Új Szó, 1970. január (23. évfolyam, 1-26. szám)

1970-01-13 / 10. szám, kedd

SZABÓ BÉLA h unkások küldötte (Részlet a szerző Steiner Gábor életrajzi regényéből) Steiner Gábor élete szakadatlan hadakozásban és izgalomban telt. Az a nyolcórai munkaidő, melyet a Spitzernyomdában töltött, valóságos pihenésnek számított. Noha főnökével kölcsönösen nem kedvelték egymást, az nem mert ellene fellépni. Steiner Gábort 1922-ben nemcsak a csendőrség, hünem az egész város számon tartotta. A város munkásságának zöme mögötte állt, a párt helyi és megyei szervezetének vezetőségi tagja volt, ezenkívül helyet foglalt a városi képviselőtestületben is. Nem volt hát Spitzernek ajánlatos, hogy ujjat húzzon vele. Szemet kellett hunynia afelett is, hogy inasai más üzemek inasaival összefogva Steiner Gábor kezdeményezésére megalakították az Ifjúmunkás Szövetséget, és azt tették, amit Steiner, nem pedig azt, amit a főnök akart. Ezáltal olyan helyzet alakult ki, hogy az inasokkal is csínfán kellett bánni, nem lehetett őket a piacra küldeni bevásárolni és nem lehetett őket szőnyegporolásra befogni. Mindezt pedig szó nélkül, jó arcot vágva kellett tűrni. És Spitzer, kitűnő kereskedő ember lévén, értett hozzá, hogy jú arcot vágjon. Nem szólt akkor sem, ha Steiner Gábornak munkáját hirtelen abba kellett hagynia, mert fontos közügyet kellett elintéznie. Persze arra gondja volt, hogy a hiányzó órát levonja a munkabéréből. A levonás pedig elég gyakori eset volt akkoriban. Földessy képviselő törekvése sikerrel járt. Hegedűs és Dénes, az elbocsátott titkárok támogatták és segítették abban, hogy megalakuljon az ő pártja is, a jobboldali szociáldemokraták pártja, és mert minél több hívet akartak szerezni, a rágalmak hadjáratát indították meg a kommunisták ellen. Azzal is kísérleteztek, hogy kezüket rátegyék a Munkásotthonra. Romboló munkásságukat hivatalos részről természetesen támogatták. Földessy képviselőnek nem kellett sokat keresgélnie, hogy megfelelő cinkosokra akadjon. S. úr például, a zsupán titkára igen értelmes és nagyvonalú partner. Igaz, hogy mindig a háttérben maradt, de értelmes tanácsokat tudott adni, és mint a polgári demokrácia igazi híve, ama hazafiakhoz tartozott, akik enyhén szólva, nem szerették a kommunistákat. Földessy képviselőnek azt az ötletét, hogy pártjának rá kellene tennie kezét a Munkásotthonra és az egész ott található ingó vagyonra, S. úr támogatta, noha tudta, hogy ez a naiv elgondolás nem járt eredménynyel. Az is számított nála, ha kellemetlenkedtek a kommunistáknak. És ez pontosan így is volt. Egy napon Földessy ügyvédje kíséretében két aktatáskás hivatalos ellenőr jelent meg a Munkásotthonban és hivatalosan jegyezgetni kezdték az ott levő szekrényeket, asztalokat, írógépet stb... A költő Földes Sándor, mint párttitkár és mint a Munkáslap főszerkesztője természetesen erélyesen tiltakozott, felszólította őket, hogy távozzanak, mert nincs ott semmi keresnivalójuk. Ezek azonban nem Hallgattak rá, és tovább jegyezgettek, ahogy már ilyenkor szokás. Földes erre felhívta a Spitzer-nyomdát és közölte Steinerrel a történteket. Steiner Gábor nem teketóriázott sokat, abbahogyta a munkát, kirohant a kikötőbe, ott kiválogatta a legizmosabb legényeket és azokkal jelent meg a Munkásotthonban. Amikor az ügyvéd és hivatalos kísérői meglátták, hogy Steiner testőrei készenlétben állnak, és ha el nem tűnnek, galléron ragadják őket, gyorsan összeszedték cókmókjukat és fenyegetőzve ugyan — hogy csak az erőszaknak engednek — gyorsan eltávoztak. Steiner mosolygott, Földes és a testőrök ugyancsak mosolyogtak. Tudták, hogy Földessy ügyvédje nem jelentkezik többé. Valamennyien örültek, hogy nem került sor erőszakra, de azért keserűen vették tudomásul, hogy ilyen aljas ellenféllel van dolguk, és hogy ezt az aljasságot hivatalos részről támogatják. Földes kis glosszában írt az eseményről, a munkásoknak a hírre ökölbe szorult a kezük, és Földessy is belátta, ilyen nyílt elvetemültséggel vajmi kevés eredményt érhet el. S. titkár úr, ez a kitűnő megfigyelő, aki a kommunisták tevékenységéről, de különösen Steiner Gábor munkásságáról nagyjában értesülve volt, legszívesebben valamilyen hazaárulást vádat akasztott volna a nyakukba. Kutatásokat végeztetett, nincs-e Steinernek valami kapcsolata a magyarországi kommunistákkal, de ilyen nyomra nem tudott rájönni. Amikor Steiner Gábor kezdeményezésére megindult a gyűjtés az elesett vöröskatonák emlékművének a felállítására, azt hitte, hogy ezúttal bizonyára valami nyomra akad, de nem sikerült. Ugyanakkor bosszankodva állapította meg, hogy a gyűjtés sikerrel jár. Nemcsak a megyében, hanem egész Szlovákiában visszhangja támadt a gyűjtésnek, a munkások és a parasztok még Kassa és Eperjes vidékén is összekuporgattak néhány koronát sovány jövedelmükből, és elküldték az emlékműre. A legrosszabb az volt, hogy az adományozók közt szlovákok is voltak. (Folytatjuk) Derűs muzsikával az új évbe Közkedveltségnek örvendő üzemi hangversenyeink 1970-es sorozata a derű jegyében indult. A bratislavai hangversenyteremben a zord téli estén a távoli tavasz mosolyát csillantották fel Johann Strauss és Lehár Ferenc dallamkertjének tarka virágai. „Két dolog nehéz a világon: hírnevet szerezni és a hírnevet megtartani. De illesse dicséret a mestereket, Beethoventől Straussig ... mindegyik érték a maga nemében!" — állapította meg nagyon helyesen Róbert Schumann. Az igazi muzsika minden formájában örökifjú marad. Ezt az igazságot Johann Strauss, a romantika táncának, a keringőnek utánozhatatlanul kedves szavú költője is bizonyítja. A teremben csengve-bongva szállt a Strauss keringők behízelgő dallama, és a régi, kedves Strauss operettek fülbemászó melódiái felidézték a biedermeier hangulatát, a múlt századbeli fiákeres Bécset. Az est második felében Lehár Ferenc születése 100. évfordulójának emlékére művészeink megszólaltatták a hervadhatatlan Lehár operettek ábrándvilágát. Az évenként megismétlődő Strauss estek nagyon népszerűek a közönség körében. Ezeket a hangversenyeket éveken át a Strauss dinasztia késői utóda, Eduard Strauss vezényelte, aki sajnos fiatalon elhunyt. A karmesteri pálcát ezúttal Vojtech Gabriel vette át. Örömmel állapítottuk meg, hogy a Szlovák Filharmónia kitűnő koncertmestere a karmesteri emelvényen is a helyén van. Vérbő muzikalitással, játékos kedvvel, temperamentumosán vezényelt, s a gyöngédség, sőt a humor hangját is eltalálta. Filharmóniánk hajlékonyan, szívesen követte, ezen az estén baráti közösség muzsikált együtt teljes megértéssel. Bécsi vendégeink, Lőtte Rysanek (szoprán) és Carl Terkel (tenor) áriák és duettek előadásával emelték az est hangulatát. Mindkét művész igen értékes orgánummal rendelkezik, de kissé „túlforszírozzák" a hangerőt. Ez úgy látszik előadói stílusukhoz tartozik, de nem mondhatnánk, hogy egyébként igen kellemes produkciójuk (és hanganyaguk) hasznára válna. HAVAS MÁRTA umm Betegségokozó rádióhullámok A civilizáció, a gyors iparosodás sokféle veszéllyel, ártalommal fenyegeti korunk emberét. Óvatlan tevékenységünkkel súlyos károkat okozunk természeti környezetünkben; elavult fűtőberendezéseinkkel, hömpölygő autófolyamatainkkal beszennyezzük a nagyvarosok levegőjét, vegyszereinkkel megmérgezzük a folyók, tavak vizét, nagy hatású növényvédőszereink — a DDT és társai — elővigyázatlan alkalmazásával veszélybe sodorjuk az állatvilágot, magunkat és talán jövendő nemzedékeinket is. Ezeket a civilizációs ártalmakat már többé-kevésbé felismertük és harcot indítottunk leküzdésükre, csökkentésükre. Arra azonban, hogy az egyre terjedő rádiózás, az ember keltette elektromágneses hullámok is veszélyt jelenthetnek egészségünkre, csak most kezdünk rádöbbenni. A világegyetem közeli és távoli vidékeit sokféle sugárzás hatja át, közöttük például röntgensugárzás is, károsító hatásuktól azonban megvédi az embert a légkör. Conrad Röntgen korszakos felfedezése és a röntgenkészülék egyre szélesebb körű felhasználása óta a röntgensugárzás is súlyos potenciális veszélyt jelent az emberi egészségre. Az amerikai Oak Ridge-ben működő fizikai kutató laboratórium vizsgálatai szerint az Egyesült Államokban évente 3500—29 000 ember hal meg az orvosi, fogorvosi gyakorlatban alkalmazott túlságosan nagy röntgensugár-adagok miatt. Röntgensugárzás egyáltalán nem, rádiósugárzás azonban a rádiózás felfedezése előtt is érte az emberi szervezetet a Napból és a szupernova-kitörésekből. Igaz, ezek az időnkénti rádióhullámok rendkívül gyengék voltak. Össze sem hasonlíthatók a mai állandó sugárterheléssel. Amerikai mérnökök kiszámították: egy 250 kilowatt teljesítményű rádióadóból annyi sugárzó energia hatol át a rádióállomástól másfél kilométernyire levő lakáson, amennyi egy gépkocsit emelhetne naponta 60 centiméteres magasságba. Bizonyos rádiófrekvenciák krónikus hatása és a fizikai szellemi rendellenességek széles köre között nyilvánvaló összefüggés lehet. Ezekről a lehetséges ártalmakról tárgyalt az amerikai Richmondban a közelmúltban összeült szimpozion 400 küldötte és számos meglepő kísérleti eredményről számoltak be. Egyebek között bejelentették: kísérleti majmokon sikerült kétséget kizáróan megfigyelni a 130 megahertzes rádiósugárzás központi idegrendszer-károsító hatását. Mások a mikrohullámú sugárzásnak tartósan kitett kísérleti kutyákon fedeztek fel és figyeltek meg kisebb-nagobb károsodásokat. A mikrohullámú sugárzások klinikai hatásait a szocialista országok tudományos intézeteiben is behatóan kutatják. Szovjet tudósok például túlságosan magasnak tartják a tartós besugárzásnak az Egyesült Államokban megengedhető szintjét, és a tartós rádiósugárzás okozta több aggasztó tünetről számolnak be: a vérnyomás csökkennéséről, a vérben levő hisztamin szintjének jelentős megnövekedéséről, a szem belső nyomásának megváltozásáról ós a központi idegrendszer különböző elváltozásairól. Ennek ellenére, a rádióhullámok okozta egészségi károk pontos felderítése egyelőre még. meglehetősen fehér folt a tudományok térképén. Elméleti megfontolások alapján sok mindenre következtethetünk. A rádióhullámok energiája például elegendőnek látszik arra, hogy hatást fejtsen kl a szerves vegyi rendszerekre, széttörjön labilis vegyi kötéseket és más kölcsönhatásokat váltson ki. A kísérleti állatok szervezetében elnyelődő bármilyen hullámhosszú sugárzásnak bizonyos melegítő hatása van, jóllehet a behatolás mélysége és az elnyelődés sebessége nagymértékben függ a hullámhossztól. Az általános vagy helyi hevítésen, melegítésen túlmenően az elektromágneses sugárzás gerjesztett állapotba hozhat bizonyos elemeket — például az idegszálakat —, genetikus változásokat válthat ki, akadályozhatja az anyagcsere bizonyos folyamatalt a sejtekben. Az alkalmas elektromágneses tér kölcsönhatásba léphet a neuronokkal, gerjesztheti vagy leblokkolhatja őket. Ezeknek a mechanizmusoknak a részleteiről persze még nagyon keveset tudunk. Az eddigi vizsgálati eredményekből azonban nyilvánvaló: az elektromágneses sugárzásnak lehetséges egészségkárosító hatásait nem lehet figyelmen kívül hagyni, s nagy erőket kell mozgósítani e hatások tüzetes megismerésére, majd a károk kivédésére. A jövő műszerei oooooooo Jelenlegi műszereink általában természetes érzékszerveinket utánozzák. Némelyik túl is szárnyalja mintaképét. Az optikai mérőműszerek pontossága és felbontóképessége például meghaladja az emberi szemet. Ember nem láthat meg olyan finom részleteket, mint a mikroszkóp; fel is használják ezt a finommechanikai munkák automatizálásában. A televíziókamera még ott is „lát", ahol az emberi szervezet máirégen felmondaná a szolgálatot — például vákuumban vagy nagy lég- és víznyomáson. Érzékenységben is csaknem elértük az emberi szem teljesítményét. Az emberi szem egyetlen foton beesését is jelenti az agynak, a fotonsokszorozó már majdnem észleli az egyes fotonokat. Az emberi szem viszont olyan fényintenzitásokat is elvisel, amelyek tönkre tennék a fotonsokszorozót. Eddig még nem sikerült olyan optikai műszert készíteni, amelynek mérőtartománya utolérné az emberi szemet. Ugyanez vonatkozik az emberi fülre ls. Az olyan műszer, amely érzékeli az emberi fül számára éppen csak hallható hangot, tönkremegy, ha olyan erős hang hatásának tesszük ki, amilyent az emberi fiil még fájdalom nélkül eltűr. Az emberi fülre jellemző, hogy ha egy nagyságrenddel érzékenyebb lenne, a molekulák hőmozgását is „hallaná" — vagyis használhatatlanná válna, mert ez a zaj minden egyebet elmosna. Ugyanakkor 120 fon erősségű hangtól sem megy tönkre. Ilyen szélessávú membrános szerkezetet sem a légnyomás, sem más nyomások mérésére nem állított elő még az ember. Tapintásunk finomságát meszsze túlszárnyalják a különböző hossz-, felület-, érdesség- és alakmérő optikai és mechanikai műszerek, idomszerek. Az ultrahangos berendezések tömör tárgyak belső anyagszerkezetének vizsgálatára is alkalmasak, viszont szag-analizátoraink egyelőre nem vehetik fel a versenyt a kutya orrával. A növénytermesztésben sok munkát bízhatnánk automatákra, ha tisztáznánk a biológiai folyamatok egzakt mérésének elvi alapjait. Olyan berendezést építeni, amely mérné a növények alapanyagcseréjét, nagyon nehéz lenne, a növekedési, érlelődési stb. folyamatok pontos mérésére még kísérletet sem tettünk. Az effajta műszerek megalkotása szintén csökkentené a tudomány fehér foltjait, nemcsak automatáink érzékszervkészletét bővítené, hanem kiszélesítené saját ismereteinket is. Van már viszont jó néhány olyan műszerünk is, amely emberi szem, fül számára észlelhetetlen fizikai mennyiségeket mér. Az ember csak az elektromágneses sugárzások egyetlen oktávját érzékeli: a látható fényt. Az elektronikus erősítő észlelhetővé teszi mindazokat az elektromágneses hullámokat vagy egyéb villamos jeleket, amelyeket antennája vagy mérőelektródja észlel. De az antenna sem az ember kizárólagos találmánya. Kísérletek igazolják, hogy a patkányok közvetlenül érzékelik a röntgensugarakat, s egyes halfajtákban feltételes reflexek hozhatók létre kisebb frekvenciájú hullámok segítségével. Egyre újabb és újabb felfedezések adnak hírt a növény- és állatvilág eddig ismeretlen felépítésű és rendeltetésű érzékszerveiről. Minden élőlény életformájának megfelelően veszi tudomásul környezete változásait. A tudomány fehér foltjai közé tartozik még annak felderítése is, hogy miiyen műszerek a legalkalmasabbak számítógépeink, automatáink jobb kihasználására. Valószínű, hogy ezek alapvetően különböznek majd az élővilág „műszereitől". A természetes érzékszervekre például jellemző, hogy folyamatos átmenetként veszik tudomásul az észlelt mennyiségek változásait. Műszereink legnagyobb része is így működik. Az automaták viszont pontosabbak, s vezérlőberendezéseik megszerkesztése is könnyebb, ha nem folyamatosan, hanem lépcsőfokonként — digitálisan — jelző műszerek tájékoztatják őket. Az sem mindegy, hogy mit mér a gép. Magyar fizikus találmánya az a szerszámgépvezérlő automata, amely nem optikai úton, hanem radioaktív izotópok sugárzásának mérésével ellenőrzi saját működését. Ez a berendezés egyszerűbb és pontosabb, mint a hagyományos érzékelésű, fotocellás automaták. Ogy látszik, az önműködő berendezések érzékszervei más fizikai mennyiségeket mérnek majd a jövőben, mint a mieink, s másként is dolgozzák majd fel a mért jeleket. A fizikusokra és a méréstechnikusokra vár a jövő műszereinek megalkotása. Az esztergomi elektronikus mérőműszergyárban olyan kombinált készüléket kezdtek gyártani az orvosi gyakorlat számára, amely folyamatosan reprodukálja a szívverés hangját és mutatja a pulzust, valamint a páciens elektrográfját. A képen a készülék próbája; a detektort a mutatóujjra erősítik.