunk bevezetni, és mind­máig nyomorultan tengődik vagy már teljesen hajótörést szenvedett. Később ez a keres­kedő kedvet kapott, hogy elfog­lalja apja helyét a már államo­sított üzletben, és nem volt ­kevésbé népszerű. Öröm volt nézni ügyes kezét, mely villám, gyorsan mért, csomagolt és bár­ki is fogadhatott volna, hogy egy fillért sem tévedett a szám­lázásnál. Ma nem dolgozik a kereskedelemben. Az ügyesség- ' nek és a készségnek nagy ér­téke van más — pénzügyileg jobban jövedelmező — foglal­kozási ágazatokban is. S így el­jutottunk egészen odáig, hogy a kereskedelemben 75—80 szá­zalékban nők dolgoznak. Több­ségüknek családja van. Munka után további műszak vár rájuk, és sokan közülük szívesebben menekülnének a családi tűz­helyhez, ha ... ha egyálta­lán „kijönnének" egy fizetés­ből. Ledegradáltuk a kereske­delmet, elkerülhetetlen, de megtűrt láncszemre, melyen keresztül a termék eljut a fo­gyasztóhoz. Sőt, még olyan idő is volt, hogy a nagykereskedel­mi és a fogyasztói árakról, a köztük levő különbségről nyik­kanni sem volt szabad. Lehet, ez is oka annak, hogy a keres­kedelem az érdekek perifériá­jára került. Csakhogy mi van abból, ha Priorokat építünk, jó munka- és kereseti feltételek­kel, s ugyanakkor avult élel­miszerboltjaink vannak, ahol nem egészen 20 négyzetméte­ren ott őrlődnek naponta a ve­vők százai és közben 12 mil­liós forgalmuk van évente. Ott az elárusítónők reggeltől estig „ táncolnak" egyfolytában. És ott a legkisebbek a fizetések. Nem lehet azután csodálkozni, hogy tanoncviszonyban eladó­nak nem lehet fiúkat kapni. A lányok közül is csak azokat, akik már máshol nem állták meg a helyüket. Ezért azután naponta találkozunk kelletlen­séggel. Az elárusítónőnek nincs kedve tanácsot adni, hiányzik az, ami alapvető — a vevő megbecsülése, akit szintén fo­gyasztóvá degradáltunk. A mun­ka a pult mögött könnyűnek, sőt kevéssé igényesnek látszik, s az orvosok szörnyűi ködnek az állapotos nők fölött, akik kénytelenek nehéz ládákat ci­í>elni; a lúdtalpak és a visszér­tágulások fölött. Hol értékelik ezt úgy, mint niunkabetegsé­get? Vasárnap — a redőnyök mögött A szabad szombatok kapko­dást idéztek elő, különösen a kereskedelemben. A szombati árusításért kifizetett bérpótlé­kok nem olyan csalogatók, hogy valaki „elrontsa" értük szabad napját. És vasárnap le­húzott redőnyök az egész köz­társaságban. Csakhogy a va­sárnap nemegyszer az előre nem látott látogatások ideje is. A tipizált lakások miniatűr éléskamráiban nem fér el na­gyobb árukészlet, és így csak abból lehet valamit elővará­zsolni, ami van, nemegyszer a háziak gyomrának kárára. Mert a tisztesség parancsolja a ven­déglátást, ahogy illik. Ha azt állítjuk, hogy a kereskedelem­nek szolgálnia kell, talán hoz­zátehetnénk, hogy szolgálnia mindig kell, amikor az ember­nek szüksége van rá. Nem kell ezt általánosítani az eladás minden fajtájára, de az élelmi­szerboltoknál ez kívánatos 'en­ne. Nem lehet kijelenteni, hogy a kereskedelmi alkalmazottak­nak fel kellene adniuk a sza­bad időre és a pihenésre való törvény adta jogukat. |ó len­ne azonban, ha a bérpótlékok­nak olyan formáját választanák a vasárnapi árusításért, hogy az kifizetődjék a kereskedelmi alkalmazottaknak. Hogyan? Ha valaki elfelejt napközben ci­garettát vásárolni a trafikban, többet fizet érte az étteremben vagy a kávéházban. Ergo, ha elkerülhetetlenül szüksége len­ne valakinek vasárnap feltöl­teni a házi élelmiszerkészleteit, ráfizetne egy meghatározott összeget. Ez drágább lenne, de legalább megkapná őket és nem kellene koldulnia a szom­szédoknál egy darab kenyérért, vajért, kevés kávéért. Termé­szetes, hogy ezt az ötletet „megfontolt" fejeknek kellene végiggondolniok, mégpedig úgy, hogy az árusítás vasárnap, eset­leg már szombaton valóban kedvező legyen a dolgozóknak. Mindent meg kellene fontolni. Az ilyen javaslatról sokat le­hetne vitatkozni. Végül, ha kí­sérletezhetünk különböző terü­leteken, ahol nagyobb a siker­telenség kockázata, lehetne a kereskedelemben is, ahol ez a kockázat minimális. Nincsenek boltok! Szlovákia fővárosában, Bra­tislavában a kereskedelembe fektetett beruházások nem tar­tottak lépést az egyszerű újra­termeléssel sem. Megszűnt szá­mos bolt, számos raktár. Ismert a bratislavai vásárcsarnok ese­te. Amit mind ez ideig semmi­vel sem pótoltak. A lakótelepe­ken a kereskedelmi hálózat ki­építése elmarad a lakásépítés mögött. A lakások építésének befejezése és a terep rendezése után öt évvel egy tízezres la­kótelepen csupán két-három önkiszolgálóbolt és egypár „napiiali bár" található, arait sikerült közönséges kocsmává változtatni. Egyéb boltok és műhelyek a lakosságnak nyúj­tott szolgáltatások céljából — ez a távoli jövö zenéje, mert pl. a bratislavai Ružinovban hiányzik 1600 négyzetméternyi élelmiszerbolt és 5300 négyzet­méter a közszükségleti cikkek boltjaira, de ... nincs aki fel­építse. Igaz ugyan, hogy most lakásokra és megint csak la­kásokra van főként szükségünk. Csakhogy az új lakásból fakadó örömet csakhamar elkeseredett­ség váltja fel. És ez nagy kár. Az embernek nemcsak lakása négy falára van szüksége az élethez. Meg kell legyen az ér­zése, hogy része a környezet­nek, és hogy fölöslegesek ag­gályai alapvető követelményei­nek kielégítése miatt ott, ahol életének legnagyobb részét töl ti. MARTA PÁLKOVÄ A MAGYAR TEKÜIEI1 SZÍNHÁZ BEMUTATÓJA ANNA KARENINA Ferenczy Anna, Turner Zsigmond és Kovács Júlia az előadás egyik jelenetében. (Na^y László felv.) IDEI ELSŐ BEMUTATÓJÁT tartotta a Magyar Területi Szín­ház komáromi művészegyüttese. Tolsztoj dramatizált remekmű­vét, az Anna Kareninát vitték szmre. A kritikai realizmus egyik legjelentősebb orosz kép­viselőjének ez az alkotása ma is sokak kedves olvasmányai közé tartozik, s ugyanilyen köz­kedvelt a regény színpadi vál­tozata. Ez a népszerűség nem alaptalan, mert a Háború és békéhez, valamint más előző alkotásaihoz képest az Anna Karenina kompozíciója drá­maian összefogott, s így a mes­teri stílusjegyek mellett, me­lyek a szerző nevét halhatat­lanná tették, a cselekmény is fordulatosabb. Székely Júlia színpadi feldol­gozása lényegretörő, tömör. Tisztában volt azzal, hogy a regény széles kaliberét a szín­padon lehetetlen visszaadni ós ezért a drámai műfaj lehetősé­geit kiaknázva, elsősorban a szerelmi háromszög és az ebből r adódó erkölcsi konfliktusokra és a lélektani motívumokra he­lyezte a hangsúlyt. Csak a leg­fontosabb eseményekre tért ki, ezeket sem kommentálta, ha­nem legtöbbször csupán jelezte, így a társadalmi összefüggések jórészt a háttérbe szorultak, s ennek tudható be, hogy néhány főszereplő — különösen Vronsz­kij — színpadi megjelenítése nem olyan dinamikus és sok­rétű mint a regényben. A bemutató során mutatko­zott be először a Magyar Terü­leti Színházban Jozef F el baba, az eperjesi Ukrán Nemzeti Szín­ház művészeti vezetője. Úgy ér­zeni, szerencsés választás volt, hogy éppen az Anna Karenina rendezésére kérték fel őt, mert az adott lehetőségekhez képest valóban nívós előadást kreált. Munkáján meglátszott, hogy behatóan ismeri Tolsztoj írói világát, s ugyanígy az Anna Karenina minden figuráját, konfliktusait is. A színpadi vál­tozat koncepciójához igazodva nem merült fel a részletezés­ben, de ha szükség volt rá, nem is hanyagolta el azokat. Ogy tudott egységes vezérfo­nalat alakítani, hogy közben sikerült kihangsúlyozni a cse­lekmény egyes fordulópontjait és a figurák dilemmáit. Rende­zői tudása mellett pedagógiai felkészültségét is dicséri, hogy aránylag rövid idő alatt kellő összhangot talált a színészgár­dával, számos új, eddig még is­meretlen vonást fedezett fel bennük és ezeket szervesen be­építette rendezői elképzelései­be. Vendégrendezése kapcsán elmondhatjuk, hogy — különö­sen a jelenlegi helyzetben — ilyen jól átgondolt rendezői cserél csak üdvözölhetünk, mert ennek elsősorban színház­kultúránk látja hasznát. Az Anna Karenina a színész számára is komoly próbatételt jelent. A főszerepek a színészi játék széles skáláját kívánják. A hosszú kihagyás után <ijra színpadra lépő Ferenczy Anna él is ezzel a lehetőséggel, s a drámairoda'lom egyik legszebb női szerepében tudása legjavát nyújtotta. Átérezte az általa alakított figura lelkivilágát, azonosulni tudott vele minüen helyzetben. Teljesítményéről a dicséret hangján beszélhetünk még akkor is, ha az előadás végére szemmel láthatóan már fogytán volt fizikai ereje. Ro­pog József (Vronszkij) teljesít­ményéről valószínűleg nem fog kialakulni egységes vélemény, mert nyilván elismerő és bíráló sorok is napvilágot látnak. Már említettem, hogy a szín­padi átdolgozás leginkább Vronszkij plasztikusan megraj­zolt figuráját nyirbálta meg és ennélfogva a színpadon jóval visszafogottabb, mint a regény­ben. Ilyen szempontból nézve a tehetséges fiatal színész meg­formálása nem volt rossz még akkor sem, ha játéka elfogó­dottabb volt a kelleténél. Ez különösen a cselekmény első részében tűnt fel, amikor min­den fizikai és lelki tulajdonsá­gát felhasználja, hogy Annát meghódítsa. Emiatt a második rész Vronszkija, aki az akkori társadalmi követelmények sze­rint igyekszik „legalizálni" Annához fűződő viszonyát, nem volt kellőképpen markáns és határozott. A színészi pályafutásának huszadik jubileumát ünneplő Turner Zsigmond (Karenin) mértéktartó eszközökkel, illú­ziót kel tőén támasztotta életre a cári rendszer szívtelen hiva­talnokát. Az est egyik legkel­lemesebb meglepetése számom­ra az Oblomszkij házaspárt ala­kító színészek, Petrécs Anni és Bugár Béla teljesítménye volt. Mindketten felesleges túlzások nélkül, jól oldották meg fel­adatukat. Mindannyiuk örömé­re szolgált Petrécs Anni letisz­tult, magabiztos játéka. Szerjo­zsa szerepe alkatilag nem volt a legmegfelelőbb Kovács Júliá­nak, de ennek ellenére több szép megoldást láttunk tfcle. Ugyanígy az elismerés hangján szólhatunk Udvardi Anna [Lidia Ivanovna), Dráfi Mátyás (Szep­ruhovszkij) és Fazekas Imre (Lukics) teljesítményéről is. A díszlet- és jelmeztervezők — Platzner Tibor, H. Bezáková — munkája más-más felfogás­ból indult ki. Platzner Inkább a színpadi feldolgozáshoz ra­gaszkodott, míg Bezáková a tolsztoji légkörhöz maradt hü és látványos ruhákat tervezett. A két különböző megoldás nem illeszkedett rosszul a rendezői koncepcióba, csupán az zavart néhány esetben, hogy a dísz­letek ezúttal a kelleténél vala­mivel egyszerűbbre, talán túl­zottan puritánra sikerültek. SZILVÁSSY JÓZSEF

Next

/
Oldalképek
Tartalom