Új Szó, 1970. január (23. évfolyam, 1-26. szám)

1970-01-13 / 10. szám, kedd

ED 1970. I. 101. A CSKP Központi Bizottsá­gának 1967 októberi ple­náris ülésén Dubček bírál­ta Novotnýt az elvtársakkal szembeni helytelen módszerei és politikájának hibái miatt. A kommunista pártok történeté­ben az utóbbi évtizedben ez szo­katlan cselekedet volt, ami nagy izgalmat keltett. A Köz­ponti Bizottság ülését 1967 de­cemberére napolták el és 1968 januárjában fejeződött be. Erre az ülésre a Nfovotný-féle cso­port éppen úgy, mint annak el­lenzéke (amely most már le­lepleződött), világos koncepció nélkül ment el. Az ellenzék el­sősorban Novotnýt és legköze­lebbi munkatársait akarta le­váltani és a párt vezetőségét másokkal helyettesíteni. Csupán általános elképzelése volt ar­ról, hogy folytatni kell, de mélyrehatóbban, az előző fejlő­dési szakasz pozitív tartalmá­nak kibontakoztatását és fő­ként arról, hogy meg kell. kez­deni a gazdaságirányítás re­formját és tökéletesíteni kell a szocialista demokrácia gyakor­latát. De ezt a programot is ki kellett harcolni. A folyamat, amelynek során a pártvezetőség kicserélése megvalósult, demokratikus mó­don, politikai harc útján ment végbe, melynek fegyvere a szó — a vita volt. Ennek az idő­szaknak a további pozitív mo­mentuma az volt, hogy a harc — legalábbis kezdetben — a párt és a szakszervezetek kere­tében demokratikus módon folyt, és részt vett benne a párt- és a szakszervezeti tag­ság többsége. Gazdasági téren pozitív elem volt az a törekvés, amely az új gazdaságirányítási rendszer, a termelésben dolgo­zó emberek, vezetők és vezetet­tek között új kapcsolat meg­teremtésére, a dolgozóknak a termelési folyamathoz való új viszonyának, valamint a válla­lati vállalkozás nagyobb sza­badságának és a munkásságnak az irányításban való aktív részvétele kialakítósára Irá­nyult. Politikai téren azonnal megkezdődött a szocialista de­mokrácia legkirívóbb torzulá­sainak a helyrehozása. Ezen időszak negatív oldala az volt, hogy pozitív elemeit egyoldalúan értékelték, Cseh­szlovákiában a szocializmus fejlesztésének január utáni le­hetőségeit idealizálták és a jobboldaliak téves, antiszocia­lista és szovjetellenes nézeteit, Irányzatait — a jobboldaliak hamarosan kimutatták méreg­fogukat — lebecsülték, gyak­ran tagadták, sőt el is fogad­ták és magukévá tették. E ne­gatívumoknak több oka volt. Egyebeken kívül a párt új veze­tőségének elégtelenül megala­pozott marxista—leninista gon­dolkodásmódjából fakadt. Ezért nem tudta visszaverni és fel­számolni a reakciós erőknek a párt és általában a szocializ­mus ellen irányuló fokozódó ideológiai támadását. Ebből származott e vezetőség illúziója is, hogy a nép egysége, amely valóban kialakult midjárt ja­nuárban, elegendő a régi irá­nyítási módszer kiküszöbölésé­re, elegendő ahhoz, hogy köz­vetlenül átlépjünk a tényleges szocialista demokrácia új vilá­gába. Ojabb ellentmondásokat szültek azok a téves nézetek, hogy a pártnak és a népnek a régi szektás vezetés ellen irá­nyuló, spontánul kialakult mennyiségtani egysége már kész „szocialista egység", ami a tényleges szocialista demok­rácia és a szocialista gazdaság problémái megoldásénak kiin­dulóalapja lehet, anélkül, hogy elemeznék az új feladatokat, a konkrét utakat, amelyeken ezt az újat — amint azt a vezető­ség óhajtotta — a helytelen né­zetek és irányzatok elleni harc nélkül is elérik. A párt régi vezetősége még azután is összefonódott a — párt- és állami — hatalmi ap­parátussal, miután fő vezetőit kicserélték. Ezért állandóan hatalmas erőt képviselt, s ezért elsősorban a balról fenyegető veszélyt kellett leküzdeni. Ezért érthető, de nem hallgat­ható el, hogy az űj vezetőség a fő figyelmet és erőfeszítést a szektás vezetés e maradvá­nyai ellen harcra összpontosí­totta, és jóformán egyáltalán nem harcolt a jobbról fenyege­tő veszély ellen. A jobboldali erők felhasználták az így kiala­kult helyzetet és az ígéretesen kezdődő szocialista folyamat­ba a tudományos szocializmus­tól idegen és osztályellenes né­zeteket és irányzatokat kezdtek bevinni. A jobboldali erők a legkisebb ellenállás nélkül ha­talmukba kerítették a rádiót, a televíziót és a sajtót. A jobb­oldali erők a „demokratikus szocializmus" az „emberarcú szocjallzmus" „varázslatos" jel­szavakkal propagálták a szo­cializmus új „csehszlovák mo­delljét". A „demokratikus szocializmus" lényege „A demokratikus szocializ­mus" koncepcióját mint a szo­cializmus építésének állítólagos lenini alternatíváját a nyugati országok reformista szociálde­mokráciájának Ideológusai dol­gozták k'- Feladata az lett vol­na, hogy a munkásság a fasisz­szdbadság, a humanitás követe­lését, de mindig csak elvontan, e fogalmak tartalmának bármi­lyen konkrét meghatározása nélkül. Nem tudjuk meg pél­dául, hogy „a demokratikus szocializmusban" az állam is demokrácia-e, vagyis az egyik osztály hatalmi és kormányzó eszköze a másik felett, és ba igen, akkor kié, ki fölött, vagy pedig csak „vita" (most úgy nevezik: párbeszéd), amint va­laha T. G. Masaryk határozta meg a demokráciát? Nem tud­juk meg azt sem, hogyha a demokrácia állam, vajon olvan egyoldalú-e, mint ahogy a bur­zsoázia ideológusai lefestik: csupa „belátás" és csupa „em­berség" és semmilyen erőszak sem létezik benne? Ha behatób­ban vizsgáljuk a „demokratikus szocializmus" tényleges termé­szetét, azt látjuk, hogy az Január eltékozolt lehetősége írta: SZÁNTÓ LÁSZLÓ akadémikus taellenes háború után ne kerül­jön a marxizmus—leninizmus elméletének és ezáltal a kom­munista pártok befolyása alá. A „demokratikus szocializmus" nem vált be mint harmadik út a kapitalizmus és a szocializ­mus építésének lenini útja kö­zött. Ezzel szemben leleplező­dött mint program, amely vég­ső soron a tőkés rendszerbe való „átnövést" jelentette vol­na. Ezért már régen a történe­lem szemétdombjára került. Er­ről a szemétdombról szedték fel és kezdték bevinni dolgozó né­pünk tudatába azok, akik a bü­rokratizálódott Novotný-rend­szer bírálatának örve alatt a szocializmustól akartak meg­szabadulni. Igaz, a „demokratikus szo­cializmus" propagaftdistái nem mondták meg a népnek, hogy tulajdonképpen mi ez? Azért nem mondták meg, mert jól tud­ták, hogy a munkásság, a pa­rasztság és az értelmiség több­sége öntudatosabb, politikai gyakorlatban tapasztaltabb és marxista-leninista téren mű­veltebb annál, semhogy ne kül­dené őket a pokolba, ha konk­rétan megmondják a felkínált „tan" tartalmát. Mi tehát a „demokratikus, szocializmus" eltitkolt tartal­ma? Először is el kell hagyni a munkásság osztályálláspontját, a megismerés tudományos mód­szerét, és azt kispolgári, „álta­lánosan emberi" és metafizikai gondolkodási módszerrel kell helyettesíteni. így azután érthe­tő a harag, a megvetés, a gúny és a felháborodás, amellyel a „demokratikus szocializmus" ideológusai a Novotný-rezsini bűneiről, hibáiról, törvényszegé­seiről, erőszakosságairól, bürok­rációjáról és egyéb negatív vo­násairól beszélnek. Néha egyet is érthetünk velük, de frázisaik pozitív tartalma szégyentelje­sen szegény. Alig hallottunk tő­lük mást, mint a demokrácia, a körmönfont kigondolt kény­szerzubbony a naiv és hiszé­keny nép számára. Hasonló — mint a demokrá­cia fogalmát — frázisos és nem tudományos módon használtak más fogalmakat is, mint: sza­badság, egyenlőség, humanitás stb. Szabadság: mindenki tegye azt, amit akar, vagyis féktelen­ség, anarchia. Sajtószabadság: írd meg, ami csak eszedbe jut. így tanúi voltunk a kommunis­ták, a kommunista párt, a Szov­jetunió stb. becsmérlésének. De a megtámadottaknak nem volt szabad védekezniük! Hogy elképzeléseik és ter­veik ne teljesülhessenek, szük­ségessé vált: a társadalom élén szilárd és elszánt vezető erő, a kommunista párt álljon. De ép­pen ez hiányzott! A párt veze­tősége ugyan látta az osztály­ellenséges erők ártalmas tevé­kenységét, határozatokat is ho­zott ellenük, de állítólag nem volt, aki a határozatokat meg­valósítsa!? A marxizmus-leninizmus meghamisítói Az osztályellenséges erők ideológusai és folyóiratai nyíl­tan uszították a népet a párt ellen. Becsmérelték és_ koholt hazugságokkal sértegették a pártot. A marxizmus—leniniz­mus elméletét elátkozták, elve­tették és oda küldték, ahonnan azt „importálták": a Szovjet­unióba Állítólag ez az „ázsiai szellem" terméke és csupán az ázsiaiak számára elfogadható. Ezek nem kitalált dolgok. Sa­ját magam tapasztaltam: Marx születése 150. évfordulójának alkalmából 1968. május 5-én a párt megbízott, hogy beszéljek személyisége jelentőségéről a világ munkásosztálya és álta­lában az emberiség szempontjá­ból. Beszédemnek még a felét sem mondtam el, amikor a k, lisszák mögül ismeretlen embe­rek sürgettek, hogy fejezzem be. Amikor tovább beszéltem, kabá­tomnál fogva megragadtak és le­vonszoltak az emelvényről. Azt mondtam nekik, legyenek egy kis türelemmel, beszédemet mindjárt befejezem. Ogy vélem, nem kell magyarázatot fűzni „a pórtgyűlés-rendezők" viselkedé­séhez: Különféle funkcionáriu­sok gratulálni jöttek. Magánkí­vül a haragtól azt válaszoltam nekik: „Jobb lett volna, ha megvédtek ettől a csőcseléktől, amely nem hagyta, hogy befe­jezzem beszédemet Marx mélta­tásáról!" Máskor megint jó ba­rátok sztálinistának, novotnýis­tának, kollaboránsnak bélyegez­tek meg azért, mert védelmez­tem a marxizmus—leninizmust, az Októberi Forradalmat a Deutscher-féle, trockista rágal­mazástól stb. A párt, a marxizmus—leniniz­mus és a Szovjetunió elleni rá­galomhadjáratnak az előharco­sa az értelmiségnek egy része volt, amely már a IV. írókong­resszuson lelepleződött mint es­küdt ellensége mindannak, ami szocialista és ami vele össze­függ. Az értelmiségnek ez a ré­sze nem rendelkezett tényleges marxista műveltséggel: hitt a burzsoá ideológusoknak, akik azt állítják, hogy az emberiség történelmében a munkásosztály jelentősége elveszik és közeleg az idő, amikor a történelem fő alkotóereje az értelmiség lesz! Erről tanúskodik állítólag a már elkezdődött tudományos­műszaki forradalom! Ártalmas illúziójukban gyak­ran a pártsajtó ls megerősítettr őket. A Rudé právo 1968. július 10-én, 11-én és 12-én közölt cikkében a következő monda is olvasható: „Kell, hogy bátor­ságunk és erőnk legyen követ­kezetesen megvitatni a szocia­lizmus régi modelljét és annak megtestesítőit". Ez igazán a párt politikájának hatékony „támo­gatása" volt! Az értelmiségnek ez a része természetesen támogatásra ta­lált külföldön is. E. Fischer, már akkor a marxizmus—leni­nizmus renegátja és a prágai „modern" kommunisták gyako­ri vendége, például még 1968 márciusában)!) úgy tájékoztatta a nyugatnémet polgárokat és kispolgárokat a csehszlovákiai eseményekről, hogy a nyugat­német televízióban nyíltan ezt mondta: „Természetesen min­den elő volt készítve. Az író­kongresszuson bekövetkezett robbanást hosszú évek története előzte meg. Előzetes tanácsko­zások, viták, tanulmánvok, munkakollektívák, például Ota Sík, a kiváló közgazdász körüli munkakollektíva, szocialógiai mnnkakollektívák az Akadémián és a pártiskolán, különböző kí­sérletek az irodalomban és a filozófiában, érintkezések az ér­telmiségiek, az írók és a tapasz­talt pártfunkcionáriusok között, úgyhogy mindennek másként kellett történnie, szervezetten, céltudatosan, vagyis másként, mint Magyarországon." Nemcsak egyes írók és művé­szek munkálkodtak intenzíven a párt és az állam szétbom­lasztásán, hanem egyes tudósok < is, főként közgazdászok. A Kül­ügyminisztérium mellett műkö­dik a Nemzetközi Politikai és Közgazdasági Intézet, amelynek igazgatója, Antonín SnejtUírek volt az egyik „sötét alak" Az intézet közvetlenül Antonín No­votný orra alatt, mér évekkel Január előtt, buzgón egvüttmű­ködött nyugatnémet prominens személyiségekkel azon, hogvan változtathatnák meg Csehszlová­kiának a Szovjetunió felé irá­nyuló külpolitikai orientációiát, arra törekedve; hogy azt nvu­gatnémet orientáció váltsa fel. Sneidárek minduntalan Bonnban volt, a német és az amerikai specialisták pedig az ő intéze­tében „puhították" az embere­ket. A Die Welt és a Frankfur­ter Allgemeine, a nyugatnémet naevburzsoázia lapjai megírták miről fotvtak a ..tudomrínvos" tárgvalássk. Sneidárek azonban arra kérte partnereit, ne tá­masszanak nehézségeket Cseh­szlovákia átorientálásának fo­lvamatával szemben. A bonni kormánvkörök meg ls ígérték: tartózkodni fognak, hogy Moszkvának és Kelet-Berlinnek rte adunak okot szemrehánvás­r.i" Snejdárek a nyugatnémet rrVHónnk 1968. március 28-án ado't interjújában azt mondotta. eiirorfWtfetetlen „.,. fokozn' az erőfeszítést. .. kétoldalú kap­l.->u ..-j.. .„agtuíciutesére más ál­lamokkal, tekintet nélkül társa­dalmi rendszerükre De ezt ter­mészetesen csak akkor kezd­hetjük el, ha valóban úrrá le­szünk az egész belpolitikai fej­lődésen". Tehát eléggé világos, hogy Snejdárek mennyire féle­lem nélkül árulta a szocialista Csehszlovákiát a burzsoá Nyu gat-Németországnak. A régi és az új pártvezetőség előtt azon­ban nem volt eléggé világos, milyen alkudozás folyik egyene­sen az orruk előtt. Šik „új gazdasági rendszere" A köztársaság gazdasági alap­jai szétzüllesztésének másik ko­rifeusa Ota Sik volt. Éveken át azzal dicsekedett, hogy Novot­ný bizalmas ismerőse, együtt ültek Buchenwaldban. Ez nagy­mértékben megvédte őt a bírá­lattól. Az utóbbi években azon­ban rendszeresen bírálta gaz­daságunkat és cikkelben, elő­adásaiban odahaza és külföldön metafizikai módon elmarasztal­ta az egész gazdaságot, azt ál­lítva, hogy nehézségeink „az irányítás tehetetlen, ártalmas adminisztratív rendszerének eredményei, amelyben számos elem maradt fenn még a sze­mélyi kultusz idejéből". (Nová mysl, 10. szám. 1964.) Ezzel „a borzalmasan nem gazdaságos irányítási rendszerrel", amelyet teljesen elmarasztal, szembeál­lítja „az új gazdasági rend­szert", amelyet nagy ékesstó­lássál népszerűsít otthon és külföldön. Melyek a fő vonásai „új rend­szerének"? Először: Gazdasági téren akartf aláásni a párt vezető szerepét. Éveken át támadta ezt (például Nová mysl, 10. szám 1964, Rudé r 'ávo 1966. március 30 ). majd így foglalta össze nézetét: „A rossz gyökere poli­tikai téren általában a pártmun ka módszerében rejlik". (Bécs, „Weg ut.i Ziel". 4. szám. 1968.) Másodszor: Le akarta rombol­ni a szocialista állam gazdasági szerepét, elsősorban az állami központi tervezést és irányítást, s az állam gazdasági szerepét a hitel- és a bérviszonyok meg­határozására akarta leszűkíteni: „Fel kell hagynunk az eddigi direktív tervezéssel: kell, hogy a tervek orientációs jelleget kapjanak". Harmadszor. Mentesíteni akarta a vállalatokat a fentről jövő gyámkodástól és teljes au­tonómiát akart adni nekik. Negyedszer: Külkereskedel­münkben lényegesen akarta csökkenteni a szocialista or­szágok arányát és lényegesen növelni a kapitalista országo­két. Ötödször: „Piacszocializmust" hirdetett, habár a piac mecha­nizmusa már régen nem képes megoldani még a jelenlegi ka­pitalizmus problémáit sem. nem­hogy a szocializmusét! Lenin már a monopoltőke keletkezésé­nek idején azt írta, hogy min­den álmodozás a szabad meg­egyezés. becsületes versengés­hez való visszatérésről lényegé­ben az imperializmus kispolgári reakciós bírálata. Šik koncepciójában van egy szemernyi igazság, de határo­zottan nem jelenti azt az utat, amely a csehszlovák gazdasá­got kivezetné a nehézségekből. Ellenkezőleg Nézetei támogat­ták az antiszociallsta erőket és gvakorlati utasítást jelentenek számukra Nem véletlen, hogy a nyugatnémet ideológusok Sik gazdasági modelljét úgy érté­kelték, hogv a? radikális le­mondás a dogmatikus gazda­ságpolitika eddigi formáiról." ,.A szovjetorosz mintájú marxiz­mus—leninizmus eddigi legna­gvobb szellemi vereségét szen­vedte el", f Der Volkswirt . 1968. iúlitts 19.) A Neue Züricher Zei­tung viszon' ígv ujjongott afe­lett, hogv Sik minszterelnök­helvettessége alatt hogyan szű­nik meg a gazdasági jogkör: „A megfjtn'pifl számára szinte lebi­lincselő figvelemmel kísérni a gazdasS^i sztálinizmus és Cseh­c7ioví}W^bRn eddig még fenn­álló In+ézménvef gvors felszá­molási* és fe'bammsÄ' 11968. június 28.1 Még nem volt kész ellenfor­radalom az. amit az antiszocia­lista erők a műit évben véghez­vittek nálunk, de ha a szocia­lista országok nem avatkoztak volna be, akkor ténylegesen az­zá vált volna!

Next

/
Oldalképek
Tartalom